Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)

1978-08-13 / 190. szám

G iesi Etelka negyed­órányit várt a top- lászkodó házfelügye­lőnőre, aki csiga- lassúságával még csak akkor ébrede­zett — Imre, te vagy az? — ta a kagylóba a vonal túlsó végén a volt feleség. — Milyen ügyben? — dug­ta ki fejét az ajtó kisablakán, majd a választ meg sem vár­va, komótosan dünnyögte: — megyek már megyek. Ojabb negyedórába telt, míg fölértek a hetedik emeletre. A 78-as számú lakás előtt meg­álltak, ahová Gerebélyiné, a házfelügyelőnő kétszer becsön­getett. Miután senki nem nyi­tott ajtót, újra próbálkoztak harmadszor, negyedszer. — Ha nincs, akkor nincs — állapította meg minden kétsé­get kizáróan Gerebélyiné, s menni akart — Ki más? — Fontos ügyben kereslek. — Éspedig? I .— Nem telefontéma. Talál­kozzunk fél óra múlva a Pulykakakasban, ott majd el­mondom. Jó? — S, hogyhogy eszedbe ju­tottam másfél évi különélés után? t — Majd személyesen. Vár­lak. Szervusz. — A Pulykakakas vendéglő a garzonépülettől alig tizpercnyi járás. Imre útközben átgon­dolta kérészéletű házasságának emlékezetes pillanatait. Az is­KellSJUk fcflzfl! XrmamSrf­át kevésbé viselte meg az egész válási tortúra. Tovább­ra is szép nő maradt egyenes testtartású, telt keblű, dús sző­ke hajzatú, csábító nézésű. Mindezen erényekkel tiszában is volt Tudott velük bánni. Némi késéssel érkezett a randevúra, ahogyan ez nőknél általában szokás. Egy rövid, hűvös csókkal üdvözölte volt férjét. Másfél év után először. — Fáradtnak látszol — je­gyezte meg. — Nehéz hetem volt, s most a felmérésen dolgozom. — Éppen ezért hívtalak. A felmérés miatt. Magad alatt vágod el a fát. A központban hallottam és egy bizalmas tár­saságban, ha elkészíted a dől­Miképpen a mennyben. — Csöngessünk még egyszer — kérlelte a lány, s hogy nyo­matékosabb legyen, mosolygós sárga bociszemeit az idős asz - szonyra szegezte. — Tetszik tudni, már egy hete nem lát­tuk az Imrét... sem a mun­kahelyen, sem a városban... Lehet, hogy valami baja esett? — Eddig nem hiányzott? — álmélkodott a házfelügyelőnő hitetlenkedve, majd nagy böl­csen hozzáfűzte: — A Jóisten egy világot teremtett hét nap alatt... Újra csöngettek, sőt kopog­tattak is az ajtón. Azután a lány az ablakhoz ment, azt ütögette. Az alulsó, lehajtható rész nyitva volt, így ujjnyi ré­sen be lehetett látni a garzon­szoba kopottas íróasztalára. Gácsi Etelka lábujjhegyre ágaskodott, kezével a támlába kapaszkodott, úgy nézett be. Még a szája is tátva maradt a szokatlan látványtól. (★ Egy héttel azelőtt Geréb Imre dugig tömött táskával tért haza munkahelyéről, a kis város egyetlen szállítással foglalkozó vállalatának kettes részlegéből. Derűsen mérlegel­te gondolatait, mit vegyen be­le a délután írandó „leleple­ző” tanulmányba? A cím már hónapokkal korábban felöt­lött benne: „Tények és véle­mények a munkaszervezés he­lyi kérdéseiről.” A témakör is nagyjából ös­szeállt. Az adminisztratív lét­számcsökkenés, a javítóműhe­lyek felszereltsége, a gépesítés fejlesztése, az ellenőrzés, a baleset-megelőzés — mind mind régóta szűzterület És persze, a munkafegyelem. Ez adná a dolgozat savát-borsát Végre egyszer őszintén feltár­ni a személyi tényezők me- határozó szerepét, hatását, a példamutatás jelentőségét, a korrupciók, a panamázások következményeit.. Ez vádirat lenne Minácsik József főosztályvezető ellen is, aki a múltkorában, egy Vir­giniával a szájában, arisztok­ratikus gőggel oktatta ki Im­rét — Mlcuskám, mi a fenének ugrálsz te annyit? — kérdez­te villogó szemekkel, nagyor kát eregetve szivarjából, s közben füle tövét vakargatta. — Harminckét év alatt nem nőtt be a fejed lágya? Nem látsz, vagy nem akarsz látni? Kár annyit rohangálnod, fut­kosnod, sokra úgy sem viszed... Maximum egy osztályvezető. Az én beosztottam. De ebben sem vagyok teljesen biztos, mert már sikerült magadra haragítanod a fél vállalatot... Mert azt hiszed egyedül meg lehet váltani a világot... mert azt hiszed, rajtad kívül nincs senki és semmi... mindenki hülye... Nem, nem, • tévedsz, kisöreg!... Mi földi méretek­ben gondolkodunk. Te pedig a fellegekben jársz. Imre akkor ledöbbenve hall­gatta mindezt, s most fűtötte a vágy, hogy kellőképpen megadja a választ. Kedvező­nek ígérkezett a tálalás for­mája: tárgyilagos hangnem, a tények és a vélemények egy­más melletti felsorakoztatása, ütköztetése. Nem magyarázva, hanem érzékeltetve! Még egyszer memorizálta gondolatait, rendszerezte a fel­mérési lapokat, a dolgozói vé­leményeket, s munkának lá­tott. Négy írott oldalig jutott, mikor a telefon baljósán ber­regni kezdett merkedést, a hirtelen esküvőt, Ágota nem éppen örömteljes születését az első félrelépést a kínos és kárörvendő leleple­zéssel együtt valamint a vá­lás kimondását Egy év gö- rögtűzszerű mérföldköveit. ö érkezett előbb, magának egy üveg kőbányait, Annamá­riának fél deci konyakot ren­delt Maca, az aszott ábráza­ta! pincérnő szolgálta ki, az akihez Imre gyermekkorának legnagyobb csínytevése fűző­dött Idestova húsz esztendeje lehetett annak, hogy Batár Zsigával, a testi-lelki jóbarát­tal együtt rajta kapták őket a vendéglő udvari mellékhe­lyiségének cserepes tetőjén, amint éppen a hölgyvendégek intim dolgait mustrálgatták árgus szemekkel. Macát is ki­lesték, s ő ezért lebuktatta őket. így aztán megtudták az iskolában, a családban, s mind­két helyen kijárt a nádpálcás erkölcsi szeminárium. Imrére ez akkor annyira hatott, hogy megfogadta: soha többé nem „mártózik” nőügyekbe. Most elmosolyodott azon, mi­lyen szépen megtartotta hir­telen tett fogadalmát, hiszen azóta csupán háromszor érin­tette meg Ámor nyila. De, az utolsó kivételével, lángolástól kihűlésig, alig telt el egy-egy hónap. Kati, az egyetemi évek egyetlen esete a huszonnyol­cadik napon kijelentette, hogy a „csöndes, magábazárkózó, könyvbuzi alakokkal” nem tudja összekötni az életét; Ku­nigundáról pedig már a har­madik napon kiderült, hogy róla is igaz, amit általában a pincérlányokról beszélnek, két hét után ez a kapcsolat is a múlté lett. Imre egyébként sem volt egy férfiszépség. Vékony, cson­tos termetű, szűk koponyával, keshedt mellekkel, mongolos szemekkel. Orrából hosszú szőrszálak kandikáltak, mint valami rejtett antennák. Ar­ca mindig borostás, nem rit­kán skarlátvörös dudoroktól díszített volt. Viszont hang­orgánuma, beszédhordozása kellemesen hatott. Talán Annamáriát is ez ra­gadta meg, aki a titkárságon dolgozott, s meglehetősen sze­retett csevegni. Egy borgőzös vállalati ünnepségen ismer­kedtek össze és hajnaltájt Im­re lakásán kötöttek ki. A szerelmi együttlétből egy sze­relemgyerek is lett, majd egy gyors és titokzatos házasság- kötés. Ami aztán tele volt vi­tákkal, veszekedésekkel, kibé­külésekkel, félrelépésekkel gozatodat, kiadják a munka­könyvedet. . — Micsoda? Csak úgy egy­szerűen kiadják a munka­könyvemet? — Keresnek ők Indokokat És találnak is. Például a ta­valy előtti italozást, amikor a részlegedből szondázáskor há­rom embert is rajtakaptak, vagy a feketefuvart a volt főnöködnek, vagy a téves számlázást.. Mint művezető kevés vagy egy ilyen támadás kivédéséhez. < — Egyik sem igaz. Oak rámkenték. — Mégis aláírtad a jegyző, könyveket — Telebeszéltek, hogy csak-. — Most ezek az aduk) Én jóindulatból mondom. — Nekem is vannak tromf­jaim. Például Miinácsikról, a sikkasztásáról... vagy az igaz­gatóról, a helyetteséről. Ezek sem éppen bagatell ügyek. — Csakhogy ők rafináltab­bak nálad, túl könnyen meg­hazudtolnának. Hidd el, fölös­leges ez a piszkálódás. Mondj le arról a dolgozatról, törődj bele a dolgok folyásába... Annamária megütötte azt a hangot, amivel már hínárként húzhatta magához Imrét. Né­hány ügyes, begyakorlott moz­zanat most már elég volt ah­hoz, hogy a tanulmány félbe­maradjon. — Aggódom érted, Imre. Tudod jól, válásunk óta elő­ször kerestelek meg, mert úgy éreztem... Ne rontsd el.. dol­gozzunk továbbra is egy vál­lalatnál. Legalább néha lás­suk egymást. Megszorították egymás ke­zét. Hosszan és erősen. Imrét enyhe tehetetlen remegés fog­ta el, amint az ismerős ujja- kat simogatta. Félt, hogy el­sírja magát. — Beszéljünk másról! — szakította meg az elérzéke- ttyülést. Másról beszéltek. Annamá­ria elmondta, milyen rosszul él, mennyi a gondja-baja Ágo­tával, mennyire egyedül érzi magát a szép háromszobás la­kásban, és hogy nagyon sze­retne venni egy gyönyörű, sö­tétbarna diófából készített bú­tort, de az ára eléggé borsos. — Majd kérek valakitől se­gítséget — mondta i önszána­kozva, s újra megszorította Im­re kezét. Megcsókolták egy­mást nem zavartatva magukat az asztaltársaktól, még a szem­füles Maca fürkésző tekinteté­től sem. Tájak— Korok — Múzeumok Kőt őrá múlva Imre már újra otthon volt, addig ért rá Annamária. Valamilyen sürgős dologra hivatkozott, ami mi­att feltétlenül el kellett men­nie. Abban egyeztek meg, hogy majd később újra találkoznak és akkor bővebben megbe­szélnek mindent A félbemaradt írás az író­asztalon feküdt Imre beleol­vasott, majd unottan dobta a szemétkosárba. Annamáriára gondolt: mennyivel teljesebb és jobb lenne az élete, ha új­ra együtt ébrednének, ha is­mét lenne valaki mellette eb­ben az üresen kongó lakás­ban, ha néha valakihez őszin­te lehetne, és ha... Annamá­ria finom vonalú testére em­lékezett, puha, erotikus tapin­tású, fehér bőrére, az első csó­kok mámoros ízére, a heves éjszakákra. Gyávának és tehetetlennek érezte magát, mint oly’ sok­szor. Ez az őrjítő magány most megsokszorozta erejét. Pillanatokon belül döntött, íróasztala fiókjából kivette a húszezer forintos bemutatóra szóló betétkönyvét, s telefo­nálni akart Annamáriának: viszem a pénzt, kisegítelek, mert nagyon szeretlek! Nem bírt önmagával. Ennél is nagyobb meglepetést akart Személyesen ment el a Rá­kóczi 156. alá. A negyedik csöngetésre nyitott ajtót An­namária. Vörös pongyolában, s feltúrt frizurával. — Te, itt? — ámuldozott — Hoztam neked valamit — mondta mohó boldogsággal Imre, s szó nélkül átnyújtot­ta a betétkönyvet, majd hoz­záfűzte: — A bútorra! Azután belépett a lakásba, Ágotát kereste. Helyette leg­nagyobb megdöbbenésére Mi- nácsikot találta, nyugodtan végigheverve a nagyobbik szo­ba kanapéján, szája szegleté­ben az elmaradhatatlan szi­varral. Gúnyos és fölényes mo­sollyal üdvözölte Imrét, aki szinte lebénult a meglepetés­től. Csupán annyi ereje ma­radt, hogy szó nélkül kitán­torogjon a lakásból, ott felejt­ve a salátává szorongatott be­tétkönyvet, a kőszoborrá me­redt exfeleségét, annak rezze­néstelen szeretőjét, s a né­hány perccel azelőtti hiú áb­rándokat. — Józsikám, kezdjed! — lökte meg Minácsikot a szak- szervezeti titkár, aki boldog megelégedéssel nyugtázta, ke­vesen jöttek el a temetésre, hamar vége lesz a ceremóniá­nak. Minácsik rövid búcsúztatót mondott, azt is olvasta egy papírról. — Elvtársak, olyan embert veszítettünk el, aki nagy szor­galommal küzdött azért, hogy mindnyájan jobb, szebb körül­mények között dolgozhas­sunk... De mondjuk, meg őszintén: Geréb kolléga ma­gányos teremtés volt, egy ki­csit mennyei méretekben gon­dolkodott Elszakadt a töme­gektől. Talán ezért történt az, hogy egy őrült pillanatban ön­kezével vetett véget életé­nek. .. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Miközben beszélt, Gácsi Etelka, az adminisztrátornő lázas suttogással mesélte a körülötte állóknak, hogyan ta­láltak Imrére. Még arról is tudomása volt, hogy a rend­őrség az italos üvegeken kí­vül semmiféle motivációt nem talált az öngyilkosság elköve­tésére, és, hogy Imre sokat költött alkoholra azt az is bi­zonyítja, hogy egy árva meg­takarított fillért nem találtak a lakásban utána. búcsúztató után so­A kan fürkészték a megboldogult egyko­ri feleségének az ar­cát. Annamária most is szép volt. Egyenes tartású és csábító nézésű, de buta szemére kiült a közöny. Mellette a beszéd­ben kiizzadt Minácsik 'állt. Büszkén és rideg tekintettel bámult a többiek szemébe. Csak a szivar hiányzott a szá­jából. Tanka László Tavaly, év végén egy hasz­nos mozgalom indult útjára: Tájak — Korok — Múzeumok címen. Fő célja: minél többen ismerjék meg hazánk termé­szeti értékeit, műemlékeit és múzeumait. E nemes program plakátjai még ma is láthatók az utcákon, tereken. Figurája egy stilizált fiúalak, kinek vándorbotra akasztott tarisz­nyájában a műemlékek, ter­mészeti ritkaságok és múze­umok vannak. A résztvevők a mozgalom keretében a különböző tájak, korok és múzeumok megis­merésével szórakozva gyara­píthatják ismereteiket. A Tá­jak — Korok — Múzeumok programja lehetőséget ad ar­ra, hogy az érintett hivata­lokkal, szervezetekkel, szoro­san együttműködve tömegmoz­galommá fejlődjön. Jellege révén alkalmas az ifjúság ösztönzésére is, honismereti céljai pedig megkívánják a Hazafias Népfront aktivistá­inak, a lakosság különböző rétegeinek bevonását a moz­galomba. Hazánkban a belföldi turiz­mus fejlődésével egyidejűleg nő a természetvédelmi terü­letek, műemlékek és a mú­zeumok látogatottsága is. Az elmúlt öt évben a múzeum- látogatók száma megkétszere­ződött. A látogatók száma — a különböző időszakokban — egyenlőtlenül oszlik meg. A KSH adatai szerint egyes ré­tegek egyáltalán nem érdek­lődnek a múzeumok iránt. A látogatóik túlnyomó része a fiatalok közül kerül k’. A mozgalom egyik fő célkitűzé­se pedig éppen az, hogy mi­nél szélesebb rétegek kapcso­lódjanak be az országjárásba, a természetvédelmi területek, műemlékek, múzeumok meg­ismerésébe, látogatásába. A szervező bizottság a moz­galom elősegítése érdekében százezer példányban színes Magyarország-térképet készí­tetett, melyen feltüntették az ország 800 műemlékét, múze­umait és természetvédelmi te­rületeit. Egy 48 oldalas kis füzetből megtudhatjuk vala­mennyi múzeum nyitvatartási idejét és a velük kapcsolatos egyéb hasznos tudnivalókat A mozgalomban részt vevők kis könyvecskét kapnak, mely­re valamennyi meglátogatott helyen pecsétet tesznek. A be­telt kis könyvecskét más szí­nűre cserélik. A mozgalom értékelésekor a látogatók tel­jesítményüktől függően — kü­lönböző fokozatú jelvényeket (csoport esetén oklevelet) nyernek. A T—K—M-mozgalmat négy évre tervezték. Az első sza­kaszát 1977. októberében, a múzeumi hónap keretében hir­dették meg. Részt vehetnek a mozgalomban gyerekek is — 10 éves kortól, csoportok ipái­déul iskolai osztályok, uttorő- csoportok és KlSZ-szerveze- tek, szocialista brigádok, hon­ismereti közösségek, szakkö­rök, természetjáró-szakosztá­lyok), és természetesen egyé­nileg is bárki bekapcsolódhat e nemes mozgalomba. A gye­rekek és a nyugdíjasok telje­sítményét külön értékelik. A nevezési lapokat a múzeumok­ban és az idegenforgalmi hi­vatalokban szerezhetik be az érdeklődők. A Tájak — Korok — Mú­zeumok mozgalomnak ország­szerte alakulnak klubjai, ve­télkedői, szervezeti keretei. Lehetővé válik, hogy egyre többen megismerjék hazánk természeti szépségeit, múze­umaink értékes, páratlan anyagát — valóban közkincs- csé legyenek nemzeti értéke­ink. Szente Erzsébet Dómján Gábor: Az újságos búcsúja (A tihanyi Szabadstrand dolgozóinak) Jövőre újra eljövünk! Te, én, a harcsabajszú vendéglős, aki itt jó vízbe lubickolt és mindenki, aki számít: a nemtudoménhovaengedikasoksört — vécés néni, mutatván egy halom, sörösüvegre; bamállanak bambán a német Zsiguli alatt, gazdáik is, miután testüket bevakolta a Nap. Te tizenötért beengeded őket (Szabadstrandon a Tanács helypénzt alkalmaz!), megsúgod szépen, hogy diák... és Bitte eine Zeitung! mondom én, a napos alkonyat a legszebb a tihanyi Szabadstrand füvén, mikor az elvörösült vízbe sirály zuhan és akkorát csobban, hogy bepárásodik az ég! Isten, ma rossz idő van Tereld fel nyájamat a hegyre, hadd nézzen templomot. Holnap majd visszaadod hú pásztoraidnak, addig pihen a robot és nádsípon a Legendáért eljátszunk néhány dallamot. Jánossy Ferenc: Nádrakások (akvarell) (részlet) NÓGRÁD — 1978. augusztus 13., vasárnap ^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents