Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-13 / 190. szám
lés visszaesésének útjára ve- okokból zetné. Mert a Soares kormány mégoly is csak úgy tudott az utolsó hónapokban a helyén maradÁ hét 3 kérdése • ' A Közel-Kelet került ismét ben egyre csökkentek a köz- hogy a tőkések érdekeit te- a világközvélemény érdeklő- vetlen egyiptomi—izraeli meg- kinti meghatározóknak, akkor désének homlokterébe azzal, állapodás lehetőségei, Szadat Portugáliát a szociális bizony- hogy bejelentették: szeptem- keserűségére és Carter elége- talanság és nyugtalanság, teher 5-én Camp Davidben ame- detlenségére. Az egyiptomi el- hát a sztrájkok és a terme- rikai—egyiptomi—izraeli nőknek is, az amerikai elnök- '’ csúcstalálkozó lesz. Mit jelent nek is belpolitikai az Egyesült Államok ilyen köz- szüksége lenne a vetlen beavatkozása a közel- csekély közel-keleti részmeg. keleti alkudozásba? — ez a egyezésre, hogy ez is, az is ni. hogy az Intersindical ínkérdés foglalkoztatta elsősor- elmondhassa: íme, neki kö- kább türelemre intette a tóban a hírmagyarázókat. szönhető, hogy a közel-keleti megeit. Nobre da Costa, aki ÚJ és félig-meddig ismeret- probléma elmozdult a holt- gépészmérnöki képzettségű térien politikus került a portu- pontról. Begint belpolitikai ér- a Lusotecna vállalat elgál kormány élére. Milyen esé- dekei inkább a hajthatatlan, nok-vezéngazgatója, ezen ki- Iyci vannak Nobre da Costá- a kemény, a merev álláspont ^ul egy francia cég portugáliai nak? felé tolják: az ő választói, az leányvállalatának igazgatótaA hét végére újabb rekor- ő hívei inkább azt várják tő- ,csi tagja. Baráti, családi dók születte!, a nemzetközi va- le, hogy engedmények nélkül kapcsolatai a portugál ■••fß1 lutapiacon: soha még az arany tudja elfogadtatni Izrael ál- rendszerhez kötnék, kérdés, ilyen drága nem volt, soha az láspontját mind Kairóval, amerikai dollár ilyen mélyre mind Washingtonnal. nem süllyedt... Mire készül- Carter kétségtelenül a sze- . .. . __, h etnek a tőkésvilág pénzügyi mélyes tekintélyét is latba ve- m°dszerek alkalmazását, szakemberei és — spekulán- ti a hármas találkozó megren- sai? dezésével. Ha Camp Davidben kudarcot kellene elköny- Mit jelent az Egyesült velnie, az súlyosan visszahat- Allamok közvetlen beavat- na már az 1980-as elnökvá- ! hozása a közel-keleti alku- lasztási esélyeire is! Éppen elem SS.tJfÄfVZS.iSS' *»•«• - .«ért dili meg legalábbis a „régi” dozásba? Valóban teljesen új Mire készülhetnek a tőkésvilág pénzügyi szakemberei és — spekulánsai a dollár újabb árfolyamzuhanása nyomán? A hét végére újabb — né.«.h^uSdlplímdelS X4mÄäfffi »*"«> «-«kém eme? a 210 dollár közelébe szökött fel. vi- akkor szont az amerikai dollár genfi Frankfurtban már 1 márka 90 *nan Äf/a^nemzelbn nak végén. Ha nem, tonsági főtanácsadók vagy kül- uto]„rt fehetAsécnelr n ügyminiszterek .nemcsak „in- konferencia Frankfurtban már 1 márka 90 gajáratra” vállalkoznak, ha- Xi Tz T^A már n.rn feW pfenninget ér csupán. Az Egyénem az Egyesült Államok el- Jvedi;, aöntőhíró vl^v^l! sült Allamok Pénzének ilyen nöke magához hívja meg 3 mére‘a csökkenése nyilván Egyiptom és Izrael vezetőit. Milyen esélyei Mi több, híre járta, hogy Washingtonban azt fontolgatják: a Camp David-i találkozón Carter felveti majd: amerikai csapatokat kész a Közel- Keletre küldeni egy megálla- köztársasági elnök azoja. összefüggésben van azzal, hogy az olajexportáló orszá- . , vannak g0k az olaj árának emelését az uj portugál kormányfő- tervezik —, ha előbb nem, nek • akkor jövő év első felében, s Eanes tábornok, a portugál ^a nem többel, akkor is 5 - általános százalékkal. Köztudomás szepodás garantálása végett... meglepetésére egy úgyneve- rl^ a.z ,?}al drágulása csak A washingtoni törekvéseket zett „technokratát” nevezett ki .!?a.n ,.m®gnove , , .az — legalább húsz év óta, amió- miniszterelnöknek, az 55 éves °riasi fizetési mérleghita az USA egyáltalán foko- Alfredo Nobre da Costát. Hi- anyai- Alapos a gyanú, hogy a zott érdeklődést tanúsít a Kö- vatalosan nem tartozik egyik bankóprés működtetésével, azzel-Kelet iránt — mindig is párthoz sem, de az sokat ~iUIt-ub j ruIí1CI az jellemezte, hogjf egyfajta mond, hogy a baloldali pár- g®k kibocsátásával fedezhetné „Pax Americana”-t, „amerikai tok elégedetlenségüket fejezbékét” akartak ráerőszakolni a ték ki Eanes döntései miatt, ,, / 1A^ifi1udnVa" térség népeire és kormányai- viszont a jobboldali Freitas do re-Ez a 70-es évek elejéig Amaral, a kormányválságot ^ lenne azért nem sikerülhetett, mert kirobbantó Demokrata Szociá- végzetes’ m amerikai valutái az USA túlságosan átlátszóan hs Centrum vezetője „jó vá- rahaL“lawlörtáló lrszá- Izrael pártját fogta, s mert az tisztásnak” nevezte Nobre da „ok elhatároznák^ a fekete és arab államok többsége ezért Costa kormányfővé történt ki. folyékony arTny’’' árát elutón is antiimpenalista elveket jelölését. dollárban számítanák vallott, Amerika ellen fordult. Az mtersindlcal, a hatalmas Élnem - ho^ értékTllanJó: Az 1973-as háború után „a szakszervezeti központ szintén ságát biztosíthassák — több kissingeri kis lépések taktiká- bizalmatlan az új miniszterei- ország valutájának értékét ?a, változást hozott: Szadat nők személye iránt. A kom- alapul vevő új „könyvelési felajánlkozott partnernak, az munisták is arra emlékeztet- valutában”, amerikai dollárok reményében nek, hogy Nobre da Costa rö- Ugyanakkor továbbra is áll egyre-másra tett engedménye- vid ideig volt már egyszer az, hogy olcsó dollár olcsóvá két Washington és Tel Aviv Iparügyi miniszter, akkori te- teszi az amerikai exportáruirányában. Tavaly november- vékenysége az államosítási fo- kát a világpiacon. Az Egyeben a jeruzsálemi látogatással lyamat megállítását célozta. sült Államok monopóliumai tetőzte be ezt az új politiká- Az új miniszterelnök első növelhetik szállításaikat akár ját... nyilatkozatában „a gazdasági Japánba, akár az NSZK-ba, A szadati engedményekre helyzet megjavítását” említet- abba a két országba, amely Begin korántsem válaszolt te fő céljaként. Sikerülhet-e ez ma már vetélytársa lett az hasonlókkal. Az utolsó fél év- neki? Ha úgy kezdene hozzá, USA-nak. Spekulánsok jó része számára nagyszerű alkalom a zavarosban halászásra az amerikai valuta értékcsökkenése, az arany árának magasba szökkenése. A kérdés persze, csak az, hogy ki tudja pontosan meg jó előre: mikor kell aranyat magas dolláráron eladnia, mikor kell dollárt alacsony márkaárfolyamon vásárolnia, hogy aztán később az újabb árfolyamváltozások nyomán lefölözzék a hasznot. A nemzetközi pénzpiac ismerői még valamit beszámítanak kalkulációikba: augusztus közepén tartunk. Számos tőkésországban ez az időpont, a nyári szabadságok kellős közepe szokott kedvező alkalomnak kínálkozni a kamatlábak változására, a valuták felvagy leértékelésére. Sokoldalú támogatás a háztáji gazdaságoknak ' (Folytatás az 1. oldalról.) hektár árpát biztosított, s ez- ják fel áruikat, mint például zel megteremtette a biztonsá- a kaprot, uborkát, amelynek gos takarmányellátást. A me- átvétele a közelmúltban kéz- »gazdasági művelődésre al- dődött kalmatlan területeket a közös Az ecsegi termelőszövetkezet gazdaság a kertészetet kedve- területén csaknem száz löknek olcson otven évre ad- szarvasmarhát tartanak a há- ta^ki.^ A_ v£>aIkoZok^ málnát, zak körül. A tsz az igénylőknek kaszálót biztosít, a réteket és vízfolyások partjait in- , , ... gyen használhatják. A Csécsén ÁFÉSZ gondoskodik, átvett tejet a termelőszövetke- A palotásl termelőszövetkezet szállítja a pásztói üzem- zet soron kívül végezte el a be. ribizlit, gyümölcsfákat telepi, tettek. A termés átvételéről a termelőszövetkezet és az Az ecsegi közös gazdaság a tavaszi munkákat a kisgazdaságokban. Vetőmagot biztosikörnyékén élőknek az idén tottak 15 hektár borsóhoz. Mű egyebek között huszonhétezer trágyát juttatott, megszervez- darab naposcsirkét értékesí- te az értékesítést, s a borsó- tett. Szolnokról naposlibát, na- ért a napi ártól húsz fillérrel poskacsát rendeltek. Az ecse- többet fizetett. A nyári beta- gi és csécsei nyúltenyésztő karítás kezdetekor a háztáji szakcsoportok méltányosan lu- gabonát aratták le elsőnek a cernaterületet kaptak bérbe, az kombájnok 25—30 hektárról, abraknakvalóról is a termelő- A ludányhalászi termelőszö- szövetkezet gondoskodott, vetkezetben az első hat hóévente nyolc-tíz vagon tér- napban négymillió forint ér- ményt juttatnak. A kisterme- tékű terméket vásároltak fel lök támogatását, gondjaik or- a kisgazdaságoktól. Tejből pél- voslását az öttagú háztáji bi- dául 131 ezer litert vettek át. zottság fogja össze, agrármér- a tsz-en keresztül már 87 da nőkkel az élen. rab hízómarhát értékesítettek A pásztói termelőszövetkezet a háztáji állattartók az egész háztáji ágazata az éves tervet évre tervezett 90 darabból. A már az első hat hónap után sertésekből már eddig több teljesítette. Egyebek között ment a vágóhídra, 184 darab, mintegy másfél millió forint s az évre másfél százat irá- értékű sertést vettek át, a he- nyoztak elő. A termelőszövet- lyi és a tari szakcsoportok kezet a szaktanácsadás mel- tagjaitól rendszeresen indul-' lett takarmányt, réti szénát, nak a nyúlszállítmányok. abrakot, szalmát biztosított az Számukra a tsz tíz hektár új állattartóknak, gondoskodik az telepítésű pillangóst és négy értékesítésről is. 2 NÓGRÁD — 1978. augusztus 13., vasárnap A pápa temetése A VI. Pál pápa temetésén résztvevő magyar állami és egyházi küldöttség megérkezett Rómába. A két delegációt az olasz állami protokoll, a vatikáni államtitkárság képviselői, valamint a római magyar nagykövetség munkatársai fogadták a repülőtéren. A Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács elnökhelyettese által vezetett magyar állami küldöttség szombaton részt vett a Szent Péter téren sorra kerülő gyászszertartáson. Vasánap délelőtt beírja nevét az olasz köztársasági ellöki palotájában elhelyezett emlékkönyvbe, majd részvétlátogatást tesz Villot bíborosnál, aki a bíborosi testület jelenlétében fogadja a gyászszertartásra Rómába érkezett külföldi delegációkat a Vatikánban. Ozsvárt Ferenc (1925-1978) Ozsvárt Ferenc, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nóg- rád megyei Bizottságának tagja, a salgótarjáni járási párt- bizottság első titkára 1978. augusztus 12-én, hosszan tartó, súlyos betegség után 53 éves korában elhunyt. Ozsvárt Ferenc temetéséről, a Nógrád megyei és a salgótarjáni járási pártbizottság később intézkedik. Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága Magyar Szocialista Munkáspárt salgótarjáni járási bizottsága Még sokáig maradhatott volna közöttünk. Életének teljében ragadta el a halál. Még élt, a munkásosztály legjobbjainak útját járta. A szocialista építés hűséges és fáradhatatlan harcosa volt. Távozása nagy veszteség megyénk, a salgótarjáni járás kommunistáinak. Somoskő községben született 1925. június 10-én. Kőbányai munkás fia volt, korán megszokta a munkát, a küzdelmet. Tizenhárom éves gyermek, de már a somoskői bazaltbányánál dolgozik. Később a füleld zománcgyárba szegődött, majd a salgói szénbányánál volt csillés. Munkásból lett vezető. A felszabadulás után tanulni kezdett. Szakmunkás lett, majd elvégezte a közgazdasági technikumot. Fiatalon megismerkedett a párttal, a pártmunkával. Közvetlenül a fel- szabadulás után 1945-ben lépett a párttagok sorába. Egyszerre tanult és tanított. Dolgozott a megyei pártbizottságon, a salgótarjáni és a pásztói járási pártbizottságon, első titkára volt a balassagyarmati járási pártbizottságnak. Később, 1966-ban újra visz- szakerült szülőföldjére, a salgótarjáni járásba, ahol a járási pártbizottság első titkárának választották. Marxista világnézetét, kommunista meggyőződését mindig tettei igazolták. Tanult, fáradhatatlanul dolgozott és amikor a helyzet úgy kívánta, fegyver. rel védte a nép, a szocializmus ügyét. Politikailag szilárd, felkészült, szerény, emberséges vezető volt. Jól ismerte a kemény munkához szokott szénbányászok, a járás új üzemeiben dolgozó munkások, a nehéz körülmények között dolgozó termelőszövetkezeti tagok munkáját, életét. Észrevette a járás nagyobb és apróbb településeinek sikereit, gondjait. Hiszen maga is részese volt valamennyinek. Elképzeléseivel, terveivel, felkészültségé- vei, gazdag élettapasztalatával, egész tevékenységével önzetlenül szolgálta a párt, a munkásosztály, a dolgozó emberek ügyét. Mint kommunista ember, a munka, a dolgozók iránti mélységes tiszteletével kivívta az emberek elismerését, becsülését. Akik ismerték, tisztelték. Munkásságával, emberségével örökre beírta nevét Nógrád megye, a salgótarjáni járás történetébe. Tevékenységét számos kitüntetés fémjelzi. Megkapta a Szocialista Munkáért Érdemérmet, a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet, a Munka Érdemrend arany fokozatát, a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát. A szomszédos szocialista országok, a testvérmegyék közötti együttműködésért végzett munkáját ismerték el a Csehszlovák Felszabadulási Emlékérem kitüntetéssel. Emlékét megőrizzük! Koasorásás Poll Sándor emléktáblájánál Japán—kínai békeés barátsági szerződés Megállapodás hegemónia nélkül A kínai fővárosban szombaton aláírták a japán—kínai béke- és barátsági szerződést, amelynek megkötéséről a két ország diplomáciai kapcsolatainak 1972-ben történt rendezése óta folytak tárgyalások. A dokumentumot Hua Kuo-feng kínai államfő és Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes jelenlétében Huang Hua kínai és Szonoda Szunao japán külügyminiszter írta alá. a kínai népi gyűlés nagytermében. A tíz évre szóló szerződés a ratifikációs okmányok kicserélése után — amelyre várhatóan egy hónapon belül Tokióban kerül sor — lép életbe. A japán kormány sokáig vonakodott az aláírással, mert kifogásolta a kínaiak által javasolt szerződés úgynevezett „hegemóniaellenes” tételét, amely az eredeti megfogalmazás szerint a kínai vezetés bevallottan szovjetellenes álláspontjának elfogadását kényszerítette volna a japán félre. A szombaton aláírt öt cikkelyből álló szerződés a két fél álláspontjának kompromisszumos összehangolását tükrözi. A dokumentum kimondja, hogy a szerződő felek egyike sem törekszik hegemóniára Ázsia csendes-óceáni térségében és a világ más körzetében, s hogy szembehelyezkedik bármely más ország vagy országcsoport ilyen törekvéseivel, kimondja azonban azt is. hogy a szerződés nem érinti az aláírók egyikének álláspontját sem harmadik országgal való kapcsolataiban. A szerződést ismertető Üj Kína hírügynökség hangoztatja, hogy Kína és Japán a békés egymás mellett élés öt alapelvének szellemében fogja fejleszteni baráti kapcsolatait, s a két ország közti, bármely vitást kérdést békés eszközökkel, erőszak alkalmazása, vagy erőszakkal való fenyegetőzés nélkül fognak rendezni. Poll Sándor, a munkásmozgalom kimagasló harcosa születésének 80. évfordulóján, a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában elhelyezett emléktáblájánál, szombaton koszorúzási ünnepséget tartottak. Az MSZMP KB részéről Friss István akadémikus és, Vass Henrik, a Párttörténeti Intézet igazgatója koszorúzott; a KPVDSZ képviseletében Sebők Éva titkár és Teufel Franciska párttitkár helyezte el a megemlékezés virágait. A hozzátartozók és a barátok is megkoszorúzták az emléktáblát- A benőséges ünnepség az Intemacionálé hangjaival ért véget. A frankfurti penztőzsdén egy dollárt pénteken 1,97 márkának jegyeztek