Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-09 / 186. szám
Üröm az örömben Jegyzet a televízió Vll-közvetítéséről Kezdjük az ürömmel. Több mint húsz órán át gyönyörködhettünk ' a televízió jóvoltából a fesztivál hatalmas méretű és hangulatú műsoraiban, 12 napon át a tv 21 munkatársa (a Rádió újság ennyit „nevezett” meg) gondoskodott arról, hogy — az In- terszputnyik rendszer segítségével Taliándörögdön át — az itthonmaradottak is néző részesei lehessenek a nagy eseménynek. Láthattuk az impozáns megnyitót, a kulturális bemutatókat, gálaesteket — némelyik műsorszámot kétszer is. Ugyanakkor megtudtuk, hogy napokon át politikai tanácskozások, csatározások, izgalmas sportversenyek,-bemutatók folynak. Mindezekről meglehetősen szűkös „képanyagot” sugároztak, ki tudja milyen meggondolásból. Gyakran az a benyomásunk támadhatott: a kultúrfesztivál rányomta bélyegét a találkozóra. Korántsem így volt, s jó lett volna, ha ez a közvetítésekből is kiderül. De talán magyarázható a hiányosság, ha az itthoni stáb munkastílusát megfigyeltük. Lehet, hogy egy új közvetítési módszer magvait vetették el? Nevezetesen: a képernyőn megjelenik egy ismeretlen, szinte felismerhetetlen képsor, tele mozgó figurákkal, fekete táncos alakokkal, ritmusos afrikai zenével; a nézőnek csak azt kell kitalálnia, mit lát? Ha valaki beszél: mit mond? A helyes megfejtők a következő adást teljesen egyedül kommentálhatják, netán tanácsokat adhatnak a tétova riporternek. Vagy mégsem ily módon kellene „demokratizálni” a televíziót? Mindig is érdekesek a kulisszatitkok a nem beavattottak számára, de azt hiszem, senki nem kérné számon, ha a VIT-közvetítésekből kimaradt volna a szinte elmaradhatatlan „bejátszás”, amint a riporter teendőit végzi, memorizál, konferálásra vár, vagy éppen konferál, de a kép hiányzik. .. Bagatell vitatéma, hogy ki, mit tart csodálatosnak és lenyűgözőnek- De abban valószínű mindenki egyetért, hogy a megnyitóünnepség dekoratív háttere felülmúlhatatlan volt. A „kendős fiatalok” kompozíciója olyan látványosságot mutatott képernyőn keresztül is, amelyről együgyü- ség volt megjegyezni a helyi kommentárnak: „...csak a kendőket váltogatják.” Summázva az eddigieket, legjobban talán egyik ismerősöm szavaival lehetne értékelni a televízió VIT-közvetíté- sét: nem volt beszédtéma, az emberek alig-alig emlegettek egy-egy nevet, produkciót. Mert a közvetítés nagyon keveset adott a találkozó hangulatából, a jókedvből, a vidámságból, a viták szelleméből. (Tudtuk, hogy éles szemléleti, elvi ütközések voltak a tanácskozásokon, az utcákon, a beszélgetéseken, és azt is tudtuk, hogy a vitában alulmaradtak a szocialista országokat rágalmazó állítások, elméletek, de hogy milyen módon és milyen gondolati érvekkel, vitaszellemmel, erről semmit nem láthattunk). Nem is beszélve a magyar delegáció tagjairól, programjairól bemutatott filmtöredékekről- A VIT kellős közepén, a műsorok, események, rengetegje között „beszéltetni” a riportalanyokat az élményekről, a tapasztalatokról — nem volt szerencsés. Azt idehaza is meg lehet tenni. De a kubai pillanatok megismételhetetlenek. így mást nem Is remélhetünk, mint azt, hogy néhány anyagot még hoztak a tv munkatársai a fesztivál örömeiből. Csak nehogy ebbe is üröm vegyüljön. Tanka László Nyílt levél A szakmunkástanulók III. megyei olvasótáborának résztvevőihez Aki levelet ír, az emlékezik, egyúttal emlékeztet is valakire, yagy valamire. Két héttel a tábor befejezése után én is emlékeztet» ni szeretnélek benneteket... A nagybátonyi 209-es, a balassagyarmati 217-es, a salgótarjáni 211-es számú szakmunkásképző intézetből összesen harmincketten vettetek részt — július 16—27 között — a szakmunkástanulók III. megyei olvasótáborában. Bár nem tudtam mindig közietek lenni, kicsit én is „táborlakónak” éreztem magam. Jó volt figyelemmel kísérni azt a változást, ami a megnyitót követő — kissé megillető- dött — ismerkedéstől a családias hangulatú táborzárásig végbement. Nagyszerű közösésggé kovácsolódtatok össze. Tulajdonképpen a megnyitón és a záróünnepélyen elhangzott gondolatok kapcsán szeretném felhívni figyelmeteket néhány dologra. Csongrádi Béla, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese — művelődés- politikai előadásnak is beillő beszédében — szemléletesen érzékeltette, milyen fontos társadalmi feladat művelt fiatalokkal biztosítani a munkásosztály utánpótlását. Ez végső soron hatalmi kérdés is. A záróünnepélyen pedig Szabó Ernőné, táborvezető azzal búcsúzott tőletek, hogy az úton nem szabad megállni! Ahogy a világon semmi sem „teremtődik” egy pillanat alatt, úgy a műveltséget sem lehet egyik napról a másikra megszerezni. A tábor csupán segítséget nyújtott, irányt mutatott a folyamatos munkához. Hogy a műveltség megszerzésében milyen szerepe van a könyvnek, az olvasási kultúrának, azt aligha szükséges részletezni. Tudom nem véletlenül jöttetek el éppen ti a táborba. Az érdeklődés, ami ide elhozott, már korábban is megvolt bennetek. De egyikőtök azt is elmondta, hogy a munkahelyen alig- alig esik szó efféle dolgokról, és az iskolában sincs nagy tekintélye — tanulók között — a humán tárgyaknak. Véleménye szerint a szakmunkásképző intézetekben túl kevés a közismereti órák száma, így egy idő után — sokan — még azt a keveset is kényszerű tehernek érzik. Igénytelenné válnak. Nos, a tábor alatt ti magatok cáfoltatok rá erre az egyébként valós veszélyre. Az az érdeklődés, melyet az előadásokon, kiscsoportos foglalkozásokon tanúsítottatok azt mutatta, hogy igényűtek és becsülitek kulturális értékeinket. A kiscsoportvezetők — Kovács Éva, Nyilassy Balázs, Pass Lajos, Pál József — és a tábor vezetői, szervezői egyaránt úgy érezték, érdemjegyek nélkül is jelesre vizsgáztatok. Csakhogy a feladat nagyobbik — és nehezebb — része ezután következik. Most rajtatok a sor! A jövő dönti el, hogy elég segítséget adott-e a tábor ahhoz, hogy egyedül is tovább tudjatok lépni azon a bizonyos úton. És még valamit! Nem tiétek igazán a megszerzett tudás, ha másoknak nem adtok belőle. Társadalmunk sokat tesz azért, hogy a munkásművelődés terén nagyobb eredményeket érjünk el. Ehhez a ti segítségetekre is szükség van. Miképp segíthettek? Például úgy, hogy az önművelés mellett társaitok figyelmét is felhívjátok a már megismert szellemi értékekre. A „szoboravatásra”, a kiscsoportok kulturális bemutatójára készülve megtapasztalhattátok az alkotás örömét. Szeretnénk, ha ugyanilyen kedvvel vállalnátok a „közvetítő” szerepét. Az őszi találkozón talán már ilyen eredményekről is be tudtok számolni. Az idei olvasótábor eredménye is így lesz majd teljes. .. Pintér Károly Alkotó tudományos együttműködés A Szovjet Tudományos Akadémia kapcsolatai kiterjednek az egész világra: eddig mintegy 120 országgal épített ki intenzív tudományos együttműködést. A sokoldalú tudományos érintkezés nyomán több mint 900 szovjet tudóst választottak a külföldi akadémiák és tudományos társaságok tagjaik sorába. A szovjet— amerikai kapcsolatok keretében az elemi részecskék kutatásának egyik nagy jelentőségű, Dubnában és Szerpuhov- ban elkezdett kísérletsorozatát például az egyesült államokbeli batáviai részecskegyorsítóban fejezték be, s emlékezetes a szovjet—amerikai űrkísérlet is. India első saját tervezésű szputnyikját is szovjet űrállomásról, szovjet hordozó- rakétával bacsátották fel. Közös szovjet—francia szputnyik szolgáltatott új adatokat a Föld mágneses teréről és a nap-szél hatászónáról és végeztek rajta újszerű biológiai kísérleteket. A Szovjet Tudományos Akadémiát nemcsak együttműködő félnek, hanem példaképnek is gyakran emlegetik világszerte. A szovjet akadémia alapeszméje a tudomány fokozott megbecsülésével, az akadémiának tervező társszervvé emelésével, társadalmi nyíltságával, újszerű szerkezetével, élet- és népközelségével, a tudósok gyakorlatias nevelésével, munkásságuk fel- használásával vonzó jelenség századunk tudományosságában. A szocialista országok tudományos akadémiái szoros, alkotó együttműködést alakítottak ki — immár 30 éve — a Szovjet Tudományos AkadéIdeg-izom kapcsolat tanulmányozása a csehszlovák inté* zetben miával. Az együttműködés jó példája az, amelyet a Csehszlovák Tudományos Akadémia élettani intézete —, ahol az ember és az állatok fiziológiai folyamatait kutatják — és a Szovjetunió tudományos akadémiájának Szecsenov-intézete élettani és biokémiai részlege alakított ki. Beható közös vizsgálatokat végeznek az ideg-izom kapcsolattal, a vérnyomás változásával, a szívizom alkalmazkodásával és a reflexek eredetével kapcso-, latban. 4* .Jg' l,® 41 i 11'. >. __ __ iBiiiii,::.:.! P atkányszívizom preparálása mikroszkóp almU a csehszlovák—szovjet együttműködés keretében Bátorálmok álombútorok r Manapság bárminemű kiállításnak, vásárnak, amelyen bútorokat mutatnak be, eleve biztos a látogatottsága, valóban jó bútorok esetében a népszerűsége is. Még a divatbemutatók se számíthatnak ekkora sikerre. Pedig a jelenlegi bútorkínálat mind a mennyiség, mind a választék, alig hasonlítható a nyolctíz évvel ezelőttihez. Az élénk kíváncsiság, sőt hellyel-köz- zel „bútoréhség” tehát mégiscsak valamilyen kielégítetlen ség jele. Lényegében ilyesfajta következtetésekre jutottak azok az országgyűlési képviselők is, akik — a törvényhozás ipari bizottsága tagjaiként — nemrég Nagykanizsán, az országos rekonstrukció keretében korszerűsített bútorgyárak egyikében tanácskoztak. A nagyarányú fejlesztés mennyiségi eredménye meg is haladta a terveket — állapították meg —, bizonyos választéki igényeket azonban még sem tud az ipar kielégíteni. És ha mégis, úgy gát- lólag hat a kereskedelem, amely jelentős bővülése ellenére sem tartott lépést a gyártás fellendülésével. Magyarán : még ma sem tudja a lakberendezési cikkeket kellő környezetben és módon az érdeklődők elé tárni. Hasonló következtetésre jutott a minap a belkereskedelmi tárca is. Egy szakmai tanácskozásukon hangzott el: a kínálat nem felel meg a vásárlói igényeknek, hiányos például a kisbútorok és kiegészítő bútorok, valamint a gyermek- és a konyhabútorok választéka. Részrehajlás volna ezeket a hibákat mindenestül a kereskedelem nyakába varrni. Nemcsak azért, mert a bútoráruházak hálózata tekintélyes mértékben nőtt, s hogy nem még dinamikusabban, azért nem feltétlenül a kereskedelmet érheti szemrehányás. Gondoljuk csak meg: a képviselők egyebek közt azt javasolták, hogy a kereskedelem a minta utáni árusítás bevezetésének általános elterjesztésével enyhítsen raktározási gondjair. Teljesen helyénvaló kívánság. Csakhogy a bútorkereskedők tudják, mennyi gondot okoz ez a módszer, mert a gyárak, ami a felületkezelést, az árnyalatokat, a kárpitozást illeti, bizony nem szállítanak azonos sorozatokat, a túlságosan gyakori minőségi hibákról, sérülésekről nem is szólva. Ez pedig bizalmatlanná teszi a vevőt és bátortalanná a kereskedelmet. És ha már a kárpitozásról szót ejtettünk —- a képviselők jogos megjegyzéseit fölerősítve —, hadd tiltakozzunk, nem utolsósorban ízlésbeli pontosabban ízlésnevelési okokból is, a hozzáférhető bútorok java részének szövete, huzata ellen. Amilyen bútorkárpit-párosításo- kat nemhogy a kereskedelemben, de némelykor akár az Otthon-kiállításokon is láthat az ember, elárulja, hogy a bútorgyárakban gyakran küzdenek elemi textilhi- ánnyal. s örülnek, ha egyáltalán akad mivel beborítaniuk az ugyancsak megsokszorozódott kárpitosbútor-soro- zatokat. Ezen a helyzeten azonban a bútortextilgyártás fejlesztésével és behozatalával sürgősen változtatni kellene, különben a kárpitozással teszik tönkre továbbra is értékes bútorok egész sorát és — sokak ízlését. A hibák, sőt ízlésbeli eltévelyedések egy része azonban személyi okokra vezethető vissza. Gyárak és szövetkezetek sorában nem alkalmaznak kellő számú képzett, tehetséges bútortervezőt, tehát művészembert, s ha mégis, gyakran mellőzik munkájukat. Amivel korántsem állítjuk azt, hogy amit diplomás Iparművész tervez, az eleve üdvözítő. Annál kevésbé, mert éppen napjainkban meglehetősen nagy a tanácstalanság a bútortervezésben. A sima. első rendűén a célt szolgáló, úgymond ..funkcionalis- ta” és a mind erősebben stilizált, díszes, sőt „puccos” bútorok kibékíthetetlen ül ellentmondanak egymásnak, hogy csak a két végletet említsük. Elfeledkezve a köztük bizonytalankodó, számtalan divatáramlatról árulkodó darabokról. Ráadásul jó ideje újra jussát követeli a stílbútor, sőt a „stil”-lel sem rendelkező „kolóniái”. Ebben a sokszínű vásárban, berendezkedő legyen a talpán, aki eligazodik. Tisztességes, mértéktartó kiállításokra lenne szükség, ahol az új (és a régi) lakás- tulajdonosok tízezrei megtanulhatnának ízlésesen, célszerűen és viszonylag olcsón berendezkedni. Ám hiába sok a gazda, ez a feladat mégis gazdátlan. Pedig van már. ha nem is elég, de egyre több lakás is, bútor is, egyéb holmi is \ és pénz is akad rá. Van már mivel, de nem igen tudjuk: hogyan? Pedig a válasz, a mindig megújuló, naprakész válasz már nem késhet sokáig. Balo^^dnos 4 NÓGRÁD - 1973. augusztus 9., szerda
