Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-09 / 186. szám
Július elsején állt munkába a SZÜV salgótarjáni számítóközpontjába Krucskó Éva, aki másik három társával együtt a gimnázium befejezése után úgy határozott, hogy számítástechnikával kíván foglalkozni. Néhány napja fejeztek be a betanulást az NDK gyártmányú Soemtron adatrögzítő gépeken. Még ebben az évben — úgy tervezik — héthónapos tanfolyamon vesznek részt, amely operátori vagy programozói képesítést ad. — bábel-felv.— Kubából hazaérkezett a VIT-delegáció Meleg fogadtatás Ferihegyen Kedden hazaérkezett a 450 Miklós, az MSZMP Politikai tagú küldöttség, amely ha- Bizottságának tagja és Gye. zankat képviselte a havannai nes András, a Központi Bi- XI. Világifjúsági és Diákta- zottság titkára, Berecz János lálkozón. A Ferihegyi repülő- és Jakab Sándor, az MSZMP teret „Antiimperialista szó- KB osztályvezetői, Jakns Je- lidaritás, béke és barátság!”, nő, hazánk kubai nagykövete ..Szeretettel köszöntjük VIT- és Elpidio Alvarez, a Kuba; küldötteinket!” feliratú Köztársaság budapesti nagy• transzparensek, valamint vö- követségének másodtitkára, rös és nemzetiszínű zászlók A Himnusz hangjai után díszítették. Fejti György, a KISZ kb tit...... , —.. ..... kára nyitotta meg az ünnepA repülőtér előtt több ez- séget> majd Maróthy László> ren — családtagok, rokonok, az MSZMP Politikai Bizott- ismerősök és barátok — fo- ságának tagja, a KISZ kb el- gadták a VIT-követeket, aki- ső titkára, a delegáció veze- ket ünnepségen köszöntöttek, tője számolt be a küldöttség Az elnökségben volt Óvári havannai tevékenységéről. Maróthy László beszámolója — Négyszázötven Havan- rumban és a fesztivál más riából jött társammal együtt, színhelyein csaknem 800 kubai tiszta szívből köszönöm a fo- elvtársunk keresett fel ben- gadtatást. Nagyszerű él- nünket. ményben volt részünk, de ki- _ a, fesztivál sikerét mu- mondhatatlan öröm ismét ha- tatja a résztvevő országok és zai földre lépni, szeretteink, szervezetek, valamint a külön- barátaink és elvtársaink kö- féle ideológiai és politikai né- rében lenni. zetek képviselőinek minden — Két héttel ezelőtt azt vál- korábbinál nagyobb száma- laltuk, hogy a világ ifjúságának havannai seregszemlé jén legjobb képességeink sze rint képviseljük hazánkat, pártunk politikáját, aktívan veszünk részt a fesztiválon. Hazatérve most jelenthetem, küldöttségünk eleget tett megbízatásának, jelen voltunk a fesztivál minden fontos eseményén, munkálkodtunk azon, hogy sikeres legyen a VIT. S hogy a magyar küldöttség helytállt, abban döntő szerepet játszott, hogy a fesztivál minden eseményén jóleső érzéssel tapasztaltuk a hazánk, a pártunk politikája iránt megnyilvánuló őszinte érdeklődést és tiszteletet. A sok nemzet fiai között is biztonságos, jó érzés volt a szocialista Magyar Népköztársaság követének lenni, az MSZMP politikáját képviselni. — Feladatunk teljesítését, nagymértékben megkönnyítette, hogy. rendkívül nyílt és meleg szívű házigazdákra találtunk a kubai elvtársainkban. Örökké emlékezetes marad számunkra, a nyitónap felvonulása: jó két órán át egy- végtében végigtapsoltuk, éljeneztük az utat, de ezzel is csak részben tudtuk viszonozni Havanna lakóinak túláradó 'arátságát. Szálláshelyünkön, a magyar klubban, a Budapest propagandacent(Folytatás a 2. oldalon) Hazaérkezett Havannából a magyar párt- és kormányküldöttség Kedden hazaérkezett Havannából a magyar párt- és kormányküldöttség, amely Gyenes Andrásnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága titkárának vezetésével részt vett a Mon- eada-laktanya elleni támadás 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. A delegáció tagjai voltak: Jakab Sándor, a Központi Bizottság tagja, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője és Jakus Jenő, hazánk kubai nagykövete. A küldöttséget kubai tartózkodása alatt fogadta Fidel Castro, Kuba Kommunista Pártja Központi Bizottságának élső titkára, a kubai államtanács és a minisztertanács elnöke. Gyenes Andrással az élen a delegáció tagjai részt vettek a havannai ifjúsági seregszemle eseményein. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője és Rácz Pál külügyi államtitkár fogadta. Jelen voltak a Kubai Köztársaság budapesti nagykövetségének vezető munkatársai. (MTI) Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA XXXIV ÉVF.. 186. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1978 AUGUSZTUS 9., SZERDA A minőség és a versenyképesség be rendszeri vezettek he A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben ez évben a mennyiségi termelést 9,3 az értéket pedig 8,7 százalékkal tervezik növelni. Az év eddigi időszakában megközelítően eleget is tettek ennek a célkitűzésnek. Van azonban egy másik fontos tényező, amire különös gondot kell fordítani, ez pedig a termékek versenyképessége és minőségi színvonala. S ha azt mondjuk, hogy a gyár a tőkésexport mennyiségi tervét ez idő szerint a múlt évhez képest a tervezett 30 százalék helyett 32 százalékra, a dollárbevételi tervét pedig a tervezett 19,8 helyett 21,2 százalékra teljesítette, némiképpen jelzi, hogy a gyár jó úton halad. Kétségtelen, hogy a minőség és a versenyképesség napjainkban talán egyik legfőbb minősítője a gazdálkodásnak. A versenyképesség azonban nem egyszerűen piaci prpbléma, hanem a vállalati gazdálkodásban az alapanyag minőségétől a munkások szakértelmén, a termelési technológián keresztül a kikészítésig és a szállításig minden műveletet átfogó feladat. A gyárban éppen ennek ismeretében igyekeztek a termelés minden szférájában megteremteni az igényességet, a magas fokú szervezettséget, hogy a minőségi követelmények mindenütt a megfelelő szintre kerüljenek. Külön programot állítottak össze, amely a minőségi színvonal növelését segíti megvalósítani. ösztönzőbb bérezési rendszert alakítottak ki. S a hatás kedvezően jelentkezik a gyakorlatban, hiszen amíg az elmúlt évben a bejelentett reklamációk mértéke 1,45 százalék volt, addig 1978. eddigi időszakában a minőségjavító intézkedések eredményes végrehajtásával a reklamáció 0,44 százalékra csökkent. Ismert dolog azonban, hogy a bejelentett reklamációt rendszerint egyeztetések és megfelelő szakvizsgálatok követik. Ennek megfelelően a múlt évben is mindössze 0,07 százalék volt az elfogadott reklamáció mértéke, ami együttesen 883 ezer forintnak felel meg, ez év eddigi időszakában pedig az elfogadott reklamációk 0,03 szá_zalékra csökkentek, aminek együttes értéke nem éri el a félmillió forintot sem. Mindehhez hozzátartozik, hogy a lakossági ellátást biztosító termékekre egyetlen belkereskedelmi vállalat sem jelentett be reklamációt, sőt a szocialista piacon értékesített hengerelt termékekre sem merült fel kifogás. A gyár üzemeiben továbbra is elsőrendű feladatnak tekintik a minőségi színvonal növelését. A szalagedzőben általánossá vált az önellenőrzés bevezetése. Az üzem vezetői arra ösztönzik a dolgozókat. hogy az ellenőrzést tovább kell fokozni a Dele- monti kemencén, a rugók gyárfásánál, valamint a Ruhsrath-kemencén, a . domborított szalagok készregyár- tásánál. Továbbra is csökkenteni igyekeznek a javítható munkaselejtet, a tűzihorganv- zóban, valamint a COi hegesztőhuzal készítésénél. De ugyanez a törekvés tapasztalható a hengermű, a huzalmű és a kovácsoló gyárrészleg minden üzemében. Az év eddigi időszakában több, mint másfél millió forintot fordítottak minőségi bérezésre, s így a fizikai dolgozókat is a legmesszebbmenőkig r sikerült érdekeltté tenni a minőségi feladatok fokozásában. Ezt a második fél év során is szeretnék érvényesíteni, mindemellett a minőségellenőrzés területén bizonyos szabályozó intézkedéseket hajtanak végre, fokozzák és szélesítik az alapanyagok bevizsgálását és egyes termékek végellenőrzésének rendszerét is az új igényeknek megfelelő színvonalra emelik. A tudatos törekvés érződik a termékek jobb választékában, a minőségi fejlődésben, a magasabb értékű termékek arányának növekedésében. A gyár vezetői eljártak a partnervállalatoknál, hogy a korábbi alapanyag-minőségi problémák csökkenjenek! A szocialista brigádok körében /skoiások Örömmel és gonddal, já- dig a budapesti képzeművé- dolás — ez utóbbihoz a vá- tékkal és munkával egyaránt szeli szakközépiskola tanára, rosi tanács művelődésügyi összekapcsolódik a vakáció Budavári István. A hat cső- osztálya ötezer belépőjegyet jó megszervezése. A pedagó- portvezetőt a szakközépiskola vásárolt) és könyvtári fog- gusok, a népművelők és nem néhány diákja és azok a ta- lalkozásokra van lehetőség, utolsósorban a szülők közös nulók segítik munkájában, A salgótarjáni ifjúsági-műve- érdeke, hogy a pihenés mel- akik már korábban is részt lődési ház csütörtökönként lett tartalmas szórakozást is vettek ilyen táborban. Szak- kihelyezett programokat bizhozzon a nyár, minél keve- műhelyeket alakítanak': lesz tosít (mesedélutánt, vetélke- sebb lődörgés, üresjárat tölt- fotós-, képzőművészeti, grafi- dőt, könyvekért). A • városi se ki a szünidőt. kai, keramikus, textiles, vala- gyermekkönyvtár hétfőn, szermint előkészítő és befejező dán és pénteken az igény és Megyénkből idén igen soműhely, a játékkészítés iránt az érdeklődés szerinti játékos kan, mintegy kilencezren ju- érdeklődőknek. A gyerekek foglalkozást szervez az odalá- tottak, illetve jutnak el au- sokféle tevékenységgel ismer- togató napköziseknek. Ehhez gusztus közepéig, egyes helye- kedhetnek, próbálkozhatnak, a könyvek, játékok, diafilmek ken egészen a hónap végéig A munka mellett sok szabad- mellett a kis zenei részleget tartó táborokba. Folyamatosan idős-programot is terveznek, is felhasználják. A könyvtá- zajlanak az őrsvezetőképzések. De mi van azokkal az isko- rak, a művelődési házak a A szaktáborok véget értek, lásokkal. akik már visszaérkez- megye több helyén biztosíta- de egy sajátos programú tá- tek a táborokból, a nyaralás- nak hasonló lehetőségeket, kü- bor hamarosan megnyitja még ból? Milyen programok tölt- Ionosén ott, ahol a helyi is- kapuit: a salgótarjáni tóstran- hetik ki napjaikat? Egy ré- kola pedagógusaival korábban dón két hétig művelődési tá- szűk napközis táborba jár. már egyeztették a nyári gyer- bor lesz. A salgótarjáni já- Salgótarjánban a tóstrandon mekfoglalkozásokat. Jó kezde- rás számos községéből érkező jelenleg 133 diák van, 15 pe- ményezés — követhetnék mi- 52 gyerek augusztus 14-től dagógussal. A nevelők min- nél többen — a mátraverebé- augusztus 28-ig lesz részese a dent megtesznek annak érdé- lyi úttörőcsapaté, ahol a körtehetség felkutatását, az ízlés kében, hogy sok élményt, fog- nyezetvédelmi őrs a Szülőföld fejlesztését szolgáló foglalko- lalatosságot biztosítsanak. A expedíció során tartalmas tú- zásoknak. Mint tavaly, most játékfoglalkozások, vetélkedők rákat szervez és más őrsök is is népművelő — a ceredi kör- mellett sportprogramok isza.i- . , zeti művelődési ház igazgató- Ianak (például nagy sikerű ' a n- ar folyamán ja. Pálinkás Sándorné —lesz akadályverseny-túra, jó idő eS5’"e§y kirándulásra, foglal- a táborvezető, helyettese pe- esetén úszásoktatás és stran- kozásra. Mozdonyszikrás augusztus Túl vagyunk már a betakarítás felén. A földeken megfeszített munka folyik annak érdekében, hogy az egész év eredményét — a szó legszorosabb értelmében — learassák. A betakarítást, többek között, tűzrendészeti szemlék is megelőzték — mint . arról hírt adtunk —, annak érdekében, hogy a lehető legkisebb esélye se legyen a termények „tűzhalálának.” A szemlékkel nem ért véget a tűzmegelőző munka. Az aratás során is folyamatosan ellenőrzik a gépeket, járműveket, s a rendellenességekre felhívják az üzemeltető figyelmét. Az ellenőrzések tapasztalata azt mutatja, hogy ahol a szemlék rendben, szabályosan, zökkenőmentesen zajlottak, ott általában a munkák ideje alatt sem lehetett kivetni való dolgot találni. Sajnos azonban előfordulnak alapvető hiányosságok is. Ezek közül talán a legsúlyosabbak; a kellő hatásfokú és számú oltókészülék, a kombájnokon a földelőlánc és a két ásólapát, valamint a szemle jegyzőkönyvének hiánya. A felsorolás első része nem kíván kommentárt, de a jegyzőkönyvhöz érve bizonyára sokan szőrszálhasogatásra gondolnak. Nincs igazuk! Ez a dokumentum igazolja ugyanis, hogy a gép, vagy a jármű részt vett a szemlén, találtak-e rajta szabálytalanságot. Ilyen módon megkönnyíti, meggyorsítja az ellenőrzést. Ugyanakkor az igazoló írásnak az idén a szokásosnál is nagyobb szerepe van! A kedvezőtlen időjárási adottságok következtében a gazdaságok igyekeznek minél rövidebb idő alatt végezni, és ennek érdekében üzembe állítottak, menet közben — szükségmegoldásként — másra szánt, illetve használatból már kivont gépeket is. Ezek azonban, pontosan a terrhés védelmének érdekében, ugyancsak kötelesek — soron kívüli — szemléken részt venni. Enél- kül nem mehetnek ki a földekre, hiszen a nem szemlézett gép ismeretlen és alattomos veszélyek forrása lehet. Ha a gép rendben van, nincs más teendő, mint betartani a tűzrendészeti utasításokat. Sajnos vannak, akik azt hiszik. rájuk nem vonatkoznak a törvények. Ök azok, akik a tábla közepén tankolnak, ott javítják a csöpögő hidraulikát, és még sorolhatjuk a szabálytalanságokat, melyek veszélyességét az a rutin sem csökkenti, melyre az ilyen szabályszegésen kapottak hivatkoznak. Külön figyelmet érdemelnek a szárítók, melyeken a nedves idő miatt a termés legnagyobb része átmegy. Itt is fokozottan be kell tartani minden szabályt, hogy ne vesszen kárba az egész év munkája. Nem aprólékoskodás az a szigor, amely ezeket a dolgokat megköveteli, hiszen ha minden szabályt megtartanak az aratók, még akkor is leselkedhet veszély a termésre. Az elmúlt nyáron például három napon belül négy alkalommal kapott bele a mozdonyszikra az érsekvadkerti közös gabonanájába és csak a gyors, határozott közbelépés mentette meg a kalászokat. Ha az idő tovább melegszik, az idei aratás is mozdonyszikrás augusztussal zárulhat! Az itt-ott felmerülő szabálytalanságok ellenére ezen a nyáron — legalább is augusztus első hetéig — a megyében, kárt okozó gabonatűz nem volt. Ezzel csatlakoztunk az előző évek hagyományaihoz, mikor ugyancsak hasonló eredménnyel zárult a betakarítás. Jó lenne, ha fokozott óvatosság, fegyelmezettség biztosítaná, hogy a hátralevő szakaszban se essen kár!