Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-06 / 184. szám
Könyvekről Tűnődés egy kapuvári könyv kapcsán TAKÁTS GYULA Egy kertre emlékezve című 1971-ben megjelent tanulmánykötetét forgatom, s tűnődöm. Ebben közöl Írók és szülőföld címmel egy 1963-ban írt tanulmányt a vidéken élő írók és költők lehetőségeiről, s vall a szülőföldről. Íme, egy állítás a tanulmányból: „A vidéken élő írók kérdése személyemen túl, azt hiszem, ha a most tanuló és induló fiatalokat veszem, és az ő útjukra gondolok, akkor bátran mondhatom, hogy a jövőt tekintve ugyancsak megszívlelendő irodalompolitikai kérdés.” Napjainkban, aki számít — vagy számítani akar — valamilyen kicsinyke helyre is irodalmi életünkben, elöbb-utóbb Budapesten köt ki. „S ha hozzávetjük ehhez líránk Zsengéjének útját, és mindezt összehasonlítjuk az új francia, spanyol, angol vagy orosz antológiák költőinek lexikális adataival, akkor azt hiszem, sehol sem találjuk meg ennyire ezt az egyetlen »Művész Espresso-« megoldást” — folytatja Takáts Gyula, aki természetesen nemcsak állít, hanem kérdez is. Például azt, hogy „egyáltalán kialakítható- e vidéken a helyi tempók, fizikai és szellemi adottságok között — hangsúlyozom, a kezdő és induló írók részére — egy olyan életforma, amely az író fejlődésére és művére úgy hat, hogy abból nemcsak a szűkebb hazának, de irodalmunk egészének is haszna lehet?” Mindig is vidéken élő hírlapíró lévén neiji vagyok optimista. Mert például — decentralizálás ide, vagy oda — valamennyi könyvkiadónk Budapesten működik. Továbbá, bár minden megye beszél valamilyen formában irodalmi életéről, valójában ez csak egy-két vidéki városban lelhető fel. Értve a fogalom alatt nemcsak némi publikációs lehetőséget, hanem olyan szellemi, kritikai légkört, amely mérni is képes az ott született produktumot, yidéki folyóirataink egyike-másika legalábbis fele részben — vagy még nagyobb arányban — szintén „fővárosi” szerzők írásait közli, gyanúját is elkerülendő a provincializmusnak. Így aztán a provincia is kiszorul néha saját lapjából, nemcsak az egyébként valóban elkerülendő provincializmus. Az írók, költők — különösen a kezdők — vidéki élet- és munkakörülményeiről nem is beszélek. VANNAK AZÉRT ITT-OTT kedvező jelei a zártság némi oldódásának. Elsősorban olyan városokban, ahol a helyi kulturális politikában nagyobb gondot fordítanak a művészeti ágak közötti arányosabb támogatására. Nem pénzkérdésről van szó elsősorban, hanem szemléletről és az ezt tükröző gyakorlatról. Több vidéki városban jelennek meg helyi szerzők művei. Szombathelyen például 1909. óta rendszeresen (Cs. Nagy István, Káldi János, Pozsgai Zoltán, Pósfai H. János, Bárdosi Németh János, Pável Ágoston). Nemrég pedig a kis Kapuvár adta ki az ott élő Büki Attila Arcomon szél söpör című verseskötetét, felismerve — amint azt a győri Kisalföld recenze- se is írta — a mecenatúra fontosságát, a közbülső lépcsők szükségességét az indulók számára mai irodalmi életünkben, amikor bizony mind gyakoribb ennek hiányában a 40—50 éves elsőkötetes „fiatal” író, költő. Nehéz elhinni, hogy valamennyinél csak a tehetség hiányzik. Nógrád megyében másfél évtized alatt, amióta itt élek, mindössze két antológiát adtak ki, a Napsütésben címűt 1969-ben, valamint a Találkozás című orosz és magyar nyelvű antológiát, bár ezt a budapesti Corvina Kiadó és a Kemerovói Könyvkiadó jelentette meg nógrádi (vagy innen elszármazott) és kemerovói költők verseiből 1974-ben. Figyelmet érdemlő kritikai visszhangja nem volt. TERVEK SZERINT — ugyancsak másfél évtizede hallani ezt — a jövőben megyei szerzők önálló kötetben való megjelentetésére is sor kerül. Reméljük, így lesz. Alkalom lehetne ez néhány Induló író, költő számára a megmérettetésre, a rögös irodalmi pályán való első kis lépés megtételére. Annak tudatában, persze, hogy a többi sem lesz könnyű s talán nem is mindenki jut majd tovább. Egy jobb fajta képzőművészeti katalógus árát azonban, úgy tűnik, nem lenien felesleges megkockáztatni e hihetően nemes célra. Tóth Elemér Gazdag falu — szegényes ház 1anulság Órhaloanből Az őrhalmi emberek szorgalmáról, módosságáról évtizedek óta sokat lehet hallani- Az 1200 lélekszámú kisközségben kiváló termelőszögyakrabban hogy baázik tapasztaltuk, a tető, ezért a szontagságait. S mára az akkori ügyességből, ügyeskedésmegyei tanácstól az idei évre bői így keletkezett a baj. A kértük a pénzt Megkaptuk, művelődési ház felújítása s kapacitásszerződést vetkezet működik, s az idő- tünk a magyamándori költ- sebbek számára, elsősorban ez ségvetési üzemmel. Amikor a biztosít munkát a megélhe- költségvetést kezdték csinálni. téshez. Aztán közéi esik Balassagyarmat, a palócság egyderült ki, hogy a tetőszerkezet fele rendkívül rossz állakori hírneves fellegvára, pótban van, balesetveszélyes. kötőt- most többszörösébe kerül a tervezettnek, a „normális körülmények” között eleve várhatónak. A szakvélemény szerint a födém- és a tetőszerkezet rendbe hozatala 311 ezer foamelynek üzemeiben elsősor- Hideg zuhanyként ért, azonnal rintba kerül Közben az is hibán a fiatalabbak találnak jelentettem a járásnak, a a maguknak tőséget megélhetési lehe- műszaki osztály utasított derült hogy süllyed a ház, betonkoszorúval kell körülAz őrhalmiak büszkék köz- felül az észrevételt hogy statikussal vizsgáltassuk övezni. S ez újabb tízezreket jelent. A mai számítások már ségükre. Az elmúlt években, korszerű orvosi rendelőt, tabővítik az iskolát. A települést keresztül szelő főút menGesztes Sándor igazságügyi félmillió forintot emlegetnek, mémökszakértő végezte el a Annak a munkának az érté- karékpénztárt építettek, most vizsgálatot. Megállapította, keként, amelyet meglehetett hogy a födém és a vele egy- volna ezen összeg alig több, beépített tetőszerkezet jelen- mint egyenegyedéből oldani, tén, de a mellékutak szegé- légi állapotában, anyagminő- amennyi pénz tulajdonképpen lyén is mutatós házakat emel- ségében alkalmatlan a terhe- jelenleg a tanács rendelkezé- tek a helybeliek, a most épü- lés hordozására. A nyeregtető sére áll. lök pedig még ezeket is túl- faanyagának 40—50 százaléka használt elem, korhadt, következésképpen baleset- és életszárnyalják, nagyságban, szépségben egyaránt. Szorgal Nagy ára ez a „nagy kapu kis kapu” szemléletnek. más, takarékos, igyekvő nép veszélyes. A járási műszaki Mi lesz a sorsa? lakja a községet. Munkájuk osztály e jelentés alapján Junius 22-ével azonnal elrendel— gondoljunk csak az őrhal- mi burgonyára — aranyat ér. te az intézmény bezárását, Igyekeztek itt kulturális téren is előbbre lépni az elmúlt esztendőkben. A mező- gazdasági termelőszövetkezet saját fenntartásába vette a Gazdag község — szegényes művelődési ház. Tönkre tette az idő, a meggondolatlanság. A mozinak átmenetileg a napközi otthonban találtak he- Ismerős a mondás: minden lyet, de a szakköröknek, az ifjúsági klubnak nem sikerült. Nagy kapu — kis kapu nagy kapu mellett van egy művelődési házat, még abban kicsi, melyen akkor is lehet Pedig ebben a községben, alig az időben, amikor országszerte keresték a legmegfelelőbb, a szellemi és anyagi erőket a legcélszerűbb összpontosító játszásával megoldható az el- működtetési formát. Azóta be- ső pillanatra reménytelennek bizonyosodott: a közös fenn- látszódó ügy is. Ehhez hasonközlekedni, ha a nagyot be- pár hónapja szerveződött meg zárták. Más szóval: a törvé- úgy a kulturális élet, ahogy nyes rendelkezések némi ki- azt várják a községbeliek, a község vezetői is. Mi lesz a sorsa a művelődési háznak? Nyilván újjáépül. tartás — tanácsi és termelő- ló volt az őrhalmi kultúrház majd- Egyelőre azonban kétegységi együtt — előnyösebb, és hasznosabb ennél a „kísérletnél”, tehát újra változf elépítése. A hatvanas évek elején leséges: miből, honnan lesz rá pénz — és mikorra? Egy év bontották a régit, s részben is eltelik talán, s közművelőtattak. A művelődési ház tu- új, részben annak anyagából dés szervezői kezdhetnek minlajdonosa a községi közös ta- építették fel az újat, a koráh- nács, de működtetését a téesz bi helyén. A munka hivatalo- is támogatja, a közös köz- san felújításként szerepelhe- igazgatási területen összesen tett, mert az építésre, átala- 150 ezer forinttal. kításra vonatkozóan semmiféle tervdokumentáció nem található a tanács irattárában. Nyilván, nem akartak Jelenleg azonban nincs mit szándékosan rosszat az akko- működtetni, támogatni. Egy ri vezetők, sőt jobb, kulturál- hónapja bezárták a művelő- tabb körülményeket kívántak Hideg zuhany dent élőiről. Ezért tartjuk tanulságosnak, mások számára is elgondolkodtatónak az őrhalmi esetet. Sulyok László és amatőrök Reflexió és értékelő egy bemutató kapcsán S algótarjánban, a Kohász Művelődési Ház színháztermében a közelmúlt egyik vasárnapján kevéssel 13 óra után kellemetlen érzéssel kezdődött a XI. VIT alkalmából kiírt amatőr csoportok vetélkedője: nem volt közönség. Ez a kellemetlen érzés — minden reménykedés ellenére — végigkísérte a bemutatókat és sokáig foglalkoztatott szereplőt, zsűrit egyaránt. Hosszú évek gyakorlati tapasztalatai alapján tudom, hogy produkció, mű, művészet nem jöhet létre közönség nélkül. Peter Brook a profi színházi világ „legkiválóbb, leg- kihívóbb, legszabálytalanabb” angol rendezője ezt mondja: már az is színház, ha valaki átmegy az utcán egyik járdáról a, másikra és ezt valaki egy ablakból figyeli. A Kohász Művelődési Házban bemutatkozó csoportok közel féléves, közös munkával elkészült műsorait — a zsűrit és a versenytársakat kivéve —, üres nézőtér fogadta. Ez annál inkább is bosszantó, mert a kis VIT kiemelt politikai eseménynek számított, ami feltétlen nagyobb odafigyelést érdemelt volna, úgy a magánemberek, mint a szervezők részéről. Hogy mégis jó hangulatban jöttünk el a bemutatók színhelyéről ez nemcsak a versenytársak nézővé válásának volt köszönhető, hanem elsősorban annak, hogy a csoportok komolyan vették a pályázati kiírást és a bemutatott műsorok lelkiismeretes felkészülésről tanúskodtak. Négy irodalmi színpad, egy citera- zenekar, egy énekkórus, egy tánccsoport és egy bábcsoport versengett az ötezer forintos jutalomért. Az irodalmi színpadok pódiumjátékot mutattak be. A szerkesztések minden esetben eleget tettek a dramaturgiai és pályázati követelményeknek, így az Ifjúság és a világ olyan közös problémái, gondjai kerültek jelzéses formában színpadra, melyek megoldása mindannyiunk közös feladata A szügyi irodalmi színpad, Szikszai Mária rendező vezetésével bemutatta a „Dob és tánc” című műsorát. A rendező a szerkesztési feladatokat jól oldotta meg, de a koncepció kibontakozását gátolta a kezdő csoportokra jellemző rutintalanság, mely beszéd technikai és átélési problémákat hordozott magával. A műsor erénye: a betétdalok színvonalas tolmácsolása, a színpadi fegyelem léte. A balassagyarmati 217. számú Szakmunkásképző Intézet KISZ-alapszervezete (rendező: Pásztor Pálné) szintén szerkesztett összeállítást mutatott be. Az 6 esetükben is elhalványult a rendezői koncepció az előbb említett rutintalanság miatt. A beszéd- és mozgástechnikai fogyatékosságok, a puritán térkompozíció mellett a kórusmunka jelentett örömet. A bemutatósorozat legkiemelkedőbb, legérettebb és legnagyobb élményt kiváltó műsora a nagy- bátonyi Bányász Művelődési Ház színpadának volt köszönhető. ök azokat a problémákat feszegették — kiemelkedő egyéni teljesítményeken, jól kiválasztott és szépen kivitelezett zenei betéteken, valamint megfelelő térkompozíciókon keresztül —, amelyek teljes figyelmet és őszinte tapsot váltottak ki a nézőből. Külön érdemlésre méltó az a hit és őszinteség, amellyel a verseket, dalokat tolmácsolták, ami a legtöbb színpad esetében nem volt érzékelhető. Nem így történt mindez a vanyarci Veres Pálné irodalmi színpad esetében. A csoport évek óta azon profilú együtteseink közé tartozik, melyek szabad idejüket a népi hagyományok (főleg nógrádi) felkutatására, feldolgozására szánták. Kiszejárás című hagyományőrző összeállításuk elismerést váltott ki a XIII. Madách Imre irodalmi színpadi napokon Balassagyarmaton és 1978. tavaszán a Szentendrén megrendezett amatőr színjátszók országos minősítő versenyén, ahol ezüstdiplomát nyertek a Juszt Zslgmond (falusi csoportok) kategóriában. Salgótarjáni bemutatójuk két ok miatt sikertelen. Egyik: a Kiszejárás „túlérett”, a szereplők nagy része rutinmunkát végzett. Másik: a rendező, Kovács Pál, olyan eszközökhöz folyamodott a produkció háromnegyed részében, mely a tiszta népi anyag megbontását eredményezte egy felszínes, modernnek tűnő megoldással, így természetes, hogy nézőből, zsűriből egyaránt ellenérzést és tiltakozást váltott ki. Meglepetést és kellemes színfoltot jelentett a terényi gyerekek előadása, akik egy Csillebércről hozott anyag feldolgozásával, sok gyereket mozgató, látványos, hangulatos műsor keretén belül emlékeztek az eddigi VIT-ekre, egy-egy dallal felvillantva a rendező országot és egy-egy dramaturgiailag jól beépített játékban érzékeltetve az egyes országokban még meglevő politikai és társadalmi feszültségeket; Ugyanilyen jóleső érzés volt látni, hallani a mihálygergei táncosokat, a dré- gelypalánkl citerazenekart és szügyi ifjúmunkáskórust, akiit az új színpadi térformára törekvés közben szépen, tisztán hangzó politikai dalok tolmácsolásával lepték meg a nézőket. ' A salgótarjáni Főnix bábcsoport pár perces produkciója, mely a bemutatósorozat végét is Jelentette, a csoport eddigi érdemeit figyelembe véve, csalódással végződött. Federico Garcia Lorca, a fasiszták által meggyilkolt spanyol költőóriás két expresszív hatású alkotását igyekeztek egésszé ötvözni: „A csendőralezredes jelenete” és „A megvert cigánylegény’' éneke című verseket Bemutatójuk, az objektív akadályok miatt is (két szereplőjük nem érkezett meg), nem jelentett igazán élményt a jelenlevőknek, mert úgy a dramaturgiai, mint a rendezői eszköztáruk kevésnek bizonyult a tőlük már megszokott kategorikus élmény megszerzéséhez. A zsűri tagjai (Kicsiny Miklós, a József Attila megyei Művelődési Központ igazgatója, Molnár Ernő, a salgótarjáni Tempress munkásszínpad rendezője és e sorok írója) a nagybátonyi bányász színpad, a terényi irodalmi színpad, a mihálygergei tánccsoport, a szügyi ifjúmunkáskórus és a drégely- palánki citerazenekar produkcióját jutalmazta egyénenként 1000 forintos díjakkal. Molnárné Merczel Erzsébet, a balassagyarmati Madách Imre irodalmi színpad 1 vezetője dési házat. biztosítani a művelődés, szóHegedüs József, a községi rakozás számára. Csak éppen közös tanács elnöke aki nem gondolták végig a dolharmadik éve látja el e tiszt- got, nem gondolkodtak pers- séget — meséli el a történte- pektívában. Nem volt elég pénket— Amikor felújításokat terveztük, gondoltuk, hogy 1979-ben 110 zük egy új művelődési házra, az ötéves tervi mégis újat akartak, s az épí- úgy téshez felhasználták ,a régi anyagot is. A korhadt gerenezer forintért felújítjuk a mű- dák, lécek tízegynéhány évig velődési házat. Aztán egyre állták a sarat, az időjárás vi8 NÓGRÁD — 1978. augusztus 6., vasárnap Kulturális együttműködés Jugoszlávia népeinek, nemzeti- Nevet, elismerést szereznek a ségeinek sajátos kultúrája vonzó jugoszláv filmek külföldön. Erről és érdekes más világtájak népei tanúskodik a moszkvai filmfesz- számára. Ezt bizonyítja az ország tiválon Radko Polic színművész kulturális kapcsolatainak a fejlő- sikere, aki a legjobb férfialakftás désc. A Jugoszláviában született díját érdemelte ki, vagy többek művészeti alkotások olyan távoli között a kairói „Arany Nofretete” országokba is eljutnak, mint Ku- díj, amit Mice ldrizovic rendező ba ~ ahol nemrégiben jugoszláv nyert el. filmhetet rendeztek —, vagy Latin-Amcrika, Ázsia országaiba, Nemcsak saját művészeit küldi ahol számos képzőművészeti kiál- külföldre, de hazájában is szíve- lítás ismertette az elmúlt évben is sen fogadja Jugoszlávia a külföld a jugoszláv alkotók művészetét, művészeit. Nagy érdeklődésre szá- Tapsoltak mexikóiak jugoszláv mot tartó eseüiény például min- színházi együtteseknek, s ünnepel- den évben a dubrovniki nyári ték Párizsban, a Théatre des fesztivál, amelynek rendezvényeit Nationsban a zágrábi és belgrádi a hazai és külföldi érdeklődők színművészeket« tízezrei tekintik meg. Szakemberre várva Szügyben A beszélgetés egy mulatságos félreértés tisztázásával kezdődik: én ugyanis Marika nénit, a tánccsoport vezetőjét keresem, egy 20 év körüli fiatalasszony jön elém — és ő az... — Talán még óvónéni-ko- romban sem sokszor hívtak így... — Balassagyarmaton, a Szántó Kovács János Szak- középiskolában az óvónői tagozaton végeztem. Ezután óvodában dolgoztam és felvettek a kecskeméti óvónőképzőbe, most kezdem a második évet. Az 1975-ben alakított tánccsoportban kezdettől táncoltam. Az oktatónk Vereczkí Istvánná volt, Balassagyarmatról járt ki Szügybe. A nyíregyházi szemlére még felkészített minket, de tovább nem vállalta. Leköti a tanulás és azt mondta: úgy érzi, amit tudott, azt mind megtanította. .. Én messze vagyok attól, hogy oktatónak nevezzenek — mint az egyik alapító tag arra törekszem, ne essen szét a csoport addig, amíg oktatót nem kapunk, igyekszem leolvasni a táncok koreográfiáját. Egyébként négy hónapja művészeti előadó lettem a körzeti művelődési házban Marczinkó János igazgató mellett — mutatja be dióhéjban Sípos Mihályné a helyzetet — A nyíregyházi szemle a szövetkezeti tánccsoportok minősítője volt április végén. Milyen sikerrel, milyen műsorral szerepeltetek? — Ügy kerültünk egyáltalán erre a bemutatóra, hogy a balassagyarmati ÁFÉSZ patronál minket az ő színeikben indultunk. (Erről a kapcsolatról később még szólok...) Azok, akik minősítést nyertek (mert nem mindenki ütötte meg a mércét) az arany-, ezüst-, bronzkategóriákon belül még I—III-ig kaptak fokozatot — mi a bronz I-eset értük el. Ezt szép sikernek érezzük, hiszen nagy hagyományok még nem állnak mögöttünk. A műsorról: volt oktatónk oktatója, a kisterenyei Almásiné, Baba néni gyűjtötte Nőtincsen, palóc lakodalmi játék. A viseletűnknek külön története van. I Kezdetben a balassagyarmati művelődési központ kölcsönözte a ruhákat, csizmákat — minden szereplés után vissza kellett adni. Bizony, nem egyszer piszkosan kaptuk vissza — ezért is döntöttünk úgy, hogy igyekszünk saját öltözéket szerezni. A kölcsönzőben nógrádi viselet mintájára sokan varrattak paplanselyemből, anyukám többekét megcsinálta. Kaptunk négyezer forint támogatást a Szlovák Szövetségtől is, az ÁFÉSZ pedig csizmákat varratott és egy-egy öltözék gutái (galga- gutai) viseletét. Komoly fordulópont előtt,' válságos helyzetben van az együttes: elértek egy — nem is alacsony — szintre, amit lehetett, megtanultak és most türelmetlen csikók módjára (táncosokról lévén szó, nem is sántít nagyon ez a hasonlat) várják, milyen újabb figurákat, lépéseket, táncokat tanulhatnának be együtt. Nyíregyházán még csak tíz pár lépett fel, most már 14 pár van, a próbákat mindig izgalommal várják. — Nem a fellépések, a szereplések vonzzák a fiatalokat — ezt nyugodtan mondom a nevükben is —, hanem a tánc öröme, „szerelme”. A próbákon sem szeretik a holt időt, mozdulnak a lábak. Egyszer közel álltunk a felbomláshoz — már csak négy pár táncolt — de' újra jöttek, felzárkóztak. Mi lesz, ha nem kapunk szakembert? Legalább havonta egyszer jönne valaki, segítene, tanácsokat, ötleteket adna, amivel előrelendítené a csoportot. A leánytáncokat még csak-csak leolvasom, de a fiúlépések roppant nehezek. A zenei dolgokban Marczinkóné segít, a kórusával közösen is felléptünk nemegyszer. A helyi és körzeti fellépések mellett nem sok lehetőség van, korábban több kulturális megmozdulást szervezett a járási KISZ. A patronálónk a balassagyarmati ÁFÉSZ — nem mondhatom, hogy fenntartónk, mert a szerződést a mai napig sem kötöttük meg, viszont sok támogatást kaptunk. A minősítés jutalmául egy nagykürtösi utat ígértek — erről sincs szó azóta... ★ Jelenleg hetente egyszer összejönnek, frissen tartják a tanultakat. Osztjuk reményüket: hamarosan megoldódik a szakmai segítség (a járási művelődési osztály is igyekszik utána járni, de ez sajnos me- gyeszerte gond) nem fecsére- lődik el a három éve gyűjtögetett „kincs”, a jó gárda, hanem sikerül tovább gazdagítani a reperioárukat. G. Kiss Magdolna ; /
