Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)

1978-08-06 / 184. szám

Vajda Lajos jubileumára B elépett a lépes őházSa az ügynök. Megállt a lakótáblánál, s a neve­ket böngészte. Kinyitotta a mappáját, belepillantott, az­tán visszaemelte szemét a táblára. Az első emeletre ment, a lépcsővel szemközti ajtóhoz, 6 becsöngetett. Mocorgást hal­lott bentről, várt. Hosszú ha­ját megigazította; sebtében végignézett magán- Kinyílt az ajtó. Negyven körüli férfi állt a küszöbön; derűsnek látszott. — Parancsoljon! Udvariasan köszönt az ügynök, közben a fejét is meg­biccentette. — .... Bartha Ágnest ke­resem. A férfi elmosolyodott, félre állt. — Itt lakik. Tessék bejönni. Szűk, de barátságos volt az előszoba. Apró agancs a falon;, alatta lakkozott fafo­gas vadász egyenruhával, zöld kalappal. — Kézit csókolom! — kö­szönt az ügynök a konyhából kibámuló éltes asszonyra. — Jónapot kívánok — kö­szönt az asszony, s fölemelke­dett a hokedliről- — Arra tessék! — muta­tott a szoba felé a férfi. Fi­noman a vállát is megnyom­ta az ügynöknek. Az üvegajtón kopogott kettőt a fiatalember, s le­nyomta a kilincset. Húsz év körüli szép arcú lány volt a szobában. A varrógépnél ült. láthatólag épp dolgozott. Szí­nes ruhaanyagok, félig kész köntösök hevertek szanaszét a gépen, asztalon, székeken. Szélesen elmosolyodott az ügynök. — Csókolom a kezét! Bar­tha Ágnest keresem. A lány egy pillanatra értet­lenül nézett, aztán lassan fel­derült az arca, s némi fény költözött a szemébe. — ... Én vagyok — mondta pár másodperc után. A hang­jában tétovaság rezgeti, mint­ha nem is lett volna meggyő­ződve arról, hogy tényleg ő az. — Tudja, a szövetkezettől küldtek. — hazudta begya- korlottan az ügynök. — Mond­ta a Balogné, hogy ön el van maradva ezzel a biztosítással... Az ügynöknek egy pillanat­ra elakadt a hangja. Szeme a lány combjaira siklott, a csíkos szövetnadrágra. Jól látszott, mennyire feszül a szövet a bal combon, egészsé­gesen duzzadt alatta a hús. A nadrág másik szára pedig hivalkodóan ttres; ‘úgy gyfi- rődik, akárha valami csene- vész kóró volna benne. Az ügynök elkapta a szemét; csak egy villanásnyira látta a ma­gasított talpú ortopéd cipőt. Semmit nem változott az arca, s hangja sem vesztett eredeti öblösségéből. Nem né­zett többet a lány szemébe. — Azért jöttem, hogy meg­érdeklődjem, óhajt-e egy kor­szerű biztosítást, a CSÉB-et Bizonyára hallott már erről a módozatról — darálta az ügy­nök. — Tudja, négy részből áll. Van benne egy életbizto­sítási rész; ez nagyon ko­A vigéc fiaskója moly, harmincezer forintos! Aztán egy baleset-biztosítás; a legfontosabb: százezer a maximális összeg. Meg aztán ápolási térítés, meg segélye­zés is van benne... Egy hosszúkás, kék pros­pektust húzott elő a mappá­jából, közben tovább beszélt. — De nem is kell nagyon részleteznem, hiszen ön úgy­is ismeri talán, meg hagyok is itten egy prospektust.. Az­tán majd ha döntött, akkor mondja meg a Balognénak és megint eljövök... Letette a prospektust az asztalra, meghajtotta a fejét és hátrált egy lépést. Az arca közömbösnek tetszett, de ke­zével idegesen gyüszkölte in­gét a farmernadrágba. — Ne siessen annyira, ked­ves uram — mondta barátsá­gosan a férfi. — Üljön le egy pár percre... Az ügynök a férfi arcába nézett. (A vadászok szeretik a biztosítást — jutott eszébe.) Leereszkedett a mellette levő székre, összegyűrve a rajta levő köntös anyagát. A lány félig-meddig mo­solygott, ült a gépnél, tar­totta ölében a félig kész kön­töst, és az ügynököt nézte. Nem szólt, nem is kérdezte öt senki. Széket kerített a férfi Is, rátelepedett. Cigarettát húzott elő, az ügynök elé tartotta a dobozt. Rágyújtottak. — Nézze — ráncolta homlo­kát a férfi —, én nem va­gyok ellensége a biztosítás­nak— Nekem is van; a kocsi­ra is kötöttem. Nem mintha sok hasznát láttam volna ed­dig­— 'Az a Jó! — vágott közbe az ügynök. — Az ember in­kább harminc évig fizesse, hogy egy fillért se lát belőle, akkor jár a legjobban. — Igen, igen — bólogatott a férfi. — Na, de ennek elle­nére én őszintén szólva, nem hiszem, hogy a lányomnak érdemes volna megkötni... > Az ügynök bólogatott, hűm- mögött, beleszívott a cigaret­tába — Nagyon ritkán mozdul ki itthonról — beszélt tovább a férfi. — Bent a szobában meg, valljuk be, nem érheti olyan baj, amiért pénz jár­na... — Ez igaz — bólintott az ügynök. — De amúgy se köte­lező ez; mindenkire sajátma­gára van bízva, hogy kéri-e vagy sem... — Így van — hagyta hely­ben a tiszt — Persze ösztö­kélve is vannak az emberek, mert azért ismerem én egy kicsit a maguk munkáját... a Kalivoda Jancsi jó barátom volt régebben, vele kötöttem a Cascót is. A lány hol egyikükre, hol másikukra pillantott. Letet­te kezéből a köntöst, s lapozni kezdett a prospektusban. Az ügynök kinyitotta a mappáját és egy másik fajta prospek­tust kapott ki belőle. Fölállt, s a varrógépre tette az ezüstös színű füzetecskét... — Hát akkor azt hiszem, hogy én el is köszönök — mondta mosolyogva előbb a férfire aztán a lányra pil­lantva. — Várnak az ügyfe­lek! — emelte föl prófétaian két ujját, köztük a félig égett csikkel A férfi fölkászálódott a székről. — Kézit csókolom — for­dult vissza a küszöbről az ügynök. — További jó varro- gatást! — mutatott vigyorog­va a köntösökre, aztán kifor­dult az ajtón. Kézfogással búcsúztak az előszobában. Ott érte utol őket a lány felocsúdott köszö­nése: „Viszontlátásra"-. H árom ugrással vette az egy emelet lépcsőit az ügynök, öles léptekkel sietett el a ház előtt, a sa­rokig. Csak ott állt meg, s kereste elő a következő címet: „Takács Béláné, Zöldfa utca 27.” Tudta, hogy valahol a közelben lakik, s hogy most még inkább sietnie kell, mert az előbb hiába töltötte el az időt. Persze, ha valami krics- mi akadna az útjába, most az egyszer nem hagyná ki — gondolta, mikor elindult. Molnár Pál 70 évvel ezelőtt — 1908. au­gusztus 6-án — született Vaj­da Lajos, a modern magyar piktúra tragikus sorsú, mind­össze 33 évet élt mestere. Rö­vidke, alig egy évtizedes küz­delmekkel és szenvedésekkel terhes alkotópályája során a két világháború közötti ma­gyar művészet egyik legidőt- állóbb, mondandójában és problematikájában egyetemes jelentőségű életművét te­remtette meg. A Zalaegerszegről elszár­mazott, a gyermek- és ifjú­korát Belgrádban, majd Szentendrén töltő Vajda ko­rán érő tehetség, törékeny szervezete mintha ösztönözte volna, hogy gyorsan mondja el, amit akar. Érdeklődése már főiskolásként, 1927— 29-ben azok közé a progresszív fiatalok közé vonta, akik a hazai művészet tradicionális, ábrázoló jellegű törekvései­vel szemben a dolgok mé­lyebb értelmét kereső és fel­mutató, intellektuálisabb eu­rópai irányzatokra figyeltek. Így került kapcsolatba a hú­szas évek végén Kassák Mun­ka-körével, majd utazik ki Párizsba, ahol az orosz—szovjet filmművészet hatására a szo­ciális célzatú témák, illetve a fotómontázson alapuló szi­multán képépítés irányába tájékozódik. 1930—34- között született alkotásai a realitás és a képzettársítás együttes erejével adnak hírt a forron­gó világról, az emberi nem XX. századi hányattatásairól. A modem ember problé­máit, világképének átalakulá­sát reprezentálni óhajtó szán­déka fordítja hazatérve a nép­művészet felé, amelynek kol­lektív szellemére és tiszta erkölcsiségére támaszkodva nemcsak a kor szentimentaliz- musba, illetve erőszakba tor­kolló polgári mitológiával for­dul szembe, de egy új, a hazai hagyományokból ki­növő, egyetemes igényű pik­túra alapjait veti meg. Egyik, feleségéhez címzett levelében írja, hogy ugyanazt akarja a festészet területén, „amit Bartók és Kodály a zenében már megcsináltak.” Barátjá­val, Komiss Dezsővel Szent­endrén és a szomszédos Szi­getmonostoron gyűjtött ma­gyar, szerb és zsidó motívu­mok sajátos szürrealisztikus egybeszerkesztésével, majd a régi, pravoszláv ikonok mo­dem képi átírásával 1935-37- ben olyan szintetikus, a tér és az idő elvont értelmét meg­valósító stílust alakít ki, amelyben a hétköznapi lét alaphelyzetei egy elképzelt, humánus életforma szimbólu­mává nemesednek. Ez az élet­forma a maga ethoszt és szel­lemet sugárzó atmoszférájával, áttekinthető, tiszta rendjével éles ellentétben áll az egyre zavarosabbá váló külvilággal, s a művész abbeli reményét testesíti meg, hogy a ráció erejével mód van a kaotikus valóság átvilágítására, a bar­bárság megfékezésére. Ez a reménye, s vele együtt egész erre épített gondolati­művészi rendszere 1938-ban, a háború kitörésével összeom­lik: zsidó származása miatt személyes sorsában is fenye­getett Vajda rádöbben, hogy a megbolydult világ már nem ábrázolható többé a tiszta harmónia eszközeivel. Ekkor — mintegy fenséget és öröklé­tet sugalló, a teljes ember képét formázó ikonportréi di­alektikus ellentéteként — meg­jelennek vásznain az ösztön­világ szörnyei: általuk véli figyelmeztetni kortársait a lel­kiismeret és az éberség fel­adásának következményeire, a rájuk váró tragédiákra. Ezt a maszkperiódusnak nevezett időszakot élete utolsó, már munkatáborral és tüdőbajjal keserített éveiben egy még nyomasztóbb, alkotóerejének végső megfeszítésével készült fekete képsor követi, amelyen a nonfiguratív formákba ágyazott pesszimista vízió­kat József Attila keserű pa­naszdalaihoz hasonlóan már csak külsőséges tényezők: a hallatlan műgonddal kimun­kált forma, a vonalak célzatos rendje ellensúlyozzák. S ez a rend nem hagy kétséget afelől, hogy Vajda, bár a sa­ját és nemzedéke életét meg- pecsételtnek látja, bízik a tágabb emberi közösség jövő­jében. Kétségbeesett sikoltá­sa ezért lehet egyben tiltako­zás is: elutasítása a gonosz­nak, s tanúságtevés a humá­num igazságai mellett. Karakterének befelé forduló zártsága, emberi elszigeteltsé­ge, a korai halála miatt (1941, szeptember 7-én hunyt el a budakeszi tüdőszanatórium­ban) Vajda, illetve a vajdai életmű nem lett, nem lehetett aktuális művészeti hatóerő a negyvenes években. Művésze­tét életében kevesen ismerték és becsülték, néhány barát, kolléga, tanítvány — a szent­endrei festők kicsiny közös­sége állt mindössze mellette. Kitörési kísérletei érdekte­lenségbe fúltak. így esett meg, hogy akárcsak Csontvá- ryt, művészetünk másik ma­gányosát, őt is csak az utókor állította méltó helyére. Mai már bizonyos — s erről győz meg az évforduló kapcsán a Nemzeti Galériában megnyílt, minden eddiginél teljesebb emlékkiállítása is —, hogy sze­mélyében azt a magyar festőt tisztelhetjük, aki a kelet-eu­rópai népi tradíció művészi metamorfózisával, s a korkér­dések éles és tiszta megfo­galmazásával bekapcsolta pik- túránkat a modem művészet nagy áramkörébe. Tasnádl Attila 1 Esték a Dóm téren Hunyadi László és Bánk bán sikere Szeged, a szabadtéri játé­kok városa ezekben a na­pokban felbolydult méhkas­hoz hasonlít. A köznapi ha­sonlat ezúttal mindenféle túlzást nélkülöz. Tömve az utcák, vendéglátó helyek, a strand, a Tisza partja embe­rekkel. Különösen az elmúlt hét végén volt így, amikor a vasárnapi zárás előtti ro­hamokat élte át az ipari vá­sár, az ifjúsági napok pedig három napra nyújtottak bő­séges programot az ország legkülönbözőbb részéről ide- sereglett fiataloknak. A város utcáin, a rendez­vényeken nógrádi fiatalokkal is találkozhattunk. A tizen­kettedik alkalommal megren­dezett ifjúsági napokra az Express Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda salgótarjáni kiren­deltsége 90 fiatalt utaztatott Szegedre. KISZ-eseink jól érezték magukat, a tenger­nyi látnivalótól, szépségtől felhevülten ecsetelték élmé­nyeiket, s csupán azt fájlal­ták réhányan, hogy számuk­ra szállás már nem jutott a városban, csak a mintegy 30 kilométer távolságra eső Kis­teleken. Szeged nyári kulturális, közművelődési programja pá­ratlanul gazdag. Egymástérik a képzőművészeti kiállítások, a sportrendezvények, a hang­versenyek, könnyűzenei be­mutatók, előadóestek. Július —augusztus hónapban itt két nyári egyetemet is szervez­tek: a pedagógiait és a mű­velődéselméletit. Bizonyos es­teken a világhírű Dóm orgo­nasípjai is megszólalnak, ki­váló orgonisták: Lehotka Gá­bor. Ella István, az NDK-be- li Hannes Kästner ujjai nyo­mán. A szegedi Dóm Európa második legnagyobb orgoná­ját birtokolja. A legnagyobb érdeklődés azonban — ha egyáltalán ez esetben van valami különö­sebb értelme is a rangsoro­lásnak — a szabadtéri játé­kok bemutatóit kíséri. A Dóm tér varázsos hangulatú környezetében az idén július 22-én csendült fel először az ismert magyar népdal, a „Szö­ged hírős város...” refrénje a fanfárokon, s egyszerre több mint hétezer ember nézhette végig Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját. Itt, a szabadtéri játékokon egyébként külön története van az operának. 1959. július 25- én ugyanis — amikor hosz- szabb idejű Csipkerózsika- álomból éledtek újjá a sze­gedi ünnepi játékok — ez a mű jelentette az első bemu­tatót, az idén a huszadik évé­be lépett eseménysorozaton pedig már hetedik szezonját érte meg, továbbra is lanka­datlan érdeklődés mellett. A mostani előadás legfőbb sze­replői a legrégibbel azono­sak: Mikó András a rendező, Vaszy Viktor a karmester, Simándy József a címszerep­lő. Mi élteti a Dóm téri szín­padon a Hunyadi Lászlót? Elsősorban természetesen ma­ga a mű. Rendkívüli gazdag­ságú muzsikája, humánus, lel­kesítő, felforrósító, hazafias tartalma, (amelyet ugyan a hozzá nem értés, a kellő ön­ismeret, önkontroll hiánya nacionalistává is durvíthat­na). Ahogyan rá lehetne erő­szakolni ezt a bélyeget a má­sik előadásra, a Bánk bánra is. De nem kell megijednünk, egyik esetben sem történt ilyen erőszak az eredeti mű­vön; eszmei tisztaságuk, po­litikai becsületességük esor- bíthatatlanul érvényesül a mai színpadon, a nézőben az igazság tisztaságának, az em­beri küzdés nagyszerűségének hitét erősíti, mélyíti el. A Hunyadi László hatásos opera kőszínházban is. A sza­badtér azonban felfokozza hatásának lehetőségeit. Mikó András sokat hasznosított a 19 évvel ezelőtti bemutató ta­pasztalataiból. Mérnöki pon­tossággal tervezi meg a szín­padképeket, szemnek tetsző, látványos, nagy hatású -tab­lókkal zárja le az egyes fel­vonásvégeket. Nem hagyja ki a Dóm nyújtotta sajátos le­hetőséget sem: V. László es- küjelenetéhek zenéjébe ízlé­sesen építi be az orgonát és a harangokat. Varga Mátyás díszletei har­monikusan illeszkednek az épülethez, tömör hatást keltő díszletelemei komor hangula­tot keltenek, remek teret a játékra. A gondosan megter­vezett jelmezek (Márk Tiva­dar) teszik teljessé Illúzión­kat. Kiegyensúlyozott, jó telje­sítményt nyújtanak az éne­kesek. Simándy József a cím' szerepben el tudja feledtetni nézőivel, hogy voltaképpen már „kinőtt” ebből a szerep­ből. Kiváltképpen az áriák előadásában, a jellem hősies vonásainak érzékeltetésében jeleskedik. Kelen Péter Lász­ló királya szépen kimunkált alakítás; csupán az álmatlan­sági jelenetben érezzük némi­leg halványabbnak teljesítmé­nyét A legnagyobb élményt Kalmár Magdának (Gara Má­ria) és Szabó Rózsának (Szi­lágyi Erzsébet) köszönhetjük; énekben, játékban egyaránt érzelmileg gazdag, színes és hiteles alakításuk. Katona József Bánk bánja először kapott helyet a sza­badtéri játékok programjá­ban. Az Illyés Gyula átigazí- tásában látott előadás után joggal merül fel a nézőben: miért váratott magára ilyen sokáig ez a bemutató? A já­tékok szervezői nyilván tud­ják az okát, minket azonban most a létrehozott produk­tum érdekel. A Bánk bán olyan pompásan érvényesül a Dóm téren, mint ahogyan so­hasem érvényesülhetne a zárt színpadon. Levegője, különle­ges akusztikája van a Len­gyel György rendezte előa­dásnak. Illyés átdolgozása lé­lektanilag teszi hihetőbbé a drámát, anélkül, hogy eszmé­jét, Katona érdességében Is lenyűgöző nyelvi szépségét csorbítaná. Bánk királynő­gyilkosságát végső soron nem a személyes bosszú, felesége álnok elcsábítása indokolja, hanem a rendek (Petur báp) és a nép (Tiborc) jogos pa­nasza, elégedetlensége. Gert­rudis hol határozott, hol té­továzó magatartásával való­sággal maga ellen irgerli a ..pártütőket”, akiknek ítéletét Bánk végrehajtja. Lengyel György legalább úgy ismeri a szabadtéri szín­pad követelményeit, hatás- mechanizmusát, mint rendező kollégája, Mikó András. Tud mihez kezdeni a rendelkezésé­re álló hatalmas méretekkel. A színpad minden szegletét, szükség szerint, szereplőkkel népesíti be, kitűnően mozgat­ja színészeit, e mozgatással is állandó figyelmet ébresztve a nézőben. Ehhez fogható nagyságú tömegjeleneteket még aligha láthattunk a Bánk bán eddigi előadásain. De so­hasem öncélúak, magában a szövegben gyökereznek, va­lóságosan Is odakívánkoznak. Koncepciójának lényege: élőbbé, emberibbé tenni a drámát E szellemben mérsék­li a pátoszt, elkerüli az üres ünnepélyességet. Színészeink , többsége iga­zodott ehhez a koncepcióhoz, de törekvéseiket csak rész­ben sikerült művészileg meg­győzően megvalósítaniuk. Ki­fogástalanul csupán Tordy Gé­zának, aki Biberach epizód­figurájából jelentékeny sze­repet formál. Szegvári Meny­hért (Ottó) színpadias gesztu­sai jól érzékeltetik a csábító szavainak belső ürességét, leplezik le silány célját. Ko­vács János Tiborca külső megjelenésében ugyan még emlékeztet a korábbi szerep- formálásokra, de játéka már újabb, öntudatosabb paraszt­alakot sejtet. Ifj. Újlaki Lász­ló nem tudott megbirkózni II. Endre meglehetősen vázlatos figurájával. Almássy Éva, Gertrudisa pedig csak felé­ben értékes; mint nő, család­ja érdekét szolgáló asszony kitűnő, de mint királynő je­lentéktelen. Az az érzése a nézőnek, miközben száguldo­zik a színpadon, hogy nem a magyarok királynőjét látja, hanem, valamely örömtanya megbokrosodott „madam”-ját Molnár Piroska alkatától Me­linda alakja — érzésünk sze­rint — Idegem A régebbi, hősies játszási mód szép megnyilvánulása Bessenyei Ferenc (Bánk) és Kállay Ferenc (Petur) sze­repjátszása. Tordy mellett ők ajándékoznak meg bennünket a legteljesebb élménnyel. Erő és lendület, belső átélés feszí­ti játékukat. , A szabadtéri Bánk bán egé­szét tekintve sikeres vállalko­zás, minden bizonnyal szín­háztörténeti esemény. * A 20. alkalomra Szegeden statisztikát is készítettek a szabadtéri játékok látogatott­ságáról. 19 év alatt 304 elő­adásnak több mint másfél '< millió nézője volt Átlagban 5,069 nézőt számlál egy-egy előadás. A játékoknak von­zásuk van. Hogy az idén mennyi lesz az előadásonkénti átlagnéző­szám, még nem tudjuk, de az általunk látott két előadást, szinte teljes telt ház kísérte figyelemmel. Augusztus 20- ig. a zárásig egyébként még az Állami Népi Együttes mű­sorát Kacsóh Pongrác János vitézét és Delibes Coppélia című balettjét — szovjet mű­vészek előadásában — láthat­ják az érdeklődők. Nem el­képzelhetetlen, hogy az idei átlag meghaladja az egész ed­digiek átlagát. S. L NöGRÁD — 1978. augusztus 6., vasárnap 9

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents