Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)

1978-08-27 / 202. szám

Jájékoac dóéi futás Kéri harmadik helyei Labdarúgó 1\B f. Zsúfolt ház a nyitányon Csehszlovákiában Jicin és környékén rendezték a nem­zetközi Szlovák Nagy díj ver­senyét Megyénket az STC és a Pásztó tájfutói képviselték. Hosszú utazás után a „mese- városhoz” közeli jinolicei kempingben szállásolták el a versenyzőket. Az ötnapos erő­próba a Szudéták déli lábá­nál igen szabdalt, technikás, sziklás terepen zajlott le. A kis számú rendezőgárda ki­tett magáért, mintegy 1500 (köztük 250 magyar) verseny­ző gyors utaztatását, ered­ményértesítését és korszerű pályák kitűzését oldották meg. A csehszlovák verseny­zők klasseisára jellemző, hogy szinte minden kategóriá­ban az elsők között végeztek, ami nem is csoda, hiszen aki ilyen terepen „megél” és rendszeresen itt edz, csak jó eredményeket érhet el. Jellemző volt az is, hogy a versenyzők „elszálltak”; aki az egyik napon még első volt, az a másikon az utolsó. Itt nem lehetett heveskedni, lépésről lépésre kellett halad­ni, ha valaki „elkevert”, az sok időt veszített­Ha az ember azt érezte, hogy jó időt jött, attól 10—15 perccel jobbat is elértek. Az öt nap eredményeinek felso­rolása hosszadalmas és fá­rasztó lenne, ezért csak a kie­melkedőt és az összetett ered­ményeket közöljük: Eredmények. F 21 A 1 nap T,7 km, 17 ellenőrzési pont: 1. Jacevky Pávai 57,45 (Slavie Prága), 2. Bozán György 61,37, 3. Cervinska Stanisláv 62,37 (Sf. Prága) •.. 17. Győri Lász­ló 69,53 (STC). F. 21 A 2 nap 8,2 km, 17 ellenőrzési pont: 1. -Tutsh Zdenek 69,52 (VSZ BRNO), 2. Cervinska Stanisláv 71,31 (Sf. Prága), 3- Kéri Péter 72,42 (STC>. F 21 A 4 nap 7,3 km, 17 el­lenőrzési pont: 1. Jacevky Pá­vai 47,49 (Slavie Prága), 2. Krajca Pável 48,33 (VSZ BRNO), 3. Hourinek Jarosz­láv 49,47 (TJ Gottvaldov) .-. 9. Győri László 52,17 (STC). F 21 A 5 nap 7,7 km, 11 el­lenőrzési pont: 1. Jacevky Pá­vai 52,50 (Slavie Prága), 2- Cervinska Pávai 55,30 (Sf. Prága), 3- Kéri Péter 57,02 (STC) ... 21. Marczis István 63,06 (STC). összesített eredmények. F 21 A 43,6 km, 76 ellen­őrzési pont, 128 induló: 1­Jacevky Pávai (Slavie Prá­ga), 2. Cervinska Stanisláv (St. Prága), 3. Krajca Pávai (VSZ BRNO) ... 17- Kéri Pé­ter (STC), ... 26, Győri Lász­ló (STC), . •. 48. Marczis István (STC). F 21 B 32,8 km, 58 ellen­őrzési pont, 142 induló: 1. Smatolan Labomir (VSD Zi- lina), 2. Erdélyi Tibor (BEAC) .. • 59. Holtner Attila (Pásztó), ... 70. Uhrin György (STC)­F 19 A 36,5 km, 63 ellen­őrzési pont, 98 induló: 1. Zu- zanek üzenek (Bánik Vam- berk), 2- Sebesta Vladislav (Tesla) 3. Ludikk Parelek (Tesla), ... 39. Horváth Győ­ző (Szolnoki MÁV). F 17 A 32,1 km. 49 ellen­őrzési pont, 145 induló: 1- Uchytil Vlastimil (TJ Zlate- hori), 2. Hlavac Jiri (Tesla), 3. Hubacek Josef (Iskra), .-. 62. Holtner Győző (Pásztó)­F 15 B, 28,7 km, 48 ellen­őrzési pont, 101 induló: 1. Tisera Arno (Spartak VRC), 2. Matyk Jaroslav (Rychnov), 3. Müller Matiás (Lók Post- dam), ... 49- Varga András (STC). N 19 23.2 km, 60 ellenőr­zési pont, 122 induló: 1. Ba­sakora Vera (Lok- BRNO), 2. Kovolovka Danuta (VS BOSTR), 3. Bartoska Éva (Slávic VS PLZEN),.. 33. Ba­kos Mária (STC), .-. 36. Hon­fi Gábomé (STC). ... 44. Mol­nár Erzsébet (STC). A verseny hasznosnak bi­zonyult, amint azt majd látni fogjuk a Hungária Kupa cikk­sorozatából megítélve- A táj­futó értékmérője és tanítója a verseny, a változatos és mindig új terep, ezért szük­ségszerű lenne az ilyen ver­senyeken való rendszeres indulás. A szakosztály aján­latot kapott csereversenyez. tetésre, az osztrák és román háromnapos meghívásos jövő évi versenyekre. Marczis István Salgótarján, 18 000 néző. V.: Kuti. STC: Szűcs — B. Ko­vács, Kegye, Varga, Ádám, (Kovács J. 67. p.) — Kiss, Répás, Kovács F. — Szoó (Berindán, 74. p.) Bíró, Kajdi. Edző: dr. Lakat Károly. FTC: Zsiborás — Tepszics, Bálint, Vépi, Ma­jor — Martos, Mészöly, Ebed­li — Pusztai, Szokolai. Mucha. Edző: Friedmanszky Zoltán. Már egy-két órával a mér­kőzés kezdete előtt sűrű sorok­ban zarándokoltak a szurkolók az STC-pályához, ahol 16 órá­ig a labdarúgó- és atlétikai tehetségkutató akció döntői szórakoztatták a nézőket. Az­után a kivonuló két csapatot nagy ováció fogadta. Mindjárt az első percben Szqó éles beadásáról alig ma­radtak le az STC belső csa­tárai. Utána Ebedli szabadrú­gása a 16-os oldalvonaláról Mészöly elé került, innen a kapufára pattant, majd Szűcs kezébe, öt perccel később Bá­lint veszélyes ballábas lövését Szűcs fölé öklözte. Pusztai— Martos—Szokolai akció után ke­rült fölé ismét a labda, majd a 11. percben a tarjám kapus­nak nyújtózkodnia kellett Szo­STC-FTC 1-1 (l-l) kólái labdájára. Ezután Bíró veszélyeztetett, majd a 15. percben mintaszerű ferencvá­rosi akció végén vezetést sze­reztek a vendégek. Ebedli lab­dáját Pusztai pontosan adta közébre, a jól érkező Martos senkitől sem zavartatva fejelt a hálóba tíz méterről. 0—1. Két perccel később ismét Pusztai veszélyeztetett, a má­sik oldalon Bíró labdáját Kaj­di az oldalhálóba lőtte. A 21. percben Kovács F. szabadrú­gása Zsiborás ölében halt el. Egy perccel később Bíró ka­pu felé pöckölt labdája a ka­pufáról pattant tovább, a ka­pus a gólvonalról szedte fel., Kiss—Kajdi akció után per­cekig pattogott az FTC-kapu előtt a labda — eredménytele­nül. Később Bírót ígéretes helyzetben szerelték. A 38. percben egyenlített az STC: húsz méterről Bíró egy sza­badrúgást élesen, félmagasan, védhetetlenül lőtt a jobb sa­rokba. 1—1. A második félidő elején Ko­vács F. szöglete után nehezen szabadított fel Bálint. Szoó— Kajdi akció nyomán kapufára lőtt a hazai balszélső, majd Zsiborás megtett. Bíró lövése aratott tapsot, majd Ebedli labdájával Pusztai középen kitört, de hosszan szöktette magát. Ezekben a percekben kissé beszorultak a hazaiak. Sok kemény belemenés tarkí­totta a játékot, ebben elsősor­ban az FTC-védők „tűntek ki”. Ilyen rúgásoknak köszön­hette sérülését Ádám, majd Szoó, akiket le is kellett cserél­ni, de húzta a lábát Varga és Bíró is. Az utolsó negyedórá­ban a hazaiak már tartották a labdát, szemmel láthatóan a döntetlen eredmény tartására törekedtek. Az egyetlen ígére­tes akció Berindán nevéhez fűződik, a csereként beállt szélső azonban átívelés helyett a kapus kezébe emelt. A közepes színvonalú. he­lyenként túlkemény mérkőzé­sen egyik csapat sem érde­melt győzelmet, tehát a dön­tetlen igazságosnak mondható. Egyes időszakokban a vendé­gek beszorították a hazaiakat, akik azonban sikerrel vészel­ték át ezeket a nehéz perió­dusokat. Jó: Szűcs, Kovács F„ Szoó, Bíró. illetve Bálint, Mar­tos, Mészöly, Mucha. V. F. Szurkolói ankét Értékelés, felkészülés, célok Bizakodással rajtol az SIC a labdarúgó NB l»ben Nagy sikerű tehetségkutaló atlétikai verseny és labdarúgó-mérkőzés Csütörtök délután a salgó­tarjáni sportcsarnokba mint­egy kétszáz szurkoló jött el az STC labdarúgó-szakosztá­lya által rendezett ankétra. Szőke István szakosztályveze­tő köszöntő szavai után dr. Lakat Károly vezető edző vette át a szót- Azzal kezdte, hogy köszönetét mondott ve­zetőknek, játékosoknak, se­gítőknek és szurkolóknak azért a támogatásért, amely a bajnokság megnyerését ered­ményezte. Értékelve az 1977—78-as szezont az edző elmondta, hogy a kupákban nem sike­rült jól szerepelni és a tarta­lékegyüttes teljesítménye na­gyon hullámzó volt. Pozití­vum viszont a szakosztályi; munka javulása, a jó közös­ségi szellem kialakulása, ami­ért sokat tett a helyi KISZ- szervezet is. Az idén tavasz- szal megfelelő volt a játéko­sok edzésintenzitása, eleget tettek az NB I-es és a házi követelményrendszer előírá­sainak is. Javult a védelem biztonsága, a középpályás sor gyorsasága, a csatárok gólké­pessége. Nem sikerült ma­radéktalanul elérni azt a célt, hogy az ifjúsági labdarúgók szakmai szintje közelítsen a felnőttekéhez, elmaradt a fi­atalabb korosztály szerepel­tetése is az első csapatban. Ami a nyári felkészülést il­leti: a bajnokság után köz­vetlenül két mérkőzést ját­szott az STC a Szovjetunió­ban, majd július 3-tól kezdő­dött az MLSZ követelmény­rendszere szerinti félkészülés. Ezt kiegészítette az egyénen­kénti, házi követelményrend­szer, a speciális képességek fej­lesztése. A taktikai és techni­kai elemeket összehangolva gyakorolták, külön kiemelten az emberfogást, illetve an­nak ellenszereit Kiegészítő sportágként atletizáltak, ké­zilabdáztak, tiszták a játéko­sok- Két felkészülési mérkő­zést játszottak Csehszlovákiá­ban és kettőt a DTVK ellen, ezek — nem éppen hízelgő — eredményei ismertek. Több előkészületi találkozó zajlott le a megyén belül, alsóbb osz­tályú csapatokkal. Egyébként napi két, a mérkőzésnapokon egy edzés szerepelt a hétköz­napi felkészülési programban; összesen kilencvennél is több. Az edzések látogatottsága a sok sérülés miatt hiányos volt, sajnos, az edzésintenzi­tás sem ad okot elégedettség­re. Az átigazolási időszakban néhányan elmentek és több, új játékos került az STC-hez. A jelenlegi első csapat kere­te: Szűcs, Szikora (még egy kapus szerződtetése folyamat­ban van), B. Kovács, Kegye, Cséki, Kovács J„ Varga, Bu- day, Ádám, Tóth K-, Kiss L., Földi, Kovács F„ Répás, Bás­Nyomdászok sporttalálkozója Csehszlovákiából érkezett nyomdászvendégek részvéte­lével a hét végére kulturális és sporttalálkozót szervezett a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Szombaton délelőtt virágcsokrokkal, idegen nyel­vű felirattal fogadták a kül­földről érkező kollégákat a salgótarjániak. A balassagyar­matiakkal és a kistelekiekkel kiegészülve hat sportágban mérték össze tudásukat a. nyomdászok. Asztalitenisz- és sakkmérkőzéseket csak fér­fiaknak, atlétikai, lövész-, lab­darúgó- és kötélhúzóversenyt mindkét nembeliek részére rendeztek a felajánlott serleg elnyeréséért. A kulturális programban szalonnasütés, zenés-táncos klubest, salgótarjáni városné­zés szerepelt. A vendégek is megnézték az STC—FTC baj­noki labdarúgó-mérkőzést. Mára a strandolást is tervbe vették az időjárástól függően, délután pedig továbbutaznak Egerbe, ahová a vendéglátók közül sokan elkísérik őket. ti, Balga, Szoó, Radics, Tóth F„ Bíró, Kajdi, Berindán. Je­lenleg Básti és Földi bajlódik komolyabb sérüléssel. A célok között említette az edző a hagyományokhoz mél­tó, ütőképes csapat kialakítá­sát, amelynek biztos helye van az NB I-ben. EU kell ér­ni, hogy a játékosoknak ki­tüntetés legyen a győzelemért harcolni a piros-fekete színek­ben. Az első csapat feladata a 13—15., a tartalékegyütte­sé a 8—11- hely megszerzése a bajnoki tabellán. Továbbá, bejutni az MNK és a Felsza­badulási Kupa legjobb 16 együttese közé, helytállni a nemzetközi mérkőzéseken és válogatott játékosokat nevel­ni. Nehezíti a helyzetet, hogy az új szezonban három csa­pat esik ki az NB I-től, ezért már kezdettől teljes erőbe­dobással kell küzdeni a baj­noki pontokért. Mindezekért a szurkolók is sokat tehetnek: türelemmel, megértéssel se­gíthetik a játékosokat. Kriti­kusan értékeljék a teljesít­ményeket, de sportszerűen, nem a mérkőzések közbe beki­abálva, mert az nagyon meg­zavarja a labdarúgókat. A találkozókon kívül kell nor- malizálni a játékosok és szur­kolók kapcsolatát. Több aktív drukkerra van szükség, akik esetleg vidéki mérkőzéseikre is elkísérik a csapatot­A részletes beszámoló után csak egy-két kérdés hangzott el a szurkolók részéről, ame­lyekre válaszoltak is a veze­tők. v. I. A Magyar Rádió, a Képes Sport, valamint a Magyar At­létikai Szövetség' rendezésé­ben tegnap délután az STC— FTC NB I-es labdarúgó-mér­kőzés előtt bonyolították le a II. atlétikai tehetségkutatót. A versenyre 92 fiatal érkezett a különböző megyékből, vala­mint a fővárosból. Végered­mény. Női 60 m: 1. Könczöl Emőke (Pest megye) 8,—, 2. Szabó Rita (Vas megye) 8,1,3. Bállá Beáta (Budapest) 8,2. Fiú, 60 m: 1. Havas Endre (Bács megye) 7,7, 2. Máté Fe­renc (Tolna megye) 7,8 3. Ju­hász Zoltán (Bács megye) 8,—. Leány, 800 m: 1. Mráz Ildikó (Budapest) 2:28.7, 2. Pörnecsi Bernadett (Vas megye) 2:29.3, 3. Baracsi Heléna (Budapest) 2:35.9. Fiú, 800 m: 1. Szabó József (Bács megye) 2:22.7, 2. Olram Rihárd (Budapest) 2:25.6, 3. Szabó László (Bara­nya megye) 2:26:2. Az‘első há­rom helyezettnek a Nógrád megyei Atlétikai Szövetség kü­lön tiszteletdíjjal kedveske­dett. Az atlétikai tehetségkutató után itt rendezték meg a mint­egy 3000 fiatalból kiválasztott labdarúgók csatáját is. A dön­tőn 32 fiatal játszott a két együttesben. A kiválogatásban a KSI edzői, szakemberei, mű­ködtek közre. A labdarúgó- tehetségkutatók döntőjében a két együttes piros, illetve fe­hér mezben játszott, így közöl­jük a két csapat összeállítását. Pirosak: Dinnyés — Szentpé- teri, Urbán, Juhász, Tóth — Makra, Bognár, Mihalik — Etes, Fazekas, Szabó. Edző: ökrös Sándor. Tartalék: Topor, Var­ga, Sebestyén, Kacenbach, Bé­ré. Fehérek: Pap — Éri, Tóth, Hobán, Bíró — Csókás, Csöl- le, Lévai — Kocsis, Vatai, Ki­rály. Edző: Szeibel Lajos. Tar­talék: Brahma, Hajdú, Fülöp, Zohorán, Kozma. A találkozó érdekessége, hogy mindkét csapatban volt egy-egy Nóg­rád megyei játékos. A piros együttesben Urbán (Palotás­ról), a fehérben Csókás (Ba­lassagyarmatról.) A mérkőzés első félideje nem hozott ered­ményt, szünet után azonban a fehérek Fülöp révén kétszer is a hálóba találtak, a piro­sak büntetőből szépítettek To­por révén. Így alakult ki a 2—1-es végeredmény. A fiatal labdarúgók 1—I labdát kap­tak, illetve azt a szerelést — ADIDAS —, amelyben játszot­tak. D. L. Közvetlen cél a nevelés A szécsényi járási TSF agi- tációs és propagandabizott­sága elkészítette az 1978—79. évi őszi-téli nevelési és pro­paganda munkaprogramját, amelyben kiemelt feladatot kapott a szakszövetségekben és sportegyesületekben folyó­nevelő munka, az emberek gondolkodásmódjának, élet­vitelének alakítása, formálása, az egészséges életmód kialakí­tása, a sport- és testnevelés megszerettetése, az ez iránti igény kialakítása. Erősíteni PauJinyi-em lék versen j Budapesten Múlt szombaton népes gár­dával vett részt az STC a ki­váló testnevelő tanár és atlé­taedző Paulinyi Jenő emléké­re kiírt versenyen, a Vasas Pasaréti úti pályáján. Az STC versenyzői a várakozásnak megfelelően szerepeltek. Zán- doki Géza 22,9 mp-es idővel megnyerte a 200 métert, 100 méteren második lett 11,4 mp- cel, az ugyanitt futó Bakos (DKSE) mögött Kimer 11,5 mp-et futott. Fodor 400 méte­ren 52,1 mp-et, Molek 53,0 mp-et ért el- Három futam­ban indultak az 1500 méte­resek. Telek okos verseny­zéssel második lett 4:00,7 mp-cel, Kiss 4:04,5 mp alatt, ért a célba, Bene új egyéni csúcsa 4:14,0, Baloghé 4:19,6 mp. Botka Judit 100 méteren 13,3 másodpercet futott, tá­volban 496 centimétert ug­rott. kívánják a sportolók és szur­kolók kapcsolatát, a sport­szerű magatartás kialakítását tűzték ki célul. A Járási Sportfelügyelőség nemzeti és nemzetközi ünne­pek tiszteletére emlékverse­nyeket szervez. Figyelemmel kíséri a „Kiváló szakosztály” mozgalomba benevezett kol­lektívák munkáját. Értékeli a különböző bajnokságok sport- szerűségi versenyeit- A járá­si szakszövetségek és a szakbi­zottságok tagjai, valamint a sportköri elnökök részére sportakadémiát szerveznek. Az előadások témája: a neve­lési munka és a sportpropa­ganda időszerű kérdései. A sportegyesületek vezetése, a sportvezetők szerepe, felada­ta a sportolók felkészítésé­ben, nevelésében. A bizottság egész évben folyamatos propagandamunkát folytat az „Edzett ifjúságért” mozgalom sikere érdekében. Ebben az évben megyénkben elsőként sporttémájú járási rajzver­senyt rendeztek az óvodások és általános iskolások részé­re. A bizottság a járási úttö­rőelnökséggel ismét meghir­deti a rajzversenyt, a legjobb alkotásokból kiállítást ren­dez. A sportegyesületek a járási agitációs és propagandabi­zottság programja alapján ve­zetőségi ülésen beszélik meg a feladatokat és készítik el sa­ját munkatervüket. Minden egyesület megrendezi a „Ki tud többet a sportmozgalom­ról” szellemi vetélkedőt- A legjobbak járási versenyen mérik össze tudásukat. Film­vetítések, szurkolói ankétok, klubestek, testületi értekezle­tek, házibajnokságok, társa- dalmimunka-szervezések, él­ménybeszámolók szerepel­nek az egyesületek őszi-téli. nevelési programjában. A járási szervek felhívták a sportkörök figyelmét a klub­élet erősítésére. Ankétokon, közgyűléseken, szakosztályi ér­tekezleteken ismertessék a testnevelés és sportmozga­lom célkitűzéseit, a fontosabb határozatokat, az egyesület alapszabályát. Érjék el, hogy a tagság vállaljon részt a sportkör belső életéből, ve­gyenek részt a közösség cél­kitűzésének a megvalósításá­ból. A tagok éljenek és tevé­kenykedjenek együtt a sport­körrel. Valamennyi egyesület munkájában legyen a közvet­len cél a nevelés-

Next

/
Thumbnails
Contents