Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)

1978-07-12 / 162. szám

A kultúra követei

Az elmúlt évben több mint 20 000 csehszlovák1 művész képviselte hazája művészetét, hirdette kulturális örökségének ápolását szerte a világon. Ugyanakkor más országok kultúrájának a „követei” — szám szerint mintegy 11 ezren — vendégszerepeltek a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. Tavaly Csehszlovákia új kulturális egyezményt kötött a Vietnami Szocialista Köztársasággal, Ausztriával, Panamával, Costa Ricával és Laosszal. Kulturális csereprogramok terveit írták alá jugoszláv, portugál, spanyol, görög, török, líbiai partnerekkelEbben az évben több mint 28 000 cseh és szlovák művész képviseli majd hazáját, különböző kulturális rendezvényeken, külföldön. A baráti országokban több érdekes rendezvényre kerül ez évben sor. Így megrendezik a csehszlovák kultúra napjait Bulgáriában és a bolgár kultúra napjait Csehszlovákiában, az NDK drámai hetét Csehszlovákiában, ugyanakkor német együttesek vendégszerepeinek prágai és bróni fesztiválokon. Ez évben érkezik vendégszereplésre Prágába a szovjetunióbeli Vahtangov Színház, Magyarországról a Budapesti Filharmónia zenekara. Sor kerül csehszlovák— lengyel kiállításra, csehszlovák művészek részt vesznek, több afrikai fesztiválon, így & tuniszi népművészeti és a damaszkuszi színházi héten.

A nyugat-európai országokhoz fűződő kapcsolatok erősödését jelzi az is, hogy a cseh filharmónia' zenekara ez évben az NSZK-ban, Ausztriában és Svájcban szerepel, a Janacek filharmóniai zenekar Spanyolországban, a szlovák filharmónia Belgiumban, a szlovák kamarazenekar pedig Görögországban, és Japánban turnézik.

Hz emberi életkor határai

A Bécsben megrendezett nemzetközi gerontológiai konferencián megállapították: 20—30 év múlva már korántsem számít majd rendkívülinek a százéves életkor. Az egyes korcsoportokat vizsgálva, Henry S. Simms, New York-i professzor megállapította, hogy a halandóság tízéves életkorban a legkisebb: 1200 gyermekből csupán egy hal meg ebben az életkorban. Vizsgálatai alapján egyébként dr. Simms úgy véli, hogy a halálesetek 90 százaléka a betegségekkel szembeni ellenállóképesség öregkori csökkenésének következménye.

Közismert, hogy az emberek eltérő életkort érnek meg — még akkor is, ha azonos körülmények között születnek és élik le az életüket. Egyesek biológiai órája gyorsabban, másoké lassabban jár le. A betegségekkel szembeni, velünk született ellenállóképesség az a „fék”, amely megakadályozza a biológiai óra túlságosan gyors lejárását.

George Buffon francia természettudós a XVIII. század második felében megjelent munkájában ismertette tétet, lét az állatok élettartamának kiszámítására. Eszerint egy állat normális élettartama ötször-hétszer (átlagban tehát hatszor) olyan hosszú, mint növekedésének időtartama. Ez a tétel alkalmazható az emberre is. Minthogy az ember csontjai a 20. életévig, más esetekben akár a 28. életévig is növekednek, az ember normális élettartama 120—150 év lehet.

A. A. Bogomolec, a híres szovjet patológus is 150 éves életkorhatárt állapított meg számításaival századunk elején. Szerinte az ember betegségekkel és szervelváltozásokkal szembeni ellenállóképessége nagyrészt a „lágy váz- szerkezettől” függ. Ellentétben az emberi test csontos vázszerkezetétől a „lágy váz- szerkezet” a sejtek szerteágazó hálózata. Egyfajta bevonatként, bélésként vonja be a szervek falait — kívülről és belülről. Ilyen „lágy váz” burkolja, vagy vonja be a májat, a lépet, a tüdőt, a csontvelőt és más szerveket. Ha sikerülne a „lágy váz” betegségekkel, az öregedési folyamatokkal szembeni ellenállóképességét megtartani, vagy vegyi eszközökkel esetleg növelni is, ez megteremtené az alapot a fiatalság, az élet megtartásához. Bogomolec akadémikus és mások is a „lágy váz” alkotórészeiből készült szérummal kezelték magukat — ennek a szérumnak meg kellett volna akadályoznia az öregedést. Bogomolec akadémikus 1946-ban 65 éves korában meghalt, széruma tehát, amelynek hatását erősen vitatták, nem hosszabította meg életét.

Az emberi fő növekedési periódus és az életkor viszonya nagyjából megfelel a majmokénak. Az elefántok esetében kedvezőtlenebb: a növekedési időszak 12 év, az

életkor pedig 37 év. A kutyák viszonyszáma viszont lényegesen kedvezőbb: a növekedési időszak tartama hét hónap, a maximális életkor viszont 34 év. Ha ezt a viszonyszámot az ember esetében is sikerülne elérni, 728 év lehetne az emberi életkor határa.

A modern időkben egyébként rendkívül gyors az emberi életkor meghosszabbodása. A római birodalom korában, kétezer évvel ezelőtt született gyermek 23 éves átlagos életkorral számolhatott. 1850 körül már mintegy 40 év, manapság pedig 70 év az ember várható élettartama a kultúrállamokban.

Csaknem kétezer évet vett igénybe, amíg az ember várható élettartama 23 évről 40 évre nőtt, viszont már csak egy évszázad telt el, amíg az élettartamot 40 évről 70 évre sikerült növelni. Remény van rá, ha a legközelebbi évtizedekben sikerül majd csökkenteni a szív- és érrendszeri betegségek halandóságát. A 65 éves férfiak élettartama további 3,9 évvel, a 65 éves nőké pedig további 4,2 évvel növekszik.

Megbecsülik őket

Ä Balassagyarmati Fémipari Vállalatnál 330 aktivista tevékenykedik. Sokat tesznek a Magyar Vöröskereszt V. kongresszusán, hozott határozatok valóra váltásáért. Évente kétszer véradást szerveznek és gyakran megrendezik az elsősegélyny új tó-tanf olyamo- kat, egészségügyi előadásokat is. A legutóbbi kötetlen hangú beszélgetésen a foglalkozási betegségek megelőzéséről, a család- és ifjúságvédelemről és a közegészségügyi- járványügyi feladatokról esett

szó. A vöröskeresztesek nagy gondot fordítanak az üzem és környékének tisztaságára, az udvar virágokkal való beültetésére. Munkájukat a vállalat vezetősége is megbecsüli és támogatja a szervezet minden megmozdulását. A közelmúltban pénz- és tárgy- jutalomban részesítették a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó vöröskereszteseket, akik közül kettőnek romániai társasutazást is befizetett a fémipari vállalat

A XI. Világifjúsági Találkozó ra Kubába utazó magyar delegáció tagjai részére elkész ültek a csinos formaruhák.

Tizenháromtnillió nyomában

Termeltetés és felvásárlás

Szirákon

A sziráki beszélgetés után eszembe jutott < egy tudósítás, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa legutóbbi üléséről. Idézem is Patay Jánosnak, a SZŐ VOSZ elnök- helyettesének néhány mondatát — mottó gyanánt:

„Nem engedhető meg a háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének visszaesése, jelentőségének lebecsülése, az anyagi érdekeltség megsértése és a felvásárlás szervezetlensége . . . Ezt

a népgazdaságnak, a szövetkezeteknek és a szövetkezeti tagoknak egyaránt hasznot hajtó tevékenységet támogatni nem szívesség, hanem politikánkból fakadó kötelezettség”.

&

Tizenhárommillió forintos árbevételi terv igazolja, Szirákon szó szerint értik ezt a fontos kötelezettséget. Az ÁFÉSZ központjában Kiss László felvásárlási alapegységvezetőtől és Nagy Sándor- né termeltetési előadótól olyan számokat hallok, amelyek körültekintő, alapos munkáról árulkodnak:

— Tizenkét község és két tanya tartozik a szövetkezetünkhöz, különböző szakcsoportoknak 1250 ember a tagja.

A lélekszámhoz viszonyítva jelentős ez a szám, a lakosság tetemes része kapcsolódott be a három zöldségtermesztő, hét nyúltenyésztő és az egy méhész .szakcsoport tevékenységébe. Milyen eredménnyel? Szóljanak erről Kiss László számadatai!

— A fóliások produktumát csak később összegezhejük. Az azonban már bizonyos, hogy a „nyúlások” 4,5 vago- nos tervüket teljesítik, s a méhészek is szállítják a vállalt 173 mázsa mézet.

A zöldségláz július végén, augusztus elején, a szabadföldi termékek, főleg az uborka belépésével tetőzik. Eddig is élénk volt a felvásárlóhelyek képe. A magyarázatot a zöldborsó adja:

— öt vagon felvásárlását terveztük, s eddig 15,5 vagonnal értékesítettünk a Hunga- rofructon keresztül — mondja elégedetten Kiss László, majd gyorsan hozzáteszi: — Egy-két vagonnal azonban még mindig várhatunk.

A termeltetés és felvásárlás szakembereitől hallottam egy érdekes adatot. Volt olyan kistermelő, aki 300 négyszögöl zöldborsóra szerződött, ugyanakkor 60 mázsa termést adott le. Hogyan lehetséges ez?

— Óvatosságból szerződött ilyen terület termésére, holott

sokkal többet vetett. A szerződések gyarapítását fontos feladatunknak tartjuk, erre ösztönzünk a magasabb árral is. Módszerünkről elmondhatom, hogy a téli időszakban minden faluban esti előadásokat tartunk, ezekre a legszélesebb körben mozgósítjuk a lakosságot. Ezek a beszélgetések igen sok szerződést eredményeztek, hiszen mindenki előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a megállapodás kölcsönösen előnyös. Most arra törekszünk, hogy rövid lejáratú, hároméves szerződéseket kössünk, még jobban megalapozva ezzel a termelés és értékesítés biztonságát — hallom Kiss Lászlótól.

Előfordulhat azonban, hogy alkalmi „kuncsaft” jelentkezik áruval. Mi a kisebb tételek sorsa?

— Mindent átveszünk, elutasításra nincs példa. Természetesen igen sokat segíthet nekünk a termelő, ha előre bejelenti értékesítési szándékát.

Az árut nem is kell mesz- szire vinni. A tizenkét faluban és két tanyában dolgozó sziráki ÁFÉSZ tizenkét vegyes felvásárlóhelyet és három gyógynövény-felvásárló telepet tart fenn. S, hogy ezt a tevékenységet nem átmenetinek tartják, amellett szólnak a tervek is.

— Felvásárlóközpontot létesítettünk Héhalomban, hasonlót tervezünk Kállón, Szirákon és Bujákon.

Ehhez persze áru, további termelési kedv kell. Idén uborkából 130 vagonnal számítottak, a tavaszi időjárás ezt 30—35 százalékkal csökkentette. De mi lesz hosszabb távon, néhány év múlva?

— A megyei tanács 1985- ig kért tervezetet a feladatokra. úgy érzem, hogy a legreálisabban vettük számba lehetőségeinket. Az integrációra, a helyes formák megkeresésére kell törekednünk. Gyakran elhangzik itt az utóbbi időben, hogy befellegzik az uborkának, fellép a „talajuntság”. Éppen ezért újabb uborkás- területek után kell néznünk, de gondolunk a zöldbab és a bogyósok termeltetésére. Előrehaladottak a tárgyalások és — például bogyósügyben — egészen jó piaci lehetőséget, támogatást kínálnak.

★

Beszélgetésünk során elhangzott egyszer a kifejezés: sült galamb. A jelen számainak és a jövő terveinek ismeretében bízvást kijelenthetjük: a termeltetés és felvásárlás sziráki illetékesei nem ölbe tett kézzel várják.

(k—r)

ÜDÜLÜNK

H

ány és hány vissza, számlálás van egy-egy

emberi élet mögött! Kisebb jelentőségűek, mint az űrhajók indítása előtt — de visszaszámlálások ezek is... A várt öröm, a várt esemény késztet bennünket rájuk. A gyerekek megkérdezik szüleiktől, hogy hányat kell még aludniuk? A felnőttek határidőnaplójukra néznek, go- lyóstollukkal merészen áthúznak néhány hetet, hogy ákombákomokkal odaróják — SZABADSÁG. A pihenés, a" üdülés előtt kezdődik a visszaszámlálás.

Ebben az évben a SZOT mintegy 400 ezer dolgozójának nyújt kedvezményes üdültetést, a Balaton partján kívül a hegyvidékeken és a gyógyvizek mellett. A vállalati üdülési és egyéb lehetőségeket is számítva, összesen egymillió ember töltheti szabadságát beutalóval. Külön figyelmet fordítanak a fiatalok pihenésére, Az állam és a szakszervezetek évente mintegy fél- milliárd forinttal járulnak hozzá a dolgozók üdültetéséhez. s a vállalatok is sok százmilliót áldoznak arra, hogy minél többen pihenjék ki az egész éves munka fáradalmait.

Galyatető akár szimbóluma is lehet az üdülés és a társadalmi rendszer kapcsolatának. Hajdanában Hor- thvék kiválasztott tiszti üdülője volt, ahová előkelő származású magyar, meg német tiszti családok tehették be a lábukat. A felszabadulást követően egy másik, nem kevésbé gyűlöletes kiváltságos réteg — az infláció tőzsdelovagjai, a pénzmágnások, a nagytőkések — foglalták el a Mátra legszebb magaslatát. A tilalomfák ugyan ledőltek, de a megfizethetetlenül magas árak továbbra is biztosították az üdülőhely „elit” jellegét.

„1948 nyarán, egy csütörtöki napon avatták aztán az élmunkások nyaralóját — emlékezik rá jól P. Géza, ott volt ő is az ünnepségen, az volt az első nyaralása életében. „Nemcsak a föld, a gyár, a nép — az üdülés is miénk lett...” — mondja és szinte népmeséket fon üdüléseiből. Emleget vonatfüttyöt és Ba- laton-parti kártyacsatát, mász- kálást az erdőben és táncot egy friss nyári estén — volt kétszer a Balatonon, háromszor a Mátrában, négyszer a Bükkben, egyszer-egyszer a Tátrában és az NDK szászsvájci hegyein... Az üdülés hozzátartozik P. Géza és családja életéhez. „Pihenni igazán otthon nem lehet” —• így hangzik aranyigazsága. Számára ez már olyan természetes, mint a levegő vagy a kenyér. Nyaralt a külföldre menekült Vida Jenő síkvölgyi kastélyában, Galyatetőn, gróf Károlyi Viktor nyolcvanholdas ősparkjában — sorolni is felesleges a régvolt előkelőségek

hajdani rezervátumait, ahol a ma már nyugdíjas esztergályos oly természetesnek veszi a kéthetes „tréningruhás” pihenést.

Félreértés ne essék, nem holmi népszínmű rikító narancssárgájával akarom az üdülés kifestőkönyvét színesre festeni — csupán vázolni próbálom a lehetőségeket, amelyekkel élünk-élhetünk. Mert néhoi mintha a megérdemelt pihenés is kezdene versenyfutássá formálódni. X. úgy mesél tavalyi nyaráról, hogy fölidéződjék bennem néhány Belmondo-film selymes hajú lányokkal, száguldó sportkocsikkal, zsakettekkel, és valami utánozhatatlan édeskés sziruppal, amit giccs- nek szokás nevezni. Kérdem X-től fürdött-e? Egyszer beúszott a tengerbe, de rájött, hogy utálja a sós vizet. Kérdem: megnézte-e a halárusokat? Nem, a belvárosban sétált, Nizzában. Látta-e hajnalban kievezni a halászokat? Nem, olcsó kis szállóban lakott a város peremén, dobókocka nagyságú ablakából tűzfalra látott. A kérdések ugyan kissé kizökkentették szerepéből, de gyorsan vissza- vedlik újból világfivá, ismét körülcsobogja a tenger, bronzbarna arcán az autóversenyző Fittipaldiról elnevezett szupermodern napszemüveg, és a

filmekből ismert önelégült mosoly.

Irigylem. A fene egye meg,

én csak Siófokon voltam. Meleg vízben tapodtam egyenest vagy fél kilométert másztam míg ellepett a víz. Úsztam pár tempót, körülölelt a csönd, de hát Nizzában azért biztosan az is más. Viszonylag jó volt az üdülőben a koszt, fürdőszobás, erkélyes szobában aludtam, de azért Nizzában biztosan az is

más. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy X.

Nizzát csak átutazóban látta, hiszen volt Rómában, Párizsban, Genfben és Zürichben; Münchenen át Bécsen keresztül jött haza. örült, hogy a csatlakozásokat elérte

— gondolom magamban, s X- et ismét új szerepben látom: bőröndjeivel kezében, az út porával és verítékkel arcán. Mit látott? Ócska hotelszobákat, néhány belvárosi kirakatot, tájakat a vonatablakból... „Sokba került, de megérte... ”

— helyezi anyagi síkra üdülését. „Pihenni meg itthon kell, nem igaz?"

A kérdés lóg a levegőben, mert igazat is adok neki, meg nem is. Egy-egy külföldi út sokat kivesz az emberből, való igaz, magam is tudom. Lejárja az utazó a lábát, hogy minél többet lásson, minél több élményt fölszedjen, hiszen ezért indult útnak. De X-nél valahogy nem érzem ezt a világfölfedező szándékot. Mintha útitérképén kipipálná azokat a városokat, melyekben megfordult, s ezzel el is lenne intézve a dolog. Néhány kicsorbult élményét köszörüli szüntelen a könyvből, filmekből merített „édes életté”.

„Olyanok ezek, mint a smukkos, botfülű hölgyek a hangversenytermek páholyaiban” —• véli szenvedélyes turistaismerősöm, aki büszkén nevezi magát országjárónak. A zöld és kék turistajelzések, az eldugott festői falvak és kisvárosok nagy ismerője ő, aki szabadsága alatt nyakába veszi családjával az országot, s ezer élménnyel tér haza. Ki- fuserált, öreg gépkocsijába be- pakolnak, „ledekkolnak” valahol, hogy onnan cserkésszék be a vidéket.

Napbarnította képpel, boldogan érkezik, diapozitíveket szorongat, melyekről, az ablak felé tartva őket, áradozik. .. Persze nem merném az ő üdülését sem példának ajánlani — ehhez szenvedélyes kíváncsiság és a természet szeretete kell. Nem mindenkinek ideális a „tréningruhás” beutaló sem, mint ahogy ezren és ezren indulnak határainkon túlra, mert az üdülés számukra egy idegen ország megismerését jelenti. Receptet tehát nem lehet, nem is illik adni.

Ütravalóként azonban mégis valamennyien meghallgatjuk egymás tanácsát. Miért? Mert néha túlságosan kötődünk üdülési formákhoz, a „kényelem egyenlő tétlenség” elmélethez, s ha például az aktív pihenésről, uram bo- csá’ az ország felfedezetlen tájairól hallunk — érdeklődni kezdünk, hiszen nem kell Heyerdahl hajózási tudománya ahhoz, hogy „végigcsurogjunk” a Tiszán, legfeljebb egy kis vállalkozószellem. Megválni a megszokottól, a városi zajtól, a lakás négy falától, az egyhangúnak tűnő munkától, nemcsak tétlenséggel lehet — s nemcsak azzal, hogy az üdülőkbe „visszük” otthonunkat, úgy élünk, mint odahaza hét végén. Inkább fordítva: az otthoni szabad hétvégeket kellene színesebbé tennünk minél több közös kirándulással, utazással,..

U

tazunk, üdülünk, pihenünk. Itt a nagy nyári szabadságolások ideje. Hajdan a „Dagályt”, ma már a Balatont is „néplavórnak” nevezzük. Ez nem is olyan negatív jelző, mint ahogyan véljük. Inkább: vívmány.

T. E.

NÓGRÁD- 1978. július 12., szerda 5