Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)

1978-07-11 / 161. szám

Film és zene ‘Ä televízió egyes csatorná­jának műsorait ha az elmúlt héten figyelmesen végigkísérte valaki, elégedetten állapíthat­ta meg, hogy a szerkesztők egyetlen közönségréteggel sem bántak mostohán. Sőt, olyan bőkezűen, hogy , az nemcsak ilyenkor nyáron figyelemre méltó, hanem más, a kimon­dottan televíziózásra „alkal­mas” évszakokban is. Az esti főműsoridőben lát­hattunk sorozat filmeket, filmdrámát, krimit, zenés programokat, riportot, doku­mentumfilmet —, hogy csak néhányat említsünk a bősé­ges választékból. Estéinket — kitűnik a felsorolásból is — a film és a zene töltötte ki. Nem egységes művészi él­ményben volt részünk ugyan, de egészében véve nem pa­naszkodhatunk. A Gazdag ember — sze­gény ember kedden kezdődött amerikai filmsorozat, Irwin Shaw regényének ihletése. Ti­zenegy része még előttünk van, nem tudjuk, hogy időben és térben milyen távolságokat „utaztatnak be” velünk az al­kotók, sikerül-e folyamato­san fenntartaniuk érdeklődé­sünket, de már most kijelent­hetjük: érdeklődéssel tekin­tünk a tévésorozat elé. Mi­lyen életutat jár be a három fiatal, a második világháború utáni Egyesült Államokban, miképpen tudják vágyaikat, törekvéseiket realizálni? Hogy nem lesz konfliktusoktól mentes az életük, már most sejtjük. A két fiú német ki­vándoroltak gyermeke, az apa meglehetősen nacionalista be­állítottságú, erőszakos és rá­menős, éppúgy, mint kisebbik fia. Az idősebb álmodozó, egyetemre készül és szerel­mes; a lány vonzó, megértő és érzékeny, s mindkettő — úgy érezzük —■ könnyen sebezhe­tő. David Green ízléses, biztos kezű rendezőnek mutatko­zott meg, s ez egyelőre feltét­len bizalmat előlegez a szá­mára. . A lengyel .televízió szerdai estje széles körű betekintést nyújtott Lengyelország mai társadalmi, gazdasági, kultu­rális életébe. Korábbi estjük azonban „ütőképesebbnek”, gondosabban válogatottnak, szerkesztettebbnek tűnt. Kari- nó, a nemes versenyló film- története a mi képernyőnkön a 13-ból kétrészesre zsugoro­dott. s nem tudott igazán megragadni bennünket. In­kább a külsőségei hatottak: a méntelep felületi környe?et- rajza, a feftségesen vágtázó lovak látványa, a verseny­zésre kiszemelt lovak betörési kísérletei. A film eredeti for­májában — ha már a lengye­lek méltónak tartották, hogy nemzeti est keretében rep­rezentálja televíziójukat — bizonyára hatásosabb lett vol­na a magyar néző számára is. Ugyancsak kevés szeren­csénk volt a hét végi film­programokkal. A tíz évvel ez­előtt készült Angyal vérbosz- szúja című angol film kri­minek és szórakoztatásnak is silány. Ezen még a „vissza­tért”, különösen a hölgyek kö­rében népszerű Roger Moore sem tudott változtatni. A történet egyébként valóban „angyali”, képtelenségek egész sorozata, ami még nem is vol­na baj, ha kellő ötletességgel, szellemességgel, na és jó szí­nészi alakításokkal párosul­na. Ezek azonban hiányoznak mind a rendezőből, mind az Angyalt megformáló színész­ből. Simon Templamak nem hiszem, hogy ma sok babér teremne a képernyőn, Colum- bo után és Kojak mellett. Az elszalasztott lehetőség és a történelmi tablószerűség, a külsődleges eszközök hajhá- szása bosszantott az amerikai Nagy Sándor-film ese­tében. A rendkívüli képességű, világbirodal­mat szervező, a hellenisztikus kultúrát ápoló-terjesztő ma­kedón királyról csupán azt tudtuk meg, hogy politikai és emberi ellentétben állt apjá­val, akit azért tisztelt meg­szállottként, következetesen vitte végig terveit és szeretett csatázni. A gondolkodó, érző ember sikkad el ebben a 22 év' előtti szuperprodukcióban a hadvezér javára. Kétségtelen, a csatározások, az öldöklések látványosabbak a politikai, szervező munkánál, de azért Nagy Sándorhoz ez is hozzá tartozik, sőt olyannyira hoz­zá, hogy az utókortól ezért kapta a megtisztelő „nagy” melléknevet. A film mégsem bukás, mert kitűnő színészek, szárnyaikat akkor bontogató sztárok a főszereplői: Richard Burton, Frederic March, Danielle Darrieux, Claire Bloom. Vég­ső soron az ő játékuk teszi el­fogadhatóvá a túlságosan so­kat markoló, a külsőségekre, mintsem a lélektani megala­pozottságra építő filmet. A zenés programok kivétel nélkül szakavatott kézzel, mű­vészi törekvéssel, hittel meg­csinált alkotások. A lengyel Krystian Zimerman bámula­tos tehetségű zongorista. Mű­sorának rendezője jól ismeri a televízió törvényeit, s képi eszközökkel még a képernyőn olyan „száraz” eseményt is le- bilincselővé tud tenni, mint egy hangverseny. Házy Erzsé­bet műsora pedig már a ki tudja hányadik bizonyítéka annak, hogy ő egyike legéret­tebb, legszebb hangú éneke­seinknek. A Zenés Tv-színház Doni­zetti Ritájával zárta' idei év­adját. E vidám „zenés anek­dota” Békés András rendezé­sében, Kalmár Magda, Leb­lanc Győző és Melis György tolmácsolásában került kép­ernyőre, példázva, hogy a vi­lág operairodalmának még mindig vannak értékes, ki­aknázatlan tartalékai, s „fel­fedezésük” továbbra is ha­laszthatatlan kötelessége e sorozatnak. Mert gazdagítja az alkotókról kialakult képe­inket, zenei műveltségünket. (ok) TAIH Béla: LEGENDÁK A LÓRÓL 55. Csekonics fundamentáló szülőédesapja Mezőhegyesnek. Az uralkodók nagy lóínségé­re olyan plánumos terveket állított össze, amit a kalapos király azonnal nevével ka- nyarított alá, s utalt ide négy- százezer forintokat az indu­láshoz. És Csekonics itt volt az uralkodó tribünjén, amikor mi mezei futóversenyeztünk. Közöttünk úgy tudódott, hogy valamikor közkatonaként szolgált. De annyira tudta forgatni magát a lótudomá­nyokban, hogy híre elérte az uralkodó lábát. Mikor leírta a terveit, hadnagyi rangban léphetett József, elé, s alig telt el hét év, őrnagy lett. Ahogy ült a Buxbinder asztala tetején, azt láttam, nem tudja iménti sorsomat. — Na, csikós — azt mond­ja —, megyünk-e Mezőhe­gyesről királyt koronázni? — Nyereg alatt a lovam! — Nem úgy, csikós, nem úgy. — Leszállt az asztal te­tejéről, s pengős sarkantyújú csizmájában sétálni kezdett a teremben, ahol a méneskar minden tisztje és altisztje bent ült. A légy zúgása hallhatódott, olyan pisszenés nélkül kuco- rodtak a sarzsik a teremben. Körmüket nézték, a mennye­zetet, míg Csekonics, mintha csak velem társalogna, előad­ja, hogy fél éven belül kez­dődnek a királyünnepek, hát szégyellené, ha Mezőhegyes pompája hiányozna a fölvo­nulásból. Bábolna még nem tud egy lovat se odavinni, ami bámulnivaló lenne, de Mezőhegyes az ő személyes létét és bizonyságát is jelen­tené az új uralkodó előtt, ha felfigyelne életképes ügyessé­günkre. Ellenkező esetben el­süllyedünk az ismeretlenség ködeiben. Kéthónapon belül millitári ügyességben képzett lovasokat, lovakat akarok látni! — Mi kell ehhez, csikós? — Huszonöt jó lovas, meg annyi ló. — Kevés az, csikós, leg­alább ötven versenyzőt aka­rok látni Mezőhegyesről. — Annyit, ha megfeszülünk se állíthatunk ki. — Tudtommal ötszáz lovas él, treníroz itt. — Ügy igaz, de sokan csak nyúzzák a lovat. Nem pa- raszkodásból mondom, nem más piszkálásából.-— Ne is folytasd. Az ünne­pekre való fölkészülés, lótu- dalom, ügyesség, szívósság mivoltában a te dolgod lesz, mindehhez pedig a lehetőség biztosítása a méneskar tiszt­jeié, beosztottjaié. Értettük, tiszt urak? — A császártól kapott fityegőd mellé, ha ügyes vagy, velem együtt kaphatsz egyet, kettőt. Értve vagyok? Nem nagy lelkesedéssel szólt a terembeliek szájáról való igenlés. ESZES BALÁZS, NAGY­APÁM. A fiúknak mi Is lehetett volna szebb az életükben, ha az apjuk foglalkozását folytat­ják. Amikor a mezöhegyesi csapat Lipót koronázására föl­készülten elindult, lovásza­ként ott högyosködtem a kis sereg élén. A bécsi Grincing lóverseny- zőtere földíszítve mindennel mi látnivaló és illett a ver­senyzéshez. Az istállók a mi tudalmunk szerint fölértek a palotákkal, az ellátás, az utolsó istállófiúé is, olyan volt, mint nálunk Buxbinde- ré. Apám elbeszéléséből tu­dom, hogy a francia forrada­lomtól rettegő Bécs most sze­retett bennünket, hogy egy­mást taposva bámulta a na­ponta következő versenyein­ket. Udvarhölgyek nyakukból kikapkodott láncokkal kedves­kedtek egy-egy szép mutat­ványért, és a verseny végén kicsi emlékfityegők pozsogtak. És elszedtek minden lovun­kat az utolsó szálig. Apám alól kikunyerálták az akkor már öreg Virágot, s helyette poroszoktól zsákmányolt ütött-vert lovat ■ adtak. Ez volt a végzete. A vad katona­ló a búcsúzót fúvó rezesbanda előtt levetette apámat a kö­vezett útra. Olyan bajt szer­zett róla, szénásszekér tetején 4 NÓGRÁD - 1978. július 11., kedd Jól ius 10. és augusztus 6. között 3—3 CSEHSZLOVÁK, ILLETVE NÉMET FILMBŐL ÁLLÖ SOROZAT VETÍTÉSE A MEGYE ALÁBBI KÖZSÉGEIBEN: ALSÖPETÉNY BERKENYE KESZEG NÉZSA PATVARC LEGÉND NÓGRÁD ERDÖKÜRT lucfalVa NÓGRADSAP SZENDEHELY SZÜGY FELSÖPETÉNY MÁTRAALMÁS NŐTINCS SZUHA TERÉNY. Óvoda-— támogatással Mai tévéajánlatunk 21.35: Művészeti magazin. Az ország műemlékeit, művé­szeti értékeit bemutató adásai sorában ezúttal Tatára, a műem­lékekben gazdag dunántúli vá­rosba látogat a Művészeti ma­gazin. Megismerkedhetnek a né­zők a tatai múzeum kincseivel, az ország egyetlen szobormásolat- gyűjteményével. Ellátogatunk a tatai várba, informálódhatunk az ott folyó ásatások eredményeiről és a további feltárásokról. Be­mutatja a magazin Tatát, mint műemlékvárost, néhány szép köz­épületével, lakóházaival. lehetett hazahozni, soha töb­bet nem tudott lóra ülni. Csekonics a fecskési új számadólakást adta oda neki. Csináltatott olyan alacsony fekvésű kétkerekűt magának, hogy arra talpon állva rá le­hetett szállni. Apám úgy megémelyedett ettől a, lóra éhes világtól, de tán a lótól is, hogy még a méneseket is elkerülte. Per­sze, munka nélkül nem lehe­tett itt élni. Csekonics haj­szolta a fölparcellázást. öt­száz holdas táblákra hasi- gatták föl a 44 000 holdat. Ki­adott 99 táblát. Apám volt a földmérője. Kocsija kereke egy fordulásra egy ölet ha­ladt. Küllőjében szénacsóva jelezte a fordulatot. Ültek a kocsin az inzsénerrel, számol­ták, hányat kell forduljon- a kerék. Szakállal mértek. A küllőbe húzott szénacsóva volt a szakáll. Egy nagy hold 10ö0 négyszögöl. Egy oldalához, négyszázat kellett forduljon a szénaszakállú kerék. ötszáz holdhoz számolhatni, hogy öt- százszor többet, azt is kereszt­be. A fölparcellázás után a fásítást tette előre Csekonics. A jószágnak enyhely, árnyék, szélvédelmet teremt. Vagy tíz ebben a szurokfekete föld­ben. De csak addig próbálgat­ták, mi szeret itten, mi tud megkapaszkodni, hogy a vé­gén sörénye nőtt minden par­cellahatárnak. Apám ellenségei pedig a bécsi eredmények után elké- redzkedtek Bábolnára. Ment Buxbinder. Hantos meg a ban­dájukhoz tartozó tucatnyi ál­lovas. Ilyen tekintetben tisz­tult Mezőhegyes levegője, ha­nem amúgy piszkolódott. Gyárkémények magasodtak, szeszfőzdék, kenderföldolgo­zók, téglagyárak kojtolták teli a 99 parcellára, majorokra osztott tájékot. (Folytatjuk) Három héten keresztül fes­tik, takarítják a pásztói IV. számú óvodát a Nógrádi Sán- dor-lakótelepen. A korszerű intézmény néhány esztendő­vel ezelőtt jelentős társadal- mimunka-segítséggel épült. A közös felajánlást azóta is gyakorta megismétlik az itt dolgozó óvónők, dajkák, sza­kácsnők és természetesen a kicsinyek szülei. A mostani felújítást is társadalmi mun-. kában vállalták el az óvoda alkalmazottjai, így — képün­kön — Sevelya Ferencné, Sándor Istvánná, Pécsi Ist­vánná, Szklenár Miklósné dajkák. Mellettük különösen Hadadi Zoltán és brigádja érdemel említést, akik a me­szelésből vették ki a részü­ket. A pásztói IV. számú óvoda ma már fogadja a ki­csinyeket.-kJ-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents