Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)
1978-07-30 / 178. szám
* tavaszi idényről (2.) Vein sikerüli a raji Banska Bysiricán Inter Bratislava—Salgótarjáni IC 3 — 0 (1-0) Röplabda IXB ll. Mérleg a Szembetűnő a Kisterenyei SE visszaesése. A KSE úgy zárta a legutóbbi bajnokságot, hogy joggal remélt további íejlődést. Ehelyett visszaestek oda, ahonnan felemelkedtek. A Terenye idén tavasszal csak árnyéka volt önmagának. Bar Kovács leállása és Puszta távozása igen érzékeny veszteséget jelentett, de a két játékos kiválásával nem lett volna szabad idáig süllyedni. (13. hely.) A csapatépítés is megrekedt. Az összeállítás különböző okok miatt — gyakran változott, megbomlott a szerkezeti egység, az összhang, s az a Terenye, amely néhány hónappal ezelőtt még nevesebb csapatoknak is méltó ellenfele volt — meglepetésszerű vereségeket szenvedett szerényebb képességű együttesektől is. A szakvezetés joggal sokat vár, Kiss, Szomora, Lengyel, Déska, Körösi fiatal, tehetséges játékosoktól, azonban részben erőnléti, részben önbizalomhiány miatt Hanyiné, Rása, Ökrös és Szoó játéka volt elfogadható minden mérkőzésen. A KSE tavaszi eredményei: Ferroglobus—KSE 3—2, KSE —BSE 0—3, KSE—M. Spartacus 3—1, KSE—Bp. Építők 0—3, KSE—Ny. VSSC 0—3, DMTE-KSE 3—0, KSE—Ti- szavasvári 2—3, Sátoraljaújhely—KSE 3—0, Beloiannisz— KSE 3—0. Az együttes két győzelemmel és 11 vereséggel a 13. helyre került- Bízunk abban, hogy Molnár László edzőnek sikerül ősszel megtalálni azt az utat, amely a veszélyes zónából kifelé vezet. A csapatépítés megrekedt Romhányban is. Az elmúlt évben a szakosztálynál az NB 11-ben való bentmaradás volt a cél. Ez a célkitűzés a rom- hányiaknak olyannyira sikerült, hogy a csapat az utolsó fordulókban csak távoli szemlélője volt a kiesés elleni küzdelemnek. Az idei bajnokságban a szurkolók joggal várták, hogy a csapat előbbre fog kerülni. A tavaszi forduló sajnos, nem ezt az elvárást igazolja. Az edző nélkül dolgozó szakosztály úgy látszik, többre nem képes. A felnőttcsapat játékosai hiába szorgalmasak az edzéseken, a szákmai irányítás hiánya igencsak megérződik az eredményességben. A csapat játékosállománya végtelenül szegény, (főleg a támadójátékosok terén nincs választék). Az utánpótlás vonalán folyó munka pedig a körülményeket és feltételeket figyelembe véve messze elmarad a kívánalmaktól. A tavaszi rajt igen rosszul sikerült. A sérülések és leállások miatt a játékosállomány az elmúlt évhez képest meggyengült, így az első hét fordulóban mindössze egy játszmára tellett. Ezután már a csapat rendelkezésére állt a kézsérülés miatt a hosszú ideig leállni kényszerült Róka is, Pontosan nem is lehet megállapítani, hogy mikor és a világ melyik klubja szerződtetett először külföldi labdarúgót, vagy ahogy manapság mondják: idegenlégióst. De tény, hogy különösen az elmúlt két-három évtizedben ez nagy „divat” lett, s szinte megszámlálhatatlan játékos próbált és próbál szerencsét hazája határain túl. Más sportágakban viszont ez elég ritkaságnak számít, éppen ezért nagy feltűnést kelt, hogy az NSZK-ban megkezdődött a külföldi asztaliteniszezők „inváziója”. Az első „vendégmunkás” az angol Desmond Douglas volt, őt követte a jugoszláv Dragu- tin Surbek, s újabban egész „csapat” érkezéséről szólnak a jelentések. így az ősszel induló új szezonban az Eintracht Frankfurt színeiben játszik az ugyancsak szigetországi Day, a VFB aki az elmúlt bajnoki idényben a csapat egyik legjobb ütőjátékosának bizonyult. Most is lendítőerőt adott a játéka, mert az utolsó hat fordulóból három találkozón győztesen jöttek le a pályáról. A tavaszi forduló eredményei: Romhány—Esztergom 0—3, Dunaújvárosi Kohász—Romhány 3—0, Romhány—Kecskeméti Mezőfi 0—3, Kalocsa— Romhány 3—0, Szegedi D.— Romhány 3—0, Romhányí K. —Nógrádi SE 0—3, Romhány —Bács m. Építők 1—3, Romhány—Közgazdasági 3—2, Dunaújváros—Romhány 1—3, Romhány—Kerekegyháza 3—0, OSC—Romhány 3—1, Romhány—STC 0—3, GanzMÁVAG—Romhány 3—0Ha a szakosztály előbbre akar kerülni, akkor feltétlenül szakember után kell nézni, mert a lelkes, röplabdát szerető játékosok nemcsak hogy igénylik, de fontosnak tartják az alapos technikai képzést és szakszerű fizikai megterhelést és nem utolsósorban a mérkőzéseken történő taktikai irányítást, mert ezen a téren igen rosszul állnak. A kazári röplabdáslányok is Igen nehéz ősznek vágnak elébe. Az együttes tavasszal mindössze két győzelemmel büszkélkedhet és így meg kell elégedniük jelenleg az utolsó (14.) hellyel. A csapat tavasz- szal az alábbi eredményeket érte el: Kazár—Nyírbátor 3—2, KSE—Kazár 3—2, Kazár —BSE 0—3, Sátoraljaújhely— Kazár 3—0, Bp. Beloiannisz— Kazár 3—0, Kazár—Bp. Építők 0—3, Kunhegyes—Kazár 2—3, DMTE—Kazár 3—0, Kazár—Tiszavasvári 2—3, Eger— Kazár 3—0, Kazár—Ferroglobus 1—3, Kazár—Ny. VSSC 0—3, Miskolc—Kazár 3—0. A játékosokról elmondható, hogy a mérkőzéseken minden erejükkel küzdöttek, azonban azt is meg kell mondani, hogy edzettségi állapotuk kívánnivalót hagyott maga után- A játékosok munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt nem tudtak edzésre rendszeresen eljárni, így a mérkőzéseken szinte a rutinból játszottak. Azt is el kell mondani, hogy az igen kis létszámú játékosállományból a kulcsszerepet betöltő játékosok már nem a fiatalabb korosztályt képviselik, viszont a szakvezetésnek az utánpótlás elhanyagolása miatt nincs lehetősége frissítésre. Ha a csapat jövőre is az NB II-ben akar szerepelni, akkor össze kell fogni a játékosoknak és vezetőknek egyaránt. Lehetőséget biztosítani a játékosoknak az edzéseken való részvételre, a játékosoknak pedig szorgalmasan készülni a bajokságra, a mérkőzéseken pedig mindent el kell követni a sikerért. Győzelem nélkül játszotta végig a tavaszi szezont az STC női csapata. Az 1977-es bajnoki esztendőt nem valami fényesen zárta az STC női Altenahoz szerződött a holland ranglista első helyezettje, a magyarok körében is jól ismert Van der Helm, s a csehszlovák válogatottból „kiöregedett” Jaroslav Kunz is nyugatnémet klubban folytatja pályafutását. De még ezeknél a neveknél is nagyobb név a többszörös Európa-bajnok és idén Duisburgban Magos Judit ellen döntőt játszott angol Jill Hammersleyé, aki ezentúl a TSV Kronshagen játékosa. Váratlan „színcseréjét” így indokolta az ismert bajnoknő: — Angliában nem kényeztettek el bennünket, a nyugatnémet kluboknak viszont elég szépen van pénzük. S tekintve, hogy a megélhetésnek ez fontos feltétele, egykét évre elvállaltam a „vendégmunkás” szerepét... Hammersleyt hamarosan követte az ugyancsak válogatott Linda Howard és Carole röplabdacsapata. Sok izgalmas játszmát kellett megélni a játékosoknak, míg eldőlt a nagy kérdés: bentmaradt a tarjáni gárda az NB II-ben. A szakvezetés felmérte az együttes valós képességeit, a továbblépés lehetőségeit és arra az álláspontra jutott, hogy ha a jövőben a csapat számottevő eredményeket akar elérni, akkor feltétlenül növelni kell az ütőerejét. Ehhez azonban a nem megfelelő jelenlegi játékosállomány erősítését kell megoldaniAz elmúlt év decemberében a városban történő egyesületi fúziók következtében a röplabda-szakosztály újjászervezése későn történt meg, így az új szakvezetés a játékosállomány (átigazolással történő) frissítését a határidőből való kicsúszás miatt már nem tudta megvalósítani. A jövő szempontjából viszont szükségesnek látta az utánpótlás megerősítését, melyet egy újabb edző beállításával oldott meg. A felnőttcsapat így a meglevő játékosállománnyal vágott neki a bajnokságnak, melyet a szakvezetés kérésére az MRSZ az NB II. középcsoportba való besorolásával segített. (Anyagi és az erőviszonyok megítélése szempontjából a szakosztályvezetés úgy látta, hogy a csapat a középcsoportba való áthelyezésével eredményesebben fog szerepelni.) Továbbá remélte, hogy sikerül a csapatot az új bajnoki évben egy megváltozott szemlélettel új útra terelni. Sajnos azonban az eddigi tavaszi eredmények is egyre jobban sejtik, hogy ez a társaság nem képes megújhodásra. A játékosok hozzáállásával is problémák voltak, mivel többször is távol maradtak az edzésekről- A bajnoki találkozókon így nem is volt csoda, hogy az idegeskedés és a kapkodás játszotta a főszerepet. Az együttes a 13 tavaszi mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni és mindössze hat játszmára futotta. A csapat tavasszal sporszerűtlen- ségével is felhívta magára a figyelmet, mert egy találkozóra Tatabányára nem utazott el, így a bajnokság végén még büntetőpontot is fognak az eredményből levonni. A tavaszi forduló eredményei: Dunavarsány—STC 3—0, STC—SZMTE 2—3, Bp. Harisnyagyár—STC 3—0, Kecskeméti Építők—STC 3—0, STC— VOR 0—3, Tokod—STC 3—0, STC—Békéscsaba 0—3, STC— Szegedi Sp. 0—3, MHD Vasas —STC 3—0, STC—Kalocsa 1——-3, Tatabanya—STC 3—0 (játék nélkül), STC—Szegedi DÉLÉP 2—3, STC—Bp. Tipográfia 1—3. Bízunk azonban az új egyesületi vezetésben, hogy a gyenge tavaszi szereplés ellenére sikerül a problémákat megoldani és a röplabda-szakosztályt megmenteni a kieséstől. Varga Nándor I Knight, úgyhogy Anglia gyakorlatilag élversenyzők nélkül maradt. Igaz viszont, hogy a válogatott mérkőzéseken, nemzetközi bajnokságokon továbbra is a szigetországért játszanak. De mi a jó azNSZK- nak abban, hogy drága néniért „idegen toliakkal ékeskednek” a klubcsapatok? Erre Jupp Schlaf, a nyugatnémet szövetség főtitkára ezt mondta: — Nálunk az asztalitenisz igen népszerű és kedvelt sportág, s játékosaink száma már meghaladja a félmilliót. De ahhoz, hogy fokozni tudjuk az érdeklődést, emelnünk kell a versenyek, a bajnokságok színvonalát. S ehhez kitűnő segítséget adnak a jó külföldi játékosok, akik nevükkel is segítik a sportág propagandáját. Meggyőződésem, hogy az ő közreműködésükkel is sokat fejlődnek majd a fiataljaink, s remélhetőleg eljön majd az idő, amikor már helyet sem kaphatnának a vendégek... (Munkatársunk telefoni elöntése) Banska Bystrica. 2000 néző, v.: Czetö. Inter összeállítása: Postulka — Hudecz (Zlubel a szünetben), Jurkemik, Simon- csik, Polacek — Michalec (Luprich a 81. percben)., Novotny, Bajza — Brezik, Petras, Ducky. Edző: Michal Vicán. Salgótarján: Szűcs — ft. Kovács, Kovács József, Varga Ádám — Kegye (Kiss L. a szünetben), Földi, (Kovács Ferenc a szünetben), Répás, (Básti a szünetben), — Szoó, Kajái, Tóth K. (Radies a t>8. percben). Edző: Dr. Lakat Károly. A nemzetközi labdarúgótorna szombat délutáni megnyitóján dr. Jozef Nagy a Duck'.a Banska Bystrica parancsnoka köszöntötte a szlovák nemzeti felkelés kupáért küzdő négy csapatot. A nyitómérkőzésen az első tíz percben a sárgafeketék támadtak többet, de az STC ügyesen védekezett. A 10. percben Kajdi fejesét védte ügyesen a kapus. A 13. percben Varga távoli lövése „A gimnasztika magában foglalja a testgyakorlatok, a különböző sportmozgások előkészítő gyakorlatait és az ember természetes mozgásait. A gyakorlatokat, amelyek általános és sokoldalú képzést biztosítanak, korra és nemre való tekintet nélkül mindernd könnyen elsajátíthatja. A gyakorláshoz nem kell külön edzőterem, mert szinte mindenhol végrehajtható. Célszerű a szabadban, a tiszta levegőn gyakorolni, de a megfelelő munkahelyi környezet és a lakás — nyitott ablak mellett — szintén jó színtere lehet a gimnasztikázásnak. A fokozatos és rendszeres gyakorlás biztosítja az izomrendszer általános, sokoldalú, arányos fejlesztését, a szép testtartás kialakítását és megőrzését, az életfontosságú szervek karbantartását, a vérkeringés, a légzés, az emésztés javítását, a korai elfáradás megszüntetését, a figyelem, az akarat, az önuralom fejlesztését. Olyan sok előnye van, hogy sem az öntevékeny, sem pedig a vei- senysportolók nem nélkülözhetik. A fiatalok képzésének is jelentős eszköze, hozzájárul az Edzett ifjúságért mozgalom követelményeinek teljesítéséhez is. A felnőttek és idősek számára a gimnasztika elsősorban egészségmegőrző, karbantartó szerepet tölthet be”. Ezekkel a szavakkal „ajánlja magát” mindenkinek a figyelmébe az a kis füzet, amelyet az OTSH sajtó- és tájékoztatási csoportja adott ki nemrégiben Gimnasztikái Ixl az egészségért címmel. A nyolc kis leporellót tartalmazó füzet minden korosztálynál* rajzos tanácsokat ad a gim- nasztikázáshoz. Az általános bemelegítéssel foglalkozó rész fokozatosan A minap Várgesztes térségében kétnapos nemzetközi táj- futóversenyt bonyolítottak le. Mindkét másodosztályú felnőttszámban magyar siker született. A férfiaknál Zentai (Honvéd—Schönherz SE) civilben az STC versenyzője, a nőknél Sipos (Szolnoki MÁV) győzött. A versenyen nagy megtisznyomán a kapus bravúrral ütötte szögletre a labdát. A 19. percben Jurkemik lövése nyomán a labda alig kerülte el a jobb alsó sarkot. A 23. pereben Novotny lövését Szűcs a kapu fölé ejtette. A szlovák csatárok átlövései ekkor még nem sikerültek. A 36. percben szerezték meg a vezetést a szlovákok. Az örökifjú Petras kiugratta középen Duckyt, aki 11 méterről úgy lőtt kapura, hogy a bal kapufáról a hálóba vágódott a labda. 1—0. Szünet után dr. Lakat Károly lecserélte az egész Középpályás sort. Az STC az első percekben támadott. Am az 53. percben védelmi hibából újabb gólt kapott. B. Kovács rosszul találta el a labdát és így indította Breziket, aki jobbról belőtte a labdát és Petras 5 méterről a hálóba vágta. 2—0. Kapkodott az STC védelme, a 60. percben Adám csaknem öngólt fejelt. A 73. percben újabb gólt lőttek a pozsonyiak. Petras kicselezte Kovács Józsefet, balról ügyesen visszagurított és a jól érkező Michalec elegánsan a készíti fel a gimnasztikába bekapcsolódókat. Az első gyakorlatcsoport kezdőknek viszonylag egyszerűbb mozgásformákat javasol. A második csoport a gimnasztikában már jártasabbaknak, a harmadik a rendszeres testedzést végzőknek ír elő különböző gyakorlatokat. Itt találhatunk orvosi tanácsokat is. A második rész az erőfejlesztéshez ad segítséget, dinamikus és statikus gyakorlatok rajzos bemutatásával és leírásával. A célnak megfelelően különböző a gyakorlatok tempója: a nagy erőkifejtést igénylő gyakorlatokat kevesebbszer ajánlatos ismételni, mint a gyors erőkifejtést célzókét. Életkori sajátosságaiknak megfelelően játékos, könnyű gyakorlatokat javasol a kiadvány a kisgyermekeknek. Már óvodás korban meghatározó lehet a későbbiekre a rendszeres, sportszerű mozgásformák elsajátítása. Találhatók a füzetben számukra járás, futás, ugrás, egyensúly- és szabadgyakorlatok, labdá- zás és játékos helyváltozia- tási formák. Külön gyakorlatsorozatot javasolnak nőknek és időseknek is. Szintén figyelembe vették az életkori, illetve a testalkati sajátosságokat. A rajzokkal illusztrált szöveg az egyes testrészek mozgatása mellett légzési és összetett gyakorlatokat is bemutat. A legvonzóbb testedzési formák a családban közösen végezhető gyakorlatok. Az e kategóriában bemutatott rajzok valóban a család mindennemű és életkorú tagjának „testre szabott”, feladatokat írnak elő. Derűsebbek, tehát könnyebbek ás az így elvégzett testgyakorlás percei. teltetés érte az STC 'tájfutóit. Az osztrák válogatottkeret versenyzője, Walter Dravetz és Franz Maier, az edző csereversenyzésre meghívta az STC szakosztályát az 1979. évi háromnapos osztrák nagydíjra. Viszonzásul az osztrák versenyzők részt vesznek a Romhány térségében megrendezésre kerülő Ágasvár Kupán. bal sarokba helyezett. 3—0. A 80. percben Jurkemik hatalmas szabadrúgását szögletre ütötte Szűcs. A 89. percben szépítési lehetőség maradt kihasználatlanul. Kajdi elfutott a bal oldalon, visszagurította a labdát, ám Szoó öt méterről a bal sarok mellé lőtt. Alacsony színvonalú, meglehetősen unalmas mérkőzést vívott a két csapat. Az Inter megérdemelten jutott vezetéshez. Az STC csatársora nagyon megérezte Bíró hiányát A csatárok kevés veszélyt jelentettek a kapura. Szünet után élénkült a játék és kiegyensúlyozottabb lett a küzdelem. Ám újabb két védelmi hiba megpecsételte az STC sorsát. Látszott, hogy a csapat még a formábahozás elején tart, mert gyakran csikorgóit a gépezet. A nagy melegben sokan mérsékelt teljesítményt nyújtottak. Az In- terből Jurkemik, Michalec, Bajza és Petras dicsérhető Az STC-ből Varga, Kiss L. es Szoó nyújtott elfogadható teljesítményt. Rozgonyi István Az állófoglalkozásúaknak egészen másféle izomcsoportokat ajánlatos megmozgatni gimnasztikázás közben, mint az ülőfoglalkozást végzőknea. Külön orvosi tanácsok szólnak a munkahelyi testnevelés előnyeiről, a munkaközi szünetekben végezhető gimnasztikái gyakorlatok bemutatásával. A rendszeres gimnasztikázás a sportszerű életmód sarkalatos pontja az étrend. A kiadvány a legfontosabb élelmiszerek kalóriatáblázatát is közli. Megszívlelendők az orvos szavai a fogyasztásról, a fölösleges testsúly leadásáról, a kövérség elkerüléséről. Végül jó tanácsok olvashatók autósoknak, a gépkocsiban és pihenőhelyen elvégezhető ' gyakorlatok bemutatásával, a kéz ujjaitól kezdve az egész test elgémberedésének levezetéséhez. A kondíció önellenőrzéséhez megfelelő táblázatokat is közöl a kiadvány a különböző korosztályba tartozóknak. Mindenki számára haszonnal forgatható füzet sajnos nem kapható az újságosoknál, vagy könyvesboltokban, de beszerezhető és ' megrendelhető a megyei testnevelés: és sporthivatalnál. v. f. Hétfőn juta l omsorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn, a Népstadion sajtótermében rendezi a lottó júliusi jutalomsorsolását. A húzáson a 28. játékhét szelvényei között összesen 1290 tárgynyereményt, köztük két Lada személygépkocsit sorsolunk ki. Az igazgatóság ösz- szeállította a lottósorsolások augusztusi menetrendjét. Eszerint augusztus 4-én Gyulán, 11-én Mezőtúron, 18-án Debrecenben, 25-én pedig Budapesten húzzák ki a lottó heti nyerőszámait. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság ismét pályázatot hirdet, amelyen az augusztus havi előfizetéses lottószelvények vesznek részt. A főnyeremény, Lada személygépkocsi: A pályázati feltételek az augusztus havi előfizetéses lottószelvények hátoldalán találhatók. Ü NÓGRÁD - 1978, július 30., vasárnap Idegenlégiósok — a futball után az asztaliteniszben is Minden korosztálynak Gimnasztikái 1x1 az egészségért Osztrák meghívás /