Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)
1978-07-21 / 170. szám
tí j vonások a mezőgazdasági termelésben Betartják-e a technológiái fegyelmet? A gépesítés tárlatai A hazai és a külfödi nagy nemzetközi gépkiállítások, a mezőgazdasági üzemekben zajló termelőtevékenység egyaránt mutatja: az a folyamat, amely a múlt század második felében kezdődött, s amely mintegy ötven-hatvan esztendővel ezelőtt a traktor megjelenésével gyorsult fel, tovább tart. Zajlik a mező- gazdasági termelés gépesítésének forradalma. S e változások nyomán nemcsak a kezdetet jelentő gőzgép, hanem sokkal későbbi géptípusok is — mint például az izzófejes traktorok — elvesznek lassacskán az emlékezetből. 140 helyett 14 traktor-----------------------------------A gárdon a mezőgazdasági kombinátban 14 traktor dolgozik azon a területen, amelyet egy évtizede még 140 traktorral tudtak csak megművelni. S az új nagy teljesítményű traktorok nem G.- traktorokat, hanem azoknál, sokkal korszerűbb 50 lóerős, MTZ-ket, Zetorokat váltottak le. A mostani években a mezőgazdasági gépesítésben mutatkozó változások egyik jellemzője, hogy mind nagyobb teljesítményű traktorok állnak munkába, s ennek megfelelően természetesen változnak a munkagépek is1970-ben a magyar mező- gazdaságban 67 472 traktort tartottak nyilván. Az idén 56 ezer traktor dolgozik földjeinken. Csökken lóhát — és nem is jelentéktelen mértékben — a traktorok száma. Ezzel szemben tény, hogy nyolc esztendővel ezelőtt a hazai traktorpark 2 millió 391 ezer lóerőt képviselt, a jelenlegi pedig 3,9 millió lóerőt. Évekkel ezelőtt megjelentek a 100 lóerőn felüli erőgépek, s számuk egyre nő. A váltás, a változás, —, ha csak ezt az egyetlen vonását vizsgáljuk is a traktorparknak — teljesen nyilvánvaló. Kevés ember jut A műszaki haladás és megoldások adta előnyök is ké- zenfekvőek. Itt is elég egyetlen tényezőre, a munkaerő- helyzetre utalni. Olyan időszakokban — mint amilyen a gabonaaratás időszaka is — amelyekben ' gyakorlatilag minden gépet mozgásba kell hozni, kiderül: nincs elegendő ember a gazdaságon belül most már a gépek nyújtott, vagy két műszakos üzemeltetésére, karbantartására, folyamatos kiszolgálására sem. Nem is olyan régen még a kézi munkaerő-igényes növények termesztése okozott — s okoz persze ma is — gondot. Lassacskán viszont jelentkezik ez a gond, akkor is, ha traktor- vezetőkről, teherautó, kombájn, vagy más mezőgazdaságban hasznosított gép vezetéserői van szó. A népgazdaság munkaerőhelyzete olyan, hogy a hosszabb távú tervek is a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számának csökkenésével kalkulálnak. A növekvő feladatokat csak kevesebb embert igénylő, nagy teljesítményű gépek révén lehet megoldani. Másként kell szervezni Azt a mezőgazdasági üzemekben is felismerték, hogy a korábbinál jóval nagyobb teljesítményre képes erőgépek, s a hozájuk kapcsolt munkagépek munkáját másként kell szervezni, mint kisebb teljesítményű elődeikét. Azt is tudják, hogy ezek üzembiztosán tartása milyen jelentőségű. A gyakorlatban mégis sokszor tesznek engedményt a szervezésbeli lazaságok megtörésével. A teljes igazsághoz hozzátartozik: egyik-másik mező- gazdasági nagyüzemben szemléletben, főként pedig szellemi ismeretben, fegyelmezettségben, pontosságban nem érték el azt a színvonalat, amelyet e nagy teljesítményű, s egyben drága gépek gazdasági üzemeltetése megkövetel. Ennek híján azok az előnyök, az a műszaki színvonal, amit az új, korszerű nagy teljesítményű gépek kínálnak semmivé foszlanak, s marad a nagyon magas költség. Terjednek a célgépek Egy másik egyre teljesebben kibontakozó vonása a mezőgazdaság gépesítésének az úgynevezett magajáró célgépek terjedése- Ilyennek minősíthető a már „régen” ismert, használt gabonakombájn. Az elmúlt öt-hat évben váltak általánossá a cukorrépa-termelés gépei. Ma már a gazdaságok többségében dolgoznak a szénabetakarítás gépei, eszközei — pontosabban, önjáró gépei. Az alföldi nagy szőlőtermelő gazdaságokban, ma már egyáltalán nem megcsodált újdonság a szőlőszüretelő kombájn. Vannak nagyüzemek, amelyek a ribiszkebetakarító gépre alapozva létesítenek nagy ribiszkeültetvényt, mások a meggyest, a szilvást telepítik azzal a szándékkal, hogy amikorra termőre fordul ott lesz a betakarításhoz szükséges gép, eszköz. Gépesítési koncepció kell A haladás tehát folyamatos. A mi mezőgazdaságunk — néha ugyan lépéshátránnyal — de rendszeresen átveszi azt az ütemet, amelyet a nemzetközi lehetőségek nyújtanak. A hazai mezőgépgyártás fejlesztése, a gépbehozatal külön szerteágazó, nagy kérdés. Ugyanilyen sokrétű az a követelmény is, amelyet a magajáró célgépek, az iparszerű termelésre módot nyújtó gépek, berendezések terjedése támaszt a mezőgazdasággal szemben. Ez utóbbiból szintén egyet említenénk: a mezőgazdasági üzemen belül a műszaki színvonal növelését. Az új, speciális gépek, berendezések jó karbantartása, üzemeltetése, műszakilag megfelelő tehenikai feltételek között dolgozó magasan képzett emberekkel lehetséges csak. Ha másról nem is, arról ne- mélhetően, többeket meggyőznek a mezőgazdasági termelés gépesítésében zajló változások — azok egynémelyikének említése —, hogy mezőgazdasági nagyüzemeinkben nem elégséges ötletszerűen dönteni gépvásárlásról, karbantartásról, s más a gépesítéshez kapcsolódó témáról. Az üzemen belül elgengedhetetlen, hogy legyen jól átgondolt, gépesítési koncepció, s ehhez igazodjanak a gyakorlati lépések. Természetesen országosan is elengedhetetlen ennek a követelménynek az érvényesítése. A gazdaságok tudatosabb gépesítési tevékenysége azonban, minden téren sokat segíthet. Fehérvári István Egyetértés Nem azért találták ki a technológiai fegyelmet, hogy bosszantsák vele a dolgozókat. Ellenkezőleg: azért írják elő, hogy mindenki kifogástalanul elvégezze a reá bízott feladatot. Nem többet, csak annyit, amennyit megkövetel, elvár attól a terméktől, amit nem ő, hanem barátja, ismerőse, rokona vagy más gyárt az ő részére. Ennek az egyszerű igazságnak a létjogosultságát, fontosságát mennyire érzik a ZIM salgótarjáni gyára készáru- szereldéjéber ? — Szerintem nem a technológiai fegyelem betartásával van a legtöbb gond, hanem ázzál, hogy olyan rossz minőségű alkatrészeket kapunk a szomszédos üzemrészekből, amelyekből képtelenek vagyunk kiváló minőségű árut gyártani. Igen, ezt a véleményünket a különböző értekezleteken rendszeresen szóvá tettük. Kétségtelen, az utóbbi két hónapban van javulás, de még messze vagyunk az ideális állapotoktól — kezdi a beszélgetést Szirmai Ervin művezető, aki huszonegy éve dolgozik a gyárban, és egy éve vállalkozott a termelés közvetlen irányítására. — Amit mondott, az azt nem jelenti, hogy a szalagon dolgozók makulátlanon? — Erről szó sincs! Nekem három szalag munkáját kell irányítanom. Ezeken százan dolgoznak, döntő részük fiatal. Ezek a gyerekek a műszak végére, sőt még előbb nagyon elfáradnak. A vacsora, reggeli után egy óra kell amíg újra visszazökkennek a kívánt munkatempóba. Ez a legkritikusabb időszak. Ilyenkor nagyon ügyelni kell a technológiai előírások betartására. — Mit tesz, ha valaki megsérti az előírásokat? — Figyelmeztetem, megmagyarázom mulasztásának káros következményeit. — Ez mindig célhoz vezet? — Eddig még bevált. Nem,’ nem adtam fegyelmit, mert még nem volt rá szükség. — Mivel magyarázza a fiatalok fáradékonyságát? — Fizikai erőnlétük hiányával. — Más ok nincs? — Hát egy kis lustaság is előfordul. Meg az is, hogy nem mindegyiküknek jelent létkérdést a kereset nagysága. ★ — Csak részben értek egyet művezető kollégámmal — veszi át a szót Cserényi TiIS’apjninh témájai A vegyesvállalat Sokasodnak az olyan hírek, tudósítások, amelyek külföldi érdekeltségeinkről, újabb és újabb közös vállalatok alapításáról szólnak. A múlt hónapban például a magyar Medimpex az NSZK-beli Thiemann és a holland Akzo Pharma céggel alapított közös vállalatot, amelynek működése, üzleti tevékenysége kiterjed a Közös Piac egészére. A vegyesvállalatokról szóló híradások —, mitagadás — szűkszavúak, s az olvasó töprenghet azon, miért lett „divat” — a tőkés cégekkel való kooperáláshoz hasonlóan — a külföldi gazdasági vállalkozás, olyan vegyesvállalatok létrehozása, működtetése, amelyben a külföldi partner is társtulajdonos. Az exportáruk —, amikor tőkés-, illetve fejlődő országokban értékesítjük azokat — a földrajzi távolságtól függetlenül hosszú utat tesznek meg, amíg eljutnak a felhasználóig, a fogyasztóig. Ennek az útnak főbb állomásai: a behozatallal foglalkozó cég, a nagykereskedő, s végül a kiskereskedő. Ilyen esetekben a magyar külkereskedelmi vállalat a keresletről és az igényekről csak a termékeket átvevő importőr „tolmácsolásában” értesül. Nem kevésbé lényeges az a körülmény és következmény, hogy a Magyarországról származó termék értékesítésében sokan működnek közre — az említetteken kívül gyakran még közvetítő ügynökök, képviselők is —, s mindegyikük keresni akar az üzleten. Minél többen serénykednek a forgalmazásban, annál alacsonyabb az az ár- és devizabevétel, amelyet az export révén elérhetünk. Indokolt volt tehát alkalmazni azt a megoldást, amely lehetővé teszi az áru útjának rövidítését, az értékesítés felesleges láncszemeinek, közreműködőinek kiiktatását. Erre való a piacon állandóan jelenlevő, kizárólag ott tevékenykedő saját, vagy vegyes tulajdonú értékesítő vállalat. Elvétve ugyan akadnak olyan külföldi érdekeltségeink, vállalataink, amelyekben nincsenek cégtársak, a tipikus mégis az, hogy piaci szervezettel, anyagi eszközökkel és üzleti kapcsolatokkal rendelkező helyi céggel társulva alapítunk kötés értékesítő vállalatot. Ä kedvezőbb ár- és devizabevétel azonban nem az égből pottyan az ölünkbe; itt is érvényes a valamit — valamiért! A vegyesvállalat alapításához tőke is kell, mégpedig devizában, s a kezdeti befektetést —, a forgalom bővülése arányában —, ugyancsak devizában a forgóeszköz-szükséglet növekedése kíséri. Az export árszínvonalának ilyen módon való növelésére törekvő magyar vállalatoknak azonban nemcsak azt kell mérlegelniük lesz-e, van-e fedezetük a vegyesvállalat alapításához, működtetéséhez. A siker, az eredményes működés döntő és nékülözhetetlen feltétele a jó minőségű áru, a maximális szállítási fegyelem, a piaci igények szerinti termelés. A közös vállalat tehát nem csodaszer, csupán a modern piaci szervezet egyik alkotó eleme, amely megfelelő volumenű és korszerű árualap birtokában közelebb hozza a magyar termelő- és külkereskedelmi vállalatot a piachoz, a termék végső felhasználójához, lehetővé teszi az export erőteljes növelését, struktúrájának módosítását, árszínvonalának javítását. Nem csodaszer abban a vonatkozásban sem, hogy nem lehet bárhol és bármilyen áru értékesítésére alapítani, működtetni. Tőkeigényéből következik, hogy alapítása, működtetése csak az adott áru fő piacain ígér, garantál eredményt. S, bár Ázsiában, Afrikában, sőt az amerikai kontinensen is vannak vegyesvállalataink, azok többsége a tőkéskivitelben döntő szerepet betöltő nyugat-európai országokban —, egyebek között az NSZK-ban, Olaszországban, Angliában, Ausztriában — működik. A külföldi közös érdekeltségek szükséges és hasznos voltát tanúsítja, hogy az utóbbi években exportforgalmunk részesedése a tőkéskivitelben már meghaladta a 10 százalékot, egy-egy esztendőben mintegy 300 millió dollár értékű magyar árut adtak el. Egyes külkereskedelmi vállalatok — például a HUNGAROTEX, a TANNIMPEX és az agrártermékeket exportáló vállalatok — tőkés kivitelük 40—50 százalékát a vevőkörhöz közel álló külföldi érdekeltségeiken keresztül értékesítették. Általánosítható tapasztalat, hogy a magyar vállalatok külföldi érdekeltségei, az értékesítő vegyesvállalatok mind a népgazdaság, mind az alapító vállalatok számára eredménnyel és haszonnal dolgoznak. A róluk szóló híradások végeredményben arról tájékoztatnak, hogy a külkereskedelmi, a piaci és az ármunka korszerűsítésére vállalataink ezt a lehetőséget is mindinkább megragadják, hasznosítják. — ellentétes vélemény bor meós, aki 1971-ben úgy került ebbe a beosztásba, mint Pilátus a krédóba. — Abban igaza van művezető kollégámnak, hogy elsajtolt, zománchibás alkatrészekből nem lehet jó árut előállítani. Itt azonban nem szabad megállni. Van mit tenni nekik is! Ha megszigorítják a követelményeket, akkor biztos, hogy nem kötik össze tévesen a vezetékeket, jól állítják be a fogyasztás- mérőket, meghúzzák a csavarokat. Az elmondottak kis dolgoknak látszanak. Valójában a termék értékét csökkentik. Sőt, az előbbiek miatt át sem veszik. Egy-egy műszakban az előbb említett hibák miatt tíz-tizenöt készüléket kell visszaadni javításra. Emiatt fél óráig áll a szalag, ennyivel kevesebb készülék kerül le róla, ennyi idő vész el a napi munkaidőből. Zavarja a technológiai fegyelem betartását, a minőséggel kapcsolatos előírások maradéktalan megvalósítását, amikor a diszpécser olyan programot ír ki, amihez nincs elegendő alkatrész. Az ilyenkor elmaradhatatlan átállás és visszaállás kapkodást eredményez, mert a dolgozók szeretnék teljesíteni az előírt mennyiséget. Ráhajtanak, s elfeledkeznek a technológiai előírásokról. — S ezt megérzi az ön zsebe? — Legutóbb azért figyelmeztettek, mert olyan készülékeket engedtem át, amiben lazák voltak a csavarok. Előfordult, hogy a havi prémiumom ötven százalékát vették el. Hogy mi lesz most, arra nem tudok válaszolni. ★ — Csak akkor lehet jó minőséget adni, technológiai fegyelmet megkövetelni, betart- tatni, ha az egész műszakban folyamatos a munka. Ha reggel kilencig, mint legutóbb, nem kell háromszor átállni az egyik termékről a másikra. A másik dolog a szakmai oktatás. A szalagokon tizenöt évestől negyvenöt évesig minden korosztály dolgozik. A fiatalok között elég nagy a fluktuáció. Aztán most kezdtünk hozzá az új, 750-es család különböző típusainak szereléséhez. Mindez indokolja a rendszeres, szakmai képzést. Az itt dolgozó szocialista brigádok már két éve szorgalmazzák megvalósítását. Eddig, a majd megnézzük a lehetőségeket válasszal kellett megelégednünk. Az újabb ígéret helyett most már cselekedni kellene. Jobb lenne a minőség, könnyebb lenne betartani a technológiai fegyelmet, ha az üzemvezetők jobban összehangolnák munkájukat, s az együttműködésük során a különböző üzemérdekeket a közös célok elérése alá rendelnék. Negyedszer azt kellene alaposan megvizsgálni, hogy az anyagi ösztönzés jelenlegi rendszere mennyiben segíti a jobb minőségű termékgyártást — mondja Vanó Sándorné, a műhelvbizottság titkára. * Végül Turiczki Jánostól, a szerelde üzemvezetőjétől kérdeztem: miként látja a technológiai fegyelem helyzetét, mit tesz betartása érdekében? Nem tudott válaszolni. Július elsejével vette át az üzem vezetését, s ma még kevés a tapasztalata ahhoz, hogy bármiről is reálisan tudjon beszélni. Annyit mondott, hogy a szakmai oktatásra valóban szükség van, s úgy látja, hogy kollégái képesek a megnövekedett feladatok elvégzésére. Hogy elképzeléseinek van reális alapja, azt az első fél évben bekövetkezett egészséges fejlődés is bizonyítja. A garanciális költség ez év első hat hónapjában a múlt év azonos időszakához képest 83 344 forinttal csökkent. V. K. Készülnek a „csúcsra” A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Salgótarjánban levő Dimitrov úti átemelőtelepén nemrég fejeződtek be az évente esedékes karbantartási munkálatok, mellyel felkészítik a gépeket a nyári csúcsidőszakra. Ez a vízátemelő mű látja el ivóvízzel a Beszterce-lakótelepet és környékét. Képünkön: Balogh József né szivattyúkezelő munka közben1 —----------------------------------------------------------------------;----"• NÓGRÁD - 1978. július 21., péntek 3
