Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)
1978-07-02 / 154. szám
„Az eredeti és a poézis hiszem, hogy barátaim leendenek"’ Emlékezés Csoníváryra születésének 125. évfordulóján Önarckép „Igló 1880. november 30-án. Nagyságos úr! . . . Mindenekelőtt megjegyezni szerencsém van azt, hogy életemben múlt hó 13-ig, ami- koris az első karcolattal a papírost elpiszkolni mertem, fezemben soha semmiféle rajz nem volt; de még az iskolában akkor 60—70-ig nem tanítottak erre; így tehát azon eszme, hogy én rajzoláshoz kezdék, pusztán a véletlenségen alapszik; s, hogy rövid idő alatt már annyira vittem, miszerint kivéve a nyári fákat, oly képességet érzek magamban, hogy nem képzelhetek oly monumentális épületet, amelyet lemásolni képes ne volnék”. Ezt a levelet csak Csontvá- ry írhatta — gondoltam az első sorok olvasásakor —, amikor annak idején — a harmincas évek derekán — kezembe került a Képzőművészeti Főiskola irattárában. Tényleg ő volt a szerző Kosztka Tivadar „jogot végzett okleveles gyógyszerész” —, akit akkoriban kerített hatalmába az ellenállhatatlan vágy, hogy festő legyen. Az iglói patikában dolgozott —, ahol főnöke látva első rajzait —, azt tanácsolta, hogy forduljon a mintarajz- iskola igazgatójához, Keleti Gusztávhoz. „A festéket hol szerezhetem” — kérdi Keleti Gusztávhoz írt újabb levelében — „milyen ecseteket vegyek, s hogy kezeljem, t. i. a festéket hígítsam, avagy már készen is kaphatni, milyen vászonra fessek, hogy kell és mivel annak alapot adni, használjam-e a vonalzót és milyet az éles határok húzására, avagy az egész kép szabad kézből készüljön? Továbbá sejtelmem a festészetről, illetve az olajos festék sajátságaira nézve, mit szépítsem a valót, bizony csak az úgynevezett mázolásig (anstreichen) terjed. Végül, hogy kezdjem a munkát, kifeszítsem, avagy leszögezzem, vagy felakasztva úgy fessek a vászonra; mindezek a tapasztalt festő előtt oly kicsiségek, amelyekről már rég megfeledkezett, előttem azonban minden új, s nincs fogalmam azon mód és eszközökről, melyek segítségével kifejezést adhatnék, mi bennem — a sötétség fátyoléval burkolva — ébredni vágy” Nem lepődtünk volna meg, ha Keleti — Munkácsy, Szi- nyei, Zichy és mások szigorú kritikusa — nem vállalkoznék olyan eszmecserére, „amelyre —, mint írta — ez idő szerint még a kölcsönös megértés alapja hiányzik”. De nem így történt. A mintarajziskola nagyra becsült igazgatója levelezésbe kerül a festészetben teljesen járatlan ifjúval, akinek amúgy sem csekély önbizalma és lelkesedése szinte szárnyakat kap Keleti szakszerű észrevételeitől, tanácsaitól. „ . . .27 éves vagyok” — írja Csontváry egyik levelében — Keletinek, ... „s önérzettel mondhatom, hogy jöjjön aminek jönni kell, mondanivaló különös izgalma járja át. Korai tájképein a felfedezésnek azt az elfogulatlan örömét érezzük, amely- lyel a gyermeki kedély adózik a természet látványainak, önkényes, naivul-természe- tes perspektívájú hegyesdombos vidék lankáin apró emberkék munkálkodnak oly meghitten, mint akár Brugel Pieter festményein. A primitívekre emlékeztető expreszHíd Mosztárban meg nem ijedek azon óriási feladattól, mely vállaimra nehezedni fogna, egészségem ép, akaratom acélozott, szorgalommal versenyre szállók a hangyával, s kitartásban — jól ismerem magam — csalódni szinte nem fogok; az eredeti s a poézis hiszem, hogy barátaim leendenek”. Ekkortól kezdve rendkívüli vehemenciával tanulta a mesterséget Münchenben, Düsseldorfban, majd a párizsi Julien Akadémián. Legkorábbi tanulmányai arra vallanak, hogy szorgalma rajzbéli tehetséggel és erős karakterérzékkel párosult, s, hogy már úgynevezett akadémikus stúdiumait is a kifejezésnek bizonyos feszültsége, a Marokkói tanító Részlet a „Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben" című alkotásból. szlvitása miatt olykor Henry Rousseau-hoz hasonlítják Csontváryt. Rokonságuk azonban csak lelkiviláguk mesterkéletlenül naiv megnyilatkozásában, nem pedig festői kifejezésmódjukban lelhető fel. Csontváry festészetét a víziók uralják és vezérlik, annak megfelelően festői kifejezésmódja, de témái is drámaiak, feszültek. E lelki, hangulati és képzeletbeli atmoszférának kifejezésére gyakorta használja fel a fény foszforeszkáló, vibráló eszközét, amely olykor alakjait is transzparenssé varázsolja. Távoli tájak hívják bolyongásra Csontváryt. — Itália, Görögország, Jeruzsálem és Baalbek vidéke — ezek adják egyre gigantikusabb festői látomásaihoz a fantasztikus kur lisszát. Képzeletét azonban a kevésbé egzotikus, hazai tájak is drámai látásmódra ösztönzik: a magyar puszta látványa látomássá nő. „Vihar a Hortobágyon” csakúgy —, mint többi alkotása — megdöbbent szuggesztivitá- sával, eredetiségével és megkap szárnyaló képzeletével, látóképességének szinte gyermeki tisztaságával. Művei minden ízükben tiltakoznak az ismert stíluskategóriák keretébe történő besorolás ellen. Születésének 125. évfordulóján tisztelettel és büszkeséggel emlékezünk Csoníváryra, a rendkívülinek'járó megbecsüléssel tartjuk számon kimagasló értékű életművét, amely immáron maradéktalanul kivívta a külföld elismerését is. Bényi László Benke László : Zaboskertben Ismeri kezem a kapanyél fényesre kopott simaságát, tudom a nyél a tenyeremt megszorítaná, régi társát. Kábultam perzselő napon pecsenye pirosnál vörösebbre, lábamon az égő vágást véres porbocskor bekötötte. Sajnálatában a dolgos Terka képzelhetni, hogy mit kínált, he] ha még a hórihorgas gazban matathatnám a bugyiját. Terkák dalát a megnőtt fenyves s a munkakönyvem pecsétje őrzi. A pecsét alatt, papíron áll, négy-húszért kellett elidőzni. A gyönge csemetéket féltve a kopáron mégis mi ültettük, mibennünk zúg a tölgy, a luc s a mi lelkünk suhog bennük. A közös kannafedélből oltott szomjúság bennem azóta lobban, a mióta mélyen és magában zúg a zaboskerti erdő elhagyottan. Zúgj, árvaság; zaboskert, suhoghatsz. Sorsa kit erre, kit arra dobott. Szerelmünk a földben, egyszer , életre halálra kapaszkodott. Kiss Benedek : Vízpart Kavics kacsázik. Kacsa Kavicsos parton tipeg. Lúdtalpam ázik. Hápog a nyárfaliget. Hat lúd gereblyézi, a hetedik nézi az árpatalló-vizet. Nézem a hetediket. Lám, hattyútollú I „Csak hát, ha lúd, minek?!" Anyagtól sárgul a víz mint a tallö, s mint a talló, bök. S felésziszeg. Gágint ez, s penész-zölden lehulló helypénzt fizet. A költészet közérthetősége A ki értelmesen néz a világra, arra értelmesen néz vissza a világ. 'Aki értelmesen néz a művészetre nem válik értetlenke- dővé. S az a művészet, amely értelmesen néz közönségére Másképp érzékelünk és galomban, a zenélés! lázban, stilizálás — absztrakció: el- gi nagycsalád, bizonyos polinem válik értelmetlenné, élünk ma, mint tizenöt-húsz a növekvő utazási és olva- vonatkoztatás az eleven sze- tikai közösségek stb). felbom- Olyan egyszerű ez! Csakhogy évvel ezelőtt, másképp éfzé- sási kedvben stb, stb. A kultu- mélyiségtől, az érzékletes lásának tanúi és résztvevői nem mindenki nézhet értei- kelik egymást és a világot a lis közeg változott meg tehát, mindennapi és szociális vi- vagyunk. Az egyéniség új, átlágtól, amelyben olvasóikkal meneti típusa van kialakuló- együtt a költők is élnek, ban, amelynek kialakulása Szinte uralkodónak mondható nélkül — ma már — sem- a 70-es évek költészetében a miféle felnőtt közösségi in- stilizáló-ornamentikus, a dividualitást nem tudunk elstilizáló-mitikus (sőt meséi), képzelni. A stilizálás felso- Életművé tágult költői biro- valamint a stilizáló-ironikus rolt költői képletéi épp erre dalmak egész sorát veheti költői nyelv és személyesség, az ellentmondásra, a közösségbirtokába a hetvenes évek új számtalan eredeti és kevésbé hiányára és a közösség vá- olvasója. Az életműben tér- eredeti változatával. Anélkül, gyára, a személyiség proble- mészetessé válhat egy még hogy máris kész lenne ítéle- matikus helyzetének kifeje- nemrégiben is annyi értetlen- tünk az ilyen költészetről, zésére épülnek, kedést szülő költői szemlélet- megállapíthatjuk, hogy az ol- A nemzeti közösség hiányá- mód, vagy érthetetlen nyelv, vasók nagy része számára ez nak és akarásának lírája a tra- s a költői „köznyelv” része- nehézséget jelent. Csakhogy a gikus pátosz és a díszítőműként nyerhet elismerést, Így költő számára is egyre na- vészét könnyed játékossága fogadtatta el magát a hetve- gyobb nehézséget jelent a vi- között mozog. Képeink tőrben képes értelmesen tekin- tervezés, a díszítőművészet, nes évek gazdagabb kulturá- lág költői megformálása, „ér- ténelmi anyaga, motívumaiteni a világra. Kivételes bá- a folklórművészet, vagy egy- lis közegében Nagy László lí- telmes” elrendezése a mű vi- nak paraszti folklórihletése, torság és konokság kell hoz- szerűen a divat, az öltözkö- rai „mágiája”, Kormos 1st- lágában. Áttetsző, evidensen modernizált hagyományelzá, hogy ne adja fel a való- dés jelentőségének növeke- ván gyermekien érzéki szűr- ható, tehát közérthető műhöz vűsége — az erős stilizáltság ság emberi nézőpontját, amely désére mindennapi életünk- realizmusa, Weöres Sándor szükség lenne valóságos kő- dacára — legszélesebbre vonminden „érthetőség” alapja, ben. Az urbanizáció átkai ornamentikus költőisége zösségek tartalmára is. S mi- ta e líra befogadásának köA közérthetőség végső so- mellett előnyeinek élvezetére vagy Ladányi Mihály politi- nél inkább hiányoznak ezek a zönségét. A proletár osztályron annak a kulturális kö- is berendezkedünk. A játék, a záló „argója”, a nekik meg- közösségek, annál elvontabb közösségnek az átalakulásázegnek a minőségétől függ, zene, az érzékiség felszabad!- felelő etikai, filozófiai, poli- formában, például morálisan, ból fakadó líra a politikai amelyben a műalkotás léte- tása egyre nagyobb szerepet tikai attitűdökkel együtt. De, filozófiailag, esztétikailag le- pátosz retorikájára és keserzik és felfogásának „érzék- játszik a mindennapi élet ha egy költői nyelv a befeje- hét csak az emberi közössé- nyésen groteszk kritikára szervei” kialakulnak. így az- szervezésformáiban — főképp zettség jeleit mutatja, el *le- get a forma világosságaként, épül. Szabadszájúsága, polia fiataloknál. A fogyasztás új hetünk készülve rá, hogy a tartalom evidenciájaként ki- tikai mondanivalójának hamódja rányomja bélyegét a máris új költői szemléletmód fejezésre juttatni. Annál köz- tározottsága, formájának olyművészet „fogyasztására” is. kezdi ki, szűkösnek és korlá- vettettebb, intellektuálisabb, kor robusztus anyagszerűsége A megváltozott és gazdago- toltnak mutatva az elért tö- poétikailag pedig annál erő- és egyszerűsége révén tágít dott érzékelésmód nyilvánul kéletességet. sebben stilizáló forma szüle- az érthetőség körén: nevel és meg az amatőrmozgalom fel- Mi volt, és mi maradt a tik. aktivizál a maga módján. Vélendülésében, a táncházmoz- közérthetőség tágulásának Az utolsó tíz évben mi is a gül a „magányos egyén” ér________________________________________________ legfőbb akadálya napjaink hagyományos közösségek telmiségi lírájában a veszte, _ . ~ j költészetében? Egyetlen szó- (pl. a szegénység alkalmi kö- ség végleges és általános kéNOGRAD — 1978. julius 2., vasárnap | val válaszolva: a stilizálás. A zösségei. a falusi világ, a ré- pet ölt, s tragikus, vagy iromesen a művészetre és nem ma fiataljai, mások a gond- De, ha így van, akkor ennek mindenkire néz értelmesen a jaik, más az ízlésük, érdeklő- nemcsak a közönség érzékeművészet. Hiszen a műéivé- désük. Megnőtt a személyi- lésmódjában, hanem a művézés „szervei” nem közvetle- ség szerepe kultúránkban, a szét közönségérzékelésében is nül adottak. Márpedig, mint civilizációs szint emelkedése meg kell nyilvánulnia. Lástudjuk, a „zeneietlen fül” a mindennapi élet minőségé- suk például a költészetet! számára nincs értelme a leg- nek megváltozásában is kife- szebb zenének sem, az embe- jeződik (gondoljunk környeri szem másképp élvez, mint zetünk esztétikusabbá válásá- a nyers, embertelen szem, és ra, az áruválaszték növeke- így tovább. Az, hogy társa- désére, a szabad idő gyara- dalomban élünk, nem bizto- podására, a turizmusra, az sít ja még mindenki számára autóséletmód kialakulására ugyanazokat az emberi ér- stb). Mennyivel több figyel- zékszerveket. De — annyi ér- met szentelünk a formáknak, telmetlönség közepette — a amelyek között, amelyekkel művészet is egyre nehezeb- élünk. Gondoljunk a formatán minden változása a kulturális közeg minőségének változásával függ össze. Tör tént-e valami e tekintetben az utolsó tíz évben — miná- lunk? Azt hiszem, igen, s nem is kevés. 8 nikus személyiséget fejez ki.’ S bár ez a líra a legkisebb közönséggel rendelkezik (igaz, ez a közönség aktív és igényes), s bár megköveteli a humán tudás professzionális ismeretét, mégis jelentősen járul hozzá líránk megújulásához, tágítja élménykörét, kifejezési lehetőségét, ösztönzi gondolati és formai igényességét. Ezek a — most csak pozitív szempontból vázolt — változások közvetlenül csak az irodalmi szakma területén éreztetik hatásukat. Ez is nagy dolog. Hisz a közérthetőség hivatalos megbízottai, a kritikusok türelmetlenségén, felkészületlenségén, konzervativizmusán múlik sokszor, hogy kialakul-e a „közös ihlet” az új befogadásához szükséges érzékenység tágabb körben is. De mivel a kulturális közeg átalakulásáról van szó, az is igaz, hogy egyre nagyobb közönség egyre több ‘ műre tud „értelmesen” nézni. A közérthetőség felé, mint az újabb magyar költészet példája is .mutatta, nem egy nivellált tömegművészet létrehozásán keresztül vezet az út, hanem a kulturális közeg megújulá-4 sán át. A pozitív változások persze csak jelek és nem rajzolnak még ki összefüggő változásfolyamatot. De legalább felvillantják annak a művészetnek a perspektíváját, amelynek nem lesz többé szüksége a közérthetőség fogalmára. Szilágyi Ákos /
