Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)
1978-07-02 / 154. szám
\ Varsa Lajos: , ? Sarolta Amália vétke W alter Dezső maga mellé ejtette a két nehéz bőrtáskát és leroskadt a fotelba. Zsebkendőjével töröl- gette izzadt homlokát, körbejáratta tekintetét a szobában. A falon a piros subaszőnyeg hasonlított a naphoz, a kék heverő Noé bárkájához. Ez a hasonlat aközben villant át Walter Dezső agyán, míg a fiatal férfi nyomában' haladt az előszobától a fotelig. — Nézze, ügynök úr, most nincs pénzem könyvvásárláshoz — mondta a magas, vézna férfi Walter Dezsőnek, miután leült az ügynökkel szemközti fotelba. Várj csak apuskám, megpuhítalak — heherészett az ügynök. Mit képzelsz, ezért másztam fel a negyedik emeletre? A nyomorult lift sem működik nálatok. — Nem baj kérem, velem pénz nélkül is lehet vásárt csinálni — yálaszolt elmésen Walter Dezső és kacagott — Félévi, vagy egyévi részlet lehetséges. Az izzadságcseppektől átitatott zsebkendőjét a nadrágzsebébe gyömöszölte, és az egyik hasas táskában levő könyvcsomó után nyúlt. — A művészetről mindenkinek, tessék uram — tolta oda a vézna férfi elé a zöld színű kötésben levő könyvet Walter Dezső. Nagy, lázas szeme csillogott a szemüvege alatt, a napfény az arcára verődött. Hájas testére tapadt az ing. A házigazdának nem tetszett a könyv. _ Talán szociológiai művet v ennék -— jegyezte meg fanyalogva. Ó, te kis igényes r— mérgelődött magában az ügynök. Walter Dezsőn nem fogsz ki. Mindjárt megkeresem a Magányos tömeget. Attól akár össze is csinálhatod magadat. Te szemtelen égimeszelő, bumfordi Don Quijote. Kirakta az asztalra az ösz- szes könyvet, a Magányos tömeget azonban nem találta. No, szépen állok — morfondírozott, és a másik táska után nyúlt — Évike! — kiáltotta Don Quijote a konyha felé, ahonnét hangok szűrődtek ki. Walter Dezső lába közé fogta a behemót, hasas táskát, lehajolt, és idegesen' matatott benne. — A Magányos tömeget ajánlom önnek — szólt a férfinak. Amikor fölpillantott, észrevette Don Quijote feleségét. Kétéves körüli, szőke fiúcskával lépett be a szobába. Az ügynök fölpillantott a nőre, a hátán végigfutott a hideg, kissé megszédült, mert a nő Hajnal Éva volt Don Quijote felesége rögtön felismerte Walter Dezsőt Arca ali rezdült, csak barna szeme nyílt a szokottnál kerekebbre. Te pócsi Szűz Mária — hű- ledezett Walter Dezső. — Kellett nekem ide jönni? — Évike, az ügynök úr nagyon ajánlja ezt a könyvet — mondta a férfi a feleségének, s közben a már asztalon levő Magányos tömegre mutatott Walter Dezső felpattant, kezet nyújtott az asszonynak. A nevét motyogta, és ismét leroskadt a fotelba. Hajnal Éva oly közel állt hozzá, hogy érezte testének illatát Elég volt egy pillantás, hogy megállapíthassa: Hajnal Éva tíz esztendő alatt alig változott. Az aszony lapozgatta a könyvet, a kisgyerek körbejárta az idegent. Walter Dezső ölébe vette a fiút. — Mondd meg a nevedet — kérlelte. Az asszony hangja felcsattant: — Még nem tud beszélni, ügynök úr! A férj riadtan nézett a feleségére. Walter Dezső kutyaszemekkel meredt rá, ismét fölpattant a fotelból, és hadarva beszélt: — Bocsásson meg asszonyom, igazán sajnálom, de nekem még nincs családom, kérem. Nem tudhattam. A gyakorlati érzékem enyhén szólva pocsék. Az asztalon levő könyvek után nyúlt. Kényszeredetten mosolygott, és rakosgatta a könyveket a bőrtáskába. — Most kaptuk meg a lakást, nem veszünk könyvet — pattogott az asszony. Az ügynök, miután visszarakta a könyveit a táskába, észrevette, hogy a férfi nem hagyja ennyiben a vásárt. Azt mondta neki könyörögve: — Csak ezt az egyet, a Magányos tömeget vegye meg uram! Az asszony nem szólt, leroskadt a kék heverőre. Noé bárkáján Hajnal Éva — vibrált az ügynök agyában és, mint az éles fájdalom, beléhasított, hogy miről beszélgettek Hajnal Évával azon az estén, amit soha nem követett hasonló. „Rákóczi emlékiratairól írok disszertációt”. Éva nevetett. „Hülyeség. Még nem vettek fel az egyetemre”. Walter Dezső démoninak találta Hajnal Éva kacaját. „A segédszínész tele- bészélte a fejét”. Kesergett Éva nem engedte, hogy a szoknyája alá nyúljon és Walter Dezső sírva fakadt „Előbb leszek én színpadon, mint te katedrán”. Ezt kiáltotta Hajnal Éva és otthagyta őt a Duna-parton, a nyáresti sötétben. — Mindjárt ebédelünk — szólt a kisfiúhoz az anyja. Az ügynök fölriadt. — Uram, csak ezt az egy könyvet — kínálta még egyszer Hajnal Éva férjének a Magányos tömeget Walter Dezső. — Nem kell! — kioltotta az asszony. A férje megdöbbent, szeme fönnakadt. Később sűrűn pislogott a feleségére és az idegenre. — Ajánlom inkább Köpeczi úr kis Rákóczi-könyvét — hadarta gúnyosan az ügynök. Az asszony kirohant a konyhába. Onnan, beszökött a szobába az ebéd illata. Walter Dezsőnek kordult e©>et a gyomra. — Köpeczi úr könyve sem kell! — kiáltotta a konyhából az asszony. — Drágám! — ugrott a férje. — Miért nem kell asszonyom? — kérdezte határozottan az ügynök. Az aszony kitárta a konyhaajtót — Azért, mert Sarolta Amáliát vette feleségül a maga Rákóczija. H ajnal Éva visszatá- molygott a szobába Le- oorult Noé bárkájára és sírt. A kisfia odatipegett hozzá és megsimogatta. Don Quijote zavartan, megnyúlt ábrázattal nézett az ügynökre. — Sajnálom — motyogta neki Walter Dezső távozásakor. — Szerintem a feleségének nincs igaza. Sarolta Amália hercegnő igazán nem vétkes. A 'ejedelem sem tehetett arról, hogy elváltak útjaik. Walter Dezső alighogy kilépett a lakásból, a férfi dühösen becsapta mögötte az ajtót. — Ne sírj! — vigasztalta a feleségét. — Kicsit flúgos ez az ügynök. Szegény kis Sancho Panza. Igen, Sancho Panza — ismételgette és harsányan nevetett. Nagymamák és unokák Enyhe gyanakvással figyelem Nagymamát, amint ellágyulva gyönyörködik legidősebb unokája kekiszinű ru- hadömpingjében. A Nagylány, kiélezve a helyzetet — miközben lan- kadtan lejt egy-két lépést a tükör előtt — így szól szemrehányóan: — Na, látod? Nagymamának tetszik. — Több keki pedig nincs — mondom erélyesen, de elfordulva még látom, ahogy Nagymama cinkosan hunyorít. Az a gyanúm, még az idén sem akar nyugdíjba menni. Nagymama az én gyermekkoromban igazán nem számított a „modern’’ felfogású szülők közé. Hajthatatlansága tizenéves koromban majdnem megőrjített: míg osztálytársaim színpompás kockás kabátokban feszítettek, én egy örökölt puddingrózsaszín kabátban gyötrődtem, melynek látásától is émelygést kaptam. Emlékszem arra a félelmetes júliusi napra is, amikor szinte elé vonszoltam pirosra gyulladt szívem választottját, Nagymama a hosszú haj és roggyant Roy- Rogers farmer láttán, kritikája jeléül szótlanul elejtette dédelgetett levesestálát. Miközben kavargatom a Kicsi tejeskávéját, lopva a Nagymamára nézek: — Pedig ráférne már a pihenés — gondolom szégyenkezve, ahogy örökmozgó kezeit figyelem. Rakosgatja a vasalt ruhát, és, amikor megszólal, arcán fiatal mosoly tündököl: — ... És még a nagyautót is megveszem a Középsőnek! — mondja lágyan. Kitör az ujjongás. A Középső vadul rángatja nővérét, a Kicsi boldogan csetlik-botlik — ijedten tottyanok a kisszékre. Ahogy elnézem őket, a krónikus ernyedtségéből feléledt Nagyot, és a két kisebbet, vad indiántáncukat nevető Nagyanyjuk körül, szeretnék valamit én is tenni, hogy Nagymama örüljön. — Levágatom Középső haját! — mondom nagylelkűen Nagymama felé, — úgyis mindenki lánynak nézi. Nagymama hirtelen megáll, gyengéden nézi a Középső hosszú szőke fürtjeit, és rámemeli döbbent tekintetét. — Elcsúfítanád a fiúunokámat? — kérdezi hitetlenül. Nem tudok szólni, csak nézem, ahogy ott áll unokái között sokkal, de sokkal fiata- labban, mint az én gyermekkoromban. Bogárdi Márta A Kossuth Könyvkiadó Simái Mihálynak, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján elhangzott előadását jelentette meg a fejlődő országok szerepéről napjaink nemzetközi osztályharcában. A közelmúlt történelme iránt érdeklődőknek szól Til- kovszky Lóránt Ez volt a Volksbund című történelmi monográfiája, amely a Volksbund 1938—1945. közötti tevékenységét ismerteti, hiteles forrásokra támaszkodva, több dokumentumértékű fotóval illusztrálva. E. A. Bugyilova A filozófia és a fejlett pszichológia című kötete megbízható helyzetképet ad a szovjet pszichológia jelenlegi állapotáról. Sok, érdekes, meggyőző statisztikai adatot sorakoztat fel Az életszínvonal alakulása Magyarországon 1950—1975. című tanulmány. Gallai Ervin Viharzóna című regénye saját élményei alapján állít emléket a partizánoknak. A szerző egyike volt azon keveseknek, akiknek sikerült megszökniük a munkaszolgálatból, s a Nagy Honvédő Háború idején a sok dicsőséget szerzett partizánok soraiban harcolhattak a fasiszták ellen. A Móra Könyvkiadó Kozmosz szerkesztőségének gondozásában jelent meg Róbert László érdekes riportkönyve, a Hotel Majestic. A történet 1973 tavaszán kezdődik és 1976 tavaszán zárul. A három esztendő, s főként a vietnami hábbrú utolsó és a béke első napjai történelmi sorsfordulót jelentenek. A riporter könyve mégis elsősorban az emberekről szól, akiknek életét a történelem formálja — és, akik életükkel formálják a történelmet. Thiery Árpád Űszó partok című regénye 1956-ban játszódik, s az emberi . kapcsolatok életbevágó fontosságát és bonyolultságát kutatja. A Móra-könyvek közül említsük meg még GyúrpfnivpvNiiiiiiiiii'iFi’iiiT'!'' ..mmmmmmlmm e sik Rozália És egyszer csak kirepülnek című érdekes ifjúsági regényét, amely nemcsak „pályaválasztási tanácsadó”, hanem szórakoztató, érdekes olvasmány is fiataljaink hétköznapjairól. A Táncsics Könyvkiadó megjelentette Vágó Ernő Vándor Sándor tanítványai című érdekes visszaemlékezés-kötetét. Vándor Sándor 1936-ban alapította kórusát huszon-egynéhány fiatallal. Az alapítóról elnevezett kórus a korabeli munkásmozgalom egyik kiemelkedő kulturális együttese volt; nemcsak a zene szépségére nevelte a hallgatóságot, hanem _ a művészet eszközeivel segítette a kommunisták harcát a demokráciáért az egyre jobban tért hódító fasizmussal szemben, az új magyar zeneszerző-nemzedék műveinek bemutatásával » pedig hasznosan egyengette a magyar zene fejlődésének útját is. Tüskés Tibor új könyve — a Sorskovácsok — szociográfia. De míg korábbi Nagyváros születik című munkájában Pécs ürügyén az urbanizáció általános kérdéseit vizsgálta, ezúttal egyetlen ipari üzem, a 25 éves múltú Pécsi Vasas Ipari Szövetkezet tevékenységét mutatja be. A Mezőgazdasági Könyvkiadó hasonmáskiadásban jelentette meg Krúdy Gyula A kápolnai földosztás című riportkönyvét. Mint ismeretes, 1919. február 23-án Károlyi Mihály felosztotta birtokát Kápolnán. Károlyit elkísérték az eseményre politikusok, írók, újságírók: Krúdy, aki tagja volt a kíséretnek, ennek a napnak a történetét írja le kis könyvecskéjében. Különösen a virágkedvelőket érdekelheti Ivaki Tosiko Ikebana című, sok szép színes képpel is illusztrált pompás könyve, amely vázolja a japán virágkötő-művészet történetét, stílusirányzatait, kialakult iskoláit és kapcsolatát egyéb művészetekkel is. A Sport Könyvkiadó jelentette meg Hajtun József Por- tisch nagymester című kötetét, amely ismerteti Portisch Lajos életét, sakktevékenységét, legkiemelkedőbb eredményeit. Mintegy fél száz válogatott játszmája is szerepel a könyvben. Lörsi István: „Olyan állati vagy ilyenkor” s nézi a testemet — vérrel telve tűnődöm: angyalnak lenni jó lehet. Angyalnak vagy szeráfnak, ki csak kardját vonja ki, lángpallosa fölállhat, mégsem lesz állati. Állati Szegény állati testem, miközben megfeszül, szemének kék fényétől megszégyenül. Magába visszabújna, boldog, kit ólja véd, de nem bírja nem kérni újra királyi eledelét. „Olyan állati vagy ilyenkor”^ de tudom, míg működök: . leszek még éteri szellem a kispárnája fölött. Legyezgeti a szárnyam, hűvös, mennyei nesz, s átszellemül az ágyban, ha netán állati lesz. «£♦ ♦”< **♦ ♦** **♦ 4** Marek Nejman : Pegazus Behívtak a kiadóba. A' szerkesztő sokáig nézett rám, meg az asztalon fekvő kéziratra, sóhajtozott, az orrát vakarta, hümmögött, majd végül kibökte: — Hm . ; . fiatalember.;; — Mit jelent ez a hm? — kérdeztem. — Azt jelenti, hogy nem Maga nem ismeri az életet, kollégám. Nem merült belé, hogy úgy mondjam, a napi élet sűrűjébe . . . Fogadjon meg egy jótanácsot: nyergel- je meg a Pegazusát, és menjen egy-két hónapra falura. A forráshoz. Az éltető csermelyhez. Annál inkább, mivel falusi témára égető szükségünk van? Megegyeztünk? Én hazamentem, derekasan megabrakoltam a Pegazusomat, tiszta papírost raktam a bőröndömbe, majd nyeregbe pattantam, megsarkantyúz- tam paripámat, és útnak indultunk. Az országúton mindenki megelőzött, a fürge személygépkocsitól kezdve egészen a nehéz teherautókig — végül mégis eljutotttunk egy szimpatikus kis faluig. Találtam egy tűrhető szobácskát, a Pegazust beállítottam az udvarba, jómagam pedig letelepedtem az ablak elé és hozzáláttam a falusi élet tanulmányozásához. Üldögéltem egy napig, kettőig, figyeltem. Különösebb konfliktusok nem ötlöttek szemembe, szenvedélyek még kevésbé. No meg ember is alig látszott. Ki tudja, talán a rossz időjárás volt az oka, vagy pedig valahogy rosszul tanulmányoztam az életet. Pegazusom unatkozott, patáival kapált az udvaron, nyerített — De nem csinál valamit? — tudakolta a háziasszony. — Nem művel valami bajt? — Ne aggódjon — mondtam — békés állat. Egy kicsit kapál a patáival, csapkod a szárnyaival — ennyi az egész. Tudja, egészséges állat, 'nehezére esik egy helyben álldogálni. Néhány nap múlva betért hozzám egy falusi polgár. — Kendé ez a ló? — kérdezte. — Az enyém — feleltem —, de mit óhajt? — Hát tudja — ötölt-ha- tolt a falusi polgár —, a dolog úgy áll, hogy aszongyák... ez nagyon egészséges állat... Mi szeretnénk megkérni... Mivel, hogy éppen egy kis galiba van a szállítással . . . Nos, egy szó mint száz: jó volna, ha dolgozna egy kicsit az állat. — Szívesen — álltam rá. — Vigye, mert énnálam egészen belegebedt az álldogálásba. Én pedig nem érek rá foglalkozni vele, mert a falusi életet tanulmányozom. S megint odatelepedtem az ablakhoz, a falusi polgár pedig kivezette a Pegazusomat, befogta és elhajtott. Elmúlt egy nap, kettő, elmúlt három. A falusi polgár újra megjelent. — Köszönöm a lovat — mondta. — Nagyon húz. Néha megpróbál ugyan felröppenni, de mi szépszerével megmagyaráztuk neki, hogy a betakarítás idején nem röpködni kell, hanem húzni. Még két hétig üldögéltem az ablaknál, tanulmányoztam a falusi életet, témákat kerestem. Megint beállított a falusi polgár. — Tudja, van egy kis bökkenő — kezdte. — A dolog úgy áll, hogy a maga Pegazusa nem akar visszajönni. Húzom váltig, de őkelme úgy megmakacsolja magát, akár az öszvér. Kiszaladtam az utcára, cuppantgattam, egy darabka cukrot mutogattam, de az a himpellér felém sem akart nézni. így hát ott kellet hagynom. Később pedig megtudtam, hogy ez a falusi polgár díjat nyert egy irodalmi pályázaton. Hiába, akárki, akármit is mond, a Pegazusokat szigorúan féken kell tartani . . . Fordította: Gellert György NÓGRÁD — 1978. július 2., vasárnap y h
