Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)
1978-07-16 / 166. szám
BEMUTATJUK. Aövehvn igények Vendégváró Börzsöny alja , MEGYÉNK IDEGENFOR- GALMILAG egyik leglátogatottabb vidéke a megyeszékhely és környéke mellett a rétsági járás. Ez a tény több kedvező körülmény összhatásának következménye. Alig több mint ötven kilométerre a főváros betonrengetegétől, az ide látogató nyugalmat, szint« érintetlen természetet, a túrázó hegyet-völgyet, a horgász, halban gazdag, csendes tavat, a fürdőző hűs habokat talál. Növeli a vidék forgalmát az is, hogy itt halad át a határtól a főváros felé húzódó 2-es számú főút, amelyen szép számmal érkeznek külföldiek a járásba. A gazdag lehetőségek kihasználását korábban csak az alkalomszerűség vezérelte. Mintegy tíz esztendővel ezelőtt kezdődött az a módszeres fejlesztő tevékenység, melynek eredményeit a jelenlegi helyzet tükrözi. A fejlődés mértékében a megyei szervek mellett meghatározó szerepet játszik a Dunakanyar intéző bizottság, mely tervekkel, és igényekkel, valamint anyagi eszközökkel is közreműködik a túristaparadicsom kalakításában. Az első számú idegenforgalmi központ a járásban kétségkívül Bánk, ahol a tó vonzásában kisebb falunyi hétvégi telep alakult ki, motel, vendéglő, strand és egy kis néprajzi múzeumocska várja a látogatókat. Nem beszélve a környék nemzetiségi kultúrájáról, s a megragadó vidékről. Jelenleg a strandfürdő bővítését befejezve, de ugyancsak a patakmeder befedésevei autóparkoló építése folyik, több mint félmilliós ráfordítással, az intéző bizottság támogatásával. Az idén oldódott meg — Rétság „anyaközséggel” párhuzamosan — a rendszeres szemétszállítás. A szennyvíz azonban gondot okoz. A rétsági költségvetési üzem segítségével egyelőre áthidalták, azonban égetően vetődik fel a végleges megoldás, a csatornázás fejlesztésének szükségessége. A csatornázás és a szennyvíztisztítás megoldásánál is lényegesebb a vezetékes vízellátás. Ezeket a feladatokat az elkövetkezendő két éven belül szeretnék megoldani, s ezzel a bánki üdülőtelep fejlesztése egy időre befejeződne. Vannak ugyan a későbbiekre is távlati tervek, de ezek megvalósítása előtt még más feladatokat kell elvégezni. A község egyik büszkesége az idegenforgalmi hivatal kezelésében működő Tó-motel. Mint Franka Mihály gondnok elmondta, az idei év forgalma — leszámítva a hűvös áprilist — az elmúlt nyárinál jobbnak mutatkozik. Az akkori ötven helyett, hetvenszázalékos kihasználtságról adhatnak számot. Ez ideális aránynak mondható. Már a jövő hónapra is nyilvántartanak helyigényeket, ami bizonyítja, hogy a kis szálló egyre népszerűbb. A vendégek jobb ellátása érdekében az idegen- forgalmi hivatal itt is megpróbálkozik az ország más megyéiben már bevált étkezési jegyrendszerrel. Hatvan forintért reggeli-ebéd-vacsora- jegyek válthatók minden nao- ra, melyeket nemcsak a Bárka étteremben, hanem a megye több vendéglátó létesítményében is beválthat az utazó. HA MAR AZ ÉTKEZÉSNÉL, tartunk, ebből a szempontból is történt előrelépés az idén. A szolgáltatás kulturáltságát emelték azzal, hogy kicserélték a Bárka berendezését. Erre 80 ezer forintot fordítottak. Ugyancsak jelentős anyagi ráfordítással italhűtőkamrát építenek, amelyben 150 láda üdítő, sör és bor hűtését tudják megoldani. A vendéglő üdítő italokat és az idei évtől a lacikonyha finomságait is árusítja a strand területén. A közeljövőben pedig elkezdik az egytálételek kiszolgálását is, melyek közül napi két féléből válogathatnak a vendégek. A nyári megnövekedett forgalmat kisegítő — bizonyára — udvarias munkaerőkkel állja a vendéglő, amire szükség is van. A vezető Nagy Károly elmondta, hogy bár az időjárás a tavalyinál rosszabb, az elmúlt nyári 467 ezer forint forgalommal szemben, az idén már 502 ezer forintnál tartanak. Ottjártunkkor a község kicsi múzeumában — talán legjobban a hollókőihez hasonlíthatnánk, csak itt nem any- nyira a palóc, mint inkább a nógrádi szlovák hagyományokat őrzik — átrendezés folyt Az egykori tisztaszoba berendezése nem változott, de a régi szabad tűzhelyes parasztház hátsó szobájában és kamrájában újra alakították a kiállítást. Hriagyel János, a gondnok elmondta, hogy havi átlagban ötven-hatvan látogató tekinti meg a gyűjteményt. Tetszésükről a vendégkönyv tanúskodik, melynek az idén 18 oldala telt meg bejegyzésekkel. Nem ártana talán kicsit több hírverés a maga nemében egyedülálló, skanzen- jellegű kiállításnak. Mint említettük, Bánk fejlesztése lassan befejeződik, az erőket pedig átcsoportosítják Diósjenőre. Itt két üdülőközpont is kialakult. Előbb a strand környékén, ahol a hatvannál több üdülőtelek felén már állnak a hétvégi házak, valamivel később pedig a tavak környékén, ahol 198 parcellát alakítottak ki, s minden negyediken épült vikkend- ház. Az idén kezdődött egy 350 férőhelyes autóskemping építése, amelyiknek jövőre kellene elkészülnie. Itt 100 vendéget kisházakban, 250 au- tóstúristát pedig sátorverő helyeken tudnak elszállásolni. Már elkészült (többek között) a tábort vízzel ellátó kutaK sora. A további tervekben új strandfürdő és még sok járulékos létesítmény szerepel. A Dunakanyar intéző bizottság legutóbbi sportszakbizottsági ülését is itt rendezték meg, mely során felmerült, hogy a környéken igen jó adottságok találhatók téli tömegsportbázis kialakítására, sí- és ródlilesik- lók, esetleg az országban eddig még nem létesült biatlon pálya is kapna itt helyet. MÉG CSAK AZ ELSŐ lépések történtek meg Diósje- nőn, de már újabb igény kerekedett Nógrád községben. Itt a termelőszövetkezet kiparcellázta az egykori almáskertek 23,5 hektárját 246 kistermelői igényekhez mért telket kialakítva. A tulajdonosok nagyobb része azonban inkább hétvégi pihenőteleknek tekinti a „birtokot”, és kisházat épített rá. Mivel időközben a vidéket üdülőterületnek minősítették, az egykor olcsó pénzen gazdára lelt telkek tulajdonosai most közművesítés igényével álltak elő. Ezeket is hozzá kellett tehát sorolni a távlati elképzelésekhez—gáspár— TOth Béla: LEGENDÁK A LÓRÓL 60. Ahogy Lina nődögéit, úgy magasodott közöttünk a barátság- Tízéves korában már kikunyerálta az apjától, hogy a lovagláshoz huszárruhát csináltasson. Inkább lemond évi három másikról egy huszárosért. Amikor abba bele tette magát, csuda szép kis arcocskájával, pattant belőle olyan kedves kis kölök, hogy mindenki beleszeretett. Nem uri- zált, nem hányta, vetette magát. De iskolába nem járt volna, ha mi nem muszájítjuk. Csak a lovak, meg a lovak! Kifogtunk rajta. Addig nem jöhetett se istállóba, se járta- tásra, míg az uradalmi mester leckeszabatát le nem tudta. Neveltük. Jött nagy irkalobogtatva, naponta, kész a penzum, leírta megtanulta. Mondott német verseket, dalolt, franciául. Huncutkodott. Ha nem volt türelme az új leckét lovaglásig megtanulni, a két héttel korábban tanultakat hadarta elő. Mi nem tudtunk incigvancigolni, nem ellenőrizhettük. Kacagott rajtunk. És mindig veszedelmesebb lovakra vágyódott. Megülte a frissen idomítottat, és kezesítette a pányván táncoló szilajt. Ha estefelé, míg az etetés- itatás közötti szünetben kiültünk az istálló elé, Lina úgy telepedett közénk, mintha velünk együtt keresné a kenyerét- Szelídkés nővérei jöttek érte, ránk is mórlkáltak, miért nem kergetjük már haza ezt a lányt. Száz tennivalója, akadna, főzni, varrni szoktatnák testvérei. Varrt-e, főzött-e, mink azt nem tudtuk. De szerettük, hogy szeret bennünket. Jelenlétében soha nem beszéltünk a magunk szája szerint. Egy fenét, egy árokparton termett szót el nem gurítottunk. A puszta ottléte béklyózott bennünket. Nő volt, fiúnak öltözve. S nemcsak a lovakról szóló legendák, tulajdonságtörténetek, családfa-históriák érdekelték. A híresebbek születési adatait is tudta. Számon tartott százig való lovat, színével, szokásával, fajtájával együtt. Gyakran átmentünk a csaknaki méneshez. Addig ku- csorgott, jött velünk. De nem a Kegydíjon, arról leért volna már a lába. Ismerte a hartai csikósokat és lovaikat éppúgy, mint a csákvári idomítókat. Hanem, ahogy nagy havakkal ránkszakadt az 1789-es év januárja, s vele az urakra a borzalmas hír: jön Napóleon!, szedelőzködtünk mi is a parancsolatok szerint. Beköltözünk Tatára, egymás hegyén- hátán ember, állat. Nem jött Napóleon. Vissza régi fészke4 NÓGRÁD — 1978. július 16., vasárnap inkbe- Már nem jön, már nem jön, pedig igaz izgalommal vártuk, mi csikósok, és hasonszőrű uradalmi parittyafene- kűek, hiszen annyiszor vert róla a história éveken át, hát nagyon szerettük volna a magunk szemével is látni. Létezik ő, vagy csak a nevében riogatják az errevalósiakat. Közöttünk az súgódott, hogy az nekünk jót hozna. Megszüntet robotot, úrdolgát, füst-, por- és szakálladót, derest, börtönt, katonaszolgálatot. Az olyan Napóleont, mi pedig akármilyen titokzatosan, de vártuk. A világért nem mondtuk volna Tusi előtt a nevét, se a tiszttartók bármelyike előtt. Hiszen nem ült ám el jöttéről a hír. Ahogy tavaszodott, újra fújták a szellők, hogy jön Napóleon ! Nemesi katonaseregek gyülekeztek a Duna belső oldalán. Sátortáborok, tüzek, vidám muzsikaszavas rukko- lások, várakozások. A föld meghajolt már, annyian voltunk. Linával nem győztünk eleget nézelődni. Sorozták a gróf méneseit, porciózták széjjel szénakazlait. Zsákolták el az abrakraktárakat. Majd fizetnek érte a győzelem után! Adtak az utolsó lóról is blankettákat. Június első napjaiban már futásra volt állítva minőén szükséges bugyrunk. Jött a parancsolat, hogy értékes emberek és értékeik vonuljanak a győri erődségbe. Mondom Bulanzsé Péternek, hogy hozza értékes irháját, egyet-má- sát ő is. Nevetett. Hanem mi megindultunk a család kíséretében hat lovon, három szekéren Győrnek. Lina velünk. De olyan vastag sugárban teli az út menekülő népekkel, civilekkel és katonákkal, hogy csak az árokparton tudtunk valamicskét előre mocorogni. Tusi egykor való szívszerelmét, gyalogos tisztjét találta meg a menekülés4 MŰT A 7 VÁNVOST Bizony, jó néha közelebb menni az emberekhez. Hogy ne gondoljuk távolról nézve a mutaványost, „bóvlista csak”. Szemfényvesztő, nesze-semmi — fogd álomgyáros, aki drága pénzért csak illúzióval eteti az embereket. Mert a körhinta mi, ha nem a repülés illúziója, a céllövölde meg mi lenne más, mint a mutatványos pénzkereseti forrása, a sok mellélövésekkel, kevéske találattal, olcsó ajándékkal. Németh János mutatványos a pesti Angyalföldről indul el minden tavasszal, hogy csak az október vesse haza. A minap Mátraszőllősön, az elhagyott, vizevesztett régi strandon ütötte fel tanyáját. A kis vidám parkot a szép fekvésű strand füves terei, szép fái erősítik. A mutatványost elkíséri útjaira három mutatványos fia; a legidősebb „már érzi a szakmát, a hivatást”, ő huszonkét esztendős. A legkisebb még csak tizenhárom éves. A kis körhintát kezeli, a középső a céllövölde pultjánál teljesít nehéz szolgálatot. Mert hát nehéz hivatás ez is. A mutatványosé. De hogy lesz mutatványos valakiből? Nagyapja medvetáncoltató volt. Az apja erőművész, de tulajdonképpen mindketten bohócok voltak. Szépszámú gyerekei között most is van bohóc, a hírneves Misa, akit a nagy Rajkin is elfogadott tanítványának. Az egyik menye is bohóc. Németh János, ha bezárná a boltot, s bemenne újra a cirkuszba, akkor is harmadosztályú artista fizetést kapna, hacsak söp- rögetést bíznának rá. Pedig ez nem kis dolog. Nem volt mindig így. Nem volt mindig artista az elnevezés sem. — Apámnak azt írták az igazolványába, hogy erőművész. De az régen történt. Miért híresek, miért jók a magyar artisták? Mert nagyon ben.' Leparancsolt bennünket lovunkról, majd következzünk be gyalog. Elváltak útjaink. Vidám cseverészéssel már ahogy a hadizajos, hangos só- hajos menekülésben cseve- részni lehetett, tömegeitek Győr város tátott kapuján befelé. Mi ketten Linával, élelmestarisznyáinkkal Kisme- gyeren szorultunk, ott is egy fölfelé szaladó vadkörteíás domboldalon. Vásári nyüzsgésben, színekben polyog alattunk a hadinép. Olaszoktól érkezett Ferenc császár katonái vértesek, és vértetlenek, kéknadrágos huszárok, lófaroksisakosak. És tüzérség, lőpo- roskocsik trénjei. Száz zsinórral telecifrított, öreg po- dagrás nemesi tisztek, kürtszavak és sorakozóra verő dobok. Linával felhúzódunk egy ágas-bogas vén • vadkörtefára, ahonnét mindent látunk. Ültünk, mintha valami előkelő nézőtérre fizettünk volna be, lábunk lelóg, sorakoznak előttünk a lovas svarumlániak. Sietésükön látszik, hogy nem parádéra állítják össze a sorfalakat. Amoda a francia seregek tán éppen hasonlóképpen állnak már, váll váll mellett. A csákók alól kövér izzadságcseppek gurulgatnak, törülgetik verejtékező piros orcájukat az aranyzsinóros nemesi fők. A nap is süt, meg az izgatottság is hajtja. Egyszerre halálos csönd. Mi jelre vártak, megbeszélték, hogy mikor csaptatnak össze, ahogy egy párbajban szokás? Nem értettük mi a csönd ;e- lét Linával. Hanem váratlanul a franciák mögött eldördülnek az ágyúk. Tíz, vagy száz, éles, vagy vak, nem tudjuk, de hangjuk tömören kap körül bennünket, mintha gyapotbálákba fúrtuk volna a fejünket. S az ülőhelyül kiválasztott vadkörtefa apró levelei mind megzizzen- tek a dörejtől. (Folytatjuk). Kulcsár József felvétele büszkék, ezért nagyon sokat áldoznak magukból a számra. Az akarat, hogy megmutassák, különbek másoknál. Szóval, mert büszkék. De van is mire. A magyar artista szívesen látott mindenütt a világ cirkuszaiban, revűiben. Mi a véleménye az artistaképzőről? Talán ott a siker titka? — Nincs valami jó véleményem az intézményről. Megmondtam, szerintem mi a titok nyitja, nekem elhiheti, ismerem a fajtám. — Szóval, hogyan lett mutatványos ? — Artista voltam, tizenhat éves koromtól önálló. Levegőben, talajon dolgoztam tornászszámokkal. A háború után történt, hogy egy német artistát próba közben megtámadott a jegesmedvéje. Beugrottam, rámtört, átharapta a csuklóm fölött. A német kolléga megmenekült, az egyik keze odalett. Együtt vittek be vele a mentők a kórházba. Kérdezte tőlem, „hol a kezem”? Két évig pereskedtem a vállalattal, mert munkaidőn kívül történt az eset. Hagytam volna elveszni? Több mint százezret kaptam, de akkor már volt hatvan adósságom. Nagynehezen, apránként azért mindent megszereztünk. Ez a körhinta is tud nagyobb lenni, látja, ott fenn a láncok vissza vannak kötve. Leteszi a pálcát, amit a kezében tartott és hirtelen mozdulattal, öklére támaszkodva kézenállást csinál, majd egy flikket. A legkisebb fiú észreveszi. Kipattan a kis körhinta kerítése mögül. — Apa! Én is megcsináljam? Nem várja a választ. Támaszt fog és már pattan is a levegőbe, le a talajra a ruganyos test. Hibátlan ez is. Huszonhat éve járja az országot. Felesége néhány éve meghalt. A kisebbik gyerek menetközben jár iskolába, egészséges mind a három, mint a makk. Lakókocsiban élnek, együtt szerelnek, együtt dolgoznak, ki-ki a maga posztján. Mátraszőllősön, tulajdonképpen nyaralnak — munka mellett. Közel a pásztói strand, a négy Némethből kettő ott töltheti az időt. — Szeretünk ide járni. Szeretjük ezt a megyét, s bennünket is szívesen látnak.’ Van olyan tanácselnök, aki kiköti, mikorra érkezzünk. Mert nincs igazi búcsú sem körhinta nélkül. Csak a kosztolással vagyok bajban. Mindent megszerzek a gyerekeknek. De a főzéssel mindig vita van. A hűtőben krémtúró, ha-i talmas tál nyers színhús, gyümölcs. A polcon angol nyelvkönyv, az egyik fiú forgatja szorgalmasan. Nehéz a gyerekekkel, addig amíg rá nem jönnek a hivatás ízére. Aztán belátják, jó pálya ez. Németh János egészen a strand bejáratáig kísér, aztán a harsogó zene ütemére lépve, visszamegy a mutatványos körbe, felveszi a faragott pálcát. Kicsit szétvetett lábakkal megáll a fűben. Zene harsog. A mutatványos, mintha mindig mosolyogna. .. (t. pataki) Tamás István: KUTAK ónzára pattan s a kert kelyhéből kihull a méreg És csillagokat érlel az almaág És megreped a fehér holdkaréj a dalnak dárdahegyein Vörös tehenek futnak széles mezők sárga útjain kék hegyek megnyílt patakjaihoz hol fehér bikák tartják az eget fekete szarvukon S a nyár fényes kagylótenyeréből itatja meg a gyíkot Míg arcunkról lehull az ólom és darabokra töri a tükröt Réti Zoltán; Vásárban.
