Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)
1978-07-02 / 154. szám
Szeptember 1-től Szabad szambát az iskolákban Nem kell már irigykedni az óvodás, alsós testvérre a felsős tanulóknak, nem kell szombat délután indulni a hétvégi kirándulásra: az 1978—79-es tanévben az óvodákban és az általános iskolákban egyaránt bevezetik a 11 napos munkarendet, illetve tanítási ciklust, (azaz minden második szombat, szabad lesz). Bizonyára sokakat érint kellemesen ez a hír, néhány éve várták már ezt a döntést pedagógusok és diákok. Megyénkben az alsó tagozatokban és az óvodák egy részénél már szinte megszokott volt ez a forma, megszerették az érintettek. Mert ma már a legtöbb családban mindkét szülő dolgozik, egyre kevesebb idő jut egymásra, az elmélyültebb beszélgetésekre. Amit a hétközi futó, pár perces „információcsere” nem biztosít, azt a szombat délelőtti együttlét pótolhatta az óvodások és alsósok családjaiban. Egy széles körű felmérés rámutatott: a 70-es években a szülők 85 százaléka szabad szombatos, közülük 80 százalék szeretné otthon tartani ilyenkor a gyerekeket. 1973-ban 17 általános iskolában és egy gimnáziumban indult meg a kísérlet a 11 napos tanítási ciklus bevezetésére, 76-ban kiterjesztették az óvodákra és az alsó tagozatokra is. A tapasztalatok igen kedvezőek voltak: hétfőn nyugodtabbak a gyerekek, kevesebb a hiányzás a közös családi ügyeket, látogatásokat jobban meg tudják oldani. A pedagógusok terheit is csökkenti e munkarend. Felmerül természetesen az «i um hangja mellett néhány aggály is, meg kellett oldani egy-két problémát, mielőtt erről a kiterjesztésről döntöttek. Az egyik ilyen dolog: mi lesz a nem szabad szombatos szülők gyerekeivel? Más oldalról: mit tesznek azokért a tanulókért, akiknél eltérő ritmusú a szabad hét vége? Tíz-tizenöt gyermek miatt ügyeletet kell tartani? Az utasítás körültekintően jár el a fenti esetekben, igyekszik biztosítani a reális és legjobb megoldást. Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a gyermekek közül mintegy 15 százalék számára lesz szükséges a szombati napközis felügyelet. Abban az esetben, ha csak kevesen igénylik, az iskolák lehetőséget kapnak a „kooperációra”, azaz az egymáshoz közel fekvő iskolák társulhatnak, közös ügyeletet tarthatnak. Napközis tanár, szaktanár egyaránt vállalkozhat erre (a kötelező óraszámon belül, vagy túlórában, ahogy a munka elosztása szükségessé teszi; az állandó szombati beosztásra is vállalkozók más napon vehetik ki a szabadnapjukat). Hogy ez a 11 napos tanítási ciklus valóban betöltse azt a szerepet, amit szánnak neki — azaz erősítse a családi nevelést, igazodjon a felnőttekhez —, ahol a szülők többségének a szabad szombat nem páros hetekre esik, mód lesz ehhez alkalmazkodni. Jól felhasználható az egyébként szabad hét vége múzeum-, könyvtár- és színházlátogatásra, kirándulásra —, ha lehet, a szülőkkel együtt. Ez természetesen feladatokat jelent — a nagyobb lehetőség mellett — a közművelődési intézményekben dolgozóknak és a nevelőknek egyaránt. Az utóbbi években elindult egy jó folyamat, a legtöbb iskola igyekszik felkészíteni a tanulókat az iskolán kívüli művelődési formákra, igényt ébresztve a szabad idő értékes eltöltésére. Remélhetőleg a szabad szombatok ezt tovább erősítik. A felnőttek „ledolgozzák” általában a szabad szombatot. Mi lesz az iskolában? — vetődik fel a jogos kérdés. További tananyagcsökkentés? Hetedik órákat is bevezetnek? Nem, az új munkarend nem csökkenti az oktató-nevelő munka szintjét. A régebbi évi 198 tanítási nap helyett ősztől 192 lesz, a szabad szombatok miatt kieső 17—18 tanítási nap így hattal csökken. A maradék 11—12 napot pedig a tanév rendjének kisebb változtatásával és valamelyes meghosszabbításával „hozzák be”. Ezzel együtt a hivatalos tanévzárás június 15-én lesz; június 20-nál tovább sehol sem tanítanak, ahol viszont a tanév eredményes teljesítésének feltételeit korábban teljesítik, már június 10- én befejezhetik a tanítást. Így is rövidebb az iskolai év nálunk, mint az európai országok többségében! Addig még két hónap vakáció hátravan, de már sokan várjuk kíváncsian a 11 napos tanítási ciklus hatását, eredményeit. Hisszük, hogy sok örömünk lesz benne, hamar megszokjuk, hiszen az élethez, a gyakorlathoz hozza közelebb az iskolát; szélesíti a családi nevelés kereteit. Persze, csak, ha jól kihasználjuk! G. Kiss Magdolna Találkozás a világűr lakóival ' Steven Spielberg, Hollywood mostanában legtöbbet emlegetett mestere miután elkészítette filmjét Ember és Technika találkozásáról (Párbaj az országúton), miután elmondta véleményét Ember és Természet kapcsolatáról (Állkapcsok), most arról számol be, látványosan és izgalmasan, milyen lesz az a nap, amikor a Föld lakói és a világűrből érkezett idegenek először a történelemben — megpillantják egymást. A forgatókönyvet Spielberg írta, s mint az Express című francia lapnak nyilatkozta — semmit sem talált ki, abból indult ki, amit ilyenolyan jelentések tartalmaztak a nem azonosított tárgyakról és ezek utasairól. Maga a mese erre utal. A harmadik típusú találkozások — lényegében három részre tagolható. Először: egy fiatal villanyszerelő elindul, hogy elhárítson egy rejtélyes hibát, s megvizsgálja a feltehetően gyanús kábeleket. Ütközben — a hihetetlenül csillagos nyári ég alatt — megpillantja az első fényes valamit, nevezzük filmbeli nevén, csészealjat. Otthon persze, senki nem hisz neki. A második lépcsőfok, amikor hősünk, Roy Neary, azaz a nagyszerű Richard Dreyfuss észreveszi magán, hogy las- san-lassan szinte megszállta a képzelgés, egyre sűrűbben és egyre szívesebben gondol a világűr küldötteire és furcsa rajzokkal, formákkal készül is erre a találkozóra. A rejtélyes földöntúliak fogadtatására — nagy titokban, szigorú biztonsági intézkedések közepette — javában készül a hadsereg is. Vannak azonban néhá- nvan, megszállottak, köztük a főhős, akik életük kockáztatásával, beszöknek a lezárt területre és szemtanúi lehetnek ennek a fantasztikus, szenzációs eseménynek. Ez a harmadik találkozás. Spielberg, mint a kritika megállapítja, pompás érzékkel veszi igénybe a tudományos-fantasztikus film minden kellékét, a repülő tárgyaktól a misztikus égi jelekig. Persze, mint minden jó krimiíró, Spielberg is ért az atmoszféra fokozásához, a feszültségek teremtéséhez, Roy Neary — a nagy látomás Után a hirtelen sötétben felpillantja kézilámpáját — és ez az önkéntelen gesztus — a robbanás erejével hat. Aztán feloldódik valamiféle szégyenlős mosolyban, egyszerűen beugrattuk magunkat, olykor a természetes tűnik — természetellenesnek. A film erőssége — a speciális hatások, trükkök ügyes alkalmazása, olyannyira, hogy amikor az utolsó percekben a leginkább repülő székesegyházakhoz hasonló csillogó, szikrázó űrhajó megérkezik, már nem is csodálkozunk, minden annyira hihetőnek, valószínűnek látszik. Talán egyedül, a másodpercre elénk bukkanó űremberke nem, aki magzatfejével, cse- nevész karjaival — noha nem visszataszító, de bizony kissé szánalmas. De, hogy ismét a rendezőhöz folyamodjunk, ebben is ragaszkodott azokhoz a leírásokhoz, amelyet a hasonló találkozásokat átélt szemtanúk készítettek. (Carlo Rom- baldi, a King-Kong specialistája — tulajdonképpen csak ezeket a beszámolókat összegezte — a figura tervezésekor). Ami azonban Spielberg filmjében különösen figyelemreméltó, hogy jól megfigyelhető benne, mennyire eltávolodott Hollywood az ötvenes évek hidegháborús szemléletétől. Az ötvenes években ugyanis az űrvendégek, mint afféle fenyegető kommunisták elözönlötték volna az Államokat, s nyílt háborúba keveredtek volna az őslakossággal. Ma, azonban, mint A harmadfokú találkozások is bizonyítja az Egyesült Államok hadserege technikusokat bocsát a tudomány rendelkezésére, s támogatja a két világ kontaktusának kialakulását, ha egyelőre titokban is. A háborús hisztériát tehát felváltotta a józan pacifizmus. S ilyen vonatkozásban Spielberg filmje nemesebb, tisztességesebb, mint George Lucas Csillagháborúk-ja. A harmadfokú találkozások — minden bizonnyal nem kerül be a halhatatlan, klasszikus művek sorába. Valaki azt mondta róla, Barnum-mozi —, s a maga tumultuózus látványosságával, mítoszainak gyermeki naivságával rá is szolgál erre a nem túl hízelgő bókra. De mi tagadás jó mozi —, s ezt mostanában, amikor annyi fennkölten filozofálgató unalmat láthatunk — könnyelműség lenne nem értékelni. Ncmlaha György Ismerjük meg egymást A moszkvai Puskin Állami Képzőművészeti Múzeumban egyszerre két tárlatot tekinthetett meg a látogató: az amerikai és az angol festők műveit. A XIX. és a XX. század amerikai művészetének értékes alkotásait küldte a New York-i Metropolitan Múzeum és a San Francisco-i Képzőművészeti Múzeum cserébe az orosz és a szovjet festészet nagy sikerű kiállításáért az Egyesült Államokban. A moszkvaiak 80 festményen mérhetik le az amerikai festészet fejlődését a XIX. század hatvanas éveitől napjainkig. A szovjet közönség megismerkedhetett az amerikai festők által képviselt különböző festészeti iskolákkal. Az amerikai festészet mellett a szomszéd termekben helyet kapott 35 festmény a londoni Korolev Akadémia gyűjteményéből. Ez a kis tárlat bemutatta az angol festészetet a XVIII. századtól a XX. század kezdetéig. A kiállításra a Szovjetunió és Nagy-Britannia között kötött tudományos és kulturális együttműködés keretében került sor. viszonzásul Angliában a forradalom előtti orosz, valamint a szovjet festészetet mutatták be* „Nyitás Bu Budapest, és talán az or- — Amit elmondott, abból ki- Boncz Géza ifjúsági humország legismertebb ifjúsági szórakozóhelye a Fővárosi Ifjúsági Művelődési Központ, másnéven a Budai Ifjúsági Park. A fővárosi tizenéves fiatalok közül nagyon sokan jártak már ott, a vidéken élők inkább csak hírből ismerik. Mit tesznek a park vezetői azért, hogy a vidéki közönség is „élőben” ismerhesse meg programjaikat? Barát László, a művelődési központ vezetője sorolja: — Ez az év valóban afféle „Nyitás Budáról”, a vidék, egyelőre inkább a vidéki nagyobb városok felé, már ami a programszervezést illeti. Például: „Debrecen bemutatkozik” címmel négy alkalommal május 27-től június 24-én, július 29-én, augusztus 26-án olyan műsorsorozatot szervezünk, amelyben a hajdúsági nagyváros kedvelt együttesei, a Color és a Lux popegyüttesek, a Panta Rhei dzsessz-rock zenekar, a Pátria bábegyüttes, a Debreceni Jazz Q. (amelynek nevében a Q. azt jelzi, hogy hol quartettként, hol quintettként állnak fel), a Délibáb és a Hajdú folklór- és néptáncegyüttesek lépnek fel. — Néptánc az „ifiparkban?’’ — Eddig is volt! A táncház minden szerdán kerül megrendezésre, a Muzsikás, a Vízöntő, a Boróka, a Kaláka és a nemzetiségi együttesek zenéjével. derül: Debrecent megismerik a budapestiek. De ez csak egy város. A többi város ifjúsági zenei életével és főleg közönségével mi a helyzet? — Kezdjük a műsorokkal: a fővárosi tanács segítségével szervezett Debrecen-sorozat csak az első lépés, a továbbiakban szeretnénk, ha a többi város is „bemutatkozna”, reprezentáns együtteseivel. Ami pedig a bárhonnan vidékről érkező közönséget illeti: ha szervezett csoport jön, előre tisztázni lehet: igénybe veszik-e a park új szolgáltatását, a fiatalok zsebéhez mért olcsó ebédeltetést. Délután, a 17—22 óra közötti műsorok idején is működik vendéglátóüzemünk. Mi tehát felkészültünk volna, az idegenforgalmiak kevésbé. Pedig irodalmi, politikai, humoros műsorokat is szervezünk, különösen szombatokon. Hadd ajánljunk egy öntevékeny megoldást: ha vidéki fiatalok csoportjai, iskolai, munkahelyi KISZ-szervezetek kíváncsiak ránk, vegyék fel közvetlenül velünk a kapcsolatot, írjanak címünkre: Budapest, I. Ybl Miklós tér 1—3., és mi biztosítjuk nemcsak a szórakozást, de az étkezési lehetőségeket is... — Milyen új programok várhatók nyáron? — VIT-műsorok, Dinnyés Lajos, Boros Béla, a Kaláka, a 100 Folk Celsius együttesek, eszkei, és a Fővárosi Művelődési Ház modern táncklubjának latin-amerikai táncbemutatói szerepelnek. A Csók— Mók humoresteken a Gúnya együttes és Böröczki József, a rádiókabaré tehetséges fiatal munkatársa lép fel. Folytatjuk a nosztalgiakoncerteket is, ezeken Sankó László, a régi Woods, ma LB együttes, és a Karsai-pantomimegyüttes lép fel. No, és persze a zenei keddenként Mini, P. Mobil, Tűzkerék, csütörtökön a Continental, a Beatrice, pénteken a legismertebb diszkóvezetők, mint Keresztes „Cintula”, Éliás Gyula, B. Tóth László és társaik adnak programot, a szombati irodalmi-politikai show-műsorokat a Gemini hangversenyei követik. Vasárnaponként pedig nagyegyüttesek, köztük szovjet, NDK-beli zenekarok, a Magyarországon már nagy sikert aratott lengyel SBB (június 22-én) és a hazaiak közül a Skorpió, a Hungária, ä Generál, az Apostol, a Bergendy lén fel, és természetesen az „év zenekara”, a Piramis. A szünetekben pedig játéktermekben szórakozhat a közönség. Várjuk tehát, hogy sikerrel járjon „nyitásunk Budáról”, és mielőbb minél több érdeklődő fiatalt fogadhassunk az ország bármely pontjáról. Szatmári Jenő István : Mai févéafántafuHle 20.05: Caesar és Cleopátra George Bemard Shaw „darabjai többnyire tárgyilagos expozícióval kezdődnek, és amikor már megfelelő illúzióba ringatta a nézőt, jön a paradoxon, a fintor —, legalábbis sokan annak vélték, pedig egy nagyon is józan elme varázslata alá kerültek”, — írja'a Színházi Kalauz. Vonatkozik ez társadalmi drámái níellett a Caesar és Cleopátrára is. Caesar egyiptomi hadjárata során győzelmet arat — és megismerkedik a gyermeklány Cleopátrával, akivel kedves „játékot” kezdenek; Caesar királynőt farag a kislányból. (Mint később Shakespeare-tői tudjuk: teljes sikerrel). Cleopátra helyett ekkor még öccse Ptolemaiosz ül a trónon. Caesar egyetlen intésére Cleopátra foglalja el helyét. Kiváló színészek játszanak az angol tévéfilmben: Caesar: Alec Guiness, Cleopátra: Genevieve Bujold (akit most a mozikban A javíthatatlan főszerepében is láthatnak). Tfith Béla LEGENDA lGkOl 4 8. Hétfőn aztán betömegelünk Nagymajorba, ahol glédára lökdelnek bennünket a káplárok. Pisszegnek, hogy pofa be, Maul halten!, jön a kapitány! Németül beszélt. Aki Végegyházán tanult, noha német oskolamestertől, mint én, csak azt érthette, hogy: elrendelem, megparancsolom, bezáratom ! Nézek körül a nagymajori pusztaságban, az ember szeme egy nyugalmas koronájú fába nem tud megkapaszkodni, egy lovat nem lát. Ugyan jó messzi földbe ásott kondérok gőze szállingál, mint téli disznóöléskor a tűz füstje, aztán megint csak ködöskés távolságok. A rövid beszéd végén neszelünk föl, hiszen az örökös katonának ment mundéros káplárok kaparintanak kézbe bennünket. Rajokban vonulunk bogáncsos hepehupák között a kaszárnyaépítőkhöz. Tavaly itt még szamártövisli- geteket simogatott a szél, most öt akkora épület fundamentumában serénykednek a köté- nyes mesterlegények, hogy egyikben-másikban elférne ezer ló. Júniusig a kaszárnyaépítőknek cígeltem a téglát, maltert. Egy lónyerités után a fene majd megevett. A tégla kiköszörülte a kezem duzzanatait. Nem volt sok válogatnivalóm, vagy az égetőkemencékhez, vagy az Aradról érkező szekerek lerakásához lökték az embert. Csikós, katona, nem Volt abban válogatás. Ha rámjött a lovazhatnék, haza- suttyantam, néha éjszakának évadján, mondom apámnak, kicsinyég adja már alám a lovát, mert ki vagyok rá éhezve rettentően. Szerencsére értett éngem az apám, hát hagyta. Hajnalra mindig szépen visszaakasztottam a lovát, én meg álltam a majszterlegények mögé téglát trógerolni. Júniusban megjött a bukovinai ménes. Kétszáz ló, meg a legénység. Ott táboroztak a Nagymajor környékén, azok dobogása, messzire terülközése odalátszott az egyre magasodó kaszárnyára. Élt a reményem, hogy ülök én még lovon! A bukovinaiak között jó cimborákra leltem, na esténként, hogy fájrontot kiáltott a pallér, a nap már elköszönt, ugrottam a lószagú komák közé. Maga a kesernyés lószag is kiment belőlünk, az aromás, csípős csikóiliattal együtt, helyette belénk költözött az égetett meszek és téglák mes- teres, idegen szaga. A lovak felhorkantottak, ha abban az ancungban közéjük mentem. Holdvilágnál ültünk, kóstoltuk a bukovinai lovakat. Pár hét alatt kiismertük őket, mert a barakkszállásokban járkáltak a hírek, hogy nyergest választhatunk, ahogy ideér a kétezer szilaj. Azokra nem lehet ülni, hát nyissuk a szemünket, mert alkalom- adtán rá kell mutatnunk a szerszámlóra. Már éppen a dudacserepeket malteroztuk az emeletes kaszárnyák tetején, mikor hírleltük, hogy jönnek a csikók. Tíz ménesbe osztották őket. Kétszáz csikó meg egy katonacsikós mellé löktek másodmagammal bojtárnak. Fájdítottam a sorsom, hisz’ kinőttem azt én már tizenkét éves koromban. A fölöttesern félt a lótól. Mivel rajta katonaruha volt, övé lett a bizalom. De vigasztalódtam is. A bukovinaiak közül kikóstolt lovat rámruházták, ahogy kívántam. Jó, kis könnyű járású, fekete kanca, törzskönyve szerint erdélyi születésű. A Virág nevet én ragasztottam rá. Lóállásunk kint volt fölütve Fecskésen, a gazdám mindennap bejárt parancsosztásra. Az első pillanattól irigyem lehetett, mert soha nem mondta meg, mi a parancs, mi a várnivaló, csak kummo- gott az orra alatt. S rettenetesen törte, üldözte a lovát, tudni akart vele bánni. Ügy ülte, mint majom a köszörűkövet. Félt, meggörnyedt rajta. Sehogy se érezte mit lép alatta a ló. Mi meg, hogy ilyen begyógyult szájú volt velünk, bojtárjaival, hát nem mondtuk neki, mit is kéne mozduljon, hogy a ló is értse. Ügy lehet, hasztalan mondtuk volna. Vaknak hiába mutatjuk, merre virrad! Hanem kitudtuk a bukovinai cimboráktól, hogy harminc nap múlva jön a kalapos király, megszemlézni me- zőhegyesi alkotását. De előre megparancsolta, hogy érkezésekor nem kíváncsi semmiféle parádéra, csak az eredményekre. Az ember mindent tudott. A ló révén ismeretségben voltunk a főispán kocsisával, meg az alispánéval. Az urak kocsisai pedig többet tudtak a világ fordulásairól, mint maguk a főispán i titoknokok. (Folytatjuk•)
