Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-08 / 133. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIV. ÉVF., 133. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1978. JÚNIUS 8., CSÜTÖRTÖK Kádár János Hajdú-Biharban Látogatás Nádudvaron és a Gördülőcsapágy Művekben A Hajdú-Bihar megyei Iá- tevékenységéről számolt togatáson tartózkodó Kádár Kádár János közvetlen János szerda reggel ellátoga- vakkal üdvözölte tott a megyei pártbizottság rehajtóbizottság be. mondta, esztendőről esztendő- sza. re érzékelhető és mérhető a párt-vég- fejlődés. Jóllehet, elég mosto- gjait és hák az időjárási viszonyok és székházába. A Központi Bi- mondott köszönetét a szívé* a talajadottságok, mégis a legutóbbi öt év átlagában pél­dául búzából 54, kukoricából 81, cukorrépából 654, burgo­nyából pedig 366 mázsás hek* zottság első titkárának társa­ságában voltak Katona István és Grósz Károly, a KB osz­tályvezetői. lyes fogadtatásért és a tájé­koztatásért. A látogatás következő állo­mása az ország egyik legna­Gazda László, az apparátus gyobb közös gazdasága, a nád- táronkénti termést takarítot­a lapszervezeti titkára kö­szöntötte Kádár Jánost, aki ezután a megyei párt-végre­hajtóbizottság tagjaival talál­kozott. Az ülésen Sikula udvari Vörös Csillag Terme­lőszövetkezet volt. Részt vett tak be. Gyarapodik a gazda­ság állatállománya is: a te­a programban Sikula György, nyésztők szakértelmét és Szabó Imre és Fazekas Ká- szorgalmát 55 ezret meghala- roly, a megyei tsz-szövetség dó juh- és sertésállomány ta- György első titkár beszámolt titkára is. A termelőszövetke- núsítja. A jubileumi zászlóval arról, hogy a megye lakossá­gának körében teljes az egyet­értés a KB áprilisi ülésének határozatával, az előadói be­széddel. A zet székháza előtt százak kö- kitüntetett szövetkezet tavaly szöntötték a vendégeket, köz- 1,2 milliárd forint termelési tűk Kincses Lajosné, a püs­pökladányi járási pártbizott­helyzetértékelést ság első titkára, valamint a reálisnak, a feladatokat meg­oldhatónak tartják. A megye munkásai, parasztjai és értel­miségi dolgozói elfogadják, helyeslik és cselekvőén támo­gatják a párt politikáját. Ki­egyensúlyozott, jó társadalmi. értéket állított elő, és fu­totta az erőből a háztáji gaz­daságok támogatására is. közös gazdaság vezetői: Sza. Ennek is része volt abban, bó István elnök, Gonda Sán- hogy a múlt évben a kisgaz- dor, a pártbizottság titkára és daságok mintegy 50 millió forint értékű termékkel se­gítették az ellátást. A beszélgetés során szó esett a két évvel ezelőtt ala­Ludman Károly KISZ-titkár. Kedves jelenet volt, amikor a tagság képviselői szíves szó­val, a szeretett vendégnek szó­politikai légkörben, eredmé- ló hagyományos ajándékkal: ^ult Hajdúsági Agráripari nyesen dolgoznak a XI. friss kenyérrel és egy kulacs Egyesülés tevékenységéről is. kongresszus határozatainak borral üdvözölték Kádár Já* Tizennégy szövetkezetei, egy végrehajtásán. Szabó Imre, a nőst. megyei tanács elnöke és Kó. A tsz tanácstermében köz- nya István, a Kossuth Lajos vetlen hangulatú beszélge- Tudományegyetem rektora a tésen tájékozódott a Közpon- tanácsi munka tapasztalatai- ti Bizottság első titkára a ról, illetve a tudományos, fel- nádudvariak munkájáról, ter- sőoktatási területen dolgozók veiről. Ahogy Szabó István el­állami gazdaságot és egy vál­lalatot tömörít az egyesülés. Tagjai önállóságukat meg­tartva, erőiket olyan jelentős (Folytatás a 2. oldalon) Palóc nap ’78 Balassagyarmaton rendezik Heves és Négrád megye hagyományos ünnepségét Évek óta szokásos már, A gálaműsorban fellépnek a ram nélkül. Két színpadon hogy a palóc nép hagyomá- felnémeti művelődési ház ci- összesen 29 együttes és szólis- nyainak ápolására Heves és terazenekarának tagjai, ott ta mutatkozik be a közönség- Nógrád megye közösen rende- lesznek a parádi ÁFÉSZ tánc- nek. zi a palóc napot. Eddig rend- csoportjának fiataljai, a nóg- a főtéren a balassagyarma- szeresen Parádfürdő volt az rádsipeki parasztbanda tagjai ti, bélapátfalvai és tarnaleleszi ünnepség színhelye, 1974-től és egyéni szólistái, a terpesi fúvószenekar tagjai térzenével Nógrád megye is aktívabban népdalkórus tagjai. Az előze- szórakoztatják az érdeklődő­bekapcsolódott a rendezvény- tes tájékoztatás alapján is ^et. Népművészeti kiállítás sorozatba. Ekkor Kisterenye nagy érdeklődés várja a Jó. ny;iik a palóc ligetben, népvi- adott otthont a népünnepély- zsef Attila megyei Művelődé- seieti bemutatókra is sor ke­nek. si Központ tánccsoportjának sőt népi vásárt szervez* Az idei palóc napot, vasár- szereplését, valamint a holló- nek a rendezők iparművésze­kül asszonykorus fellepeset ^ tárgyakból, és a gálaműsor utolsó számát, balassagyarmati palóc nap programját a Bajcsy úti utcabál Gáspár Sándor látogatása Salgótarjánban Csak a kommunista mozgatom képes választ adni Lencsés Sándor szakoktató, a híradástechnikai hálózatszerelő első évfolyamos tanulók munkájáról tájékoztatta Gáspár Sándort Tegnap Salgótarjánba látogatott Gáspár Sándor, az MSZMP Központi Bizottsága és a Politikai Bizottság tagja, a SZOT főtitkára. Gáspár Sándort, a megyei pártbizottság székházában Géczi János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a megyei pártbizottság első titkára és Kovács László, az SZMT vezető titkára fogadta. Ezt követően Géczi János tájékoztatást adott a XI. pártkongresszus határozatai­nak időarányos végrehajtásáról és a további feladatokról. Gáspár Sándor, a Központi Bizottság legutóbbi ülésének né­hány legfontosabb kérdéséről beszélgetett a megye párt-, állami, tömegszervezeti és társadalmi vezetőivel. — kép: kj — A délelőtti órákban Géczi tájékoztatója után nap, Balassagyarmaton ren­dezik, ahol a két megye népi kultúráját reprezentáló együt­tesek: népi kórusok, tánccso­portok, hangszeresek, ének­szólisták, népi iparművészek lépnek a közönség elé. A tervek szerint 41 együttes sze­repel a balassagyarmati ün­nepségsorozaton. • Közülük 3 8 Heves megyei, 23 pedig Nógrád megyéből kerül ki. A csaknem kétezer szereplő és közreműködő részvételével megrendezett palóc napra a rendező szervek mintegy húszezer embert várnak pa­lócország fővárosába, Balas­sagyarmatra. Rendkívül gazdagnak ígér­kezik az egész napos prog­ram. Zenés ébresztő köszönti a várost és a Balassagyarmat­ra már korábban megérkezett vendégeket. A csoportok zene­szóval, énekkel vonulnak a dísztribün elé, amelyet az egykori megyeháza előtt ál­lítanak fel. Az üdvözlés után Koffer István, a párt megyei végrehajtó bizottságának tag­ja, a megyei tanács elnöke köszönti a palóc nap szereplő­it és vendégeit. A felvonuló együttesek a dísztribün előtt rövid bemutatót is tartanak, hogy ezzel is élénkítsék a fel­vonulást. A főműsor a felvonulás után, háromnegyed 12-kor kezdődik a ligetben. Érdekes­nek ígérkezik a nyitókép, de érdeklődéssel várják az eger- bocsi népdalkórust, a vizslási asszonykórus szereplését is. a mikófalvai tánccsoport be­mutatkozását. iskolánál rendezendő A délután sem marad prog- zárja majd. János, dr. Gordos János, a megyei pártbizottság titkára, Kovács László és Ozsvárt Jó. zsef, a párt megyei végrehaj­tó bizottsága tagja, a salgó­tarjáni városi pártbizottság első titkára kíséretében a ven­dég ellátogatott a MüM 211. sz. Szakmunkásképző Inté­zetébe. Berki Mihály, a me­gyei tanács elnökhelyettese, Horváth László, a megyei pártbizottság tagja, az intézet igazgatója és Sós Gábor, az intézet pártvezetőségének tit­kára fogadta. Horváth László Megyei vöröskeresztem tanácskozás Együttműködési megállapodás a Hazatias Népfronttal Szerdán délelőtt Salgótarján- A megvitatott szöveg négy ban a megyei tanács épületé- pontban tárgyalja a két szer­ben ülést tartott a Magyar vezet közös tevékenységének Vöröskereszt Nógrád megyei lehetőségeit. Alapjául a Ha­végrehajtó bizottsága, dr. Fan- zafias Népfront VI. kongresz- csik Jánosnak, a megyei Vö- szusának állásfoglalása, vala- röskereszt elnöknek vezeté- mint a Magyar Vöröskereszt sével. V. kongresszusának határoza­Elsőként a megyei Hazafias ta, illetve az országos szervek Népfronttal kötendő együtt- együttműködésének 1977-es működési megállapodás tér- alapelvei szolgáltak, vezete került napirendre. Mint A tevékenység gerincét az Szoó Béláné, a Vöröskereszt egészségvédelem, az egészsé- megyei titkára az írásbeli elő- ges életmódra való nevelés te- terjesztés kiegészítéseként el- rén kifejtett munka adja. Töb- mondta: a két tömegszervezet bek között a közművelődés- évek óta együttműködve se- politikai határozat végrehajtá- gíti egymás munkáját. A meg- sa, a különböző rendezvények, állapodás csak csoportosítja a előadások, közös klubok és feladatokat és tennivalókat, annak érdekében, hogy a kö­zös tevékenység még alapo­sabb és hatásosabb lehessen. Az ülésen a Hazafias Népfront képviseletében részt vevő Se­res Vladimirné megerősítette az elhangzottakat. más ismeretgyarapító formák, a véradóakciók mind jelentős szerepet kapnak itt. Külön pontban tárgyalják a család- védelem és szociálpolitika kér­dését, különös tekintettel az idős korúakra és veszélyezte­tett körülmények között élők­re. A megállapodás teret biz­tosít a környezetvédelemnek és — nem utolsósorban — a béke és szolidaritási akciók­nak is, melyeknek szervezésé­ben, lebonyolításában a Vörös- kereszt is egyre jelentősebb szerepet vállal. Második napirendi pontként Baráth Pálné, a balassagyar­mati járás vöröskeresztes tit­kára kísérő szavaival a járási vezetőség beszámolója került vitára, az aktivisták képzésé­nek tapasztalatairól. Végül dr. Marton Tibor főorvos az egészségnevelési hetek idei programjának értékeléséről számolt be. A napirendi pontok vitájá­ban szót kért többek között dr. Harakály Mária, a megyei tanács egészségügyi osztályá­nak vezetője és dr. Dömsöd.y Péter, a megyei KÖJÁL igaz­gatója. tása egyáltalán nem okozott társadalmi megrázkódtatást, nem teremtett létbizonytalan­ságot, munkanélküliséget, nem zavarta meg a dolgozók hosszabb távra szóló elképze­léseinek megvalósítását, mi­ként a tőkésországokban. A tőkésországok munkás képviselői a tények alapján meggyőződtek arról, hogy más, amit a burzsoázia mond rólunk és más a valóságunk. A tőkésországok szakszerve­zeti vezetői, a munkások kép- Gáspár viselői a vita eredményeként megér- tényein­ket, érveinket és a hozott ál­lásfoglalások szellemében dol­goznak. Ez a szocialista orszá­gok eszmei térhódítását is je­lenti. Befejezésül azokról az el­képzelésekről szólt, amelyek a Szakszervezeti Világszövetség soron levő feladatai. Szólt azokról a reális lehetőségek­ről, módszerekről, amelyek okos alkalmazásával jelentő­sen segíthetjük a szakszerve­zeti világmozgalom egységé­nek megteremtését. Ismertet­te azokat a módszereket, azt a munkát, amit a magyar Sándor megtekintette az úsko- belátták igazunkat, lát, beszélgetett néhány tanú- tették, elfogadták lóval, és szakoktatóval. Délután az MSZMP megyei bizottság oktatási igazgató­ságának nagytermében a párt-, társadalmi, állami és tömegszervezeti tisztségvise­lőket tájékoztatta a Szakszer­vezeti Világszövetség nemrég Prágában lezajlott IX. kong­resszusáról. Bevezetőjében vázolta azo­kat a körülményeket, ame­lyek közepette sor. került a nemzetközi szakszervezeti mozgalom egységét erősítő, igazi munkás világfórumra. Hangsúlyozta, hogy a mai vi- _ _______ l ágh Jyzetben a munkások szakszervezeti mozgalom gondjaira, kérdéseire egyedül végzett mai hírének és tekin- mozga- télyének kivívásáért. Ennek során — a többi között — csak a kommunista lom képes megfelelő és időt­álló választ adni. Ez volt a hangsúlyozta, hogy az új utak tanácskozás egyik legfőbb po- és módszerek keresésére tör­litikai haszna, értéke és ér­telme, ez jellemezte az egész tanácskozást. Az SZVSZ munkájában, a vitában, a dokumentumok elő­készítésében nemcsak az ide­tömörült szakszervezetek — szocialista, tőkés és a harma­dik világ országai — képvise­lői vettek részt, hanem a meghívott vendégek is. Ez a tanácskozás demokratikus vo­ténelmi tapasztalataink kény­szerítettek rá, a párt helyes politikájának útmutatása alap­ján. A szakszervezeti világmoz. galom egységének megvaló­sítása céljából hangsúlyozta a nyugati országok szak- szervezeti tisztségviselőivel való párbeszédeket, a mutat­kozó lehetőségek jobb kihasz­_nálását, a türelmet, a kölcsö­n asat erősítette. Az elfogadott .. .. ’ , , , ’ ,. állásfoglalás pedig olyan jel- Tme^^ó bari o legű, amelyeket a különböző Szerezhet /lőszervezel viszonyok és körülmények kö­zött dolgozó szakszervezetek egyformán jól tudnak hasz­nosítani a munkájukban. Egyébként a Szakszervezeti Világszövetség a világ egyet­len olyan szakszervezeti szer­ve, amely a szervezett dolgo­zók hatvanöt-hetven százalé­kát tömöríti soraiba. Szólt arról, hogy a nézetek összeütközése során olyan kér­désekben kellett bizonyítani igazunkat, hogy nálunk mi­ként érvényesül a demokrati­kus szabadságjog, hogy a tő­ti Világszövetségbe tömörült szakszervezeti mozgalomnak. Az előbbieken kívül szükség van arr.a is, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom té­nyekkel, konkrét cselekvé­sekkel, eredményekkel bizo­nyítsa annak a szolgálatnak a sikerességét, amire hazánk­ban vállalkozott az önállóság, a megnövekedett jog- és ha­táskör jegyében a szakszer­vezeti mozgalom. Gáspár Sándor az esti órákban visszautazott Buda­kés világgazdasági válság ha- pestre.«

Next

/
Thumbnails
Contents