Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-30 / 152. szám

Czinder Antal érmei Vacsoráidé Néhány kisplasztika, kismé­retű figurális kompozíció, gra­fikák, rajzok sorakoznak Czin­der Antal műtermében. Ér­met alig látok. Pedig Czinder Antal elsősorban éremmű­vész. Érmeiért kapott díja­kat, kitüntetéseket. Éremmű­vészként nyerte el a Derko- vits-ösztöndíjat 1965-ben. Ér­meivel szerepel minden ran­gosabb hazai és sok külföldi kiállításon. — Most is Egerben állítot­tam ki. Hetven érmet és né­hány grafikát, az utóbbi évek munkájából. Az első mestere Somogyi József volt, aki a képzőmű­vészeti gimnáziumban taní­totta, ott, ahol most Czinder Antal is tanár. Az éremfor- málás művészetével Ferenczy Béni ismertette meg. Tőle tanulta a gondos megmun­kálás, a cizellálás, a lírai han­gulat fontosságát. — A mester élete utolsó éyeiben látta néhány munká­mat, s nagy elismerés szá­momra. hogy tetszettek neki. Czinder Antal 1961-ben vég­zett a képzőművészeti főis­kolán, 10 évig volt a Fiatal Művészek Stúdiójának a tag­ja. Számos hazai kiállításon láthattuk munkáit. — Egyéni kiállítása volt Hódmezővá­sárhelyen és Szófiában, 1974 és 1976-ban Budapesten. Sze­repeltek érmei a FIDEM — a Nemzetközi Éremszövetség — kiállítások magyar anyagában, Szentendrén az Éremantológia 1945—76 című bemutatón, Sopronban az I. országos Alamizsnát osztó magatartás jellemzi, érzelmi tartalmukat az érzékenyen for­mált és gondosan összehangolt változatos tónushatást keltő síkok ritmikus változása feje­zi ki”. „Érmei pontos, logikus szer­kesztési elv alapján visel­nek feszesen drámai kompo­zíciót, kaprak fegyelmezet­ten mozgalmas ritmust a plasztikai alakítás rendjében. A konstruktív törekvés ele­meinek transzponálása csak rá jellemző módon teremtett új vonást: a pozitív-negatív formák rendszerének fe­szültséget teremtő rendjét tudja megvalósítani az éremművészet léptéke és tech­nikai feltételei között” — vé­lekedik a neves műtörténész. — Az éremművészet a leg­szabadabb műfaj. S rövid idő alatt megvalósulnak a mű­vek. Dolgozom megbízásra is, de inkább szabadon, a magam gyönyörűségére. Emléket ál­lítok művészeknek, festők­nek, — készült érmem Rad­nóti Miklós, Pór Bertalan, Nagy Balogh János, Gold- mann György emlékére. Sokszor szerepel a termé­szet is témái között. Olykor szinte tájképszerűek az ér­mei. S jellegzetes témája az emberi otthon és a termé­szet találkozása (ajtó, ablak). A művész most Olaszország­ba készül. Hogy megnézze azt a Rimini-i hidat, amelyet csak fotóról ismert, s amelyről egyik igen szép érmét min. tázta meg... (Kádár) érembiennálén, az Éremmű­vészet ’77 című budapesti ki­állításon. A kisplasztikán kívül a mo­numentális szobrászatot is műveli. Fáy Andrásról ké­szült szobrát Párádon állítot­ták fel, s most a szolnoki KISZ-vezetőképző tábor elé kerülő — munkásfiút ábrázo­ló — művén dolgozik. Szobrain és érmein a termé- szetelvűség uralkodik. Érmei embereket, életképeket, tájat ábrázolnak. — Nem vagyok elvont tí­pus. Számomra az élet — látvány. Ezért van szobraim­nak arca, s nem elvont gömb­formák. Nem törődöm a divat­tal. Ugyanakkor törekszem ar­ra, hogy jellegzetes, egyedi le­gyen, amit csinálok, ötletben, figurában, felépítésben, moz­gásban. Kisplasztikáim egy- figurások, az egyedi, egyszeri ember megjelenítésére. Az ér­mekben több a kísérletezési lehetőség. Ezért is foglalkozom sokat a műfaj új lehetőségei­vel. A térbe állított érmekkel, a tér ábrázolásával, megte­remtésével. De lírai alkat va­gyok, emiatt az elvontság, emelkedettség a témák megva­lósításában. Egyik kritikusa írta: „Érme­in egyforma bátorsággal te­remt térillúziót és használ ön­magát megjelenítő „kubista • elgondolású konstrukciókat”. Másutt azt írják róla:„Fény- és árnyékviszonylatokat te­remt egy-egy érmén belül, ezekből sorszor színhatásokat is kicsihol. Plekettjeit lírai LEGENDÁK A LÓMÓL 46. Jaj, az anyádnak azt a si­ma suttyamentumos bodzafa- virágját, te, hát mit rejtegettél te előlem, hisz olyan vagy, mint a csurrantott méz! Nyalábolom föl fektémből, de hurcolom a házukon vé­gig, hogy a lába se éri a föl­det. O meg kapaszkodik, át­fog kezével, lábával, mosoly­gödrei, a jóság örvényei pir- kadnak ki arcán, kicsiket ne­vet, mint a fiókgalamb. Ügy alszunk el Etellel ösz- szefonódzkodva, mint a sző- lőínda. De hunyunk olyan ájult pilledtséggel, csak arra ébredünk, égő mécsessel áll ágyunk fölött Misa. Jelenti, hogy hozott rühkenőcsöt. De már megy is, ne hiányolják a lovak. Sötétben maradtunk. Mondom Etelnek, te, ez a Mi­sa gyerek most téged bizonyo­san megsuhint. — Nehogy azt hidd. — Hát? Mit mond? Megdi­csér, hogy ez a jó asszony, a hűséges, meg így, meg úgy. — Nem tudom, mit mond. Te mit tennél? — Nehéz más helyébe tud­nom magam. Ahhoz nékem Misának kéne lennem, akkor azt tenném, amit ő. — A magad helyében? — Nem állnék jót magam­ért, annyi bizonyos. Mit ten­nék, mit mondanék, ki nem találhatom, de nem a lovakat rühölném ilyen látvány után. Ezalatt felöltöztem, megyek Misa után. Az én lovam körül bajol, vízjel akarja leönteni. Nem engedem. Meleg lovat nem szabad abárolni! Száraz szalmacsutak annak az orvos­sága. Lehányom a habját, ne­héz gyerek ez a Misa, érzem, a csutak alatt rezeg a csikóm lába. Akár az enyém. Rühöljük aztán a Misa lo­vait is. Beszédjén, mozgásán nem látszik, hogy a vasvillát nézné. Szelíd, mint a nyárfa. Mikor elkészülünk, mondom, gyógyulásig háromszor is meg­kenheti napjában. Közben szé­nalevélből főzött borogatáso­kat rá! Mehetnékem van erősen, mondom is. —. Reggel lesz, mire haza­érek. Misa marasztal. Etel is. Leg­alább egyek. Kedvesek. Nem jétszhatjék. Nem aradi mutat­ványosok ezek. — Az ágyatok szalmája is meggyulladna alattam, ha ma­radnék! • — Megbántad? — kérdi sze­mével Etel. — Misát sajnálom. — Engem? Én annyira sze­retem Etelt, annyit szenvedeti mellettem, örülök, ha keze nyomán ehetek, hallhatom pa­pucsa csattogását, ha még egy kicsit törleszthetek neki a sok tízévi szenvedésért. El is hagyhatott volna, rosszab­bul is lehetett volna, boszor­kánnyá, szattyánfenekű vén zsörtölődő pokolküszöbbé le­hetett volna közben, hogy nem lett sarjadékunk. — Gyere gyakran! —mond­ta Misa, míg kezet nyújtott. — Nehogy negyven év múlva lássunk, mint most, mert ak­kor, már tán nem is itt la­kunk! Reggel, még jő harmaton hazaérek, az én asszonyom fönt csörtög. Már megfejt, me­leg tej, nagy zöld mázas kö­csögökben az asztalon, oldalnyi avas szalonna, zöldhagyma, só­kupa. A lányok ágyaznak, a három legény állatot etet. Do­logra mennek, ki a lóhoz, ki marhákhoz, ki a járgányos vízhúzáshoz. Lányok do. hánypalántálni, maradunk ketten Pircsivel. Gondolom, én is az orrom alá hányom azt az ötven-hatvan falatot, s nézem, hol hagytam abba. Si- ethetnékem van. Ügy érzem, minden rá van írva a pofaszí­jamra. Mikor magunkra mara­dunk, azt mondja Pircsi. — No, tán elszaladt kend­től a cocó, hogy ennyi ideig odakujtorgott? Ha már kendez, akkor baj van. De hírhozó hogy is érhetett volna ide előttem? — Hallod, ilyen sunyi ló­val se volt még dolgom. Jó ló, jó ló, hagyom a kískondo- ros előtt, régi cimborával akadtam össze. Kinézek egy­szer, se ló, se nyoma. Ment kancaszimaton Erdőhegynek. Na, gyalog utána. '— Nem tudom én, hogy a ló ment-e a kancaszimaton, vagy kend! — Piros, ismerhetsz, ha 4 NÖGRÁD - 1978. június 30., péntek \fozart- és Hidae-mü a programban Salgótarjáni szimfonikusok Veszprémben Jelentőségteljes zenei ese­mény tanúi lehettünk a kö­zelmúltban Veszprémben. Az ország különböző városaiból 11 öntevékeny zenekar gyűlt össze — közöttük a salgótar­jáni szimfonikusok is —, hogy részt vegyenek a VII. országos kamarazenekari fesztiválon. Nagy jelentőségű és országos esemény volt a találkozó, elsősorban azért, mert a zenekarok (egy kivé­telével) mindegyike ősbemu­tatót tartott. Tíz neves ma­gyar zeneszerző —, hogy csak néhányat említsek, Szokolay Sándor, Petrovics Emil, Hajdú Mihály — alkotása először csendült fel, először hallhat­tuk ezen a nagyszerű zenei eseménysorozaton, amely mű­velődéspolitikai és művészet­politikai szempontból sem kö­zömbös. Veszprém városa az utóbbi években a kamarazene orszá­gos fóruma lett. Ott nem utolsósorban az amatőr, ön­tevékeny zenekarok nagymér­vű szakmai és művészi fej­lődésének is tanúi lehetünk, mint ahogy dr. Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes megnyitó beszédében elmond­ta: „Az öntevékenység ma már nem jelent tudásbeli ki­sebbrendűséget. Az amatőr együttesek olyan országos ze­nei közművelődési fórum elő­adóművészei, akik zeneszer­zőket inspirálnak alkotásra és akik a zeneművészet belső övezeteibe vonzzák az átla­gos zenekedvelőket.” Mindezek után, gondolom nyilvánvaló és természetes, hogy csak szűkebb hazám képviselőiről, a salgótarjáni szimfonikusokról próbálok részletesebb tájékoztatást nyújtani, szereplésüket ismer­tetni. Az igen előzékeny és szí­ves fogadtatás, a minden igényt kielégítő szervezés, a megadott próbalehetőség meg­felelő hangulatot biztosított a tizediknek sorra kerülő kama­raegyüttesünk szereplésére, Róna Frigyes karnagy veze­tésével. Elsőnek Mozart D- dúr divertimento K. 251. mű­ve csendült fel, amely talán a divertimentók Aközött a leg­délelőtt nem mentem... Né­kem már mindig délután van! — Csak meg ne sajnálja­lak. Majd elhiszem. Ilyenkor bolondultok csak meg, mikor délutánodni kezd! — Honnét tudod? — Aki nem süket, az hall­ja. Ott volt a kovácsházi ke­fekötő. Addig vásározott, me­nyecskék után ahajkodott, hogy a végén egy fiatallal buj­dosott el. Addig tartott a szerelem, amíg a pénz. A vé­gén az öreg visszarimánkod- ta magát az asszonyhoz. A műhelye is ott maradt, hát jól van. Nehogy erre az útra kanya­rodj, mert én vissza nem fogadlak. De amíg ezt mondja, vala­mi nagy buzgólkodásba kap, nem is látom. Megképzik előttem a kefekötő sora, elkó- dúsodása, hazavánszorgása, amit a kutyának se kívánnék, bizony. Hanem Pircsi csak elém penderül, a harangaljú lánykori szoknya rajta. El- ámulok, — Ez még megvan, ennyi idő után? — Minden. Minden megvan, vén kurafi, csak a szemed nyisd ki! Szedi az asztal szerelését, de perdül, de fordul olyan pi­piske módra, egész megállí­tom. Az agyam is megsugáro- lódott, hát éfi barom, nem veszem észre, hogy bizonysá­got akar. Kitanítják az asz- szonyok egymást. Bizonysá­got, bizonyságot! Segíts, bi­zonyság! Segített. Hanem, ahogy gombolom a lajbim, nem állta szó nélkül Piros. — Olyan bazsalikomszagú a hajad, te, milyen ágyban kel­tél? — Csupa másodvirágzásban a mezőség, asszony, hót a bazsalikom megtölti a ha­tárt! (Folytatjuk.) nehezebb. A megszólaltatott négy tétel precíz kidolgozás­ban, de könnyed, szórakoz­tató mozarti stílusban hang­zott el. Mindegyik tételt, de különösen a menüett részé­nek exponált oboa szólamát —, melyet a bíráló bizottság is kiemelt — Kazincziné Szi­getvári Gabriella látta el szép hanggal, biztos intoná- lással. Ezután Hidas Frigyes Kamarakoncert című alkotá­sának ősbemutatója követke­zett, ugyancsak Róna Frigyes vezényletével. A XVI. század­ban divatos concerto grossóra emlékeztető, de korunk embe­réhez szóló mű igen jó al­kotás. A három szólóhang­szer, hegedű, fuvola és oboa szembeállítása és felelgetése a nagyobb csoporttal, a bo­nyolult, váltakozó és szinkó­páit ritmus, az újszerű har­mónia és különösen a máso­dik tétel koncertáló hangsze­relnek sikoltásszerű elnyúj­tott belépései, az üstdob mo­noton kísérete, mind-mind oly feszültséggel telített at­moszférát, oly kivételes zenei élményt nyújtott, hogy egy­hamar nem lehet elfelejteni. Bátran mondhatjuk tehát, hogy Hidas Frigyes újonnan bemutatott alkotásával zene- irodalmunk gazdagabbá lett. A három szólamot Torják Vilmos (hegedű), Szvoren András (fuvola) és Kazinczi­né Szigetvári Gabriella tol­mácsolta. 20.00: Michelson beiktatása II. Katalin cámő azzal a kéréssel fordul az észt ne­mességhez, hogy Michelaont, a svéd királyi hadsereg őr­nagyát az észtországi „ne­messég szent könyveibe be­írják”, azaz fogadják be ma­guk közé. A tanácsban meg­oszlanak a vélemények Michelson tettel és érdemei körül. Sok pletyka száll vi­selt dolgairól, így dönteni el­ső megközelítésben, nem is tudnak. Michelson maga is Tal- linnba érkezik, ahol a her­Romániában 1949. április 30-á.n alakult meg a pionír­szervezet. A román pionírok vezetői a szervezet tagjait ha­zaszeretetre, a Román Kom­munista Párt és a dolgozó nép iránti megbecsülésre ne­velik. A Szovjetunió és a töb­bi szocialista ország gyerme­keivel való barátkozásra ösz­tönzik. A közösségi életbe is be­kapcsolódnak a román pioní­rok. Szívesen segítenek a köz­hasznú társadalmi munkában. Legutóbb példásan helytálltak a földrengés sújtotta vidékek újjáépítésében, a romeltakarí­tásban, még a mentési mun­kálatokban is. Erejükhöz mér­ten tehát minden olyan mun­kában részt vesznek, mely a népre hárul. A tanév Idején évről évre megszervezik az „Ismerd meg A hangversenyek befejezé­se után szakmai értékelésre került sor, melynek alap­ján a salgótarjáni szimfoni­kusok ismét szép sikert köny­velhettek el maguknak. Befejezésül talán érdeklő­désre tarthat számot az is, hogy a salgótarjáni együttes nyolc évvel ezelőtt létesült, nyolc év óta áll zenekultú­ránk szolgálatában. A Nóg- rád megyei filharmóniai hangversenyek állandó részt­vevője, két ízben a csehszlo­vákiai Besztercebányán kon­certezett, a budapesti várbeli hangversenyeken ugyancsak két ízben szerepelt. Meg kell említeni továbbá, hogy a szolnoki kulturális hetek al­kalmával Minkov, szovjet ze­neszerző nagyszerű alkotását mutatta be, majd munká­ját az elmúlt év decemberé- ban a népművelési intézet nívódíjjal jutalmazta. A ze­nekar további művészi mun­kájának sikerét Róna Frigyes és Virág László karmesterek biztosítják. Az ügyvezetést Füzes Zsigmond, a mindig következetes, a mindenre gondoló, kiváló zenepedagó­gus látja el. Ök hárman vol­tak a zenekar életre hívói, akiknek kívánjuk, hogy veze­tésükkel még sokáig biztosít­sák az együttes életben ma­radását, további művészi fejlődését. Borsányi Mátyás 1 Mai Iv-ajáHÍaiunk A román pionírokról cegnő estélyére toppan be. Megtudjuk azt is, miért kér­te Katalintól a kegyet, mi­ért akar bekerülni a neme­si testületbe. Az észt nemesség szervez­kedik. Mindenáron meg­akarják akadályozni Michel­son beiktatását. A jeles észt író, Jan Kross kisregényéből készült mű előtt maga az író mond be­vezető szavakat. Képünkön: Jelenet Jan Kross Michelson beiktatása című tévéjátéké­ból. A főszerepben Bujtor István. hazádat!” elnevezésű, nagy­szabású akciót, melynek ered­ményeit a tanév végén kiál­lításon mutatják be. Nagy jelentőségű a „Minitechnikus” verseny is, amelynek bíráló bizottságához évente nagyszá­mú, a gyermekek által készí­tett kisgép, berendezés, repü­lő- és hajómodell érkezik. Természetesen, a feltalálás­nak számító, legtökéleteseb­beket szabadalmazzák, soro­zatban gyártják és felhasz­nálják. Számos pionirház működik. Az elsőt 1950. júniusában Bu­karestben, a volt királyi rezi­dencia épületében létesítet­ték. Több érdekes pionírújság jelenik meg Romániában, legtöbbjük szép, színes kivi­telben. A Romániában élő magyar nyelvű pionírok heti­lapja a „Jóbarát".

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents