Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-25 / 148. szám

Hlőigracf, Nögräcl, Mogräd.

E S

a

BE

% r-Ilini

ú‘li 11

JfilPI Ül,

A. Ili.

Kereskedelmi részleg

Az igényekkel fejlődni

A vállalat salgótarjáni telephelyén működó kereskedelmi részleg sokoldalú munkáját Nagy Kovács József telepvezető ismerteti:

— Részlegünk állítja elő többek között a megyében megjelenő nyolc üzemi lapot, a Palócföld és a Nógrádi Szemle című folyóiratokat. Emellett a nagyvállalatok és a kisebb üzemek kereskedelmi és ügyviteli nyomtatványai is nálunk készülnek. Kielégítjük az ívben szállítandó önta- padóscímke-igényeiket is,

melyek gyártását, a vállalaton belüli termékszerkezet kialakítása során ránk osztották. Lakossági szolgáltatásként kisnyomtatványok, meghívók, névjegyek készítését és könyvkötő munkát is vállalunk. Készítünk továbbá prospektusokat, plakátokat is megyei megrendelőknek.

Ez a tevékenység összességét tekintve, nem éri el kapacitásunk húsz százalékát sem. A többi munkát megyén kívüli megrendelőknek, elsősorban a Nyomtatványellátó Vállalatnak végezzük. Megrendelésükre a legkülönbözőbb adatlapokat, átírótömböket készítjük. Ugyanakkor, többek között az ország öszszes szakmunkásképző intézete számára mi állítjuk elő az ellenőrző füzeteket. Készítünk címkéket a Lam- part ZIM, a Nitrokémia, a Kőbányai Gyógyszergyár, és még sok más üzem számára.

A növekvő igények megkövetelik a műszaki fejlődést.

Ennek keretében állítottak

üzembe, az elmúlt négy év során egy korszerű NDK i gyártmányú Victoria 820-as, valamint egy Victoria 1040-es gyorssajtót, melyekkel főként a többszínnyomású címkék terén jóval magasabb minőségi igényeket is ki tudnak elégíteni. A gépek persze másra is alkalmasak, ottjártunkkor például éppen a bányamúzeum új, színes prospektusát készítették az egyiken. Ugyancsak a megrendelők igénye szülte változás az úgynevezett vegyiindigós, illetve O-carbon típusú alapanyagok elterjedése, amelyek az átírótömbök használatát lényegesen meggyorsítja. E korszerűbb gyártmányokból egyre emelik a részleg termelését.

A műszaki fejlesztés nem szakadt meg e korszerű gépek beszerzésével. A nyomókapacitás erősítésére további Victoria gyorssajtókat kívánnak beszerezni, a kötészet jelenle elmaradottnak értékelhető gépparkját pedig az idén egy B/l formátumú táskás hajtogatógéppel egészítik ki. Tervezik a továbbiakban egy Neckar típusú összehordógép beszerzését is.

Munkahelí/ük a gépterem

Hatan a NÓGRÁD brigádból. Középen, kockás ingben, a brigádvezető

A laprészleg és a NÓGRÁD brigád elválaszthatatlanok egymástól a salgótarjáni nyomdában. Hiszen kezük alól kerülnek ki az úgynevezett időszakos lapok: az Erdőgazdaság, a Nógrádi Bányász, a Nógrádi Szövetkezetek, a Tarjáni Acél, a Cementipar, s ők állítják elő a megye politikai napilapját, a NÓGRÁD-ot.

Sok lap — sokféle teendő.

S a fentebb említetteken kívül szívesen nyomnának más, több újságot is, de hát nincs rá kapacitás. Úgy fogalmaznak: szűkösen vagyunk. Evégett is mondták le a Camion, a Magyar Hajó és más lapok, kiadványok előállítását. A megyére koncentrálnak, s elsődleges feladatuknak tartják a NÓGRÁD pontos időre történő megjelentetését.

Azt mondja Csicskó Feri bácsi is:

— Mi, tizenhatan, akik a brigádba tartozunk, minden mást félretéve dolgozunk, ha a lap „kiadása” így kívánja.

Igen. ők: Hegyháti Géza, Pálfi László, Pálmai József - né, Sztrehó Bertalan, Szabó Istvánné, Nagy Péter, Hencz Zoltánná — és a többiek, délutánonként erre az egy teendőre koncentrálnak.

Mégpedig — és Csicskó Ferenc mesélni kezd legyőzve önmaga szótlan mivoltát — 1969 óta, amikor a brigád megalakult.

— Nyolcán kezdtük akkor a munkát így, egy csapatban, de férfiasán be kell vallani: messze voltunk mi még akkor a mai értelemben vett szocialista brigádtól. Úgy hetvenkettő—hetvenhárom körül lendültünk csak neki a közös életnek, jelentős időt töltve el szervezéssel, s bizony útkereséssel.

— Ami, úgy hallom, sikerült.

— ... Eljutottunk az ezüst fokozatig.

— És tovább?

— Meglátjuk.

És terveikről, mindennapjaikról beszél az ősz hajú mester, aki igaz, még csak negyvenkilenc éves, de annyi csavart, alkatrészt látott, javított, cserélt már életében, ami két embernek is becsületére válna. Hiszen eredendő szakmája irodagép-műszerész, s most a nyomdában, tmk-mű- szerész.

— ötvenhétben — emlékezik —, a nyomda fejlesztésekor jöttem ide Tarjánba dolgozni — a tarjáni vegyesipari vállalattól.

— Szakmából — szakmába. . .

— Igen. Világéletemben vonzott mindenféle gép. Már gyerekkoromban is szívesen elbogarászgattam bármilyen

szerkezettel, alkatrészeket fabrikáltam, s különös kíváncsisággal „vetettem rá magam” a nyomdagépekre.

— Sok munkája van?

— ... Feladatom a lapok megjelenésének zavartalan technikai biztosítása. Bizony, amikor a nyomda még átmenetileg a katolikus kör néven

Nagy Péter

Ismert épületben létezett — alig-alig emlékszem már rá, látja, így szalad az idő —, bizony volt ott nyolcvanéves szalagos rotációs gép is. Ma már múzeumban van, elképzelheti, mennyi dolgom akadt vele. Itt meg...? öt-hat éve jobbak már a gépek, kevesebb a hiba, de rettenetes gondot okoz esetenként az alkatrész- hiány.

— Hallom, mostanában is érkeztek új gépek, s már készülnek egy korszerű lapelőállítási mód, az ofszettechnológia meghonosítására. Kiismeri magát az új rendszerű gépek között?

Korholóan néz rám, mintha arabusul kérdeztem volna. Aztán látom, megenyhül tekintete.

— Szeretem az újat, a változatosságot. S gondolom, ezzel mindenki, aki szakmáját szereti, hasonlóképpen van. Igaz, néha adódott már olyan helyzet is, amit azonnal nem tudtam elhárítani. S ilyenkor még otthon, néha éjszakákon át is töprengtem a megoldáson. Mert tudja, örül a szem, örül a lélek, ha valami sikerül.

A lapelőállító brigád délutánja — miként említettük már — a NÓGRÁD-é. Délelőttönként pedig?

Pálfi László lapöntő, a bri12 NÓGRÁD -1978. június 25., vasárnap

gádvezető helyettese vázolja tevékenységüket.

—- Ebben az időben fut át kezünk között a Nógrádi Szemle, a Palócföld, állítunk elő kereskedelmi. és reklám- nyomtatványokat, jelentős mennyiségben.

Pálfi László is régi „fuvaros” már a tarjáni nyomdában. 1957-ben jött le Pestről, a Franklin Nyomdából, s ahogy szakzsargonban mondja: e szakmában több nyelven beszél. Gépszedő, lapöntő, s még jó néhány „tudomány” ismerője. Ami kell is, s néha segít az ittenieken, munkatársain: adódhat — betegségből, szabadságból, másból — „üresjárat” egy-egy gépen. És akkor Pálfi László — beugrik.

Jelenüket firtatjuk még, de a jövő is izgalmas téma. Hiszen el-elfoglalja az embereket a laprészlegnél, hogy mint például a közelmúltban is, kaptak egy szovjet gyártmányú N—140-es szedőgépet, ami óránként négyszáznyolcvan sort képes önteni, de azért a VI. ötéves terv még jobban foglalkoztatja őket. Mikor is új, korszerű nyomdai bázist alakítanak ki, s ofszetnyomással készül majd napilapjuk, a NÓGRÁD is.

— Izgalmas munka lesz — véli Nagy Péter is, a címszedő, aki ezerkilencszázhatvanegy óta dolgozik megszakítás nélkül a tarjáni nyomdában.

És — mindössze harmincegy éves.

ö is a régi nyomdában kezdett tanulóskodni, s szabadult fel. Hány éve is annak?

— Éppen tizennégy. S remélem, kétszer ennyi időt tölt- hetek még itt fiatalabb munkatársaim között.

Akik szép számmal vannak a laprészlegnél, hiszen — miként Csicskó Ferenccel is silabizáltuk — az átlagéletkor alig haladja meg a harmincat.

Mondják mások is, jó brigád ez a NÓGRÁD brigád. Ketten közülük aranygyűrűs törzsgárdatagok, dolgozik közöttük — történetesen a brigádvezető — a könnyűipar kiváló dolgozója, a vállalat kiváló dolgozója, és néhány kiváló dolgozó is. „Szuperbrigádnak” is tűnnének, ha beszélgetőpartnereim nem tiltakoznának hevesen e titulus ellen.

— Egyszerű csapat vagyunk mi, esetenként sajnálatos sajtóhibák elkövetői. Amin, higgye el, mi bosszankodunk a legjobban. De ettől az élet még megy tovább.

Mennie kell! S hetenként hatszor, már hajnalban kiálthatja a rikkancs:

— ITT A NÓGRÁD! MEGJELENT a NÓGRÁD!

Tegyük hozzá: percnyi késedelem nélkül...

Egy htján húsz esztendeje bera- kónő a salgótarjáni nyomdában Bökő Pálné. Tizenhat esztendősen állt munkába. Legtöbbet a Velox és Grafopress típusú gépeken dolgozott. ö a Révay Szocialista Brigád vezetője, azé a kollektíváé, mely 1977. évi munkája alapján elnyerte a Vállalat Kiváló Brigádja elismerő címet.

— A brigád 1970-ben alakult — kezdi a történetet a nem túl magas, mindig mosolygós fiatal- asszony, akiről nem könnyű elhinni, hogy már felső tagozatos nagyfia van. — Én nem vagyok alapító. Akkoriban más műszakban dolgoztam, de az egyik gépmester ragaszkodott hozzá, hogy vele dolgozzak, így változtattam a munkarendemen, s a brigádba is felvételemet kértem. Ez 1971- ben volt. Brigádvezető négy évvel később lettem. Az történt, hogy elődöm, korára és egészségi állapotára való tekintettel lemondott.

En voltam a helyettese — min- 'fii dig sok társadalmi feladatot vállaltam, ez volt az egyik —, engem választottak utódjául. Ez 1975-ben történt, ugyanabban az évben, mikor megkaptam a Munka Érdemrend bronz fokozatát. A brigádom jelenleg 10 tagból áll, az átlagéletkor 30 év körül van. Akad köztünk tmk-stól, gépmesteren keresztül a berakóig minden beosztású dolgozó. Igyekszünk minél maradéktalanabbul megvalósítani a brigádmozgalom hármas követelményét, aminek a sikere a jó kollektívából következik. Felajánlót„Én már nem tudnék mást csinálni" ,

K 6 z i s z b

tűk például, hogy a vállalati terv ránk eső részét 2 százalékkal túlteljesítjük, csatlakozva a jubileumi munkaverseny továbbviteléhez. Vállaltunk két kommunista műszakot is. Takarékoskodunk az anyaggal és az energiával. Védnökei vagyunk a nálunk készülő Tarjáni Acél című lapnak. Szavatoljuk, ha kell különmunkával is, hogy mindig pontosan jelenhessen meg. A brigádtagok közül nagyon sokan képzik magukat. Jómagam is tanulok, a dolgozók esti középiskolájában. Egyik munkatársunk az ofszettechnológiát sajátítja el, két másik szakközép- iskolába jár, a tmk-s 3 éves szakmai továbbképzésen vesz részt, de mindannyian kivesszük a részünket a vállalati, szakszervezeti politikai oktatásból is. Tagjai vagyunk a szakszervezeti könyvtárnak, de van saját könyvtárunk is. Minden politikai könyvnapon — évenként rendez ilyet a vállalat, a Kossuth Kiadó segítségével — ötszáz forintnyi könyvvel gyarapítjuk saját állományunkat.

A brigád tagjai gyakran járnak együtt színházba és majdnem minden tárlatot megtekintenek a megyei művelődési központban. Támogatják az egri gyógypedagógiai gyermekotthont, a többi szocialista brigáddal karöltve. Számtalan vetélkedőn vettek már részt és értek el helyezést. A közelmúltban névadó ünnepséget is rendeztek. A jő közösség — és ebben nem kis szerepe van a bri- gádvezetőnok is — méltán érdemelte ki a kitüntetést.

on o

Bozslk Erikának hívják. Az idei nyáron lesz húszéves. Szőke haj koszorúzza élesen metszett arcát, melyből feltűnően nagy szemek néznek komolyan a világra. Mizserfa- bánytelepen lakik, onnan jár be két műszakba dolgozni.

— Hogyan lett szedő?

— Nem tudtam magamnak kötött, ülő foglalkozást elképzelni. Például képtelen volnék egy varrodában, szalag mellett dolgozni. Izgő-mozgó természetem van, olyan munkát kerestem, ami ehhez illik.

— Megtalálta?

— Ügy érzem, igen! Keresztanyám ajánlotta a nyomdát. ö itt dolgozik, szólt, hogy nézzem meg a munkát. Eljöttem, megtetszett, maradtam.

Ennek már hat esztendejé. Először három évig tanulóként, majd a sikeres vizsga óta mint kéziszedő szakmunkás dolgozik.

— Egyszóval megszerettem a szakmát. Azért szép ez, mert mindig mást csinálunk. Megvan a változátosság. Az igaz, hogy teljesítményben dolgozom, hajtani kell, de amit az ember szeret csinálni, az könnyebben megy! Én a nyomtatott táblázatokat szedem a legszívesebben. Azt szeretem legjobban, amikor

megkapva a munkát, úgy tűnik, hogy ezzel bizony nem boldogulok egykönnyen, azután mégis jól megcsinálom! Ez az én legnagyobb örömöm. Hogy bírtam vele.

— Van-e olyasmi, amit nem szeret ?

— Megmondom ' őszintén: rámolni. Visszarakni a kiszedet szöveg betűit a helyükre. De hiába nem szeretem, el kell végezni, mert rend nélkül ez a szakma meghal. Népi is tudom, szám szerint ösz- szesen hányféle betűvel dolgozunk. Ha azok , összekeverednek, vagy ha nem találjuk mindegyiket a helyén, nem tudunk dolgozni.

Alig néhány ujjnyi lapos, rengeteg rekeszre osztott fiókokban — több száz van belőlük — sorakoznak a betűk, az előkelő Ariszton, az újságból jól ismert barátságos Bodoni, a kimért Memphis, nemzeti büszkeségünk, az arányos Tótfalusi, és lehetne még sorolni hasábokon keresztül... Közöttük, velük dolgozik Erika.

— Én a Pergament szeretem a legjobban — húz elő egy lapos fiókot, benne lapidáris, jól olvasható betűk. Fél hüvelyujjnyi nagyok. Van itt azonban nem csak nagyobb, de kisebb is ezeknél, alig nagyobb egy átlagos mákszemnél. Nyomdásznyel-,

ven ötpontosnak mondják az ilyen parányt, de ha valaki egy kicsit megnyomja a ceruzáját, nagyobb pontot si- keríthet a papírra, mint ez a betű.

— Mi a véleménye a munkájáról?

— Ez egy nagyon szép szakma, kár, hogy a nagyközönségnek alig van fogalma róla. Igaz, kicsit piszkos — néz olajtól, ólomtól fekete kezeire —, néha nehéz, de érdekes, és a keresettel is meg vagyok elégedve. No, persze nem mindenkinek való. Aki üldö- gélős típus, az nem bírja. Voltak itt tanulók, sokan itthagyták. Mint mindent, ezt is szeretni kell.

Erika brigádban dolgozik, melynek teljes neve, Misztót- falusi Kiss Miklós ifjúsági szocialista brigád. Talán a névadóra is gondolt, mikor utolsó kérdésemre válaszolt:

— Nem bánta meg, hogy nyomcjász lett?

— Ne értsen félre! Szeretem a szakmát, én már nem tudnék mást csinálni! Kéziszedő vagyok. A nyomdász szerintem az volt, aki maga véste a matricát, öntötte a betűt, szedett, nyomtatott, kötött, ha kellett. No, de — teszi hozzá elgondolkodva — ilyen talán már egyáltalán nincs. Kár.,,