Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-25 / 148. szám

Nyomtatott betűk nyomában

SZÉF KÖNYVERNEH IS TEREKiTQl

Kiss Gizella szakmunkástanuló

így is tudják: A, B, C, D, E,

F..................................................

És így is: a, 6, c, d, e, f, ...

És még sokféleképpen .........

B

etűfigurák tucatnyi típusából állnak elő a nyomtatott szövegek Balassagyarmaton, a nyomdaipari vállalat telephelyén. Amely — hivatalosan fo- galmazottan — kétezernyolc- száz négyzetméternyi alapterületű épületével ott, azon a helyen áll, amit igazándiból is nevezhetnek a város nyugati ipartelepének. Hiszen a nyomda tőszomszédságában friss telepítésű gyárak, üzemek; a Magyar Kábel Művek balassagyarmati kábelgyára, a Magyar Alumíniumipari Tröszt balassagyarmati fémipari vállalata, az Ipoly Bútorgyár, a Budapesti Finomkötöttárugyár itteni gyáregysége fogadja már hajnalonként a dolgozókat. Igazi munkásnegyedbe ékelődik a nyomda modern, betonszürke épülete, immáron a nyolcadik éve.

— Ami — jut eszébe — a Wertheimer-féle nyomda volt.

De működött itt, Gyarmaton nyomdája a református egyháznak, a Mayeréknak és...

És változtak az idők.

Magánkézen levő nyomdák mentek át más tulajdonba. Főként a felszabadulást követő államosításokkor, amikor is egy kézbe vevődött irányításuk.

— összevonásuk által alakult meg a mai telephely jogelődje, a Deák Ferenc utcában — mondja György József, a telephely harminchét éves művezetője. — És hatvanban költöztünk át a Rákóczi Ferenc utcai „bázisra”, ami a jelenlegi, új telephely elkészültéig szolgált otthonunkként.

Huszonnyolc-harmincan mond. ták magukat nyomdai dolgozónak Balassagyarmaton még ezerkilencszázhatvanegyben is. Igen, csak ennyien. És most?

Fülöp József, a két és fél éve telepvezető, aki a szolgáltató vállalat egyik felelős pozíciójából került erre a posztra, „hosszabbítja meg” a számokat:

— Most, ezerkilencszázhet- vennyolcban, a jogi létszámunk nyolcvannyolc.

— Sok ez, vagy kevés?

Másodpercnyi csak a tétovázás, ami, miként aztán kiderül, nem is az, csupán önmagában számlálgatta a telepvezető jelenlegi helyzetüket. És sorolja:

— Ahhoz viszonyítva, hogy még három évvel ezelőtt is, létszámban lényegesen többen állítottunk elő évi tizenkilenc- millió forint értéket, s ez idei tervünk eléri a harmincmilliót, azt mondhatom, nem vagyunk híján senkinek sem... Jelenlegi létszámunk — bevezető. — Mert vegyük csak számba! A hetvenkettes „át- településünkkor” vadonatúj magasnyomó és egyéb gépeket állíthattunk munkába, mitöbb: ekkor kezdett csak igazán termelni a négy, meglevő ofszetgépünk is.

Amikkel dobozokra is nyomtattak akkoriban. S aztán, hogy ezt a profilt meglett a nyomtatott szöveg hely- reigazítója?

— Örömömre! Szemeim fá- radásától függetlenül is I

Igen: a szakma szeretete. Igen: a nyomtatott szó első látásának élménye. Igen: az elhivatottság. Emiatt tartanak ki a balassagyarmati nyomdabeli beszélgetőpartnereim közül is mind. valahányan e

Czudor Antal korrektor sok-sok fiatalt, közöttük Czencz József kéziszedőt tanított meg szakmájukra

Új vágógép az üzemben

Előtte meg?

Története is hosszú van a telephelynek.

Czudor Antal bácsi — nem tudom, haragszik-e majd a titulusért, hisz’ „mindössze” egy híján van csak években az ötvennek — így emlékezik:

— Ha jól rögzítette az agyam, még úgy a negyvenes években is öt nyomda volt a városban. Egyik — számolja kezén — a Hollósi-féle, a másik a Székely nyomda, a harmadik pedig a Lengyelé. Aztán ott volt még Grünbergeré, az ötödik pedig...

Nem olyan hosszú időre, de gondolkodásra készteti Czudor Antalt az utolsó kitaláció.

leértve a gyermekgondozási segélyen levőket is, hiszen telephelyünkön főleg a „női munkaerő dominál” — az akkorinál lényegesen kevesebb.

— Mert nem jönnek nyomdásznak ?

— ... Ezt más úton szeretném kifejteni! Eredményességünk erőnket, hozzáértésünket, az üzem- és munkaszervezés hatékonyságát, s sok más egyéb tényezőt, annak kedvező hatását bizonyítják.

— Egyéb tényezők, egyéb tényezők... Mi rejlik emö- gött?

— Például, a korszerű gépek beszerzése, a munkába állítása — mondja az üzemszüntették, a masinákat más, egyéb szükségleteket kielégítő munkákra fogták be. Főként címkéket, ügyviteli nyomtatványokat állítanak elő a megrendelők legnagyobb megelégedésére, hiszen, miként Czudor Antal is — nem kis büszkeséggel — említette:

— A gyarmati nyomdászok munkájával még Mikszáth Kálmán is elégedett volt.

Pedig, köztudottan, mérges volt a sajtóhibákra, hasonlóképpen mai társaihoz.

Mondom is neki:

— Hallottam, korrektorko- dik.

— Néhány éve, igen. Ezzé változtam.

— Bajára, hasznára?

— Nézze! Én gépmesteren kívül minden voltam eddig ebben a szakmában. Harmincöt évvel ezelőtt, a volt Hol- lósi nyomdában kezdtem el a tanulást, s lettem szedő.

— ... Mert volt már szakmabeli a családban?

— Ugyan! — legyint. — Véletlenül kerültem csak ebbe a pozícióba, hiszen akkortájt örült az ember, ha valahová felvették tanoncnak. A Hollósiékhoz bekerülhettem.

— Most meg, ennyi nyomdában a háta mögött hagyott évvel, csak olvas, csak olvas, csak olvas.

— De már csak itt az üzemben. Mert valamennyi, általunk nyomtatott szöveg levő-, nata az én kezemen megy át, s hibátlanságukra én ügyelek. .. Otthon már csak elvétve veszek a kezembe valamiféle írott szöveget: nagyon romlik a szemem. Úgyhogy, rádiózok, rendületlenül.

— Nem haragszik emiatt a szakmájára?

— ...Én? Isten ments! Ha van nagyobb szerelem ennél a szakmánál, ami kitölti életemet, s értelmet ad neki, hát akkor az: ez!!

— Szóval — hozakodom elő az előbbi kérdéssel — bajára

szakmában — a nyugdíjazásig.

Mert az alig ötödik éve művezető, György József is, hogy beszélt...?

— Nézze! Harminchét éves vagyok. Itt kezdtem tanulóként a gyarmati nyomdában, éppen húsz évvel ezelőtt, s azóta is itt dolgozom. S maradok is még, ha minden úgy engedi, nyugdíjazásig. Mert aki egyszer beleszeret a betűkbe, s megtalálja a számítását. .. szerintem másként nem is tesz.

plakátok, szórólapok, s legfőképp: a könyvek.

Igen: könyvek hátlapján Is meglehetős gyakorisággal szerepel már a Palócföld második fővárosának tartott város nyomdaüzemének „kézjegye”. Mert — csupán — az utóbbi néhány esztendő termékei közül sorolnak fel néhány említésre méltóbbat a beszélgetőpartnerek — itt készült például a több kötetes, Nógrád megye monográfiája, Balassagyarmat története,

nyomtattak könyvet a Móra Könyvkiadó megrendelésére, s különös szépen sikerült munkának vélik egy, a Vasipari Kutató Intézet részére nyomtatott könyvet, ami a szakma elismerését is kiváltotta.

S, hogy vállalkoznak, vállalkoznának-e még ilyen feladatokra?

— Hogyisne! — bizonygatja a telepvezető, a művezető is. — Célunk minden igény kielégítése. Higgye el, mekkora örömöt okoz minden egyes dolgozónknak az elismerés.

— S tudják-e ezt lépéssel követni a gépek, a szakemberek?

Töprengést vártam, de azonnal hangzik a válasz.

— Beszéltünk már gépparkunk állapotáról, ami vidéki viszonylatban is megállja a helyét. S a nem több mint nyolcévés állományt is igyekszik a vállalat „frissíteni”. A közeli hetekben kaptunk egy ívösszehordó gépet, ami a köztudottan nehéz papírmozgatási munkát könnyíti meg, s amellett embert is „megtakarít”. Hiszen 8—10 dolgozó feladatát tudja teljesíteni. Aztán az I. negyedévben állítottuk munkába a SEY típusú síkvágógépet is, mitől a minőség jelentős javulását, s a termelékenyebb munkát várjuk. Jövőre pedig — derül fel a telepvezető arca *— három új nyomógépet is kapunk.

— Beszélgetésünk elején ígérte: szól majd a nyomdászutánpótlás helyzetéről. HiMészóros Ferenc gépmester-csoportvezető a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetés tulajdonosa

Öntapadós címke készül

— Gyermekei?

— Van kettő is. Egy tizenegy éves lány, s egy fiú.

— Lesz-e valamelyikből nyomdászutánpótlás ?

— A fiam e kérdésről még nem tud 'nyilatkozni: kétéves mindössze, s a másik sem gondol még egyelőre gondos határozottsággal élete további menetére. De ha hozzánk akarnának jönni, csak biztatnám őket ebbéli elhatározásukra. Hiszen, nem olyan már ez a mostani nyomdászélet, miként a hajdani öregek elképzelik. Hogy ólommérgezés, meg piszokság, meg minden. ..

Hát, bizony, nem!

Olyan ez a balassagyarmati nyomda is, mintha nem is gépek zakatolásától hangos üzemet rejtene magában. Csupa napfény, egyre több korszerű gép. Amik kellenek is munkájuk végzéséhez. Hiszen nemcsak a telephely gyártási főprofilját képező ügyviteli nyomtatványok előállítása — amelyek az össztermelésnek hozzávetőlegesen hetven százalékát teszik ki — kívánnak modern berendezéseket, hanem az általuk készített öntapadós címkék, a

szén mennél több új gép — annál nagyobb számú, szakképzett munkaerő...

— Mindjárt elmondom: szakemberhiányunk — egyHarminchét esztendeje kéziszedőként dolgozik Iványi László

tóber harmincegyre teljesítettük, mitöbb: a vállalat három telephelye közötti versenyben az elsők lettünk, s a balassagyarmati üzemek között az egy főre eső társadalmi munkánk révén a második helyre kerültünk... De tény: lépése- • két kell tenni avégett, hogy néhány év múlva még zavartalanabb legyen munkavégzésünk, legyen elegendő szakember a gépek kezelésére. így is cselekedtünk! Jelenleg tizenhárom szedő-, könyvkötő-, gépmestertanulónk van, s idén egy teljes, tizenkét fős könyvkötőosztályt indítunk be a szakmunkásképzőben. De bajunk is van: ezek a mostani gyerekek — nem akarok a pályaválasztási tanácsadó intézet mulasztására hivatkozni — nemigen ismerik a nyomdászszakmát. Valamiféle misztikus foglalkozást sejtenek mögötte...

— Pedig, dehogy! — S ezt már az egyik legilletékesebb, a tizenöt éves Kiss Gizella mondja: Aki könyvkötészetet tanul, olyan munkát, miként, hosszasan bizonygatja: amit meg lehet szeretni és száz év múlva sem lehet megunni.

De megunták-e elődeik, mostani kollégáik, félig-med- dig a tanítómestereik is?

Dehogy! Életük ez. S ahol, megtalálják a nyugodt légkört, ahol tanulhatnak, sportolhatnak, művelődhetnek, s szinte otthon érzik magukat, tapodtat se lépnének máshová.

Lehet, hogy giccses, de

Két esztendeje számítanak pontos munkájára Gérecz Erzsébetnek

két gépmester kivételével, megpróbálkozom az önma* akiket önerőből pótolni t'u- gamnak feltett kérdéssel: tadunk — nincs. Sőt, olyan gár- Ián a kezük által nyomtatott dával rendelkezünk, akikkel a szavak igézete tartja őket múlt évi tervünket már ok- fogva...?

I NÓGRÁD -1978. június 25., vasárnap 13