Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-17 / 141. szám

Ifjúság *78 Salgótarjáni nyári egyetem Műzeuntszociolóqia ÜNNEP UTÁN A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Nógr.ád me­gyei szervezete július 10-től 20-ig szervezi az Ifjúság ak­tuális problémáival foglalko­zó nyári egyetemet A hagyománnyá váló sal­gótarjáni nyári egyetem idei témája a fiatalok érdekkép­viseletének és érdekvédelmé­nek vizsgálata lesz. A nyári egyetemen előadások hangza­nak el az ifjúságpolitikai ha­tározat és az ifjúsági tör­vény végrehajtásának ered­ményeiről és további felada­tairól. Nádor György, az Ál­lami Ifjúsági Bizottság titká­ra az ifjúságpolitikáról és az érdekvédelemről, Fejti György, a KISZ kb titkára a KISZ érdekvédelmi feladatai­ról, Dávoti Istvánné, a SZOT ifjúsági bizottságának elnöke a szakszervezeteknek a fia­talok érdekképviseletében ját­szott szerepéről, dr. Taksás Imre kandidátus, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének osztályvezetője, az Ifjúságpolitikai és közéleti aktivitásáról, Lugosi Gábor, az Állami Ifjúsági Bizottság titkárhelyettese, az ifjúsági parlamentekről, mint a szocia­lista demokrácia fórumairól, Bánáti Ferenc, a KISZ kb. Ifjúságkutató csoport politi­kai munkatársa az ifjúsági parlamentek tapasztalatairól és Heréd! István, a Marx Ká­roly Közgazdaságtudományi Egyetem gazdaságszociológiai kutatócsoport docense az üzemi demokrácia jelenlegi helyzetéről és fejlesztésének lehetőségeiről tart előadást. A fiatalok Nógrád megyei közéleti tevékenységét Skoda Ferenc, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára ismerteti. A résztvevők az előadások után szekcióüléseken vitatják meg a hallottakat és mond­hatják el a témával kapcso­latos tapasztalataikat. Az előadásokra és a konzultáci­ókra a TIT salgótarjáni szék­házéiban kerül sor. A nyári egyetem hallgatói a tíz nap alatt megismerked­nek Salgótarján ipari üzemei­vel, ifjúsági klubjaival, a zagyvapálfalvai városrészen átadott ifjúsági házzal, a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­ponttal és a bányamúzeum­mal, „Palóc túrán” felkere­sik a megye műemlékeit, köz­tük a karancsberényi parti­zánmúzeumot, Balassagyar­mat, Szécsény, Hollókő és Pásztó idegenforgalmi neve­zetességeit. A KISZ Nógrád megyei bizottsága ebben az időben rendezi a IV. országos ifjú­munkás-campingtalálkozót és a megyei kis VIT-et. Az idő­pont szerencsés egybeesése lehetővé teszi, hogy a nyári egyetem hallgatói ezeken részt vegyenek, találkozhassanak a megyéből, valamint az or­szág más részeiből Salgótar­jánba érkező fiatalokkal. Az idei nyári egyetem iránt — tekintettel időszerű témá­jára — igen nagy az érdek­lődés. A jelentkezők többsé­ge a fiatal korosztályhoz tar­tozó KISZ-vezető, az ifjúság ügyeivel foglalkozó tanácsi és üzemi dolgozó, vezető. A me­gyék közül a legnagyobb létszámot Nógrád adja, köz­tük vannak természetesen Salgótarján képviselői is. A nyári egyetemet a szer­vező bizottság az idén csak a hazai hallgatók számára hirdette meg. Ettől függetle­nül külföldiek is jelezték részvételi szándékukat. Az Ifjúság ’78 IV. salgó­tarjáni nyári egyetem részt­vevői, reméljük, jól érzik magukat Nógrád megyében és a tíznapos program után újabb ismeretekkel gazdagod­va, bőséges tapasztalatokkal térnek vissza munkahelyeik­re, melynek hasznát látja if­júságunk és társadalmunk. Dr. Kun András önmagában is érdekes, nemzetközi összehasonlítás­ban is feltűnően magas szám: az elmúlt évben Ma­gyarországon csaknem 15 mil­lió látogatójuk volt a múze­umoknak és kiállításoknak. Márpedig annyi bizonyos, hogy vajmi nagy ritkaság a múzeumlátogatók soraiban a karon ülő csecsemő éppúgy, mint a látnivalók értelmét felfogni is alig képes agg. Ám a múzeumok statisztikái­ból kiderül, hogy ezeket a szélső korosztályokat leszá­mítva, valóban mindenkinek tudnak olyat mutatni manap­ság hazai múzeumainak, amely felkelti érdeklődését. Mond­hatnánk úgy is: a többi jel­ző mellé felírhatjuk, hogy a múzeumok országa lettünk. Ahhoz azonban, hogy ez valósággá váljék, a múzeu­moknak kellett először meg­változniuk., Régi — és soká­ig beidegződött — fogalmak szerint a múzeum valami olyasmi volt, ahol elmúlt századok és évezredek em­léktárgyai porosodtak, s amit tisztelni „illett”, de lá­togatni annál kevésbé. S még az is, hogy a múzeumokban — világszerte — "nagyjából ugyanolyan tematikájú össze­állításokat lehetett megtekin­teni. Ahol mást mutattak, az inkább kivételnek számí­tott J KÖNYV 'A Corvina Könyvkiadó új­donságai közül említsük meg a 12 évvel ezelőtt elhunyt Lesz- nai Anna képeskönyvét. Az érzékeny intellektusé, gazdag érzésvilágú költő, regényíró, festő, iparművész jelentős sze­repet játszott az 1910-es évek művészeti életében; többek közt a magyar népművészet elemeit felhasználó szecessziós stílusú textíliákat készített, s ő tervezte több első kiadású Ady- és Balázs Béla-kötet címlapját is. A játékos és lí­rai hangú képeskönyv kitűnő ízelítőt ad Lesznai Anna sok­rétű életművéből, prózarészle­tekkel, mesékkel, hímzéster-' vek, festmények, könyvdí­szek bemutatásával. A Ma­gyar grafikusok sorozatban látott napvilágot P. Szűcs Ju­lianna monográfiája az 1960- ban elhunyt nagy magyar mesterről, Szőnyi Istvánról. A XX. század magyar művésze­tének egyik legjelentősebb és legnépszerűbb alakja elsősor­ban festményeiről ismert; hogy kiváló grafikus is volt, a réz­karc kivételes képességű mű­velője, azt a most közreadott tizenkét lapos mappa meggyő­zően bizonyítja. A Műterem sorozatban jelent meg a Ko­kas Ignác festői világát és fejlődését bemutató tanul­mánykötet, harminckét színes, huszonnégy fekete-fehér fotó­val, Rózsa Gyula értő tanul­mányával. A másodízben meg­jelenő Művészet „77” — a Művészet című folyóirat év­könyve — sok színes és feke­te-fehér képpel illusztrálva ar­ra vállalkozott, hogy napjaink művészetét jellemezze, s az elmúlt év képzőművészeti ese­ményeinek mintegy összefog­lalását adja. Az ízléses alma­nach fő témája ez alkalom­mal a művészet környezet- és szemléletalakító szerepe: mű­vészek, művészettörténészek, esztéták mondják el vélemé­nyüket e témakörben, s teszik meg javaslataikat is. A Magyar Helikon, a leg­szebb könyvek műhelye és gondozója most is kitett ma­gáért: gondozásában látott napvilágot a XV. században élt Kottanner Jánosné kultúr­történeti értékű emlékirata, A korona elrablása. Az ízléses, szép kis kötet a Bibliotheca Historica sorozatban jelent meg. Az első, hazánkban nyomtatott könyv, a Chronica Hungarorum után a budai Hess András még egy kiad­ványt jelentetett meg; két gö­rög értekezést — Basilius Mag­nus: A költők olvasásáról és Xenophon: Socrates védőbe­széde latin fordítását. Hess András budai műhelyének hu­manista könyvecskéje most hasonmás kiadásban kerül a könyvbarátok kezébe. A Magvető Könyvkiadónál jelent meg A modern dráma fejlődésének története, Lu­kács György első összefoglaló műve, amely még 1911-ben lá­tott napvilágot. A könyv az európai drámairodalomnak a XVIII. századtól a megírásig terjedő történetét dolgozza fel, elsősorban mégis a drámael­mélet általános esztétikai problémáit elemzi a könyv. A most indult Rakéta regények sorában jelent meg: Konsztan- tyin Szimonov: Polinyin ezre­des szerelme, Leonardo Scias- cia Kiváló holttestek, Mervin Jones: John és Mary, Michael Scharang: Traktor Charly, Ju­lio Cortazar: Fantomas a vám­pírok ellen, Paul Guimard: Az élet dolgai. A Menny-kő Jaan Krossnak, a kitűnő észt költő­nek, írónak és műfordítónak történelmi kisregényét, vala­mint egy elbeszélését tartal­mazza. Ä népszerű Tények és tanúk sorozat újdonsága Ka­rinthy Ferenc Dialógus című interjúkötete. Mai lévéajánlalunk 17.30: Weöres Sándor-portré. A XX. századi magyar líra egyik sajátos hangvételű, a játékos poézist magas színvo­nalon művelő, kiemelkedő képviselője a hatvanöt éves Weöres Sándor. Életművében egyaránt fellelhető a filozófi- kus elmélkedő líra, a termé­szetbe visszavágyó, a XX. szá- i zad „környezetszennyezését” meg t ető, a gyermeki kedéllyel elámuíó, s a pajzán dolgokat nagy kedvvel, régies köntös­ben megjelenítő vers, próza. Különös érzékenységgel fog­lalkozik gyermekversekkel, jól éli bele magát a kicsinyek világába tisztán, lelkesen. Portréfilmjében, amelyben beszélgetőpartnere Domokos Mátyás, költészetéről, életéről beszél, s elmondja néhány versét, többek között a Mi van a héj alatt? — ott és a XX. századi freskót. ÜJ KÖZÖNSÉG Nehéz egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy kikből is áll ma a múzeumok közönsége. Már csak azért is, mert a múzeumlátogatás a szabad idő eltöltésének egyik formája, s a programját ma­ga számára összeállító embe­rek közül kevesen vennék jó néven, ha statisztikai lapok, kérdőívek kitöltésével fárasz­tanák őket, amikor éppen pi­henni és művelődni kívánnak. Annyi mindenesetre biztos, hogy — s ez ugyancsak mu­tatja: nem holmi poros, ér­dektelen gyűjtemények mu- tagatásáról van szó — a mú­zeumlátogatók jelentős része a fiatal korosztályokhoz tar­tozik. Ezen belül képviselve van minden évjárat az óvo­dásoktól a főiskolai, egyete­mi hallgatókig és a kiskato- nákig. Soha nem lehet elég korán kezdeni a művelődést — ez­zel a jelszóval építették ki az Egy múzeum — egy óvo­da kapcsolatot a kecskeméti, illetve a szombathelyi mú­zeum és a helybeli óvónőkép­ző intézetek között. Székes­fehérvárott hasonló kapcso­lat alakult ki a szakközépis­•Május 18-án volt a „mú­zeumok nemzetközi napja”. 35. Na, próbáljuk. Karától örö­költem én olyan vasekéket, amikkel ők még Korbász ide­jén hasogatták a vetemények alá való földet, meg huzalmat is örököltem a földhöz. Szép, élvezetes munkálat az. A pa- réjnövesztő földet virágba bo­rítani. De elejétől. Megegyez­tünk, hogy másnap, ahogy hajnalkelőneíc dukál, megyek én katonakocsin ekéstől, bo- ronástól, a komlósi ember­hez. De már kint vár a falu szájában. Mondom, üljön mel­lém, aztán dologra csikós, po­tyára ne piszkoljam a rétet, azt se nekem találták ki, ha már ilyenre szántam a fejem. Hát csak elveszi tőlem a hajtószá­rat, megyünk a házukhoz, NÓGRÁD — 1978. június 17., szombat nem a határba. Mert előbb ennünk kell! Behajtunk a kaputlan ud­varra, de azon aztán takaros rend, a tüzelő bekúpozva, a meszelt falú istállóból fejős­kecske mekegett rám. Szépséges egy dundi asz- szony penderül elő a konyhá­ból. Magyarul szól: — Csak jöjjön elébb enni, aztán dologra! — Hát maga ilyen rövid idő alatt beszél? — Trencsénszentmiklósi magyar vagyok ám, csak a párom odavalósi. Lecsaltam boldogulni. — Aztán boldogulnak? — Azon törjük magunkat. Fűzfa tekenőből szedjük a bőrös töpörtőt, hordós ká­posztát hozzá, némi pálinkák előtte, közben és utána. Meg a beszéd. — Látom, szépen, takaro­sán csinálják. A konyha fehér falú, pingált. — Odafönt ez a szokás. Így szép. A szobában gőlyalábú ágyak, nagy rúzsákkal festett végű­ek. Sublót meg kanapé. Ilyent még én nem is láttam, mióta kétágú vagyok. Gavallér só­gornak van ugyan rendes ház­bélije, de azt szögedi tislér sikerítette neki nagy pénze­kért, fényes, mint az üveg. Magasra rakott párnahuzatok benne, varrottas végűek. Ámu- lok egy szemhunyorításnyit a trencséni emberre, hogy a gyertya kapjon a derekadba, hát így lehet is szépen élni, ha ilyen ágyba való himmi- hummi veszi körül az ember gyerekét. Én ennél többre, hogy gon­doltam volna. De nem a dé- vánkozásért jöttem ám ide, hanem, hajtsunk, mert fa he­gyében leskelődik immár a nap. Pedig estig egy holdat felszánthatunk, ezzel a kiab- rakolt négy katonalóval. Nem volt könnyű. Azt a tá­jékot olyan feketeföldek ülik, mint az öntött szurok. Ahogy az eke kiborítja, csak csil­log a napon, akár a szalonna. A katonalovakat meg vezetni kell. Nincs kocsirúd közöttük, csak ténferegnek a borozdák között. No, vezeti a Misa gaz­da, mert úgy hívják, az én, kola óvónőképző osztálya és az István király Múzeum kö­zött. Gyakori vendégek ezek­ben a múzeumokban a hely­beli óvodásgyerekek, szak- körszerűen foglalkoznak ve­lük, gyurmázással, kirakó­játékokkal, festéssel vezetik be őket a magasabb művé­szetek majdani élvezetébe. Ehhez még csak annyit, jövő­re lesz a gyermekek nem­zetközi éve, s erre már most készítenek terveket a múzeu­mok, elsőként a Budai Vár­ban levők: a Nemzeti Galé­ria, a Munkásmozgalmi Mú­zeum és a Budapesti Törté­neti Múzeum. Se szeri, se száma azoknak a lehetőségeknek, amelyek a múzeumok és az iskolák ren­delkezésére állnak egymás munkájának segítésére. Eh­hez közös irányelveket is adott ki a két illetékes — a Kulturális és az Oktatásügyi Minisztérium. Az iskolai szak­körök múzeumi órái ugyan még inkább csak kísérleti fá­zisban vannak, de minden megyében vannak már a mú­zeumoknak ifjúsági program­jai. Többek között az is sze­repel ezekben, hogy a nyári szünidő alatt a KISZ-szel és a Hazafias^ Népfronttal együtt honismereti — gyűjtő, leletmentő — táborokba hív­ják a felsőbb osztályosokat. Ásatásoknál segítenek, s en­nek kettős haszna van: a fia­talok megtanulják becsülni a föld mélyéből előkerülő nem­zeti kincseket, s a múzeumok is tudnak némileg enyhíteni örökös munkaerőgondjaikon. Rendeznek helytörténeti, művészettörténeti, képzőmű­vészeti vetélkedőket is (az utóbbinak döntője a televízió nyilvánossága előtt’ zajlott), s ezernyi másféle módon is segítik a múzeumok az isko­lákat, illetve a tanulóifjúság művelődését. MUNKÁSOK A MÚZEUMBAN Debrecenben egy muzeoló­gus tagja az egyik üzemi szo­cialista brigádnak. Nagyszerű kezdeményezés ez, de még igen távol van attól, hogy országos mozgalommá fejlőd­jék. Mindenesetre egyre több szocialista brigád vállalja, hogy tagjai gyakori látogatói lesznek a múzeumoknak. Az­tán a későbbiekben egyesek valóban megszeretik az ilyen­fajta kulturális programot, mások vállalásai pedig meg­maradnak a papírnál, a for­malitásnál. Számos nagyüzem hangos- bemondóinak, sőt üzemi és szakszervezeti lapoknak is juttatnak el írott anyagokat a múzeumok, hogy kedvet csináljanak a dolgozóknak trencséni emberemet, hogy Szekula Misa. Dolgozunk olyan szép egyenes barázdákat húz­va, magam is meggyönyörkö­döm. Amúgy is olyan gyönyö- rödő koromban voltam, aki­nek akár egy asszony látásá­tól elszaladozik az a kicsi esze. Kokora Velizárnak, meg Csőke Gyurkának a szava után valami tudalmam volt a szoknyásokról, de hát mikor lát a csikós asszonyi népet? Közelről meg az én koromig, soha. No, nézem, irigylem Misát. Megtermett egy ember, s ahogy lépdel testére feszülő gúnyájában, láthatom, hogy formás is, ahogy a mesék em­bereit rajzolják. Ahogy nekibuzgolódtunk a munkának, csak azon kapjuk magunkat, hogy Szekuláné szép asszony odaköszön né- künk, kezében az ebéd bugy­rai fehérlenek. Hogy körülfog­tam én azt az asszonyt eszem tiszta hurkoló ármányaival. Nekem ilyen feleségem lesz! Ilyen fényes hajú, tiszta, rú- zspképű, mosolygós, odafigyelő, uraszerető, vele mindenben együtt rezdülő. Aki így tud húsos káposztát főzni, így kí­nálni! S mindjárt kétségek is csavarintottak a hurkoló árká- nyomon, hogy ugyanvalóst te­rem-e olyan lány, megisme­rem-e valaha? (Folytatjuk) hét végi múzeumi programok­hoz. Néhol az is előfordul,' hogy kisebb kiállításokat az üzemi éttermekbe, a munkás- szállásokra visznek el — is­mét csak kedvcsinálónak. Mindezek eredményeként — és természetesen sok más té­nyező, így főként a munkás­műveltség általános színvona­lának emelkedése hatásaként — mind több munkás láto­gat el a múzeumokba. Hogy pontosan hány — azt senki sem tudja. Nyilvántartani legföljebb a szocialista bri­gádtagokat lehet, akik ottlé­tük „nyugtázását” kérik, no meg az újabban indult Korok, tájak, múzeumok mozgalom résztvevőit. Annyi azonban bizonyos,' hogy a múzeumlátogatók fog­lalkozás szerinti sorrendjé­ben változatlanul az értelmi­ségiek — ide értve a főisko­lai és egyetemi hallgatókat is — állnak az élen. Őket mind szorosabban követik a szak­munkások (hiszen a szocia­lista brigádtagok többsége ide tartozik) és a nyugdíjasok. Az utóbbiaknak több a sza­bad idejük, s ha nyugdíjas­klub tagjaiként csoportosan mennek múzeumba, ingyen tekinthetik meg azt. STATISZTIKA NÉLKÜL Inkább csak a megfigyelé­sekre lehet támaszkodni,' mégis szinte biztosan állít­ható, hogy a legkevésbé ér­deklődő réteg — az alkalma­zotti. Mezőgazdasági dolgozónak — ha megkérdezik! — igen kevesen vallják magukat. Ennek okai részben, beideg­ződött szokásokban rejlenek — másrészt nagyon is újak: a mezőgazdaságban dolgozók között egyre több a szakmun­kás, a traktorosoktól a nö-' vénytermesztőkig, s ők ter­mészetesen annak is mondják magukat Közönségben tehát nincs hiány a múzeumokban. Ellá­tottságban azonban még eléggé egyenlőtlen a színvo­nal. Vannak múzeumok, ahol a családostól érkező látoga­tók gyermekeire vigyáznak, amíg a szülők megtekintik a termeket, sőt bábjátékkal szórakoztatják a kicsinyeket De vannak olyanok is, aho­vá az idősebb nemzedékbeli­ek azért nem mennek el, mert nincs elég ülőhely, ahol nézelődés közben egy pár percre megpihenhetnének. Kevés a mosdó, a kulturált mellékhelyiség is a múzeu­mokban. Pedig ezek sem mel­lékes dolgok. Arra is kell gondolni, hogy manapság — elsősorban a vidéki, kisebb helyeken levő múzeumokba — többnyire gépkocsival ér­kezik a közönség, s a kultu­rális élmények gyűjtése köz­ben fizikai pihenésre is szük­sége van. Több képeslapra, a múze­umban látható jelentősebb tárgyak minimásolatára, rep­rodukciójára ugyancsak nagy szükség van — nem utolsó­sorban azért is, mert ebből jelentős bevételük lehet a múzeumoknak. (Bár ez egye­lőre eléggé rendezetlen, a bevételben a múzeum nem vagy alig érdekelt, az általá­ban az illetékes tanácsoké.) Mindezzel együtt: észre kell venni azt az új „diva­tot”, hogy a hazai közönség mindinkább meg akarja is­merni az itthon látható kul­turális értékeket. Siók éven át dívott az ellenkezője: ha­marabb látták hazánkfiainak és lányainak százezrei a világ távoli pontjain levő képtára­kat, múzeumokat, mint az itthoniakat. Előremutató az a törekvés, hogy végre — való­ban ismerjük meg hazánkat, annak múzeumokban őrzött értékeit is. A múzeumok még a tavalyi 15 milliónál is több látogatót tudnak fogadni, a kínálat tehát megvan. Az egyre emelkedő számok arra engednek következtetni, hogy a kereslet az idén — ha csak a rendkívüli időjárás nem szab neki szűk határokat — még a tavalyinál is nagyobb lehet. Várkonyi Endre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents