Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-17 / 141. szám

Az amerikai politikára! A Pravda és más központi lapok június 17-i száma közli „Az Egyesült Államok kor­mányának jelenlegi politiká­járól” című cikket. „Az utóbbi idők tényei ar­ról tanúskodnak, hogy az Egyesült Államok politikájá­ban a béke ügyét veszélyezte­tő változások mennek végbe. Az ország vezető köreiben már nem első esztendeje éles harc dúl a leszerelés, a Szovjet­unióhoz és más szocialista or­szágokhoz fűződő kapcsolatok kérdéséről. Egyre több jel mutat arra, hogy ebben a küzdelemben azon csoportok képviselői kezdenek felülkere­kedni, amelyek alá akarják ásni az enyhülést, a világot vissza akarják vetni -a hi­degháború« korszakába.” Az Egyesült Államok kor­mánya olyan akciókra vállal­kozik, amelyek célját nehezen lehet másként értékelni, mint a Szovjetunióhoz fűződő két­oldalú kapcsolatok szándékos megrontását. Nem csökkennek az ország belügyeibe való be­avatkozást célzó kísérletek. Írják bevezetőjükben a lapok, majd így folytatják: „Az Egyesült Államok és a Szovjetunió jó kapcsolatainak ellenfelei igyekezzenek egy nó­tát fújni az agresszív szovjet­ellenes kínai vezetőkkel, akik mindenütt hallhatóan csalás­nak minősítik az enyhülést és a békét, a háborút nevezik az egyedüli reális perspektí­vának. Az Egyesült Államok jelen­legi politikájának mindezen tendenciái különös egyértel­műséggel nyilvánultak meg a NATO közelmúltban megtar­tott tanácsülésén. Ennek eloszlatására volt hivatott, mint azt jelentették, James Carter elnök közel­múltban megtartott annapo- lisi beszéde. Az Egyesült Ál­lamok elnökének mindazon­által nem sikerült megvilá­gítania az Egyesült Államok politikáját, elsősorban a Szov­jetunióval szemben. Azon egy­szerű oknál fogva nem sike­rült, mert a beszéd megpró­bálta összeegyeztetni az ösz- szeegyeztethetetlent: az eny­hülés eszméihez és a szovjet —amerikai kapcsolatok meg­javításához való hűséget a Szovjetunió elleni nyílt tá­madásokkal, a hitleri agresszió elleni harcában húszmillió fi­át és lányát elvesztő, békesze­rető Szovjetunió iránti tiszte­letet azokkal a rosszindulatú és hamis leírásokkal, ame­lyek a Szovjetunió tevékeny­ségéről szólnak, és amelyek hasonlóak a “-hideghábo­rú« idején az ame­rikai lapokban megjelent legrosszindulatúbb írásokhoz. Az amerikai közvélemény pozitív Az Egyesült Államok elnöke és tanácsadói nem kételked­hetnek abban, hogy a Szov­jetunióban figyelemmel fo­gadták és tárgyilagosan érté­kelték ezt a beszédet. Nem maradtak figyelmen kívül a beszédben foglalt po­zitív kijelentések, amelyek tanúsítják az amerikai veze­tők kénytelenek számolni az­zal, hogy az ország politikai köreiben és a közvéleményben széles támogatást élvez az enyhülés”. „Világos, hogy az Egyesült Államok által az enyhülés ér­dekében tett lépéseket felso­rolva, az elnök nem véletle­nül hagyott figyelmen kívül két nagyon fontos dokumen­tumot: a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsola­tainak alapjairól és a nuk­leáris háború veszélyének csökkentéséről szólót. Ezek­ben a dokumentumokban erő­teljesen hangsúlyozzák egye­bek között azt a tényt, hogy mindkét hatalom az enyhülés és az ebből fakadó kölcsönös kötelezettségek javára dön­tött”. A továbbiakban a lapok megállapítják: „A Szovjetuniónak és szö­vetségeseinek azonban leg­alább annyi indoka van nyug­talankodni a holnap miatt, kü­lönösen a katonai potenciál a NATO által elfogadott fokozá­sának és korszerűsítésének hosszú távú programjai fé­nyében. És itt meg kell vizsgálni egy rendkívül fontos kérdést a leszerelési tárgyalásokkal kap­csolatos magatartásról, azt a kérdést, amelyet próbakőnek lehet tekinteni a felek valódi szándékának felderítéséhez”. A közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökken­téséről Bécsben folyó tárgya­lásokkal és a hadászati fegy­verek korlátozásáról - tartott tárgyalásokkal kapcsolatban a Szovjetunió minden tőle tel­hetőt megtesz a még fennálló kérdések kölcsönösen elfo­gadható alapon történő sikeres összehangolására. Az amerikai vezetés azon­ban, noha szavakban elisme­ri a megállapodás megkötésé­nek fontosságát, valójában nem mutatott készséget a még össze nem egyeztetett kérdé­sek konkrét megvitatására. Mesterséges akadályokat keltenek a leszereléssel fog­lalkozó egyéb tárgyalásokon is. A hivatalos cáfolatok el­lenére gyakorlatilag folytató­dik az a politika, hogy a le­szerelésről szóló tárgyaláso­kat más, azokkal egyáltalán össze nem egyeztethető kérdé­sekkel kapcsolják össze. Az em­lített tárgyalásokat a jelek szerint csupán arra akarják felhasználni, hogy leplezzék militarista politikájukat. A katonai előkészületek fo­kozásával párhuzamosan vál­tozásokat jelent az Egyesült Államok irányvonalában az afrikai országokkal szemben a nyílt, intervenciós neokolo- nista politikára való áttérés. Erről tanúskodnak a zaire-i események, az ország belü­gyeibe való, számos nyugati állam által Washington poli­tikai és katonai vezetésével végrehajtott fegyveres be­avatkozás. A zaire-i eseményekről egyébként a nyugati hírügy­nökségek tájékoztatásaiból ér­tesültek Moszkvában. Shabá- ban semmilyen minőségben nincsenek szovjetek vagy ku­baiak. Hasonlóképpen nincsen ezen a területen a Szovjetunió tulajdonában levő réz-, ko­balt- vagy uránbánya. Minden ilyen létesítmény a nyugati or­szágok, elsősorban az Egyesült Államok tulajdonában van. Az amerikai kormány poli­tikájában jelenleg tapasztal­ható változás — mint bebizo­nyosodott — sérti a szovjet— amerikai kétoldalú kapcsola­tokat is. Több szempontból is káros. Lehetetlen nem észre venni, hogy célja a még csu­pán szerény alapokra támasz­kodó kölcsönös bizalom kikez­dése, annak a bizalomnak a megingatása, amely szívós munkával, erőfeszítéssel és tü­relemmel jött létre, s amely oly fontos a béke megszilár­dítása, a fegyverkezési hajsza megszüntetése és az enyhülés továbbfejlesztése szempontjá­ból. A lapok a továbbiakban az- amerikai—kínai viszonyról írnak. Semmiképp sem szol­gálja a bizalom erősödését, hogy Washington újabban kö­rüludvarolja Kínát. Az a tö­rekvés önmagában, hogy a kí­nai kártyát kijátsszák a világ- politikai játékban, az ameri­kai politikusok számára sem újdonság. Az Egyesült Álla­mok vezetői azonban belátták hogy-ezt a kártyát nem lehet kijátszani anélkül, hogy ne veszélyeztetnék a béke ügyét, sőt az Egyesült Államok nem­zeti érdekeit. Ugyanakkor egyes, Washing­tonban magas tisztségeket be­töltő személyiségeken a dol­gokból ítélve, annyira elhatal­masodtak a szovjetellenes ér­zelmek, hogy ügyet sem vet­nek etre a veszélyre. Ezek a személyiségek szemet hunynak afelett, hogy a Kínával a szov- jetellenesség alapján létrejövő szövetség útját állná a Szov­jetunióval való együttműkö­dés lehetőségeinek a nukleá­ris háború veszélyének csök­kentése, s ennek megfelelően a fegyverkorlátozás területén. Ezek a személyiségek megfe­ledkeznek arról is, hogy a kínai vezetés ezen a területen a saját játékait űzi. Ha az Egyesült Államoknak és a NATO-országoknak nincs ki­fogásuk az ellen, hogy a sa­ját érdekükben kihasználják a szovjet—kínai kapcsolatokban jelentkező nehézségeket, akkor a pekingi vezetés arra fog NOGRAD - 1978. június 17., szombat | gondolni, hogy a végsőkig ki­élezze a szovjet—amerikai kapcsolatokat és a kiélezett helyzetet ne az amerikai, ha­nem saját érdekeinek megfe­lelően aknázza ki. A szovjet— amerikai konfrontáció, ponto­sabban a háború Peking hőn óhajtott álma. Lehet, hogy Washingtonban nem elhamar­kodva, hanem hideg fejjel gondolkodnak erről a kérdés­ről. A washingtoni hivatalos változat azt hirdeti, hogy minden a Szovjetunió és a szocialista országok döntésén múlik, hogy a kapcsolatok fejlesztése az enyhülés, avagy a „hidegháború” útján foly­tatódjék-e. Ez az állítás azon­ban nem állja ki a próbát. Ezt a változatot még az al­kotói sem képesek alátámasz­tani. A tények helyett üres szavak maradnak. Valószínű, hogy még a leghiszékenyebb emberek — akik elhiszik a zaire-i—szovjet beavatkozás­ról szóló híreszteléseket — sem értenek egyet azzal, hogy az Egyesült Államoknak vá­laszképpen meg kellene tor­pedóznia például az enyhü­lést, vissza kellene térnie a hidegháborúhoz, vagy leg­alább is meg kellene nehezíte­ni a stratégiai fegyverrend­szerek korlátozásáról tartott tárgyalásokat. Az amerikai belpolitikával kapcsolatban a szovjet lapok megjegyzik: Nem kis jelentősége van — szemmel láthatóan — az Egyesült Államok belpolitikai helyzetének sem, különös te­kintettel az infláció és a mun­kanélküliség problémájának éleződésére, a világ leggazda­gabb tőkésországában élő feke­te és fehér állampolgárok mil­lióinak nyomorára, a tömeges bűnözésre. E problémák éle­ződése, amelyekről mestersé­gesen keltett külső aggodal­makkal próbálják elterelni a figyelmet, és a kormány tehe­Népünk túl A Szovjetuniónak nincs szándékában támogatni az ilyen ötletek szerzőit. Né­pünk túl sokat látott, túl so­kat átélt ahhoz, hogy meg­törjön, meghajoljon a kard- csörtetés előtt. A béke útját választotta, s nem engedi, hogy letérítsék erről az út­ról. Nem fogadjuk el a fel­hívást, hogy csatlakozzunk az enyhülésnek, milliók békés jövőbe vetett reményének, magunk és gyermekeink em­berhez méltó, életre való lehetőségének eltemetéséhez. Az amerikai politika által bonyolulttá tett helyzetben a Szovjetunió ismét megerősíti törekvését, hogy a nemzetkö­zi enyhülésének és az Egye­sült Államokkal fennálló kölcsönösen előnyös jó kap­csolatok fejesztésének útján tétlensége tápot ad a kor­mány „gyengeségéről”, „puha­ságáról” szóló vádaknak. Az olyan szavak, mint a „szilárdság”, a „kemény irány­vonal” rendkívül népszerű­vé váltak a Egyesült Államok­ban, alkalmazásuk járvány­szerű méretet öltött. Különö­sen érvényes ez a küszöbön álló kongresszusi választások előestéjén, valamint távlatilag az elnökválasztások előtt. Sa­játos verseny kezdődött egyes politikusok között, ki helyez­kedik „keményebb, pozícióra nemzetközi ügyekben”, ki fog „keményebben” tárgyalni a Szovjetunióval. Természetesen a keménység, a bátorság hasznos tulajdon­ság minden politikus esetében. De csak abban az esetben, ha jótékony célokra irányul, ösz- szeegyeztethető a politikai bá­torsággal, azzal a képesség­gel, hogy valakit magasabb érdekek vezérelnek, nem pe­dig kicsinyes, pillanatnyi elő­nyök, azzal a képességgel, hogy előre értékeljék mai cseleke­deteik következményeit. A világ közvéleményét iz­gatja az a kérdés is: hogyan válaszol a Szovjetunió az ame­rikai politika megkeménye- désére. A kérdés annál in­kább időszerű lesz, minél in­kább szembeötlő az Egyesült Államok számos lépésének nem eléggé átgondolt, sőt egyenesen provokációs mi­volta. Ez különösen arra vonat­kozik, hogy megpróbálják ha­zánkat bevonni a fegyverke­zési hajsza újabb fordulójá­ba, amely megfelel a politikai szóváltás „hidegháborús” szel­lemének, a gazdasági és kul­turális kapcsolatok kiforgatá­sának stb. Az ilyen jellegű lépések szándékos ösztönzése teljesen átlátszó — nemcsak az enyhülést akarják aláásni, de mindezt lehetőleg idegen kézzel akarják véghez vinni. Ezért a felelősséget azonban nem vállalják magukra. sokat látott haladjon, ha az Egyesült Ál­lamok is így akarja. A sikeres haladás érdekében — amely nemcsak a két ország, hanem az egész emberiség, a világ­béke alapvető érdeke — kölcsönösségre és az amerikai kormány vezetői részéről a békepolitika irányában tanú­sított megértésre van szükség. „A nemzetközi kapcsolatok­ban nincs fontosabb cél, mint az enyhülés megőrzése és elmélyítése, a béke megszi­lárdítása és a leszerelés. És nincs olyan cél, amelyik job­ban rászolgált volna arra, hogy az értük vívott harcba mindenki teljes erejéhez és lehetőségeihez mérten kap­csolódjon be”. A cikk mellett a szovjet la­pokban állásfoglalás is jelent meg az amerikai politikáról. Lázár György vezeti a KG^T 32. ülésszakán résztvevő magyar küldöttséget Június 27-én Bukarestben tik magukat. A magyar kül- megnyílik a Kölcsönös Gaz- döttség Lázár Györgynek, a dasági Segítség Tanácsának Minisztertanács elnökének ve- 32. ülésszaka. Az ülés- zetésével utazik Bukarestbe, szakon a tagországok minisz­terelnöki szinten képviselte- (MTI) Hivatalos, baráti látogatásra Budapestre érkezett a mongol külügyminiszter. Mangalin Dügerszürent a repülőtéren ven­déglátója, Púja Frigyes külügyminiszter üdvözli. Üdvözlő táviratok a magyar—lengyel barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötésének 30. évfordulója alkalmából EDWARD GIEREK elvtárs, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, HENRYK JABLONSKI elvtárs, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke, PIOTR JAROSZEWICZ elvtárs, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Varsó ! Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és népünk nevében elvtársi üdvözletünket és szívből jövő jó­kívánságainkat küldjük önöknek, s a testvéri lengyel népnek országaink barátsági, együttműködési és kölcsönös segítség- nyújtási szerződése aláírásának 30. évfordulóján. Az 1948. június 18-án megkötött szerződés kiemelkedő jelentőségű okmány országaink, népeink hagyományos ba­rátsága történelmének és kiindulópontja a marxizmus—le- ninizmus, a proletár internacionalizmus eszméi alapján fej­lődő, új szocialista tartalmú barátságunknak. Sokoldalú együttműködésünk állandóan fejlődik és mélyülő kapcsolata­ink valamennyi területén, és az eredményesen szolgálja mind a szocialista közösség országainak érdekeit, mind né­peink javát. Az 1968. májusában aláírt új barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződésünk megerősítette és továbbfejlesztette a 30 évvel ezelőtt lefektetett elveket és kö­zös célokat. Örömünkre szolgál, hogy barátsági szerződésünk is megbízható eszköze együttműködésünknek a szocialista építőmunkában, a nemzetközi tevékenységben, népeink ba­rátságának erősítésében. Az ünnepi évforduló alkalmával szívből kívánunk továb. bi sikereket a testvéri lengyel népnek a fejlett szocialista társadalom építésében, hazája felvirágoztatásában, a nem­zetközi béke és biztonság szolgálatában. KADAR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. ■fr KADAR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Budapest A Lengyel Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítség- nyújtási szerződés aláírásának 30. évfordulója alkalmából a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága, a Len­gyel Népköztársaság Államtanácsa és kormánya, a lengyel nép nevében szívélyes üdvözletünket küldjük a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és kormányának, a test­véri magyar népnek, és személy szerint önöknek,' kedves elvtársak. További sikereket kívánunk a szocializmus építé­séhez országukban. • • -i A 30 éve megkötött szerződés új korszakot nyitott ál. lámáink és népeink kapcsolataiban, megteremtette e kap­csolatok sokoldalú fejlesztésének lehetőségét. A lengyel és a magyar nép hagyományos barátsága és együttműködése az eszmei és politikai közösség alapján fejlődhetett tovább, amelyet a két marxista—leninista párt, a LEMP és az MSZMP szoros együttműködése tett lehetővé. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a kapcsolatok fejlesztésének a szerződésben lefektetett irányai az elmúlt harminc év során konkrét tartalommal teltek meg a po­litikai együttműködés, a gazdasági kapcsolatok erőteljes fej­lesztése, a széles körű kulturális és tudományos együttmű­ködés, valamint a két ország lakosságának közvetlen kapcso­latai terén. A népi Lengyelország nagyra értékeli testvéri szövetségét és együttműködését a Magyar Népköztársasággal. Nagy elismeréssel tekintünk a szocialista építésben elért ki­emelkedő eredményeikre, valamint arra a tevékenységre, amelyet Magyarország fejt ki a biztonság, az enyhülés és a népek közötti békés együttműködés megerősítése érdekében. Mély meggyőződésünk, hogy pártjaink, államaink és né­peink testvéri barátsága és együttműködése mind jobban fejlődik és erősödik a két ország javára, a szocialista közös­ség egysége, a béke és a szocializmus érdekében. Önöknek kedves elvtársak további sikereket kívánunk és a testvéri magyar népnek az MSZMP XI. kongresszusán meghatározott nagyszerű feladatok megvalósításához. EDWARD GIEREK, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, HENRYK JABLONSKI, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke, PIOTR JAROSZEWICZ, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Az évforduló alkalmából táviratváltásra került sor Púja Frigyes külügyminiszter és lengyel kollégája, Emil Wojta. szék külügyminiszter között. (MTI) Világűrben a Szojuz—29 (Folytatás az i. -oldalról) valjonok belorussziai szárma­zású, Minszk közelében, Be­lője faluban született, 1942- ben. A pilótaiskolát 1963-ban végezte el Balasovóban, s katonai szállítórepülőgépek pilótája lett. Még a repülő- tiszti iskolában lett párttag, 1962-ben. 1967-ben került az űrhajós­alakulathoz. Több ízben vett részt kozmikus berendezések kipróbálásában, űrhajók és űrállomások földi irányításá­ban, s közben elvégezte a Ga­garin repülőakadémiát is. Kovaljonok a múlt év ok­tóberében — Valerij Rjumin társaságában — a Szojuz—25 űrhajón már megközelítette a Szaljut—6 űrállomást, de az összekapcsolási manőver so­rán fellépett rendellenesség miatt biztonsági okokból visz- szatért a Földre. Űtjáért meg­kapta az űrhajóspilóta meg­tisztelő címet. A Szojuz—29 fedélzeti mérnöke, Alekszandr Ivan- csenkov két évvel idősebb az űrhajó parancsnokánál: 1940- ben született egy Moszkva környéki városban, Ivantye- jevkában. 24 éves korában végezte el a moszkvai re­pülésügyi főiskolát s tervező- mérnökként egy tervezőirodá­ban dolgozott, 1972-ben vették fel az SZKP tagjainak sorá­ba. Ekkor már két éve volt résztvevője az űrhajóstanfo­lyamnak, ő is elvégezte a Szojuz típusú űrhajók és a Szaljut űrállomások kezelé­sének, irányításának teljes tanfolyamát. Több ízben volt már tartalékűrhajós és ilyen minőségben részt vett a kö­zös szovjet—amerikai űrkí­sérletben, a Szojuz—Apollo programban is. Ez az első „igazi” űrrepülése.

Next

/
Thumbnails
Contents