Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)
1978-05-12 / 110. szám
Jubilál az első szakiskola A közelmúltban ünnepelte kétszáz éves fenriálását hazánk legrégibb szakiskolája, a budapesti Képző- és Ipar- művészeti Szakközépiskola. A rangos évforduló tiszteletére a nagy múltú intézmény néhány hétig a Műcsarnokban „vendégeskedett”. A dokumentumokkal oklevelekkel, fotókkal illusztrált, s az egykori és mai növendékek munkáiból összeállított kiállítás két évszázad történetét igyekszik átfogni, bemutatni. Scola Graphidis Budensis — ezen a néven jegyezték be 1778. április 2-án a latin nyelvű alapíto-okiratba. Születését Mária Terézia híres oktatásügyi rendeletének, a Rátio Educationisnak köszönhette. Ebben benne foglaltatott, hogy az iparos ifjúság (tanoncok, segédek) és a tanítójelöltek rajztanítását hivatott szolgálni. II. József 1783-ban hozott udvari rendeleté a rajzoktatás elveiről intézkedett, miszerint: „a raí- zoló oskolák a gyakorlati nevelésre neveljenek és előkészítsenek’”. A nappali stúdiumokat a tanítóképzősök látogatták, vásár- és ünnepnapokon pedig a mesterlegények (kőművesek üvegesek, ötvösök stb.) képezték magukat. Mértani és építészeti ékítmé- nyes rajzolással ismerkedtek, mintalapok, gipszformák segítségével. Később rátértek a figurális és táj ábrázolásra is. A Budai Rajzoló Oskola első tanárául a Bécsben végzett Walter Ignácot nevezték ki. Tíz evre rá Jelűnek Ferenc Pesten hasonló intézményt alapított. Akkoriban — osztrák gyarmat lévén — csupán a kézműipar fejlődhetett Magyarországon. Az iparosodás, éppúgy, mint a művészet, messze elmaradt az európai színvonaltól. Szükségességére a reformkor nagy politikusai hívták fel a figyelmet. „A művészet politikai, nemzeti, társadalmi életünk emeltyűje” — jelentettt ki Kölcsey Ferenc az 1832-es országgyűlésen. Az iskola az 1348-as forradalomból is kivette részét, megszerkesztette a céhek eltörlését követelő kiáltványt. Az elméleti oktatásra a Bach-korszakban tértek rá. A kiegyezés után pedig különválasztották a szabadkézi és műszaki rajz- tanítást, és a tantervbe bekerült a mintázás. Ekkor már nők is látogathatták az intézményt, a porcelánfestés tudományát sajátíthatták el. A század végén — 1886- ban — a két iskola összevonásával létrejött a Székesfővárosi Községi Iparnajziskola. Hét évvel később költöztek jelenlegi otthonukba, a Kau- ser József által tervezett Oroszlán (ma Török Pál) utcai épületbe. A hagyományos oktatás mellett nappali tagozaton indítottak nyilvános rajz- és mintázási tanfolyamot, melyet főként felnőtt műkedvelők látogattak. 1904- től bevezették a műhelyoktatást, hogy a tanulók mégin- kább megismerhessék az anyag természetadta sajátosságaiból kínálkozó művészi formakialakítás szabályait és követelményeit. Lyka Károly rendszeresítette a művészettörténet tanítását. ElőAz iskola műcsarnokbeli kiállításáról. adásain többnyire a művészeti technikák és stílusok kialakításával foglalkozott. Hazánkban először ő alkalmazta az episzkópos, tükrös ' vetítést. A Tanácsköztársaság idején a Művészeti Tanács Szak- bizottsága foglalkozott az iparműveszeti nevelés országos reformálásával. A két világháború között a kormányzat inkább a kisipar fejlődését szorgalmazta, így az ipar- rajziskola fontossága is megnőtt. Ebben az időben már élő modellekről rajzoltak a növendékek. A felszabadulás után Szépműves Líceummá alakult át az iskola, ahol a végzett tanulók a szakbizonyítvány mellett érettségit is kaptak. A művészeti főiskolák 1949-es reformja folytán először Állami Művészeti Gimnázium, majd egy év múlva Képző- és Iparművészeti Gimnázium nevet kapta. Ettől kezdve célja kettős: egyrészt előképzést nyújtott a művészeti főiskolákra, másrészt a művészi ipar számára gondoskodott utánpótlásról. Jelenlegi nevén 1967-től szerepel és ötödik éve, hogy a Magyar Képzőművészeti Főiskola gyakorlóiskolája. A két évszázad alatt sok kiválóságot bocsátott útjára az iskola. E falak között tanult Munkácsy Mihály és Ferenczy István. Néhány név az itt végzettek közül: Keré- nyi Jenő, Raszler Károly, Schaár Erzsébet. Tanulóéveik alatt készített munkáikkal a jubileumi kiállításon is találkozhattunk. Ma a nappali oktatás 12 szakon történik. Évről évre nő a felvételizők száma. Legtöbben alkalmazott grafikára jelentkeznek, s kevésbé kedvelt például a bőrművesség. Hogy kit hova irányítanak, az a felvételin készített rajzok alapján dől el. Az idén 76 növendékkel gyarapodott az iskola, 72-en pedig most érettségiztek: a kötelező tárgyakon túl szakelméletből és gyakorlatból. A dolgozók esti iskolája a művészi szakmákban dolgozók továbbképzését szolgálja. Nagyobb tudást, érettségit ad. A régi hagyományos tanfolyam sem szűnt meg, az öntevékeny rajzolással foglalkozók, a művészettel ismerkedők számára hetente háromszor nyitva áll. az iskola kapuja. — Nem akarunk minden tanulóból művészt faragni. Inkább a művészet szereteté- re, értésére, és biztos szakmai tudásra oktatjuk a fiatalokat. Arra, hogy merjenek, tudjanak látni és saját érze- lemvilágúkat, egyéniségüket beleoltani az anyagba. Igyekszünk a művészi alázatra, áldozatvállalásra is megtanítani növendékeinket — mondta az immár kétszáz éves intézmény céljáról Zala Tibor igazgató. Tóth Andrea Film,jegyzet Hollywood, Hollywood A snittfilmek korát éljük Egyre-másra nyitogutják előttünk a különböző albumokat, melyek korábbi sikerek, képeslapjaiból állnak össze Készítettek ilyesfajta montázsfilmet a burleszkről (nem is egyet, nem is kettőt), láttunk olyan összefoglalást, mely egy színészi pólya állomásait eleveníti meg ínálunk például Kabos Gyula, emlékének adózott Kertész Pál, hangulatos filmkavalkádja.) Az is előfordult, hogy egy- egy témára csapnak le a filmcsinálók. (Bemutatóra vár a Tappancsok. Mancsok, Állkapcsok című hollywoodi munka, melyben a filmvilág híres állataival találkozhatunk). Jó ez a divat? Azt hiszem, igen (azon túl, hogy — mint minden divat — pillanarnvi igényeket elégít ki.) Ezekben a filmekben ugyanis ismeret- terjesztés folyik, méghozzá a kifejezésnek legjobb értelmében. Ha ügyes a rendező, a jelenséget a rendelkezésre álló keretek között alaposan körbejárhatja. S arról se feledkezzünk meg, hogy a vásznon jobbára archívanyag elevenedik meg az összeállításokban: csupa olyan filmkocka, mely egyébként a cel- luloidszalag-temetőben pihenne. A Hollywood, Hollywood című filmmusical — rendezője Gene Kelly — a szóban- forgó műfaj terméke. A harmincas évek slágereiből ad válogatást, méghozzá a zenés filmekből. A sztárok nagyágyúk, a szakma érdemes mesterei, a közönség régi (részben* mai) kedvencei: Greta Garbo, Clark Gable, Frank Sinatra, Maurice Chevalier, Bing Crosby, Johnny Weissmüller, Leslie Caron és mások. A névsor zavarbaejtően gazdag. A kiállítás káprázatosán nagyvonalú. A mesterségbeli tudás le- fegyverzően jó. A muzsika ellenállhatatlanul fülbemászó. Hogy miért nem igazán jelentős mű ennyi erény ellenére a film, könnyű rá válaszolni. Van ennek a nagyszabású shownak egyfajta mutatványjellege. Helyenként giccsbe hajló hangszerelése. A szédítő arányoktól függetlenül valami olcsó kis- szerűsége. A Hollywood, Hollywood nem a valóságos élet, valóságos problémáit ábrázolja, hanem azt a világot, mutatja be, mely a néző — a kispolgár — ábrándjaiban él. Ez már egyébként nem is a mű — és nem is a filmféleség — minősítése, hanem azé a terméké, melyet úgy hívnak, hogy hollywoodi árucikk. A Hollywood, Hollywood a szalonok könnyed társalgásának színvonalán pendít meg bizonyos gondokat. A társadalmi felhőkből egy sem úszik a filmek — a filmrészletek — egép. Mindenki mosolyog, örül, táncol — vagy ha nem, csak azért nem, mert éppen érzelmi viharok dúlnak a lelkében. Dehát mire való az operett — a zenésfilm, a musical — törvénykönyve? Nyilván arra, hogy betartsák a szabályait. Itt garantáltan semmivé fújja a szél a konfliktusokat, amennyiben voltak egyáltalán. Az álomvi- lágban csak a sztárok testi mivolta realisztikus. A többi: színes konfettieső, csillogó léggömbbuborék, mesterien feltupirozott semmitmondás... Az élet — álom, mondja Calderon. De ő ezt komolyan is gondolta. A Hollywood, Hollywood álomvilága stilizált. Minden pillanatban érezzük, hogy produiVumot látunk. Rivalda előtt ülünk. Olykor-olykor még tapsolni is lenne kedvünk. Hogy a musical „nem bírja el” a hangsúlyosobb mondanivalót? Hogy nem a Csárdáskirálynővel kell a nézőket nevelni? Tagadhatatlan. Nagyképű, és megvalósíthatatlan program lenne, ha eszmei bátorságot és kritikai eredetiséget kérnénk számon. Gene Kellytől (aki tisztességes eszközökkel koreografál- ta és kommentálta a snittfilmet). Nem ezért emelünk szót, hanem annak érdekédben, hogy a Hollywood, Hollywood helyét az objektivitás igényével jelöljük ki. Semmiképpen sem a csúcsokon, inkább a „futottak még” mezőnyében. Azok között a filmek között, melyek nem az értelmet kápráztatják el, hanem szórakozást, és kikapcsolódóst biztosítanak. — s — I i Szakszervezeti beszámoló taggyűlés A szakszervezeti tanács és a szakszervezeti bizottság 1977-es évi munkájáról tartottak beszámoló taggyűlést a minap Salgótarjánban, a megyei kórházban. Az előadó Lefler Jánosné, a szakszervezeti bizottság titkára volt, aki a tisztségviselők munkájának további javítását jelölte meg a legfontosabb feladatként. Ezután a számvizsgáló bizottság tagja. Talon Ferenc- né tartotta meg jelentését a múlt évi pénzgazdálkodásról. A második napirendet hozzászólások követték, majd a tagság egyhangú szavazással elfogadta a két beszámolót, és hozzájárult a munkabizottságok kiegészítéséhez. t. J. Fúvósverseny Nagybátonyban Hagyománnyá vált Nógrád megyében, hogy a három zeneiskola tanulói évenként más-más szakon nemes vetélkedő keretében összemérik tudásukat. Az idén a Nagybáto- nyi Állami Zeneiskola vállalta magára a megyében fa- és rézfúvós hangszereken tanuló fiatalok versenyének megrendezését, melyre a közelmúltban került sor. A több mint száz versenyző produkcióit két csoportban — fa-, illetve rézfúvós- elosztásban — neves szakemberekből álló bíráló bizottság hallgatta végig. A zsűri tagjai — Cse- tényi Gyula fuvolaművész, Benedek Tamás klarinétművész, Simon Attila trombitaművész és Perlaki József harsonaművész igen elismerően nyilatkoztak a tanulók felkészültségéről és máris több fiatalra felfigyeltek és a zenei továbbtanulásra biztatták őket. A részt vevő tanulók arany,’ ezüst, bronz fokozatot igazoló okleveleket, jutalomkönyveket, valamint emléklapokat kaptak a verseny után. Az eredmény reális összegezése az iskolák összehasonlítására ezúttal nem alkalmas, hisz a három megyei zeneiskola — nagyon eltérő létszámban vett részt a versenyen, de a kiadott oklevelek tükrözik az arányt is. A legtöbb arany oklevelet a salgótarjániak szerezték (16), a 10 ezüst és 8 bronz fokozat mellett. A nagy- bátonyi tanulók 10-12-13, a balassagyarmatiak 2-3-3 arányban gyűjtötték az arany, ezüst, bronz fokozatokat. összesítve mind pedagógiai, mind szakmai szempontból hasznosnak bizonyult ez a vetélkedő, mivel reálisan is pozitív képet adott megyénk fúvósoktatásának eredményeiről. Mai tévéaján faiunk '18.30: GYÁRLÁTOGATÁS A városban, Miskolcon ezekben a napokban zajlik a 18. tévéfesztivál. Ide irányul hát a figyelem. A műsor ebből az alkalomból a Lenin Kohászati Műveket mutatja be, sajátos „gyárlátogatás” keretében, amelyen különböző korú, foglalkozású kívülállók vesznek részt: orvos, színész, tanár, autóbuszvezető, eladónő, fodrász, kohász — Dunaújvárosból. A látogatók idegenvezetője a gyár műszaki igazgatója. Terveznek! A jövő évre vonatkozó alapozó előtervekről és a VI. ötéves terv munkaprogramjának kialakításáról tanácskoztak kedden és szerdán Salgótarjánban a Magyar Szénbányászati Tröszt vállalatainak tervosztályvezetői. A megbeszélés eredményes volt: a főbb feladatokat — szem előtt tartva a népgazdaság igényeit — megfogalmazták a felelős szakemberek. NÖGRAD — 1978. május 12., péntek 4. Jó bent voltunk a pusztában a vermektől kétórányi járóföldre. De nem a főzésen járt nékem az eszem. Hagyom a lovam a vermek előtt, s magam a kökényesek között föl- csapásolok a fazsindelyes házhoz. Nem volt tiltott. De nem voltunk küldve se. Egy szó az asszonyról soha ki nem ejtő- dött, mintha nem is lenne a létő világon. Kérdezni, persze, hogy is kérdezhettünk volna utána. Na, hogy pászol, Matyi bácsi? Hogy mondja a szép asszony? Volt-e valami az éc- caka? Ilyet a futó zsivány ki nem ereszthet erre a száján. Nincs rá törvény. De az szigorú. Így aztán hallgat, s gondol mindenki, amit akar. Surranok a dombnak, de nyomomban egy madár föl nem rebben, egy gabóca arrébb nem szökken. Hasalok az égererdő bercel.iében, amelyik olyan sűrű, akár a vadmálna sövénye. Keresem réses ligetjeit, ahol zaj nélkül közelíthetem a házat. Házon látszik csak igazán, hogy süt a pusztai nap. Azon megakad. Világítja, jobban aranyozza, mint a rétet. Vagy tán azasz- szony miatt? Ott ül a ház előtt, kicsit árnyékot vető fa enyhelyében, kecskelábú asztalnál. Szöszmötöl, nagyszemű babot válogat, szelei. Váltásul zsákot tapos, kicsi piros papucsa villog, ponyvára önti, elválasztja a polyvától. Még szebb, mint lagzikor! A nap világítja. Akkor az öreghold sütött rá, meg három aradi fáklya. Most nekipirul- kozva, kezét csípőre téve tiporja a zsákot, pruszlikja kifűződve, kis fekete tincse arcára szökve fityeg. Már jól az oldalamat cirógatja a nap, mikor eszembe szökik, hogy Gyuri bíz várhatja a főztöm. Surranok lefelé a dombról, főzöm az ebédet, bíz abból vacsora lett. Az éhes pásztor mérges, rám vicsorít a cimbora, hogy de fene kemény kását találtam a bográcsba vetni, hogy idáig nem bírt megfőni. Bíz, pajtás, az kemény volt, mondhatom. Nem feszegette aztán. Én voltam az öreg bojtár, a fiatalnak pissz oda, ha több a kettőnéL Másnap megint megyek főzni. Hús is van a veremben, meg tészta szárazon a verem gerincibe tűzve. Hát most majd a laska következzen, nagy lére eresztve. Jó az, be- zöldségelve, szárított hússal megbolondítva. Sietek, a lovam is hajtom, hogy ne időzzek annyit. Csőke bepanaszol. Amúgy nem visítós gyerek. Eleinte próbaképpen egy pár napon el-elveregettem szegényt büntetlenül, hogy nyitja-e a száját. Vertem karikás ostorral, kantárszárral, kötőfékkel. De nem nyitotta. Ez a próbája a pusztai állandóságnak. Vagy kiállja, vagy elpusztul a tájékból. Mondom, nem nyik- kantott Matyi bácsinak egyet se. Látta-e Csőkén a kezem nyomát vagy se, azt nem tudom. Nem mondta. De hátén- gemet is így acéloztak. Hagyom a lovam a verem előtt, mint tegnap, mondom, egy szempillantásra azért odanézek a menyecskére, hát tehetem is, majd lesz ennek olyan böjtje, hogy egészen megéhülök a puszta látására. Megy a bocskorom a gyöpön, mintha szárnya lenne. Egy tücsök utamba nincs, kucorgók a bérceiben, hasalok, úgy jobban nekinézhetem magam. Tarhonyát csinál. A gyuratot reszeli tömösvári vasreszelőn. Szép, sárga bibictoj ássál gyűrött tészta volt a kezében. Na ettől táltos lesz az öreg, valahányszor tarhonyát pörköl a szépasszony. De alighogy így elbeszélgetek magamban, meg nézem, hogy nem a tegnapi papucs, szoknya, pruszlik ám az asszonyon, hanem annál is szebb. Váratlanul a számba lehhent nagy izgalmában Csőke Gyuri. — Hát te az apád nagykapuját, odahagytad a lócsordát, de ha a pőcsikék megszalaszt- ják, valami kár esik benne, mehetünk ketten a világ négy sarka felé, te kupcéhér, te, hogy nem guvad ki a két látószemed ! Ezt, csak olyan seppengve mondhattam a szájába, hisz tíz ölre se volt tőlünk a szépasszony, megtalálja hallani, hogy itt marakszunk, mint a kóborkutyák, de hát akkor kioldják ránk a karikás ostort. Bár az öreg sohase tette. A mindig szerelmes török pávagalambok veszettül sétáltak a zsindelygerincen, olyan zajjal, akár a makófalvi ré- szegösök. Gyurka kérdezett. — Csak egy csípetöt leshessek rajta! Asszonyt nem láttam a lagzi óta, ahogy te. — Tegnap is ezért főtt olyan lassan a köleskása úgye! (Folytatjuk) \
