Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)
1978-05-09 / 107. szám
Villámunk fénye tüzel fel Aprócska szülőfalumba, amely a jugoszláv és az osztrák határba torkollik, névvel megjelölt és névtelen sírokban szovjet katonák nyugosznak. „Szergej, Iván, Nyikoláj itt nyugosznak csendesen — a földért meghaltak ők, mely nekik idegen — légy hozzájuk jó anyaföld..villan fel emlékezetemben a második világháború utolsó napjaira, a győzelem évfordulója 33. évének hónapjaiban. Sok Szergej, Iván anyja lett a magyar föld. Talán valaki egyszer megírja sírjaik balladáját. Én most a győzelem történelmének óráiról, napjairól, a magyar nép életére gyakorolt elévülhetetlen hatásáról szeretnék szólni. De előtte idéznék még egy verset, amelyet Alekszandr Tvar- dovszkijtól olvastam. íme a vers: A béke órájában Föld népéi, e tiszta órát Áldjátok meg mindannyian! Mint a zivatar, úgy vonult át A néhány év, de vége van. Az ágyúcsövek tüzesek még S a vért emészti a homok. Ember nagy-nagy lélekzetet végy: A béke ajtódon kopog... 1945. május 9-én 0 óra 16 perckor megtörtént a német fasiszta hadsereg feltétel nélküli kapitulációjáról szóló okmány aláírása. Ekkor már több mint egy hete a berlini Reichstag ormán lengett a Szovjetunió lobogója. A második világháború Európában befejeződött. Rommá lőtt városokra, füstölgő omladékokra sütött a májusi napfény. Megrendítő tavasz és nyár volt ez! Felszabadító, örömteljes, re- ménységes tavasz és nyár! A félelem fellegei lassacskán szétoszlottak. Az emberek ön- felédt újjongással köszöntötték a béke tavaszát, de voltak, akikben az értelem és a szív egyszerre kérdezte: f ölgyógyul-e az emberiség ebből a borzalmas sebesüléséből, töméntelen vérveszteségéből; lesz-e ereje úrrá lenni a szörnyűséges pusztuláson? Meg- kínzottabb talán sohasem volt az ember, s megalázottabb sem. Elhinni is nehéz volt, hogy mindazt kibírta, amit el kellett viselnie ezekben a keserves esztendőkben. Kibírta! Volt ereje újra munkára, teremtésre, alkotásra, haladásra. Mi, magyarok végigéltük az ujjongó alkotásnak csodálatos esztendőit. Pedig szinte semmink sem volt. Szinte mindenünket elrabolták a hitleri banditák. Amink volt, azt is ajándékba kaptuk, akárcsak • szabadságunkat és nemzeti függetlenségünket a Szovjetuniótól. Attól az országtól, amelynek népe szinte ember- feletti szenvedéseket élt át a Nagy Honvédő Háború éveiben. A Szovjetunió nyugati részének óriási területei a fölégetett föld siralmas állapotába jutottak. 1710 várost, több mint 70 ezer falut romboltak le, 427 múzeumot, 84 000 iskolát és főiskolát, 40 000 kórházat és 43 000 közkönyvtárat pusztítottak el. Sorolhatnánk még tovább az anyagi veszteségek aligha fölmérhető adatait. De ki vállalkozhatnék arra, hogy fölmérje 25 millió hajléktalanná tett ember szenvedését, s ki arra, hogy az árvák, az özvegyek fájdalmát és könnyét, s a bestiális módon meggyilkolt és elégetett emberek százezreinek halálsikolyát egyetlen mondatba szorítsa. Nincs olyan szó, amely ezt kifejezhetné. És ki foghatná föl halottak tízmillióinak fájdalmas elmúlását és a hadisérültek szenvedéseit? Ki tudhatná megmondani, hogy az anyagi pusztuláson túl, mit vesztett az emberiség a megholtak halálával? És mit veszített azzal, hogy évezredes kultúremlékek mentek veszendőbe, az értelem és a munka csodálatos alkotásai semmisültek meg? Vigasztaló, hogy volt erejük a népeknek mindent újra kezdeni, s nem egy tekintetben túl is szárnyalták azt, ami volt. Különösen nagy vigasztalás számunkra, hogy a Szovjetunió nemcsak újrateremtette mindazt, amit a fasiszta hordák elpusztítottak, hanem a csillagok világát ostromló tudományának, ésszerűen megszervezett munkájának, magas fejlettségű erkölcsi-politikai egységének segítségével a marxizmus—leninizmus fényében a kommunizmus küszöbére érkezett, s körötte új világrend alakult ki: a szocialista világrendszer. Nem vagyunk vakok, hogy ne látnék: a nyugati világ is felépült sebeiből. Bár az Egyesült Államok nem szenvedte meg úgy a háborút, mint a többi nyugati nemzetek. A ritmus azonban más Keleten és más Nyugaton. Erre mifelénk gyorsabb és biztonságosabb. De most nem is erről van szó! Az emberre gondolunk, akiben hinni lehet és kell mert íme: a poklok poklából, ahová a hitleri bandi- tizmus letaszította, képes volt életét újraépíteni. Ámde! Miért kelljen újra és újra megint újrakezdeni?! Az ember kétségkívül arra is képes, hogy megvédelmezze életét és csodálatos műveit. Csak nem kell, nem szabad mindent elfelejtenie. Emlékezni kell! Ha véghez tudta vinni, hogy a háború poklából megszabaduljon, véghez kell tudnia vinni azt is, hogy soha többé gonosz hatalmak újra le ne taszítsák oda. A felejtés, persze, nagy adománya az emberi természetnek. Hogyan is élhetnénk nélküle! Annyi sérülés ért bennünket, hogy a felejtés nélkül kínszenvedés lenne az életünk. Ez azonban az egyéni életre vonatkozik. Az emberiség — ezen belül az osztályok — életére más törvények érvényesek. Ezért kell szembe- szállnunk azokkal a törekvésekkel, amelyek a tömegek kábulatbaejtésére, emlékezetének elhomályosítására irányulnak. Igen: az emberiség képes arra, hogy nemet mondjon a háborúnak, a pusztításnak, a halálnak, Csak állandóan ébren kell tartani emlékezetét, felelősségérzetét és — lelkiismeretét. Ez nem föltételezés. Ma már — szerencsére — tények halmaza igazolja, hogy ez lehetséges. A nemzetközi békemozgalom hatalmasan megnövekedett. A népek emlékeznek, megmozdult bennük a felelősségérzet és a lelkiismeret. Minden háborús erőfeszítés ellenére — pedig az imperialisták erre sem a pénzüket, sem a gyűlöletüket, rágalmaikat és hazugságaikat nem sajnálják — a világközvélemény merőben megváltozott, az igazságra érzékenyebbé, erkölcsi hatóerejében erősebbé vált. Az imperialisták hidegháborús hadjáratának az volt a célja, hogy félelmet és bizalmatlanságot ébresszenek a Szovjetunióval szemben és ezt a félelmi pszichózist használják föl mértéktelen fegyverkezésük palástolására. A népek feledékenységére is számítottak, arra, hogy a tömegek soha többé nem kérdezik meg: továbbra is kell-e félniök a nyugatnémet milita- rizmustól, amelyet a volt hitleri rezsim tábornokai irányítanak, s amely most kimutatja foga fehérét, csattogtatja agyarait. A Kappler-ügyre gondolok: a gátlástalan tö- meggyilkosra, aki olaszországi vérengzéseiért életfogytiglani börtönre ítéltek, és akit elvbarátai, véreskezű cimborái kicsempészték, megszöktették az olasz börtönből, hogy azután biztos menedéket nyújtsanak neki otthon, Nyugat-Né- metofszágban. A népek gondolkodnak és föl teszik a kérdést: kell-e félni a nácizmus újrakezdésétől. És azt felelik, hogy igen! Ezzel szemben a revansvá- gyó militarista erők sajtóorgánumai azt fújják, harsogják, hogy a kommunistáktól, a Szovjetuniótól, a szocialista országoktól kell félni. A népek gondolkodnak és fölteszik a kérdést: miért kellene félniök a Szovjetuniótól, amikor létének első percétől fogva a béke megőrzésére, a fegyvertelen világ megteremtésére törekszik, annak ellenére, hogy hadipotenciálja fölülmúlja az imperialisták haderejét? A népek nem felejtik el, hogy a Szovjetunió kezdeményezte és szorgalmazta az európai biztonsági és együttműködési értekezlet összehívását, amelynek záróokmánya biztonságos alapra helyezte földrészünk békéjét! S mindezt az a Szovjetunió tette, amelynek határai: a Csendesóceántól az Atlanti-óceánig terjednek. A népek nem felejtik el sem ezt, sem azt, hogy a Szovjetunió következetesen és szüntelenül őszinte és világos békepolitikát folytat és tettei teljes összhangban vannak azzal a politikával. Elég, ha a többitől eltekintve csak a karib-tengeri válságra gondolunk, amely annak idején a nukleáris pokol pusztítói tüzé- vel fenyegette az emberiséget. A Szovjetunió bölcs határozottsággal elhárította a veszedelmet. A népek nem felejtik, hogy realitássá vált a békés egymás mellett élés, az enyhülés politikájának térhódítása. Ezt a szocialista világrendszer országainak olyan kimagasló nemzetközi sikerei is biztosították, mint a vietnami nép történelmi győzelme az imperialista agresszorok és helyi kiszolgálóik ellen; a szocializmus pozícióinak megerősödése kubai földön, az ellenséges blokádpolitika szétzúzása; az NDK szuverenitásának nemzetközi jogi elismerése, felvétele az ENSZ-be; az NDK, Lengyelország Csehszlovákia nyugati határainak elismerése és biztosítása. A nemzetközi forradalmi tendenciák sikeres, eredményes folytatódásához elengedhetetlen a szocialista közösség egysége, internacionalizmusa, közös fellépése. Leonyid Brezsnyev mondotta az SZKP XXV. kongresszusán: „Érthető, hogy hozzánk, kommunistákhoz, a mi agyunkhoz és szívünkhöz a világnak az a része áll legközelebb, ahol testet öltenek a kommunista eszmények: az, hogy megszűnt a kizsákmányolás és az elnyomás, teljesen megvalósult a dolgozó emberek hatalma, a szocialista demokrácia fejlődése, a legszélesebb tömegek kultúrájának virágzása, jólétének emelkedése, az összes népek, nemzetiségek egyenlősége és testvérisége. Ezért természetes, hogy pártunk elsősorban a szocialista államokhoz fűződő kapcsolatokat kíséri figyelemmel”. Már ezt megelőzően la mindenhol érezhető módon megélénkült a népek békeharca. Ez kifejezésre jut a legkülönfélébb leszerelési konferenciákon, az egymást követő szovjet békemissziókon. Nőttön nő a népekben a háború elkerülhetőségének a gondolata, a békés egymás mellett élés eszméje és az a remény, hogy végül is sikerül megvalósítani az általános és teljes, tehát a nukleáris fegyverekre is kiterjedő leszerelés követelését. A hidegháborús hadjárat egyre hatástalanabb a békés egymás mellett élés vonzó gondolatával szemben. A népek valóban békésen kívánnak egymás mellett élni. Békében és barátságban. Ezt mutatja az a nagyszerű nemzetközi szolidaritás, amely Angela Davis mellé állította a legkülönbözőbb országok dolgozó millióit. S a nemzetközi béketábor növekvő erejét és a békés egymás mellett élés termékenyítő gondolatának népszerűségét, nemkülönben a nukleáris fegyverekre kiterjedő általános és teljes leszerelés követelésének népmozgalmi erejét demonstrálja a „Békét a földön...” kezdetű pápai encikilia is... De itt van a legújabb példa, a neutronbomba-ellenes világkampány, amelynek kézzelfogható eredményeiről éppen a mi fővárosunkban, Budapesten adott tájékoztatást Romes Chandra, a Béke-világtanács elnöke, a BVT Lenin-békedí- jas vezetője. „Az új fegyver — mondotta Romes Chandra — joggal kelt aggodalmat a békeszerető emberekben, fehérekben, színesekben. A világszerte erősödő tiltakozás azért is fontos, mert nincs kizárva, hogy holnap új, még ördögibb pusztító eszköz születik. . .” Elindult tehát a békemozgalom új, nagy offenzívájaí amelyben részt vesznek a különböző nemzetek, pártok és tömegszervezetek, tudósok, diákok, parasztok, értelmiségiek, a társadalmi rendszer legszélesebb rétegei. Világvárosokban tudományos békekonferenciákat tartanak, amelynek anyaga bekerül a békeharc szellemi fegyvertárába. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy méltóképpen vegyük ki részünket a nemzetközi békehadjáratokból és hozzájáruljunk ahhoz, hogy a világon sehol se felejtkezzenek meg a második világháború borzalmairól, sem arról a határtalan örömről, amely elfogta a népmilliókat a békeharsonák hallatára. Ne felejtkezzenek meg arról sem,' hogy tőlünk, a dolgos, alkotó millióktól: a munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől, az ő bátor és egyesített erejükkel vívott küzdelmüktől függ az egész emberiség sorsa.' Tőlük függ, hogy vége légyért az esztelen, a népeket sújtó fegyverkezési hajszának, a sorvasztó bizalmaltanságnak; és hogy fegyvertelen háborúk nélkül való világban éljenek a népek, békésen építve szebb,' jobb és boldogabb életüket. A Kossuth Könyvkiadó az elmúlt hónapokban miniatűr könyvecskét adott ki. Ebben közli Johannes R. §echer szív- bemarkoló versét, amely az „Emberiség hazáia” címet viseli. Hadd szóljon a vers: „Csúcs, hova fölhatoltunk, S hova ember még sose lépett, Mély, amit átkutattunk, S még emberek el nem értek — Nyomról nyomra tovább, Villámunk fénye tüzel fel, S embernek tudja magát, És elvtárs végre az ember — Ekkorát nem fordított Senki a sors kerekén még: Múlt nyomorának: hadnak, ínségnek veti végét! Tűrte-e igy a próbát Keserves időkben akárki, S bírta-e igy a sorsát Magán-diadalmasan állni? Embertől sose telt Ily erő, mit semmi se gyűr le', S még müvet sem emelt, ' Mint most ez a Müvek Művel Alom sose teljesült így, Költő ilyet sose képzelt: Kivívta honát az ember, Hazául az emberiségnekV Igen, millió és millió szovjet vívta honát az ember, Hazául ember véráldozata árán, „Ki- az emberiségnek!’’ Kőszegi Frigyes ” Visszatér az élet Sztálingrádban. Május 9-én azok is elmennek a moszkvai Gorkij-parkba, akik nem vesztették el a reményt, hogy eltűnt szeretteikről egyszer hírt 1 alljanak.
