Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)

1978-05-09 / 107. szám

Halászat — horgászat HORGÁSZOK KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSE A közelmúltban Salgótar­jánban — Nógrád megye 16 horgászegyesületének küldöt­tei részvételével — rendezte meg a MOHOSZ Nógrád me­gyei Intéző Bizottsága a horgászok küldöttközgyűlését. Bíró Miklós, az intéző bizott­ság elnöke beszámolt az el­múlt évben végzett munká­ról, ismertette az idei felada­tokat. A küldöttközgyűlés el­fogadta az IB. tavalyi zár­számadását, valamint vagyon­mérlegét. összeállították az intéző bizottság 1978-as hal- fogó-verseny naptárát. A küldöttközgyűlés — a eeredi horgászegyesületből Vi­rág Bélát, a szécsényi II. Rá­kóczi Ferenc horgászegyesü­letből Burda Sándort vá­lasztotta meg küldöttnek, akik a MOHOSZ küldöttköz­gyűlésén április 23-án képvi­selték a Nógrád megyei hor­gászegyesületeket. Az orszá­gos küldöttközgyűlésen rajtuk kívül még Bíró Miklós is részt vett, aki a MOHOSZ elnöksé­gének is tagja. HALÁSZATI SZABÁLYZATOK |' MÓDOSÍTÁSA A horgászok létszáma évről ’évre ugrásszerűen emelkedik. Az 1977. évi országos ada­tok alapján az engedéllyel rendelkező horgászok száma meghaladta a 178 ezret. Nógrád megyében is fokozott érdeklődé^ nyilvánul meg a horgászat iránt. Tekintettel azonban arra, hogy megyénk vízben szegény, illetve a meg­levő horgászvizeink nagysá­ga változatlan (357 hektár az Ipollyal együtt), így a meg­levő horgászvizek halászati, horgászati hasznosítását fe­lül kellett vizsgálni. Az új halászati szabályok figyelembevételével, a közel­múltban Salgótarjánba került sor arra a megbeszélésre, amelyben a Nógrád megyei Tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának halá­szati felügyelőjén kívül a MOHOSZ, illetve az IB kép­viselőjén kívül még 13 hor­gászegyesület vezetője volt je­len. Megállapodás született, hogy megyénkben az elkövet­kező években a horgászigé­nyeket csak úgy lehet kielé­gíteni, ha valamennyi hor­gászegyesületnél lehetőséget teremtenek új tagfelvételre. Az új halászati szabályza­tok jóváhagyása után, várha­tóan több száz horgász szá­mára nyílik horgászati lehe­tőség az elkövetkező idő­szakban Nógrád horgászvize­in. IFJÜSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDÖ A Salgótarjáni Erőmű Hor­gász Egyesületének vezetősége, nagy gondot fordít az ifjúsá­gi horgászok nevelésére, ok­tatására. Az egyesületnél im­már hagyomány, hogy az ifisták részére horgász „Ki mit tud?-ot rendeznek. A ta­vaszi iskoiaszünelben 20 ifjú­sági horgász részvéteiével ren­dezte meg az idén az egyesü­let vezetősége — a horgász Ki mit tud?-ot. A horgászfil­mek vetítésével egybekötött vetélkedőt Hibó Tamás, az egyesület ifjúsági felelőse nagy hozzáértéssel bonyolítot­ta le. A verseny végül is Pál Gábor nyerte, Göröcs Endre és Tordai Péter előtt. A hor­gászvetélkedő 1—3. helye­zettje értékes könyvjutalom-1 ban részesült. II. F. 1 Mai kommentárunk Természet- és környezetvédelem Örökös harcot kell vívni a természet és környezet vé­delmében? Kitől kell meg­védeni a természetet? Attól az embertől, akinek érdeké­ben megteremtették nagyon magas költséggel, hogy ott a háborítatlan csendben talál­jon nyugalmat, pihenést? Bármennyire furcsán is hangzik, a természetnek, a környezetnek bizony az em­ber a legnagyobb kártevője. Pontosabban szólva: az az em­ber, aki nem becsüli ezen ér­tékeinket, aki maga sincs tisz­tában azzal, hogy milyen kárt okoz a természetben, ha szeny- nyezi, pusztítja, háborgatja. Mindezekről ismetelten és ismételten beszélni kell, és cse­lekedni ellene, mert szükséges. Kivált ilyenkor, tavasszal, amikor megindul az emberek áradata a természet felé Szól­ni kell, hogy elsősorban senki, aki pihenni, felüdülni megy az erdőbe, a rétre, sohasem fe­ledkezzen meg arról, hogy ember. Akkor nem fog pusztí­tani, szennyezni, kárt okozni, tilalmakat áthágni, a rendet megbontani. Még alig nyílott a tavasz, máris érkeznek a jelzések: mérhetetlenül sok szennyet hagynak maguk mögött a ki­rándulók, pedig mindenütt ott a szemétgyűjtő. Megrongálják a sok pénzen és nehéz munka árán felépített berendezése­ket. Saigon például a sport­szereknek csupán egy része maradt meg. Feltörik a keríté­seket, hogy mindenáron a til­tott területekre hajtsanak ko­csijaikkal. A természetvédelmi törvény 12. paragrafusának negyedik bekezdése így szól: „Hu vé­delmi érdekek szükségessé teszik, a természetvédelmi ha­tóság korlátozhatja a termé­szetvédelmi területeken belül a saját használatú (magán, er­dei, üzemi, turista stb) utakon, területeken és vizeken a köz­lekedést és tartózkodást ” E rendelkezés értelmében a Ker- cseglaposra vezető erdei uta­kat lezárták. A bejáratoknál elhelyezték a természetvédel­met bizonyító táblákat. De mi­vel a terület közkedvelt kirán­dulóhely, kialakították a gép­kocsik számára parkoló helye­ket, alig pár száz méterre a tulajdonképpeni pihenőhely­től. Ám, mintha misem történt volna, némely autós a bejára­tot elzáró kerítést feltöri és behajt az ott pihenő emberek közé, kipakolja holmiját, és éli — teljesen érthetetlenül — szabálytalan életét. Ez történt az egyik vasárnap is Kercseg- lapos szívében. A járművek számára tiltott helyen parkolt a ZA 31—69 rendszámú Zsi­guli, az UE 44—45 számú Sko­da és amikor a természetvé­delmi őrök figyelmeztették őket, megsértődtek. Két vál­lalkozó kedvű marakodi-pusz- tai fiatal, motorkerékpárral járta be a Karancs turistaút- jait. Még dicsekedtek is, hogy nem a tilalmat jelző helyen, hanem azt megkerülve lőttek a természetvédelmi területre. De ki tudná, még hányán lep­ték át a tilalmat, mert ott hagyták nyomaikat. A hivata­los parkolóhelyen viszont csak egyetlen jármű tartózkodott. A megyei tanács végrehajtó bizottsága, mint természetvé­delmi hatóság megyei képvi­selője szigorú határozatokat hozott a természet és körnve- zet védelmében. Ezeknek ér­vényt kell szerezni, hogy az a néhány, magáról megfeledke­zett ember ne zavarhassa a többség pihenőjét, és ne okoz­hassanak kárt az ott elhelye­zett berendezésekben. —15— Tolvaj kéményseprő Vigyázzunk jobban értéktárgyainkra! Nem indokolatlanul figyelt fel a rendőrség Hideg Gyu­la, Balassagyarmat, Táncsics út 6. szám alatti lakos tevé­kenységére. Azt tapasztalták, hogy Hideg Gyula 1977. év elejétől több alkalommal ér­tékesített ezüst pénzérmét, ezüst evőeszközöket. Az ezüst­tárgyak származása iránt két­ség merült fel, feltételezték, hogy azok nem kerülhettek tisztességes úton a birtokába. Az ellenőrzés megállapítot­ta, hogy Hideg Gyula enge­dély nélkül használtcikk-ke- reskedést folytat. Az értékesí­tett tárgyak között szerepel­nek bútorok, rádiók, régisé­gek. Az is megállapítást nyert, hogy Hideg igen sűrűn vál­toztatja munkahélyét. Egy-egy munkahelyén, két hetet, egy­két hónapot dolgozik. 1977. június 15-én Hideg a balassagyarmati Kéménysep­rő és Cserépkályhaépítő Vál­lalatnál helyezkedett el mun­kára. E munkakör nagy le­hetőséget, üzletet kínált Hi­degnek. El is dicsekedett ve­le szomszédjainak, ismerősei­nek. „Most találtam egy iga­zi munkahelyet, ez aztán ne­kem való. Le a padlásról, fel a padlásra” Hideg ki is használta a le­hetőséget. A kéményseprés ürügyén a lakásban, a pad­láson szemlét lehet tartani és ő szemlét is tartott. Igyeke­zett megszerezni az értékes­nek látszó tárgyakat. Amit le­hetett, potom pénzen megvá­sárolt, majd azt tízszeres áron értékesítette. Ha nem le­hetett megvásárolni a tárgyat, úgy azt kölcsönkérte, de vissza sohasem adta. Így történt ez 1977. júniu­sában, amikor Nógrádmegyer- ben egy idős férfi lakásán je­lent meg kéményseprés ürü­gyével. Kihasználva azonban a séríett ittas állapotát, szét­nézett a szobában és az asz­talon levő gipszből készült keresztet, rajta Jézuskával, magához vette. Ezért a tulaj­donosnak 13 forintot adott. Ugyanezt a keresztet Balas­sagyarmaton jónevű kisiparos­nak 150 forintért értékesítet­te. Ugyanettől az idős férfi­től elvitt egy imádságos köny­vet is kölcsön, hogy majd azt kiolvassa és visszaviszi tu­lajdonosának. A könyvet más­nap már Budapestre vitte ér­tékesíteni. A legnagyobb üzletnek azonban az látszott Hideg számára, ha az értékes tár­gyat úgy szerzi meg, hogy ar­ról a tulajdonos semmit ne tudjon. Így volt ez, ami­kor Hideg 1978. február 8—10. közötti időben özvegy Szeles Boldizsámé, Nagylóc, Rákóczi út 63. szám alatti idős asz- szony lakásán jelent meg ké­ményseprés ürügyével. Itt is szemrevételezte az értékelhető tárgyakat. Észre is vette, hogy a lakás konyhájának ablaká­ban rejtetlenül hever egy ezüst cigarettatárca. Kihasz­T r é — Hol a testvéred? — Még a zeneiskolában van. Duettet játszottunk zongo­rán és hegedűn. Én már, befejeztem, de ő még ját­szik. .. ★ — Ezeket a tablettákat próbálja szedni álmatlanság el­len. .. — És ha nem segítenek, doktor úr? — Akkor már más nem ma­rad hátra, mint a televízió. * — Ez a kép Renoirtól van? — kérdezi a vendég. — Nem, ezt a testvéremtől, kaptuk nászajándékba! ♦ — Milyennek kell lennie a jó főszakácsnak? — hangzik a nálva a háztulajdonos idős korát, figyelmetlenségét, köny- nyű szerrel csúsztatta zsebé­be a cigarettatárcát és azt 1978. február 13-án már érté­kesítette is a balassagyarma­ti ékszerboltban. E cigaretta- tárcát a sértett elhalt férje, Szeles Boldizsár kapta 1957. évben, nyugdíjaztatása al­kalmából, emlékül 23 évi munkájáért. Az „SZ. B.” mo­nogrammal ellátott emlék­tárgy, melyet az özvegy ke­gyelettel őrizgetett, ilyen dicstelen utat járt be Hideg kapzsisága révén. Hideg hamarosan a bíróság előtt felel tettéért, mert, mint kéményseprő, a közüzem megbízottjaként, bizalmas munkakörben követte el cse­lekményét. Legyen e cselekmény intő példa a lakosságnak is, hogy értéktárgyaikat nagyobb fe­lelősséggel őrizzék. Ne kínál­kozzék alkalom, lehetőség a bűncselekmény elkövetésére. Simon László rendőr százados fák kérdés a vendéglátóipari szak­iskolában. — Az a jó főszakács — vá­laszol a tanuló, — aki a ká­posztás húsnak több mint húsz nevet tud 'adni. ★ Az amerikai kereskedelmi utazó új árumintákkal in­dul Detroitba. A főnöke fi­gyelmezteti : — De, nehogy ott is berúg­jon nekem, mint legutóbb! Es­ténként legfeljebb két pohár vörös bort igyon meg és ami­kor aludni megy, előtte min­dig küldjön nekem jelentést az üzletről! Másnap este táviratot kap a főnök: — „Itt nem lehet vörös bort kapni. Mit csináljak!" A MAGÉVmiskolci kirendeltsége MISKOLC. Szeles út i Tel.: 16-638 Telex- 62-411 műszaki becslést tart 1978. május 16—17-én. SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT ÉS KÖRNYÉKE. tRÁSBELI BEJELENTÉSÜKET KÉRJÜK MAGYAR HIRDETŐ VALLALAT. SALGÓTARJÁN. PAVILONSOR ALÁ MEGKULDENII Ügyintéző: Varga ■rOGLAr,KOZUNK‘ HASZNÁLT GÉPEK. MŰSZEREK TÉTELEVEI», ELADÁSÁVAL ES KÖZVETÍTÉSÉVEL Újra Magyarországon a világhírű VICO T0RRI9NI Közreműködik: BODROGI GYULA VOITH ÁGI SÁROSI KATALIN ANTAL IMRE SZUHAI BALÁZS A STŰDIÖ 11 DOBSA SÁNDOR ÉS ZSOLDOS IMRE vezetésével. Előadás a salgótarjáni sportcsarnokban ma este 19 órakor. Jegyek kaphatók: A sportcsarnokban egész nap Hirdessen Űn is a lUÖGRflD- ban! Apróhirdetések A Pécskő barackos­ban 212 négyszögöl bekerített telek faház­zal, gyümölcsössel, szőlővel, kúttal eladó. Cím: Arany J. u. 3. II. e. 1. Telefon: 31-46. "v KÉTSZOBÁS, ker­tes családi ház eladó. Salgótarján. Katona József út. 17., volt Eperjes-telep. Érdek­lődni: Salgótarján, Pécskő út 3. IV. em. 32. Telefon: 17-93. SALGÓTARJÁN pe­remkerületében csalá­di ház eladó igényes­nek. 3102 Salgótar­ján. Erkel út 26. OTP-öröklakás el­adó. Érdeklődni: Szé- csény, Magyar út 8. III. e. 3. Telek. MACONKA, Hárs utcában 248 négyszö­göl telek eladó, áron alul. Günder János, Nemti, Dózsa Gy. út 33. GARÁZS eiadó. Zagyvapálfalva, Zöld­fa utcában. Érdeklőd­ni: 29-55 telefonon. Prajsnár Károly. Fel­vételre kere­sünk üzemgazdász, elő­készítő technikus, úthengerkezelő, kompresszor- kezelő, nyugdíjas őr beosztású dol­gozókat. Városi tanács vb mélyépítő üzem, Salgótarján, Kertész út 2/a. KONYHAI dolgozót felveszünk. Jelentkez­ni lehet, a Tarján ven­déglőben. iv-es Wartburg, új­szerű állapotban el­adó. Cím: Salgótarján, József A. út 18. fÍeg VÉTELRE ke­ressük a Pallas nagy­lexikon I—XVIII. kö­tetét. Vételár: 1600 Ft. Révai nagylexikon I— XXI. kötetét. Vételár: 3000 Ft. MNKV antik­váriuma. 3525 Miskolc, Déryné út 2. Az el­adás postai úton is történhet. WARTBURG sze­mélygépkocsi eladó. Salgótarján, Mali­novszkij út 55/A, 5. ajtó. Telefon: 33-50, 15 órától. SALGÖTARJANI kétszobás szövetkeze­ti, X. emeleti lakáso­mat (Arany J. u.) két hónapon belül elad­nám. Kp. + OTP-át- vállalás. Telefon: 22-94. A PNYV Hazai Pa­mutszövőgyár gön­ci konfekcióüzemé­be felvételre keres művezetőt. Jelentkezés írás­ban : PNYV Hazai Pamutszövőgyár 1325 Budapest, IV., Baross u. 99. Vasszerkezeti lakatosokat és hegesztő szakmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: „PENTAMER” Ipari és Szolgál­tató Szövetkezet, 3070 Nagybátony, Bolyóki út 3. sz. A yáros központjá­ban LI. emeleti össz- kómfortos szövetkeze­ti lakás eladó. Cím: Arany J. u. 3., LL e. 1. Telefon: 31-46. ZAGYVAPALFALVA! öröklakásomat elcse­rélném magános házra. Zagyvapálfal­va, Zöldfa út B/l. II. 21. A Kishartyáni „Egyesült Erő” Mg. Tsz. felvesz 2 gépkocsi­vezetőt 5—10 év gyakorlat­tal és ,,D” kategó­riával. Jelentkezés a központi irodá­ban, 8—16 óráig. A Nógrád me­gyei Sütőipari Vállalat férfi- és női munkaerőt ke­res felvételre betanított munkára salgótarjáni és szé­csényi telephelyre. Jelentkezés az üzemvezetőnél. A Szécsényi Egye­sült Általános Fo­gyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet gyors- és gépíró- nőt, valamint fel­szolgálókat felvesz. Fizetés kollektív szerződésben fog­laltak szerint. Je­lentkezni lehet az ÁFÉSZ kereske­delmi főosztályán. Alkalmazás esetén útiköltséget térí­tünk.

Next

/
Thumbnails
Contents