Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)
1978-05-05 / 104. szám
T * Munkásábrázolás a mai képzőművészetben A téma és a probléma iránt ma nagyobb a közönség érdeklődése. mint az ötvenes évek eleje óta bármikor, de mások az indítékok, az okok. Az ötvenes évek elején új lehetőséget nyitott az az elementáris erővel feltörő igény, hogy új hősként ábrázolják a társadalmat meghatározó, megváltoztató munkásnak és a mezőgazdasági munkásnak az alakját, és megteremtsék a változásokat sürítő új típust A művész világosan láthatta vállalt feladatát, a közönség reagálása pedig többnyire viszonylag gyorsan igazolta szándékát és eredményét Az azóta eltelt negyedszázad folyamán változott a típus, az eszmény, mint ahogyan más lett a munkás, a mezőgazdasági munkás élete és társadalmi tartalma is. És ami a képzőművészeti alkotás szempontjából különösen fontos: változott az üzemi, a mezőgazdasági munka környezete és maga a munkafolyamat A munkásábrázolás iránti mai érdeklődés, amely néha már-már számonkérésként hat és hangzik el, természetesnek tartható, habár figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy a társadalmi-történeti változás és annak művészi visszatükrözése nincs egymással szükségképpen időbeli szikronban. A hajdani martinász-ideál egy kialakulóban levő munkáshatalom visszfénye és előrejelzése volt. Akkor még társadalmilag is. külső vonásaikban is különböztek egymástól a munkások. parasztok, értelmiségiek. Mára már eltűntek a külső ismérvek (öltözködés, mozgás). a munkahelyi jellemzők sem vonnak éles határt például a munkás és a mérnök alakja közé. A korábban szimbolikus töltetű építőmunkás alakja sem lehet ma már realitás, mert a tégla, a vakolókanál helyét elfoglalta a nem attribútum jellegű házgyár és előregyártott elem. A képzőművész viszont vizuálisérzéki közléssel szolgál, nem pedig fogalmakkal. Hosszú tapasztalat alakíthatja csak ki a megváltozott munkásfogalomnak és osztályfogalomnak új és érvényes képi megfelelőjét. A mai munkásábrázolás variánsait talán két fontosabb tartalmi-tematikai törekvésekkel jellemezhetjük a leginkább: egy „össznépi” típus keresése és kialakítása, továbbá az ember és az általa formált anyag, világ új viszonyának megfogalmazása. Az alábbiakban néhány jellemző példájukat említjük. Vigh Tamás debreceni Magvetőjének kődomborművén, az Üvegfúvó vagy a Tudomány allegóriájának bronzalakjaiban formailag rokon módon és hangulatilag is hasonlóan általánosul új eszménnyé a munkásnak, a mezőgazdasági munkásnak, az értelmiségnek az alakja. Elbeszélő elemeinél fogva talán még szembe- szökőbb ez a tematikai változás Szurcsik János Földosztás című 1972-es, nyíregyházi faliszőnyegén, ahol a cölöpöt verő munkás és a vörös zászlót tartó parasztasszony típusa között tulajdonképpen már nincs osztály szerinti megkülönböztetés. Igaz, ez esetben már maga a téma, a földosztás, történelmi téma, a parasztság életének-sorának állomásait a szőnyeg szegélyének jelenetei vonultatják fel, és a földosztás mozzanatát monumentálisán megragadó képmező már a mai ember történelmi tudatát és ítéletét tartalmazza. Arra viszonylag ritkán van lehetőség, hogy állandó nyilvánosságnak szánt, tartalmában monumentális faldíszítö munka szülessék; több az igény az építészeti dekorációra, díszítőművészeti alkotásokra. Az utóbbi évtized ritka ellenpéldái közül való Kádár György hatalmas méretű Olajbányászok című szegedi oannója (1971), ahol triptichon- jellegű kompozíció fogja össze a .munkáshősöket és a táji, környezeti elemeket, és ex- presszionisztikus erő hatja át nemcsak az alakokat, hanem a színnel-formával-térrel teremtett dinamikát. Korábban a művész sok mindent kifejezhetett a tárgyi környezet jelzésével. Egy hídfeljáró, egy vaskályha, egy nadrágszíjparcellákkal borított dűlő, egy üres tányér, egy szelet kenyér elég volt ahhoz, hogy emberi sorsról, osztályról szóljon. Üj élményként hagyott nyomot az ötvenes évek közepétől az ipari táj, a megváltozott mezőgazdasági táj, de a hatvanas években a művészeket már leginkább a valóság megismerésének, birtokba vételének korszakos súlyú ás általánossági kérdései foglalkoztatták. Prométheuszok, Ikaruszok feszegették a nagy kérdéseket, amit a világ megismerésének megnőtt lehetősége és felelőssége jelent; Segesdi György, Raszler Károly. Kiss István, Varga Imre stb. munkáiból áradt az erőnek, örömnek, vagy a szorongásnak a tudata. Az utóbbi években inkább az anyag megmunkálásának technikai és tematikai racionalitása látszik új kutatási terepnek és ez itt-ott már közvetlenül hat a munkásábrázolásra. A dolgozó ember ábrázolása a napi élet problémáit sem kerüli meg. Bálványos Huba Állásidő című grafikája, több festő vissza-vissza térő témája a magukra maradó öreg parasztokról reális gondokat feszegetnek. Ez is hozzátartozik a típusok és helyzetek differenciáltabb feltárásával jellemezhető összképhez. A nagy ' távlatú művészi kutatómunkát azonban inkább az az alkotói gond hatja át, hogyan lehet valóban hitelesen és mai érvénnyel megfogalmazni azt a munkást, aki külsőleg- belsőleg különbözik elődjétől, mint ahogyan megváltozott magának a munkásosztálynak a fogalma is, és állandóan változik a környezet — munkahely és otthon —, amit a munkás megteremt és amelyben él. Aradi Nóra Két falu „tromfol Két község évekkel ezelőtt, a tanácsi összevonások idején egyesült. A községi közös tanács székhelyét Mihálygergén jelölték ki, ami nagyon sok találgatást és vitát váltott ki az egyházasgergeiekben. Gondolták: ők vagy másfél százzal többen vannak, és mégis a mihálygergeiek kapnak többet a fejlesztési alapból, ők süthetik meg a pecsenyéjüket. Aztán amikor az elnök Egy- házasgergéről került ki, megenyhültek, nyugodtabbak lettek. Főleg később, mikor látták, hogy a tanács vezetői nem kivételeznek egyetlen községgel sem, a szükség szerint osztják a pénzt ide is, oda is. A két falu vetélkedése azonban továbbra is fennmaradt Csak a kezdeti ellenségeskedésből egészséges mederbe terelődött. Hajtóerővé vált az egészségügy, a sport, a kultúra területén. Például árgus szemmel nézik, hogy mit csinál a másik helység kultúr- csoportja, miben tart előbbre náluk, hogyan szerepel a rá- rósi kulturális napokon. És ez nem baj. Sőt! A Mihálygergei községi közös Tanácsra szerencsém a kellő időben vitt. A számvizsgáló bizottság munkája vége felé járt, s az egyebek kategóriájában éppen a kulturális problémákat beszélték meg. A mindennapi munka ügyes-bajos dolgainak tisztázása után pár perc múlva szóhoz, pontosabban kérdéshez jutottam én is. Mester Sándor, a vb-tit- kár és Kiss Nándorné, az egy- házasgergei tanácstag rendkívül készséges, nem kendőzi a gondokat, nehézségeket. S van belőle bőven. A két község kulturális élete ugyanis 4 NÖGRÁD = 1978. az utóbbi években nem fejlődött úgy, ahogyan várni lehetett, vagy ahogyan számítottak rá. Függetlenített népművelőt egyik községben sem tudtak munkába állítani, a tartalmi munkára fordítható pénzeszközök is meglehetősen korlátozottak. Beszélgetünk. S a szavak nyomán ellentétes fejlődési tendencia körvonalai bontakoznak ki a két község ösz- szehasonlításában. Maguk a jelenségek is ellentétesek. Egy- házasgergén például fellendült a labdarúgás. „Mihályra” ezt nem mondhatjuk. Mihálygergén kulturális téren élénkeb- bek lettek a fiatalok, „Egyhá- zason” ellenkezőleg. — Hogy mi történt a fiataljainkkal, nem tudom megérteni — mondja Kiss Nándorné. — Talán a gyakori vezetőcsere a KISZ-ben hatott rosszul, nincs olyan akire hallgatnának, aki mögé felsorakoznának? Egy biztos: két néptáncos párt nem tudtak öszehozni egy őszi Röpülj páva fellépésünkre. És nagyon szembetűnő volt a szécsényi találkozón, hogy a mihálygergeiek mennyi fiatalt ki tudtak állítani, mi meg... Pedig vagy három éve a tv-ben is jártak, sok fiatallal. Velük mi lett? Férjhez mentek, meg katonának. Megváltozott a környezetük, megváltoztak a szokásaik, s újabbak nem álltak megüresedett helyükre. Közben Mihálygergén ifjúsági tánccsoport alakult, s a fiatalok kezdeményezőbbek, aktívabbak lettek a klubban is. — Ezek még a kezdeti lépések — óvatoskodik helyesen a tanácstitkár —, de mindenképpen sikere Liszkóczi Ferencnek, a tiszteletdíjas kulmójus 5., péntek tűrházvezetőnek. Most már tartós, színvonalas munkával kellene bizonyítani az akarást. De a munkához megfelelő társadalmi bázis is kellene. Pillanatnyilag pedig egyetlen községünkben sem működik társadalmi vezetőség. Mi segítjük a kultúrház-igazgatókat, de egyébként nagyon magukra maradottak. Meg aztán nekik is több ötlettel, igyekezettel kellene dolgozniuk. ★ A felvetődött problémák elvezetnek Egyházasgergére. Romhányi Gyuléné tanítónő, a klubkönyvtár vezetője nincs rózsás hangulatban. Nem sikerült az ifjúsági klubban rendezett zenés, irodalmi est. Pedig egy hétig dolgoztak igényes programján. A fiatalok egy idő után megunták a hallgatást, műsor közben elszállingóztak. A diszkóért, a bálért lelkesednek. — Éppen tegnap beszélgettünk a férjemmel, hogy lemondok — mondja a fiatalasszony. — Nem tudom csinálni. A népművelés és a tanítás is teljes embert kíván. — Aztán elgondolkozott — folytatja: — Valahogy egészen másként képzeltem annak idején, a főiskolán a falusi népművelői munkát. Megdőlt egy illúzió. Egyházasgergén az idősebbeket, Mihálygergén a fiatalokat dicsérhetem — summázta véleményét a tanácstitkár. S a tényleges munka őt igazolja. Egyben sejteti, hogy a két falu közti „tromfolás” folytatódik. De ez csak akkor jó, ha a fejlődést segíti. Kívánom, hogy így legyen. Hogy ennek eredményeiről számolhassak be egy későbbi találkozás után. __ Sulyok László II szovjet sajtó napján Ezt az orosz szót: Pravda a világ minden országában ismerik. Sokan tudják azt is. a Szovjetunió Kommunista Pártjának központi lapját Lenin alapította, s az újság neve azt jelenti. Igazság. Ez a szó több mint szimbólum. Harci program, hosszú távú állásfoglalás. Lenin, aki maga is publicista, szerkesztő volt. rendkívül nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy a bolsevik pártnak olyan lapjai legyenek, amelyek közérthetően közvetítik a tömegekhez a kommunisták programját. s nem csupán olvasnivalót adnak, hanem agitálnak, terjesztik a mozgalom eszméit, szervezik a forradalmat. 1912- ben a Pravda megalapításának évében a cári Oroszország lakosainak többsége nem csak, hogy a betűt nem ismerte, de valószínűleg még újságot sem látott életében, s a hatalmas birodalom népeinek többsége saját írásbeliséggel sem rendelkezett. Az elmúlt évtizedek megváltoztatták Oroszország és a világ arcát. Ennek a hatalmas történelmi sorsfordulónak krónikása, s egyben alakítója volt a szovjet sajtó; az újságok, a rádió, s a legutóbbi évtizedekben a televízió. A lenini hagyományok: a pontosan, tudatosan, a tömegeknek a tömegekért írni elvei a 70-es évek szovjet sajtójában is hatnak. A forradalmi idők sok szép hagyománya maradt fenn: akárcsak az illegális harc éveiben, a szovjet lapok ma is nagy terjedelemben közük olvasóik, népi tudósítóik írásait. Az elmúlt évben a Szovjetunióban széles népi vita bontakozott ki az új alkotmány tervezetéről. A szovjet lapok hasábjaikat olvasóik rendelkezésére bocsátották, ezzel is lehetőséget adva a demokratikus véleménycserére, az alkotmányt szerkesztő bizottság munkájának segítésére. A soknemzetiségű Szovjetunióban napjainkban több tucat nyelven adnak ki lapokat. a nemzetiségek nyelvén szólnak a rádióadók, sugároz műsort a televízió. A lapok külseje is változik, szebbek a képek, korszerűbb a technika. Egy valami azonban változatlan: az a lenini elhatározás, amely a kommunista lap nevévé tette ezt a szót: Igazság. A műfajok megjelölése a filmesztétika régi — * mindmáig megoldatlan >— gondja. Többnyire az irodalomból veszik kölcsön a címkéket, de az is előfordul, hogy egyéni módon kategorizálnak a szerzők (lírai komédia, optimista tragédia, groteszk vígjáték stb.) Dárday István új — szokatlanul hosszú — alkotásának Filmregény a címe. Nagyon találó elnevezés. Ez a mű ugyanis celluloidszalagon megelevenedő regény — emberi sorsokkal, a személyiségek kibontakozásával, a belső mozgás állomásaival a középpontban. A Jutalomutazás, a rendező első filmje rendkívül hitelesen ábrázolta az „élet dolgait” (a beilleszkedés nehézségeit, az egyén és a közösség kapcsolatát, a társadalmi lét alakulását.) A Filmregény bizonyos értelemben folytatásnak tekinthető, hiszen a téma lényegében nem változott, csak a „modellek” mások és jóval te- rebélyesebb a terep, melyet Dárday mozgékony kamerája bepásztáz. Természetesen súlyosabb, összetettebb a mondanivaló is. A Jutalomutazás — kiragadott szelet volt a valóságból, a Filmregény viszont alapos analízis. Három nővér sorsa pereg előttünk a történetben. Mintegy másfél-két esztendőt oleJ fel a cselekmény: olyan időszakot, amikor a lányok igyekeznek a „tudatos jövőbe látni”, s megkísérelik kialakítani önmagukban és környezetükben a harmóniát. Máéi, Zsuzsi és Ági — noha egy családban nőttek fel — különböznek egymástól. Nem azonos módon viselkednek, gondolkodnak, éreznek, egyvalami mégis ösz- szekapcsolja őket. Önállóak szeretnének lenni. Nem magányosak, mert mindhárman társra vágynak, hanem olyan Üjabb köztéri szoborral gazdagodott megyénk. Rétságon, az Asztalos János Művelődési Központ előtti parkot Molnár Jenő i Lány maszkkal című alkotása díszíti. A nagyközség lakói azonnal „barátságot kötöttek” az új szoborral, a fiatalok kedvelt találkozóhelyévé vált a talapzata. — kép: kulcsár józsef — Film jegyzet Filmregény emberek, akik szilárd talajon, s nem süppeteg ingoványon Óhajtanak lépkedni a világban. A Filmregény — törekvése.k, s persze jellemük tükre. „Lenyomat” róluk és a korról. Egy darab Magyarország, hiszen amit látunk, szoros szálakkal kapcsolódik jelenünkhöz. Biztos, hogy a föld más részein is egzisztenciális gondok, érkelmi problémák foglalkoztatják az embereket. Mari, Ági és Zsuzsa „itt és most”, vagyis a fővárosban élnek. A miliő úgyszólván felcserélhetetlen más környezettel. Korábban is dicsérettel szóltak a bírálók Dárday valóságfeltáró igényességéről, felfedező szándékának következetességéről. Az „ország feltérképezése” folytatódik. A Filmregény egyetemes jellegű és személyes vonatkozású jelenségeket egyaránt elénk tár: nelyenként aprólékos részletezettséggel, máskor a lényegretörő vázlat megfogalmazásának szándékával. Puskin írta, hogy nincs érdekesebb az emberi életnél, mely — mégha „köznapi” is a hős — ezerszer mozgalmasabb és fordulatosabb, mint a csu- pa-történés, csupa-izgalom sztori. A Filmregény-ben sem esnek meg rendkívüli dolgok a szereplőkkel. Olyasmi elevenedik meg a szemünk előtt, amit sokan nap mint nap átélnek. Egy család nehezen fér meg a szűkös lakásban. A vállalatnál irodalmi műsorra készülnek. Egy elvált asszony elégedetlenkedik a munkahelyével. Többen szabadulni akarnak a magánytól. A szü’ők és a gyerekek más nyelven be? szélnek. Szerelmi kapcsolatok fakulnak meg. Ambíciók törnek ketté. „Semmi különös nincs ebben” — mondhatná valaki. Lehetséges. A Filmregény érdekessé avatja, emlékezetessé varázsolja az atmoszférát és soványnak tetsző cselekményanyagot. Az elrendező elv a következő (a forgatókönyv előszavában olvashatjuk a mondatodat): ,.A Filmregény az ábrázolás olyan új útjait keresi, amely a hétköznapi élet kis mozgásaiban, látszólag apró, az egyéni sorsokban mégis élet-halál kérdésekként jelentkező konfliktusokban mutatja fel az elfedett drámákat, amelyek végső soron túlmutatnak az egyéni sorsokon és bennünk a társadalom mozgásai tükröződnek.” Nem szeretem a „pesszimista” és „optimista” jelzőket filmek előtt használni. A Film- regény-t mégis megjelölném az utóbbi szóval, hiszen a nővérek egymás iránti felelősségét — s általában a másokkal való törődés fontosságát — hangsúlyozza. Ez a program mélységesen humanista. A kórházi ágy előtt álló nővérek — akik öngyilkosságot megkísérelt testvérüket látogatják meg — az összetartozás önként vállalt kötelességét kalapálják a nézőbe. Eszmei tanulságként, emberi leckeként. Dárday minden bizonnyal megrövidíthette volna alkotását — ebben az esetoen a Filmregény nagyobb tömegeket vonzana. Mindez azonban, másodlagos kérdés. A lényeg az, hogy a filmben tükörbe pillanthatunk. A szereplők — egyikük sem hivatásos színész — valóságos sorsok megtestesítői. A vásznon csakúgy lüktet az élet. Ezzel a művel könnyű — és érdemes — azonosulni. = s — ti
