Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)
1978-05-21 / 118. szám
A világnézet formálásáért inlerjú Lukács József akadémikussal, a Világosság főszerkesztőjével A Világosság című folyóirat 18 évvel ezelőtt, 1960-ban jelent meg először. Fő célja kezdettől fogva a materialista világnézet terjesztése. Erről Lukács József akadémikus, az MTA filozófiai intézetének igazgatója, a lap főszerkesztője a következőket mondta: — Nem véletlenül fogalmaztuk meg a folyóirat alcímét úgy, hogy materialista világnézeti folyóiratot kívánunk szerkeszteni. Ezen azt értettük, hogy tudományos természet- szemléletet, történelemszemléletet, társadalomszemléletet, erkölcsi, esztétikai szemléletet kíván a lap terjeszteni, és erről a pozitív alapról akarunk vitatkozni a vallásos és más idealista nézetekkel. teggel lehet kapcsolatot létesíteni. zői? Kik a folyóirat szerf — Hogyan lehetne eredményesen előmozdítani a materialista szemlélet ki. alakítását, terjedését? — Az emberek világnézete, világszemlélete mindenekelőtt saját mindennapos élményeik hatását tükrözi, közvetlen élettapasztalataik hatására fejlődik. A szocializmus építésének menetében igen fontos, mennyire tudják megérteni, felismerni az adott feladatokat, képesek-e választáni az objektív alternatívák között, megszervezni ezek megvalósítását, s közben tapasztalataik alapján a saját szemléletüket is megfelelően korrigálni. Ebből következik, hogy a társadalmi gyakorlat folyamatában magas színvonalú gondolkodási kultúrát kell elsajátítani. Igaz, az imént éppen azt mondtam, hogy az emberek gondolatvilágát elsősorban saját élményeik és tapasztalataik formálják, azonban ezeket az élményeket és tapasztalatokat fel is kell dolgozniuk tudatukban, amihez szükségük van az elmélet segítségére. Amikor célul tűztük, hogy ebben közreműkö- dünk, tisztában voltunk vele, hogy többféle követelmény együttes érvényesítésére lesz szükség. Ezért a legkülönbözőbb tudományágak, a természettudományoknak éppúgy, mint a társadalomtudományoknak segítségével közelítünk a világnézeti kérdésekhez. Számításba vesszük azt is, hogy a filozófiai ismereteknek nagy szerepük van a dialektikus és materialista gondolkodásmód kiformálásában, de hatása van erre a művészetnek, az erkölcsi és természetesen a politikai ismeretek szélesítésének is. — A lap tehát komplex feladatra vállalkozott. Hogyan tükröződik ez a szer. kesztőség munkájában? — A fent elmondottaknak megfelelően filozófiai rovatunkban egyaránt foglalkozunk korunk világnézeti problémáival, továbbá valláskritikával, valláselmélettel is. Történelmi rovatunk elsősorban filozófiatörténeti, eszme- történeti, vallástörténeti kérdéseket tárgyal. Politikai rovatunk a hazai és a nemzetközi társadalmi-politikai életben felmerülő ideológiai problémákat vizsgálja. Kulturális rovatunk művészeti, művészettörténeti kérdésekre specializálódott. Van továbbá pszichológiai-szociológiai és természettudományos kérdésekkel foglalkozó rovatunk is. A szaktudományokból azonban főleg a világnézetileg fontos kérdések érdekelnek bennünket. — Milyen módszerrel szerez tudomást a folyóirat az olvasók igényeiről? — A folyóirat tízezer körüli példányszámban jelelik meg. Ez nem túl sok, de nem is kevés. A megjelenés évében elért példányszámnak ez a két és félszerese. A fejlődés tehát jelentős, mégsem vagyunk elégedettek. Folyóiratunk azokhoz a pedagógusokhoz, pártoktatókhoz, ismeretterjesztő előadókhoz szól, akiknek hivatásuk a materialista világnézet terjesztése, s ezért igen sokat tehetnek. Hozzájuk fűződő kapcsolataink igen sokrétűek. Főleg a levelekből kapunk jelzéseket, amelyek figyelmeztetnek vitakérdésekre, ellentmondanak vagy megerősítenek bennünket. Vidéken több helyen alakultak Világosság-körök, melyekben rendszeres eszmecsere folyik, a folyóiratban felvetett fontosabb problémákról. A szerkesztőség és a szerkesztő bizottság tagjai időnként előadásokat tartanak ezekben a körökben. Nem kevesen olvassák a lapot a marxista—leninista esti egyetemek hallgatói között. Elterjedt folyóirat az egyetemi hallgatóság körében, elsősorban a történészek, népművelés és filozófia. szakosok soraiban. A TIT szabad egyetemeinek különböző tanfolyamai révén is sokféle ré— Főleg tudományos kutatók írják cikkeinket. Gyakran szerepelnek a lapban olyan gyakorló tanárok, akik pedagógiai munkájuk mellett bizonyos kérdések kutatásával is foglalkoznak. Művészek és írók véleményének, állásfoglalásának is helyt adunk. A szerkesztőség feladatát abban látjuk, hogy megszervezze e cikkek elkészültét, segítsen a leghatásosabb forma kialakításában. Folyóiratunk egyébként 2—3 évre kiterjedő terv alapján dolgozik. Az egyes rovatok megpróbálják áttekinteni, melyek területükön a világnézetileg legfontosabb, legizgalmasabb problémák, s ezeket megtervezik. Inkább a téma, a témakör a fontos ilyenkor, semmint a konkrét cikk. A hosszabb tervezést kiegészíti egy közép- és egy rövid távú terv. — Gyakran kérik fel az egyes területek szakembereit cikkírásra? — Ha irányt akarunk adni a lapnak, természetesen nem lehet egyszerűen azokra a cikkekre támaszkodni, amelyek spontán érkeznek a szerzőktől, ezért gyakran kérünk fel kutatókat egy-egy téma megírására. Általában a lap tematikus, tehát egy nagyobb, komplex kérdéskört próbálunk sok oldalról megvilágítani és ehhez kérjük a különböző szakemberek közreműködését. Éppen most folyik az ünnep-hétköznap viszonyával foglalkozó tematikus szám előkészítése, amely nyáron lát majd napvilágot. Történeti, szociológiai, társadalompszichológiai vonatkozásban egyaránt vizsgáljuk az ünnepek jelentőségét a múltban és a mában egyaránt. De jelent már meg ilyen szám a nevelés problémájáról, a nőkérdésről, az ökológiai krízisről, az elidegenedésről stb. Előfordul az is, hogy több számban egymás után térünk vissza ugyanarra a kérdésre, például hónapok óta rendszeresen jelennek meg az ideológia és ideológia, kritika kérdéseivel foglalkozó cikkek. Ez is elősegítheti, hogy olvasóink átfogó képet kapjanak a fontos világnézeti tartalmú kérdésekről — fejezte be nyilatkozatát a Világosság főszerkesztője. Lugossy Györgyi Kiss Attila távlata Salgótarjánban Kiss Attila: A végtelen tér és idő (tus) A Képcsarnok salgótarjáni boltjában június 1-én nyílik Kiss Attila, Budapesten élő festőművész kiállítása. Bár a művész képeivel a város közönsége már találkozhatott korábbi salgótarjáni tavaszi tárlatokon is, ez lesz az első alkalom, hogy olajképeinek kis gyűjteményét együtt lát hatja. Kiss Attila 1941-ben született Nagyváradon. A Képző- művészeti Főiskolán mestere Bernáth Aurél volt. 1968-tól önálló kiállító művész. Több évig élt Kazincbarcikán, majd Veszprémben is. Rajzaival a napilapokban — köztük NÖGRÁD-ban — találkozhatnak az érdeklődők. Kiállítása volt eddig Kazincbarcikán, Szombathelyen, Székesfehér, várott s négy alkalommal Budapesten. Az 1969-ben rendezett kiállításáért megkapta kel, s főleg tájképekkel jelent- Szombathely város Tanácsának kezik Salgótarjánban. A kiál- „Colonia Claudia Savaria” em- lítás két hétig várja az ér- lékérmét Jelenleg városképek- deklődő közönséget A bányászat a képzőművészetben Salgótarjánban a hajdani hon van Kassák Lajos Testbányászkodás színhelyén, a véreink című verse. Utolsó nógrádi bányászkodás mai sorai £ hangoznak: központjában különösen ítt„Olykor látni őket a fényben asszonyuk és gyerekeik közt s, ha szomszédaikkal találkoznak azt mondják jó szerencsét.** Ma is azt mondják, ma is szükség van a jó szerencsére, ámde a bányászok, köztük a szénbányászok sorsa alapvetően más már, mint régen. Képletesen szólva, bár munkahelyük a föld alatt maradt, mindenütt látni őket a fényben, a társadalom becsülésétől övezetien. A művészetekben, a képzőművészetben is elfoglalták méltó helyüket. A bányászat a képzőművészetben című képzőművészeti kiállítás átfogó igénnyel kívánja ezt dokumentálni jelenleg Salgótarjánban. A kiállítást, amely most a megyei művelődési központ üvegcsarnokában várja május végéig a látogatókat a Magyar Nemzeti Galéria, a soproni Központi Bányászati Múzeum, a Nógrádi Szénbányák és a művelődési központ rendezte. Festmények szobrok, grafikák szólnak a témáról, köztük nógrádi művészek alkotásai is szép számban. Hosszúra nyúlna, ha végig akarnék követni a bányászat, a bányászok sorsának, életének megjelenítését, felmutatását a képzőművészetben. Hiszen a munkaábrázolásokig kellene visszanyúlni, ^mely a munkával egyidős, amint arra Borbély László is utal a kiállítás katalógusának jól tájékoztató előszavában. De ne menjünk visza a művészetek bölcsőjéhez, az ókori kelet világába. Maradjunk a középkori Magyarországon, ahol a téma már gazdagon jelenik meg a Felvidék és Erdély bányavárosainak templomaiban, a Szent Borbála-oltárokon. Ismét Kassák szavaival, a csákány és a lámpa védőszentjük és mesterségük címere. A huszadik század elején a téma mind gyakoribbá válik a hazai művészetben is, bár neves művészeink esetében nem kerül sor átfogó feldolgozására, inkább az érdekesség, a drámaiság kedvéért választják Feszty Árpád Bányászszerencsétlenség című vázlatos képe (1884) például, amely itt van a kiállításon. 8 NÓGRÁD - 1978. május 21., vasárnap J Kukán Géza (1890—1936) már komolyabb érdeklődéssel fordul a témához, erős szociális érdeklődésétől is vezéreltetve (A beomlott bánya, Bányamunkások, Bányaomlás). Az 1950-es években a munkásábrázolás fellendülésével összefüggésben nagy teret kap a bányászábrázolás is. Ismeretes azonban, hogy e „tematikus program” erőltetése gyakorta nem vált hasznára a megszületett műveknek, amelyek többségére a sematizmus, az álheroizmus nyomta rá bélyegét. Akadtak persze művészek, akiknek őszinte érdeklődése, a művészi alkotó munka belső törvényeinek működése e témában is maradandó alkotás létrejöttét eredményezte, amint erre a kiállításon is van példa. A kiállítás képei és szobrai a téma hagyományosabb megközelítésére és feldolgozására adnak példát. Részben —, de talán nem teljes mértékben — ez a műfajokból is következik. A bányászéletben rejlő témagazdagság, úgy tűnik, az újabb képzőművész-nemzedékek munkásságában mind jobban kiteljesedik. Elsősorban, természetesen, a hazai bányavidékek vonzásában élő művészeknél, hogy csak Tatabánya, Miskolc, Pécs, Salgótarján művészeit említsük. A kiállítás grafikai anyaga pedig frissességével, dinami- kusságával ragad meg. Legutóbb az ötvenes évek derekán rendeztek ilyen jellegű országos kiállítást Budapesten. A témakörben szüle-. tett alkotások Ismételt szám ba vétele néhány éve kezdődött, ennek egyik eredménye a tárlat. Néhány szót végezetül a nógrádi művészek szerepléséről. Mindenekelőtt a Ben- czúrfalván élő idős Szabó 1st' ván Kossuth-díjas művészt kell említenünk. Életművében egyik meghatározó rész a bányászélet feldolgozása. E témában született szobrai, dom'oorművei, kisplasztikái mind itthon, mind az ország határain túl ismertek és becsültek. Néhány itt látható műve csak jelezheti azt a gazdagságot, amely életművének idevágó részét Is jellemzi. A Nógrádból elszármazott Bojtor Károly (Pihenő bányászok, 1963), a Salgótarjánban élő Mustó János (Pihenő bányászok, Örök tűz — utóbbi kép 1978-ban készült), Iványi Ödön (Bányászok, Bányász pieta) művei adnak hírt e tájegység művészi törekvéseiről. Mészáros Erzsébet egy gobelinnel (Régi tárna álma) kapcsolódik a témához. A grafikában ugyancsak Mustó János lapjai, Czinke Ferenc alkotásai (köztük a Gyökerek Salgótarján) közvetettebb módon és Szabó Gáspár művei adnak jelzést a téma iránti folyamatos érdeklődésről. Ez az érdeklődés minden bizonnyal újabb alkotások születését ígéri. A kiállítás által nyújtott számbavételi lehetőségért köszönet jár a rendezőknek. Tóth Elemér Könyvekről Régi magyar orgonák Szombathely A „hangszerek királyáénak tartott legnagyobb fúvós hangszer, az orgona és építőinek történetét kívánja számba venni a Zeneműkiadó Régi magyar orgonák sorozata, amelyben most a Szombathely orgonáit bemutató kötet látott napvilágot A magyar orgonaépítészet történetének feldolgozása zenetörténet-írásunk jövőbeni feladatai közé tartozik. A sorozat könyvei részkutatások eredményeit adják közre. Szigeti Kilián tollából eddig már megjelent a Kőszeg és Győr orgonáit orgonaépítészetét feldolgozó kötet E könyvek hosszas levéltári búvárkodások, helyszíni szemlék eredményei, függelékkel, gazdag fotó- és jegyzetanyaggal. Nemcsak a kutatók, kultúr-, zene- és ipartörténészek számára hasznosak, hanem a magyar kultúrtörténet iránt érdeklődők számára is élvezettel forgathatók. Szigeti Kilián a Szombathely orgonáit közreadó könyv előszavában annak a reményének ad kifejezést, hogy néhány je-' lentősebb magyar „orgonavá- ros” feldolgozása után egyszer sor kerülhet a magyar orgonaépítés egyetemes történetének megírására is. Csatlakozzunk ehhez a reményhez. Addig is forgassuk e sorozat köteteit. Mielőtt a régi magyar orgonákról szólnánk, néhány szót általában is ejtsünk az orgonáról, amelynek ősi inspirálója valószínűleg a pánsíp és a duda lehetett. Hidraulikus szerkezetű orgonát, víziorgonát a görögök már az időszámításunk előtti századokban megszólaltattak. Hazánk területén, Aquincumban egy harmadik századi fújtatott orgona maradt fenn. Nyugat-Eu- rópában az első orgonát Aachenben építették a kilencedik század első felében. Az orgonaépítés virágkorát J. S. Bach idején érte el. Számon tartunk néhány híres magyar orgonát, például a szegedi dómét, vagy a zeneművészeti főiskoláét. De több „orgonás” városunk is van. Köztük Szombathely. A szombathelyi orgonák története szorosan kapcsolódik a város történetéhez, legalábbis az utóbbi századokban. Szigeti Kilián az orgonaépítés történetének kezdetét itt a XVIII. századra teszi. Elsősorban német iparosok munkái lehettek az első orgonák, csakúgy, mint sok más magyar városban. A középkori Szombathelyen, amely földesúri mezőváros volt, nem beszélhetünk orgonaépítésről. A német ajkú iparosok közé tartozott a Streussel .család, Hirnschrodt János Miklós. A múlt században a szombathelyi orgonaépítők már magyar földön születtek, ha német ajkúak voltak is. Ezek közé tartozott a Peppert család, Halper János, a Tausz család, a Fehér megyei Bencz György, s a már szinte magyarnak számító Kempf-Kemenesi család. A XX. század orgonaépítői magyarok, Gergye József, Ádám-testvérek, Kiss István. A szombathelyi orgonaépítőipar — más városoktól eltérően — éppen századunk első felében virágzik, Budapesten kívül Szombathelyen működik ekkor a legtöbb orgonaépítő műhely. A városban napjainkban kilenc orgonát tartanak számon, fele nem szombathelyi mester munkája. A háború nemcsak az emberi életet, az orgonákat sem kímélte. A székesegyház Kober-orgionája 1945. március 4-én bombatalálat miatt elpusztult, azóta sincs megfelelő méretű, művészi orgonája. A volt neológ zsinagóga egykori orgonáját, amely az 1880-as években épült, szétverték, roncsait eladták. Az evangélikus templomban van a város egyetlen helyi mesteritől származó történeti orgonája. Ez a néhány utalás csupán ízelítő a könyv gazdag anyagából, amelynek adatbősége, dokumentáltsága, világos szerkesztése és szabatos stílusa a nem szakember számára is vonzó. A tudományos értéken túl ez is méltányolandó érdem. _ te - I
