Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)

1978-05-21 / 118. szám

ferenczy Teréz s

Tavaszi dalok

u.

Játszi pilleszárnyon Szállj el képzelet A virágillattól Részeg föld felett, Szedd fel a tavasznak Minden kellemét S ékesítsd fel véle Rózsám szép szemét. Játszi pilleszárnyon Szállj el képzeleti

IV.

Holdsugár és szellő Földre jöttének,

Hogy a május hónak Rózsát szüljenek.

Szép szerelmesem, jöjj, ölel) engemet.

Csókod forró lángján öld meg telkemet. Holdsugár és szellő Földre jöttének.

Vili.

Mennyi kin lehet a Pacsirta szívében, Jajgató dallama, Elvegyül a légben.

És tavaszi eső Leszen belőle fennt, Mely a völgybe hullván Rózsabimbót teremt. Mennyi kín lehet A pacsirta szívében?

Gorkij ismeretlen levelei

Hamarosan megjelenik a Szovjetunióban az Űj dolgok Gorkijról című könyv. Az Irodalmi örökség című kiadvány és kétkötetes lesz majd, A két kötet tartalmazza azokat a dokumentumokat is, amelyekre Alekszandr Ovcsa- renko filológus az Egyesült Államokban tett utazása során bukkant.

„Az egyetemeken és a magángyűjteményekben a nagy proletár író számos' kéziratát fedeztem fel” — mondotta a professzor. — Főképp leveleket találtam. De van néhány cikk is. Az író nagyszerű képet rajzol arról, hogyan harcoltak az orosz seregek Bulgáriának a török iga alól felszabadításáért. Az amerikai tudósok szívesen vesznek részt a gyűjtemény kiadásának előkészítésében.

Igen értékes az a gyűjtemény, amelyet William Ed- gerton, az ismert irodalom- történész készít elő. A gyűjteményben 27 Gorkij-kézirat található. Nagyrészt 1907— 1913-ból származó levelek.

A Gorkij-kéziratok egy részét a filológus a New York-i közkönyvtárban találta, amikor megismerkedett a Gorkijt angolra fordító Isabella Hapgood írásaival.

A Gorkij-kéziratok gyűjteménye tovább gyarapszik. Különböző dokumentumok érkeztek Finnországból is, amelyek az orosz író és Axel Gallen, az ismert művész barátságáról szólnak.

Kiadásra kerülnek Gorkijnak a szovjet munkásokhoz, parasztokhoz, irodalmárokhoz, színészekhez és művészekhez írt levele is, amelyek eddig az olvasók előtt ismeretlenek voltak.

aforizmák

Mohácsi Regős Ferenc: Virágos ág.

125 eve halt meg Ferenczy Terez

„A mások boldogságáért Emelem én fel szózatom”.

Annyira eljegyezte magát a halállal, hogy még a májusi virágzás sem tarthatta vissza! Hiába ment vadgalambot hallgatni a szécsényi várkertbe. Hiába bolyongott reggeltől estig a Káprások lankáin. Napnyugváskor elsütötte a kölcsönkért fegy- fegyvert.

Ferenczy Teréz nem mondhatja Adyval: „Örök virágzás sorsa már az enyém” ö nem az égbe vesző csúcsokat járta, csupán a Káprások szelíd hajlatait. Halálában is csak a nógrádi dombokon áll. Néha egy-egy ide" vetődő fölfigyel rá és elviszi a hírét; de valójában már csak a környék népe őrzi az emlékét.

A múlt században még elevenen élt az ország emlékezetében a huszadik század közepére mintha kiesett volna az ország irodalmi tudatából. A hatvanas évek elején megjelent Magyar Irodalmi Lexikon még említi ugyan, de a halálának évszámában már bizonytalan. Nyilvánvaló: ez is a felejtés jele. Az 1853-as évet, a halál esztendejét ugyanis soha senki sem vonta kétségbe. A születés dátuma viszont annál bizonytalanabb a Ferenczy Terézről szóló írásokban. A szécsényi temetőben látható sírkövön 1828 áll. Mégis többen — valamiféle hibás visszaszámolás folytán — 1830-ra teszik a születését.

A század elején dr. Ágner Lajos budapesti tanár — a költőnő távoli rokona — kísérli meg feléleszteni az emlékét. 1903-ban Ferenczy Teréz emlékezete címmel könyvet jelentet meg Balassagyarmaton. Ízléses, kék borítású művében bemutatja „egy magyar költőnő életét és költészetét", s végül — szinte ráadásul — ízelítőt nyújt a verseiből.

Könyvét nem véletlenül kezdi kérdéssel: „Ki volt Ferenczy Teréz?”

Először „dióhéjban” válaszol : „Egy szerény anyagi viszonyok közt élő kisvárosi könyvkötő leánya, aki önművelés által szerzett magának irodalmi műveltséget és tehetségével irodalmi összeköttetéseket. Lisznyaival, Bulcsu Károllyal, részint személyes, részint irodalmi összeköttetésben állott Élte tavaszán szerelmes lett egy franciská- nus barátba, s reménytelen szerelmében szinte őrjöngött szegény leány . . „ ekkor írta szívettépő verseit halni vágyott . . . Szeretni oly igen

vágyó szívét golyó fúrta át, s a költőnő nem volt többé. Az önkezével kioltott nemes lélek nem szenvedett többet. Nem megható tragédia ez?”

A részletes kifejtés, természetesen, sokkal többet mond. Megtudjuk például, hogy Ferenczy Teréz első írása a kor leghíresebb folyóiratában, a Pesti Divatlapban jelent meg 1844-ben. Arról is értesülünk, hogy az ifjú költőnő „ekkortájban ment fel... először Pestre, István bátyjához, a hírneves szobrászhoz, aki büszke volt a fiatal és költői lelkületű leánykára. Pesti tartózkodása kétségkívül nagy befolyással volt Teréz lelkére”.

Kétségkívül: Ferenczy István, az első magyar szobrászművész nagybátyja volt Teréznek. Dr. Ágner Lajos azonban még nem ismerhette a kitűnő szobrász levelezését, amelyet dr. Wallentiny Dezső tett közzé 1912-ben. Rimaszombatról Pestre menet betért Szécsénybe is, ekkor Teréz halálát: „Elbeszéllették a boldogult Ferenczy Teresa utolsó óráit, ki is május 22- én egy pisztolylövéssel vete életének véget . . , Ha valami kis hiúság dolgozott benne, úgy célját elérte, mert még a leipzigi Illustrit újság is júniusi füzetével az európai nevezetes holtak sorába említést tesz róla, ahol csak a fő-fő generálisok, miniszterelnökök, vagy kitüntetett tudományúak vétetnek fel”.

Ferenczy Teréz tehát Szé- csényben és önerejéből lett azzá, amivé vált: a magyar női líra legjelentősebb alakjává egészen Kaffka Margitig. Versein — bár az újabb antológiákból rendre kimaradnak — alig fogott az idő. Igaz, hogy a saját századában is frissebb volt, mint a fővárosban dolgozó költőnő társai. Ma is természetesebbnek érezzük, mint Dudi- nát (Szász Károlynét) és őszintébben borongónak, mint Flórát (Tóth Kálmánnét). De több volt azoknál a férfiköltőknél is, akik elparentálták. Eredetibb, mint Bulcsu Károly és hamvasabb a palóc Lisznyainál.

Egy évvel fiatalabban halt meg, mint Petőfi. De neki nem sikerült üstökösi pályát befutnia. Bizonyára a tehetsége sem volt akkora. Az tény, hogy a kezdő költő gyarlóságai — a bőbeszédűség, a pongyolaság, a rím- és ritmusengedmények — végig elkísérték. De egy-két alkotása igazán nagy vers. S S

költőiségben gazdag a részletek, üde képek, ma is modernül ható hangzatok bizonyítják, hogy a talentuma valóban figyelemre méltó volt, s ha a sorsa engedi, a csúcsokra emelkedhetett volna.

Hogy mi a tartalma e ma is megragadó költészetnek ? Képzeljük el Petőfi Felhők korszakát női változatban. Tehát a világgyűlölet itt szomorúság, a kiábrándulás belenyugvás, a meg nem értés: szerelmi csalódás, s az indulat: könnyel teli szem. Vagy gondoljunk Heine ifjúkori verseire. Ferenczy Terézt is a szerelem, a vágy, az öröm és a bánat ösztönzi írásra. A Dalok könyvének szerzőjével mondhatná: „A szívem fájdalom, a szívem láng”. Fájdalom, ha a szabadságharcban elesett testvérére és a hűtlen kedvesre gondol, s láng, ha a régi magyar dicsőség, s a haza állapota jut az eszébe.

S folytathatnánk még Ferenczy Teréz költészetének tartalmi körülhatárolását. Idézhetnénk az elődök közül Csokonait. Hiszen a természetbe viszik mindketten a fájdalmukat, s vigasztalanok a szerelemben. S ott van a Kesergő szerelem Kisfaludy Sándora. Néha mintha az ő hangját hallanánk ki a szécsényi költőnő, soraiból.

Ferenczy Terézt folyton- folyvást ébreszgetnünk kell.' Szükségünk van rá. A magyar irodalom nőírókban nem gazdag. Arról, hogy miként éreztek és gondolkodtak a letűnt századok asszonyai, jobbára férfiúi „áttétellel” értesülhetünk. A múltbeli női lélekről valló közvetlen költői híradások tehát féltendő hagyományaink közé tartoznak. Ferenczy Teréz nem tűnt el az időben nyomtalanul. Jelet hagyott maga után, és vallott az életéről. Versei megkönnyítik, hogy átéljük a múltat, annak egy történelmileg is nevezetes fordulatát.

Ferenczy Teréz sorsa ezen a vidéken teljesedett be. Ha az ember megáll a szécsényi várkert fölött, látni véli alakját a fák alatt, ha a Káprások mellett megyünk el, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy itt bolyongott, dúlt idegzetével esteiig azon a végzetes napon.

Meg kell ismernünk a tájak titkait, hogy a magunkénak mondhassuk őket igazán. S egy-egy környék leikéhez az út a rajta lezajlott emberi történeteken át vezet.

Dr. Szabó Károly

Osstojkán Béla»

VONATTÁK ÁRÍTÓK

'A nő pontos életkorát úgy lehpt megállapítani, ha a fele részét vesszük annak az életkornak, amelyet önmagáról állít, s ehhez hozzáadjuk azoknak az éveknek a felét, amelyet a legjobb barátnőjéről igyekszik elhitetni.

(J. Renad francia író)

Egy fukar történészről azt beszélték, hogy a múltban él —, mert akkor az élet ol- ^ esőbb volt.

(„A francia szellemesség aranykönyve” című kötetből).

Óvatosak legyetek az ostobasággal! Neki mindenütt megvannak a maga emberei. (Michael Root amerikai újságíró)

Semmi sem zavarja any- nyira a helyes tájékozódást az életben —, mint a siker.

(M. Turro olasz író).

Amikor mindenki sugdoló- zik, akkor valaki okvetlenül

megszólal.

(D. Alexander angol humorista).

A tény akkor cáfolhatatlan, ha meg sem történt.

(M. Cain amerikai szociológus).

A kutya szempontjából az ember mindent megért, csak ugatni nem tud.

(Kutyavicc)

Vannak olyan idők, amikor ez ezópusi nyelv válik a legelterjedtebbé.

(Inkvizítorok tréfája)

Milyen nagyon kell szeretni egy nőt, ahhoz, hogy ne vegyük feleségül?

(Casanova velencei nőcsábász noteszából)

H

armadik hete dolgoz-: tak. A lány három hét után szemébe nézett a fiúnak, tekintetével azt mondta: „Gyűlöllek!” Leci- bálta kezéről a bűzlő gumikesztyűt, berohant egy fülkébe és sírni kezdett. A fiú meg kiállt a peronra, öklendezésbe fogott, később hányt.

— Dolgozott már valahol? — kérdezte Emíliától a csoportvezető.

Emília mosolygott, csipeszszel feltűzte a haját.

— Nem baj — mondjta neki a csoportvezető —, belejön hamar. Nyaranta nem ön az egyetlen főiskolás nálunk. Péter különben is ismeri a terepet, segít majd magának.

Igen. Péter jól ismerte a „terepet”. Kerek huszonnégy hónapja irányították a vállalathoz. Arca beesett volt és sápadt. Haját kisfiúsra nyírták: úgy nézett ki, mint valami hosszú nyakú strucc. Csak ő és a csoportvezető tudta: a börtönből szabadultak viselnek ilyen lehetetlenül rövid frizurát.

Egy év múlva ő volt a vállalatnál a legjobb kocsitakarító. Év végén jutalmat kapott; az órabérét pedig 12- ről Í5-i: emelték. Többet keresett, mint a főnöke. Amikor letelt az év, felmondott. Kérték, maradjon; brigádot akartak neki adni, de nem vállalta. Vidékre utazott.

Szeptember táján már ott ólálkodott az egyetem körül. A történelem, a közgazdaságtan . és a politika érdekelte. Felvételizni nem mert; a rovott múltú ember bűntudatával lépte át az egyetem kapuját. Engedélyt sem kért; orvhallgatóként ült végig minden elérhető előadást

Emíliával december közepén, egy óraközi szünetben ismerkedett össze. Előtte napokig érezte magán a lány tekintetét: már-már zavarták ezek az átható, megsemmisítő pillán tásók. Attól félt, hogy Emília mindent tud róla, talán be is árulja.

— Éhes vagyok! — állt elé Emília a szünetben. — Légy szíves, szerezz nekem valami ennivalót. Nagyon éhes vagyok.

Kikerekedett szemekkel állt a fiú előtt. Gyanú helyett inkább csodálat és rajongás volt a tekintetében, s ezzel pillanatok alatt eloszlatott Péterből minden aggodalmat. Odanyújtotta a kezét, később lementek a büfébe. Tejet, kenyeret, felvágottat és disznósajtot vettek. Egy üres tanteremben Emília rámutatott a disznósajtra.

— Mi ez?

Amikor Péter megmondta, Emília így felelt:

— Nagyon szeretem. Én mindent szeretek, amit még nem ettem.

Mint, aki napok óta falatot sem evett, habzsolni kezdte az ismeretlen, kocsonyás eledelt Legvégül tejet ivott.

Nem köszönte meg. Órájára nézett és csak félszavakkal közölte Péterrel, hogy a szökőkútnál várják. Vállára kapta a kabátját, aztán elillant. Este a könyvtárnál odament Péterhez. y Zavartan megállt a fiú előtt és megfogta a kezét.

— Miért koszosak a körmeid? — kérdezte. — Miért olyan ápolatlan?

— Tényleg! — állapította meg a fiú is. — Észre sem vettem.

— Tudod mit — kezdte Emília újra —, szeretném levágni és kitisztítani. A táskámban van olló és ami kell.

— Nem lehet — felelte Péter. — Félóra múlva elutazom. Csak a jövő héten jövök vissza. Ha akkor is lesz hozzá kedved, levághatod.

Emília mosolygott, mozdulatlanul nézett a fiú után.

Tavaly még alig érezte a fájdalmakat, csak néha, a kávétól és az alkoholtól. Egy évvel később már minden ok nélkül görcsölt a gyomra, végül elkezdett hányni. Tudta, hogy gyomorfekélyes, sejtette legalábbis, de orvoshoz nem ment.

Leereszkedett a vonat lépcsőjére a WC-ből kiáramló sósavgáz a hányás után már nem ingerelte annyira a gyomrát. Erősen sütött a nap. A folyosóról ide hallotta Emília tocsogó lépéseit: egyedül mosta a fülkék ablakait. Hazafelé bocsánatot kért Pétertől. Belekarolt és hallgatásba merülve bandukoltak hazáig. Lefekvés előtt kiszámolták, mennyit kerestek aznap — mellé az üvegpénzt is. Elégedettek voltak.

Egy héttel később Péter visszaérkezett az egyetemre. Emília sárgarépát és narancsot tett az asztalra. Azt mondta a fiúnak, hogy most küldte csomagban az anyukája. Mindkettő nagyon finom és „létfontosságú vitaminokat tartalmaznak”. Ezután előszedte a körömollókat, levagdosta Péter körmeit, utána sokáig beszélgettek. Három héttel később Péter albérletébe költöztek. Emília ekkor tizenkilenc, Péter huszonöt éves volt.

— Anyukám és Apukám gyűlölnek! — mondta Emília Péternek a tanév befejezése

után.' — Azt írták, válaszszák: vagy veled maradok, és akkor megvonnak mindenféle támogatást, vagy hazamegyek.

Péter nem felelt erre. Emília éjjel, az ágyban kijelentette: nem megy haza. Nyáron dolgozni fognak, amit összekeresnek, sokáig elég lesz albérletre. Étkezni pedig a menzára járnak majd.

— Dolgozni fogok végig — mondta erre Péter. — Sokat fogok keresni! Annyit, mint egy professzor!

A legszükségesebb holmijaikat magukkal hozták és Pesten, Péter régi munkahelyén két hónapra munkába álltak.

— Nem csinálom tovább! — jelentette ki a negyedik héten Emília. Belevágta a felmosórongyot a WC-kagyló- ba. Gyűlölködő pillantást vetett Péterre, aztán futólépésben végigszaladt a szerelvényen. Az utolsó kocsiban a fiú utolérte. Pofozni kezdte. Emília sírt, a szája vérzett. Péter tántorogva leszállt a vonatról,, hányt az idegességtől.

Másnap reggel egyedül ébredt. Az ágyon Emília helye üres volt.

F

él tízkor begördült a vonat. Partvissal, vödörrel, gumikesztyűvel felszerelve egyedül szállt fel az utasok nélkül maradt szerelvényre. Emília parányi gumikesztyűjéről lemosta a tegnapi szennyet, végül elrakta a szatyorba, ahol aznapra már csak egy személyre szólt az ennivaió.

| NÖGRÁD — 1978. május 21., vasárnap i)

i

l