Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)
1978-04-13 / 86. szám
í Gustav Husák csehszlovák államfő, Bonn közelében találkozott Willy Brandtal, a szociáldemokrata párt elnökével. Husák küldöttség élén hivatalos látogatáson tartózkodik az NSZK'ban. Az űrhajózás napja Ünnepi ülés Moszkvában A moszkvai dolgozók és a szovjet főváros helyőrségének képviselői a szovjet hadsereg központi színházában rendezett ünnepi ülésen emlékeztek meg szerdán este az űrhajózás napjáról. Az ünnepi ülés elnökségében foglaltak helyet a harmadik évtizedébe lépett szovjet űrhajózás elméleti és gyakorlati szakemberei, a március 16-án befejeződött Szál jut—6—Szojuz— 26—27—28 űrkísérlet-sorozat resztvevői: Jurij Romanyenko, Georgij Grecsko, Vlagyimir Dzsanibekov, Oleg Maka- roy, Aleksze j Gubarev és Vladimir Remek űrhajósok. Borisz Petrov akadémikus, _ az Interkozmosz-tanács elnöke ünnepi beszédében vázolta a szovjet űrkutatás által — Jurij Gagarin 17 évvel ezelőtti világtörténelmi jelentőségű, 108 perces űrutazása éta egészen a 90 napos űrvilágcsúcs felállításáig — megtett utat. Petrov akadémikus rámutatott, hogy az űrutazás a X. ötéves népgazdaságfejlesztési terv szerves részét képezi. Az eddig eltelt időszak alatt 42 szovjet űrhajós dolgozott a világűrben, 33 űrhajót és 6 orbitális űrállomást bocsátottak fel. A Kozmosz szputnyikok száma a közelmúltban haladta meg az ezret, a meteorológiai és távközlési műholdak pedig már elválaszthatatlanok életünktől. Kilenc szocialista ország nemzetközi űregyüttműködése, amelynek összehangolására az Interkozmosz-tanács hivatott, már több mint tíz- esztendős. A testvérországoknak a világűr kutatására is kiterjedő együttműködésében új szakasz kezdetét jelentette a Csehszlovák Szocialista Köztársaság állampolgárának részvétele a közös űrkí- sérletben. Jelenleg befejezéséhez közeledik a lengyel és NDK-ás űrhaj i3jelöltek felkészítése. március óta pedig már Csillagvárosban tartózkodik további öt szocialista ország — köztük Magyarország — leendő űrhajósa. Petrov akadémikus a nemzetközi együttműködés követendő példáiként említette a szovjet—amerikai, szovjet—francia, és szovjet—indiai közös űrkutatásokat Az űrhajósok nevében Jurij Romanyenko ezredes, a Szovjetunió és a. Csehszlovák Szocialista Köztársaság hőse emlékezett meleg szavakkal a világ első űrhajósára, Jurij Gagarinra, a hősiesség, a szocialista haza önzetlen szolgálatának példaképére. Romanyenko társai nevében is köszönetét mondott mindazoknak, akik biztosították az űrkísérlet-sorozat végrehajtú- sát, s rámutatott, hogy a 96 napos űrtartózkodás nem volt öncél és nem jelent átléphe- tetlen küszöböt az űrhajózásban. Jurij Romanyenko biztosította az SZKP-t és a szovjet népet, hogy a szovjet űrhajósok készen állnak újabb feladatok megoldására a Földön és a világűrben egyaránt. Vladimir Remek, űrhajóskutató, a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság hőse a szocialista internacionalizmus győzelmeként értékelte az első közös űrkísérletet. Rámutatott, hogy az a barátság, kölcsönös bizalom és elvtársi segítség, amelyet felkészülése és űrutazása során mindvégig tapasztalt társai részéről, nagyban megkönnyítette munkáját. Az ünnepség végén Georgij Grecsko, a Szovjetunió kétszeres hőse és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság hőse olvasta fel az ünnepi ülés résztvevőinek az SZKP Központi Bizottságához és Leo- nyid Brezsnyevhez, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárához, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökéhez intézett üdvözlő levelét 4 qhanai külügyminisztei szerdai programja Roger Joseph Felli ezredes, a Ghan^j Köztársaság Budapesten tartózkodó külügyminisztere szerdán a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. Az ünnepélyes tiszteletadáson jelen volt Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, Farkas Mihály vezérőrnagy, a budapesti helyőrség parancsnoka- Ott volt Alex Arthur Crabbe, a Ghánái Köztársaság Budapestre is akkreditált nagykövete. A koszorúzást követően a Külügyminisztériumban megkezdődtek a magyar—ghanai külügyminiszteri tárgyalások Púja Frigyes és Roger Joseph Felli között. Olasz szakszervezeti küldöttség A SZOT meghívására hazánkban tartózkodó olasz szakszervezeti szövetség vezető tisztségviselőinek tanulmányi csoportját szerdán a SZOT- székházban, fogadta Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára. A szívélyes légkörben lezajlott találkozón a SZOT főtitkára tájékoztatást adótt a magyar szakszervezetek tevékenységéről, a szakszervezeti mozgalom előtt álló feladatokról és válaszolt az olasz szak- szervezeti vezetők által feltett kérdésekre. Győri Imre a magyar nyelv hetén A magyar nyelv hete alkalmából az irodalom- és nyelvtudomány kiváló művelői szerdán Szegeden tizenegy előadást tartottak a város felsőoktatási intézményeiben és az üzemi ifjúsági klubokban. Az eseményen részt vett és felszóla't Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is. ## Üres diplomatatáskák A jelekből ítélve a Salis- buryban kínnal-keservvel ösz- szetákolt „nemzeti megbékélés” — ion Smith fajüldöző rendszere és néhány színes, bőrű politikus paktuma — tapodtat sem mozdította elő az angol—amerikai elképzelések megvalósulását. Erre utal az a szerdai hír, hogy Vance amerikai és Owen brit külügyminiszter — várhatóan a hét végén — Dar Es- Saalamban újabb eszmecserét folytat Mugabéval és Nkomóval, a hazafias front két vezetőjével. London és Washington szeretné rábírni a fajüldözőkkel szemben ián- toríthatatlanul fellépő nemzeti erőket: hagyjanak föl a fegyveres harccal és próbáljanak közös nevezőt találni Smith-szel. A megbékélés azonban kilátástalan: a hazafias front már többször kifejezésre juttatta, hogy a jelenlegi látszatmegoldáshoz nem járul hozzá, mivel az továbbra is fenntartja a fehér telepesek korlátlan uralmát és az őslakosság elnyomását. Rhodésia ügyében Tanzánia fővárosa egy másik, ugyancsak jelentős találkozás színhelye lesz a közeli napokban: csúcstalálkozót rendeznek az úgynevezett frontállamok, hogy egyeztessék álláspontjukat a hazafias front támogatására, a Smith-rezsim elleni akciók összehangolására. Már az elmúlt napokban olyan értesülések érkeztek Rhodesiából, hogy a hazafaik minden eddiginél szélesebb körű akciót indítottak a telepesek fegyveres erői ellen. A Dar Es-Saalam-i csúcstalálkozón bizonyára arról döntenek majd a résztvevőle, hogy miképpen segítsék még hatékonyabban a Zimbabwe függetlenségéért küzdő gerillákat. A belső rendezési alku —. mint az várható volt — mit- sem oldott meg, ellenkezőleg, tovább bonyolította a rhode- sioi helyzetet. Vance és Owen kormányaik képviseletében most megpróbálják menteni a menthetőt: legalábbis türelmi időt kérnek a kettős vezetésű — fehér és színes bőrű politikusok által irányított — minisztériumok számára. Próbálkozásuk azonban aligha járhat sikerrel. A hazafias front legföljebb átfogó, új javaslatok alapján hajlandó módosítani álláspontján. Ezek viszont — a jelekből ítélve — ismét hiányoznak a külügyminiszterek diplomatatáskáiból. Gyapay Dénes Szakítás Dél-A A diplomáciai kapcsolatok megszakítása mindig olyan látványos lépés, amelynek világszerte nagy visszhangja támad. Ami azonban most történt, Afrika déli részén, olyan esemény, amely még a térség jó ismerőit is meglepetésként érte. Transkei — jelenti ennek a furcsa „államnak” a fővárosából, Umtatá- ból két amerikai hírügynökség, az AP és az UPI — megszakította diplomáciai kapcsolatait a Dél-Afrikai Köztársasággal. A lépés hordere- jét és hosszabb távú jelentőségét csak az előzmények ismeretében érthetjük meg. A fajüldöző apartheid rendszer már 1950-ben elvi döntést hozott az úgynevezett bantusztánszisztéma , bevezetéséről. Ennek lényege az, hogy a négy és fél millió fehér birtokában marad a kincsekben rendkívül gazdag ország nyolcvanhét (!) százaléka, a tizennyolc millió afrikait pedig — kényszerrelt erőszakkal, törzsi alapon — a fennmaradó tizenhárom százalék kopár, tengődést is alig biztosító körzeteibe telepítik. A folyamat 1976. október hatodikén indult meg. Ezen a napon a xhosa törzs körzetében megalakult az első „független” bantusztán, Transkei néven. Vezetőjéül Kaiser Matanzima személyében Pretoria olyan törzsfőt jelölt ki, akiről úgy hitte: mindenben kiszolgálja majd az apartheid rezsimet. I Az első bantusztán államiságát a világszervezet közgyűlése 134 szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadhatatlannak nyilvánította. Ugyanez a közgyűlés, amelynek afroázsiai többsége — a szocialista országokkal együtt — örömmel üdvözöl minden igazi függetlenné válást. Csakhogy ez semmilyen értelemben nem volt az — és nem lesz az a többi szervezett bantusztán sem. Ezeken a kopár földdarabokon ugyanis egyszerűen nincs lehetőség gazdasági élet megteremtésére, ráadásul e törzsi rezervátumok —, mert azok — politikailag is, egyébként is teljesen ki vannak szolgáltatva Pretoria kénye-kedvének. Ilyen körülmények között érthető nemzetközi figyelmet kelt Matanzima főminiszter bátor lépése, amivel a törzsfő nem csekély személyi kockázatot is vállalt. De a jelek szerint ez az az eset, amikor a keserűség még a félelemnél is nagyobb. Harmat Endre Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár nyugat-európai körútja során Bécsbe érkezett, ahol csütörtökön találkozik Ecevit török kormányfővel és a ciprusi török közösség megbí- zottaival. ü NOCRAD - 1978. április 13., csütörtök A régi rómaiak joggal em- Útelágazásnál legették a hely szellemét, a genius locit- Hiszen ma is gyakran előfordul, hogy egy földrajzi fogalom, vagy városnév — jó, esetleg kevésbé jó értelemben — nagybetűk- I " I * .a r kel íródik be a világtörténe- az egyenlő biztonság Vlagyivosztokhoz, ebben a tekintetben, szorosan kötődik szédének elmondására. Jólle- a realitásokkal nem törődve korunk talán legfontosabb hét világunkban nem kevés a hidegháborús hangokat haltárgyalási folyamata, a SALT, problematikus területek szá- latnak és fenyegetőznek a s az egyenlő biztonság elve. ma — a Közel-Kelettől Afri- határokon túl egyik és másik 1974 novemberében a város ka szarván keresztül Európá- irányból. A térkép értelmezé- szomszédságában tartott sza- ig — lényegében egyetlen té- se szerint:' az óceánon túl bálytaian csúcstalálkozót Leo- makört érintett, a SALT-ot. Washingtonban, s földrajzilag nyid Brezsnyev. az SZKP fő- Ez az a kérdés, amelyet je- közelebb, lebalábbis Vlagyi- titkára és Gerald Ford, az lentőségénél fogva- ki lehet, vosztokhoz: Pekingben. Egyesült Államok akkori el- sőt ki is kell emelni a viták Ám nemcsak szélsőségesen nöke, s megbeszéléseik ered- szerteágazó szövevényéből, s kiélezett véleményekről van ményeképpen aláírták a má- ugyanakkor ez alkalmas arra, szó. Az amerikai politika sodik SALT-egyezmény ke- hogy emelőként más holtpont- centrumát ma inkább az jel- retszámait. Pontosan meg- ra jutott ügyeket is megmoz- lemzi, hogy nyíltan senki szabták az időhatárokat is, a gasson. sem vonja kétségbe a SALT SALT-menetrend értelmében Az SZKP főtitkára, a Szov- szükségességét, de hol így. hol a második forduló 1985-ig tar- jetunió államfője ismét hang- úgy, feltételekkel akarják kö- tana, ám közben már meg- súlyozta országának szilárd rülbástyázni- Aláírnák az kezdődne a harmadik sza- békeakaratát és megegyezési egyezményt, ,,csak” ne az kasz előkészítése. Szemmel- készségét- Utazásának ese- egyenlő biztonságon alapul- látható volt tehát a törekvés . ménynaptára önmagában is jón, s jelentsen egyoldalú elo- az egyenlő biztonság elvének alátámaszthatta ezt: a Szov- nyöket az Egyesült Államok - következetes véghezvitelére jetunió minél inkább békés nak. Brezsnyev éppen ezzel — egészen a mieden vonat- körülményekre, a fegyverke- kapcsolatban fejtette ki —J s kozasban azonos számokig- zési hajsza terheinek csők- ezt tarthatjuk beszéde kulcs- Ugyanebben a szellemben kentésére törekszik. mondatának —. hogy a Szovfogant a hosszabb távra tör- Békejobbját azonban nem a jetunió nem kíván a straté- ténő tervezés is. gyengeség jeleként nyújtja, giai fegyverkorlátozások kapAlig mondható véletlennek, ellenkezőleg: stratégiai egyen- csán egyoldalú nyereséghez hogy Leonyid Brezsnyev két- súly, s megfelelő védelmi ké- jutni, de nem engedi, hogy hetes távol-keleti és szibériai pesség húzódik meg háttéré- az Egyesült Államok hasonló- kőrútja során éppen Vlagyi- ben. Leonyid Brezsnyev jogos val próbálkozzék. Ha Washing- vosztokot választotta színhe- és kemény figyelmeztetésben ton tisztességgel hajlan- lyéül nemzetközi témájú be- részesítette mindazokat, akik dó figyelembe venni az Megoldás: egyenlő biztonságot, s lemond az egyoldalú előnyszerzésről, akkor meg lehet állapodni a mégoly nehéznek ígérkező részletekről: az új fegyverekről, azok kiterjesztéséről, a határidőkről, is. Amennyiben nincs ilyen szándék, akkor a részkérdések vitája inkább időfecsérlésnek tűnik. Szovjet részről ezért vélekedtek úgy, hogy a két ország kapcsolatai útelágazáshoz érkeztek, s elsősorban az amerikaiak felelőssége, miként lehet tovább haladni- , Brezsnyev vlagyivosztoki beszéde korántsem tértől és időtől függetlenül hangzott el. Nem egészen tíz nap múlva Moszkvába várják Vance amerikai külügyminisztert, olyan diplomatatáskával, amelynek tartalmát ma még homály fedi. A szovjet fővárosban írtak már alá olyan szerződést az atomcsendről, amely új irányt adott a nukleáris leszerelés ügyének, tavaly viszont éppen ellenkező előjellel Vance márciusi látogatása a vjagyivosz- toki megállapodás egyoldalú felülvizsgálatának bejelentését és az egyoldalú előnyszerzési kísérletek nyílt deklarálását szolgálta. A világ őszintén reméli —• s ehhez a szovjet vezetés a maga részéről minden lehetséges segítséget megad —, hogy a szovjet—amerikai párbeszéd legújabb szakaszában ismét a kedvezőbb hagyományok érvényesülnek.