Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)

1978-04-30 / 101. szám

Mérkőzés előtt Dorogon a bajnokjelölt ' Hangos mérkőzésre kerül sor ma Dorogon. A listaveze­tő Salgótarjáni TC csapata az ellenfél és a kiélezett bajno­ki küzdelemben nagyon fon­tos két pontról lesz szó. Ügy néz 'ki, hogy négy csapat kö­zül kerül ki a két feljutó. Er­re esélyes a Salgótarján, a Debrecen, a Kazincbarcika és a Vasas Izzó csapata. Az Eger és a Dorog —, mely két csa­pat a négyest követi — pont­számban lemaradt, úgy, hogy nem szólhat bele a négyek különversenyébe. A négy ve­zető csapat között a pont- számkülönbség minimális és így minden mérkőzésnek óri­ási a tétje. Esetleg a feljutás áll, vagy bukik egy-egy talál­kozó kimenetelén. A dorogiak a hátralevő mérkőzéseket il­letően meghatározó szerepet játszhatnak, ugyanis a négy közül három csapattal talál­koznak a következő fordulók­ban. Dorogra jön a Salgótar­ján, de találkozik a Dorog még a Debrecennel és a Va­sas Izzó csapatával is, igaz, hogy mindkét mérkőzés ide­genben kerül sorra. Figyelem­be véve a nagy tétet, a má­,sik csapat, ebben az esetben a Dorog kiegyensúlyozott, nyu­godt pozícióját, még az ide­genbeli mérkőzések sem esélytelenek számára. E rövid latolgatás után lássuk, mi az újság a dorogiak háza táján. Ivanics Tibor vezető edző nem sok jót tudott mondani csapatáról. Hét közben a Fel- szabadulási Kupa-mérkőzés során váratlanul alulmaradt a csapat a Bp. Honvéd fiatal gárdájával szemben. A vezető edző különösen bosszús volt amiatt, hogy legalább 6 száz- százalékos gólhelyzetet dol­goztak ki csatárai, mégsem tudták bevenni egyetlen egy­szer sem a fővárosiak kapu­ját Pedig e helyzetek közül két esetben üres volt a kapu is. Tetézi a már krónikus gól- géptelenséget a betegségek, sérülések alakulása is. A hu­zamosabb ideje beteg, illetve sérült Farszkin és Gabalán kí­vül minden valószínűség sze­rint hiányozni fog Peszeki I. és Merényi is. Peszeki egész héten betegeskedett, alapo­san megfázott, legyöngült, já­téka valószínűtlen. Ugyanak­kor Merényi könnyített for­mában a hót végén kezdte el az edzéseket, rá sem lehet számítani. Néhány játékos for­májával nincs megelégedve Ivanics Tibor, de a sérülések és a korlátozott állomány miatt kénytelen ezekkel a já­tékosokkal is számolni. A mérkőzés — vélik a dorogi szurkolók — mindezek ellené­re nagy csatát ígér, hiszen a salgótarjáni testvércsapatnak döntő érdeke fűződik hozzá, a dorogiak ugyanakkor — célkitűzésükhöz híven — az első 6 között akarnak végezni és ehhez szükséges a hazai mérkőzések megnyerése, illet­ve a pontszerzés. Ilyen felté­telek állnak tehát a két csa­pat előtt És hogy ezek után melyik csapatnak adjuk a több esélyt? Jóslásra nem vállalkozunk. A mérkőzés ma délután 4 órakor kezdődik. Az összeállítás előrelátható­lag a következő lesz: Schni­tzer — Engelbrecht, Csapó, Sándor, Kapitány — Goschler, Csaja, Péntek — Kékesi, Bruder, Kiss L. Csereként Szabó, Peszeki II., Peszeki I. jön számításba. —göb— Volt J\B Lesek egymással szemben r Frissen és jókedvűen mo­zogtak a szombat délelőtti ed­zésen, a salakos pályán a Sal­gótarjáni TC NB Il-es labda­rúgócsapatának játékosai. A labdavezetése® gyakorlatok, támadási formációk próbái, az összjáték és a labdakezelés gyakorlása a keret tagjainak jó formájáról, labdabizton­ságáról és önbizalmáról árul­kodott. Toldi Miklós technikai vezetőt kérdeztük, először a múlt vasárnapi budapesti pontvesztés okairól, értéke­léséről. — Nagyon rossz fényt ve­tett a gárdára, hogy csalódást okoztunk annak a lelkes szur­kolóseregnek, amelynek tagjai költséget és fáradságot nem kímélve felutaztak velünk a fővárosba. Igaz, láthattak két jó mérkőzésit a Népstadion­ban, de nyilván elsősorban az STC győzelméért kísértek el minket. Mondhatnánk sport- nyelven, hogy egy pont is pont, de ez nem vigasztal meg senkit. Győznünk kellett vol­na, mert mégiscsak a két pont az igazi. — Az Előre, a Dorog, és a Komló ellen összesen öt pon­tot terveztek. — Ennek az elképzelésnek a megvalósításához győznünk kell most idegenben és jövő vasárnap itthon, a két volt NB I-es csapat ellen. Nem lesz könnyű, de lehetetlennek sem tartjuk. És ha vendég­ként sikerülne most elhoznunk a két pontot, akkor már egy kicsit egyenesben érezhetnénk magunkat — A szerdai győzelem a Felszabadulási Kupában szép reményekre jogosít. Milyen­nek látta a mérkőzést? — Az NB I-ben meglepően jól szerepelt MTK-VM első csapatának keretéből is töb­ben játszottak ellenünk. Si­kernek számít a nagy gól­arányú győzelem, de főleg a szellemes, ötletes, jó játék­nak örülök. Szerdán nyoma sem volt a BKV Előre elleni lagymatagságnak, gólszegény­ségnek. Sokat jelentett Kegye visszatérése a csapatba, hosz- szú szünet után. — Számíthat az együttes az ő játékára Dorogon is? — Benne van a keretben. Reméljük nincs kondicionális akadálya annak, hogy a nagy tétre menő bajnokin is jó for­mát mutasson. — Kik utaznak Dorogra? — Szűcs, B. Kovács, Ka­nász, Varga, Ádám, Földi, Kegye, Répás, Kardos, Szoó, Bíró, Kajdi, Horváth III. és Kovács László. Idegenben is 4—2—4-et szeretnénk játsza­ni, mert a győzelemhez gó­lokat kell lőni. Ha minden úgy „bejön”, mint szerdán a MTK-VM ellen, nem okozunk csalódást a szurkolóknak. — A további program? — Május 1-én a hagyomá­nyok szerint részt veszünk az ünnepi felvonuláson, majd elutazunk a szomszédos Ri­maszombatra egy barátságos mérkőzésre. Jövő vasárnap pedig ismét nehéz ellenfelet fogadunk, a Komló együttesét. Egy esetleges dorogi siker egészséges önbizalmat adna a hátralevő fordulókra a csa­patnak. Mindenki nagyon el­szánt a fiúk között, s ígérik: az akarással nem lesz baj. Re­méljük, az eredménnyel sem... — várkonyi — Serdülő-seregszemle, városi döntők asztaliteniszben Ä minap rendezte meg a városi asztalitenisz-szövetség Salgótarján 1978. évi sereg- Kziemleversenyéndk váró« döntőit a Malinovszkij úti Általános Iskola tornatermé­ben. A rendezőket szinte megoldhatatlan feladat elé állította az egyéni és csapat- versenyt is magába foglaló, igen nagy létszámot meg­mozgató verseny. Végül úgy döntöttek, hogy végig kiesé­ses rendszerben bonyolítják le nemcsak az egyéni, hanem a csapatversenyt is. Ezen túlmenően a mérkőzéseken belül a szetteket nem 21-ig játszották, hanem 11-ig. A verseny így is több mint öt órán át tartott. Külön meg kell említeni, hogy a versenyen indulók zöme 11—13 év közötti volt, bár a korhatár 15 év a se­regszemleversenyeken. A leg­fiatalabb induló a 8 éves Ba­lázs Ildikó volt a Néphadse­reg úti Általános Iskolából. A győztes fiúcsapat átlagélet- kora 11,5 év. Reméljük még sok örömet szereznék taná­raiknak. szüleiknek, edzőik­nek, nem utolsósorban saját maguknak a sportág művelé­se során. A verseny beleszámít az 1977—78. tanévben az iskolák közötti tömegsportversenybe. Ezért a városi szövetség, az STC asztalitenisz-szakosztá­lyának egyetértésével a szakosztályban sportolókat is az iskolák színeiben engedték indulni az értékelés egysze­rűsítése érdekében. A megyei döntőn természetesen már az STC színeiben indulnak azok, akik a szakosztályban sportolnak. Az iskolák külön írásos tájékoztatást kapnak a részletes eredményekről. Eredmények. Fiúcsapat (12 csapat): 1. Bartók Béla Ált. Isk. (Várhegyi. Földi, Bodor), 2. Malinovszkij úti Ált. Isk. (Kovács T.. Zsidai T., Tóth G.,) 3. Mártírok Ált. Isk. (Urbányi, Szakács), Csizm,a_ dia Alt. Isik. (Polaneczki. Pef- fer, Pünkösdi). Fiúegyéni (35 ind.): 1. Várhegyi Károly (Bartók út), 2. Zsidai Tamás (Malinovsz­kij út), 3. Kovács Tamás (Malinovszkij út.) Németh Csaba (Bartók út). Leány csapat (5 csapat): 1. Malinovszkij út (Tamássy, Molnár, Berecz). 2. Csizmadia út (Radván, Tóth, Zsíros). 3. Gagarin út (Grassai, Józsa. Angyal), Mártírok út (Földi, Farkas. Tarjáni). Leányegyéni (15 ind.): 1. Tamássy Judit (Malinovszkij út), 2. Berecz Mária (Bartók út). 3. Molnár Éva (Malinovsz­kij út), Radván Erzsébet (Csizmadia út). Magántermelők! A Dunakeszi Hűtőbáz továbbra is felvásárol — málnát — szamócát — egrest — feketeribiszkét — Pándy- meggyet a hűtőházba beszállítva Cím: 2121 Dunakeszi Pf. 37. Asztalitenisz NB ti. Cél a bent maradás Tömegsportról Palotáson A palotási körzeti tömeg­sport-koordinációs bizottság a napokban tartotta ülését a Palotási községi közös Taná­cson. A tömegsport helyzetéről a helyi termelőszövetkezet­ben Vájná Tamás, a közös gazdaság elnöke számolt be. Elmondotta többek között, hogy a tsz nagy súlyt fektet az Edzett ifjúságért mozga­lom szélesítésére, a tapasz­talatokat rendszeresen elem­zik. A koordinációs bizottság megbeszélte az országos sportnapok rendezvénysoro­zatával kapcsolatos helyi fel­adatokat is. Fiatalok sakkbaj noksága Közepes érdeklődés mellett bonyolították le az 1978. évi megyei ifjúsági és serdülő egyéni sakkbajnokságot a kö­zelmúltban a salgótarjáni vá­rosi sportcsarnokban. Negy­venkilenc fiú közül 16 ifjú­sági, a többi serdülő korosz­tályú volt. a 11 leány közül 5 ifjúsági és 6 serdülő ver­senyző jelentkezett. A vég­eredmény a fiúknál, ifjúsági korosztályban: 1. Klenóczki Sándor 9,5, 2. Hoffmann Pál 8 5, 3. Csikortás Gábor 7,5 pont. Serdülő korosztályban: 1. Tódor Attila 7. 2. Puszta István 6.5, 3. Kürtösi Attila 6 pont. A lányok . ifjúsági versenyében: 1. Pócza Erzsé­bet 8.5, 2. Tahabér Éva 7,5, 3. Kelemen Ildikó 7. pont. Serdülő korosztályban: 1. Tuba Ildikó 7, 2. Palicsek Katalin, 3. Pftre Zsuzsa 6—6 pont. A fiúk versenyét 10 fordulós svájci rendszerben., a lányokét körmérkőzéses* formában bonyolították le. MHSZ-hírek Pásstóról Az MHSZ pásztói járási vezető­sége mellett működő lövésztö­megsport társadalmi bizottság a napokban tartotta az év első bi­zottsági ülését. Az 1978-as esz­tendő versenyeivel kapcsolatos rendezési feladatok megbeszélé­sére került sor. ★ Az MHSZ pásztói járási vezető­sége székházán a klubok jobb működési feltételeinek biztosítása érdekében hathatós felújítási mun­kálatokat kezdett a pásztói ÉP- SZERSZÖV. A körülmények javu­lását követően várhatóan fokozó­dik a képzés és sporttevékenység eredményessége. ★ Az MHSZ járási vezetősége az Edzett ifjúságért mozgalom kere­tében rendezi meg ma Kálién az összetett honvédelmi verseny pásztói járási döntőjét. A sport- vetélkedőn a klubok legjobb eredményt elért versenyzői vesz­nek részt. Az MHSZ járási vezetősége a KISZ pásztói járási bizottságával együttműködve az Edzett ifjú­ságért mozgalom keretében május 6—7-én rendezi meg az úttörő­gárda és az Ifjú Gárda járási szemléjét. Színhely: a nagyme­zői turistaház és környéke. Viszonylag ritkán hallat magáról az STC NB Il-es női asztalitenisz-csapata. A bajnokságból eddig hat for­dulót bonyolítottak le. Ebből az újonccsapat, amely a tava­lyi bajnokság végén osztályo­zó nyomán került felsőbb osztályba, eddig két pontot szerzett. A másodikat éppen a legutóbbi fordulóban az Orosházi MTK ellen.. A csa­pat tagjai közül Aranyiné, Juhász, Molnár és Szemánné egyaránt két-két győzelmet szerzett. A keret ötödik tag­ja Csemniczki Emese ezúttal nem szerepelt. Az NB II-ben 12 együttes játszik, közülük a bajnokság végén egy jut föl és kettő esik ki. Á tava­szi XI. forduló után kettévá­lasztják a mezőnyt és a meg­maradt hat-hat csapat között körmérkőzésekre kerül sor. Az STC NB Il-es női csa­pata hetenként háromszori edzéssel készül a mérkőzé­sekre a Malinovszkij úti Ál­talános Iskola tornatermé­ben. A szakosztálynak egy- egy csapata szerepel még a megyei férfi felnőtt- és ifjú­sági bajnokságban, a megyei női bajnokságban és foglal­koznak utánpótláskorú játé­kosok nevelésével is. A legmagasabb szinten sze­replő gárda célja: az idén bentmaradni az NB II-ben. Sok azonos képességű csapat között legtöbbször a pillanat­nyi forma dönt. Az idegen­ben szerzett két pont sokat segíthet a cél elérésében. Legközelebb május 6-án ide­genben a VM Közért, más­nap II órakor itthon a VEGYTERV lesz az STC el­lenfele. Apróhirdetés HÁROM szamár, egy lőcsös egylapos kocsi eladó. Ságújfalu, Kossuth út 160. megismerkednek házasság céljából (25 éves, 179 magas, sze­rény fiatalember va­gyok) egy szép arcú, szolid, csinos, • házias lánnyal, vagy özvegy­asszonnyal aki hűsé­ges feleségem lenne. Sport- és irodalom- kedvelő vagyok. Vidé­ken házam van. Csak kézzel írott fényképes leveleket várok. „Fe­hér szegfű 155961” je­ligére a kispesti hir­detőbe. UG rendszámú Sko­da S 110 L. megkímélt állapotban eladó. Ér­deklődni hétköznap 19 órától, Budapest 111-938 telefonszámon. KÉTSZOBÁS, köz­ponti fűtéses családi ház, termő gyümöl­csössel eladó. Salgó­tarján, Táncsics út 49. SIRKOEMLEKEK, gránit és márvány’) fejkövek le nagy vá­lasztékban kaphatók és megrendelhetők. Dobrovolni Mátyás, kőfaragó mester. Tar, Szabadság út 25. 26 méhcsalád halál­eset miatt eladó. Cím: Schreier Kálmánné, Karancskeszi, Fő út 42. SZÉP fekvésű ház­helyek, termő gyü­mölcsfákkal eladók, Salgótarjánban, a Damjanich út végén. Érdeklődni: napköz­ben a 13-00 telefonon, este 6—8-ig a Pécskő út 5. I. lh., III. em. 2. ajtó. KÉTSZOBÁS csalá­di ház beköltözhetően eladó. Cím: Varga, Salgótarján, Felszaba­dulás u. 60. Az Ipolyvidéki ÁFÉSZ pályáza­tot hirdet Dejtár 26. sz. FALATOZÓ VEZETŐI ÉS HELYETTESI munkakör betöl­tésére. Jelentke­zéseket írásban, Érsekvadkert. Hő­sök tere 13. sz. címre. Az Észak-magyar­országi Regioná­lis Vízmű salgó­tarjáni üzemigaz­gatósága pályázatot HIRDET gazdaságvezetői munkakör betöl­tésére. Feltétel: leg­alább számviteli főiskolai végzett­ség, több éves gyakorlattal. Cím: ÉRV sal­gótarjáni üzem- igazgatóság, Sal­gótarján, Karancs út 82. A pályázatot kér­jük 1978. május 15-ig megküldeni. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy május 2-án, 10 órakor megnyitjuk a megye legkorszerűbb villamossági szakiizlciéi Balassagyarmaton a Rákóczi út 31. szám alatt. Gazdag választékban kínálunk — háztartási gépeket és villamos kiskészülékeket, — ipari és lakásvilágítási cikkeket, — villanyszerelési anyagokat, — alkatrészeket Új lévé. m • "1 éh ARGENTÍNA 78 tdcvízi óvásárlási akció május 2—20-ig. A Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat MŰSZAKI SZAKÜZLETEIBEN Balassagyarmaton, Nagybátonyban, Kisterenyén, Mátranová- kon és Salgótarjánban a LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZBAN minden fekete-fehér tv-készülék vásárlása esetén 200,—-Ft-os ajándékutalványt adunk. Átvesszük az üzemképtelen televíziót, amelyért 200,— Ft-ot fizetünk. Vásárlóink sorsjegyet kapnak, amely alapján a május 23-i sorsoláson értékes jutalmakat nyerhetnek. menyi <-RMUL+. a NÓGRÁD « 1978. április 30., vasárnap

Next

/
Thumbnails
Contents