Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
Köszöntjük a munkában Nem elégszik meg a kevéssel Már csak negyedóra van hátra a délelőtti műszakból. A salgótarjáni öblösüveggyár karbantartó üzemében sem diktálják azt a tempót, amit korábban. A tíz tagot számláló Horváth István vezette lakatos tmk-brigád tagjai közül néhányan az utolsó simításokat végzik a javítás alatt álló munkadarabokon, mások pedig a holnapi munkához készülődnek. Régebben ez járta: a tmk akkor dolgozik jól, ha ülnek a szakemberek. Érvényes-e ma is ez a mondás? — Nem — állítja határozottan Göröcs Lajos, főmechanikus, a karbantartó üzem vezetője. — A gyors műszaki fejlődés következtében egy-, re több, korszerűbb gép kerül gyárunkba is. Ezeknek a beállítása, majd az új technológiai folyamatoknak gyors átrendezése a Horváth brigád feladata is. Munkájuk 50 százalékát ez a tevékenység tölti ki. Egyébként elégedett vagyok velük. az átlagnál jobban dolgoznak, a szocialista munka versenyben is kitűntek. Jó lenne, ha minden csoport legalább ilyen szintet érne el. — Nekünk kell állandó üzemképes állapotban tartani a kompresszorház összes gépét, a hűtőszalagokat, az azokhoz tartozó hajtóműveket és ventillátorokat, a beégető szalagokat, a samott- műhelyben levő gépeket — veszi át a szót a brigádvezető. — Besegítünk más brigádoknak is. Győri István immár két hónapja a keverőüzemben dolgozik. A Vágner- gép szerelésénél is többen részt vettünk — kért szót Sütő Pál, a brigád alapító tagja, a hajtóművek legjobb ismerője, leghozzáértőbb '»gyógyítója”, majd nem sokkal később kissé kesernyés hangon így folytatja: — Tőlünk még senki sem kérdezte, hogy miben segíthetnének. — Jó, jó Palikám — próbálja nyugtatni Sütő Pált a brigádvezető. — Ez a tény Pista bácsi, minek hallgassunk róla. — Valóban egyre többet kívánnak tőlünk — folytatja az előbbi gondolatot a brigádvezető, majd bizonyságul egy rajzot tesz elém. — Ennek a vagonfordítónak a vas- szerkezetét is nekünk kell legyártani. — Ha ml egyszer más munkáját elvégezzük. azt nem veszi tőlünk vissza senki. Itt van például a gázégő készítése. Mi csináljuk, pedig vannak gázszerelők is — mondja kissé berzenkedve Sütő Pál. — Kevés a szakember, ezért a meglevőknek folyamatosan több feladatot kell ellátni — zárja le ezt a témát a főmechanikus. Amikor a Kiváló brigád címet megszavazták a kollektívának. ajz előbbiek mellett azt is figyelembe vették, hogy határidőre elvégezték a kis-, közép- és nagyjavításokat, hogy gyorsan kijavították a váratlan meghibásodásokat, a legkényesebb munkát rájuk lehet bízni, hogy a brigádtagok jó részéhek több szakmája van, hogy valóban azért jönnek be, hogy dolgozzanak. — Nálunk, a brigádban, mindenkinek mindenhez kell érteni — mondja a brigádvezető. — A gyakorlat során kialakul, hogy ki, minek a specialistája. Gál Gyula a hegesztésben profi, de a szerelőmunkáknál sem szalad a szomszédba egy kis segítségért. Adorján Béla és Torocz- kai Imre a kompresszorok kiváló értői, de másutt sem jönnek zavarba. A gyakorlottabb szakmunkások úgy adják át a fiatalabbaknak munkamódszerüket, hogy észre sem veszik. Mivel mindent nem mondhatunk el, ezért én legalábbis azt szoktam mondani a tanulóknak. kezdő szakmunkástársaimnak: figyeld, mit, miért csinálok — mondja a brigádvezető, akinek három szakmája van: géplakatos, vízvezeték-szerelő és hegesztő. A brigád sikereinek titkához tartozik, hogy a brigádvezető minden géphez megfelelő mennyiségű tartalékalkatrészt raktároz. Végül megkérdem Sütő Páltól, milyennek látja brigádvezetőjét? — Lehetetlent nem kér, kevéssel nem elégszik meg. jól képviseli érdekeinket. Ilyen mércét állít önmagának is. V. K. Negyed három felé jár már az idő, de a huszonkét lyukban még ott van vagy öt kiló paxit. — No — nevet rám Paulik József —, ha ezt eldurrant- juk, márpedig el, biztos szentségei a váltóműszak: No, ez a marha Paulik már megint befüstölt nekünk. De hát — menni kell előre, a munkaidő utolsó perceit is kihasználva, különben egyszer csak ott találjuk magunkat a béka hátsó részén. A második lövésük ez, két óra alatt. Hajtanak. Tompán dörren a detonáció, por- és savanyú robbanóanyagszag tölti be a fővágatot, s amikor a vágat elejéhez érünk, szinte belebotlunk a már előbb a sínről levett, keresztbe állított csillébe. — Ezt is jól fenéken rúgta a légnyomás — nevet Paulik, s másik kétharmadbéli társa: Boros Ferenc és Laczkó Bertalan is. — Aztán tesznek- vesznek, s elindulnak szép lassan a népes felé. Megint eltelt egy műszak. Annál a brigádnál, akik múlt évi eredményük után, felszabadulásunk ünnepén, jeles kitüntetéseket kaptak. Mondtam is Paulik Józsefnek, a brigádvezetőnek. — Jólesik, hogy megint felemlíti ezt, mert nálunk az ünnepélyes hangulat csupán órákig tart. Utána újra csak arra koncentrálunk, hogy mint most, itt, a keleti bányamező D-ereszkei légvágati rendezőjében, minél előbb rámenjünk a szénre. — De hát már rajta vagyunk — túrom bele gumicsizmás lábamat a talpon csillogó, robbanás által apróra töredezett szénrögekbe.' — Igen! De, látja, mi van előttünk!? Kemény, három ember által nekinyomott fúrószárnak Is alig éftgedelmeskedő márga. Ami köhögésre ingerlőén porzik és megnehezíti az előrehaladást. Pedig ez a lényeg. Hiszen Paulikék nem többre, s kevesebbre vállalkoztak az idén, mint, hogy ezerkétszáz méternyi hosszúságú vágatot hajtanak ki. — Nem sok ez? — ... Idén eddig olyan kétszáznyolcvan—háromszáz métert hajtottunk ki. Olyan helyeken, ahol a bányát leg- értőbb is igen-igen csak felköthette volna az alsóneműjét. .. De, ha mi mindig, minden helyen a munkánk végzéséhez szükséges valamennyi feltételt biztosítva látnánk, elegánsan megcsináljuk az ezerkétszáz métert. — Nem túlzott önbizalom ez? — Hl Olyannak nézünk mi ki...? Szó sincs erről! Csupán ismerjük képességeinket. Gépes brigád vagyunk. A legelsők között, négy évvel ezelőtt kaptunk egy F—6-os jö- vesztő-rakodó-elővájó gépet, amivel szemben — be kell vallani — eleinte idegenkedtünk. De kérdezze már meg a többieket is, mert tizenket- ten vagyunk a brigádban, hogy most mi a véleményük róla...! — Szóval, szeretik. — Az nem kifejezés. Ha még egyet kaphatnánk, azzal is szívesen dolgoznánk. — ... Hiszen úgy könnyebben „kimenne” az ezerkétszáz méter. Ami már országos szinten is igen-igen figyelemre méltó teljesítmény. — Nem! Ha a másik F—6- os is itt lenne, de erről egyáltalán nincs szó, örülünk ennek a Tiribesről átszállítandó egynek, tán’ nem is igen tudnánk vele mit kezdeni. Egy jó gépet kell maximálisan kihasználni! Nekünk nem gép kell több, hanem folyamatos anyagbiztosítás, hogy ne kelljen TH-gyűrűre, fára, sínre, csillére, jó robbanóanyagra, miegyébre várni! A Paulik brigád, a Kossuth nevet viseli, egyébként 1967- ben alakult. Idén másodszor kapták meg a Vállalat kiváló brigádja címet, s lettek a Vállalat legjobb brigádja is egyben, s vehették kézhez a Szénbányászati Tröszt vezér- igazgatójának dicsérő oklevelét. Maréknyi kitüntető cím egyszerre. .. — Nem tehetünk róla! — mosolyog Paulik József, és kézfejével törli le izzadt homlokát. — Mi így dolgozunk. Űj műszakra leszállókkal találkozunk kifelé menet, s tényleg szentségeinek: No, ez a marha Paulik már megint agyonhajtotta magát. Paulik mellbebök, rámkacsint és jólesően mosolyog... Karácsony György Mondják róluk : olyanok, mint a bors Hatan, a legjobbak Káposzta Ferenc, a Nógrádi Sándor brigád alapító tagja munkájuk ,>tárgyával”: a bórkarbid-kristályokkal. fotó: bábéi Azt kérdi tőlem Vágó Géza, a salgótarjáni ötvözetgyár kettes üzemének vezetője, hogy tudom-e, mi az a bórkarbid? Mondom neki. hiányos ez irányú ismereteimre hivatkozva: nemigen. No, akkor — folytatja eltekintve a képlebszerű levezetéstől és egyéb kémiai folyamatok megmagyarázásától — jegyezze meg: a bórkarbid kemény fémek csiszolására használatos, a gyémánt ,»erejével” vetélkedő anyag. Amit Magyarországon csak mi gyártunk, nem túl nagy mennyiségben. de jó pénzért. Egy kiló finom szemcsézetű, por kétezemégyszáz forintba ke- rüL — Akkor a Szabó Jánosék brigádja, akik ennek előállításával foglalkoznak, gazdag brigád? — Hát szép summát hoznak a vállalatnak! Most, negyedév alatt, ők hatan, több mint egymillió forint értéket produkáltak. Szép teljesítmény, de ez a megrendelések függvénye is. Hiszen érti, ha nagyobb tételt kérnék valahová. többször szorzunk be egy kilót kétezernégyszáz, vagy a minőségtől függően, ennél valamivel kevesebb öszszeggel. 11 De — ne vegye már rossznéven ez irányú érdeklődését — mégsem erről szokták a Szabóékat a legjobbak között emlegetni. Tényleg: az ötvözetgyár jó néhány szocialista brigádja közül ez a számban legkisebb. 1977-ben már másodízben kapta meg a Vállalat kiváló brigádja címet, s ha szabad így fogalmazni: iskolapéldaként állíthatók a többiek elé. — No, azért ne magasztaljon fel minket az egekbe! — tiltakozik Káposzta Ferenc —, mert az effélét nemigen szeretjük. Írja csak azt, hogy a legrégebbi brigád vagyunk itt Rónán. Meg. hogy amit teszünk, azt szívből tesszük. És ha ez a két mondat már benne lesz az újságban, az mi vagyunk! Jól mondja az öreg. a nyugdíjhoz közeli, aki huszonkét évet töltött már eddig a gyárban, s abból két évtizedet a bórkarbidgyártók között. Mert azok ők: a munkát szeretők-bírók. a kezdeményezők, a nehézségektől sosem megriadok. — Mi azt tartjuk — viszi megint a szót a megidősült Káposzta Ferenc bácsi —, hogy egyéni érdekeinket alá kell vetni a közösségi, az itteni váUalati érdeknek. Mindig ezt tartva szem előtt kell cselekednünk. — Szépen hangzik az idézet — mondom neki. — Nem betanult brosúra —; háborodik fel —, ez csak úgy jön a számból, magától. Igaz, ha a brigádvezetőnk, a Szabó János is itt lenne. De nem teheti, mert Pestre jár. Nem is hiszi el hová, úgyhogy megmondom: tanárképző főiskolára a korántsem fiatal fejével, hát még szebben is fogalmazhattunk volna, ha úgy' akarjuk. De hát nem! A cselekvés a mi erőnk. —, S mellette még tanulnak is? — Hogyne. Mondtam már a Szabót . . . Aztán a Fájd Gyuri is a mi sürgetésünkre végezte el az általános iskolai tanulmányait. Mert mondtuk neki: fiatal vagy nagyon, s hogy állsz oda az öregebbek elé néhány év múlva hat osztállyal ?! — Művelt brigádnak tartják magukat? — . . .Nem válaszolok elsőre a kérdésére. De én, ,ha magának szegezhetném, hogy mitől van, mert van bennünk öntudat, s érzékenység mások feladata iránt is, mivel magyarázná? Azzal, hogy párttagok vagyunk, vagy részt veszünk a szakszervezet munkájában . . .? Hát nem! Ez — ne vegye már nagyképűségnek ! — annak az eredménye, hogy tanulunk. Hogy eljutottunk addig a szintig, amelyre másokat is >,fel kellene vinni”: Vallom, hogy a tágranyílt értelem, másoktól számon sem kért munkák elvégzésére is serkenti az embert. Vágó Géza üzemvezető mondja: Néhány nappal ezelőtt, amikor a brigád nem kapott munkája végzéséhez sósavat, s emiatt, naphosz- szat állhatták volna, nem tették. Elmentek a művezetőhöz, hogy adjon nekik más feladatot, mert utálják a semmittevést — Mégis csak maguk a ..szuperbrigád” itt a gyárban! — incselkedem Káposzta Ferenccel. — Nézze, kérem — fogalmaz teljes higgadtsággal. —• Hatunk közül négyen szinte itt öregedtünk meg. Amit mi teszünk ennyi itt töltött év után, azt a következők is megteszik. Nem szól többet az öreg. Csak mutatja a bórkarbid- kristályt. — Olyan kemény, mint mi vagyunk — nyújtja tenyerem felé, s emlékként beleerőszakol egy darabocskát ... K. Gy. £ mbár a kupeckedés csil- ** laga leáldozott — boltjainkban aligha próbálnak bóvlit sózni a vevőre —, azért nagy szerep jut az üzleti szellemnek az eladásban is. Az eladóknak föltétien törekedniük kell a vevőkkel való jó kapcsolatra, hiszen — sokan emlegették már — a „mit" mellett az se mind- egy „hogyan” vásárolunk. Erről beszélgettünk Szabó La- josnéval, aki a Pécskő Áruház méteráruosztályának a vezetője, egyszersmind egy nyolctagú kereskedőbrigád első embere is. A kollektíva rangos: a Vállalat kiváló brigádja címet is elérte már. Évente 16 és fél millió forintért adnak el anyagokat. — Szerintem mindenképp szerepe van az udvarias kiszolgálásnak. Ezt a forgalmat modortalan kiszolgálással nem tudnánk hozni, hisz’ tisztában vagyunk vele: erős. a konkurrencia. Nálunk szerencsére nincs ilyen gond; sokszor megesik, hogy név szerint keresik az eladókat — vallotta Szabóné. A brigád legfiatalabb tagja mindössze tizenhét éves, míg a „nesztor" —, aki egyben az egyetlen férfi is — ötvenkilenc esztendős. Ilyen szélsőség Legelemibb, hogy kedves legyen ges korosztályok közössége, miképp teszi egységessé az udvariasságot? — faggattuk a kollektíva vezetőjét. — Ez nem megy mindig simán, de törekszünk rá. Általában a brigádértekezleteken hozzuk elő a bajos dolgokat; ilyen alkalmakkor figyelmeztetjük egymást a hibákra. Persze, a jó dolgokat se hallgatjuk el. A kettő így együtt legtöbbször mindenkit arra ösztönöz, hogy készséges legyen a vevőkkel. — De nem mindig az eladón múlik. Előfordul, hogy a vevő eleve morcosán megy a boltba... — Mi úgy véljük, hogy az ingerült vásárlót nem szabad ingerülten kiszolgálni. Inkább rápirítunk a kedvességgel, és a legtöbb ilyenkor elrestelli magát. — Ez persze nehéz akkor, ha az eladónak is éppen megvan a maga baja, tehát, ha otthoni gondok nyomasztják... — Előfordul, hogy összezördülés volt odahaza, de erre is akad megoldás. Általában tíz-húsz perccel a nyitás előtt már bemegyünk, és beszélgetünk a raktárban. Ilyenkor akinek valami nyomja a lelkét, elmondja és megköny- nyebbül. Szeretünk segíteni egymáson. — Fontos tehát, hogy vidám legyen egy eladó? — Legyen víg kedélyű, és magabiztos. Ez az utóbbi is lényeges, mert egyik vevő se örül annak, ha az eladó ötöl- hatol, bizonytalankodik. — Tehát igénybe veszik vásárláskor az önök segítségét, tanácsát? — Vannak, akik kérik, akadnak, akik haragszanak érte. Ha például tudjuk, hogy nadrágot akar egy magas fiú, de rövid anyagot kér. figyelmeztetjük. Legtöbben megköszönik, de van, aki azt mondja: mi köze hozzá. Mint megtudtuk: a csöndben válogató vevőhöz odamennek, s megkérdik, mit óhajt. Japánban állítólag az a szokás, ■hogy a vevőnek kell először szólni, addig magára hagyják. A brigádvezető mondta, hogy itt is „van, aki tolakodásnak veszi", ilyenkor nem háborgatják, hadd döntsön egyedül. Egy biztos, mindenféle vevőhöz meg kell találni a hangot, s erre nem mindenki képes. „Legelemibb, hogy kedves legyen az eladó — mondta Szabó Lajosné —, méghozzá természetesen kedves. Aki képtelen erre, az nem alkalmas ilyen munkára." tgy aztán jobb, ha máshová megy, mert csak szenved a pult mögött. tsedvvel végzi az eladást'. ** hisz’ — osztályvezető lévén — nem kötelessége a pultnál ténykedni, mégis nap mint nap vállalja. — Szeretek a vevőkkel foglalkozni, örülök, ha a segítségükre lehetek. A legnagyobb öröm talán az, hogyha látok egy volt vevőnket abban a ruhájában, amit a nálunk vett anyagból varratott és csinos benne, jól áll neki.. .' Molnár Pál NŰGRAD — 1978. április 30., vasárnap
