Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)

1978-03-26 / 73. szám

Fiatal műszakiak és közgazdászok

Mi lett a sorsa a pályamunkáknak?

Országosan csaknem két évtizedre nyúlik vissza az FMKT-mozgaiom, a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsának szervezete. Nem szükséges bizonygatni, milyen iontos jelentőségű a fiatal értelmiségiekkel történő foglalkozás, avagy az ifjú szakemberek mennyire befolyásolják munkahelyük arculatát A kölcsönös kapcsolat gyümöl- csöztetését, a helyi feladatok megvalósítását segíti az említett szervezeti forma.

Mindezek továbbfejlesztését, magasabb fokon történő kamatoztatását eredményezik a különböző szintű pályázatok. Ezek közül is kiemelkedett

— súlyában és jelentőségében

— a múlt év tavaszán hirdetett pályázat, melynek ápolói a KISZ Nógrád megyei bizottsága és MTESZ voltak. Tizenhárom csapat vett részt a versengésben több millió forint értékű pályamunkával. Ámde ezek akkor még —egy

kivétellel —. „papírra vetett” ötletek voltak, csupán a lehetőséget hordozták magukban.

Azóta hat hónap telt eL Az élen végző csapatok közül négyet kerestünk fel. Arra voltunk kíváncsiak: mi lett a pályamunkák sorsa?

Salgótarjánban a síküveggyári fiatalok ötletei nyomán évente 1,4 millió négyzetméter síküveggel több készül, ami a gyárnak 30 millió forintot jelent. Feltéve, ha a pályamunkában rögzítettek teljességgel megvalósulnak. Ez idáig körülbelül negyvenszázaléknyi ez az arány. A teljes bevezetés a gyári beruházástól függ, melynek a határideje előre várhatóan 1979. december 31. A pályamunka A síküveggyártás komplex folyamatának ésszerűsítése és gépesítése címet viselte, s a zsűri első díjjal jutalmazta. (A csapattagok egyhetes

szovjetunióbeli utazáson vehetnek részt, valamint a vállalattól személyenként 4000 forintot kaptak.) A létszámmegtakarítás 131 fő, ami a gyári létszám hét százalékát jelenti.

Az AGROBER kollektívája

a baromfiszállítás gépesítésének tanulmányával szerezte meg a negyedik helyet. Ezzel a megoldással az élőmunka ötvenszázalékos megtakarítása érhető el, körülbelül 50 ezer forintos befektetéssel, ami a hasonló jellegű megoldások közül a legolcsóbb. Az újítás bevezetése kissé elhúzódik az anyagigényesség miatt. Egyelőre csak a szé- csényi II. Rákóczi Ferenc Tsz- nél alkalmazzák, de a későbbiekben másutt is sor kerülhet rá. Az újítás lényege, hogy eddig a felrakás a ketreces szállítójárműre kézzel, történt, most egy görgőtárcsás szállítópálya beiktatásával gépesítették.

Nagybátonyban két FMKT- csoport is benevezett a megyei versenyre. Közülük a FŰTŰBER kollektívája szerepelt eredményesebben: a

harmadik helyen végeztek. Pályázatuk az anyagmozgatás korszerűsítésére irányult.

Olyan gyártórendszereket, folyamatokat, technológiákat dolgoztak ki, amelyek nélkülözik vagy csak minimálisan veszik igénybe a gyári szállítóeszközöket ök maguk elmondták, pályamunkájuk olyan hatalmas területet ölel fel, hogy megvalósítása csak hosszabb időszak alatt történhet. Célszerűbb lett volna egyetlen részterületet — s azt teljességgel — feldolgozni. Ez idáig a termoventillátorok gyártása valósult meg, ami körülbelül hat fő munkaerőmegtakarítást jelent.

A Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gépüzemének FMKT-csapata nem volt „dobogós”, pályamunkájuk mégis a leghamarabb került bevezetésre. A tízfős kollektíva a bányaüzemi szénszállítást vizsgálta, s a kötélpálya csillejavítási technológiáját dolgozták ki. Az állásidő körülbelül 30 százalékkal csökkent, de többet mond ennél az, hogy a bevezetés alatt volt olyan nap, amikor 15—20 csille leesett a kötépályáról, az utóbbi két hétben ez mindössze egy alkalommal fordult elő.

Helyenként más és más jelentőséget tulajdonítanak az FMKT-szervezeteknek. S egy-egy ilyen nagyméretű pályázatnál, mintha mindez hirtelen kiderülne: a különböző csoportok értéke mérhető lesz, ha nem is teljességgel, de tudásuk és képeseségük érzékelhetővé válik. Persze, ez nem jelenti, hogy a hétköznapok apróbb ténykedései eltörpülnek a „nagy mű” mellett Koránt sincs így, mert éppen a fentebb émlített csoportok bizonyítják nap mint nap működésük hasznosságát.

Ha problémát keresünk, akkor a statisztikára kell tekintenünk, melyben az szerepel, hogy hazánkban közel félezer FMKT működik. Nem nehéz kiszámolni, hogy a megyei pályázatra benevezett 13 csapat hányadrésze ennek, jóllehet csak a legjobbak „merészkedtek” a versengésig. Mindezek ellenére itt a hangsúly a minőségi, a tartalmi munkán van. És ebből a megközelítésből ez a 13 csapat már bátran merészkedhet a mérlegre.

Tanka László

„KISZ-díjat adományt zunk Arató Jánosnak, a balassagyarmati 2Í7. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettesének, a szakmunkásképzésben és a szakmunkástanulók körében folytatott kiemelkedő oktató-nevelő, illetve közéleti tevékenysége elismeréseként..

*

A fentebbi idézethez tartozik még, hogy az idén első ízben átadásra kerülő KlSZ-dí- jakat az országban tízen kapták meg. Külön öröm megyénk KISZ-esei számára, hogy ebből Nógrádba is „jutott”.

— De milyen öröm annak, aki kapta? — kérdem Arató Jánostól.

Még a szavak elhangzása előtt, szinte olvasni lehet arcáról a választ. Nemcsak a közeli napok gyakori interjúi, nyilatkozatai érlelték benne ezeket a gondolatokat; olyan ember, aki állandó önkontroll- ban van magával..

— Szerencsés vagyok — mondja —, azok közé tartozom, akik mindig megkapják a munkájukért járó elismerést. A legnagyobb ezek között természetesen a KISZ-díj. Közösségi munka eredménye ez, amihez értendő a munkatársak, a diákok, a család, az ismerősök, elvi-gyakorlati segítsége. Ebben kellett összhangot létrehoznom.

Aztán életének állomásairól váltunk szót. Csitárban született, harmincnégy évvel ezelőtt. Innen 11 éves korában, Patvarcra költöztek, ahol szülei jelenleg is élnek. Édesapja tanító, tőle „vette át” —mintegy családi hagyományként —

Megyénk KIS

Arató János

a pedagógusi pálya szerétét. Gimnáziumi tanulmányait a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban végezte. Az utolsó két évben ő látta el a KlSZ-titkári teendőket is. A középiskola után sikeres előfelvételi vizsgát tett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkarára. Az egyéves tanulási „szünetet” tudatosan vállalta, ö maga így vall erről:

— Vízvezeték-szerelő voltam a fémipari vállalatnál. Ez az egy év nagyon sokat jelentett emberi fejlődésem szempontjából, aminek értékét a későbbi évek során egyre jobban éreztem. Hasznossága arra ösztönzött, hogy az elkövetkező években, az egyetemi nyári szünetekben is mindig dolgozzak valahol.

— Egyetemi éveiből mire emlékszik a legszívesebben?

s — Mivel gyerekkorom óta szerettem a zenét, az éneklést, így hamar bekerültem az egyetemi kórusba, s velük

szinte bejártam egész Európát. Voltunk Helsinkiben, Párizsban, Deningrádban és még sok más helyen. Ezek az utazások szélesítették a látókörömet, rengeteg tapasztalatot adtak. És mindenekelőtt nagyon sok élményt jelentettek. Láttam felvonulásokat, tüntetéseket, sztrájkokat, és különböző gondolkodású embereket ismerhettem meg.

— Ha összegezni kellene a munkába állásig eltelt időszakokat, hogyan értékelné?

— Igyekeztem mindig olyan embereket „keresni”, akiktől a legtöbbet, a legjobbat tudtam elsajátítani. Például szüleimtől a munka, a család sze- retetét, a középiskolában a szervezeti élet fontossága „ragadt rám”. Különösen nagyon szerettem itt Gulya Pál tanár urat, sokat tanultam tőle. Az egyetemi évek alatt a szobabeszélgetések, viták segítettek. Az említett dolog mindmind olyan pluszok voltak, amelyeket magam is kerestem, mert ezek az adott közösségek sajátos lehetőségei voltak.

— Azután következett az első — és mindmáig utolsó — iskolai munkahely.

— Már negyedikes egyetemista koromban idekerültem. Számomra mélyvíz volt, hiszen rögtön 26 órában tanítottam, s osztályfőnöki teendőket is rám bíztak. Már az első évben éreztem, hogy ez az én kedvemnek, tudásomnak,

tehetségemnek leginkább megfelelő munkakör. Mindennek betetőzése volt, hogy 1973. augusztusában nevelési igazgató- helyettes lettem.

— A diákok elmondásai szerint ön egy újfajta és népszerű tanítási módszerrel hat rájuk.

— Nincs ebben semmi varázslatos. Egy olyan demokratikus szellemben irányító igazgató segítőtársa vagyok, aki örömmel veszi a kezdeményezéseket. A sokat emlegetett tanár-diák viszony egyik meghatározója; a nyílt légkör megteremtése. A tanárnak nem szabad pózt erőltetnie magára, ugyanaz legyen a tanórán túl is, mint előtte és alatta. Ne féltse a tekintélyét, tudjon vidám perceket szerezni, s a diákközösséget természetes közegnek tekintse. Ennek ezer és ezer módozata, lehetőségé, eszköze van. Ezek ismerete és alkalmazása a mi feladatunk.

— Mennyire hatnak a sikerélmények?

— Nyilván, hogy mozgatórugói lehetnek az újabb és jobb teljesítményeknek. De tudni kell háttérben maradni, is, különben a gyerekek nem tudnak kibontakozni. Sikerélményeim egyik legnagyobbika az volt, amikor egyik kollégám elmondta, hogy az osztályában végzett felméréskor az egyik diák engem tartott példaképének.

— Elégedett embernek tartja magát?

— Nem, hiszen nagyon sok területen kell még fejlődnöm. Szélesebb,. sokoldalúbb ismeretekre, tudásra vágyom. S az elégedettség ebben az esetben a fejlődés gátjává válhat.

Alig vesszük észre az idő múlását. S még nem ejtettünk szót arról, hogy ő kezdeményezte a káptalanfüredi tábor munkálatait, arról sem szóltunk, milyen feladatokat lát el a városi pedagóguspártszervezetben, mit tanít a szécsényi marxista—leninista esti egyetemen? S arról sem esett szó, hogy kedvenc hobbija, a horgászás, az utazás, a mindenekelőtt és mindenekfö- lött kétéves kislánya. Majd legközelebb — ebben maradtunk. (tanka)

Ätalakuit az ágazati struktúra, felzárkózóban a technikai színvonal

Az államosított nagyipar 30 éve

H

arminc évvel ezelőtt,- 1948. március 25-én adta ki a rendelkezést a kormány a 100-nál több dolgozót foglalkoztató vállalatok államosításáról, s még aznap a társadalom tulajdonába kerültek az érintett ipari, közlekedési és bányavállalatok, villamosművek. Az államosítás a magyar nagytőke gazdasági hatalma ellen folytatott küzdelemsorozat döntő ütközete volt. összesen több mint 160 ezer embert foglalkoztató 594 vállalat került állami tulajdonba, s ezzel, a szocialista szektor részaránya a magyar gyáriparban 80 százalék fölé emelkedett. E nagy horderejű intézkedés a szocialista építés kibontakoztatásának egyik alapvető feltételét teremtette meg.

A magyar ipar egy ideig feszített, de mindvégig gyors ütemű fejlődése megszüntette a munkanélküliséget, megalapozta a nemzeti jövedelem lényeges növelését, elindította a nagyarányú társadalmi átré- tegződést, s óriási tömegek számára megteremtette a szakmai képzés, a művelődés feltételeit, a korábbinál sokkal jobb munkakörülményeket. A magyar ipar az 50-es évek első felében évente átlagosan 13,8 az évtized második felében 7,6, a 60-as években 6—7, a 70-es évek első felében pedig 6,6 százalékkal növelte termelését, amely indokoltan csökkenő irányzata ellenére nemzetközi mércével mérve is igen gyors ütem. Ma hét és félszer any- nyi ipari termék készül hazánkban, mint 1950-ben, az ipari vállalatok vagyona csaknem hétszeresére, az iparban foglalkoztatottak száma pedig 2,4-szeresére emelkedett. A dolgozóknak több mint 35 százalékát most már az ipar foglalkoztatja, s ilyen szempontból megközelítette a lehetséges felső határt, mivel a nemzetközi tapasztalatok szerint a szolgáltató ágazat munkaerő- igényei miatt az említett szintet már nemigen lehet túlhaladni.

A magyar ipar fejlődése nem volt mentes az ellentmondásoktól, a túlzásoktól, olyan termékek gyártására is berendezkedett, amelyeket külföldről gazdaságosabban be lehet szerezni, egyes .ágazatokban nem mindig taláfták meg a fejlesztés helyes irányát, alapjában azonban a kor követelményeinek megfelelően változott az ipar ágazati szerkezete, a gazdasági reform nyomán javult a gazdálkodás, s az utóbbi években megkezdte a felzárkózást az ipar viszonylag elmaradott technikai színvonala is.

Az iparosítás a nehézipar elsődleges fejlesztése jegyében indult, ami az első öt évben igénybe vette az ipari beruházásoknak 90 százalékát, ez az arány azonban 1961—65 között 81, az azt követő tíz évben pedig 77 százalékra csökkent. Az 50-es évek végétől már előtérbe került a vegyipar, majd a 60-as évektől a gépipar korszerű, kevesebb anyagot és több hozzájárulást igénylő ágazatainak fejlődése. A gépipar a legnagyobb eredményeket a tartós fogyasztási cikkek gyártásában érte el, a hazai szükségleteket most már lényegében ki tudja elégíteni, s ennél még jelentősebb a gépipari export fokozása. Az ország kivitelének 28, az összes ipari exportnak pedig felét adja a gépipar, ami nemzetközi mérték szerint is kiemelkedően magas. Ebben közrejátszottak a 60-as évek második felétől a szocialista országokkal kialakult ‘kedvező kooperációs lehetőségek, továbbá a biztbs piac, amit a szocialista országok kínálnak. A vegyiparban különösen a petrolkémiaialap- anyag-gyártás, a műtrágya- gyártás, a műanyagipar és a vegyiszáltermelés jelzi a fejlődés vonalát, s igen jelentős gyógyszeripar jött létre, amely most már a vegyipari export 60 százalékát adja, s mind a műszaki színvonal, mind a termelőképesség szempontjából elérte vagy megközelítette a gazdaságilag fejlett országok eredményeit.

nemzetközi tendenciáknak,

Más ágazatok, köztük a köny- nyűipar és az élelmiszeripar is

lényegesen fejlődtek, jóllehet arányaikat tekintve ma már nem ezek az ágazatok foglalják el a vezető helyet. Ez a struktúraváltás megfelel a fogyasztásban bekövetkezett átalakulásnak, a korszerű gépek, a műanyagok iránt nagymértékben megnövekedett igényeknek.

A népgazdaság erőinek koncentrálását, a népgazdaság fejlődését, tervszerű "strukturális átalakulását, a társadalom fel- emelkedését a népgazdasági tervek sikeres teljesítése tette lehetővé. A fejlődés tervszerűsége az utóbbi tíz évben tovább szilárdult azzal, hogy tervutasítások helyett a nép- gazdasági tervhez kapcsolódó közgazdasági szabályozókkal ösztönzik a vállalatokat feladataik teljesítésére. A KGST- országokkal kialakult kapcsolatainkban az integrációs program nyomán a tervek koordinációja, a gazdasági együttműködés elmélyítése teremtett még jobb feltételeket. Ahhoz, hogy termelékenyebben, gazdaságosabban dolgozhassanak a népgazdaság legfőbb ágazatai Mindez jó feltételeket biztosít ahhoz, hogy a termelés jelentős mennyiségi növekedése után a műszaki-technológiai színvonalban, egy-egy ágazaton, s még inkább vállalatokon belüli termékösszetételben, a munka- és üzemszervezésben tapasztalható elmaradásunkat is fokozatosan csökkentsük.

Ily módon a 60-as évek második fele óta a fejlődés új szakasza van kibontakozóban. A termelékenység növekedésnek indult, s a 70-es évek első felében, évi átlagban a termelés 5.9 százalékos növelése a létszámnak mindössze 0,7 százalékos emelkedésével járt. Ez az eredmény már nem rosszabb, sőt valamelyest kedvezőbb, mint amit a fejlett inari országok a második világháború utáni intenzív ipar- fejlesztésben elértek.

A dolgozók hatalmas tömegeit foglalkoztató, anyagiakban megerősödött, az egész társadalom számára döntő fontosságú állami vállalatok funkciói azonban ma már távolról sem korlátozódnak csupán a termelésre, a gazdálkodásra. A közelmúltban elfogadott vállalati törvény is kifejezésre juttatja, hogy az állami vállalatok egyben sajátos társadalmi szervezetek is, amelyek gazdasági feladataik teljesítésén kívül egyre magasabb szintre emelik a dolgozók tulajdonosi tudatát, szocialista életformáját, formálják gondolkodásmódját, segítik általános műveltségük, szakmai-politikai ismereteik gyarapítását, szociális és kulturális igényeik kielégítését. E funkciók jegyében szervezték meg valamennyi vállalatnál a dolgozók képzését és továbbképzését, s egyre nagyobb az üzemi demokrácia fórumainak jelentősége, ahol nemcsak szót kaphatnak a dolgozók, hanem arra a vezetők kötelesek is odafigyelni és az ott elhangzottakkal érdemben foglalkozni. A mostani ötéves tervidőszaktól kezdve e funkciók jegyében készülnek a vállalati szociális tervek is, amelyekbe öt évre előre dokumentálniuk kell, hogy mit akarnak tenni a szociális intézmények fejlesztésé-, ért, a dolgozók helyzetének további javításáért, s e tervek végrehajtását a kollektívák számon is kérhetik.

^ Kj zugiam CX.Í.KJU

ban továbbra is i

helytállás a termeié korszerűsítésében, a lakossá ellátásában, s a nemzette; piacon az egyre nehezebb váló versenyben. Ezért a kor mányzat megköveteli, s kö gazdasági szabályozóké mintegy rákényszeríti a vá lalatokat arra,' hogy tervei kidolgozásakor azok megvJ hasításának legjobb módjait alákítsák ki, korszerű sze vezéssel növeljék a termel kenységet, fokozzák a gazda ságosságot, bátrabban alkal mázzák az új technikát, szükséges, külföldi gyártási _ szervezési eljárásokat vegy nek át és gyorsítsák meg vállalati termékstruktúra i már sürgetővé vált korsz rűsftését.