Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)
1978-03-26 / 73. szám
Egy hét a világpolitikában A hét 3 kérdése Vannak véletlenek, amelyek törvenyszerűek. Természetesen csupán a diplomáciai naptár időegyeztetésének véletlenén múlt, hogy miközben az Országház patináns épületében a külügyminiszteri beszámolót vitatták a képviselők, a vendégek páholyában megjelent Willy Brandt és kísérete is. Törvényszerű viszont, hogy sokoldalúan és lendületesen fejlődnek az MSZMP és a Magyar Népköztársaság nemzetközi kapcsolatai, vonatkozik ez éppúgy a budapesti vendégkönyvre, mint vezetőinek megszaporodott külföldi utazásaira. Ugyanezen a héten magyar—bolgár külügyminiszteri tárgyalásokat tartottak Szófiában, pártdelegációk jártak az NDK-ban, Szíriában és Sri Lankában, s nehéz lenne akár csak tényszerűen felsorolni az összes jelentősebb látogatásokat és megbeszéléseket. Hogyan értékelték nemzetközi tevékenységünket a Központi Bizottság és a parlament ülésén? Ennek a megnövekedett külpolitikai aktivitásnak jegyében értékelte a nemzetközi helyzetünket az elmúlt napokban a párt Központi Bizottsága, valamint az országgyűlés. Az időszerű problémák, s nem utolsósorban a mielőbbi orvoslást sürgető válsággócok fényében, ismét felhívták a figyelmet napjaink talán legfontosabb sajátosságaira. Arra, hogy egy részről továbbra is az enyhülés képezi világunk alapvetően meghatározó folyamatát (s ez nem kívánság vagy óhaj kérdése, hanem az erőviszonyokból fakadó objektív tényező), ugyanakkor jelentős ellenerők sorakoztak fel, amelyek mindent elkövetnek az enyhülés fékezésére, sőt visszavetésére. Különösen éles összeütközésekre került és kerül sor a katonai enyhülés, a fegyverzetcsökkenés ügyeiben; Afrika szarvának és a közel-keleti térségnek fegyverzajjal is összekapcsolódó vitáiban; s heves polémiákra vezetett Belgrádban az imperialista kísérlet, hogy az emberi jogok védelmének ürügyén megpróbáljanak beavatkozni a szocialista országok belső ügyeibe. Ilyen körülmények között a szocialista közösség országainak fontos feladata, hogy elhárítsák az enyhülés útján tornyosuló akadályokat, visz- szaverjék a támadásokat, s folytassák azt a politikát, amelyben az elvi határozottság párosul a rugalmas kezdeményezőkészséggel. A Központi Bizottság közleménye és a külügyminiszteri beszámoló jól tükrözte kipróbált külpolitikánk folyamatosságát, amelyet mindenekelőtt elkötelezettségünk jellemez a béke és a társadalmi haladás iránt. Ezért külpolitikánk alapja a szilárd egység a Szovjetunióval és a szocialista közösség országaival, s éppen ez segít bennünket, hogy cselekvő szolidaritást vállaljunk a fejlődő világ antiimperialista erőivel, illetve a békés egymás mellett éléstől vezérelve fejlesz- szük kapcsolatainkat a más társadalmi berendezésű országokkal is. Az elmúlt hét, de minden hét eseménykrónikája mutatja törekvéseink fokozódó eredményességét. Miért bírálják az amerikai elnök salemi beszédét? Salem nevéhez mindeddig a boszorkányokat kapcsolta a képzettársítás, az emlékezetes Miller-dráma címét idézve. Az az amerikai városka egyetemén elhangzott elnöki megnyilatkozás viszont a fegyverkezési verseny és a feszültség mértéktelen növekedésének kísérletét keltette fel. Carter az Egyesült Államok „katonai stratégiájának átértékeléséről” beszélt, s hogy ne hagyjon kétséget ennek iránya felől, új fegyverrendszerek kifejlesztését hirdette meg. (A szárnyas rakétákról, a mozgatható kilövőállásról indítható rakétáról, a Trident atomtengeralattjárók családjáról van szó, s természetesen a neutronfegyverről, amelynek vitáját a múlt szerdán ugyan elnapolta a NATO-tanács, de nem került le a napirendről.) Nem titok, hogy a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között alapvető katonai egyensúly áll fenn, elég magas fegyverértékkel. Ez utóbbi szintet kívánja szabályozni, majd csökkenteni a SALT-tárgyalások egymásutánja. Mindez csakis az egyenlő biztonság alapján képzelhető el: ha ez a stratégiai egyenlőség realitás .a gyakorlatban, hogyan lehetne a tárgyaló asztal melletti ügyeskedésekkel vagy más úton felülvizsgálni ? Az Egyesült Államok azonban újra és újra ezt kívánja tenni, s még nem is voltak képesek aláírni a SALT—2 megállapodást, amikor az új fegyverrendszerek meghirdetésével tovább bonyolítják a vitákat. Lehet új fegyvereket fejleszteni és tárgyalni, de illúzió lenne azt hinni Washingtonban, hogy ezek monopóliuma kizárólag az amerikaiaké lesz, s megváltozhat az alapvető egyensúly. Csupán azt érhetik el, hogy megnehezülnek a tárgyalások, veszélyesebbé válik a helyzet, s a fegyverkezési verseny új útjai nyílhatnak. Ezért fogadta a világ olyan érzékenyen, s ezért bírálja olyan keményen az elnök salemi szavait. Hogyan alakul a közel- keleti válság? Gyors ütemben foglalják el állásaikat Dél-Libanonban az UNIFIL-egységek. A négyezer főből álló, új kéksisakos alakulatok a Biztonsági Tanács döntése hívta életre, első hathónapos működése 68 millió dollár költséget emészt majd fel. Az állások elfoglalása nem mindig megy könnyen, a dél-libanoni tűzszünet időnként bombák döreje és rakétapárbajok zaja szakítja meg. Az izraeli csapatok egyelőre csak nagy általánosságban nyilatkoztak visszavonulási hajlandóságukról, a palesztinéi« pedig fenntartásaikat hangoztatják egy időleges tűzszünettel kapcsolatban, ha az nem jár együtt igazi rendezéssel. Közben megélénkült a diplomácia — nem is egy fronton. Damaszkuszban a szilárdság front taríott miniszteri szintű összejövetelt, de a jelek szerint nem tudták minden kérdésben teljes egyezségre jutni. Kairóból felhívást intéztek Szadat politikájának ellenzőihez, hogy próbáljanak meg valamit közösen tenni, de ennek inkább szólamértéke volt. Az arab ellentétvonalak tehát változatlanul fennállnak, ugyanakkor az eddigi legsúlyosabb nézeteltérések robbantak ki Washington és Tel-Aviv között. A Carter—Begin megbeszéléseken annyira ütköztek az Egyesült Államok globális érdekei (ehhez tartozik az arab országok besorolása egy amerikai rendezés kereteibe) valamint Izrael sajátos érdekei (amelyeket Begin személy szerint is igen mereven és szélsőségesen képvisel), hogy közös közleményt sem tettek közzé. Az amerikai sajtóban egyre több találgatás utal arra: Washingtonban nem bánnák Begin bukását, hogy olyasvalaki kövesse a kormányfői poszton — például Weizman hadügyminiszter, — akivel jobban szót tudnak érteni. A Fehér Ház hivatalosan cáfolt, de valahogyan ez nem volt igazán meggyőző... Réti Ervin A „kéksisakos” ENSZ-katonák elfoglalják állásaikat Dél-Libanonban. Régi-új elnök Indonéziában Délkelet-Ázsia egyik stratégiai fontosságú országa, a 14 ezer szigetből álló Indonézia a hadsereg figyelő tekintete előtt választott köztársasági elnököt Így aligha tekinthető meglepetésnek, hogy a „népi* konzultatív gyűlésnek” nevezett indonéz parlament harmadszor is megválasztotta az ország elnökévé Suharto tábornokot. A 920 tagú testület egyhangúan hozta meg a döntést. Az elnök megbízatása újabb öt esztendőre, tehát 1983-ig tart, a jelenlegi gazdasági és politikai erőviszonyok között egyelőre nem látható az az erő, amely a tábornok-elnököt kimozdíthatná pozíciójábóL Hangsúlyozni kell, hogy a Suharto-uralomnak vannak olyan gazdaságilag pozitív eredményei, amelyek biztosítják számára az indonéz burzsoázia hangadó rétegeinek támogatását. Ilyen mindenekelőtt az, hogy az ország szétzilált gazdaságát a tőkés konszolidáció eszközéivel sikerült megszilárdítania. Tagadhatatlan előrehaladást ért el a természeti erőforrások, az infrastruktúra fejlesztésében és emelkedett az ország egy főre jutó nemzeti jövedelme is. Nyomban újjáválasztása után Suharto körölte is, hogy lényegében folytatják ezt a gazdaságpolitikát és ezzel párhuzamosan erősítik a gazdasági függetlenségre való törekvést. Ez a jelek szerint abban nyilvánul majd meg, hogy az eddiginél átgondoltabb módon korlátozzák a külföldi tőkebefektetéseket. A nemzeti burzsoázia egy részének támogatásánál lényegesen fontosabb bázisa azonban Suharto uralmának, és a jelenlegi indonéz rendszer viszonylagos szilárdságának a hadsereg Emlékezetes, hogy a 60-as évek közepén a szigetbirodalomra zúduló politikai katasztrófa (amelynek során gyakorlatilag kiirtották Délkelet-Ázsia legerősebb kommunista pártjának kádereit) voltaképpen a hadsereg műve volt és magát Suharto tábornokát is a hadseregen belüli hatalmi harc emelte a magasba. Az indonéz parlament végül is március 21-én megválasztotta az elnököt. Ezt megelőzően azonban február végén a hadsereg tiszti karának képviselői „összindonéz gyűlésükön” úgy döntöttek: a hadsereg fő feladatának tartja a parlament ülésszakának za.J vartalan lefolyását. Ez a katonai határozat ismételten demonstrálta, hogy a tisztikar lényegében a jelenlegi rezsim mögött áll. E pillanattól kezdve az elnökválasztás „lefutottnak” volt tekinthető. A jelenlegi indonéz rendszer harmadik igen fontos bázisa és voltaképpeni tömegtámasztéka a fantasztikus hívők tömegei. A helyzetet nehezíti, hogy az ellenzéki és tiltakozó mozgalom csak rendkívül szűk társadalmi bázison működhet. A politikai fordulatot követő katonai rendszer lehetetlenné tette nemcsak a kommunisták hatásos működését és tömegkapcsolataik újrafelvételét, de még egy reformista ellenzéki párt kialakítását is. A Suharto-rendszer adminisztrációjának közismert gyengeségei (a korrupció, a hatalommal való visszaélés) elleni szembenállás voltaképpen csak az egyetemi diákságra és az értelmiség egy szűk körére koncentrálódik. Január folyamán ezek az ellenzéki kö-' rök tüntetéseket és felvonulásokat rendeztek, válaszképpen,' a kormány azonban felfüggesztette a diákszervezetek éa -tanácsok működését. Az ellenzéki mozgalom tömegkap- csolatrinak hiánya miatt ezt az intézkedést zavartalanul, éa nehézség nélkül végre tudták hajtani. Belpolitikailag ily módon,' Délkelet-Ázsiának ebben a rendkívül jelentős, több mint százmilliós országában aligha, várható változás. A külpolitikával kapcsolatban már nem lehet ilyen kategorikusan nyilatkozni. Ott inkább a kérdő-; jelek dominálnak. Az vitathatatlannak tűnik, hogy társadalmi tartalmánál, születésének körülményeinél és éles antikommunizmusánál fogva, Indonézia továbra is az Egyesült Államokat tekinti legfontosabb hatalmi bázisának. Az utóbbi időben azonban szinte egyszerre történtek kísérletek arra, hogy az egyoldalú, függés enyhítésére javítsák a Szovjetunióhoz fűződő kapcso-, latokat, és ugyanakkor norma- lizálják Indonézia és Kína’ viszonyát. Az újonnan megválasztott elnök hivatali idejének első esztendejében a gyakorlati lépések mutatják majd meg hogy ebben a nagy világhatalmi háromszögben, hogyan alakulnak Indonézia nemzetközi kapcsolatai. — i — e Húsvét ünnepérte keresztény zarándokok ezrei sereglenek Jeruzsálembe, hogy a bibliai legenda színhelyén, a Szent Síi bazilikában köszöntsék Jézus feltámadását. A bazilika az óváros legmagasabb pontján, a Golgotha hegyén áll. „És emelvén az ő keresztfáját, méné az úgynevezett Koponya helyére, amelyet héberül Golgothának hívnak. Ahol megfeszíték őt, ő vele más kettőt, egyfelől és másfelől, középen pedig Jézust.” (János evangéliuma). Egy még ősibb legenda szerint ezen a helyen temették el Ádám koponyáját, innen a hegy neve. Hogy itt feszítették keresztre Jézüst és itt helyezték sírba a holttestét, azt azzal is valószínűsítik, hogy a hegy annakidején kívül esett a zsidók szent városán, amelynek falain belül törvény tiltotta a temetkezést. Már a korai keresztények templomot emeltek a Golgotha ^hegyén, de a jelenlegi, több' ízben bővített bazilika a keresztes hódoltság idejéből származik. Zarándokok városa A bejárattól nem messze látható a kő, amelyen arimat- hiai József és Nikodémus — a zsidó szokásokat követve — mirhából és aloéból való illatos kenettel bekente, majd lepedőkbe göngyölte Jézus holttestét. „Azon a helyen pedig, ahol megfeszítették, vala egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senki sem helyheztetett vala. Mivelhogy ez a sír közel vala, abba hely- hezteték Jézust”. A hívő zarándokokat az a meggyőződés A békétlen Jernzsálei hatja át, hogy ugyanazt a sírt, a Szent Sírt látják a templom belsejében, s mellette azt a márvány tömböt, amelyet az „Urnák angyala gördített el a sírnak szájáról”. A Golgotha hegyére vezető út (Via Dolorosa) ismert stációit kápolnák, vallási múzeumok, kolostorok jelzik. A magas kupolájával kiemelkedő bazilikát az óváros keresztény negyede veszi körül. A zarándokok természetesen nem mulasztják el, hogy felkeressék az Olajfák hegyét, Jézus kedvenc tartózkodási helyét, valamint Dávid király síremlékét, amely fölött a nevezetes boltíves csarnok, az utolsó vacsora színhelye látható. Az óvárosi séta csakhamar arról győzi meg a felfedező útra induló látogatót —, aki természetesen éppúgy lehet zarándok, mint turista —, hogy Jeruzsálem csakugyan három világvallás bölcsője és otthona, zsidók, keresztények, mohamedánok szent városa. Dávid király sírja és az utolsó vacsora csarnoka egy fedél alatt kapott helyet, ugyanígy a legszentebb zsidó szentély, a Siratófal tőszomszédságában áll a mohamedán világ harmadik legszentebb zarándokhelye (Mekka és Medina jután), az A1 Aksza mecset. Tizenkilenc ostrom Jeruzsálem története szükségszerűen egybefonódik a 2 NOGRÁD - 1978. március 26., vasárnap három vallás, illetve a három vallás híveit vonzó szent helyek történetével. Győzelmek, vereségek, pusztulás, újjászületés. Tizenkilencszer megostromolták, kétszer a földdel tették egyenlővé. Bajos volna megcáfolni az állítást, hogy a világ legrégibb városa, hiszen már Mózes első könyvében is szerepel, ahol az áll, hogy „Melkhisédek, Salem királya kenyeret és bort hoza a győztes csatából megtérő Ábrahámnak”. Dávid király, a je- buzeusoktól foglalta el Sión várát és „megépítés azt körös-körül”. A nagy mű befejezése fiára, Salamon királyra várt, aki a zsidó törzsek valóságos fővárosává emelte Jeruzsálemet. ö építette a páratlan szépségű jeruzsálemi templomot, amelyhez Libanonból szállították a cédrusokat. A csodás építmény akkor pusztult el, amikor i. e. 587- ben Nebukodnécár bamloni király katonái leigázták egész Júdeát. A babiloni fogságból visszatért zsidók újjáépítették a várost, és felépítették a második templomot, amely a római megszállás idején pusztult el ismét. A mai Siratófal a második templom maradványa. Jeruzsálem egyik nevezetessége a Mea Saarim (száz kapu) nevű városrész, az ortodox zsidóság fellegvára. Egymást érik itt á zsinagógák, a tórát oktató iskolák. Az utcákon járó férfiak, sőt a kisfiúk is a jellegzetes fekete kaftánt, széles karimájú fekete kalapot viselik. Angol, héber és jiddis nyelvű felirat figyelmeztet: „Zsidó leány! A tóra erényes öltözködésre kötelez. Nem tűrjük el, hogy erkölcstelenül öltözött emberek haladjanak át «z utcáinkon”. A Mea Saarim főutcájához kapcsolódik a Batei-Ungarn (magyar házak) nevű városrész, amelyet a Magyarországról kivándorolt ortodox zsidók alapítottak. Az óvárosi bazár és környéke — arab világ. A boltosok, a kávéházakban szórakozó vendégek az ismert palesztin fejkendőt, a kefiját viselik. Az újváros egészen más. Az építészet és az életvitel egyaránt modem. Itt található a parlament (knesszet), a kormányfő hivatala és a minisztériumok, a héber egyetem, a tudományos akadémia, a nemzeti múzeum, a zsidó ügynökség, a bankok, a városképből ízléstelenül kirívó Hilton Szálló. A kőfallal és vasráccsal körülvett knesszet inkább erődítményre emlékeztet, mintsem vitázó honatyák gyülekezési helyére. A parlament kapujával szemben áll Izrael állam jelképe, a bronzból öntött hétkarú gyertyatartó, a domborművekkel és feliratokkal díszítet Menora. öt méter magas, négy méter széles. Önkényes döntés Mindebből az következnék, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa. Ez azonban nem így van. Izrael önkényesen, a város nemzetközi státusának megváltoztatásával tette fővárosává (1949), s az arablakta óváros erőszakos bekebelezésével (1967) egyesítette Jeruzsálemet. A világ Tel Avivot tekinti Izrael fővárosának, s a vele diplomáciai kapcsolatban levő államok máig is ott tartják fenn képviseleteiket Ezzel ismét visszakanyarodtunk a vérzivataros eseményekben bővelkedő történelemhez. A templomromboló rómaiakat a bizánci, majd az arab hódítók követték. A mohamedán arabok az El- Kudsz (szentség) nevet adták Jeruzsálemnek, s kezdetben nem Mekka, hanem Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak. A sziklatemplomként is emlegetett Omár mecsetben őrzik azt a sziklát, amelyen Ábrahám próféta (arabul Ibrahim) feláldozni készült Izsákot. A legenda azt tartja továbbá, hogy Mohamed próféta erről a kőről emelkedett fel az 'égbe, rajta hagyva becses lábnyomát. Felsorolni is sok, ki mindenki háborúzott Jeruzsálem birtoklásáért. Az arab kalifákat a keresztes lovagok követték, utánuk a tatárok jöttek, majd ismét visszatértek az arabok. 1516-ban kezdődött a négyszázéves török behódoltság. Az első világháború idején Palesztina brit katonai közigazgatás alá került Időközben olyan tempóban gyarapodott a zsidó bevándorlók száma, hogy az ENSZ- közgyűlés 1947 novemberében határozatot hozott a zsidó és arab lakta Palesztina felosztásáról, a leendő zsidó és arab állam területéről, népességéről. Ugyanez a határozat semleges övezetté (corpus separatum) nyilvánította Jeruzsálemet és környékét, kimondva, hogy a szent helyek megközelíthetőségéről ENSZ-közigazgatás gondoskodik. Hadak útján... Az 1948-as arab—izraeli háború áthúzta ezt a tervet: Uj- Jeruzsálemet a létrejött izraeli államhoz, az óvárost pedig Jordániához csatolták, s a palesztin arab állam alól kihúzták a talajt. Az 1967-es agresszió során Izrael az óvárosra is rátette a kezét. Azóta minden lehetséges módon — az arab lakosság elűzésével, az arab ingatlanok kisajátításával, a zsidó letelepítést segítő városfejlesztéssel — arra törekszik, hogy végérvényessé tegye a város nemzetközi státusának megváltoztatását. Ezt a törekvést több ízben érvénytelenítette és elítélte az ENSZ- közgyűlés. A keresztény és a mohamedán világ egyaránt többször tiltakozott amiatt, hogy az izraeli hatóságok nem tartják kellő tiszteletben e két vallás jeruzsálemi szentélyeit, emlékeit. Az egymást követő izraeli kormányok hallani sem akarnak a város státusát sértő intézkedések visszavonásáról, a három világvallás érdekeinek megfelelő nemzetközi státus helyreállításáról. Márpedig amíg Izrael törvénytelenül arab területeket tart megszállva és megtagadja a Palesztinái araboktól az őket megillető önrendelkezési jogot, addig Jeruzsálem jövője továbbra is aggodalomra ad okot. Addig nem lehet igazi béke. Pedig a hadak útján fekvő Jeruzsálemet oly’ sokszor nevezték már a béke városának. Böcz Sándor
