Nógrád. 1978. február (34. évfolyam. 27-50. szám)
1978-02-12 / 37. szám
T \ Variációk egy témára A BAL FELSŐ ZSEB — Higgye el kérem, hogy nem lehet... Kérem, ne erőszakoskodjon velem! Értse meg már végre ... Mit gondol maga? Vissza él azzal, hogy én egy nő vagyok... A férfi mindenre elszántan a zsebébe nyúl, néhány másodpercig matat benne, majd hirtelen mozdulattal egy száz • forintost csúsztat a női köpeny bal zsebébe. — Ez most már valóban sok. Túlzás! Mit képzel maga rólam, hogy csak úgy ... pénzért mindent... Hát vegye tudomásul .., ... De nem fejezhette be, mert a férfi még két darab száz forintost ügyeskedett a női köpeny bal felső zsebébe. — No, rendben van, egye fene ... mindannyian a pénzből élünk ... Nem? Vetkőzzön gyorsan! Maga lesz az első. A nő igazat mondott. Pitvari Kázmér szívsebész aznap valóban elsőnek a férfit vizsgálta meg. AMI NEM MEGY... Tökfej még egyszer nekirugaszkodott a matekpéldának, még egyszer utoljára. Nem ment. A papa még egyszer nekirugaszkodott a felvételiztető bizottság elnökének, még egyszer utoljára. Nem ment. A keresztpapa még egyszer nekirugaszkodott az egyetemi kiskapunak, még egyszer utoljára. Ez sem ment. A keresztmama... a nagybácsi ... a papa testvéröccsé- nek sógornője, annak az unokatestvére... a menyasszony is... Végre sikerült. A második kollokviumig jutott. EGY TAXISOFŐR MESÉLTE — Tizedik órája ültem már a kocsiban, éppen hazafelé készültem. Jön egy negyven év körüli férfi, azt mondja: Budapest! Fél részeg volt. Mondom neki: sajnos, uram, lejárt a munkaidőm, fáradt vagyok, szeretnék hazamenni, várjon egy másik taxit. Azt mondja erre ő, ide figyeljen barátom, látott már maga ennyi pénzt egyszerre? Benyúlt a zsebébe, kivett onnar\ két köteg ötszázast. Lehetett vagy 60—80 'ezer forint. Hát, hogy őszinte legyek, annyi pénzt egyben és olyan közelről tényleg nem láttam. Egye fene, menjünk — mondtam neki. És elindultunk a jó síkos úton, a téli éjszakában ... Gondoltam magamban, ez az ürge nem lesz sóher ... megkereshetek négy óra alatt annyit, amennyit máskor két hét alatt... Szóval így morfondíroztam magamban, mert ugye, beszélgetni azt nem tudtunk, az utasom végighorkolta az utat... No, elég az hozzá, hogy hajnal felé megérkeztünk a fővárosba, egyenesen az Intercontinental elé. Azt mondja nekem a férfi: azonnal jövök, csak felszaladok a menyasszonyomért, itt hagyom addig az irattárcámat, várjon meg, legyen szíves. Vártam. Tíz perc... Fél óra ... Közben elszundítottam vagy kétszer. Egy óra múlva aztán megnéztem az irattárcáját. Üres volt. Aludtam még egyet, gondoltam, hátha megjön közben. Reggel nyolckor aztán hazaindultam. Azóta vagyok babonás. Meg egy kicsit óvatos. PIROSKA ÉS A MERCEDES Piroska szép lány volt. Meleg szívű, forró tekintetű, lángoló szemű és tüzes arcú. Mégis kiégett. Igen, mert már tizennyolc éves korában megtudta, hogy mi az a szerelem. Hogy ahhoz két ember kell, egy hímnemű és egy nőnemű, hogy arról nemcsak beszélni lehet, meg aztán jobb azt előbb, mint utóbb, de ha már megtörtént, miért ne lehetne újra, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra és a többi... Egyszóval Piroska megérett. Így történt az, hogy beleszeretett egy Mercedesbe, akinek volt egy négyszobás lakása, egy ultramodern üdülője, meg néhány betétkönyve. Ja, igen volt ott egy 58 éves férfi is. De ez mellékes. Lényeg az, hogy Piroska és a vagyon szépen megvoltak együtt boldogan, és nem is lett volna semmi baj, ha egy olasz anya nem szült volna a világra hat gyönyörű lányt. Ebből Merce- deséknek elég volt egy, de Piroskának ez is sok volt. Tudniillik nem fértek el a hat szobában. Valakinek mennie kellett. Ez volt a Piroska. Piroska most is szép. Csak a szíve lett langyos, a tekintete hült ki és az arca ham- vadt el. De a szeme azóta is lángoló. A szégyentől. Tanka László Leggyorsabb a gázszerelés I\ÓGRÁD-ban A napokban jelenthette a TIGÁZ Nógrád megyei kirendeltsége, hogy az országban először, várakozási idő nélkül tudnak beszerelni palackos gáztűzhelyeket a megye bármely településén. Néhány évvel ezelőtt még a bejelentéstől számított másfél évig kellett várakozni a családoknak a berendezések üzembe helyezésére. A szolgáltatás gyorsítását a Nógrádi Sándor Szocialista Brigád érte el. Csemniczky István kirendeltségvezető elmondta, hogy mindenféle gáz- berendezést — még melegvizes bojlert is — visszaigazolás nélkül, határidő mellőzésével elvégeznek. EMANCIPÁCIÓ Hol vannak már a nyilvános szórakozóhelyekre, éttermekbe, kávézókba, kávéházakba (hol vannak a kávéházak?) el- fogódottan, félszeg-szendén belépő nők?! Hol vannak már az iruló-piruló lánykák, akik kizárólag a család idősebb nőtagjának kíséretében, s lehetőleg a délelőtti órákban foglaltak helyet a vendéglátók valamelyik asztalánál? Hát ez a múlté. A mai nők dolgoznak. öntudatosan lépnek a vendéglőkbe, előfizetéses menüt kérnek, vagy étlapról választanak — férfisegitség nélkül. Versenyt ülnek a férfiakkal, nadrágban járnak, és éppen olyan bőkezűen fizetnek, mint az erősebb nem, valamikor. Figyelem az egyik balassagyarmati étteremben a délidőben párosával, hármasával forgolódó nőket. Hangosak, magabiztosak, és persze csinosak is. De ez most mellékes (lehet mellékes ez egyáltalán?), mert a határozottságukról, s nem a szépségükről van szó. A díszes pálmához közel egyetlen védtelen férfi ül az asztalnál. Levesét kanalazza. Megérkeznek a nők. Hárman vannak, szemük sem rebben, úgy lépnek a férfi asztalához. Aztán mert a pálmalevél „belóg a képbe”, odébb húzzák az asztalt. A levessel! A férfi nem mer szólni. Igazít a székén, mint a népi együttes tagjai a sámlis- táncban. A nők rendelnek, rágyújtanak. Fújják a füstöt és megbeszélik a tipikusan női dolgokat. Ügy mint régen a férfiak a női dolgokat. A férfi egyre kisebb. Siet, fizet, s nem látja, amit én: fél levest esznek, hogy ne hízzanak. Nőiesek. — pataki — Hatvanéves a Szovjet Hadsereg Harcgyakorlaton Tanúsíthatom, hogy félcipőben, hajadonfővel és mínusz hatfokos hidegben nem ildomos egy páncélkocsi tetején harcba indulni. No- de J. V. Motuz alezredes, aki irányította a hadgyakorlatot, a páncélautóján megkülönböztető vendéglátásban részesített. — Egy pillanat! — és lenyúlt a páncélkocsi homályos mélyére. Leemelte a bun- dás sapkát a gépkocsivezető fejéről, egy vattakabát is előkerült- rám adta és jöhetett a metsző hideg, a csípős szél. Közben Motuz alezredes rádión adta a parancsot; jobb szárny felzárkózni!... össztűz!... Mégegyszer!... ötven métert előre!... S ahogy a páncélkocsi magaslatáról körülnéztem, a jobbszárnyon harcoló katonák felzárkóztak a középső alegységhez, ahol harckocsi és önjáró légelhárító löveg biztosította az ellenséges arcvonal sikeres áttörését. — Lassabban! Lassabban! Elszakadnak a harckocsiktól. Balszámyon a harckocsi lassít... És te is! — szólt le a páncélkocsi vezetőjének, aki már a katonák sarkába vezette a monstrumot. A rádiótelefon megbillent. Most itt az alkalom, hogy megháláljam a vendéglátást a harcban. Magamhoz szorítottam a rakoncátlan készüléket. Motuz alezredes a harc hevében is mosolygott, de a következő pillanatban már ismét szigorú parancsnok voll — Főhadnagy- hallja, főhadnagy? — kiáltott le egy fiatal tisztnek, de éppen az aknazárait robbantották fel előttünk és recsegett-ropogott minden a harcmezőn. Körülöttünk minden gép, ember összehangoltan mozgott, haladt előre a támadás. Szakadékok és sziklák, ellenséges lövészárkok és korábbi harckocsiállások között eligazodni, teljesíteni a parancsot csakis úgy lehet, hogy mindent pontosan megterveznek. Előre meghatározzák az al- egységparamcsnokok, de a katonák tevékenységét is. Abban a hadseregben, amelynek a születésnapját most ünnepeljük. Hatvan évvel ezelőtt jött létre, és nehéz harcok közben edződött a Vörös Hasereg. Azóta már a harmadik generáció vezeti az egységeket; szervez és tervez! Az első hadvezérek nem páncélautó tetejéről, hanem lóról osztották a parancsaikat. Az én vendéglátó alezredesem is a magas rangja ellenére már inkább a harmadik generációhoz tartozók. Az iménti főhadnagy pedig alighanem már a háború után született. Ezért mondta hát Gyenyiszov ezredes a magasabb egység parancsnoka még a gyakorlat megindítása előtt, hogy a harci helyzetet legjobban megközelítő körülményeket teremtsenek. Érezze a katona, hogy milyen nehézségek árán születik meg a győzelem. Hát én — J. V. Motuz alezredes jóvoltából — már tudom. S a feltételeket bonyolítja, a parancsnok munkáját nehezíti, hogy az előttünk harcoló alegységekben 15 nemzetiség fia található a nagy szovjet haza négy sarkából. Zuhajdula szakaszvezető Taskentből jött és jól álcázott harcálláspontján a vegyvédelmet irányította. Természetesen a legmodernebb műszerek segítségével. Kaszi- janov őrnagy Vlagyivosztokból származik és találkoztam messzi északról érkezett katonával is. Harci körülmények? Gri- bansikov kapitány megmutatta Kiricsenko őrmester és társai harcálláspontját. Szikla, falu, futóáritok voltak sokki- szögeléssél. — Az éjjel ásták ki a katonák — mondta a százados, majd hozzátette — az ,,ásást” nem szabad szó szerint érteni. Szikrázott a csákány, nemigen kellett világítani a munkához. Szemre is legalább 15—20 köbméter sziklát aprítottak fel csak ennél a harcálláspontnál. De megtették. így szólt a parancs! A támadó alegység mögötti területen négy perc alatt felállítottak egy sátrat. De nem akármilyet'. Belül légmentesen zár, benne enyhe mérgező gáz, éppen elég ahhoz, hogy megköhögtesse a katonát, aki rosszul vette fel a gázálarcát. Aztán egymás után belépnek a katonák. Egy sem sietett ki köhögéstől fuldokolva. — Ez biztonságot ad nekik.’ Megszokják; ha jól alkalmazzák a technikát, a legegyszerűbbet és a legbonyolultabbat, akkor nem érheti őket baj. Már messze bent jártunk az ellenseg hátában. Az önjáró lovegek utolértek, az aknazárat magunk mögött hagytuk,’ a katonák a csúszós-fagyos földön feküdtek. Legalább három kilométert futottak, tüzeltek, cipelték wnagukkal á modem fegyvereket... Egy darabka „igazi háború*', volt. de csupán egvetlen igazi sérülttel. Odacsíptem az ujja-’ mat a páncélautó ajtajához,1 amikor lemásztam a tetejéről.1 — A vtezontlátásra! —• mondta Motuz alezredes. Nehezen válaszoltam rá ugyanezt. Túlságosan megszoktam már a több mint három évtizedes békét. Pedig szükség van még a hadseregre, hogy megvédje a szovjet hazát, si magyar barátokat, a szocia-r lista országokat. És a békét az ilyen katonák,’ az ilyen gyakorlatok biztosítják... — g. b. — 1 > ♦!♦ *Z* *1* *1* *1* *1* ♦!♦♦♦♦ *♦• *1* *!♦ ♦♦♦ *1* ♦♦♦ *1* *1* *1* *1* *1* *1**1* *1* *1* v ♦♦♦ *♦♦ ♦♦♦ *1* v ♦♦♦ *1* *1* *1* *1* *7* *1* *1* *1* *1* ♦!* *1* *1* *1* *1* *1* *1* *1* *1* *1* *1* *1* *1* V A ki az életben nem engedhetett meg magának még egy kis laá- tást sem, annak a nyugdíjas • napok nehezebben, telnek, mint a kényelemhez szokott embernek. így van ezzel Zsi- dai János, a nyugállományú, Kossuth-díjas bányász is. Élhetne gondtalanul, mert amióta a faluról a városba költözött, még a ház körüli munkákra sem kell gondolnia. A salgótarjáni toronyház tizedik emeletén a folyosó takarítására sincs gondja. Odabent pedig annak az egy szobának a rendben tartása, testmozgásnak is megjárja. Kényelemre szoktató ott minden: a hideg-meleg víz, a csalogató fürdőkád, a szoba egyenletes hőmérséklete. Élményszámba menő az erkélyről a kilátás, kivált így tél végén, amikor hol napfénybe, hol hótakaróba öltözködik a Kálvária. Egymáshoz simulva hullárnzanak a Tarján-hegyi dombok. Még a köd is szép, amikor ráülepszik a somosi völgyre. Micsoda természet? dáridó lesz itt, ha eljön majd a tavasz... És mindez onnan, a tizedik emelet erkélyéről odatárul az ember elé. De hiába minden szépség. Zsidai Jánost mégis az elégíti ki, ha valamilyen elfoglaltságot talál. A munkásőri éjszakai ügyelet most számára az ilyen legkedvesebb szolgálat. Pontosan az előírásnak megfelelően felkészül rá, semmi sem kerüli el a figyelmét. És ettől felüdül, arcának redői kisimulnak, léptei felfrissülnek. Azt szokta mondani; — Ilyenkor érzem, hogy még vagyok valaki, mert dolgokkal kell elszámolnom... Vérében van a mozgás. Népes családból származó ka- rancskeszi gyerek volt, aki arra kényszerült, hogy rögtön a felcseperedéskor máris munka után nézzen. így került az iskolából egyenesen a bányába. A Kozíkokkal fejtette a szenet és sodródott a munkásmozgalom felé. A fel- szabadulás után elsők között lépett a pártba, ahol a rendező gárdában teljesített szolgálatot. Szobája falán egy fiatalkori kép bizonyítja, micsoda derék, kemény fiatalember lehetett. Az öreg Tarjám, az akkori párttitkár mondogatta neki: — Hallod-e, hé, téged még az isten is a rendező gárdába teremtett... Így szokta meg Zsidai János a rendet, a fegyelmet és lett e szokása életének kísérője. Mert valamikor nagy szerepe volt a rendező gárdának, amit csak fegyelmezetten lehetett betölteni. Emlékeiben sokat felvillan a párt nagygyűléseit megzavaró rendbontók leszerelése. De a vasárnapi falujárásoké s, amikor építettek iskolákat, renováltak templomokat. Pontosan ellátni, a párttól kapott megbízatásként, tette ezt igazivá. Szép emlékek ezek, olyanok, mint, felnőtt korban az iskolaévekre gondolás. De mégiscsak vége lett ennek is. — Az itt tanult fegyelmet elvittük a munkahelyünkre — mondja Zsidai, amikor az emlékeiben válogat. Kimért a mozgása, halk a hangja, de amikor a bányászéveiről beszél, felélénkül. Felgyorsulnak a szavai, a tekintete megélénkül, a homlokára húzódó redők mutatják, hogy kutat gondolatainak nagy tárában. Aztán mondja halkan, inkább csak magának, hogy mindig hajtós bányász volt. És, hogy ezen cselekedetének tisztaságát ne fedje árnyék, nyílt tekintettel mondja: — Párttagi kötelességünk volt példamutatóan dolgozni. .. Újból és újból átéli a Jenő- aknai széncsaták győzelmes napjait. Aztán az oroszláni hónapokat, amikor oda szólították példát mutatni. De az igazi bányászélet mégiscsak itthon volt. A szénmezőt Nagybátony környékén ostromolták már a bányászok, amikor egy nap behívatták Zsidai Jánost a pártbizottságra. Gyakori vendég volt ő ott pártmunka ügyében, most is erre .gondolva igyekezett a hívásnak eleget tenni. Ezért meglepte, hogy arról tanácskoztak vele: az alacsony széntermelést emelni kell, és őrá bízzák, hogyan. Azzal bocsátotta el a párttitkár: — Mutasd meg, hogyan kell csinálni, mert kell a szén az országnak... Nem szabad a bányásznak a bányász előtt okosnak látszani. Zsidai is ezt akarta elkerülni. Ezért Nagy Pállal, a Kossuth-lejtős aknászával türelmesen tanulmányozták a széntermelési eredményeket, összehasonlítva azt a feltételezhető lehetőségekkel. Fekete József csapata dolgozott olyan fronton, ahonnét a számítások szerint több szenet lehetett volna termelni. Jók voltak a lehetőségek, de nem tudták kihasználni. Ide ment Zsidai János munka- módszert átadni. Így emlékezik erre a találkozásra: — Kiolvastam a bányászok szeméből az ellenszenvet, de azt is, hogy a munkával változtathatom meg érzéseiket... Nehéz napok voltak ezek. Zsidai hét napon keresztül állta a tekinteteket és szó nélkül dolgozott. Nem volt szabad fáradnia, vállalta a szénfalat. Megfigyelte, hogy Feketéék egyméteres fúróval készítik elő a robbantást, ó, ezt fél méterrel megtoldotta. Nagyobb lett a teljesítmény. Aztán kétméteres fúróval próbálkozott. A robbantásnak nagy hatása lett. Akkor magasnak számító, huszonkilenc csille szenet küldtek fel egy műszak alatt, de még tizenhéttel maradt a váltóműszaknak is. A hetvenkét százalékkal dolgozó csapat telje<=t-■—• o o a sítménye száz százalék fölé emelkedett. Emelkedett a keresetük, és fokozatosan megenyhült a bányászok tekintete is. Fekete Jóska így köszönte meg a segítséget: — Jól van, Zsidai, győztél — kezet fogtak. Zsidai János bányásznak híre lett akkor a medencében. Aztán csapatvezető lett, ahogyan ők mondták, főcaj- gos, harminc—negyven ember élén. Hajtós harminc—negyven ember élén, mert a csapatvezető mellett dologidőben dolgozni kellett. Mesélik, hogy Tóth Jóska a munkától egyik legbújósabb legény volt, amikor Zsidaira bízták. Ő pedig nyíltan, ahogyan szokta, megkérdezte a fiút: — Mért nem akarsz te dolgozni? — Mert koldusbért adnak... — Ha dolgozol, nálam jól kereshetsz! Tóth Jóska melléje került és napról napra állta a próbát. Kiváló bányász lett belőle. Legutóbb Lavaj Istvántól hallottam, hogy Zsidai János tűzbe jött, amikor a munkájáról beszélt. A Parlamentben az államfő tűzte mellére a Kos- suth-díjat, és ahogy lenni szokott, egy kis ünnepi eszem- iszom következett. Az ünneplők között kimagaslott derék termetével a bányász. Közre-j fogták, faggatták és beszélt,’ beszélt a bányáról, és így fe-j jezte be: — Az a művészet, a föld alatt dolgozni, a természetet ott legyőzni, az a művé-j szét... Nem figyelte ő, kik sora-} kozríak körülötte, csak any-J nyit hallott, hogy valaki csendesen így helyeselt neki] — így igaz, János... -4 Kádár János állott mögötte! Ilyen ember Zsidai János,’ a toronyház tizedik emeled tén. A múltkoriban a minisztériumba hívták meg, ahol as hozzá hasonló bányászok, tu-i dósok is voltak. A szénről be-, széltek, jelenkori bányászás-- ról, és azóta nem tud a gondolattól szabadulni, hogy újé ból látnia kell még a .szénfalat, hallani az ácsolat riasztó ropogását, nézni a gépek munkáját, aztán beszélni a bányáról a fiataloknak úgy, ahogyan ő érez a bányászat iránt. A mikor a délután az es4 tébe fordul, lassú léptekkel napi sétájára indul a Kossuth-díjas bányász. Nehezebbek már a léptei, de megy gondolataival át a város kavargásán, le a csobogó patak , partjára, és gondolatban újból és újból ott jár lent a föld mélyén, a szénfal mellett, ahová életét kötötte mindörökre. Bobál Gyula j NÓGRÁD - 1978. február 12., vasárnap 3 i
