Nógrád. 1978. február (34. évfolyam. 27-50. szám)

1978-02-12 / 37. szám

f

„ Ó bár lehetnék

én a Förgeteg...!

(Komjáthy Jenő születése 120. évfordulójára)

Egy KISZ-gyűlés krónikája

Mérce:

az önmagukhoz mért fejlődés

' „NEM MÉSSIÁS-É minden újszülött.

Fénylő csillag, mely feltűnt a családnak...” — írta Madách Imre Az ember tragédiája VIII. színében. A szállóigévé lett megállapítás, tréfás formában, talán százhúsz esztendeje Szécsényben is elhangzott, amikor az idősebb testvérek keresztszülői, Madách Imre és Szontágh Pál jókívánságaikkal felkeresték az apát, barátjukat, Komjáthy Anzelmet. Aligha gondolhatták volna azonban, hogy valóban a messianizmus vállalása lesz a felnövekvő Komjáthy Jenő életprogramja, egy olyan időszakban, amely nem kíván többé költőpróféták szavaira figyelni: a kiegyezést követő, ferenejó- zsefi évtizedekben.

Komjáthy Jenő nem érte meg ennek az ellentmondásos fél évszázadnak igazán látványos hónapjait: a millene- umot, amikor a legkáprázta- tóbban vonult fel — az ünnepélyek pompájában és az építkezések nagyszerűségében tárgyiasulva — a fényes Hungária, hogy megpróbálja eltakarni a másik Magyarország, a földnélküliek, az Amerikába kitántorgók, a választójogért harcolók, a függetlenségi eszméhez hűségesek szegénységét és tiltakozását. Madách Imre még egyetemes hittel hirdethette, az elbukó koreszmék érvényességi körén túl, a küzdés értelmét, a magyar nemzetté válás folyamatának legfontosabb szellemi üzenetét. Fia, Madách Aladár, amikor a sztregovai kastélyban vendégül látta barátait, közöttük Komjáthyt, már csupán a misztikába hajló filozófia birodalmában kereste a választ a felismert, meglátott problémákra, rossz emberi közérzetének kérdőjeleire. Micsoda változás egyetlen nemzedék alatt! Nemcsak az „egyetemes emberi” megfogalmazása tűnt el az újonnan felnövekvők látóteréből, hanem a „nemzeti” is elaprózódott milleneumi falura, népszínműre, Sza- bolcska Mihályokra. Mert mit is várhatott volna a költő ettől az irodalomtól, amelyben az 51 éves Jókai volt kénytelen a fiatalok élére állni a Petőfi Társaság alapításakor, ahol Vajda Jánosnak nem jutott tér és érdem a magyar kritikai életben, minthogy — Komjáthy Jenő szavával — „az ósdi kultusza képezi annak fő jellemvonását”.

A beszűkült látóhatárú magyar földön a feszítő mondanivaló. tettvágy, küzdeniakarás és a béklyózó valóság között az ellentét csak időlegesen oldható fel a XIX. század végén. Komjáthy Jenő a lélek, az alkotó szellem kivetítésével védekezett:

Rossz a világ? Légy jó tehát magad! Üres a lét? Adj tartalmat neki!

Az ember szolga mind? Légy te szabad! Hidd sorsodat bátor versenyre ki!

HARCOS, VÍVÓDÁSOS belső fejlődést választott ezzel, amelyhez az életrajz adatai nem magyarázatul, hanem távoli háttérül szolgálnak csupán. Hiszen a szépség vágyott kultusza mögött nem olvasmányélmény vagy egy- egy műalkotás lenyűgöző hatása áll, mint ahogyan az épnek és . ragyogónak formált természeti képek mögött is hiába keressük a nógrádi vidék vagy a Szenicet övező táj topográfiai hitelességű részleteit. Belső lélekforra- dalma első feladata gyanánt Komjáthy Jenőnek meg kellett vívnia harcát az örökölt, ám egyre jobban kiüresedő fogalmak rendszerével. Mi maradt a testvériség hajdan forradalmas tanából? Hol található a sokszor hívott, kérleli. elperelt Isten? Kiknek nyújthatja kezét az új költőmessiás?

E nehéz kérdésekre áthe- vitett, őszinte választ adhatott és adott Komjáthy Jenő

költői tehetsége. Petőfi Sándortól Ady Endréig nem érezte át magyar poéta, talán az egy Vajda János kivételével, ennyire a változtatás szükségét. Ezért lehetett demokratája és tűzhozója egy mindjobban arisztokratikus, illúzióit vesztett, kihunyóban levő kornak. Igen, a testvériségeszmét meg kell őrizni, vallotta Komjáthy és ez is a költő feladata, mint ahogyan szent és elorozhatatlan joga az írástudónak, hogy az eszmék tisztaságáig emelje és megmentse az ember létének más ismérvét is: a szenvedély, az álom, a régit rombolás, és az újat teremtés jussát, s az istenülés romantikus lehetőségét is, amikor a megtisztult szívben lakik az Isten, aki aligha egyéb, mint a küzdésvágyát tettekben-szavak- ban megvalósító ember nyugodt lelkiismerete.

Ady Endréig nem kiáltott fel költő nagyobb keserűséggel:

Miféle ország ez? Milyen sötét!(...) És kik lakói vájjon? Tudja ég! Valami emberforma ivadék, Gonosz, alantas, rút, ravaszdi nép.

Mintha Madách eszkimószínének látomására hangzana a véglegesség ráütő zárószava. A fonákjáról szemlélt világ — a versek egymásutánját pergetve — egyetlen fenyegető képpé egységesül. Komjáthy Jenő lírai versei megkésetjt, széttöredezett darabjai a romantika emberiségkölteményeinek; a vihar előtti csönd azonban már előremutat’, a lélek, a költészet forradalma felől a XX. század nagy társadalmi re- volucióinak irányába.

Hogy miért kellett mégis Ady fellépéséig várnunk a

magyar költészet új korszakára? Komjáthy Jenő és nálánál többet emlegetett kortársai, Vajda János, Reviczky Gyula nem rendelkeztek — minden tisztánlátásuk, gondolat- és érzelemgazdagságuk dacára — a formateremtésnek azzal a természetes, fejedelmi gesztusával, amely csak a legnagyobbak osztályrésze. A XIX. század közepének általuk is túlhaladottnak érzett költői készlettára élt tovább verseikben, olyan korszerű tudattartalmak kifejezésének gyarlóbb eszközéül, amelyre az eleve képtelen, alkalmatlan

l

fí/lai tv ajánlatiunk

18.00 Az első villamos.

18.20: Változó Budapest

Harminchárom esztendeje szabadult fel Budapest, s kezdte el formálni mai arculatát. Nem kerek évforduló, mégis két műsor ezen a koraestén» közvetve, ehhez kapcsolódik.

Budán még szóltak a fegyverek, amikor Pesten már megindult a Váci úton az első villamos, az első 55-ös járat. A dokumentumfilmben ennek a harminchárom év előtti pillanatnak a felidézésében segít az első villamos

vezetője, Balázs János (Hogy ez az első járat miiyen jelképes erejűvé növekedett- irodalmi és filmes példák is bizonyítják: Fehér Klára A tenger című regényében örökítette meg emlékezetesen, s Szabó István Budapesti mesék című filmjében...)

A dokumentumfilm után Változó Budapest címmel, Lévai Béla tévéjegyzetét hallják, amely a „tévéjegyzet” műfajnak megfelelően képekben mutatja be a témát: az új arcot felmutató fővárost.

4 NÖGRÁD - 1978. február Í2., vasárnap- jeceA/r&AJ .' reLOeseu átlátszó reLGó, r=öze fr/STi>H>r, amuvfk vau eay sznSflb Beiso he ja jTMe#öoa as- ac/lom,

AIAAASsSGA vJfLTtZÓ

RFX, AtevEKhl90AJ* e.2 eaveiőtéH- /OSGOAjvLTEl 3 UVSi KILOMETB/? ATMg/Zoctf t&Ajy A V/LÄ G CSV í !MC$ - /GAZ, ÁAOZCG fee _

VAU A MJTV/veS,-A/a, ü*a/*a,a ae s reu/, az Bi/ezAscesj-eGBA/cA xüszöQ€nez esKTUA/K

ftez, fi a a uívszeeei' AfSM JBLezA/Ek t/€SZT,

eneszxeocex . fá a gömb ne'/f-volt. Látnunk kell azonban a kérdés másik oldalát is. Ahogyan a reformkor gazdag gondolati poézise nélkül hiába keresnénk Az ember tragédiáját a magyar irodalom folyamatában, úgy Ady Endre zsenialitásában is benne lüktet Komjáthy Jenő nemzedékének szellemi öröksége.

Életében elismerés sohasem érté, biztonságérzet csak a költői felizzás perceiben és a magánéleti boldogság óráiban övezhette. Méltán írta tehát önjellemző szimbólumként:

Ki fény vagyok, homályban éltem,

Világ elől elrejtezém;

Nagy, ismeretlen messzeségben Magányosan lobogtam én.

Nem is saját nemzedéke nyújtott neki elégtételt, hanem az utána jövők, akik ebben a tiszta lobogásban meglátták az újat akarás tüzét, akik a régiesen perdülő sorok mögött is felfedezték saját gondolataik előképét. A Nyugat első nemzedéke, Babits Mihály, Kosztolányi De- sző, Juhász Gyula alapított Komjáthy Jenő-társaságot. A XX. századba lépett magyar szellemi élet e megkésett kéznyújtásának képző- művészeti darabjai a kiállításon is láthatók. A gödöllői művészcsoporthoz tartozott Nagy Sándor rajzai Komjáthy Jenő verseihez, itt sorjáznak a falakon. Ugyanarról a művészről van szó, aki az első igazi, nagy Ady-kötetet, az Üj verseket illusztrálta és aki társaival együtt egy-egy művét ajánlotta fel arra a célra, hogy Komjáthy Jenő verseinek második kiadása megjelenhessen és ingyen juthasson az olvasók kezébe.

NAPJAINK EMBERE pedig szívesen emel le könyvespolcáról olyan kötetet, amelyből a megharcoltság egyéni, összetéveszthetetlen ábrázolását olvashatja ki, hétköznapjai számára. Ez a jövőbeni aranyfedezete, hogy Komjáthy Jenő néhány verse, az életmű legjava minden idők magyar versgyűjteményeiben szerepelni fog.

K erényi Ferenc kandidátus

Elhangzott a szécsényi Helytörténeti Múzeum Komjáthy Jenő emlékkiállításának megnyitóján, 1978. február 2-án.

Az ízlésesen berendezett ifjúsági klubban ritmusos beatzene fogadja a belépőket, akik egy év mozgalmi munkájának mérlegét kívánják megvonni. Színhely: Pásztó, a Váci Kötöttárugyár részlege. Szereplők: 22 KISZ-tag. Hangulat: várakozással teli, kissé feszélyezett. Mindez némileg oldódik, amikor a levezető elnök köszönti a jelenlevőket, s megkéri Tóth Katalin KISZ-titkárt beszámolójának megtartására az alapszervezet elmúlt évi tevékenységéről. A formalitások ekkor töltődnek meg tartalommal, amit jelez az ünnepélyes csönd és a feszült figyelem is.

Tekintsünk hát bele az érdeklődéssel hallgatott beszámolóba: mit és hogyan végeztek a kötöttárugyári fiatalok?

*

„1977. évi normaóratervünket 92,3 százalékra teljesítettük, azonban az elmaradás ellenére 20 százalékos növekedést értünk el az 1976-os bázisévhez viszonyítva... Szálai Zsuzsanna, Bertók Mária és Reviczki Zsuzsanna kitűnő teljesítményt ért el e területen... minőségünk 12 százalékkal emelkedett... A békehónap nyitó nagygyűlése gyáregységünkben került megrendezésre... Júniusban vetélkedőt tartottunk varró szakmunkások részére, Balázs Csaba a járási vetélkedőt is megnyerte... Ifjúsági fórumot, sportversenyeket, vetélkedőket, filmklubot szerveztünk...” — sorolja a KISZ- titkár szinte vég nélkül, de minden eredmény mellett rögtön önkritikát is tesz, lehetett volna jobb is.

Ez így igaz, de mégis reálisabb értékelő-megközelítés, ha mércének az önmagukhoz mért fejlődést állítják. Ugyanis két évvel ezelőtt alig tizenkét fiatal dilemázott a szervezeti élet hogyanjai felől és jóval kevesebb eredménnyel is megelégedtek volna.

Balogh Tibor, a pásztói járási KISZ-bizottságból így ítéli meg ezt a kérdést:

— Jól ismerem a szervezet múltját és jelenét, — s bár még az útkeresés időszakában vannak, fejlődésük, javulásuk kétségkívül szemmel látható. Huszonöt lelkes fiatal, akikben megvan a képesség arra, hogy vonzóvá tegyék a KISZ-t a gyáregység ifjúsága előtt.

A tagépítő munka a jelenlegi legfontosabb feladat, hiszen a számításba jöhető fiataloknak csupán 27 százaléka tagja az ifjúsági szervezetnek.

★

A beszámoló elhangzása után néhányan elmondják véleményüket, kiegészítésüket, majd szavazás dönt az elfogadásról. Egyértelmű. Annál is inkább, mivel a beszámoló a személyes elbeszélgetések, értékelések alapján állt ösz- sze, egyszóval közös munka terméke.

A taggyűlés következő eseménye az új vezetőség megválasztása. Egy nem várt for-1 dulat: a titkári helyre új személy kerül, Káposzta Elvira. Megszeppenve köszöni meg a

tagság bizalmát és elismeréssel említi elődje munkáját.

Még egy választási aktus, a vezetőség többi tagjára, valamint a küldöttgyűlésre és máris véget ér egy nehéz másfél óra. Újra beatzene

A Türkméin Szovjet Szocialista Köztársaság Tudományos Akadémiájának sivatagi intézetében működő tudósok komplex programot dolgoztak ki a Kara-Kum sivatagnak a legeltetéssel kapcsolatos állattenyésztésre való felhasználására.

Ez a majdnem 400 000 négyzetkilométer területű óriási sivatag félelmetes neve — „Fekete homok” — ellenére egyáltalán nem élettelen. Sőt, ritka itt az olyan szakasz, ahol egyáltalán semmilyen növényzet nincs. Ezeken a területeken legeltetétölti ki a termet, s a hangulat sem feszélyeze'. már.

Néhányan még beszélgetünk. A pártösszekötő Kecskés Lászlóné és Kiss Károly- né termelési vezető elégedetten szólnak a í'atalok mozgalmi munkáiról. Mondataikból kitűnik, hogy jól érzik: azokat a területeket, amelyeken előbbre kell lépniük, többet kell tenniük a KISZ- eseknek.

Bala Árpád, a megyei KISZ-bizottság sport- és honvédelmi felelőse a gyűlést megelőzően a nyomdaipari vállalat KISZ-szervezetének hasonló rendezvényén vett részt.

Kínálkozik az összehasonlítási alap, de nem szabad megfeledkezni az eltérő körülményekről és lehetőségekről, a helyi sajátosságokról — mondja. — Mindkét szervezet ennek megfelelően igyekszik, és mi is ennek figyelembevér telével értékeljük munkájú-* kát.

A terem lassan kiürül, U beatzene is abbamarad. Egy, emelettel fentebb a KISZ- irodában, az új vezetőség már a közeljövő teendőin munkálkodik. Egy még eredményesebb mozgalmi év program-* jának tervezetén.

ses állattenyésztés folyik, ití élnek a híres karakül-juhokj A közép-ázsiai sivatagok ter-j mészetes ' takarmány-erőfor-j rásait azonban legalább két*) szeresére lehet növelni...

Egészen a közelmúltig sóit legelőt csak idényszerűen használtak fel, s a hozamon éreztette hatását a gyakori szárazság. A türkmén bota-, nikusok azt a feladatot tűzték ki, hogy egész éven ét használni kell az ilyen szakaszokat. A Kara-Kum különböző körzeteiben a leg- gyérebb növényzetű, legsivatagibb jellegű területrészeket jelölték ki a kísérletek céljára — olyanokat, amelyeknek biológiai aktivitása majdnem a nullával volt egyenlő.

Bármilyen forró is legyen az év a Kara-Kum-sivatag- nak még a legaszályosabb szakaszain is évente legalább 120 milliméter csapadék huiL A tudósok éppen ezeket az igen szűkös nedvességkészleteket használták fel. Különleges agrotechnikai módszerek segítségével a helyi viszonyokhoz leginkább alkalmazkodó bokrokat ültettek: vitaminokban gazdag, örökzöld tűlevelű fákat és más növényeket, amelyeket a juhok szívesen esznek. így olyan füves-bokros legelők keletkeztek, amelyek mindenféle gondozás nélkül 25—30 évig szolgálhatnak, mert a légköri csapadékot és a homoksivatagnak az élethez való csodálatos alkalmazkodóképességét használják fel.

A kísérletek tovább folytatódnak. Olyan új növényfajtákat válogatnak ki, amelyek képesek életben maradni a Kara-Kum viszonyai között, és gazdagítják a homokos legelők takarmánybázisát.

Ez a munka bebizonyítja, hogy a tudományos-technikai haladás viszonyai között az ember nemcsak meg tudja őrizni a sivatagok természetes biológiai egyensúlyát, hanem sikeresen alakítja át a sivatagokat. Ez a példa meggyőző arra, miként kell felhasználni az aszályos övezetek kincseit oly módon, hogy ne megbontsa, hanem éppenséggel gazdagítsa a környezetet.

Erdő a sivatagban