Nógrád. 1978. február (34. évfolyam. 27-50. szám)

1978-02-12 / 37. szám

Azt beszélik: az ország legolcsóbb ifjúsági háza a nemrég elkészült salgótarjáni. A Ma­gyar Géza tervezőteam elképzelései alapján kivitelezett belsőépítés is olcsó, de annál ízlésesebb és praktikusabb. Tágasság, világosság, áttekinthetőség és sok faanyag jellem­zi. Az épület sokoldalúbb kihasználása végett több terem egybenyítását is lehetővé tet­ték csúszófalakkal. Most már csupán az kívántatik: az előnyökkel élni tudó fiatalság vegye birtokába a házat. (Kép: Kulcsár József) Szögre akasztott vándortarisznyák ' NE BÍZZUK EL magunkat azért, mert szögre került né­hány tízezer vándortarismya; óm a tényt érzékelni kell: ha lassan, vontatottan is, de va­lamelyest csökken az iparban a munkahelyet változtatók tá­bora. Igaz, még mindig ir­datlanul nagy tábor ez, hi­szen egy esztendő alatt száz foglalkoztatottból, huszon­négy, huszonöt veti vállára^ a vándortarisznyát, s indul út­nak, mert jobbat remél, eset­leg több bért, könnyebb mun­kafeltételeket, kedvezőbb idő­beosztást, s persze, sokan csak azért mozdulnak, mert sze­szélyük löki őket, valós indo­kaik nincsenek, nem is ke­resnek ilyeneket. Útjuk most már — az ismert, korlátozó rendelkezések következtében, mint amilyen az előző helyen kapott bérrel egyező javadal­mazás, a kötelező kiközvetí­tés bizonyos esetekben stb. — nem annyira zavartalan, aka­dálytalan mint korábban, jó néhányan azonban megtanul­ták, miként kell selyemcipel­lőben, gödrös úton járni. Mielőtt ferde szemmel néz­nénk minden ki- vagy belé­pőre; a munkaerőmozgás egy része társadalmilag szükség- szerű, sőt, akadnak esetek, amikor kimondottan hasznos. A pályát kezdő ifjú: új be­lépő. A megérdemelt pihenést választó, nyugalomba vonuló: ott szerepel a kilépők statisz­tikájában. Az is munkaerő­vándorlás, amikor fölszámol­nak agy-egy üzemnek neve­zett manufaktúrát, s az ott dolgozók olyan helyre kerül­nek, ahol munkájuk társadal­mi hatékonysága többszöröse a korábbinak. Ök korholást érdemelnének? Támogatást a beilleszkedéshez, új feladataik minél gyorsabb megismerésé­hez. Az már kétarcú eset, amikor — a ruházati ipar a példa — a végzett szakmun­kások tizenöt százaléka két éven belül nemcsak munka­helyét hagyja ott, hanem az iparágat is. Bizonyára van­nak közöttük, akiknek nyo­mós oka van erre, de olyanok szintén, akik így korrigálják a rossz pályaválasztást, a felü­letes, na majd meglátjuk el­határozást. Ez a korrekció azonban sok pénzbe kerül, s nem azoknak, akik mennek, hanem a maradóknak. Egy- egy nagyobb vállalat pénzben mérhető vesztesége — a mun­kaidőalap átmeneti csökkené­se, a betanulási idő alacsony teljesítménye stb. miatt — a munkahely-változtatások kö­vetkeztében esztendőnként fo­rintmilliókat tesz ki! Számí­tások és becslések egyaránt «rra a végeredményre vezet­ték, hogy a társadalmilag nem indokolt munkahely-változta­tások egyetlen esztendőben 3,5—4 milliárd forint kárt okoznak — közvetlenüL A közvetett kár, s még inkább az erkölcsi veszteség, fölmér- hetetlen. ENNEK TUDATÁBAN már másként láthatjuk, a hol ka­pott, hol nagyon díszes ván­dortarisznyákat; aligha alap­talanul alakulnak át nyűggé, kolonccá, amitől jó lenne mi­előbb megszabadulni. Ami, nemcsak az ipart szorítja, hanem kivétel nélkül a nép­gazdaság valamennyi fő terü­letét. Mert hiszen. 1976-ban — az 1977-es végleges adatok még nem állnak rendelkezés­re — a 476 ezer ipari foglal­koztatott kilépése mellett az építőiparban 130 ezer „tarisz­nya” vándorolt, a kereskede­lemben meg a teljes létszám 34,6 százaléka, 152 ezer férfi és nő, mondván, ide a mun­kakönyvét, megyek. Az új he­lyen meg azzal kopogtatott, jöttem, mit kínálnak, mit ígérnek. Az ilyesfajta —, hogy szakszerűek legyünk — mun­kaerő-mobilitásnak vajmi ke­vés köze van a tervszerűség­hez, a munkaerő-gazdálkodás­hoz, a kívánatos irányú mun­kaerő-áramláshoz, Az egyéni elhatározáshoz természetesen mindenkinek joga van, ámde, — s itt a lényeges különbség a vélt és a valós igazság kö­zött — a társadalomnak nem kötelme az egyéni óhajok mindenféle részletének teljesí­tése. Sőt, az lenne sűrűn az érdeke, hogy szembe szegüljön az irreális kívánságokkal, er­re azonban ma még ritka a példa. Sajnos, hogy ritka, mert ez a hűséges, józan többséget sújtja. Vándornak se bírája, se ba­rátja, mondták valamikor, ar­ra utalva, aki nem kötődik se­hová, senkihez, annak érték­rendje is elüt másokétól. Mi tagadás, keserves bizonyítékot kapott erre sok munkahely, ahol némelyek úgy jöttek és mentek, hogy elprédált anya­gokat és szerszámokat, lerob­bantott gépeket, silány termé­keket hagytak maguk után. Józan felismerés volt tehát annak a döntésnek az alapja, hogy ma már jó néhány válla­lat szóba sem áll a tarisznyás vándorokkal, azt tartva, a ke­vesebb olykor több. az össze­tartó gárda megoldja a nö­vekvő feladatokat. SOKFÉLE INTÉZKEDÉS­NEK, szabályozófinomítás­nak — így a bértömeg-gazdál­kodásnak — adminisztratív közbeavatkozásnak része van a vándortarisznyák egy-egy tucatjának, százas. ezres pakkjának szögre akasztásá­ban. Mégis, ezeket a tényező­ket, nem lebecsülve, úgy vél­jük, legalább ilyen súllyal, erkölcsi erővel hatott és hat a közhangulat változása, a szembefordulás a szíre-szóra fölkerekedő vándorokkal, a közösségek egészséges önvé­delme, amit mind több helyen tapasztalni. Ügyeskedők, ren­delkezések lapjait boszorká­nyosán összekeverők ma is vannak, de valahogy megren­dült alattuk a föld; már nem mindenütt várják tárt karok­kal őket. Kezdik elveszíteni hitüket abban, hogy szemes­nek áll a világ, mert lám, itt is, ott is aj tót-kaput mutattak nekik. S ha szóba álltak velük, nem azt sorol­ták, nekik mi jár, hanem azt, tőlük mit vár, uram bocsá’, mit követel munkaadójuk. S ez utóbbi gyakorlat terjedési sebessége nagy befolyással van arra, mennyi vándorta­risznya kerül a már szögön lógók mellé. Mészáros Ottó Vigyázz, mert ez zsebre megy! — hangzik az intelem fölemelt ujjal, ha valamilyen ténykedés, munka- esetleg já­ték anyagi felelősséggel jár. És bizony hatásos egy figyel­meztetés, mert jócskán akad­nak, akik még az egészségük­nél is többre becsülik zse­bük háborítatlanságát; de a kevésbé anyagiasak se dobál­ják ablakon ki a pénzt (leg­alábbis. ha a sajátjukról van szó.) Ebből fakad, hogy a tel­jesítménybér eredménnyel sarkall nagyobb, több mun­kára. De a több mindig jobb-e? Korántsem, kivált- ha a „hamar munka ritkán jó” élvet elfogadjuk. Így aztán paranesolóan fontos, hogy az anyagi érdekeltség hatóereje ne csupán a mennyiség, de a minőség is legyen. A jobb minőségre ösztönző bérezésről faggattuk Zsuffa Mátyást, a Nagybátonyi Ha­risnyagyár technológia- és mi­nőségellenőrző osztály vezető­jét. Nem pluszpénz a cél — Ilyen bérezést először több mint. egy éve, a színes­konfekció üzemrészben ve­zettünk be. Azért, mert ott készárut hozunk létre, s a gyárunknak alapvetően fontos, hogy az áru, ami a vevő ke­zébe kerül- kifogástalan le­gyen. Lényege, hogy a minő- sítő-tasakoló asszonyok öt szá­zalékot tévedhetnek a minő­sítésben. Ha ennél kevesebbet hibáznak, darabonként három forint jutalmat kapnak; ha többször fognak mellé, dara­bonként két forintot levon­Kötelesség pluszmunka Ha valaki évekkel ezelőtt is betért egy ebédre ' a pásztói Mátra étterembe, talán most feltűnik neki: ugyanazok az emberek szolgálják ki, alig változott a személyzet. Egy nagy létszámú, sok elismerést szerzett szocialista brigáddal való ismerkedés során a kö­vetkező magyarázatot kapom a stabilitásra: „összeszokott, jó kollektíva dolgozik itt.” ★ A negyven dolgozót tömörí­tő szocialista brigádról első­ként Bakallár Sándor étterem- vezető mond véleményt, mint a legilletékesebb. 1953 óta dol­gozik a szövetkezeti mozga­lomban, csaknem húsz eszten­deje vezeti a Mátra éttermet, s korábban ő volt a brigád ve­zetője is. — Ebbe a nemes vetélkedő­be mi 1962-ben kapcsolódtunk be. Nehéz volt az indulás, de nemcsak a nagy létszám miatt. Munkánk jellege miatt sokkal nehezebben fogalmazhatók meg a mozgalom célkitűzései, mint egy üzemben. Ugyanez érvényes a vállalások teljesí­tésére is. A sikeres munka fel­tétele a kollektíva összeková­csolása volt. A start sikerült, a Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ legnagyobb brigádja már bizonyított. Ki­lenc alkalommal nyerték el ed­dig a szocialista címet, s ez folyamatos jó munkát jelez. Milyen segítséget ad az étte­remvezetőnek a brigádmozga­lom? — érdeklődtünk Bakal­lár Sándortól. — Nagyon sokat. A plusz­munka, a vállalások sikeres teljesítése jelentősen hozzájá­rul feladataink megoldásához. Ilyen pluszt jelent a rendezvé­nyek előkészítésében és lebo­nyolításában való közremű­ködés. Természetesen ez alatt a munkaköri kötelességen túli tevékenységet értem. Lelkiis­meretes, körültekintő munká­val igen sokat tehet a brigád a forgalmi tervek teljesítéséért is; a fogyóeszközök megóvá­sával, a takarékossággal pe­dig számottevően befolyásol­hatják a költségek alakulását. További példák sorolása he­lyett ésak annyit: bármikor fordulhatok a brigádhoz. Nem egyszer kell a kéréssel előáll­ni: tudom, hogy már ennek és ennek nem kellene dolgozni, de muszáj megcsinálni. A bri­gád eddig még mindig talált megoldást. ★ Sándor Józsefné adminiszt­rátor volt az étteremben. Ta­nult, a vezető helyettese lett, négy éve pedig ő áll a brigád élén. Gazdagon illusztrált, szép naplót tesz az asztalra; segítségével ismertet meg a brigád életével. — Mindenekelőtt célrész­jegy-jegyzési vállalásunkat em­lítem. 1977-ben ez húszezer forint volt, de több mint öt­venezer forintra teljesítettük. Másik fontos feladatunk a készletgazdálkodás. Nem egy­szerű feladat, hogy a megadott értékhatáron belül bővítjük az áruválasztékot; ezért sokat tett a brigád. A többi között az ételre, a korszerű táplálkozás követelményeinek megfelelő baromfi- és halételek kíná­lására gondolok. Az ételforga­lom növelése eddig is egyik legfőbb vállalásunk volt, ezu­tán is fontos célkitűzésünk. De említhetném a szeszmentes ita­lok forgalmának növelését, eb­ből egyébként tavaly harminc százalékkal többet adtunk el, mint egy évvel korábban. A brigád természetesen nem­csak a jobb üzletmenet érde­kében tevékenykedik, más vállalásaikat is hűen tükrözi a brigádnapló. Rendszeresen jár­nak politikai oktatásra, a tár­sadalmi munkának pedig egész fejezetet lehetne nyitni. Akár házon belül — festés, nagytakarítás —. akár a nagy­mezői turistaszálláson vagy a strandon van munka: a bri­gád tagjai ott vannak. Ala­pos, átgondolt tevékenységü­ket jól szemlélteti egy apró­ság: „Vállaljuk a nagymezői turistaszálláson üdültetett tex­tiles gyermekek friss gyü­mölccsel való ellátását.” Jut-e, juthat-e még másra is idő? A jelek szerint igen. — Ha nehéz is az időpon­tokat egyeztetni, eljárunk kö­zösen moziba, színházba is. Az ÁFÉSZ egyébként buda­pesti színházakba is vásárolt bérleteket, egy kirándulás ke­retében ezt is szeretnénk igénybe venni. Tervek foglalkoztatják és időhiánnyal küzd a brigádve­zető. Igazságtalanok lennénk, ha elhallgatnánk egyéb el­foglaltságait. A lista pedig így fest: tagja a Hazafias Népfront bizottságának; ak­tivistája a szakmaközi szer­vezetnek; az ÁFÉSZ nőbi­zottságának; a gyes-en levő kismamák és a nyugdíjasok gondjaival is foglalkozik. ★ Mellesleg, kiváló dolgozó is Sándor Józsefné. Csakúgy, mint az étterem egyik leg­régibb dolgozója és a brigád alapító tagja: Horváth Ta- másné vezető csapos. Tizen­kilenc éve dolgozik itt. sok része van a kilencszeres szo­cialista cím elnyerésében. — Nagyon szívesen veszek részt a brigédmunkában, ha­bár kötelességem is ezt dik­tálja — mondja a kedves asszony. — Pártmegbízatá­som a mozgalom segítése. Brigádvezető és brigádtag egyaránt örömmel szól arról, hogy megállapodott emberek dolgoznak a Mátrában, nincs „mozgás”. — A söntésben azért elő­fordul csere, ez talán a leg­nehezebb munkahely. Fontos feladatomnak tartom az ' új dolgozók segítését, de azt is figyelem: oda való-e egyálta­lán — mutatja be közelebbi munkahelyét Horváthné. — A követelmény ugyanis nem egyszerű: növekedjék a for­galom, ugyanakkor ne legyen ittas ember. ★ Találkozásunk óta — mint Szabó Istvántól, az ÁFÉSZ főosztályvezetőjétől, a brigád patronálójától tudom — meg­van a tizedik cím. Egy hétfő délután, amikor a gyűlésezés miatt nem szenved kárt a vendég, sor került az értéke­lésre. K. G. A Jelenkor februári száma A Pécsett szerkesztett iro­dalmi és művészeti folyóirat új számának lírai rovatában többek között Csoóri Sándor, Csorba Győző, Károlyi Amy, Kerék Imre, Pákolitz István, Rózsa Endre és Weöres Sán­dor költeményeit olvashatjuk. A prózai írások sorában a közelmúltban elhunyt Gera György utolsó elbeszélését, Kampis Péter kisregényének újabb részletét, valamint Mé­szöly Miklós és Tüskés Tibor szociográfiáit közli a folyó­irat. A „Pécsi képtér”-soroaat- ban Mendöl Zsuzsa két Czó- bel-festményt elemez. Aradi Nóra Rózsa Gyula: Négy portré című kötetét ismerteti. Az irodalmi tanulmányok között figyelmet érdemel Ró­nay György: József Attila út­jain című sorozatának első darabja. — Értékes dokumen­tumanyagot tartalmaznak Várkonyi Nándornak Kovács Endréhez írott levelei. — A kritikai rovat élén Csoóri Sándor verseskötetét elem­zi Csűrös Miklós. Jó minőség pénzt iiadzik nak tőlük. Így ösztönözzük fokozott gondosságra őket. — De- aki nagyobb meny- nyiséget ér el, az a több fi­zetéssel könnyedén elviseli a levonást. Sőt még jól is jár. — Ennek egy küszöbérték­kel vettük elejét. Aki tíz szá­zalékkal többet hibázik, an­nak nem fizetik ki a bért, amit a norma túlteljesítésével ér el. — Másutt élnek-e a minő­ségen alapuló bérezéssel? — Tavaly bevezettük a sza­bóknál és az előminősítők­nél. A követelményt a mun­ka nehézségi foka alapján határoztuk meg; így a sza­bóknál 99> az előminősítők­nél 97 százalékos teljesít­ményt kell elérni. — Vizsgálva a legutóbbi összesítést, a legtöbb levonás a minősítőknél 82, a szabók­nál 54 forint volt. A jutalom maximuma mindkét csoport­nál 45 forintot ért el. Ez utóbbi nem túl kevés? — Nem a plusznénzhez való juttatás volt a célunk. Ezek teljesítménybéres munkák. Így ha valaki jól akar keresni, megvan rá a lehetőség. Ügy véljük, a levonás lehetősége az ösztönzőbb. Hiszen ilyen normáknál becsületes mun­kával különösebb megerőlte­tés nélkül elérhető a kívánt színvonal. Ez év január elejétől a fes­tődében is bevezették a jobb minőségre sarkalló bérezést. Inkább selej tbérezésnek mondják, mert csak levonás lehetséges, jutalom nem. Ez­zel a hibás festés miat,t tör­ténő ..visszavetések” számát próbálták csökkenteni. Kevesebbet hibáztak Tóth Aladárt, a festődéi üzemrész vezetőjét kérdeztük, mi a lényege az új bérezési módnak. — Januártól 2 százalék a festő hibájából származó en­gedélyezett foltosság. Termé­szetesen az ennél kevesebb foltosságot is javítani kell. De. ha meghaladja a 2 szá­zalékot a hibás áruk mennyi­sége, akkor ahány kiló, annyi forintot vonunk le a dolgo­zótól. — Tapasztalható-« valami javulás az első hónap alap­ján? — Igen! Tíz festő közül öt sikerrel oldotta meg a felada­tot. 2 százaléknál kevesebbet hibáztak. Korábban egy-két festőnek sikerült csak. De azok is jobban dolgoztak, akik túllépték a megengedett érté­ket: két és fél, három száza­lék a rontásuk; ez régebben öt-hat százalékot is elért. Így azt mondhatjuk, bevált a se­lej tbérezés. Az egyik festő az öt sikeres közül Kodák János. —• Hát nézze, ennek nem örül senki! Szerintem túl ala­csony az a két százalék. Nem­igen lehet betartani. — önnek sikerült? — Ez a hónap jobb volt, mint a többi. Volt minden időben. Ha rendben megy a vegyszerellátás, talán teljesít­hető. — ön jobban odafigyel ja­nuár óta? — Nem én! Éppen úgy* akár tavaly. — Ezek szerint nem látja értelmét a selejtbérezésnek? — Éppenséggel van értel­me: az üzemérdeket szolgál­ja. A dolgozónak érdeke, hogy jobban odafigyeljen, mert. ha felületes, csak dupla munkát szerez magának. Mert így is* úgy is a festőnek kell ki­javítani, amit elront. Kiterjesztik, javítják Térdet hajtunk a Dolgozz Hibátlanul mozgalom és a munkaverseny minőségjavító eredményei előtt, de fenn kell tartanunk: igazán szá­mottevő. mindenre kiterjedő színvonalemelést leginkább az erre ösztönző bérezési módtól várhatunk. Így vélekednek a Nagybátonyi Harisnyagyárban, mert, mint megtudtuk. több munkaterületre is ki akarják terjeszteni, valamint azoknál a munkáknál, amelyeknél már bevezették, tovább differen­ciálják. (molnár) J NÖGRÄD — 1978. február 12., vasárnap 3 /

Next

/
Thumbnails
Contents