Nógrád. 1978. február (34. évfolyam. 27-50. szám)
1978-02-19 / 43. szám
a társadalmi munka 7 Mennyit ér a társadalmi munkás tevékenysége, aki elültet tíz facsemetét, lebetonoz néhány négyzetméternyi járdát? Hány forinttal szolgálta a közösséget az a maszek kőműves, aki dolgos két keze mellett betonkeverő gépét is felajánlotta a lakóhely fejlesztését szolgáló társadalmi munkához? Fölösleges kérdések, mondhatja akárki. Elvégre: a fává cseperedő, majdan enyhet adó csemete; a kényelmünket szolgáló sok kilométernyi járda a lényeg. így igaz. Az is tény azonban, hogy a közhasznú társadalmi munkát szervező tanácstagok és népfrontaktivisták az utóbbi években bonyolult „könyvelési” műveleteket is kénytelenek végezni. Nem öncélúan..Az egyéni és az összteljesítményt mérhetővé kell tenni, a rossz ízű zsargon szerint elkerülhetetlen a „forintosítás”. A különböző versenyek miatt, mert ennek előfeltétele az összehasonlíthatóság. Itt van például a megyei településfejlesztési verseny — különböző kategóriákban —, de tavaly a Palotási 'községi közös Tanács is felhívást adott ki, csatlakozásra szólítva a többi tanácsot. Az előző esetben 140, míg az utóbbiban 230 forintos személyenkénti teljesítmény volt a minimum. A példákat azonban még tovább lehetne sorolni. Ez évre többek között az Ecsegi községi közös Tanács hirdetett társadalmi munkaversenyt a társközségek; a KISZ-alapszervezetek; az MHSZ-szerveze- tek; a sportegyesületek és az általános iskolák között. Mint minden vetélkedőnek, a településfejlesztés szolgálatába állított társadalmimunka-versenynek is tétje van. „Súlyos ezresek” üthetik a munkában élen járó közösségek „markát”, s a szorgalom és az áldozatvállalás jutalma ismét csak a kollektívát, a lakóhelyet gyarapítja. Tehát: adminisztrálni, számolni, azaz könyvelni kell. Mégpedig egy nyelven, közös nevező alapján. Az esélyek ugyanis csak akkor egyenlőek — és úgy tisztességes a verseny —, ha bizonyos „forintérték” mögött ugyanannyi munka áll. Ezt hivatott elősegíteni egy közelmúltban megjelent rendelkezés. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkársága és a Minisztertanács Tanácsi Hivatala — 1/1978. — együttesen módosította és kiegészítette a társadalmi munkák értékének megállapításáról és nyilvántartásáról szoló jogszabályt. Az elszámolás ezután minden bizonnyal egyszerűbb és főként igazságosabb lesz. Egyértelműen kitűnik például, hogy a segédmunkát óránként 13, a szakmunkát pedig 21 forinttal kell „könyvelni”. Az a bizonyos, a bevezetőben említett, kölcsönadott betonkeverő gép pedig — akárcsak a többi díjmentesen kölcsönadott gép és fuvareszköz — óránként hatvan forinttal növeli a társadalmi munka értékét. A rendelkezés szerint a társadalmi munka értékének kiszámításakor teljes egészében figyelembe kell venni a lakosság önkéntes pénzbeli hozzájárulását. Erre is egy példát; az elmúlt évben Ecsegen kizárólag ilyen erőforrásból épült ifleg a Dankó utca járdája. A közlemény azonban nemcsak arról szól, hogy mit és hogyan lehet figyelembe venni; azt is tisztázza, mit kell mellőzni a számításoknál. így például nem növelhető a társadalmi munka értéke olyan tevékenységgel, ami nem hoz létre pénzben közvetlenül kifejezhető értéket. Azaz: újra a számolásnál, pontosabban az azonos elvek érvényesítésének igénye mellett kötünk ki. Ezért ajánljuk a módosító közleményt úgy a tanácsok, mint a Hazafias Népfront bizottságainak figyelmébe!- kft — Növelik a műtrágya-felhasználást Türelmetlen mezőgazdászok A nézsai termelőszövetkezet az elmúlt évben a korábbinál 600 ezer forinttal több műtrágyát és 300 ezer forinttal több növényvédő szert használt fel a növénytermesztés tervének teljesítése érdekében. Emellett tavaly 1300 vagon szerves trágyát is kiszórtak. Az idén 1500 vagon szerves anyag kijuttatását tervezik. Elkészült a termelőszövetkezet genetikai talaj térképe, amely jó alapot nyújt a korszerű agrotechnikai eljárások bevezetéséhez. Munkacsarnokot építenek A Váci Kötöttárugyár kazárt gyáregységének központjában — Tordason — a meglevő munkacsarnok _ mellé újabbat építenek. Ennek költsége 15 millió forint, melyből az épület 13, a gépek pedig 2 millió forintba kerülnek. Az új létesítmény építését a Karancskeszi Építőipari Szövetkezet dolgozói végzik. Határidőmé, jó minőségben történő átadására ígéretet tettek, s ezt belevették ez évi cselekvési programjukba is. Hogy komolyan veszik ígéretüket, mi sem bizonyítja jobban minthogy az ígért február 15-i kezdési idő helyett már február 10-én tovább folytatták a tavaly megkezdett munkát. Egyébként az új csarnok épületének munkálatai az ütemtervnek megfelelően folynak annak ellenére, hogy az építőket a nagyarányú talajvíz is akadályozta az építkezésben. Két esztendeje annak, hogy a hányatott sorsú magyar mezőgépipar legújabb szervezeti változtatását végrehajtották: 1976 januárja óta ismét a Kohó- és Gépipari Minisztériumhoz tartozik ez a fontos alágazat. Több mint két tucat különálló vállalatból 15-öt alakítottak, ide vonván a fő erőket; néhány, eredetileg mezőgazdasági gépet előállító üzemet pedig átprofilíroztak. Ennek az intézkedéssorozatnak valameny- nyi feszültségpontját — sokak szerint — máig sem sikerült teljesen feloldani. Ám erre — legalábbis a szervezeti változtatásra aligha érdemes bővebben kitérni, hiszen érdekesebb az: mi jellemzi mezőgazdasági gépgyártásunk mai helyzetét? E csakugyan életbevágó kérdésre legutóbb például az országgyűlés mezőgazdasági és ipari bizottságának együttes ülésén is választ kerestek. A képviselők, aszerint, hogy- milyen területet képviseltek a tisztségviselők pedig hogy melyik tárca színeiben szólaltak meg — igencsak eltérő értékelést adtak. A mezőgazdászok közül az egyik például rendkívül elmaradottnak minősítette a mezőgépipart, hangsúlyozván, hogy a jelenlegi követelményeknek nem tesz eleget. Akadt, aki az elmúlt 15 év eredményeit értékelte rendkívül szerénynek; mások nem ilyen átfogóan, a részletek gyenge pontjaira mutattak. Elhangzott, hogy az ipar nem egészen azt gyártja, ami a mezőgazdaságnak kell, és baj van az alkatrész- és importgépellátással. De szóba került a mezőgazdasági üzemek szervezetlensége is, ami a gépek kihasználását rontja. Azon valóban lehetne meditálni, hogy e minősítések mennyire általánosak, vagy mennyire egyedi jelenségekre utalnak, de azon nem: a problémák valósak, azokat nem csak a mezőgazdászok túlzott aggodalma táplálja. Mert tény, ama kormánydöntés a mezőgépipart teljesen új alapokra kívánta helyezni. Sőt, minden korábbinál ütőképesebb, korszerűbb feltételeket is nyújtott azzal, hogy a 14 kiemelt gépgyártási feladat mellé 15-iknek felvette a mezőgép- és élelmiszergép-gyártást. A döntés nyilvánvalóan e sajátos alágazat jelentőségének növekedését is aláhúzta. E döntés után úgy tűnt: a mezőgazdasági korszakváltáshoz igazodva, a mezőgépipar végre kilábalhat a maga mögött hagyott évek bajaiból, s igazi, erős támasza, hatásos segítője lesz a mezőgazdaságnak. A kilábalás meg is kezdődött, az elmúlt két évben számos intézkedés született. Kezdetét vette az új fejlesztési koncepció kidolgozása is. Ám a kedvező jelek mellett számosak a nyugtalanítóak, vagy olyanok, amelyek ugyancsak megkérdőjelezhetők. Amikor az 1 hektárra jutó gépi állóeszközérték megközelíti a 30 ezer forintot —, s ez önmagáért beszél —, továbbra is napi gond, hogy az erőgépeket azért nem lehet megfelelően kihasználni, mert nincs elegendő munkagép hozzájuk. Más szóval: traktorok dolgában jól, a egyre jobban állunk — a megfelelő ekék, s más talajművelő eszközök nem mindig beszerezhetők. Illetve —, ne siessük el az ítéletet. Sok szakember szerint ugyanis a nagy — például Rába—Steiger-traktorok mellett kisebb, 100 LE-ős erőgépekre is szükség lenne, de ebből nagyon kevés van. Másrészt —- a mezőgazdasági üzemekben nem sikerül megvalósítani a célszerű egységesítést, mert évről évre új, eltérő típusokhoz juthatnak csak hozzá. Érdemes szemügyre venni bármely gazdaság termelőszövetkezet műszaki adminisztrációját és gépállományát: azonnal kiderül, hogy nem csak az újabb és újabb gépcsaládok tarkasága ad munkát az anyag- beszerzőknek, hanem az is: a leggyakoribb gépkocsitípusokhoz sem lehet beszerezni fődarabokat, alkatrészeket. És ezek a tipikus, állandóan vissza-vissza- térő gondok bizony elkedvetlenítik a mező- gazdasági üzemek vezetőit, dolgozóit. Jól tudom: irreális igény azt várni, hogy egyetlen átszervezés automatikusan megoldja egy olyan alágazat valamennyi problémáját, mint amilyennel a mezőgépipar küzd. Ám azt is tudni kell: az ilyen természetű ügyekben a türelmetlenség nemhogy segítene, hanem hátráltat; csak bajt okoz. Dehát azt sem lehet elhallgatni, hogy nem a mezőgazdászok a „türelmetlenek", hanem az élet; a parancsolóan növekvő igények a mezőgazdasággal, az élelmiszeriparral szemben! Fokozódnak belső ellátási és exportfeladatai, miközben a mezőgazdasági munkaerő-tartalék kimerült, s utánpótlásra nem, csak további, rendszeres apadásra számíthat. Ebből a szempontból nézve a dolgokat megértjük: miért az aggódás, s miért nyilvánul meg a szenvedély, a fölfokozott felelősségérzet — egy- egy mezőgazdasági szakember véleményében, panaszában. S. ha jól meggondoljuk — a mezőgépipar helyzete nem ipari, vagy mezőgazdasági bel- ügy. Az V. ötéves terv, az elmúlt években napvilágot látott párthatározatok, különösen a tavaly október 20-án megjelent — egyértelműen aláhúzzák, hogy az ország, a megya alapvető érdeke a mezőgazdaság és élelmiszeripar gyors korszerűsítése, lehetőségeinek teljesebb kiaknázása. Márpedig ehhez nélkülözhetetlen a mezőgazdaság igényeit harmonikusan, alkotóan kiszolgáló háttéripar.' Manapság, amikor eme! ok — okozat emlegetése szinte magától értetődik — aligha kel! különösebb bizonygatás, hogy a mezőgazdaság és az ipar kapcsolatát, együttműködését minden eszközzel javítani, erősíteni kell. S, hogy az azonos érdekek fölismerésén túl — haladéktalanul fölgyorsítandók mindazok a programok, amelyek ezt a népgazdaság szempontjából alapvetően fontos együttműködést eredményesen szolgálhatják. m. L I Jelentéa a háttérből Nélkülük nem Ugyan — gondolkodik el az ember — hányán, meg hányán vannak olyanok, akikről csak úgy szoktak fogalmazni: fogak a kerékben. Amolyan kis láncszemek. Hézagpótlók. Nem örökkön örökké reflektorfényben, ellenkezőleg: a háttér sötétjében állók. Akik beidegződött munkamozdulataikkal viszik végbe mindazt, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a „nagy kerék” forogjon... CSAK ANNYI FILLÉR Rám mosolyog szemüvege mögül és szabadkozik: — Nem tudok én, higgye el, mit mondani magának! öregedőiéiben vagyok. Meg any- nyira jelentős személy semhogy énrólam írjon. — S, ha nem adna üzemanyagot a járműveknek? — Hát... — néz fel, s látom, fontolgatja, mit mondjon — akkor... megállna a tudomány. — És nevet. — Töltetlen tankok miatt leállna a Volán 2. számú Vállalat tevékenysége. Hiszen gépjármű benzin nélkül... — Tudnának helyettesíteni. — Emigyen Kiss Ferencné rém érzi magát felelős személynek a vállalatnál? — Mondtam: kicsi vagyok én... De tényleg. Belül érzi munkája jelentőségét. Hiszen egy műszak alatt több mint tizenötezer liter üzemanyagot könyvel el magának a kiadott tételek listáján amihez nem is számítjuk a különböző olaj- és kenőanyag-féleségeket Tíz éve dolgozik a Volán 2. számú Vállalat központi telephelyén az ötvenkét éves asszony, akit mamának is szólítanak a fülkéből leugró sofőrök. Meg néha másnak ÍS-M — Azt lenyelem — mondja. — Mindenki lehet ideges. Hiszen a fáradtság, a feszültség, a hajtás, néha olyan szavakat is kihoz az emberből, amiket egyébként, nyugodt körülmények között ki sem ejtene. — ön megértő? — Az vagyok. — És két évvel nyugdíj előtt álló. — Igen megöregedtem. De, hát ez az élet rendje. — Mit kívánna még magának? — Mit? Egészséget. Ezt, semmi mást. S maga nekem — kérdez vissza. — Csak annyi fillér nyugdíjat- amennyi üzemanyagot még a hátralevő idő alatt kiad. — Két lottófőnyereménnyel felérne — nevet munkatársaira, s mondja: — Nem a pénz a lényeg! Hanem, hogy érzem: kellek itt, megbecsülnek. SZÁMOLJA A ZSlRZÓS Kertész Miklós viszonylagos nyugalomba helyezte magát: ott áll társai körében, hátát nekivetve a szervizműhely melegre nem fűtött falának, s a brigádvezető eligazítását hallgatja. Int neki kísérőm, lépjen már közelebb hozzánk, ha ideje engedi, néhány szó váltásának idejére. Biccent, s jön. — Maga a zsírzó? — Az egyik. — Mi a feladata? — Csodálkoznék azon, ha nem találta volna ki ... — Szóval, kenőanyaggal látja el az ide beérkező gépjárművek azon alkatrészeit — próbálom visszaadni a labdát —, amelyek üzemközi működéséhez elengedhetetlenül szükséges a kenőanyag. sikerült volna — Eltalálta. Pontosan ez a feladatom. Minden busznak, ami ide beérkezik, harminc- harmincöt- vagy —, s számolni kezd, de aztán kis helyesbítéssel helybenhagyja a fejből azonnal kimondott számot — ennél egy-kettővel több olyan alkatrészét kell bezsíroznom, amelyek forgalom- biztonsági, üzemeltetési, s más okok miatt szinte életbe vá- góak. Nem. ne higgye, talán túlzók! El tudja képzelni, mit jelenthet egy utasokkal dugig tömött busznál, ha beragad a szervokormány? Vagy, ha nem mozog egy csapszeg? — Életet is menthet. — Igen. S jelentős összeget lehet a mi lelkiismeretes munkánkkal megtakarítani. Mert nem mindegy, meddig üzemképes egy busz. Tudja, mennyibe kerül belőlük egy- egy darab? Kertész Miklós hét éve dolgozik ezen a munkahelyen. Mondják róla, becsületesen. Állítólag, ha az utcán megy is, meg tudja mondani. miért csikorog a busz valamelyik alkatrésze. DE NEM A LEGÖREGEBB Mikor azt mondták Képesi Gyuláról, hogy a vállalatnál legtöbb időt eltöltött dolgozó, hatvan körüli, munkától hajlott hátú embert képzeltem magam elé. De hát — nem! — ötvenegy éves vagyok. — És itt a Volánnál? — Huszonkilencedik évemet húzom le. Képesi Gyula autószerelő. Miként mondotta: így kezdte, azt csinálja, s szeretne még az is maradni néhány évig. *- A nyugdíjon túl is? — El tudnék dolgozgatni nyolcvanéves koromig. Mert szeretem, mert ez az én világom. Csak hát tudja... Nincs az nekem sem megírva, hogy világéletemben egészséges leszek. vagy nem történik velem semmi. Elgondolkodik, nem háborítom, s aztán kérdés nélkül vall életéről. Karancskesziből jár be. Egészen pontos dátum szerint 1949. október harma- dika óta. Ponyvás teherautón szállították be őket akkoriban az AKQV-höz, most meg olyan kényelmes panorámabuszok viszik-hozzák. hogy — mint mondja — a világon sincs ezeknél kényelmesebb. Nem is véletlenül, tekint fel, hiszen világmárka már a magyar IKARUS. Számolgat aztán ő is: negyven-negyvenöt típusú autót, buszt és tehergépkocsit javított, mióta a szakmában van, de soha olyan „kutyát” nem még. mint amilyenek a hatvanas évek elején ..kijött”, s azóta lefutott magyar ÁMG-buszok voltak. — Megváltás nekünk ez a mostani konstrukció. Nincs is vele annyi baj, könnyen hozzáférhetők, áttekinthetők. Hiába — ismétli meg — nem véletlenül fut annyi belőlük a világon. Képesi Gyula most társaival a járművek lelkeit: a sebességváltókat. a kormány- szerkezeteket, futóműveket javítja, s náluk újítják fel a már ugyan elhasználódott, de felújításra még alkalmas alkatrészeket. — Van munkája elég? — Van. Akkor sem lenne kevesebb, ha a két fiam besegítene. — Ök hol dolgoznak? — Ugyan hol lehetnének? Itt! A kisebbik karosszérialakatos. A másik meg gépkocsielőadó. — összetartozunk mi, látja — mosolvodik el. Valóban. Ö. a két fia. s megannvian, akik kevésszer kerülnek a jelképes reflektorok fényébe. Da akik nélkül... Karácsony György Hagyományos termékeik, az írószerek mellett, kisirodagépe- kct is gyártanak az írószer Szövetkezet salgótarjáni üzemegységében. Lyukasztógépeket, tűzőgépeket szerelnek a csarnokokban, melyet osztrák megrendelésre szállítanak. 1978-ban a kisirodagépek 150 ezer dollár árbevételt hoznak a szövetkezetnek. Képünkön: pneumatikus adagolóberendezéssel felszerelt korszerű, automatikus présgépen készítik a tűzőgépek alkatrészeit. A gépet Dávid Ibolya ellenőrzi. — kj — / Jutalom a szocialista brigádoknak Tavaly hét kollektíva nevezett be a szocialista brigádmozgalomba a cserhátsurányi Szabadság Termelőszövetkezetben. Az értékelő bizottság szerint három állattenyésztő kollektíva érdemelte ki jó munkájával a szocialista címet. Figyelembe véve egy-egy brigád létszámát, jelentős jutalmat vettek át a zárszámadő közgyűlés után. Pénzjutalmat kaptak azok is, akiknek nem sikerült elérni a címet, de vállalásaik zömét teljesítették. A versenyben résátvevő hét brigád — három szocialista — részére jutalomképpen 42100 forintot fizettek ki. NÓGRÁD - 1978. február 19., vasárnap 3
