Nógrád. 1978. január (34. évfolyam. 1-26. szám)

1978-01-13 / 11. szám

filmjegyzet Csak egy asszony A „szerzői film” kifejezést manapság gyakran használják. Az olyan alkotásra szokták rá­ütni ezt a műfaji pecsétet, melynek rendezője személyes mondanivalóját fogalmazza meg- A film — e definíció sze­rint — akkor „szerzői”, ha írója (kigondolója) és rende­zője (megvalósítója) ugyanez a személy. Én nem nagyon szeretem, sőt kifejezetten erőltetettnek tar­tom a szókapcsolatot. Az a vé­leményem ugyanis, hogy kva­litásos filmek egész , sorának nem a rendező és nem az író az első számú embere. Ha­nem más közreműködők. Például az operatőr (Szergej TJruszevszkij, a Szállnak a dar- vak felvételeinek készítője nem egy műben nőtt a felvételeket irányító rendező fölé). Vagy a színész. Ki vitathat­ná, hogy a Krisztina királynő című amerikai sikerfilm Gre­ta Garbo utolérhetetlen játé­kának köszönheti viszonylagos értékeit. A művésznő szemé­lyisége összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a rendező — Mamouliané —, akit a jobb lexikonok meg sem említenek. A Csak egy asszony című francia dráma (Jean-Louis Bertucelli műve) ugyanabba a kategóriába tartozik, mint a Krisztina királynő. Ezt a fil­met is rendezték, fényképez­ték, vágták, zenét szereztek hozzá, jellegét és minőségét mégsem ezek az összetevők ha­tározták meg, hanem egy zse­niális színésznő teljesítménye! Az illető — noha neve jól csengő a filmművészet világá­ban — nem tartozik a leg- néoszerűbb sztárok közé. Van­nak nála sokkal szebbek és évekkel fiatalabbak. Neki más erénye van: a sugárzó tehetsé­ge. Annie Girardot — kétség sem fér hozzá — „szerzői film” főszereplője a Csak egy asz- szonyban. A szerző: ő maga. Miről szól a történet? Szok­ványos és banális helyzetek fogják össze a sztori pilléreit. Látunk egy házasságot, me­lyet az unalmas megszokás és a nem éppen tisztességes meg­egyezés abroncsai tartanak össze. A feleség forma szerint otthon van. Valójában szere­tőt tart és hármas malomban őröl: munkahelyén (vezető be­osztású orvos), barátja lakásán és anyai státusában. JCét gyermeke tudja az igazságot, Francoise azonban egyelőre nem szánja rá magát a hely­zet megváltoztatására. Elvál­hatna (ezt a fiú szeretné), ki is adhatná lovagja útját, ő azonban makacsul járja a ma­ga útját. Teheti, mert férje — a jó pozícióban levő tisztviselő — áldását adta az életvitelre, sőt elégedetten asszisztál a ko­médiához. A hirtelen és váratlan be­tegség kavarja fel az állóvi­zet. Francoise Gaillant dok­tornő tüdejét gyilkos kór támadja meg. Az asszony­nak számvetést kell vé­geznie. „Lelki nagytakarítá­sának” eredménye: úgy érzi, a harmadik fölösleges, a csa­lád viszont nélkülözhetetlen. A férj is az. Bár korábban min­den kaput becsuktak maguk mögött, most közeledni kez­denek egymáshoz. Az asszony aláveti magát a műtétnek. A Csak egy asszony című filmnek (mely önéletrajzi írás alapján készült) vannak élet­szerű helyzetei és illogikus fordulatai. Mindenesetbe jóval tölíb a séma benne, mint az eredeti megoldás. A kórházi „belsőben” hitelesnek érezzük az atmoszférát, a családi ösz- szejövetelek némi humorral áb­rázolt szertartásossága is _ fi­gyelmet kelt, viszont Francoise cselekvéseinek pszichológiai mozgatórugói meglehetősen háttérben maradnak. Csak egy konfliktust említek: a beteg­ség felfedezése utáni szakítást. Kurtán-furcsán hagyja ott az asszony partnerét, magyarázat és védekezés nélkül. Ilyesmi persze előfordul az életben, nem is a motívum ellen ber­zenkedem. az olyan szívós és tisztességes nők azonban, mint amilyen Francoise, nem így szoktak szakítani. Bertucelli — gondolom — nem a polgári er­kölcs bázisait igyekezett erősí­teni Francoise visszatérésével (ezt a morált előzőleg a film­ben alaposan megcsúfolják). Akkor hát miért az ömlengés, egymástól már menthetetlenül elhidegült férj és feleség kö­zött? Egymásba kapaszkodás, kihunyt tüzek parazsának me­legítése, naplemente előtti harmóniakeresés? Talán ez is, az is, amaz is. Kár, hogy a befejezés kicsit rózsaszínűre si­keredett. Didaktikus. Erőtlen. Kiszámított. Annie Girardot — mint a kivételesen nagy szerepjátszók — valamennyi pillanatot élet­tel tölt meg. A banális pilla­natokat is. Mint szerető ellen­állhatatlanul érzéki. Munka­helyén példamutatóan lelkiis­meretes. A családi fészekben — milyen furcsa ezeket a sza­vakat használni Francioíse „hátországára” vonatkoztatva — kellőképpen tapintatos. Sze­mének fénye már kissé meg­tört, ráncok ülnek a szája szé­lén. Elég nagy súlyokat cipel a vállán: a szép egzisztenciát, melyet megteremtett magának, bőségesen beárnyékolják ma­gánéletbeli kudarcai. Házassá­ga zsákutcába jutott. Barátja csak az ágyban igazi társ, gye­rekei már-már elfordulnak tő­le. És ebből a Francoise-ból, aki ráadásul a halál peremére érkezik, mégis ragyog az em­beri szépség. Nem alakosko- dik, nem taktikázik, nem pa­naszkodik. Erővel és méltó­sággal viseli a csapásokat. An­nie Girardot alakításának ez a rokonszenves vonás adja meg az igazi bóját. A Csak egy asszony —csak egy film a sok közül.' Nem határkő és nem remekmű. Ha egyszer, sok-sok év nviltán felidézzük, a zseniális Annie Girardot, arca fog előttünk megjelenni. A szomorúságában is gyönyörű arc, melyen ott tükröződik egy gazdag élet minden tapasztalata: öröme, bánata, elragadtatása, csalódá­sa, vágya, sikere, határozott­sága, erőtlensége. (S. f.) tévéajánlaiunk Mai 16.35: Oroszországról dalo­lok Különös sorsú költő volt Szergej Jeszenyin, a múlt század szülötte. Konsztantyi- novóban született 1895-ben. Mint parasztköltő tűnt fel a cári Oroszország irodalmi éle­tében, s lett a főúri szalonok „földszagú” kedvence. A forradalom után bejárta az országot, de a szegény muzsikvilág letűnése elkese­rítette. Zajos mulatozással, botrányokkal igyekezett „fe­lejteni”. Feleségül vette a ná­la 17 évvel idősebb Isadora Duncant, a Szovjetunióban vendégszereplő világhíres táncosnőt, akivel utóbb világ­körüli utat tett. Csalódások­kal tért haza, s bár élete kis­sé nyugodtabbá vált Tolsztoj unokájával, Szofjával kötött házassága idején, 1925-ben egy leningrádi szállodában önkezével vetett véget életé­nek. Szergej Jeszenyin verseit idézi meg a bemutatásra kerülő szovjet portréfilm. A magyar tudomány arcképcsarnokából Bemutatjuk Vámos Tibor akadémikust Az intelligens robot né­hány éve még az álmok vi­lágába tartozott. Legfeljebb a sci-fi írók vették komolyan. 1977-ben azonban annyira re­alitássá vált a témával fog­lalkozni, hogy egy kis budai mellékutcában, néhány perc­nyire a Móricz Zsigmond kör­tértől már a gyakorlati rész- problémákon dolgoznak. A „műhely”, ahol mindez törté­nik, a SZTAKI, a Magyar Tudományos Akadémia Szá­mítástechnikai és Automati­zálási Kutató Intézetének épülete, a Kende utcában. És aki a kutatásokat irányítja, olyan ember, akinek életútja is van legalább annyira ér­dekes, mint a téma, amellyel foglalkozik. Vámos Tibor 1926-ban szü­letett Budapesten. Már egé­szen fiatal korában nagynén­ién, Vámos Ilonán, a kommu­nista mozgalom későbbi már­tírján keresztül bekapcsoló­dott a munkásmozgalomba. 18 évesen munkaszolgálatra hívják be, majd a szombat- helyi hadbíróság izgatás vád­jával bebörtönzi. A szovjet csapatok szabadítják ki bör­tönéből 1945. márciusában, és kevéssel később , már a Bu­dapesti Műszaki Egyetem gé­pészkarán elektromos sza­kon kezdi meg nemcsak ta­nulmányait, de mozgalmi munkáját is. 1949-ig diák, közben az egyetem párttitká­ra, a MFESZ lapjának, a Fi­atal Magyarországnak a szer­kesztője, és még egy sor más feladatot vállal, és old meg. Az iparban dolgozik az iparo­sítás hőskorában: 25 évesen az Inotai Erőmű villamossze­relési munkáit vezeti, majd 26 éves korában a Dunaújvá­rosi Erőmű építésének veze­tője. Mint mondja: teljes hit­tel járta végig ezt a nem könnyű utat — és nem bánta meg. A tudományos kutatómun­kába 1954-ben kapcsolódik be. A VILLENKI, a Villamos Energetikai Kutató Intézet ke­retében készül kandidátusi disszertációjára, amelyet 1958-ban véd meg. Témája: Dobos szénportüzelésű ka­zánok szabályozása. Az inté­zetben (ahol egyébként ő szervezi meg az ellenforrada­lom után az MSZMP helyi bizottságát, és annak titkára­ként 1964-ig dolgozik) az au­tomatika osztály vezetője lesz. Itt és ekkor fordul ér­deklődése az automatika, a szabályozóstechnika és az ez­zel összefüggő számítógépes irányítás felé./A tudományok doktora címet már e téma­körbe vágó értekezéssel szer­zi meg. az energetikai opti- matizalás kérdéseit kutat­ja. Az első magyar számítógép, az M—3 programkészítői közé tartozott, nevetve emlékszik vissza: a programot úgy és alücor készítették, mikor a gép még meg sem érkezett. 1984-ben az MTA Automati­zálási Kutató Intézete (a mai SZTAKI jogelődje) igaz­gatóhelyettesévé, majd 1971- ben igazgatójává nevezik ki. Párhuzamosan kapott meg­bízatást az MTA Számítás- technikai Központjának ve­zetésére is. 1973-ban egyesül a két intézet mai formájá­ban, azóta is Vámos Tibor a SZTAKI igazgatója. 1973- ban választják az Akadémia levelező tagjai sorába. Szék­foglalója már jelzi a jövő ku­tatási vonalát, címe: Az alak- felismerés nyelvi módszerei. 1969 óta címzetes egyetemi tanár, 1975 óta a Nemzetkö­zi Automatika Szövetség al- elnöke. Visszatérve székfoglalójá­ra: az alakfelismerésnek és a nyelvnek mi köze a számí­tástechnikához és az intelli­gens robothoz? Hiszen e fo­galmak egymástól látszólag távol állnak? — A valóságban annál kö­zelebb — mondja Vámos Ti­bor. — A robot agyául is szolgáló számítógép és a kül­világ közötti kapcsolat egyik legizgalmasabb problémája éppen az alakfelismerés. Hi­szen a cél éppen az, hogy a számítógép ne csupán bonyo­lult lyukkártyaprogramok révén, hanem közvetlen külső információval, kép- és hang­hatásra is vezérelhető legyen. Pontosabban: egy-egy adott feladatot az ember közremű­ködése nélkül, vagy csak köz­vetett közreműködésével ért­sen meg. Ez jelentősen meg­könnyíti. lerövidíti a parancs ember és gép közötti útját. Eklatáns gyakorlati példát is mondhatok: az IKARUS felkérésére jelenleg egy ta­nulmányt dolgoztunk M, amely segítségével remélhe­tőleg az egészségre ártalmas festőmunkahelyen az embe­ri munka egy része géppel lesz helyettesíthető. Az au­tóbuszok lemezelemeinek száma, típusa igen sok. és sokféle. A festődébe időnként más és más elemek érkeznek. Ma még embereknek kell irányítani a gépet, milyen festéket, eljárást alkalmazzon egy-egy elemnél. Ha a tanul­mányban szereplő alakfelis­merő berendezés elkészül, a robot az elébe kerülő leme­zekről emberi beavatkozás nélkül is meg tudja állapíta­ni, annak formája alapján, hogy mit kell vele tennie. A tárgyfelismerés témával 5 éve foglalkozunk, és a gyakorla­ti részfeladatok kidolgozásá­nál tartunk. Nyugodtan mond­hatom: közel állunk egy jó alakfelismerő rendszer ki­dolgozásához. Az alakfelismerésnek egyébként még igen sok gépi alkalmazhatósági területe van a mindennapok világában. Például: ma még laboránsok szemre vizsgálják, számlálják a vérkép alkotóelemeit, ne­héz, fárasztó munkával — és sok tévedéssel. Mindez gé­pi alakfelismeréssel sokkal gyorsabb és pontosabb lehet. De hasonlóan megoldható a sok százezer röntgen-szűrő­fénykép analízise, légi felvé­telek elemzése és hasonlók. — És a sci-fi irodalom „há­zi robotjai” mikor fordulhat­nak elő a hézköznapi háztar­tásban? Ez még nem a jelen fel­adata. A robot sem játék, sem pusztán kényelmi esz­köz ma és a közeljövőben — inkább olyan r\épgazdasági feladatok megoldására való, amelyek közvetve szolgálják áz életszínvonal javulását, mindenki „kényelmét”. A nu­merikus vezérlésű szerszám­géptől a keveréktakarmány- programozásig a számítógépek alkalmazásának már eddig is sokat köszönhetünk, a jövő közvetlen útja az integrált rendszerek, a gyártás-terve- zés-technikai fejlesztés és irányítás számítógépes rend­szeréé. Végül egy kérdés: hogyan kapcsolódik ki a számítógé­pek és robotok kutatója? A válasz sokoldalú emberre vall: az olvasás, a zene, a képzőművészetek mellett a természetjárás Vámos Tibor hobbija. Szatmári Jenő István Gerencsér Miklós A holnap elébe Adv Emire élettörléuele 39 Ez volt az egyetlen epizód, amely megnevettette Adyt esküvője napján. Csúcsára érkezve sokat javult a kedve, próbálta átérezni, hogy okkal lehet boldog. Rövid idilljéből az újabb katonai idézés zök­kentette ki. Tasnádra rendel­ték, ama járási székhelyre, ahonnan Érmindszentet is igazgatták. Nem vált be. Fe­lesége is vele tartott, s abbéli örömükben, hogy szerencsé­sen túljutottak az újabb kel­lemetlenségen, remekül vaká­cióztak Érmindszenten. A köl­tő édesanyja a tőle telhető legteljesebb odaadással járt a fiatalok kedvében, mert hi­szen fia házasságának jobban örült, mint maga az érdekelt Ady Endre. Jól sikerült a folytatás is. 1915 nyarán Bölöni és felesé­ge, Itóka társaságában regé­nyes körutazást tettek Erdély­ben. Ady Endre valami külö­nös nosztalgia következtében makacsul erdélyinek vallotta magát, pedig a Szilágyságban született és Erdélyt Kolozsvá­ron túl soha nem látta. Most bebarangolták négyesben a Székelyföld szívéig, a Hargi­táig, kipróbálva Szováta híres gyógyfürdőjét, ismerkedve- barátkozva Marosvásárhely irodalomszerető értelmiségei­vel. Az erdélyi bolyongás után is folytatódott a nyara­lás, Ady strandolni járt Csú­csán a habzó-morajló Sebes- Körös partjára. De mintha irigyelnék tőle a viszonylag nyugodt napokat, a jobboldali sajtó hangulatot próbált kelteni ellene, mond­ván, hogy a korábban oly hangos költő most bezzeg hallgat, holott tudhatná a ha­za iránti kötelességét Bűnéül rótták fel, hogy nem áll az uszítok közé. Ady Endre na­gyon a szívére vette az igaz­ságtalanságot, keserűen pana­szolta: neki mindene az írás, szenved a némaság miatt de muszáj hallgatnia, mert amit mondhatna, az nem kell. Köz­érzete lassan, de biztosan me­gint elsötétül. Még a könyvek olvasásához sincs kedve, vi­szont az újságokat és a fo­lyóiratokat mohón falja, nem hagyva ki még a Földtani Közleményeket sem. 4 NŰGRÁD - 1978. januái 13., pénUk Hangulatromlásával együtt növekedett az elfogyasztott bor és cigaretta mennyisége. Állandóan panaszkodott ide­gességből eredő gyomorfáj­dalmaira. Kevéske kikapcso­lódást jelentett számára az estéli kártyázás, amikor a nagymamával, Berta nénivel ártatlanul elcivakodtak a lapjárásból adódó félreértések miatt. A teljes elszigetelődés veszélye elől az ősz folyamán néhány hétre Pestre jöttek kapcsolatokat ápolni és úja­kat keresni, főképp a Pesti Napló háza táján, de csak a pénzük fogyott és a kedvük romlott a háborús légkörű, megváltozott fővárosban. Csalódottan tértek vissza Csúcsára. A rosszul sikerült próbálkozást betetézte az újabb sorozási idézés, amely ezúttal Bánffyhunyadra szó­lította Adyt karácsony heté­ben, 1915. december 20-án. Gyanítható, az orvos ak­kor is alkalmasnak nyil­vánította volna, ha hord­ágyon viszik elébe. Bevált. Csinszka felháborodott és kétségbeesett. Az apjával ví­vott harc óta most nyílott először szomorú alkalma, hogy bebizonyítsa Adyért való szívósságát, elszántságát. Valósággal kicsikarta a ható­ságoktól a fölmentést, így megszabadult a költő a ka­tonai szolgálattól. Nem is a fölmentés ténye, hanem az asszony ragaszkodó elszánt­sága hatotta meg nagyon Ady Endrét. Ennek bizonyítéka az Őrizem a szemedet című verse. 1916. január 16-rán kö­zölte a Nyugat, amelynek Ady változatlanul főmunka­társa volt, és épp erre való tekintettel kapott fölmentést, de kötetet nem mertek ki­adni tőle, respektálandó a hisztérikus háborús hangu­latot. Néha azzal vádolták a köl­tőt, hogy adott esetben a ba­rátaival szemben sem volt kíméletes, de az igazság az, hogy erős érzelmi kötődéssel tudott ragaszkodni. 1916. ja­nuárjára megint sokat ha­nyatlott egészségi állapota, mégis elment Zilahra • nagy­betegen, amikor értesült Kincs Gyula haláláról. Meg­rendültén, zokogva borult egykori igazgató-tanárának koporsójára, majd megírta a Pesti Naplóba a sirató ver­set: Kincs Gyula emlékére. Tavasszal ismét gondosabb gyógykezelésre szorult. Csinszka elkísérte Budapest­re, de anyagi fedezet hiá­nyában nem maradhatott mellette a Városmajor szana­tóriumban, így a fiatalasz- szony haza utazott Csúcsára, Ady pedig néhány hét alatt szépen rendbejött. Belekós­tolt a régóta nem gyakorolt szabad legényéletbe, pillanat­nyi meggondolatlanságában válást emlegetett és nem egé­szen indokoltan azt hajtogat­ta, hogy elege van már a „csúcsai rabságból”. De ber­zenkedése csak addig tartott, míg Csinszka meg nem ér­kezett. Felesége tudomást sem vett az alkalmi udvar­lásokról, sértődés nélkül ren­det teremtett, és Ady hűsé­gesen, hálásan udvarolt fia­tal feleségének egész pesti tartózkodásuk alatt, majd zokszó nélkül, sőt kívánkoz­va tért vissza a „csúcsai rab­ságba”. Ügy látszott, egészségi ál­lapota kielégítő marad. Er­délyi magányában se nem romlott, se nem javult egy ideig fizikai és lelki közér­zete. Drámái fordulatot csak az őszi hadi események idéz­tek elő nála. 1916. októberé­ben a Román Királyság had­üzenet nélkül belépett a há­borúba, csapatai egyik nap­ról a másikra elözönlötték a Székelyföld és ■ Dél-Erdély nagy részét. Csúcsa közvet­len hátországgá vált. Ady szeme láttára egyik csapat- test a másik után vonatozott el házuk alatt a frontra, visszafelé a sebesülteket szál­lították, a vasúttal párhuza­mos országúton pedig a me­nekültek ezrei futottak az ország belseje felé. Adyt tel­jesen összetörték az élmé­nyek. Személyes tragédiájá­nak érezte az emberek szen­vedését, bármelyik oldalon is viselték el a megpróbálta­tásokat. Állapotát, tiltakozá­sát, erkölcsi felháborodását örökíti meg az ekkor írott Ember az embertelenségben című verse. (Folytatjuk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents