Nógrád. 1978. január (34. évfolyam. 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
A parancsnok kívánsága TV agy tiszteletben tartja 1 ' a falu népe a csendesen csörgedező Harangozó-patak partján épített tűzoltószertárat. A templomban nincs olyan rend, mint abban. Készenléti állapotban a fényesre csiszolt tűzoltó-felszerelések, a gépek indulásra készen. Az egyesület kapott egy piros színű mindent tudó tűzoltóautót, az is ragyog és kész a „bevetésre”. Olyan áj- tatos a csend ebben az épületben, hogy meghatódik tőle az ember. Gordos István, a községi pártalapszervezet vezetője, aki maga is tagja a tűzoltó-egyesületnek, a látszatát is kerülve a szerénytelenségnek, különböző fej- mozdulatokkal a falon levő oklevelekre tekintget. De aztán jobbnak tartja, ha szóval hívja fel rá a figyelmet. — Az elismerések... Körben a falon, akár egy babérkoszorú, szép keretekben elismerő, dicsérő és minden rendű oklevél is hirdeti, hogy Egyházasgergén a tűzoltóegyesületi munkát nagyon komolyan veszik. Pedig hosszú időre visszamenőleg nem emlékeznek fűzre a faluban. A tűzoltók többet vonultak ki az árvízvédelemhez, mint tűzhöz. Sem az egyik, sem a másik nem jó, mert mindkettőt a lakosság sínyli meg. Azt mondta Gordos István: — Ezen könnyíteni a mi dolgunk. És a parancsnokunk azt szokta mondani, hogy akkor dolgozik jól a tűzoltó, ha nem kell tüzet oltania... Ez nagy igazság, amit ők is a saját kárukon tanultak meg. Emlékeznek, hogy az ötvenes évek elején Gordos Béláéknál kint a kenderföldön volt tűz. Ügy beszélnek róla, hogy nagyon kemény tűz, amit a gyufával játszadozó gyerek okozott. De azóta az egyesület, ha nem is látványosan, de talpon van és őrködik. — A parancsnok ezt így kívánja — erősítette meg Gordos István az egyesületi törvényüket. A tűzoltóparancsnok nincs is jelen, mégis mindig az ő munkájához kanyarodik a beszéd, Juhász István bányász volt, tűzoltó százados több évtizede az egyesület élén áll, és éppen most, az elmúlt év végén maga az országos parancsnok jutalmazta meg. Kint lakik a faluszélen, a Cinege-völgy felé menet. Csendes a portájuk, amikor a jószágok nem zajonganak. És arról, hogy ne tegyék ezt, maga Juhász István gondoskodik. Amikor ellátja a jószágot, akkor indul a faluba. Jól ismerik már szikár termetét, barázdás arcát, amelyről a türelem sugárzik mindenkor. Nagyon derült arccal mondta is: — Türelmetlenséggel nem megyünk előre. Pedig nekünk csak előre lehet menni... Beszélt aztán az év végi egyesületi közgyűlés , eseményeiről. Ott tartották a tanácskirendeltségen népes testületi tagság előtt, akik résztvevői a munkának. Amikor az idő megengedte, kint a Papsajtoson gyakorlatoztak. Rendszeres volt az elméleti foglakozás, és most, a tél idején pedig a körzetekre osztott falurészeken kopogtatnak a házak ajtaján az egyesület tagjai, hogy ellenőrizzék: helyén van-e a tűzrend, nincs-e valamilyen mulasztás. Juhász István azt mondta: — Nem csupán tűz kell ahhoz, hogy a tűzoltó munkát találjon, tűz nélkül is van belőle bőven. És nekünk az a legfontoáabb: megelőzni a tüzet... Azt mondták a faluban, hogy amíg Juhász István a parancsnok, addig nyugodtan hajtják fejüket álomra a község lakói. Juhász István, a parancsnok nem beszélne erről, de mindenki tudja, hogy valamikor nagyon régen, amikor még idősebb Fekete Sándor volt a helybeli parancsnok, egy fiatal kisfiú mindig ott volt, ahol a tűzoltók gyakorlatoztak. Még ma is nagy becsben tartják az akkori kézi tűzoltófecskendőt, amely most százéves lehet, és ereklyeként őrzik a szertárban. Idősebb Fekete a fiút becsalogatta az egyesületbe. Elmúlt már annak negyven éve is, a parancsnok nagyon csendesen megjegyezte: — Nagyon közel van már az ötven évhez... Azóta a testületben van Juhász István, mert mondani sem kell, az a kisfiú ő volt. Húsz évvel ezelőtt aztán parancsnoknak választotta a testület. Gordos István, aki jelen volt, hangtalanul derült: Visszaesett a tűzoltómunka akkoriban, és megkértük Juhász Istvánt, hozza rendbe, aztán majd keresünk parancsnokot. Hát mi kerestünk. Ot találtuk erre a legalkalmasabbnak... Ez az igazi beszéd. Ahol olyan rend van a szorgalom nyomán, ahol hosszú idő óta elkerülték a tűzvészt az embereik, és ahol a fiatalok oly nagy szeretettel járnak tűzoltógyakorlatokra, az a jó parancsnok munkáját dicséri. Nagyon halkan, de az örömtől kissé megcsukló hangon mondta Juhász István: — Azt szeretném, ha belőlük is lelkiismeretes tűzoltó lenne a falunk javára... Bobál Gyula Veronika Veronika csöpp kis arcocskáján néha már mosoly is látható. Igaz, nagyon ritkán. A szeme, amely kék, mint a nyári égbolt, gyakran borul könnybe. Ilyenkor Veronika elfeledkezik Marika néniről, a kedves, megértő, aranyszívű gyermekfelügyelőről. El a kényelmes szobáról, a finom egédet kínáló asztalról. Nem látja a hatalmas kert szép fáit, a táj megannyi szépségét. Veronika egy dologra gondol ilyenkor. A babájára, amely ott maradt a szülői házban. És az édesanyjára, aki. ha akarta, olyan meleg kézzel tudta simogatni. Ha akarta. Altkor azt is mondta. „Ne félj, kislányom, majd minden jóra fordul. Veszek én neked hatalmas babát. Tudod, olyat, amelyik lehunyja a szemét. Olyan al- vósat. Meg mesélek is. A képeskönyvből, amelyiken az a nagy hintó van. Abból mesélek én teneked... Főzünk jó vacsorát, amit a legjobban szeretsz...” Veronika a maga ötéves kis eszével szívesen hitt az édesanyjának. Hogyne, amikor anyuka a legnagyobb és legerősebb kötelék, amely őt, a kislányt, ehhez a világhoz fűzi. Veronika aztán csodálkozva nézte, hogy anyuka egyre nehezebben ejti a szavakat. Néha már nem is értette, mit mond. Hiába figyelt nagyon... Anyuka beszélt, de már nem hozzá. Az apukát szidta, meg a nagymamát... Mindenkit, aki éppen eszébe jutott. Amit mondott, már nem is lehetett érteni. Legalábbis Veronika nem értette. Csak figyelt féltő aggodalommal. Mint egy megriadt madárfióka. Aztán jött a legrosszabb. Anyuka elfelejtette, hogy ő is a világon van. Még egyszer megnézte a kiürült pálinkásüveget, egy csúnyát mondott, aztán elaludt... Mondtak neki az óvodában is sok mindent. De Veronika szilárdan hitte, hogy anyu megveszi azt az alvós nagy babát. Rövidke életében nagy fordulat következett, ő csak annyit tudott, ahogy egy néni és egy bácsi érkezett hozzájuk. Azt mondták: „Tudod, kislányom, most egy darabig másik házban fogsz élni, mert anyuka beteg. Kapsz új ruhát, cipőt, óvodába fogsz járni. Aztán majd anyuka is meggyógyul, és eljön érted. Addig légy jó kislány. Hidd el, mi csak jót akarunk neked...” így került Veronika a sal- góbányai gyermek- és ifjúságvédő otthonba. Szeretettel fogadták, megsimogatták a fejét, csitítgatták fel-feltörő zokogását. Mert Veronika úgy érezte, egy világ omlott össze. Eltűnt a faluja, a házuk, amelyben élete öt évét töltötte. Már sehol sincs a szomszéd néni, aki nagy karéj zsíros kenyeret adott. Csak idegenség van, számára ismeretlen gyerekek, felnőttek. Másik ágyba fekszik, és nincs sehol anyuka... Sírt, zokogott napokig. Marika néni tudta, milyen fájdalom dúl a kislány szívében. Gyakran az ölébe vette, simogatta, duruzsolt neki. Veronika egyszer felnézett Marika nénire. Nagy-nagy bizalom tükröződött a szemében. Ügy mondta, mint, aki titkot árul el. Csöppnyi életének titkát, öregesen, szinte felnőttként súgta oda: — Pedig anyuka mennyire megígérge, hogy többet nem rúg be... Veronika úgy-ahogy megnyugodott. Az élete, már ami a szállást, a jó bánásmódot, az evést, a ruhát illeti, megoldódott. Salgóbányáról hamarosan Felsőpeténybe kerül. Amikor iskolás leszhosz- szú évekig Kisterenye, a most elkészült nevelőotthon ad fedelet a feje fölé. Nem maradt magára. De, ki pótolhatná — még a legnagyobb akarat mellett is —, Veronikának az édesanyját, a szülői szeretet, a családot. A feje fölött zúgott a vihar. Máig sem_ tudja miért... Csak annyit tud, hogy anyuka nincs sehol. Marika néni simogatja meg fejét. „Játsszál, kislányom, nézd, milyen szép ez a baba...” Csatai Erzsébet ( Gereuc§ér Miklós: A holnap elébe Ady Endre élettörténete .........hí m*m... M íjjl ■ "ó .i U j -a 35. De a költő, habár hízelgett férfi hiúságának a tizennyolc esztendős lány hódolata, nem akarta elkötelezni magát. Ezért kitért a csúcsai látogatás elől, és arra kérte Boncza Bertát, találkozzanak a semleges Nagyváradon. A lány viszont erre nem volt hajlandó, ragaszkodott ahhoz, hogy az úri illemszabályok szerint először viziteljen náluk a költő. Egyelőre tehát elmaradt a a találkozó, amelyet kétségtelenül a lány szorgalmazott nagyobb ambícióval. Adyt jobban érdekelték legényes passziói, noha a nősülés szándékával egyre többet foglalkozott. Szeptember közepén érkezett vissza Érmlndszentről megszokott budapesti környezetébe. Kedvenc hoteljében, a Magyar Királyban szállt meg, ahol az ismerősök sürgése- forgása közepette töretlen odaadással állt rendelkezésére „Nándor fiam”, azaz Steinfeld Nándor ifjú banktisztviselő, az önkéntes titkár. Merit a munka, kikapcsolódásképpen pedig zajlott a társasági élet. Gyorsan fogyott a Hatvány Lajos jóvoltából kitatarozott egészség, ezért az ősz folyamán megint hosszabb o’henőre szorult a költő. Szállását áthelyezte a nagy forgalmú belvárosból a csendes, majdnem kihalt Hűvüsvölgybe. Itt nehezen viselte el a kényszerű egyedüllétet, könyörgött barátainak, minél gyakrabban 4 NÓGRÁD - 1978. január 8., vasárnap látogassák a budai panzióban. Azok igyekeztek is a kedvében járni, s naponta fölkeresték a Nyugat-beli kollégái. November végén Balázs Bélával tartott egy módfelett csinos, okos, kedves ifjú hölgy. Az alig húszéves szépség — Morzsányi-Boháts Gé- záné, máris özvegy. Ady találkozott az írásaival és becsülte tehetségéért Dénes Zsófiát — mert ő volt a nagy örömmel fogadott hölgylátogató. Gyors és erős vonzalom alakult ki közöttük. Rövidesen, minden habozás nélkül megtartották >az eljegyzést a hűvösvölgyi panzióban. Értesülve a dologról, Balázs Béla ijedt levelet menesztett Ady- hoz: „Szeretni kellene nagyon (már mint Dénes Zsófiát) és azt te nem tudsz. Bandi, légy úr és ereszd el.” Ady igenis úr volt. De nem Balázs Béla közbelépésére hiúsult meg a házasság terve. Dénes Zsófiát súlyos fogadalom kötötte édesanyjával szemben, aki hisztérikusan, szélsőséges tagadással tiltakozott. A barátság azonban mély és tiszta maradt a két művész között. Dénes Zsófiának szólnak mindazok a versek, amelyek Zsukához íródtak. Adyt annyira lekötötte ez a kapcsolat, hogy november végétől a Csúcsáról érkező levelekre sem válaszolt. Télen újra gyengélkedett, orvosi kezelésre szorult. Közben persze a politikáról sem feledkezett meg. Változatlan hévvel támadta az uralmon levő, rövidlátó, kon- zervatívan merev hatalmasokat, akiknek pregnáns jelképét gróf Tisza István miniszterelnökben látta. Tomboló haragjában, nagy veszélyeket érző fájdalmában minden átkát Tiszára zúdította- 1914 január elsején íródott az Enyhe, újévi átok című verse, ilyen elkeseredett sorokkal: Hogy fussanak rá minden nyavalyák, Hogy a törés jó kedvvel törje, Akarásunkat durván az. aki Bánatokig és átkokig gyötörte: Ez a gazember még * lakóin: fog. Feszült, nyugtalan, ideges közérzete nem volt más, mint hiteles rezonálás a kort jellemző egészségtelen, bizonytalansággal teli közhangulatra. (Folytatjuk) Üj skanzen Szlovákiában Nem messze északi határunktól, festői utakon közelíthető meg Szlovákiában a Tu- róc folyó medencéje. Sajátos ez a táj, történelmét, néprajzát tekintve egyaránt. A szlovák nemzeti mozgalmak egyik központja, és a nyelvészek szerint itt beszélik legszebben a szlovák nyelvet. A Túróé folyó mindkét partján értékes műemlékek, várak, várromok, városkák hívják a turistákat. A terület központja a hihetetlenül gyorsan fejlődő, iparosodó Martin. Mozdonygyártása, gépipara, fa- és élelmiszeripara messzi földön híres, de egyúttal kulturális központ is, színházzal, egyetemmel, főiskolával. A város számos látnivalóval büszkélkedik: gótikus templommal, parókiával a régi város erdősítéseivel, újabban azonban a ''áros szomszédságában, Jahodmcké Hájben új látnivaló készül. A Szlovák Nemzeti Múzeum néprajzi intézete nagy szabású szabadtéri múzeumot,' skanzent épít fel, ahol bemutatják 13 etnográfiai körzet jellegzetes népi építészeti emlékét- ötvennél több népi objektumot, tanyai házat, malmot stb. szállítanak ide darabokban, amelyeket azután nagy gonddal építenek újta fel. A tervek szerint a skan-i zen 1990-re lesz teljes, de a korábban elkészült objektumok már addig is látogathatók. Martin közelebbi és távolabbi környéke is sok érdekeset kínál a kirándulóknak. A természetkedvelők a Kis-Fátra csodálatos tájaiban gyönyörködhetnek az év minden szakában, és a téli sportok kedvelői is megtalálják sí- és ródliterepüket. Klimatikus üdülőhelyek, meleg vizű gyógyfürdők is szép számban találhtók a környéken. Aa építészet kedvelői pedig sok kastélyt, templomot, várat kereshetnek fel a környéken. Az új skanzen két jellegzetes falusi háza Készül a fazsindelyes tető
