Nógrád. 1978. január (34. évfolyam. 1-26. szám)
1978-01-31 / 26. szám
Színházi esték A magány és a társtalanság játéka A magány, az emberi társtalanság örök témája a művészeteknek. Feloldását különféle társadalmi berendezkedések más-más oldalról igyekeznek közelíteni, megnyugtató eredményről azonban még korántsem, beszélhetünk. S nemcsak öregek elmagányosodásáról lehet szó. A társtalanság állapota úgyszólván életkortól függetlenül kialakulhat valaki körül, s kétszeresen kísért ez a veszély a szülőföldtől, a hazától, a valaha szeretett és szivünkhöz nőtt utcáktól, emberektől távol. Ez a bizonyos magány a művészi alapanyaga Karinthy Ferenc, az elmúlt szerdán látott, Magnóliakert című háromszemélyes tévéjátékának. A történet valahol a cso- 'dálatos itáliai tájakon játszódik. Csupa békesség, harmónia és szépség minden abban az előkelő szanatóriumban, amelyben az aggastyán, a valaha népszerű író él. Hozzá-- tartozói az ország távoli részén élnek, s a gyermeki gondoskodást egy hivatásos társalkodónőre bízzák, akit az ellenforradalom éve vetett partra itt. A fiatal nő és az aggastyán egyaránt magányosak, mondhatni törvényszerűen egymásra utaltak, mert azt jelentik egymásnak, amiért egyaránt sóvárognak: az elhagyott szülőföldet, a kedves, közös várost, a megfejthetetlen nevű, így immár soha fel nem lelhető utcát, házat. Ez az egymást halvány remények felé vonszoló kapcsolat szakad szét a történések kíméletlen realitásában, hogy útjaik egyszeriben két ellentétes irányba fordulnak. Szép és emberszeretettől áradó történet, amit Karinthy Ferenc ötvenperces tévéjátéka nyújtott, s alighaném kulcsdrámáról van szó; az öreg író alakja szinte kísérteties módon idézi elénk Lengyel Menyhértnek, a Tájfun című, egykor világsikert aratott dráma, s számos más nagy sikerű mű szerzőjének utolsó, olaszországi éveit —, karnyújtásnyira a sóvárgott szülőföldtől. A tévédrámában Páger Antal feledhetetlen élménnyel ajándékozott meg bennünket. Boldog lehet, aki ez élmény birtokosának mondhatja magát a televízió jóvoltából. Megbízhatóan hiteles partnerének bizonyult a mindvégig disztingváltan visszafogott lírai és drámai hevületekben Halász Judit és alkalmazko- dón egészítette ki e kettős hangütését Békés Rita. A műsorhét különben a könnyed, sőt harsány -V-, de ezúttal mégsem fülbánto szórakoztatás jegyében telt. Pénteken a második műsoron egy különc végrendeletén és végrehajtóin mulathattunk a Van aki megteszi, van aki nem című angol filmvígjáték révén. szombaton a Szólj, kis- fecském szólj! című szatirikus hangütésű szovjet vígjáték magyar tévéváltozatát élvezhettük, Tahi Tóth László, Agárdi Gábor, Csala Zsuzsa. Harkányi Endre vérbő komé- diázásábán. míg vasárnap este a Verseny a javából című amerikai fiimburleszk vette alaposan igénybe, ilyen „megterhelésnek” meglehetősen ritkán kitett revetőizmainkat. (b. t.) Az összefogás városa ' A mongóliai Darhan város lakóinak száma elérte az 55 ezret. A tizenhat évvel ezelőtt még jelentéktelen kis vasútállomás ma az ország második legnagyobb ipari központja. ' A szocialista országok, a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország segítségévei épült iparvárosban hőerőmű, húsfeldolgozó üzem, építő- anyaggyár, szénbánya működik. Az egy évvel a határidő előtt átadott házgyár évi 70 000 négyzetméter kapacitásával lehetővé teszi a lakásépítés ütemének meghá- romszorozását. Sok külföldi szakember dolgozik Darhanban, így méltán nevezik a nemzetközi összefogás városának. A helyi szükségleteknél jóval többet termelő cementgyár például csehszlovák segítséggel épült. A külföldön is keresett irhabundát bolgár közreműködéssel épült, évi 700 000 bőrt feldolgozó gyárban készítik. Az élelmiszer-kombinát a szovjet szakemberek munkáját dicséri. A kombinát tejüzemében évente 5 millió liter tejet dolgoznak fel. Ez a mennyiség ellátja egész Darhant, sőt a környező városokat is. Csokoládéfagylaltot és más édesipari termékeket is előállítanak. Más ipari és kulturális létesítmények építésében és felszerelésében magyar és NDK-beli szakemberek vettek részt. A modem, szocialista Darhant gyors ütemű fejlődés jellemzi. Üzemei például az előző ötéves tervben két és félszeresére, a jelenlegiben pedig kétszeresére növelték termelésüket. \ A város lakóinak száma is rohamosan emelkedik, és 1980-ra eléri a 70 ezret. Nagy gondot fordítanak a város szépítésére is. Az elmúlt ötéves tervben több mint egymillió fát és bokrot ültettek., továbbá egy, évi ötvenezer csemetét adó faiskolát is létesítettek. M. Popov Mai tévcaján latunk 18.35: VESZÉLY A címben jelzett veszélyt az ipar okozza, okozhatja a természetben, az emberi környezetben. Ismeretes, hogy az ipar fejlődésével együtt nő a környezeti ártalom is, a vizek, a levegő, a talaj szeny- nyezése. Környezetünk védelméről éppen ezért világszerte törvények, szigorú rendelkezések gondoskodnak. A Horizont szerkesztőség filmsorozatában elsősorban a hazánkkal szomszédos országok környezetvédelmi helyzetével ismerkedhetnek meg a nézők. Hiszen a környező országokban szennyezett, illetve a tisztaságát megőrző levegő, víz —, bennünket, magyarokat is érint. Ez alkalommal az iparilag fejlett Csehszlovákia környezetvédelmi tevékenységéről, gondjairól látunk, hallunk tv-filmet. LUDAS MATVI Matyi másodszor rója le „tartozását” Dübrögi nagyságos úrnak (Újlaki Dénes, Galkó Balázs, Ivánka Csaba) A szolnoki Szigligeti Színház Ludas Matyi című előadását gyermekelőadásként hirdetik a falragaszok. S ebben nincs is semmi kételkedni valónk. A dolog azonban akkor kezdett bonyolulttá válni, amikor az előadást végül is megnéztém a salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központ színpadán. A „nyitás” csodálatos és felejthetetlen. Egy falu vásárterén vagyunk, ahol az emberek — nők és férfiak — mókáznak, kedves népi rigmusokat énekelnek, népi táncokat jelenítenek meg Nádor László karmester munkája a maguk természetes stdlizáltságával a színpadon. Megjelennek a libák, megjelenik Matyi a színen, s a gyermekközönség —, amelynek valóban nincs párja az idősebbek körében — zajos ovációval, gyermeki drukkal és szeretettel övezik őket. De, ahogyan a cselekmény ‘ halad előre, ahogyan egyre inkább kibontakozik a rendezés remek ötletsorozata, úgy kezdem „elveszíteni” a fejem: voltaképpen ez az előadás, a Ludas Matyi nem gyermekelőaaás. Nem hét-tízéves gyerekeknek készült. Megértéséhez legalább az általános iskola nyolc osztályának elvégzése kell. Mert a középiskolások, vagy a felnőttek igazán értik, illetve érthetik azt, amiről itt szó van. Ez az előadás Fazekas Mihály Ludas Matyiia ,— melyet az általános iskola felső tagozatán tanítanak —, és egészében mégsem az; sokkal több annál. Olyan, fajsúlyos kérdéseket taglal, mint a diktátor és a nép, a hatalmi berendezkedés és a nép kapcsolata, 'vagyis olyan gondolatokat fogalmaz meg, amelyeket a jyc-nneknézók magától értetődő módon nem érthetnek mag. 3 e gon a oiatok kifejtésének olyan színpadi megjelenési formái vannak, mint Döbrögi úr kucsmájának „Én” felirata, a büntető törvénykönyv átváltoztatása DTK-vá, tehát Döbrögi törvénykönyvvé. Mindezek ellenére Fazekas Mihály Ludas Matyijának Schwajda György, a színház dramaturgja általi átdolgozása nagyon sikeresnek mondható. Olyan szellemes ötletei vannak, amelyek sokáig emlékezetesek lesznek számunkra, mint például a Matyi libájának Galibára keresztelése (hiszen az eredeti történetben is minden bajnak „ő” az' oka), valamint az úgynevezett Díszletliba kitalálása, amely a szimultán színpad alkalmazásának is gyermekien érthető magyarázatát adja. Az előadás expozíciója remeklés. Libák tucatja tudatja velünk, hogy egy régi történetet látunk — az ő előadásukban. Az előadás végén ugyanez a mozzanat megismétlődik: Döbrögi úr is leveti díszes ruháját és libává változva monoja utolsó szavait. Mindez Schwajda György rendkívüli ötlete, amellyel a több mint két évszázados mesét megfrissíti, maivá teszi. Csakhát olyan magas szintű emelkedettséggel, am; a gyermeknéző számára aligha érthető. A gyermekszínházi előadás a szolnoki Szigligeti Színház előadásainak minden művészeti, gondolati értékért, rendezői és színészi erényeit felvillantja. Szellemes, magával ragadó, ellenállhatatlan. Sziporkázó ötletek sorozatát tárja elénk a rendező, és sziporkázó játék sorozatát produkálják a színészei;, akik szemmel láthatóan kitűnően érzik magukat felvett ruháikban, eljátszott szerepeikben. A közönség — már, amit megírt a játékból — rendkívül hálás is ezért: a szimpatikus szereplőket együtt buzdítja, óvja, inti a veszélytől, az ellenszenveseket pedig hangos szóval ócsárolja. Mind(Kép: — bábéi —) ez azt jelenti, hogy hatásos az előadás, egészében nézve. s azt a kritikusi „óckodást” pedig, amit megpróbáltam részletesebben kifejteni, mintha gyengítené. De csak látszatra, és azokéra, akik nem látták az előadást. Bor József rendező ügyesen választotta meg előadásának jelmeztervezőjét Szakács Györgyi személyében, valamint diszletrendezőjét Székely Lászlóban. A jelmezek egyszerűek és illúziót kellőek, a díszletek pedig teljes egyszerűsé-' gükben. könnyű átalakíthatóságukkal egyenesen zseniálisak. No és a szereplők. Galkó Balázs vézna Matyijában is érezzük az erőt, a nép igazságának megtestesítőjét. Újlaki Dénes pedig olyan bumfordi, korlátolt Döbrögi, akinek minőén felsülésén szívből örülünk. Ivánka Csabáról, vagyis Galibáról mindig tudtuk, hogv kiváló színész és sokoldalú. Most is olyan elemében volt, hogy méltán váltotta ki a hálás nézősereg rokonszenvét. „Liba- partnere”, Baranyai Ibolya elragadóan bájos volt, „felsüléseiben”. Éppen így a többiek: Lengyel István, mint korlátolt szellemi képességű ispán. Cza- kó Jenő, mint' móg korlátoltabb hajdú, Sebestyén Éva fontoskodó javasasszonyként, Veszaley Mária öregasszony szerepében. A leghálátlanabb feladat Gáspár Antalnak jutott: a kutyát, Galiba ellenfelét játszotta, annyi mértéktartással és annyi ellenszenv felkeltésével, hogy ezért csalt a legnagyobb dicséretet érdemli meg. A Lúáas Matyiban jó előadást láttunk, s egében nagyon elhibázott, téves választást. Ez a Fazekas-féle átdolgozott örökzöld meseelőadás tartalmánál fogva valójában nem gyerekeknek való. Sulyok László ♦’* »*• *** «$* *i* «j* »** ♦*« **♦ ej* *2* «2* «2* *2* *2* *2* ♦♦♦ »2* *2* « ' Francois Truffaut pályája rendkívül érdekes szabálytalansággal indult: újságíróból, illetve amatőrfilmesből vált „hivatásos” alkotóvá. A szót nem azért kell idézőjelbe tenni, mert okunk van kételkedni a francia rendező művészetének profijellegében. Más indokolja a megkülönböztetést. Nevezetesen az a körülmény, hogy Truffaut nem tekinti magát százszázalékos értelemben filmgyári embernek (holott kisujjában van a szakma minden csínja-bínja). ö inkább játékos, aki ötleteket szikráz- tat fel a műveiben, mesél, könnyed eleganciával , és ugyanakkor fölényes életismerettel sztorizik erről-arról: a társadalom perifériáira szorult gyerekekről, a végzetes szerelem szorításában elaléló nők- ről, az egzisztenciateremtés nehézségeiről, a családi élet elkerülhetetlen súrlódásairól. Az Amerikai éjszaka című filmesönarcképben Francois Truffaut névjegyet tett a néző elé. A művész ugyanazt a két alaphangulatot ötvözi, mint korábban is: a vidámságot és a komorságot, a derűt és a 4> NÖGRÁD _ 1978. fILM JEGYZET szomorúságot. Nála sohasem lehet tudni, mikor mi következik a jelenetekben — illetve mindig pontosai) tudni, hogy a hősök az élt mindenféle próbájával küszködnek. Van a Truffaut-panorámában valami utánozhatatlan természetesség és elragadó báj — de más is: olykor az ötlet fölébe kerekedik az analízisnek, a tréfa „elnyomja” a lélekrajzot. Mostanában egyre gyakrabban emlegetik a kritikusok, hogy a rendező —, ha nem is merült el a kommercializmus mocsarában, mint néhány pályatársa — megelégszik a súlytalanabb történetekkel, a felszínesebb életképekkel is. Igaz-e a kritika? A Zsebpénz című új Truffaut-filmet nézve hajlamos vagyok igennel válaszolni a bíráló kétely kérdésére. Ebben a laza anek- dotafűzérben gyerekek játsszák a főszerepet — Truffaut kedjanuát 31., kedd Zseb 1 vencei. Egy francia kisvárosban zajlanak az ' események. Az iskolaév rövidesen végéhez közeledik. Amit látunk, mindennap megtörténik vagy megtörténhet ebben a közegben. Rengeteg sztorimozaik kapcsolódik egymásba —egyik vidámabb, másik szomorúbb. A helyzetek számunkra is ismerősek. A szerelmes kamaszfiú forrongása szabálytalan szituációt teremt: rajongása tárgya osztálytársának édesanyja. Ne gondoljunk semmi rosszra, simán megoldódik a „válság”. A srácok lányokat keresnek mozipartnernak. Négyesben hézik a filmet: két fiú, két ifjú hölgy. Tökéletes lenne az egyensúly, ám az egyik fiatalembernek gátlásai vannak. A megoldás pofonegyszerű: a másik kölyök szórakoztatja mindkét kislányt. A szülők azzal büntetik meg a dacosko- dó lánycsemetét, hogy nem viszik magukkal ebédelni. Mire a magáramaradott „közhírré teszi” a kegyetlenséget és pénz irdatlan mennyiségű ennivalóhalmot inkasszál be. Szó esik továbbá a Zsebpénz epizódjaiban egy szerencsés balesetet szenvedett gyerekről és kedves kis mamájáról, egy mostoha körülmények között nevelkedő kamaszról és azokról a veszélyekről, melyek — a mostoha családi viszonyok és az ellenőrzés hiánya miatt — a tanulót fenyegetik. Azért meséltem el ilyen részletesen, a meseelemeket, hogy érzékeltessem: Truffaut most sem jár Godard ösvényein, az ő világa egyáltalán nem életidegen, figuráit kitűnően ismeri — s az is bizonyosnak mondható, hogy az élményanyag tekintélyes része a rendező személyes benyomásainak felidézése. Miért hát az elégedetlenség, a fanyalgáis, mely a szemlélőt — például e sorok íróját — a Zsebpénz nézése közben fokozatosan hatalmába keríti? Truffaut úgy járt, mint Mikszáth sokat emlegetett magyarja, aki szerette kutatni az igazságot, de nem akarta megtalálni. A Zsebpénzben felsejlenek a drámák, aztán mindig elrendeződnek. A komor tragédia pasztellszínű idillé változik. A veszélyek elhárulnak a hősök feje felől. Olyasfajta filozófia fogalmazódik meg a filmben, hogy nincs olyan rossz, melyből végül is jó ne származnék. Aki azt állítja, Truffaut optimista életigenlő, aligha téved. Magam is készségesen aláírom a megállapítást. Csakhogy ezúttal a konfliktusok tudatos megszelídítéséről beszélhetünk. No nem a giccsek szintjén — a francia rendező most is ragyogóan érti a mesterségét és ügyesen „vezeti” a néző szemét —, hanem a jól megcsinált profifilmek színvonalán. Truffaut mániákus tematikai vonzódásai voltaképpen tiszteletet parancsoljak. A Zsebpénzben is kalapot emel az ifjúság előtt, most is meg- süvegeli a mozit, megint hosz- szú tirádában fejtegeti véleményét a civilizáció ártalmairól. Az első két motívum meggyőző. A gyerekek kedvesek, természetesek: a mozijelenet nemcsak komikumával, atmoszférájával is hat: az „eszmei mondanivaló” azonban, melyet a rokonszenves tanító önt szavakba a befejező képsorokban, kiabálóan didaktikus. Ízlések és pofonok különböznek — a mondás igazságát a filmek megítélése nap mint nap bizonyítja. Nemrég tapasztalhattuk, hogy az ök ketten lelkes tapsokra ragadtatta a nyug.iti közvéleményt, nálunk meg csalódást váltott ki a szemlélőkből. Mos itt az ellenpélda. Truffaut Zsebpénz-e mennybeszállt a külföldi bírálatokban. Nem tudni pontosan, miért. Egy film alapján ne ítéljünk. Truffaut — aki a Zsebpénz egyes jeleneteiben megcsillogtatja nagy tehetségét — remélhetően visszátér a Négyszáz csapás hagyományaihoz. Bőven van ideje rá: csak 46 esztendős. (-s -H
