Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)

1977-12-23 / 301. szám

A feladatok a régiek Gondolatok egy tervelőkészítő tanácskozásról Egy értekezlet önmagában még nem záloga annak, hogy utána jobb lesz a köz­művelődési tervezés. De, ha az illetékesek őszintén feltár­ják a hiányosságokat, ha szól­nak az el nem végzett vagy csak részben megvalósult fel­adatokról és tisztán látják, milyen munka várja őket a következő évben, sok haszna lehet a tanácskozásnak. Elin­dító serkentő szerepet kaphat. ilyen volt az a balassagyar­mati tervelőkészítő megbeszé­lés is. amely a napokban zaj­lott le a város és a járás kö­zös szervezésében. Sok hasz­not rejtett magában már a program együttes lebonyolítá­sa is: közösen szólhattak a közös ügyekről, feladatokról. PMCS-vezetők és a megyei közművelődési csoport szak­emberei részvételével. Nem volt könnyű helyzet­ben egyik művelődési osz­tály sem az elmúlt évi beszá­moló összeállításakor. A vá­rosnál az osztályvezető tá­volléte, a járásnál a közmű­velődési terület gazdájának eltávozása nehezítette meg a második fél év munkáját. Nem volt véletlen tehát, hogy az eredmények mellett sok szó esett a hiányosságokról. Vidomusz Béla járási műve­lődési osztályvezető kritikus- onkritikus képet vázolt a '77- es évről. Néhány gondolatot, megállapítást érdemes kie­melni az elhangzottakból — tanulság lehet a jövő évi munka szervezésénél, tervezé­sénél. Nem sikerült folyama­tossá tenni a tanácsi irányító munkát, a tervek megvalósu­lásának ellenőrzését. Gyako­ri tapasztalat, hogy a közmű­velődésben dolgozók akciók­ban, rendezvényekben gondol­kodnak. Csökkent az öntevé­keny csoportok száma — el­sősorban az irodalm^színpa- doké. Ezzel szemben a páva­körök jól, minőségileg javuló szinten működnek. Eléggé mostoha a járás közművelő- désikáder-helyzete: képesített népművelő mindössze kettő van. Három tanul jelenleg, egy középfokú képesítéssel rendelkezik, kilencen képesítés nélküliek. Sikertelen volt a jelentkezettek beiskolázása. Két körzet — Nógrádkövesd és Cserhátsurány — ellátat­lan. Könyvtárban csak öten dolgoznak főállásban. Két új státuszt sikerült betölteni eb­ben az évben: a dejtári könyv­tárba és az őrhalmi művelő­dési házba került függetlení­tett dolgozó. Nem megfelelő a járás ifjúsági klubjainak színvonala, egy-két kivétellel. Mégis, a klubvezetőknek szer­vezett összejövetelen csak ketten jelentek meg, annak ellenére, hogy a tanácsoktól kérték, támogassák a megje­lenést ezen a továbbképzést szolgáló fórumon. Az intéz­ményvezetők sem vették ko­molyan a szervezett megyei továbbképzést. Az egységes — a község állami és tömegszer­vezeti vezetésével közösen ké­szített — művelődési tervek túlságosan intézménycentri- kusak, nem igazán egysége­sek. Ennek több oka is le­het: túlságosan általánosan fogalmazzák meg a minőségi munka fejlesztésének felada­tait. Sok helyen csak idézge­tik oldalakon át a közműve­lődési határozatot, de valójá­ban nem annak szellemében gondolják végig a konkrét te­endőket. Mert nem sokat ér, ha szerepel a tervben: „se­gítjük a községünkben élő cigánylakosság kulturális, életmódbeli előbbrelépését”, ha nincs ott, milyen gyakor­lati elképzeléseket látnak, te­hát dolgozók iskolája, alapis­mereti tanfolyam, cigányklub, művészeti csoport alakítása és így tovább. Helytelen lenne az eredményeket „elhallgatni”: jól töltötték be hivatásukat, teljesítették célkitűzéseiket a rhűvelődési napok (Terény- ben és Bercelen), jobb lett a könyvtárak nyitvatartási rendje, beszerzési tevékenysé­ge és emelkedett az olvasók száma is. Sokat javult az is­kolák és közművelődési intéz­mények kapcsolata, több he­lyen sikeres általános iskolai tanfolyamok folytak — és még sorolhatnánk néhány tényt. De a jövő év tervezésénél a hiányosságok feltárásából kell kiindulni — ennek szel­lemében adták ki az új ter­vek készítéséhez szolgáló út­mutatót is. Balassagyarmat város kul­turális életében több a nagy- rendezvény, sók kedvelt, nép­szerű kiscsoport, klub műkö­dik, jelentős eredményeket értek el a zenei, helytörténe­ti, vizuális nevelésben. Treso Mária közművelődési felügye­lő beszámolójában egyrészt a közös ügyekről, másrészt a közművelődés fejlesztésében érdekelt intézmények, szer­vek. szervezetek és üzemek együttműködésében látott hibákról szólt kritikával. A járási-városi könyvtárban je­lenleg csak az igazgató szak­képzett. Sok munkatárs van gyermekgondozási szabadsá­gon. Ez lehet az oka, hogy a sok rendezvény mellett sem tudja betölteni módszertani, segítő, irányító funkcióját az intézmény, különösen járási vonatkozásában. Mind az üze­mek. mind az intézmények részéről hiányos az együtt­működés. Megalakultak a na­gyobb üzemekben a művelő­dési bizottságok — ezek mun­kájának segítése, a kulturális propaganda, a személyhez szóló informálás biztosítása sok feladatot rejt magában. Másrészt gátló tényező egyes gazdasági vezetők közömbös­sége (a nagy sikerű vetélkedőn, amelyen 15 szocialista brigád szerepelt, az állami, politikai vezetők részt vettek, de az üzemekből gyér volt az érdek­lődés dolgozóik szereplése Iránt). A tanácskozás kérdésekkel, vitával folytatódott, majd a jelenlevő közművelődési szakemberek adtak tájékozta­tást az 1978-as év célkitűzé­seiről, elmondták javaslatai­kat, a konkrét feladatok meg­oldásához. Csak néhányat tu­dunk megemlíteni a számos értékes, segítő javaslatból. A tervek készítésével kapcsolat­ban elhangzott: nem kell gyökeresen új feladatokat ke­resni. A reális, meglevő ala­pokra építve, a társadalmi háttért, az együttműködést erősítve és konkrétan kell ter­vezni. Fontosak az aprónak látszó feladatok: a működési feltételek, az intézmények esz­tétikai állapotának javítása. Ennek igen széles a skálája — a nyitvatartástól a tisz­taságig, a környezet esztétiká­jáig sok tényező ide tartozik. Átgondolják-e kikhez szól egy-egy rendezvény, diffe­renciáltak-e a programok? Az anyagi erők egyesítése mel­lett nem feledkeznek-e meg sok helyen a szellemi erők koncentrálásáról? Több eset­ben elszomorító a válasz... Á rendezvénycentrikusság- ból, a mennyiségi szemlélet­ből fakad az a hiba, hogy az amatőr csoportok, együttesek belső, nevelő funkcióját ke­vés helyen használják ki, nem építenek rá. A szakmai, módszertani előrelépést segí­tené, ha bázishelyeket alakí­tanának ki —> . ahol egy-egy művelődési forma jól bevált, ott szervezzék meg a tapasz­talatok átadásának lehetősé­gét. A tervezőmunkában szem előtt kellene tartani, hogy ne maradjanak ki „ziccerhelyze­tek”: a szakmai műveltség- szerzés vágyára, a politikai továbbképzésben résztvevők hagy számára is építhetnek a népművelők, a könyvtárosok (hiányos például a járási könyvtár ilyen jellegű könyv- és folyóirat-állománya). Ahogy el is hangzott: mind­ezek a feladatok neqj újak. Ez természetes, hiszen a köz- művelődési munka folyamat. Az a cél, tehát, hogy széle­sedjen, sodróbbá váljon. Ak­kor egy év múlva, a harma­dik ilyen tanácskozáson az ideinél közelebb kerül egy­máshoz terv és valóság. De csak, ha jók a tervek! G. Kiss Magdolna Gerencsér Miklós: A holnap elébe Ady Endre élettörténete 22 De most Léda szállásául szolgált az új, városi ízléssel berendezett szoba. Ennek is meg kellett történnie. Léda, aki fölismerte és világra segí­tette Adyban a zsenit, a böl­csőhely meglátoga'-'eát el nem mulaszthatta. Talán ez volt az utolsó szép idill ket­tőjük furcsa. szélsőségek közt hányódó kapcsolatában. Vannak nevek, amelyek hozzátartoznak Ady Endre élettörténetéhez, de emlegeté­sükben senkinek nem telhet 4 NÓGRAD - 1977. öröme. Ilyen név a Szüts De­zső. Viselője bizarr, lehetetlen figura volt — nem ritka a századforduló körüli időben. Szüts Dezső újságíró kolléga­ként került még Nagyváradon a költő társaságába. Szipor­kázó, éleseszű, tehetséges em­ber, bizonyos idegi terheltség­gel, amoráíis jellemmel, kap­ható mindenre, ami meghök- kentésre, botránykavarásra alkalmas. Ady félt a gátlás­talanságától, de szívesen idő­zött társaságában, borospohár mellett, élvezve az egzotikus barát szokatlan és szellemes decembei 23., péntek észjárását. Talán Szüts Dezső volt az egyetlen, akinek éles nyelvétől, érvelő tudományától még Ady is tartott. Ez a Szüts Dezső játszott fő- és dísztelen szerepet, hogy Ady belekeveredett a hírhedt duk-duk afférbe. Za­varos, kínos ügy. S, habár Szüts Dezsőt nem lehet eléggé kárhoztatni a részéről öncélú méregkeverésért, Adyról sem állítható, hogy a dologban tel­jesen vétlen lenne. Akarata ellenére semmilyen döntésbe nem tudták őt belecsábítani. Vázlatosan szólva az tör­tént, hogy Ady Endre teljesen váratlanul megtámadta a Nyugatot az Új Időkben, te­Fekete Gyula: „Nem dolgozó" nők ! HALLGATOM A RÁDIÓ­RIPORTOT: egy fiatalasz­szonyt faggat a ripertemő. Sehogyan sem érzi jól magát a városban a fiatalasszony. Faluról költöztek be, mert a férjét a munkája, a keresete a városhoz köti. Sikerült sze­rezniük OTP-részletre lakást, megszállták az öt gyerekkel, de a fiatalasszony azóta nem találja a helyét. Volt már bi­zony úgy is, hogy itthagyta a férjét, visszaszökött a faluba a gyerekeivel együtt. Pedig szeretik egymást. És jól keres a férje, és hazaadja a pénzt. Százszor kényelme­sebben laknak, mint otthon, a fiatalasszony megsem békéi meg a szép, új lakással, s el­tökélt szándéka, hogy előbb vagy utóbb, de mindenkép­pen visszaköltözik, a gyere­keivel. — De hát miért? — fag­gadta a riporternő: Mert ott sokkal jobb. A gyerekeinek is meg neki is. Nem hatnak az érvek, mi­re a riporternő beveti fegy­verét is: halljuk a magnóról, hogyan marják-szidalmazzák egymást abban a bizonyos falusi utcában az utcabeliek. — Hát ide vágyik vissza? A pletykás, veszekedős szomszé­dok közé? — Oda — mondja a fiatal- asszony. — Mert ott minden­ki ismerős, itt meg mindenki idegen. Hogy összevesznek néha? Ott zajlik az élet, itt meg, az emeleti szép lakásban, megöli őt az unalom. Hiá­nyoznak a rokonok, az isme­rősök, hiányzik az aprójó­szág, a kert. — Miért nem néz inkább körül? Ismerkedett már új környezetével? A házakkal, az utcákkal? Az emberekkel? Nem ismerkedett, és nem is érdekli sem a város, sem ez a tömérdek idegen. Úgysem bírja ő itt sokáig. — Miért nem megy el dol­gozni, — kérdezi a riporter­nő. Elfoglalná magát, és jól jönne az a második kereset ilyen nagy családnak. Nem, a fiatalasszony nem megy el dolgozni, a gyerekei­vel marad. A férje is ellenzi, hogy dolgozni járjon: keres ő annyit, azt mondja, hogy el tudja tartani a családját. És igaz is, odahaza a falu­jukban ennyi pénzből szépen megélnének. De itt mindenért fizetni kell, az OTP-részlet is sokat elvisz, és amit otthon a gyerekeknek ingyen adna a kert, az aprójószág, azt itt méregdrágán kell megvásárol­nia az üzletben, a piacon. Végtére a riportemő hiába győzködött, a fiatalasszony makacsul kitartott a szándé­hát a liberálisokkal szembeni konzervatív szellemi irány­zat lapjában. Közte és az Új Időket szerkesztő Herczeg Ferenc között Szüts Dezső köz­vetített. Az ominózus Ady- cikk 1908. november 15-én je­lent meg, s többek között ezt tartalmazta: „Én nem vagyok semmiféle titkos társaságnak kiküldöttje, elnöke, sőt tagja sem. Nincs közöm az úgyne­vezett magyar modernekhez, s az én állítólagos irodalmi lá­zadásom nem is lázadás. Ra­vasz, kicsi emberek belémka- paszkodhatnak, mert türelmes vagyok és egy kicsit élhetet­len, de oka ennek sem va­gyok. Melanéziában van egy duk-duk nevű társaság, affé­le ősformájú szabadkőműves­ség, ahol a vezér ritkán tud­ja meg, hogy ő a vezér. Ta­lán ilyen vezér lehetek én...” Hogyan kerülhetett sor Ady részéről erre a látványos ész- szerűtlen lépésre? Szüts azt beszélte be neki, hogy a vá­rosi liberálisok teljesen kisa­játítják, sőt kihasználják, márpedig Ady Endre zsenije az egész magyarságot illeti meg. Ha tehát szívesen látja őt az Új Idők, amely ugyan konzervatív, de mégiscsak a nemzeti közvélemény tekin­télyes része nevében beszél, akkor élnie kell a lehetőség­gel. (Folytatjuk) ka mellett: nem nyugszik, míg vissza nem költözhet a falujába. Dehogyis akarok én be­avatkozni olyan, vitába, ame­lyet csak futó hallomásból ismerek. Ha a fiatalasszony jobban érezné magát a szü­lőfalujában egy öreigecske házban is — de udvarbeid ap­rójószág, termő kert, régtől fogva ismerős rokonság-szom­szédság közepén —, mint egy lakótelep modem, emeleti lakásában, annak nyilván oka van, és alig hiszem, hogy holmi maradi gondolkozás volna az oka. Ha apró gye­rekei mellett akar maradni, vitathatatlan joga van hoz­zá. Viszont a férjének 30—40 kilométerről naponta bejárni a munkahelyre — az is ál­datlan állapot. Mondom, nem folytatom a vitát. Épp elég okot ad a tű­nődésre egyetlen elhangzott szó is: miért nem dolgozik a fiatalasszony? Mert, ugye, nem akar el­menni dolgozni, a férje is el­lenzi, hogy dolgozni járjon, vagyis jelenleg nem dolgozó nő a fiatalasszony, és sem­miképp sem akar dolgozó nő lenni. Még a vágyva vágyott falujában sem, hiszen ami szabad, ideje az öt gyerek és a háztartás mellett az ébren­lét 16—18 órájából ez idő szerint marad, azt is az apró- jószáig körül,. s a kertben hasznosítaná. Nem dolgozó nő maradna ő ott is... Annyira belegyökeresedett már a köznyelven, az ú.j- ságnvelvbe. a szónoki nyelv­be ez a félrevezető szóhasz­nálat: „dolgozó nő”, „nem dolgozó nő”, hogy elég so­kan már érteni is az eredeti jelentés szerint értik. Tehát: dolgozó nő az, aki munkával tölti el a napját, nem dolgozó nő az, aki mun- kátlanul. Nem ilyen nyersen, ugyan­ez: ha egy háztartásbeli nő elmegy dolgozni üzembe, hi­vatalba, azzal egy a teljes munkaerőt nyer a népgazda­ság. Vagy: ha a mama 3—4—5 apró gyerekével otthon ma­rad, akkor helyette másoknak kell dolgozni. VAGY: ENNYI MEG ENY- NYI HÁZTARTÁSBELI nő még olyan tartalék, amely, ha bérért-fizetésért munkába állna, teljes létszámában enyhíthetne a munkaerőhiá­nyon. És így tovább. Számolatla- nui idézhetnénk annak a bi­zonyítására, mennyi hibás kö­vetkeztetés gyökerezik ebben a szerencsétlen szóhasználat­ban: „nem dolgozó nő” — és nemcsak a közbeszédben, a közgondolkodásban, de még a szaksajtóban is. A „nem dolgozó” hazug és igazságtalan jelző épp a lé­nyeget sikkasztja el, azt tud­niillik, hogy a háztartásban is dolgozik a nő. És ha fogy­nak a háztartásbeliek, és ha növekszik a bérért-fizetésért dolgozó nők száma, akkor csak a társadalmi és a ne­mek közötti munkamegosztás új rendje érvényesül: vala­hol. valahogyan, valakiknek el kell végezniük továbbra is azt a munkát — többnvire bé­rért-fizetésért — melyet a ház­tartásból kilépő nők idáig in­gyen végeztek. Háromgyerekes mama és háziasszony leveléből idé­zem: „Aki a munkájáért pénzt kap, az dolgozó nő, aki nem kap érte pénzt, az nem dolgozó nő.. Hogy mi minden munkát elvégeztek a nem dolgozónak bélyegzett nők, azt csak mos­tanában kezdjük számba ven­ni, amióta jórészt közgond­dá minősül át a valamikori magángond, a háztartási munka. Mert ha ennyi vagy annyi időt a konyhán sütés- sel-főzéssel töltött el a házi­asszony, akkor valakiknek most nyolcórás munkaidejüket kell a konyhán sütéssel-főzés- sel eltölteni. Mert ha fél órát mosogatott naponta, valakik­nek most nyolc órát kell mo­sogatniuk: ha mosott, vasalt, varrogatott, javította a javí- tandókat, valakiknek most tel­jes munkaidejükben kell mos­ni, vasalni, varrogatni helyet­te. Ha takarított, valakiknek most bérért-fizetésért kellene takarítaniuk helyette — elv­ben. Ám a gyakorlatban elég nagy adag a felsorolt és a fel nem sorolt háztartási mun­kákból továbbra is a magán­háztartások gondja marad, a második műszak terhe marad, azaz: enyivel kinyúlik a napi nyolcórás munkaidő. Még jó, ha férj és feleség legalább egymás közt megvalósítja az új munkamegosztást, és bé­késen megosztozik az otthoni túlórázáson. Mert bizony a háztartási munka elég nagy részét nem vállalta még át az új társa­dalmi munkamegosztás. Vagy a szolgáltatóipar nem győzi teljesítménnyel, munkaerővel vagy a háztartás nem győzi fizetni a kevéssé gépesíthető, tehát szükségképpen dráguló szolgáltatásokat. Nem a kenyérsütés a gond, nem az üzemi konyha vagy a nagyüzemi mosás. Ezek az ágazatok az új munkaerő- megosztásban sokkal keve­sebb embert foglalnak le és sokkal kevesebb munkaidőt, mint amennyi háziasszonyt és házimunkát lefoglaltak a régi háztartások százezreiben. Szaknyelven szólva: itt tehát munkaerőt szabadított fel az új munkamegosztás, és nem is keveset. A lakástakarítás „nagy- üzemesítésére” ugyanazt már semmiképp sem lehet elmon­dani. A gyermekgondozás, a beteggondozás, a legyengült öregek gondozásának intéz­ményes átvállalása pedig még sokkal több munkáskezet, időt, költséget követel, mint a régi háztartásokban, több nemzedékes családokban, amikor mindezt a nem dol­gozónak minősített nők lát­ták el folyamatos, éjjel-nap­pali ügyeletben, ingyen, szü­lői, gyermeki, hozzátartozói — emberi — kötelességből. Térjünk vissza a rádióri­port fiatalasszonyához. Te­gyük fel: kiváltja a munka­könyvét — egy munkást te­hát nyer a népgazdaság. Öt apró gyermekét bölcsődébe, óvodába adja — ezek ellátá­sa viszont az állami gvermek- gondozás élőmunka-szükségle­tét szaporítja, éspedig két- három ember munkájával, s a szociális költségvetés terhét szaporítja havi 6—8 ezer fo­rinttal. És ezen az áron még csak nem is könnyítettünk a fiatalasszony helyzetén. Hi­szen tőle csak arra a nyolc órára vállalják át a gyereke­ket. amíg a munkaadónál dol­gozik: az öltöztetés, behordás, hazabordás, családbeb ellátás minden gondját-baját — jó esetben a férjével úgy, ahogy megosztva — továbbra is az övé marad. Hasonlóan negatív a mér­leg a betegeskedők, a legyen­gült öregek intézményes él- utasában, a családbeli ellá­táshoz kénest. Már most is, pedig gondolkozzunk csak elő­re: az öregek aránya évről évre nő. Mi a megoldás? Nyilván nem az, ami lehe­tetlen: a visszafejlődés a ré­gi munkamegosztáshoz. Bár­milyen munkaigénvesek és költségesek, bölcsődékre, óvo­dákra. szociális otthonokra szükség van. sőt még a sza­porításukra is. De úgy tetszik, ezeknek az elemi szükségle­teknek az ellátását nem old­hatjuk meg csupán e nagyon költséges és munka1' gényes in­tézményekkel. Semmilyen távlatban. CSAK KÉRDEZEM: vajon átgondolt térítési rendszerrel, rövidített munkaidővel, a le­hetetlenül elmaradott bedol­gozás korszerűsítésével nem találhatnánk olyan megoldá­sokat, amelyekkel mindkét fél jól jár? Az állam is, meig apró gyermekei (ha a gyes hatálya nem terjed ki rájuk), tartósain beteg hozzátartozó­ja, legyengült szülője otthoni gondozását szívesen vállaló — hangsúlyozom: szívesen és felelősséggel vállaló állam­polgár is?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents