Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)

1977-12-23 / 301. szám

A váró» peremen Zagyvapálíalva Rögvest egy helyreigazítás­sal kell kezdenem: a perem­kerületi kifejezés nem fedi hűen a valóságot, hiszen a zagyvapálfalvi rész annyira összenőtt a várossal, mint — túlozzunk egy kicsit — anya gyermekével. Ennek folytán a déli ipartelep urbanizációs fej­lődése az egész város létére meghatározóan hat. Hajdanán Andrásfalvából és Pálfalvából keletkezett Zagy- vapálfalva.: Aztán hosszú ide­ig nagyközség volt, majd a hatvanas évek elején Salgó­tarjánhoz csatolták és néhány év alatt itt jött létre a déli iparvidék új központja Sík­üveggyár, BRG, VEGYÉP- SZER, bányagépgyár — sok­sok embert foglalkoztató léte­sítmények. Nemcsak a min­dennapi kenyeret jelentik, élet­formát is adtak. Szeretem « várnát E kissé patetikus, de jóleső- en őszinte szavakat Kovács Lajosné, a 74_es választókerü­let tanácstagja mondotta, aki 1963 óta tekintheti magáénak e társadalmi megbízatást. — Nagyon sok terhet nem jelent — mentegetőzik —, a felvetett kérdéseket továbbí­tom a városi tanácsnak, s ők megoldják. Ha nem lehet, ak­kor megmondják miért nem és én ezt újra tolmácsolom. Tizennégy év tapasztalatából mondhatom, sokat, nagyon so­kat tettek értünk. — Hogyan zajlottak le az Idei tanácstagi beszámolók? — Hangulatát tekintve őszinte, nyílt légkörben. Aránylag kevés probléma me­rült fel. Legfontosabb feladat­nak az óvodabővítést tekint­jük, valamint elhangzott egy olyan kijelentés is, miszerint: csökkentsék az italboltokat, növeljék az élelmiszer-ellátást. — Társadalmi munkát szí­vesen vállalnak-e az embe­rek? — Könnyen lehet őket moz­gósítani. Főleg parkosítást, járdakészítést, iskolaépítést, játszótérbővítést végeztünk az idén. Sokan száz órán fe­lül teljesítettek. Kovács Lajosné egyébkén^ a síküveggyárban dolgozik töőb mint negyedszázada. 1945 óta tagja a pártnak, jelenleg egy nyugdíjascsoport titkári te­endőit látja el. A múlt évben megkapta a Munka Érdem­rend ezüst, fokozatát. A tervidőszakban Tanácstagi körzetenként a városi tanács tisztségviselői területfelelősi rendszer kereté­ben koordinálják ez irányú tevékenységüket. A zagyvapál­falvi városrész „illetékese” Kugel Tiborné tanácselnök­helyettes. — Tavasszal a tanácson mű­ködő osztályok vezetőivel hely­színi szemlét tartottunk, ab­ból a célból, hogy milyen fel­adatok, teendők vannak az il­lető városrészen, melyek a legsürgősebbek és hogyan va­lósíthatók meg. Ezek közül si­került néhányat megoldanunk. — Az ötödik ötéves tervben eddig milyen létesítmények­kel gazdagodott a városrész? — Az elmúlt két év alatt épült fel az új általános isko­la, ami régi gondot szüntetett meg. 1978. első felében pedig „beindulhat” az ifjúsági ház, amely elnevezésével ellentét­ben nemcsak a déli iparvidék fiataljainak szabadidős-gond-, jain enyhít, hanem a többi korosztálynak is rendelkezé­sére áll. — Az elkövetkező három évben — a tervidőszak befe­jezéséig — mi várható még? — A Garkij-lakótelepen kö­rülbelül 200—220, a Hársfa utcában mintegy másfél száz lakás kerül átadásra. A jövő évben kezdenek el építeni egy kereskedelmi és vendéglátó- ipari szakközépiskolát. A Gor- kij-lakótelepen létesül majd egy szolgáltatórészleg is, ja­vító-, Patyolat-felvevő, fodrász­egységekkel. Ezeken kívül tervezve van egy orvosi ren­delő építése. — Nemrég fejeződtek be a tanácstagi beszámolók. Milyen a város kapcsolata a választó- kerületekkel illetve a tanács­tagokkal? — Hetenként vagy még sű­rűbben találkozunk a csopor­tok vezetőivel, amikor meg- beszéljük-megvitatjuk a leg­sürgősebb tennivalókat, dön­tünk bizonyos dolgokban. Tu­lajdonképpen mindkettőnk érdeke az élő, tartalmas kap­csolat ápolása Urbanr*áció Az alcímben említett szó mind gyakrabban hangzik el felelős fórumokon, illetékes helyeken. A döntések, tervek, koncepciók meghozása-megfo- galmazása emberek, családok életét, sorsát érinti. A meg­tartott tanácstagi beszámolók jó alkalomnak bizonyultak a gondok őszinte, nyílt felveté­sére, a helyi lehetőségek ki­aknázására. Nevezetesen: a demokratikus formák érvénye­sülésére. A városrész lélekszáma hét­ezer körül mozog. Nagy részük megtalálta számításait a kör­nyék nagyüzemeiben, gyárai­ban. Az idősebbek, ha vissza­emlékeznek, felidézik a Sal­gótarjánhoz csatolás évét, 1961-et, s bizonyára elégedet­tek. A sok-sok új, tetszetős lakóház, egyéb létesítmény egy új folyamatot tükröz. A városiasodás kiteljesülésének biztató távlatait. Tanka László Kalauz néni — a kontyos! Tulajdonképpen nem tet­szik nehéznek a buszkalauzok munkája. (Hacsak a tömegen való keresztülpréselődés gyötrelmeit nem soroljuk a sajátos nehézségek közé!) Aki viszont nap nrünt nap buszon utazik, előbb-utóbb arra a megállapításra jut: nem mindegy, milyen kala­uz (nehézkes, hivatalos szó­val: „jegykezelő”) ténykedik éppen a járaton. Hébe-hóba, előfordul, hogy a kék unifor­mist egy sótlan ember vette magára, és az egész utastér­ben megfagy a levegő, min­denki úgy érzi: nyűgnek szállt föl az Ikarusra. Máskor el­lenben —, s ez a gyakoribb! — jó a hangulat az utasok közt. mert a kalauz — kala­uznő — egy-két közvetlen, emberi szóval jó kedélyre de­ríti őket. Ez utóbbi „jegykezelők” kö­zé tartozik Sándor Józsefné, a Volán 23. számú Vállalatá­nak dolgozója, aki idestova tíz esztendeje látja el teen­Csütörtökön az ország több mint egymillió általános és csaknem 200 ezer középisko­lás tanulójának megkezdődött a téli szünet. A vakáció janu­ár 2-ig tart, az első tanítási nap január 3-a, kedd lesz. Ezen a napon kapják meg a tanulók a félévi bizonyítványt. Az idén is az ellenőrző könyv­be írják be a pedagógusok az érdemjegyeket. A vakáció idején a koráb­bi évekhez hasonlóan a nap­közi otthonok várják a gyere­keket. s oldott, játékos, kirán­dulásokkal tarkított progra­mokat állítottak össze szá­mukra. Sokhelyütt az úttörő- csapatok és a KlSZ-szerveze- tek is szerveztek programokat tagjaiknak. Az ország szakmunkáskép­dőit a Salgótarján és Salgó- bánya között közlekedő jára­tokon. — A feladatom tulajdonkép­pen annyi lenne — vallja —, hogy végigmenjek a buszon, és hivatalos képpel, néhány szóval kiosszam a jegyeket, elvegyem a pénzt. Nem vol­na fontos, hogy mást is mondjak. Mégis, majdnem mindenkihez szólnom kell va­lami vidámat, vagy kedves- kedőt, csak úgy érzem jól magam. Tán beteg is lennék, ha nem beszélhetnék annyit... Azelőtt — tudjuk meg tőle — nem volt munkahelye, a háztartásból jött a vállalat­hoz. A kislánya akkor volt harmadikos (azóta már meg­nőtt: most „öthónapos asz- szony”). — Már a kezdetkor is ilyen kedélyes „módszerrel” dolgozott? — Őszintén megmondom: nem. Akkor olyan hivatalos próbáltam lenni. Nemigen ment. Egyszer aztán valahogy ző intézményeiben is csü­törtök az első szünnap. Szer­dán 155 ezer szakmunkásta­nuló raj zott ki az iskolákból, hogy megkezdje a téli vaká­ciót. Mint már sok esztendeje, most is több ezer szakmunkás- tanuló — az összlétszámnak mintegy 10 százaléka — '«esz részt szervezett üdültetésben a téli szünet idején. Az egész­ségileg rászoruló fiatalokat hegyvidékre, gyógyüdültetés- re küldték, másokat —, akik nélkülözik a családi otthon melegét — vidéki, illetve bu­dapesti kollégiumokban fo­gadnak. Itt részükre színes, érdekes, szórakoztató progra­mokat állítottak össze, hogy számukra minél emlékezete­sebbé tegyék a pihenés nap­jait, a karácsonyi ünnepeket. túl durván kiáltottam, hogy „tessék beljebb menni!” És az utasoknak bizony egyáltalán nem tetszett. Morogtak. Csu­dára elszégyelltem magam. Megfogadtam, hogy másképp csinálom, mert az emberek nem a kiabálásért szállnak föl a buszra. '— Könnyen ment a „vál­tás”? — Szerencsére nagyon köny- nyen. Tán éppen azért, mert nagyon szégyelltem azt a ki­abálást. Higgye el, szép szó­val sokkal jobban meg lehet oldani mindent. Ha például azt kérem, hogy egy terhes anyának adjanak helyet, nem mondhatom, hogy „tessék csak fölállni!”, hanem meg­kérdezem, hogy ki lesz olyan kedves helyet adni a kisma­mának? — Anélkül nem adják át? — Nem veszik észre. De az is előfordul, hogy a nagy­gyereket direkt belülre ülte­tik, az anyja meg kívülre te­lepszik, hogy ne kelljen át­adni a helyet... — De — folytatja — külö­nösen a részegeknek kell na­gyon érteni a nyelvükön. Ha nem akar fizetni, nem mond­hatom. hogy „akkor szálljon le!”. Sokkal' hatásosabb, ha így szólok: „no, aranyoskám, ne dugja el az adit!” — Hogyan gondolja: kedve­lik az utasok? — Ügy érzem, igen. Ha sza­badnap után először látnak, többen is mondják, hogy „teg­nap nem Magdika volt!”. Azt is, észreveszik, ha valami miatt szomorú vagyok — bár ezt nem szabad a buszra vin­ni. — Mindig patyolattiszta, vasalt öltönyben, fehér ing­hez kötött nyakkendőben lát­juk. .. — Szerintem fontos a megjelenés. Azért öltözöm így, mert a koromhoz és az egyéniségemhez ez ülik. Az utasaim inkább a kontyomat veszik észre; úgy hívnak, hogy „a kontyos kalauz néni...” mól— Megkezdődött a vakáció az iskolákban A korona és a koronázási ékszerek A korona, a jogar és az országalma másolata (A Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona.) A KORONA LEGÉRTÉKE­SEBB és legismertebb törté­nelmi ereklyénk. Értékét nem annyira nemesfém- és drága­kő-tartalma határozza meg, hanem az, hogy a magyar ál­lam születésének szimbóluma­ként társadalmunk különleges becsben tartja. A koronát két részből il­lesztették össze. A felső rész a két íves aranypántból álló, úgynevezett latin korona, me­lyet István királyunk kapott 1000-ben 'Ujj Szilveszter római pápától, s mellyel az állapi- alakítás tényét demonstrálóan Istvánt megkoronázták. Alsó részét 1075. táján VII (Du- kász) Mihály bizánci császár ajándékozta I. Géza király­nak, ez az úgynevezett görög korona. A latin korona íves arany­pántjai és az azokon látható rekeszzománc apostolképek olasz mesterek munkái. Az ezüsttel ötvözött aranypánto­kat gazdagon díszítették drá­gakövekkel, rubinnal, zafírral, igazgyönggyel. A tetején a pántok találkozásánál látható 73x73 mm-es nagy Krisztus­kép és az apostolképek a re. keszzománcos technika legré­gibb, ismert olasz művei közé tartoznak. A csúcson levő kép a trónon ülő Krisztust ábrá­zolja, két oldalán a korabeli katolikus liturgiának megfe­lelően ciprusfa áll. Fejmagas­ságban a napot és a holdat látjuk. A Krisztus-képből emelkedik ki a gömböcskékben végződő kis aranykereszt, melynek ferdeségét egy törté­nettel magyarázzák: a XIV. században, bajor Ottó herceg tulajdonába került a korona, s elindult vele, lovon Magyar- országra, hogy ott fejére té­tesse. Űtközben a korona ki­esett a nyeregkápából, s állí­tólag az esésnél ferdült el raj­ta a kereszt. A pántokon a Krisztus-képtől jobbra Péter és András, balra Pál és Fü- löp, fölötte Jakab és Tamás, alatta János és Bertalan apos­tol zománcportréi helyezked­nek el. Négy apostol képe hi­ányzik, valószínűleg, amikor a két koronát összeillesztették, nem tudtak mit kezdeni négy kis zománcképpel. A rekesz­zománc lapok színezése elég kezdetleges, de élénk: zöld, kék, vörös, fehér és sárga. A zománc jó minőségi átvé­szelte egy évezred viszontag­ságait. A mostani korona alsó ré­sze, a Dukász-féle korona mű­vészi kivitele szebb, ábrázo­lási módja megragadóbb. Ez a nyitott, párta alakú korona ugyancsak két részből tevődik ősze, egy alsó abroncsból és egy hozzáforrasztott diadém- ból áll. Az abroncs közepén a homlok fölötti részen itt is Krisztus-kép látható. Ahogy a latin koronán, itt is két cip­rusfa között ül, de a római ábrázolástól eltérően itt váll­magasságban görög betűs mo­nogramját látjuk. Az abron­cson Mihály és Gábor arkan­gyal, György és Demeter, Szent Kozma és Szent Demjén mell­képei sorakoznak. De megta­láljuk itt Dukász Mihály bi­zánci császár, Bíborbanszüle- tett Konstantin és I. Géza ki­rályunk mellképét is. Minden képen görög cirillbetűs felirat jelzi kit ábrázol a kép és az 1074. és 1077. között uralkodó Géza képén ez a felirat ol­vasható: „Géza Turkia hű (hi­vő) királya.” A Turkia meg­jelölés a korabeli bizánci ér­telemben Magyarországot je­lentette. Az abroncs alsó szé­léről kétoldalt négy-négy, há­tul egy, összesen kilenc arany- láncocska lóg le, a bizánci ko­ronák jellegzetes díszei, min­den aranylánc végén eredeti­leg levélfoglalatú drágakő volt. A zománcképek minősé­ge, az ékkövek köszörülése és csiszolása a kor legjobb szín­vonalát mutatja, az alapra karcolt rajzok igazi művész ke­zére vallanak. Az alsó abroncs fölső részére oromdíszeket for­rasztottak. A KORONÁKAT VALÓSZÍ­NŰLEG III. Béla (1172—1196) idején egyesítették. Az idő­pont máig is vitatott. A közép­kori források és a tárgyi em­lékek vizsgálata különböző fel­tevésekre vezették a történé­szeket. Az átalakítás miatt egyes kutatók azt állítják, hogy a felső rész nem István koronájából, hanem egy ko­rabeli könyvfedél aranypánt­jaiból származik. A felső rész rekeszzománcos portréit ugyan­ezen források XIII. századi magyar ötvösmunkának mond­ják. Állításukat azokkal a forrásokkal támasztják alá, amelyek szerint 1044-ben, amikor III. Henrik császár Ménfőnél legyőzte Aba Sámu­elt, bevonult Székesfehérvárra, ott megkaparintotta a koronát és azt visszaküldte Rómába, ahol annak örökre nyoma ve­szett. A későbbi királyábrázo­lásokon azonban ott látjuk István koronáját és ez az elő­ző állításokkal szemben job­ban valószínűsíti a felső rész eredetiségét. A görög korona, vagyis az alsó rész zománcké­peinek keletkezési időpontja 1074—1077 közötti évekre te­hető, amennyiben a bizánci császári udvar aranyműves műhelyében készültek. Itt is megoszlanak a vélemények, mert egyes kutatók a zománc­képeket magyar ötvösművész kezemunkájának tartják. A korona mérete, súlya az átalakítás után sem volt ál­landó: a karbantartással, a bélés időnkénti felújításával némileg módosult az évszáza­dok folyamán. Súlya a múlt században a bélés , felújítása után, 1867-ben 2056 grammot tett ki. Belső átmérője egyik irányban 21,6, a másik irány­ban 20,3 centiméter. A korona a legfontosabb koronázási jelvény. Mellette azonban más műkincsek is szerepet kaptak a koronázási aktusban. A jogar is két részből áll. A más jogarokétól eltérő ala­kú, 34 centiméter hosszú ara­nyozott, ezüstdíszes nyélre hét centiméter átmérőjű kristály­gömböt illesztettek. Ez utób­bira oroszlánra emlékeztető, mesebeli állatalakokat véstek. A jogarról lecsüngő aranylán­cok, valamint a kristálygömb vésetei bizánci eredetűnek lát­szanak. A nyél — IIr. Béla idejéből származó, magyar öt­vösmester műve. Az országalma a legfiata­labb koronázási jelvény. Ara­nyozott fémlemez golyó, felül kettős kereszttel, oldalán An- jou-kori magyar címerrel; minden jel szerint Róbert Ká­roly vagy Nagy Lajos koro­názására készült. III. Béla ki­rály pecsétjén azonban már szerepel az országalma. Min­den jel arra mutat, hogy ez elveszett és az Anjouk pótol­ták a hiányt. A korona sokáig velejárója volt a hatalomnak, ez az arary fejdísz jelentette a ki­rályi haVlom jogosságát, az ő nevében gyakorolták a tör­vényt. Ezért sokáig a hata­lomért vívott harc középpont­jában volt, riasztó és regé­nyes kalandok estek meg vele, míg végül a II. világháború­ban amerikai kézbe került. KÉT ÉVTIZEDES, követkeJ zetes elvi békepolitika, hazánk: eredményei, Magyarország nö­vekvő nemzetközi tekintélyé­nek következménye, hogy a korona történetének hamaro­san új szakasza zezdődik. Mint arról olvasóink értesül­tek már. a koronát és a koro­názási ékszereket ünnepélyes keretek között Budapesten ad­ják át az Egyesült Államok képviselői, jogos tulajdonosá­nak, a magyar népnek. 5 NÖGRAD — .1977. december 23., péntek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents