Nógrád. 1977. november (33. évfolyam. 257-281. szám)

1977-11-26 / 278. szám

Főiskola A z 1970-es évek eJején Nógrád megye és Salgótarján város ízellemi élete nagy jelentő­ségű eseményének számí­tott, hogy Salgótarjánban megkezdte működését a Pénzügyi és Számviteli Fő­iskola kihelyett tagozata. Azóta már végzett hallgató­kat is szárnyra bocsátott az intézmény, s a tagozat tevékenységéről lapunkban is több alkalommal rész­letesen beszámoltunk. Mint ismeretes, a főiskola üzem- gazdasági, vállalatgazdál­kodási szakembereket ké­pez Salgótarjánban, min­denekelőtt az ipar számá­ra. Társadalmi követelmény kommunista szakemberek, olyan üzemgazdászok kép­zése, akik ismerik és ér­tik a társadalom előtt álló feladatokat. A salgótarjáni tagozaton folyó nevelő-ok­tató tevékenység színvonala azonos az anyaintéEetben folyó munkával, s megfelel az előbbiekben említett képzési célnak. Az intéz­ménynek a továbbiakban is ez az elsőrendű felada­ta. Nyilvánvaló azonban, hogy a főiskolának ezen túl is mind nagyobb szerep jut a falain túli megyei, váro­si szellemi életben, tudo­mányos tevékenységben, ideológiai, politikai mun­kában, a város közéleté­ben és így tovább. Pre­desztinálja erre az a szel­lemi kapacitás, amelyet mindenekelőtt oktatói ka­ra képvisel, s részben pe­dig hallgatói gárdája. Mi­napi beszélgetésünk során azt vizsgáltuk, milyen for­mákban realizálódik ez a részvétel a város közéleté­ben, a szellemi élet alaku­lásában? Lomsták László tagozatvezető, dr. Molnár Pál főiskolai docens és Lu- ;kácsy Dezső párttitkár vett részt a beszélgetésben. Va­lamennyien hangoztatták, hogy a formák sokszínűsé­géről van szó, így tehát nem törekedhetünk a tel­jességre. A beszélgetés alapján azonban lehetőség van néhány lényegesebb részvételi forma rövid is* mertetésére, néhány to­vábbi teendő megfogalma- tásárBi Mindenekelőtt említsük meg, hogy az oktatói kar több tagja egyúttal városi párt- vb-tag, dr. Molnár Pál pedig a megyei agit­prop.-bizottságnak is tag­ja. Négyen alapszervezeti instruktorok. E tény — azon túl, hogy a főiskola súlyának elismerését is jelzi — arról vall, hogy a politikai tájékozódás e csatornáin kölcsönösen mód nyílik az informálódósra, illetőleg az együttmunkál- kodásra. Az oktatói kar egésze számára is rendkí­vüli haszonnal jár ez, se­gít abban, hogy az oktatói gárda problémaérzékenysé­ge, nyitottsága folyamato­san fejlődjön, kiküszöbö­lődjön az esetleges szak­mai befeléfordulás veszélye. A megye, a város politikai élete iránti érdeklődés ez­által is még elvenebben él az oktatók körében. Továbbmenve, a mar­xizmus tanszék valamennyi tagja egyúttal az oktatási igazgatóság tiszteletdíjas tanára. Ez is a politikai, agitációs munkába való fokozott bekapcsolódást je­lenti. > Természetesen, az igazgatóságon folyó tudo­mányos, politikai munkába szintén aktívan bekapcso­Elfníjfa a szél Az amerikai filmintézet 35 ezer tagja az 1939-ben forga­tott „Elfújta a szél” című filmet választotta „minden Idők legjobb hollywoodi film- jé”-nek. A film főszerepeit Clark Gable és Vivian Leigh alakította. A második helyezett Orson Welles 1941-es „Aranypolgár” című filmje a harmadik pedig a Humphrey Bogart és Ingrid Bergman főszereplésével 1942- ben készült „Casablanca” cí­mű film. lódnak az ott előadó főis­kolai. tanárok. A főiskola a város közép­iskoláival együttműködési szerződést kötött. Ennek je­gyében az intézmények pártszervezetei, igazgató­ságai, a KISZ-szervezetek, a tanulók és hallgatók kö­zös programokat bonyolíta­nak le, kölcsönösen részt vesznek az iskolai életben. A főiskola tanárai bekap­csolódnak a középiskolai tanárok szakmai és politi­kai továbbképzésébe is. A Nyitott kapuk-akció jegyé­ben a középiskolások köz­vetlenül is bepillantást nyerhetnek ezen felsőfokú intézmény életébe, az itte­ni mozgalmi; munkába, kö­vetelményrendszerbe stb. A középiskolai tanárok a főiskolán folyó előkészítő tanfolyamok munkájában vesznek részt. S ezzel csak az együttműködés néhány formájáról szállottunk. A közéleti funkciók vál­lalására is van példa. Pél­dául Lonsták László városi tanácstag, s elnöke a szám­vizsgáló bizottságnak. Természetesen, igen je­lentős az Ismeretterjesztő, s a tudományos tevékenység­ben való részvétel. Dr. Molnár Pál TIT-elnökségi tag, a történelmi szakosz­tály elnöke. De az oktatók nagy számban vesznek részt a TIT szakosztályainak munkájában. A MTESZ tagegyesületei­ben ugyancsak nagy szám­ban találjuk a főiskolai ok­tatókat. Az SZVT (Szerve­zési Vezetési Társaság), szintén jó lehetőséget nyújt az oktatók részvételére. S egyik legszorosabb kapcso­lat a közgazdasági társa­sággal van, amelynek Lons­ták László a titkára, de csaknem valamennyi okta­tó tevékeny tagja. A fiatal közgazdászok között pedig a hallgatók vannak nagy számban, S nem szóltunk még az egyik leglé­nyegesebb kapcso­latról, a főiskola és az üze­mek, vállalatok együttmű­ködéséről, amelynek már hagyománya van, A terme­lőüzemek közül kilenccel már együttműködési meg­állapodást kötött az intéz­mény. Ennek alapján be­kapcsolódik a különböző kutatási feladatokba. A Sal­gótarjáni Kohászati Üze­meknek a szerződés kereté­ben elvégezték öt terület nyil­vántartásának számítógépre való vitelét. A főiskola szá­mítógépén negyedévenként feldolgozzák a vonatkozó anyagot, így az üzem napi feladatai megoldásának se­gítésébe közvetlenül is be­kapcsolódnak. Előkészítés stádiumában van ilyen megállapodások kötése más vállalatokkal is. Salgótarján településszo­ciológiái vizsgálatába ugyancsak bekapcsolódott a főiskola. Ez a legközvetle­nebb városi feladatok közé tartozik. A munkát a BU- VÁTI-tól rendelte meg a városi tanács, a főiskola a BUVÁTI számára végzett eredményes munkát. E vizs­gálat alapvető célja volt, hogy a városépítés eddigi tapasztalatait a lakosság ol­daláról megismerjék, s a kérdőívekben megfogalma­zott kérdéseik alapján ad­janak javaslatokat a város­építés további munkálatai­hoz. Ez egyéves munka volt, tíz oktató és hatvan hallgató végezte. Néhány gond is felmerült a beszélgetés során. Az egyik, hogy a kapcsolatok az eredmények ellenére még mindig nem a leg­szélesebb körűek. A főisko­la más vállalatok szervezé­si feladatainak segítésébe is szívesen bekapcsolódna, van rá kapacitása. A kap­csolatok további szélesíté­sét feladatként is meghatá­rozták. Azt is említhetjük továbbá, hogy a tudomá­nyos tevékenység még nem a legegyenletesebb az Intéz­ményen belül, ennek meg­oldása is sürgető. A tudo­mányos munkának jobban lehetne kapcsolódni a tu­dományos középtávú fel­adatok kidolgozása során a megyei, városi témákhoz. Az országos kutatási té­mákban jobban figyelembe kellene venni a megye és a város Igényeit. A hallga- tók szakdolgozataiban fel­halmozódott anyag iránt az üzemek erőteljesebb érdek­lődése szintén kívánatosnak látszik. Vonatkozik ez a TDK-tevékenységre is. A vállalati szakemberek to­vábbképzésébe ás erőtelje­sebben be tudna kapcsolód­ni a főiskola oktatókéira, amely felkészült szakembe­rekből álL Ö sszevéve: a főiskola eredményesen kap­csolódik a megyei, városi feladatok megoldásá­hoz, szellemi kapacitása azonban a jövőben még többre is alkalmas. A lehe­tőségek felkutatása közös érdek. T. E. Ady és a muzsika (II.) Zenélő versek Magyar internacionalisták nyomában (IV.) Kossuth-nóta Irkutszkban Az irkutszki repülőtéren zömök, középkorú férfi vár bennünket. Először azt hittem rosszul hallok: — Kolozsvári — mutatkozik be, aztán oro­szul folytatja. Igen, Vologya Kolozsvári kollégánk, a né­hai Kolozsvári Lajos magyar internacionalista fia, a helyi televízió információs osztá­lyának vezetője. Irkutszk egyik főútvonalán, modern épületek között kis parktól övezve, jellegzetes piros téglás, régi ház emelke­dik. Talán csak annyi változ­hatott az épületen, hogy a ha­gyományos ablakokat tükör­ablakokra cserélték. A kapu­ba régi barátom Gerold Konsztantyinov, a baráti tár­saság elnöke üdvözöl. Míg az első mondatok után kollégá­immal ismerkedik jóleső el­gondolkodni azon, hogy Ir­kutszkban csakúgy, mint más szovjet nagyvárosban, ottho­na van a barátságnak. A kényelmes fogadóterem vitrinjeiben különböző dele­gációk ajándékai. A falakat a Szovjetunióban járt szocialis­ta országok párt- és kor­mányküldöttségeinek látoga­tásairól készült képek díszí­tik. Ebben a szinte otthonos környezetben, beszélgetünk a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság munkájáról, miközben tekintetünk gyakran téved az ajtó felé: idevárunk egy ma­gyar internacionalistát is. Kis­vártatva hangok hallatszanak a lépcsőházból. Idős, alacsony ember jelenik meg az ajtó­ban — három fia kíséretében. Eliksz Alexandrovics Márkus, azaz ahogy itthon mondanánk Márkus Elek. A 89. életévé­ben levő Elek bácsi szemei ma is fiatalosan csillognak — s mint fiai mondják, előző nap egymaga 30 zsák krump­lit szedett ki a földből. Márkus Elek Budapest kör­nyékén született, arra már nem emlékezik, hogy ponto­san hol. Apja vasúti munkás volt. ö pedig a cipészmes- terséget tanulta. 1915-ben Ba- ranovicsi környékén esett fog­ságba és mint hadifogoly Csitába került. 1917-ig van ott, majd beáll Lazó egységé­be, azután csekista lesz. Még 1919-ben szerveznek egy kommunát, később ő lesz a kolhoz elnöke, majd a szak­májában dolgozik. Tagoltan és lassan magya­rul kérdezem, mit tudott an­nak idején családjáról. A kér­dést megérti, de oroszul vá­laszol: tudja, hogy szülei meghaltak és három bátyja Évtizedek óta nem hallott magyar szót Márkus Elek — középütt elesett az első világháború­ban. Évtizedek óta nem hallott magyar szót, és már a leg­egyszerűbb, leghasználatosabb magyar szavakra sem emlék­szik. Majd kézről kézre jár egy megsárgult fénykép, amelyről szembenéz velünk a fiatal Márkus Elek, a Burját Nemzeti Terület pártkonferen­ciáján. 1922-ben nősült, orosz lányt vett feleségül, aki négy fiút szült neki. Elek bácsinak 9 unokája és 4 dédunokája van. Irkutszktól mintegy 200 kilométerre Bajandajban, egy kis burját településen él. Mel­lette ülnek fiai, az 51 éves Alexander, az 52 esztendős Vili és az 50 éves Vlagyimir — magyarul ők sem beszél­nek. Szeretettel hallgatják ap- jut szavait ezek a javakora­beli férfiak, akik szintén meg­járták a háború poklát. Az emlékezés, anekdotázás vacsora közben Is folyik. Nem remeg az öreg keze, amikor Szibériára és Magyarország­ra üríti vodkával színültig telt poharát. Mint az egyszerű szi­bériai emberek nyíltszívűek, vidámak, ha úgy illik tartóz­kodóak mind a négyen. Meg­figyeltem természetes lntelli* genciájukat: nem ették végig a vacsorát Mindegyikük ha­gyott a tányérjában valamit — bizonyára azért, nehogy azt higgyék, hogy mohók. A szi­bériai nép ilyen jellegű ma­gatartásformái mind a mai napig megmaradtak. Étkezés közben gyakoriak a tósztok. Különös ez a szertar­tás. A mondanivaló „koreog­ráfiája”, az elmés fordulatok és csattanók, az érzelmekre ható mély gondolatok, az ér­dekes és élvezetes ízek mel­Ady verseinek megzenésítői között az első hely Reinitz Bélát illeti meg, a „Három holló” egyik törzstagjét, Ady egyik legelső harcosát és ma­gyarázóját. A jogásznak indult Reinitz, a Tanácsköztársaság zenei direktóriumának vezetője, 3artók és Kodály muzsikájá­nak egyik korai értője és egyengetője, nem volt kép­zett muzsikus, bár később például Alban Bergnél is ta­nult. De — Kodály szavával — „Fülébe nem ’rivallt ős- magyar dal’, és nem figyelt annak még ma is hallható maradványaira. A magyar népdal, vagy műdal egyik fajtájához sem kapcsolódott. Tradíció híján, tapogatódzva Kereste útját, a vers vezette, diktálta dallamát”. Így tör­ténhetett, — Ady maga is így vallotta —, hogy „Reinitz száz esztétikus írónál elevenebben magyarázta meg az Ady-ver- seket”. Ezek a „hangokra, melódiákra lefordított” ver­sek Reinitz muzsikájával in­dultak hódító útjukra. A Hel­vetia kávéház szeparéjánák zongorája mellől először a Nagy Endre kabaréban arat­nak sikert, Papp Jancsi, majd Medgyaszay Vilma előadásá- I ban. Később a Nyugat-mati­NÓGRÁD - 1977. november 26., szombat nék legkedveltebb darabjai lesznek, sőt Kaposvárott 1909. őszén önálló esten is bemutat­ják. A royalbeli szerencsét­len Beretvás Hugó—Ady-est után személyes útjaik elválnak ugyan, de Reinitz a száműze­tésben sem feledhet, és hű sáfára marad Ady sorainak. 108 Ady-dalát ismerjük. Ady Endre nem volt kép­zett muzsikus. Az ifjúkori kritikusi évek után Pesten színházba is alig-alig mentei. De a „Három holló” asztalá­nál ülő barátok tájékoztatták őt a zenei élet legfontosabb eseményeiről is. Rózsa Lajos­tól és Környeitől az Opera­ház újdonságairól hallhat és a zenekritikus és muzsikus Papp Viktortól Bartókig is. A debreceni és a nagyváradi évek kezdő operai — és ope­rett — élményei mellett nem maradt érzéketlen a neme­sebb muzsikával szemben. Pá­rizsban ismeri meg jobban Csajkovszkijt és Sibeliust, Ravelt és Debussyt. Papp Viktor emlékezése szerint „néha annyira vágyott a ze­nére, hogy olyan vágyakozást még alig is láttam... Tizenöt éves koromban játszottam el neki először a Teli Vilmos nyitány hegedűszólamát és ettől kezdve alig van gyűjte­ményemben kotta, amit ne hallott volna, s ne szólt volna róluk valamik Igen szerette hallgatni a Beethoven hege­dű-zongora szonátáit, a Wie- níavszky mazurkáit, a Bach- szólókat, Beethoven két ro­máncát, Paganini D-dúr szo­natináját, Schubert szonatiná­it, a Mendelssohn-koncertet...” Mégis, Papp Viktor és Ady muzsikás kedvének — első­sorban Dénes Zsófia emléke­zései nyomán — legismertebb darabja, az ún. „szekérnóta”. A valcer Papp Viktor szerze­ménye volt, amelyhez Ady utólag írt — inkább alkalmi jellegű — szöveget. S, bár Ady nem volt kép­zett muzsikus, sőt zeneértőnek is alig nevezhetnénk, kora zenei életének problémáit, sőt irányát is kitapintotta. 1905. körül például több olyan írá­sa lát napvilágot, amely a kortárs zeneszerzők legjobb­jainak a gondjait is megfo­galmazta. Például a Magyar Közéletben írja: „...Nem, nem urak. A magyar zenét nem úgy fogjuk megcsinálni, hogy: ezennel belefogunk. Népdalcifrázatokkal, idegen melódiák piros-fehér-zőldre festésével, ügyes és fáradha­tatlan kézzel ez nem fog si­kerülni. Azt majd revellélni fogják nagy, e földön termett egész művészlelkek, holott ta­lán mind-mind külföldi na­gyok lelkén okultak. Meglesz ez. Csali attól félünk, nem fogják megérteni őket...” (1905. április 2.) Nem véletlen tehát, hogy a legjobb akarású alkotók az ő verssoraihoz fordultak. Ady is látta, hogy a rokon hang- zatokban már többnyire azo­nos törekvések, hitek zenge­nek. „Érdekes — írja egy- helyt —, hogy a muzsikusok voltak hamarosan az én leg­jobb embereim, az az ember­fajta, mely hitem szerint leg­több naivságot, becsületessé­get és Istenséget hordoz ma­gában az emberek között. Ezek, öregek, fiatalok, meste­rek és forradalmárok meg­érezték az én kevélykedő. versbeli, szomorú őszintesé­gemet és becsületemet...” Az 6j magyar zene legjobS- jai, Bartók és Kodály valósít­ják majd meg azt az intel­met, amelyet 1909. novembe­rében a Royal-terem ünnepi közönsége előtt Ady még nem mert kimondani és a bevezető beszéd kéziratából kihúzta a Beretvás Hugó muzsikájához nem illő sorokat: „Csak egyet kérek, arra emlékezzetek, hogy ezek a versek az érzés drámái, a belső rettenetek új jajai, s ezekből nem lehet se nép­dalt, se egyébfajta kipróbált melódiát csinálni: ezek új muzs[kát követelnek, Ady-mu- zsikát.” Kodály első Ady-zenésítése 1913-ból való, a Sírni, sírni, sírni, majd a Sappho szerel­mes éneke 1916-ból, és az Adóm, hol vagy? 1918-ból. Mindhárom Ady halála után került először nyilvánosság elé, így a költő az első igazi Ady-muzsikákat alig hallhat­ta. Bemutatóik, különösen a Sírni, sírni, sírni körül 1921- ben kirobbant hírlapi vita be­bizonyította, hogy a költő szava az új magyar zenéért vívott küzdelem tevékeny ré­sze lett. lett, szellemi táplálékot is je-i lentenek. A késő estébe nyúlt a va­csora és mint ilyenkor szokott lenni a vidámság nótát fa­kasztott, felcsendültek a nép­dalok. Ekkor Márkus Elek emlékezetének mélyéről fel­színre került a Kossuth-nóta. Ezúttal már másodszor jár­tam Szibéria földjén. Másod­szor ismerkedtem az Angara két partján felépült Irkutszk nevezetességeivel: viszontlát­hattam az irkutszki villamos • erőművet, utaztam szárnyas- hajóval a felduzzasztott Anga- rán, újra megcsodáltam Ir­kutszk remekmívű faépülete­it, az ablak- és ajtótokok fa­csipkéit, a hatalmas alumíni- umfcombinátot és a termé­szet csodálatos ajándékát: a Bajkált. Bárhol jártam meggyőződ­hettem Szibéria lendületes fejlődéséről, van itt olaj, gáz, színes- és nemesfémek, az erdők fát és nemes prémeket adnak, kimeríthetetlen a ha­talmas folyók energiája. S ott vannak a legnagyobb kin­cset jelentő szibériai emberek,' a régiek és az újak, akik két kezük munkájával azon fá-; radoznak, hogy még jobb/ még szebb életet teremtsenek hazájukban. Jó arra gondol­nunk, hogy az októberi fórra-; dalom idején magyar interna­cionalisták is harcoltak itt,' felismerve, hogy saját hazá­jukért, saját szabadságukért is küzdenek. Jó tudni azt is, hogy barátaink élnek ezen a vidéken, akik kedves egyéni­ségükkel — egyszerűségükkel, nyíltságukkal —, emberségük­kel bevésték magukat emlé­kezetünkbe. Boros Béla Bartók 1912-ben barátjának és romániai gyűjtőútjai se­gítőjének, Busítiának írja: „Mellékelten küldök önnek egy verseskötetet Adytól, aki a legfiatalabb, de a legkivá­lóbb költőnk Petőfi és Arany után. Felhívom figyelmét, ol­vassa el a... verseket. A leg­elsőben mondja Ady, hogy magyaroknak. románoknak és szlávoknak össze kell tartaniuk ebben az országban, mert hiszen mindannyian testvérek az elnyomatásban. Sohasem volt még költőnk, akinek lett volna bátorsága hasonlót megírni.. Ady és Bartók személyes találkozását a festőbarátok egyengették. Elsősorban a Nyolcak, akiknek kiállításaira a zeneszerző Is eljárt. 1916. nyarán, Rippl-Rónai kiállítá­sának katalógusához Ady írja az előszót. Bartók a kiállítás matinéján lép föl. Bartók öt Ady-dala 1916. kora tavaszán születik, a Fából faragott ki­rályfi, a II. Vonósnégyes szomszédságában és számos motívumunk majd a Csodála­tos mandarinban cseng visz- sza. A bemutatón, 1919. ápri­liséban Durigó Ilona éneké­ben hangzottak fel, de felejt­hetetlen eőladásuk \Basilides Mária nevéhez fűződik, amely­ről Péterfi István így írt a két világháború között: „Ami­kor ma Basilides .Mária éne­kében megszólaltak Bartók Béla zenéjével Ady Endre dübörgő szavai, mintha az itt felejtett, utolsó magyar dac sírt volna a Zeneakadémia pódiumán...” Volt Krisztina

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents