Nógrád. 1977. november (33. évfolyam. 257-281. szám)
1977-11-02 / 258. szám
Bérrendezés után Oszilfa szóval vrteßhecsülespöl, presz tíz&roíl Több mint másfél évtizedes tanácsi vezetői pályafutása idején sem szűnt meg pedagógus lenni. A nevelők sorsa, a pályán levők gondjai, a pályaelhagyás okai, a tanári hivatás presztízsének kérdése mindig közelről érdekelte. Ezért is vágyott vissza újra a katedra közelébe, a tantestületbe Csík Pál. A ^lgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola igazgatói szoba ’á'can a bérrendezés utáni helyzetről, az átfogó intézkedés által elindított folyamatokról. a pedagógushivatás megbecsüléséről beszélgetünk. \ — Hogyan történt a bérrendezés a Madáchban? — Ügy érzem, a közösség nevében mondhatom, köz- megelégedésre. Kissé részletesebben? A tantestületünk sajátosságait figyelembe véve, széles körű megvitatás után. Nem három ember döntött nálunk, hanem három testület: a pártszervezet, s szak- szervezeti bizottság és az iskola vezetése együtt vitatta meg a javaslatokat. Közös véleményünk volt, hogy a pedagógusok zöme nagyjából azonos szinten dolgozik, kevesen vannak, akik nagyon kiemel- kedőek, vagy éppen rosszak, onzőek. Nálunk most nincsenek kezdők — harminc és negyven év közötti a többség és vannak idősebbek. A kötelező minimum négyszáz forintra rátettünk egy százast, a többiből differenciáltunk. Az alapbér kategória szerinti minimuma alatt mindössze ketten voltak, illetve vannak ma is. Egy mérnöktanárunknak hatszázzal kevesebb az alapbére — de ezeket a problémákat 1979 elejéig meg lehet oldani. — ön is érintette, hogy ebben az iskolában kétféle az oktatói gárda: közismereti és szakmai tárgyakat tanítókra oszlik. Ez bizonyára nehezítette a bérrendezést. — Okozott feszültségeket a kétféle állomány, de nagyjából fel is oldotta az intézkedés ezeket. Régen adható volt a mérnöki pótlék, azután bevezették a kőtelező műszaki pótlékot. Mi minden műszaki tanárnak, illetve oktatónak megadtuk a négyszáz forint pótlékot. Volt, aki felvetette: ők sem dolgoznak többet, sőt, talán kevesebbet, mivel az iskolai munkából, a közösség életének órán kívüli szervezéséből sokkal kevésbé veszik ki a részüket, mint a tanárok. De feszültség volt érezhető a másik oldalról is. Ha nem iskolában dolgoznának, többet kereshetnének... Van egy egészséges közeledés a pályák között, amit most, egy szak- középiskolában lehet legjobban érzékelni. Tulajdonképpen ez volt a bérrendezés egyik fő célja. A más területeken dolgozó értelmiségiek jövedelméhez közelíteni a pedagógusok keresetét. Ezt alapjában mindkét részről megértették és elfogadják. A jövő útja az lesz, hogy mindenkinél az alapbéreket émeljük, ez is tovább csökkenti a még meglevő kisebb ellentmondásokat. — Segít ebben a soros elő- lépés megemelt összege is. Riadó ’77 Országos játékkal köszöntik Az ország egymillió-kétszázezer piros- és kéknyakkendő- se várja, hogy felhangozzék a rádióban a „Riadókészültség”, majd nemsokkal ezután a jel: a Csepeli Vasmű szirénája- Ezzel kezdődik az a többnapos országos játék, amely Riadó ’77 elnevezéssel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját köszönti. A rajt időpontját a „főhadiszál- lás” az úttörőszövetség szigorúan titokban tartja, ám az országos játék gazdag programját jól ismerik mind a 3500 csapatközösségben. Már a nyári táborokban megkezdődött a felkészülés a Nagy Október megünneplésére, s a tanév első hónapjai is ennek jegyében teltek el. — Háromévenként kétszázötven forint, ehhez hozzájön az évenkénti bérfejlesztés. És nem szabad elfeledkezni arról sem, ha már a kétféle állomány kérdéséről szólunk, hogy vannak bizonyos előnyei a tanári pályának, mint például a nyári szabadság. — Az iskola — mint általában a legtöbb középiskola — tanári gárdája eléggé stabil, nem beszélhetünk fluktuációról. Azt jelentené, hogy nincs gond a középiskolai tanári pálya presztízsével, megbecsülésével? — Nem akarok ünneprontó lenni, de elhallgatni, letagadni tényeket szintén nem. Nincs még minden rendben, főleg, ha a pedagóguspálya egészére gondolunk. Nagy anyagi jelentősége mellett én magam még többre értékelem ezt az átfogó bérrendezést, mint politikai tartalmú döntést. A pedagógusok munkáját, fel- készültségét. a velük sz'emben támasztott egyre nagyobb követelményeket igyekeznek ezzel elismertetni a társadalom széles rétegei előtt. A családi életben, az életszínvonalban történt sokféle változás áthárított a nevelőkre tucatnyi feladatot. Az iskolák ezeket csak részben tudták megoldani. Főleg a nevelés területén volt így az utóbbi tíz-tizenöt év folyamán. A közoktatás-politikai határozat megszületett, megfogalmazta a feladatokat. De teljesítésüket csak akkor érzem biztosítottnak, ha a társadalom — konkrétan a családok, a befogadó munkahelyek' — is segít az emberi viszonyok ismeretére, pozitív értékrendre, ember és munkatiszteletre nevelni a fiatalokat. Lehetne több mélyen hivatásszerető, ízig-vérig pedagógustanár, sokakból hiányzik a lendület. Ez összefügghet munkájuk nem megfelelő értékelésével, hiányos ismeretével, azaz az erkölcsi megbecsülés tapasztalható alacsonyabb szintjével is. Amikor nagyon örülök az emelkedő anyagi elismerésnek, ezen a téren még sok várakozás van bennem. De elindult egy folyamat. G. Kiss Magdolna A pásztói könyvtárban Évente 120 ezer forintot könyvekre és 30 ezer forintot folyóiratokra költenek Pásztón, a nagyközségi-járási könyvtárban. Az 50 ezer kötetes kölcsönző több fiókkönyvtárat is ellát olvasnivalóval. így legutóbb a MEZŐGÉP Vállalatnál hoztak létre üzemi könyvtárat. A kölcsönző épülete mindinkább szűkösnek bizonyul, 20 ezer kötetnek raktár kellene. Most csomókba kötve a padláson hevernek. Pásztón minden ötödik lakos beiratkozott tagja a könyvtárnak, a kintievő olvasnivaló eléri egyszerre a 6—8 ezer kötetet is. Filmjegyzet FEL A FEJJEL A MOKÉE folytatja tallózásait a magyar filmtörténetben. Mostanában a felszabadulás után készült és időtállónak bizonyult alkotások kerülnek sorra. Az elvet és a gyakorlatot helyeseljük, a választás azonban nem mindig szerencsés. Csak egy-két példa. A Valahol Európában egy évtized alatt háromszor is a reprízek számát szaporította, ám a Szakadékot — Ranódy László megrázó falusi krónikáját — hiába keressük a programban. Vitatható a Oroszország mindent himondolt (Vili.) A vad hadosztályt megállítják Igen, Kornyilov már július elején színre lépett. Követelésére az Ideiglenes Kormány a frontokon visszaállítja a halálbüntetést. hat nappal később. július 18-án főparancsnokká nevezi ki a félreérhe- tetlen ambíciókkal fellépő Kornyilovot. A dolgok összefüggenek. Nem véletlen, hogy ezekben a napokban jelenik meg az Ideiglenes Kormány határozata — „a háborús erőfeszítések érdekében” — a sajtószabadság korlátozásáról. Megkezdődött a bolsevikok elleni koncentrált hajsza — és nemcsak az Ideiglenes Kormány részéről. Ne feledjük: ekkor a bolsevikok még minden hatalmi szervben kisebbségben vannak, a Munkás- és Katonaküldöttek összorosz- országi Szovjetjének Végrehajtó Bizottságában is. Július 13-án a két testület együttes ülésén határozatot fogadtak el, amely szerint Leninnek és munkatársainak meg kell jelenniük a bíróság előtt, mert „felmerült az a vád, hogy lázadásra buzdítottak és. .. pénzt kaptak német forrásokból. ..” „HÁT NEM SZÉGYEN EZ?...” Ami várható volt, bekövetkezett: a reakció csak ereje megnövekedésére — vagy vélt megnövekedésére — várt, hogy felhasználja Lenin ellen hazaérkezése körülményeit. A hajsza azonban ellenkező előjellel is mozgósítónak bizonyult. Július 18-án a Szever- nij Rabocsij című újság így írt: „A bolsevikokat a had- apródiskolások és egyéb pogromlovagok bandái... lefogják és agyba-főbe verik. A feketeszázasokhoz és ellenforradalmárokhoz viszont egyelőre még senki sem nyúl, szabadon járnak-kelnek. Hát nem szégyen ez?” Nem sokkal később a Proletary című lapban jelent meg D. Jakovenko gyalogos altiszt levele. „Soha nem tartoztam semmiféle párthoz... Szegényparaszt fia vagyok, s így születésem óta mind a mai napig a nyakamon ül a rablók és fosztogatók falká- ja... Ezek az alakok, akik emberi könnyben és vérben fürödve elorozzák mások munkáját, most azt látják, hogy útjukba állt egy ember... Ez az ember nem kapható semmiféle engedményre... Ennek a rettenthetetlen harcosnak Lenin a neve...” A TÁBORNOK TÁMAD Ez a munkás megértette a dolgok lényegét — azt, hogy a februári forradalom meghagyta az alapvető ellentétet, a kizsál.mányolókét és az elnyomottakét — Kerenszkij nem. Ö továbbra is „nemzeti egységről” szónokolt, ami sosem létezett kevésbé, mint éppen akkor. Augusztus 12-re NöGRAD - 1977. november 2., szerda e nemlétező „egység” jegyében hívta össze Moszkvába (azt remélte, hogy az ősi város kevesebb gondot okoz, mint a forradalmi „Pityer”) az úgynevezett Állami Tanácskozást. Itt aztán szót kapott Ple- hanovtól az eszereken és gyárosokon át a kozák atamá- nokig és Kornyilovig „mindenki”. Megint kitűnt, hogy ez a tehetséges szónok képtelenségekről beszél: azt reméli, hogy a paraszt éppúgy követi őt, mint a földesúr, a munkás éppúgy, mint a gyáros, a baka éppúgy, mint a tábornok. A tanácskozás előtt a kormány újabb jegyzékben ígérte a szövetségeseknek, hogy országa „a végsőkig” folytatja a háborút. Kerenszkij elég értelmes volt ahhoz, hogy már ezen a tanácskozáson — abból, ahogy a reakció ünnepelte és abból, ahogy a tábornok reagált erre — megértse: Kornyilov számára is veszélyt jelent. De azt remélte, a generálist és a mögötte álló erőt felhasználhatja a bolsevikok, a háborút ellenző erők ellen. Mikor augusztus 26-án immár biztos forrásból értesült arról, hogy a tábornok át akarja venni a hatalmat, leváltotta Kornyilovot, aki viszont most már felfedte kártyáit: lovasait a forradalmi főváros ellen küldte. „Oroszok, nagy hazánk haldoklik! — kezdődött Kornyilov ekkor kiadott kiáltványa. — Arra kényszerültem, hogv nyíltan fellépjek...” Történelmi tény, hogy Kerenszkij még akkor is azon töprengett, hogyan lehetne kiegyezni Kor- nyilovval. A nép azonban, amelyben feltartóztathatatlanul terjedt a Lenin megjósolta forradalmi erjedés, egy percig sem töprengett. SZÉTSZEDETT SlNEK Szinte percek alatt 25 ezer munkás jelentkezett a Vörös Gárdába, a forradalmi katonabizottságok az áruló parancsnok utasításai ellenére megakadályozták, hogy más egységek Kornyilov segítségére siessenek, az Ideiglenes Kormány börtönéből kiengedett vörös matrózok Pétervár felé tódultak. Kornyilov számára egyetlen ütőképes erő maradt, a Krimov tábornok által vezetett, hegyilakókból, tudatlan emberekből álló úgynevezett Vad Hadosztály. Ezt az önmagában is félelmes erőt azonban elintézték a vasutasok: a Vad Hadosztály Pétervár felé tartó szerelvényei előtt szétszedték a síneket. Krimov tábornok levonta a konzekvenciát, főbe lőtte magát, Kornyilov vereséget szenvedett. Kerenszki ; most még megmentette a nép, amelynek elárulására pedig szívesen szövetkezett volna a kozák generálissal. A puccs, leverése ellenére is, tovább mélyítette a válsá got. Üjra bebizonyosodott, a bolsevikoknak van igazuk, akik demagógiának nevezték az egységről szóló papolást. A jobboldal azért támadta Kerenszkijt. mert leverte, a baloldal pedig azért, mert lehetővé tette a zendülést. Harmat Endre (Következik: „ösztövér csontvázak...”) Föltámadott a tenger újbóli műsorra tűzése, viszont jó lenne ismét látni a Simon Menyhért születését (alkalmasint a legjelentősebb Vár- konyi Zoltán filmet). Az ideális persze az lenne, ha értékeink felújítástól és kampánytól, évfordulótól és alkalomtól függetlenül mindig elérhetők volnának a mozikban. Mindez vetítőhelyiség, pénz, igény kérdése és egyelőre utópia. Most elégedjünk meg azzal, hogy alkalmanként szembenézhetünk a múlttal. Az ilyesmi mindig tanulságos. Bizonyos folyamatokat világíthat meg, összefüggéseket tehet teljesebbé, életművek és témakörök, műfajok és jelenségek között teremthet szinkronpontokat. És még egy — meglehetősen szubjektív — körülmény. A filmek másként hatnak az emberre fiatal- és öregkorban. A művek körül kialakult társadalmi akusztika is változó. Kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba: kétszer nem láthatunk ugyanúgy egy filmet. Most a Fel a fejjel című film adja fel a szemlélő számára a leckét. Rendező: Keleti Márton, akinek a pályája időközben — sajnos — lezárult. Főszereplő: Latabár Kálmán (sajnos, ő is eltávozott az élők sorából). És a kor is vísz- szahozhatatlan: ez a mozidarab az ötvenes évek közepének terméke. Mi az, ami élő maradt és mi az, ami elavult a Fel a fejjel képsoraiban? A mese egy cirkuszi bohóc sorsát ütközteti nagy történelmi eseményekkel : a nyilas korszakkal és a felszabadulással. Üj tartalmat kap a halálraítélt utolsó kívánságának elkoptatott sémája:* Peti- bohóc a nagy attrakció segítségével vészeli túl a vérfagyasztó pillanatokat. A forgatókönyv szerzői (a szakma érdemes mesterei, Nóti Károly és Szász Péter) hangsúlyozottan egyesítik ti magánélet síkjait a társadalmival. Néha didaktikusán, néha közhelyszerűen. Valami azonban dicséretes. Nevezetesen: a hangulatok sokszínűsége, a pillanatonként változó helyzet bemutatása. A filmtörténész, Nemeskürty István több mint egy évtizeddel ezelőtt így fogalmazott: „Ami új ebben... a filmben, s amit éppen ezért... fel kell jegyezni: a tragikomikum alkalmazása. Keleti Márton rendezése, Gáspár Margit, Nóti Károly és Szász Péter forgatókönyve, Latabár Kálmán végre valamivel mélyebb humánumot érintő alakítása helyenként a burleszk elfelejtett elemeit próbálja újra alkalmazni. Az agyonszelídített tanmesék világa, iskolai évzáró ünnepélyek hivatalos humora helyett végre a hajdani filmvígjátékok hazájában is felcsillan a humor...” A megállapítás változatlant találó és érvényes. Hozzátenném: Latabár Kálmánnak — noha ez még mindig nem az igazán „nagy szerep”, ilyesmire voltaképpen haláláig hiába áhítozott — van néhány megrendítő pillanata. Igen: megrendítő! Amikor például az életét menti. Vagy amikor örül annak, hogy megfordult a világ kereke. Ez már nem az a bárgyú helyzetkomikum, amit az Egy szoknya, egy nadrág- , szerű sületlenségek töményen adagoltak. Az ötvenes évek első felének vígjátéki receptje ma már a múlté. A humor napjainkban összetettebb, tartalmasabb, intellektuálisabb. Mindent összevetve: a Fel a fejjel szerény tégla filmvígjátékaink nem éppen piramist képező építményében. Már az is jelzi tisztes minőségét, hogy húszon valahány év elteltével felújít— .lató és megnézhető. — s. f. — Arany híd-vetélkedő A KISZ saligótárjání járási bizottsága a napokban rendezte meg az Aranyhíd-vetélkedő járási döntőjét a Ganz-MÁ- VAG mátranováki gyáregységének kultúrtermében, ahol tizenkét csapat mérte össze tudását a Szovjetunió politikai, gazdasági és kulturális' életéről. A verseny magas színvonalon, nagy ismeretekkel rendelkező csapatok részvételével zajlott le, melyből a Nagybátonyi Harisnyagyár csapata került ki győztesen, s érdemelte ki ezzel a . megyei döntőbe jutást. Y \ \