Nógrád. 1977. november (33. évfolyam. 257-281. szám)

1977-11-02 / 258. szám

Bérrendezés után Oszilfa szóval vrteßhecsülespöl, presz tíz&roíl Több mint másfél évtizedes tanácsi vezetői pályafutása idején sem szűnt meg peda­gógus lenni. A nevelők sorsa, a pályán levők gondjai, a pá­lyaelhagyás okai, a tanári hi­vatás presztízsének kérdése mindig közelről érdekelte. Ez­ért is vágyott vissza újra a katedra közelébe, a tantestü­letbe Csík Pál. A ^lgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola igazgatói szo­ba ’á'can a bérrendezés utáni helyzetről, az átfogó intézke­dés által elindított folyama­tokról. a pedagógushivatás megbecsüléséről beszélge­tünk. \ — Hogyan történt a bérren­dezés a Madáchban? — Ügy érzem, a közösség nevében mondhatom, köz- megelégedésre. Kissé részle­tesebben? A tantestületünk sa­játosságait figyelembe véve, széles körű megvitatás után. Nem három ember döntött nálunk, hanem három testü­let: a pártszervezet, s szak- szervezeti bizottság és az is­kola vezetése együtt vitatta meg a javaslatokat. Közös vé­leményünk volt, hogy a peda­gógusok zöme nagyjából azo­nos szinten dolgozik, kevesen vannak, akik nagyon kiemel- kedőek, vagy éppen rosszak, onzőek. Nálunk most nincse­nek kezdők — harminc és negyven év közötti a többség és vannak idősebbek. A köte­lező minimum négyszáz fo­rintra rátettünk egy százast, a többiből differenciáltunk. Az alapbér kategória szerinti mi­nimuma alatt mindössze ket­ten voltak, illetve vannak ma is. Egy mérnöktanárunknak hatszázzal kevesebb az alap­bére — de ezeket a problé­mákat 1979 elejéig meg lehet oldani. — ön is érintette, hogy ebben az iskolában kétféle az oktatói gárda: közismereti és szakmai tárgyakat tanítókra oszlik. Ez bizonyára nehezí­tette a bérrendezést. — Okozott feszültségeket a kétféle állomány, de nagyjá­ból fel is oldotta az intézke­dés ezeket. Régen adható volt a mérnöki pótlék, azután be­vezették a kőtelező műszaki pótlékot. Mi minden műszaki tanárnak, illetve oktatónak megadtuk a négyszáz forint pótlékot. Volt, aki felvetette: ők sem dolgoznak többet, sőt, talán kevesebbet, mivel az iskolai munkából, a közösség életének órán kívüli szervezé­séből sokkal kevésbé veszik ki a részüket, mint a tanárok. De feszültség volt érezhető a másik oldalról is. Ha nem is­kolában dolgoznának, többet kereshetnének... Van egy egészséges közeledés a pályák között, amit most, egy szak- középiskolában lehet legjobban érzékelni. Tulajdonképpen ez volt a bérrendezés egyik fő célja. A más területeken dol­gozó értelmiségiek jövedel­méhez közelíteni a pedagógu­sok keresetét. Ezt alapjában mindkét részről megértették és elfogadják. A jövő útja az lesz, hogy mindenkinél az alapbéreket émeljük, ez is to­vább csökkenti a még megle­vő kisebb ellentmondásokat. — Segít ebben a soros elő- lépés megemelt összege is. Riadó ’77 Országos játékkal köszöntik Az ország egymillió-kétszáz­ezer piros- és kéknyakkendő- se várja, hogy felhangozzék a rádióban a „Riadókészültség”, majd nemsokkal ezután a jel: a Csepeli Vasmű szirénája- Ez­zel kezdődik az a többnapos országos játék, amely Riadó ’77 elnevezéssel a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulóját köszönti. A rajt időpontját a „főhadiszál- lás” az úttörőszövetség szigo­rúan titokban tartja, ám az országos játék gazdag prog­ramját jól ismerik mind a 3500 csapatközösségben. Már a nyári táborokban megkezdő­dött a felkészülés a Nagy Ok­tóber megünneplésére, s a tan­év első hónapjai is ennek je­gyében teltek el. — Háromévenként kétszáz­ötven forint, ehhez hozzájön az évenkénti bérfejlesztés. És nem szabad elfeledkezni arról sem, ha már a kétféle állo­mány kérdéséről szólunk, hogy vannak bizonyos elő­nyei a tanári pályának, mint például a nyári szabadság. — Az iskola — mint álta­lában a legtöbb középiskola — tanári gárdája eléggé stabil, nem beszélhetünk fluktuáció­ról. Azt jelentené, hogy nincs gond a középiskolai tanári pálya presztízsével, megbe­csülésével? — Nem akarok ünneprontó lenni, de elhallgatni, letagadni tényeket szintén nem. Nincs még minden rendben, főleg, ha a pedagóguspálya egészé­re gondolunk. Nagy anyagi jelentősége mellett én magam még többre értékelem ezt az átfogó bérrendezést, mint po­litikai tartalmú döntést. A pedagógusok munkáját, fel- készültségét. a velük sz'emben támasztott egyre nagyobb kö­vetelményeket igyekeznek ez­zel elismertetni a társadalom széles rétegei előtt. A családi életben, az életszínvonalban történt sokféle változás áthá­rított a nevelőkre tucatnyi feladatot. Az iskolák ezeket csak részben tudták megolda­ni. Főleg a nevelés területén volt így az utóbbi tíz-tizenöt év folyamán. A közoktatás-po­litikai határozat megszületett, megfogalmazta a feladatokat. De teljesítésüket csak akkor érzem biztosítottnak, ha a társadalom — konkrétan a családok, a befogadó mun­kahelyek' — is segít az emberi viszonyok ismeretére, pozitív értékrendre, ember és mun­katiszteletre nevelni a fiata­lokat. Lehetne több mélyen hi­vatásszerető, ízig-vérig peda­gógustanár, sokakból hiány­zik a lendület. Ez összefügghet munkájuk nem megfelelő ér­tékelésével, hiányos ismereté­vel, azaz az erkölcsi megbe­csülés tapasztalható alacso­nyabb szintjével is. Amikor nagyon örülök az emelkedő anyagi elismerésnek, ezen a téren még sok várakozás van bennem. De elindult egy fo­lyamat. G. Kiss Magdolna A pásztói könyvtárban Évente 120 ezer forintot könyvekre és 30 ezer forintot folyóiratokra költenek Pásztón, a nagyközségi-járási könyvtárban. Az 50 ezer kötetes kölcsönző több fiókkönyvtárat is el­lát olvasnivalóval. így legutóbb a MEZŐGÉP Vállalatnál hoztak létre üzemi könyvtárat. A kölcsönző épülete mindinkább szűkösnek bizonyul, 20 ezer kötetnek raktár kellene. Most csomókba kötve a padláson hevernek. Pásztón minden ötödik lakos beiratkozott tag­ja a könyvtárnak, a kintievő olvasnivaló eléri egyszerre a 6—8 ezer kötetet is. Filmjegyzet FEL A FEJJEL A MOKÉE folytatja tallózá­sait a magyar filmtörténetben. Mostanában a felszabadulás után készült és időtállónak bi­zonyult alkotások kerülnek sorra. Az elvet és a gyakorla­tot helyeseljük, a választás azonban nem mindig szeren­csés. Csak egy-két példa. A Valahol Európában egy év­tized alatt háromszor is a reprízek számát szaporította, ám a Szakadékot — Ranódy László megrázó falusi króni­káját — hiába keressük a programban. Vitatható a Oroszország mindent himondolt (Vili.) A vad hadosztályt megállítják Igen, Kornyilov már július elején színre lépett. Követelé­sére az Ideiglenes Kormány a frontokon visszaállítja a ha­lálbüntetést. hat nappal ké­sőbb. július 18-án főparancs­nokká nevezi ki a félreérhe- tetlen ambíciókkal fellépő Kornyilovot. A dolgok össze­függenek. Nem véletlen, hogy ezekben a napokban jelenik meg az Ideiglenes Kormány határozata — „a háborús erő­feszítések érdekében” — a sajtószabadság korlátozásáról. Megkezdődött a bolsevikok elleni koncentrált hajsza — és nemcsak az Ideiglenes Kor­mány részéről. Ne feledjük: ekkor a bolsevikok még min­den hatalmi szervben kisebb­ségben vannak, a Munkás- és Katonaküldöttek összorosz- országi Szovjetjének Végre­hajtó Bizottságában is. Július 13-án a két testület együttes ülésén határozatot fogadtak el, amely szerint Leninnek és munkatársainak meg kell je­lenniük a bíróság előtt, mert „felmerült az a vád, hogy lá­zadásra buzdítottak és. .. pénzt kaptak német források­ból. ..” „HÁT NEM SZÉGYEN EZ?...” Ami várható volt, bekövet­kezett: a reakció csak ereje megnövekedésére — vagy vélt megnövekedésére — várt, hogy felhasználja Lenin ellen hazaérkezése körülményeit. A hajsza azonban ellenkező elő­jellel is mozgósítónak bizo­nyult. Július 18-án a Szever- nij Rabocsij című újság így írt: „A bolsevikokat a had- apródiskolások és egyéb pog­romlovagok bandái... lefog­ják és agyba-főbe verik. A feketeszázasokhoz és ellenfor­radalmárokhoz viszont egye­lőre még senki sem nyúl, sza­badon járnak-kelnek. Hát nem szégyen ez?” Nem sokkal később a Pro­letary című lapban jelent meg D. Jakovenko gyalogos altiszt levele. „Soha nem tar­toztam semmiféle párthoz... Szegényparaszt fia vagyok, s így születésem óta mind a mai napig a nyakamon ül a rablók és fosztogatók falká- ja... Ezek az alakok, akik emberi könnyben és vérben fürödve elorozzák mások munkáját, most azt látják, hogy útjukba állt egy ember... Ez az ember nem kapható semmiféle engedményre... En­nek a rettenthetetlen harcos­nak Lenin a neve...” A TÁBORNOK TÁMAD Ez a munkás megértette a dolgok lényegét — azt, hogy a februári forradalom meg­hagyta az alapvető ellentétet, a kizsál.mányolókét és az el­nyomottakét — Kerenszkij nem. Ö továbbra is „nemzeti egységről” szónokolt, ami so­sem létezett kevésbé, mint éppen akkor. Augusztus 12-re NöGRAD - 1977. november 2., szerda e nemlétező „egység” jegyé­ben hívta össze Moszkvába (azt remélte, hogy az ősi vá­ros kevesebb gondot okoz, mint a forradalmi „Pityer”) az úgynevezett Állami Ta­nácskozást. Itt aztán szót kapott Ple- hanovtól az eszereken és gyá­rosokon át a kozák atamá- nokig és Kornyilovig „min­denki”. Megint kitűnt, hogy ez a tehetséges szónok kép­telenségekről beszél: azt re­méli, hogy a paraszt éppúgy követi őt, mint a földesúr, a munkás éppúgy, mint a gyá­ros, a baka éppúgy, mint a tábornok. A tanácskozás előtt a kormány újabb jegyzékben ígérte a szövetségeseknek, hogy országa „a végsőkig” folytatja a háborút. Kerenszkij elég értelmes volt ahhoz, hogy már ezen a tanácskozáson — abból, ahogy a reakció ünnepelte és abból, ahogy a tábornok reagált erre — megértse: Kornyilov szá­mára is veszélyt jelent. De azt remélte, a generálist és a mögötte álló erőt felhasznál­hatja a bolsevikok, a hábo­rút ellenző erők ellen. Mikor augusztus 26-án immár biz­tos forrásból értesült arról, hogy a tábornok át akarja venni a hatalmat, leváltotta Kornyilovot, aki viszont most már felfedte kártyáit: lova­sait a forradalmi főváros el­len küldte. „Oroszok, nagy hazánk hal­doklik! — kezdődött Kornyi­lov ekkor kiadott kiáltványa. — Arra kényszerültem, hogv nyíltan fellépjek...” Történel­mi tény, hogy Kerenszkij még akkor is azon töprengett, ho­gyan lehetne kiegyezni Kor- nyilovval. A nép azonban, amelyben feltartóztathatatla­nul terjedt a Lenin megjósol­ta forradalmi erjedés, egy percig sem töprengett. SZÉTSZEDETT SlNEK Szinte percek alatt 25 ezer munkás jelentkezett a Vörös Gárdába, a forradalmi kato­nabizottságok az áruló pa­rancsnok utasításai ellenére megakadályozták, hogy más egységek Kornyilov segítségé­re siessenek, az Ideiglenes Kormány börtönéből kienge­dett vörös matrózok Pétervár felé tódultak. Kornyilov szá­mára egyetlen ütőképes erő maradt, a Krimov tábornok által vezetett, hegyilakókból, tudatlan emberekből álló úgy­nevezett Vad Hadosztály. Ezt az önmagában is félel­mes erőt azonban elintézték a vasutasok: a Vad Hadosz­tály Pétervár felé tartó sze­relvényei előtt szétszedték a síneket. Krimov tábornok le­vonta a konzekvenciát, főbe lőtte magát, Kornyilov vere­séget szenvedett. Kerenszki ; most még megmentette a nép, amelynek elárulására pedig szívesen szövetkezett volna a kozák generálissal. A puccs, leverése ellenére is, tovább mélyítette a válsá got. Üjra bebizonyosodott, a bolsevikoknak van igazuk, akik demagógiának nevezték az egységről szóló papolást. A jobboldal azért támadta Kerenszkijt. mert leverte, a baloldal pedig azért, mert le­hetővé tette a zendülést. Harmat Endre (Következik: „ösztövér csontvázak...”) Föltámadott a tenger újbóli műsorra tűzése, viszont jó lenne ismét látni a Simon Menyhért születését (alkal­masint a legjelentősebb Vár- konyi Zoltán filmet). Az ideá­lis persze az lenne, ha érté­keink felújítástól és kampány­tól, évfordulótól és alkalom­tól függetlenül mindig elérhe­tők volnának a mozikban. Mindez vetítőhelyiség, pénz, igény kérdése és egyelőre utó­pia. Most elégedjünk meg az­zal, hogy alkalmanként szem­benézhetünk a múlttal. Az ilyesmi mindig tanulságos. Bi­zonyos folyamatokat világíthat meg, összefüggéseket tehet tel­jesebbé, életművek és témakö­rök, műfajok és jelenségek között teremthet szinkron­pontokat. És még egy — meg­lehetősen szubjektív — körül­mény. A filmek másként hat­nak az emberre fiatal- és öregkorban. A művek körül kialakult társadalmi akusztika is változó. Kétszer nem léphe­tünk ugyanabba a folyóba: kétszer nem láthatunk ugyan­úgy egy filmet. Most a Fel a fejjel című film adja fel a szemlélő szá­mára a leckét. Rendező: Kele­ti Márton, akinek a pályája időközben — sajnos — lezá­rult. Főszereplő: Latabár Kál­mán (sajnos, ő is eltávozott az élők sorából). És a kor is vísz- szahozhatatlan: ez a mozida­rab az ötvenes évek közepének terméke. Mi az, ami élő maradt és mi az, ami elavult a Fel a fejjel képsoraiban? A mese egy cirkuszi bohóc sorsát üt­közteti nagy történelmi esemé­nyekkel : a nyilas korszakkal és a felszabadulással. Üj tar­talmat kap a halálraítélt utol­só kívánságának elkoptatott sémája:* Peti- bohóc a nagy attrakció segítségével vészeli túl a vérfagyasztó pillanato­kat. A forgatókönyv szerzői (a szakma érdemes mesterei, Nóti Károly és Szász Péter) hangsúlyozottan egyesítik ti magánélet síkjait a társadal­mival. Néha didaktikusán, né­ha közhelyszerűen. Valami azonban dicséretes. Nevezete­sen: a hangulatok sokszínűsé­ge, a pillanatonként változó helyzet bemutatása. A film­történész, Nemeskürty István több mint egy évtizeddel ez­előtt így fogalmazott: „Ami új ebben... a filmben, s amit ép­pen ezért... fel kell jegyezni: a tragikomikum alkalmazása. Keleti Márton rendezése, Gás­pár Margit, Nóti Károly és Szász Péter forgatókönyve, Latabár Kálmán végre vala­mivel mélyebb humánumot érintő alakítása helyenként a burleszk elfelejtett elemeit próbálja újra alkalmazni. Az agyonszelídített tanmesék vi­lága, iskolai évzáró ünnepé­lyek hivatalos humora helyett végre a hajdani filmvígjátékok hazájában is felcsillan a hu­mor...” A megállapítás változatlant találó és érvényes. Hozzáten­ném: Latabár Kálmánnak — noha ez még mindig nem az igazán „nagy szerep”, ilyesmi­re voltaképpen haláláig hiába áhítozott — van néhány meg­rendítő pillanata. Igen: meg­rendítő! Amikor például az életét menti. Vagy amikor örül annak, hogy megfordult a vi­lág kereke. Ez már nem az a bárgyú helyzetkomikum, amit az Egy szoknya, egy nadrág- , szerű sületlenségek töményen adagoltak. Az ötvenes évek első felé­nek vígjátéki receptje ma már a múlté. A humor napjaink­ban összetettebb, tartalma­sabb, intellektuálisabb. Min­dent összevetve: a Fel a fejjel szerény tégla filmvígjátékaink nem éppen piramist képező építményében. Már az is jelzi tisztes minőségét, hogy húszon valahány év elteltével felújít— .lató és megnézhető. — s. f. — Arany híd-vetélkedő A KISZ saligótárjání járási bizottsága a napokban rendez­te meg az Aranyhíd-vetélkedő járási döntőjét a Ganz-MÁ- VAG mátranováki gyáregysé­gének kultúrtermében, ahol tizenkét csapat mérte össze tudását a Szovjetunió politi­kai, gazdasági és kulturális' életéről. A verseny magas színvonalon, nagy ismeretek­kel rendelkező csapatok rész­vételével zajlott le, melyből a Nagybátonyi Harisnyagyár csapata került ki győztesen, s érdemelte ki ezzel a . megyei döntőbe jutást. Y \ \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents