Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)

1977-10-27 / 253. szám

Halászat - horgászat itt a csukaszezou A csuka vizeink egyik leg­kedveltebb ragadozó sportha­la. Feje leginkább a kroko­dil ijesztő koponyájára emlé­keztet. Szája széles, lapos és roppant erős fogazattal ren­delkezik. Alsó állkapcsán hat­nyolc hosszú és közösük né­hány kisebb tűéles kapófog helyezkedik el. Feltűnően nagy a szeme, így táplálékát is el­sősorban látás útján érzékeli. A csukát falánksága miatt a „vizek tigrisének” is szokták nevezni. Mindenre rávág, ami látótávolságon belül mozog a vízben, legyen az hal. béka, vízimadár, vagy más élőlény. Táplálékának túlnyomó részét nappal szerzi meg. A csuka villámgyors ugrással, macska­szerű ügyességgel kapja el zsákmányát. , Tavakban és lassúbb folyá­sú folyókban egyaránt megta­lálható. Tavakban a hínárme­zők, vízitöklevelek, a nádasok kis tükreiben tartózkodik. Fo­lyóvizekben vízbenyúló fűzfa­bokrok környékén, nem utolsó­sorban torkolatokban szeret igazán tartózkodni. Annak el­lenére, hogy egész évben hor­gászható, nyáron inkább a reggeli és az alkonyati órák­ban fogható. Az igazi csuka­szezon azonban ősztől-tavaszig a legeredményesebb Mig nyá­ron terített asztal áll a csuka rendelkezésére, addig ősztől kezdve a kishalak védettebb helyekre vonulása következté­ben meg kell keresnie napi zsákmányát. A csuka fogha­tó élő hallal és viliantóvál. Mindkét módszer eredményes lehet, ha felismerjük a csuka tartózkodási helyét. A csuka nyomravezetését illetően, a felszíni halak szétspriccelése az irányadó. Sokszor a vízből is kiugorva üldözi kiszemelt áldozatát. Annak ellenére, hogy nem válogatós, mégis előszeretettel az élő halakat ejti zsákmányul. Általában vizeinkben sze­lekciót végez, mert elsősorban a beteg halakat ejti zsákmá­nyul. Élő hallal történő hor­gászatához ajánlatos drótelű- ket használni, mert horogra akadás után akrobatikus ug­rásokkal igyekszik a horogtól megszabadulni és éles fogaza­ta elfűrészelheti vékonyabb horgászzsinórunkat. Csalihalnak eltarthatóságuk­nál fogva legmegfelelőbbek a kárászok, vörösszárnyú kesze­gek öt-hat centiméteres pél­dányai, továbbá a bodorka, valamint a szivárványos ökle nagyobb példányai. Előszere­tettel fogyasztja a csuka a fenék járó küllőt is. Ezeket ajánlatos már most beszerez­ni és tárolásukra felkészülni. Az igazi csukaszezon azon­ban akkor kezdődik, amikor folyamatosak lesznek a talaj­menti fagyok. Sőt a szenve­délyesebb, hideggel dacoló horgászok télen, lék mellett is szoktak élő hallal csalizott horoggal csukázni. Villantózás, vagy más néven blinkerezés esetében azonban nagyobb víz­szakaszt tudunk lehorgászni és sokszor eredményesebb is lehet, mint az élő hallal tör­ténő csukázás. Élő hallal tör­ténő horgászás esetében — kapás után — hagyjuk nye- letni a csukát és csak utána vágjunk be. mert ellenkező esetben a csontos pofarészből könnyen kiakadhat a horog. Függetlenül attól, hogy egye­sek az egyágú horog alkal­mazására és sportszerűségére esküsznek, mégis a hármasho­rog használata a legmegbízha­tóbb. Megyénk horgászvizei kö­zül a salgótarjáni Kohász Hor­gász Egyesület vizén, Nagybá- tonyban, Bánkon és Diósje- nőn és nem utolsósorban az Ipolyon és árterületein ha­rap a csuka. H. F. A MAGÉV miskolci MISKOLC. Szeles u. 22. Tel.: 16-638. Telex: 62-411. műszaki becslést tart. 1977. november 1-én. 1977. november 2-án. SALGÓTARJÁN, BALASSAGYARMAT ÉS KÖRNYÉKE. ÍRÁSBELI BEJELENTÉSÜKET KÉRJÜK: MAGYAR HIRDETŐ VÁLLALAT, SALGÓTARJÁN, PAVILONSOR ALÁ MEGKÜLDENI. Ü. 1.: Varga. FOGLALKOZUNK: HASZNÁLT GÉPEK, MŰSZEREK VÉTELÉVEL. ELADÁSÁVAL ÉS KÖZVETÍTÉSÉVEL. Hpróhirdetések ^ELCSERÉLNÉM két­szobás, városközpont­ban levő főbérleti la­kásomat háromszobás hasonlóért. Érdeklőd­ni lehet 17 órától a 16-15 telefonon. GARAZS eladó az acélgvárnál. Telefon: 14-00/251 mellék. GARZONLAKÁST vennék „Novemberi beköltözés” jeligére a kiadóba. PÉNZTÁROS — ad­minisztrátori munka­körbe gépírni tudó női dolgozót felve­szünk. Jelentkezési cím: AGROKER. Ba­lassagyarmat, Fáy A. út 3. SZERÉNY nőt fel­vennék kis háztartás­ba. Bentlakással is. „Megegyezünk 166197” jeligére Budapest, Felszabadulás téri hirdetőbe. JO állapotban le­vő Wartburg 1000-es eladó. Érdeklődni 16 érától. Salgótarján. Kemerovo krt. E/15 Reményi. DINÓSARGA 1500- as Polski Fiat sze­mélygépkocsi eladó. Érdeklődni Salgótar­ján, Malinovszkij út 18. Tamás Lászlónál. Repülő emberek A szárnyakkal végzett sik­ló repülés rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert a Szovjetunióban. Mindössze három éve an­nak, hogy 1974-ben Mihail Gohberg, a fizikai, matemati­kai tudományok doktora, vízisíző sportmester végrehaj­totta a Kaukázusban levő Cseget-hegyről első sikló re­pülését. Jelenleg több ezren hódol­nak e bátorságot és ügyessé­get követelő sportnak. A Szovjetunió több városában működnek olyan klubok, ahol a fiatalok tanulmányozzák a sikló repülés elméletét, tech­nikáját és fizikailag is felké­szülnek rá. Vendéglőben — Pincér, hozzon sonkát to- — Az sincs! jással! — Talán egy párizsit? ... . — Elfogyott! 1 lncs' — Akkor hozza a kabáto­— Akkor hozzon egv rántott mat! szeletet! — Az pedig eltűnt! A Balassagyarmati városi Tanács Kórháza azonnali felvételre keres: portást, éjjeliőrt, segédmunkást. Nyugdíjasoknak is jó kereseti lehetőség. Bérezés megállapodás szerint. Tisztelt fogyasztóink! A Gázszolgáltató Vállalat szakemberei a A hibás gázberendezéseik javítását, üzem­biztonságos gázszolgáltatás érdekében behelyezését kirendeltségünk szakemberei készséggel állnak az önök rendelkezésére. elvégzik. A gázberendezések használata gyors és kényelmes, azonban szabálytalan használata súlyos veszélyt jelent! Ezért kérjük önöket, hogy saját és mások biztonsága érdekében ha épületben, utcán, közterületen gázszagot érez, azonnal értesítse éjjel-nappal ügyeleti szolgálatunkat, vagy a legközelebbi rendőrt, tűzoltóságot. Kérjük T. fogyasztóinkat, hogy a hideg hogy a torlódásokat elkerüljük és a feles­idő beállta előtt igényelje a gázberende- leges bosszúságtól megkíméljük, zések esetleges javítását, felülvizsgálatát. Megértését, támogatásét I Címünk: Salgótarján, Rákóczi u. 226. Telefon: 24-69. ....;• "helyek: S algótarján, Rákóczi u. 226. Tel.: 24-69 Nagybátony, házkezelöség. Révai út 2. Telefon: 115. Pásztó, Nagymező út 2 Balassagyarmat, Thököly u. 22. Telefon: 237. Gázszolgáltató Szünetel a gáz­szolgáltatás I Értesítjük TISZTELT FOGYASZTÓIN­KAT, hogy az országos északi magasnyo­mású földgázszállító vezeték karbantartá­sa miatt a földgázszolgáltatás Salgótarján­ban október 29-én 06 órától szüneteL A karbantartási munkákat a téli gázszol­gáltatás biztonsága érdekében a városi ta­náccsal egyetértésben a Gáz- és Olajszál­lító Vállalat miskolci szakemberei október 29-én 06 órakor kezdik el. A távvezeték karbantartása a biztonsági előírások betartása miatt csak teljes gáz­szünettel, a vezeték lefúvatása után hajt­ható végre. A karbantartás megkezdésekor kérjük, hogy a gázkészülékek kezelőcsapjait és a gázmérő főelzáró csapját saját és lakótársai biztonsága érdekében zárják ei A távvezeték karbantartása előrelátható- zat, a nyomásszabályozó állomások és a lag 29-én 18 óráig befejeződik. Ezután fogyasztóberendezések felülvizsgálata és kezdhető el a városi földgázelosztó háló- ismételt üzembe helyezése. A fogyasztóberendezések üzembe helyezését legkésőbb október 31-re befejezzük ! Kérjük, hogy személyesen vagy megbí­zottjuk útján tegyék lehetővé számunkra a fenti napokon a lakásokba való beju­tást, mert az üzembe helyezést csak min­den lakás és minden készülék felülvizs­gálata után végezhetjük el. A 4700 fogyasztóhely ismételt üzembe he­lyezése nemcsak felelősségteljes munkát jelent számunkra, de szükségessé teszi a TIGÁZ szolnoki üzemegységénél rendel­kezésre álló erők összevonását. Az ismételt üzembe helyezést Szolnok, Pest és Nógrád megyei kirendeltségünk dolgo­zói együttesen végzik. A fogyasztói észrevételek, panaszok, vagy bejelentések felvételét helyi megbízotta- ink a gázszolgáltatási szünet alatt is fo­lyamatosan biztosítják. Éjjel-nappal ügye­letet tartunk. CÍMÜNK: SALGÓTARJÁN, RÁKÓCZI ÜT 226 Telefon: 24-69. 1/ «• •• • F Köszönjük megértő közreműködésüket TIGAZ szolnoki üzemegység vezetősége I 01006760

Next

/
Thumbnails
Contents