Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)

1977-10-23 / 250. szám

f A hét 3 kérdése Sűrűsödő nyilatkozatok egy kirajzolódóban levő kompro­misszumról a SALT—2 ügyé­ben; néhány kirívó esettől el­tekintve tárgyilagos hang a belgrádi Száva-palotában; az indiai kormányfő moszkvai tárgyalásai, az idős Morardzsi Deszainak megválasztása óta tett első külföldi útja során; élénkülő kelet—nyugati dip­lomáciai érintkezés — mind­ezt a most zárult héten je­gyezhettük fel. A napi hírek és gyorshírek is alátámaszt­hatták az MSZMP Központi Bizottságának nemzetközi helyzetértékelését: „az eny­hülés további kibontakoztatá­sát, az útjában álló akadályok eltávolítását segíti a szovjet— amerikai kapcsolatok megélén­külése, a szocialista és a tő­késországok közötti rendszeres kontaktusok bővülése”. Valósággal summázata le­het ennek az áttekintésnek a megállapítás: „a Magyar Nép- köztársaság az elmúlt időszak­ban is arra törekedett, hogy tevékenységével erősítse a nemzetközi élet kedvező irányzatait”. S ez a szocialis­ta rendszerünk lényegéből fa­kadó cselekvőkészség érvé­nyes a jelenre és a jövőre is. 2.) MI TÖRTÉNIK DÉL- AFRIKÁBAN ÉS NAMÍBIÁBAN? Brutális rendőri elnyomó intézkedésekről érkezett köz ben hír magából Dél-Afriká- ból. Letartóztatások történtek,, betiltották a fekete lakosság egyetlen napilapját, s törvé­nyen kívül helyezték az af­rikaiak számos szervezetét. A dél-afrikai vezetésben hónapo­kon át folyt a belső harc tak­tikai engedményekre hajlók és a szélsőségesen konzervatí vök között. A tények tanúsá­ga alapján az utóbbiak kere­kedtek felül... 3 ) MI HÚZÓDIK MEG A PORTUGÁL BELSŐ VÁLSÁG HÁTTERÉBEN? 1.) HOGYAN ÉRTÉKELI A PÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A NEMZETKÖZI HELYZETET? A nevében a Namib-sivatag- ra utaló Namíbiáról folytatott vitát egész héten keresztül az----------------------------------------------­E NSZ közgyűlése. Az ország függetlenségének ügye a vi- Uj miniszterek, vagy telje* lágszervezet közvetlen ille- sbrí új kormány? — a bizony- tékességébe tartozik: az egy- talaaság kérdőjelei tűnnek fel kori német gyarmati sorban Portugáliában. levő Délnyugat-Afrika nép- ország súlyos szövetségi, majd ENSZ- dokkal mandátumként került Dél-Af- a rika fennhatósága Miközben az gazdasági gon- küzd, rekordnagyságú munkanélküliség és az alá. Az infláció, kiéleződött a vita a Egyesült Nemzetek Szerveze- hogyan továbbról. .... te több ízben, végül már az Lisszabonban egyszínű, ki­ultimátum erejével hívta fel spbbségi kabinet kormányoz. Az elmúlt hónapok zsúfolt és szerteágazó diplomáciai nap­tárából kilenc találkozót kü­lön kiemel a KB-közlemény: párt- és állami vezetőink fon­tos tárgyalásait a szocialista testvérországok: az Olasz Kommunista Párt, Nyugat- Európa gazdaságilag legerő­sebb országa, az NSZK, s két jelentős fejlődő ország magas szintű képviselőivel. Már a felsorolás is mutathatja kap­csolataink sokoldalúságát, az MSZMP és a Magyar Nép- köztársaság lehetőségeihez és súlyához mért aktivitását a nemzetközi porondon. E súlyunkat, lehetőségeinket, s egyúttal felelősségünket fo­kozza és megsokszorozza, hogy részesei vagyunk a szocialis­ta országok közösségének, egyeztetett külpolitikánknak meghatározó szerepe van a világesemények alakulásában. Ezért szól a közlemény olyan nyomatékkai Kádár János és Leonyid Erezsnyev megbe­széléseiről, az immár hagyo­mányosnak mondható krími­találkozók keretében. Ezek a nyaranként rendszeresen meg­tartott kötetlen munkatalálko­zók jól szolgálják a széles körű tapasztalatcserét, az együttműködés bővítését, a gazdasági integráció előmoz­dítását, a külpolitikai törekvé­sek összehangolását, vagyis a szocialista közösség egységé­nek további erősítését A Központi Bizottság ki­fejezte az egész magyar nép bizakodását, hogy a különbö­ző szinteken folyó tárgyalások erősítik majd a nemzetközi élet kedvező irányzatait, , s üdvözölte a leszerelés, a nukleáris háború veszélyének elhárítása érdekében tett kez­deményezéseket. „Hazánk kép­viselői — húzza alá a közle­mény — a nemzetközi fóru­mokon kifejezésre juttatták népünk elkötelezettségét a béke és a társadalmi haladás ügye mellett”. Szólni kellett természetesen a mindenkit nyugtalanító válsággócokról is, különösképpen 2 területről, a Közel-Keletről és Afrika szarváról. Támogatjuk a gen­fi békekonferencia megtar­tását, valamennyi érdekelt fél részvételével, s elítéljük azo­kat, akik az érvényes ENSZ- határozatok semmibe vételével akadályozzák a rendezést- Eti­ópia és Szomália fegyveres ösz- szeütközését illetően a Ma­gyar Népköztársaság mélysé­gesen érdekelt abban, hogy a két ország békés úton, politi­kai eszközökkel, népeik ér­dekeivel összhangban rendez­ze ezt a konfliktust. Hiszen a háború folytatódása érzékeny veszteségeket okoz mindkét felnek, s veszélyeztetve az egész térségben a függetlenség és a haladás ügyét, az imperi­alisták malmára hajtja a vi­zet. ' r-. a pretóriai kormányt, hogy biztosítson önállóságot a ha­zánknál területileg kilencszer nagyobb, de alig egymillió la­kosú országnak. Dél-Afrika végül már nem ragaszkodhatott korábbi ma­Soares szocialistái vannak hatalmon. A kormányzáshoz külső támogatására is szükség van. Ezt először a baloldalon, azután mindinkább a jobbolda­lon keresték, amiért azután súlyos árat fizettek. Meg­kezdték a földreform és az ál­kacsságával a Namíbia fe- lamosftások vívmányainak letti formális uralomhoz, felszámolását. Ez óhatatlan el­megpróbál tehát olyan visz- lenállást váltott ki a tömegek- szavanulást végrehajtani, ben, beleértve az Intersindt hogy maradjon. Életre hívta calt, a legerősebb szakszerve- az úgynevezett tornacsarnok- zeti mozgalmat, ahol viszont, csoportot (a főváros, Windho­ek újonnan épített sportpalo­tájában üléseztek a fajüldöző hatóságokkal együttműködő törzsfőnükök). Belőlük ala­kítottak egy látszat-érdekkép­viseletet, amely majd jövőre, az ígért függetlenség idején átveszi a kormányzást- Köz­ben a dél-afrikai csapatok változatlanul Namíbia terüle­tén állomásoznának, sőt Dél- Afrika jogilag is elcsatolná az nagy számban dolgoznak együtt kommunisták, szocialisták és pártonkívüliek. Ilyen körülmények között kezdődtek meg és fokozódtak a belső csatározások Portu­gália számszerűleg legerősebb politikai csoportusulásában, a szocialista pártban: merre tartsanak? A baloldal 1974. áprilisának, a „szegfűs forra­dalomnak” továbbvitelét kí­vánja, a demokratikus erők országtól egyetlen mélyvízi együttműködésével- A jobb­kikötőjét, a Eálna-öblöt, va- oldal a reakciós tömörülések- lamint a környező uránérc- nól keres támaszt, de maga övezetet. is ráébredt a veszélyre, hogy azok könnyen „túladhatnak” Az ENSZ vitájában ezért az rajta. Egyelőre tart a szocia- követelés került előtérbe, listák belső krízise, amely a a hogy vonják ki a dél-afrikai katonai erőket Namíbiából, s úgy tartsák meg a választáso­kat, hiszen a namíbiai nép csak így fejezhetné ki valódi akaratát. sajátos helyzet következtében állami válság is Portugáliá­ban, s kimenetelét — pozitív és negatív lehetőségek egy­aránt vannak — ma még ne­héz lenne megítélni. Réti Ervin Magyar internacionalisták köszöntése A fővárosban élő magyar internacionalisták találkoztak szombaton a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A veteránok közül többen gyak­ran beszélgetnek itt, a ház ba­rátai körében szívesen emlé­keznek a dicső harcokra, a Nagy Október eseményeire. Ezúttal ünnepi ruhában, mellükön sok-sok kitüntetéssel jelentek meg: a Szovjetunió budapesti nagykövetségének meghívá­sára együtt ünnepelték a Nagy Októberi. Szocialista Forradalom 60. évfordulóját. Szovjet—indiai tárgyalások Világszerte nagy figyelem Leonyid Brezsnyev és Morardzsi Deszai üdvözli egymást a Kremlben. A tömegtájékoztatási eszkö­zök világszerte nagy figyelmet szentelnek az indiai kormány­fő moszkvai látogatásának, a szovjet—indiai tárgyalások­nak, Leonyid Brezsnyev pén­teki pohárköszöntőjének — ír­ja szombati nemzetközi szem­léjében a TASZSZ szovjet hír- ügynökség. A New York Times tudósítá­sában kiemeli Erezsnyev sza­vait a szovjet—amerikai kap­csolatok alakulásáról. Hang­súlyozza, hogy a szovjet ve­zető szerint a hadászati fegy­verrendszerek korlátozásáról folyó tárgyalásokon a közel­múltban haladás történt s re­mény van e tárgyalások fe­lesleges huzavonáktól sikeres befejezésére, amerikai fél realista és tárgyszerű magatartása ese­tén teljes mértékben lehetsé­ges — idézi a lap Leonyid Brezsnyev szavait. Az indiai lapok rámutat­nak: Deszart Moszkvában ■ a legmagasabb szinten fogad­ták, s ez is jelzi, hogy a Szov­jetunió milyen jelentőséget tu2 iajdonít Indiához fűződő kap­csolatainak. A Times of India leszögezi, hogy az Indiával va­ló barátság és együttműködés mentes szüntelen ápolása a szovjet kül* Ez az politika szerves részét képezi- A kubai rádió hírmagyará­zatában felhívta a figyelmet arra, hogy Leonyid Brezs­nyev pohárköszöntőjében rész­letesen elemezte a nemzetkö­zi helyzet összetevőit, a béke, a nemzetközi biztonság meg­szilárdításának reális lehető­ségeit. Véget ért a JKP kongresszusa A Sizuoka prefektúrában fekvő Atami városában szom­baton délután befejeződött a Japán Kommunista Párt XIV. kongresszusa. A tanácskozáson egyhangúlag elfogadták a Központi Bizottság beszámo­lóját;, a szervezeti szabályzat részleges módosítását, vala­mint a kongresszusi határo­zat tervezetét, megválasztot­ták a párt új vezető szerveit. A határozat rövid távra ki­tűzte a félmilliós párt, hosz- szú távra pedig az egymillió tagot számláló tömegpárt felépítésének jelszavát. A kongresszusi okmány hangsú­lyozza, hogy a JKP és a ja­pán forradalmi mozgalom célja az elkövetkező években az antiimperialista és anti- monopolista demokratikus forradalom megvívása, tehát nem az azonnali szocialista forradalom. A Magyar ENSZ Társaság üdvözlete az ENSZ-hez A Magyar ENSZ Társaság intéző bizottsága üdvözli az Egyesült Nemzetek Szervezetét megalakulásának 32. évfordu­lója alkalmából Üdvözletében kifejezi, hogy az ENSZ az emberiség történe­tében az első nemzetközi szer­vezet, amely ilyen hosszú időn át nemcsak fennmaradt, hanem állandóan gyarapodott és erő­södött is. Elegendő arra utalni, hogy az ENSZ-nek jelenleg csaknem háromszor annyi tag­ja van, mint megalakulása ide­jén. Ez mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy a világ­NQGRAD - 1977, októbet 23., vasárnap szervezetben érvényre jutnak korunk tényleges erőviszonyai, s mind jelentősebb szerephez jutnak benne a szocialista, a fejlődő és az el nem kötelezett országok, tevékenységében mindinkább kifejeződik az enyhülési folyamat elmélyíté­sében érdekelt államok akara­ta. Az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének, amelynek az alapok­mányban megfogalmazott cél­ja a nemzetközi béke és biz­tonság szavatolása és megszi­lárdítása, a jövőben az eddigi­nél is hatékonyabban kell hoz­zájárulnia az enyhülési folya­mat elmélyítését gátló akadá­lyok elhárításához. Ebben a vonatkozásban kulcsfontosságú a leszerelés problémája. Éppen ezért igen örvendetes, hogy a világszervezet jövőre rendkí­vüli közgyűlést szentel a lesze­relés kérdésének. Hasonlókép­pen fontos, hogy az ENSZ — korábbi erőfeszítései szellemé­ben — szorgalmazza a fejlődő országok felemelkedésének ügyét egy méltányos új nem­zetközi gazdasági rend előmoz­dításával. A 32. ENSZ-nap alkalmával üdvözöljük az Egyesült Nem­zetek Szervezetét és sok sikert kívánunk további, a nemzet­közi békét és biztonságot szol­gáló, az alapokmány betűjéhez és szelleméhez hű tevékenysé­géhez. (MTI) A Brazil KP főtitkárának látogatása A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására a közel­múltban látogatást tett ha­zánkban Luis Carlos Prestes, a Brazil Kommunista Párt főtitkára. Itt-tartózkodása so­rán a főtitkárt fogadta Ká­dár János, az MSZMP Köz* ponti Bizottságának első tit­kára. Magyarországra látogat az osztrák külügyminiszter Púja Frigyes külügyminisz- érkezik dr. Willabald Fahr, ter meghívására hétfőn hiva- az Osztrák Köztársaság sző* talos látogatásra hazánkba vetségi külügyminisztere. Hazaérkezett a tanácsi tóitdöttség Csehszlovákiából Dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hi­vatala elnöke vezetésével a tanácsi küldöttség hazaérke­zett Csehszlovákiából. A kül­döttség Stefan Lazar, a Szlo­vák Szocialista Köztársaság belügyminisztere meghívásá­ra tanulmányozta a szlovák nemzeti bizottságok munkáját, központi irányításuk rendsze­rét. A küldöttséget fogadta Matus Benyo, a Szlovák Nem­zeti Tanács alelnöke, vala­mint Julius Hanus, a Szlovák Szocialista Köztársaság mi­niszterelnök-helyettese. Potyautas a kukáskocsiban Szokatlan rako­mánytól szabadult meg a Colorado állambeli Denver- ben egy kukásko­csi vezetője, ami­kor kiürítette ra­kományát. A sze­méttelep közepére lezúdított hulla­dékhalomból egy- szercsak előbuk­kant egy férfi, az 51 éves Vernon Cava. Egyszerűen nem hittem a szemem­nek, amikor ez az alak kigurult'a ku­káskocsiból, le­huppant a szemét kupac tetejére és csak ült ott, mint aki azt sem tudja hova csöppent — nyilatkozta egy megdöbbent szem­tanú. A szemeteskocsi potyautasa később elmondta, hogy pénteken reggel Denver központjá­ban épp az igazak álmát aludta egy kényelmes kuká­ban, amikor a sze­metesek a kukák tartalmával együtt öt is a szemetes­kocsi gyomrába Zúdították. Három órát volt kényte­len a szokatlan környezetben el­tölteni, mert a gépkocsivezető nem hallotta meg kétségbeesett és dühös kiáltozását. Szemtanúk sze­rint a történtek és az utazás közben elszenvedett ki­sebb lábsérülése ellenére Cave úr meglehetősen jó színben volt, ami­kor a szemétha­lom tetején végre visszanyerte sza­badságát.

Next

/
Thumbnails
Contents