Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)

1977-10-23 / 250. szám

{•,. Kétmillió dolláros megrendelést teljesítenek a Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyárában, ahonnan a napokban pótkocsis kamionokkal vitték egyenesen Hamburgba azt az acél-alumínium szabadvezetéket, mely az NSZK-beli kikötőből továbbhajózva Nigéri­ába és Irakba kerül. Egy mammut teherautó 20 tonna kábelt visz, melynek értéke fél­millió forint. A szállítmány része a kábelgyár évi tervének. Sikeres munkájuknak köszönhetően exporttervüket már december 1-re teljesítik. így a tőkéspiacról származó dollárbevétel december 1 után jelentős nyereséggel növeli az üzem termelési eredménye­it. Képünkön: Gerhát István és Urban János az exportra kerülő kábeldobok csomagolá­sát, léccel burkolását, zsaluzását végzi. — kulcsár — Napirenden a megye kereskedelme Mielőbb fejlesztem kell a há Az V. ötéves tervben 25 ezer 600 négyzetméter alapterüle­tű új kereskedelmi létesít­mény üzembe helyezését ter­vezik Nógrád megyében. A számok alapján — hiszen eddig, az ötéves tervből el­telt több mint másfél év alatt 10 ezer 400 négyzetméternyi területet adtak át — a kép kedvező. Ám, ha hozzátesszük, hogy ebből 5 ezer négyzetméter az elmúlt tervciklusból húzó­s így korszerű eszközök be­szerzése sem válik lehetővé. Pedig a megye kereske­delmi és vendéglátó egy­ségeinek több mint 40 százaléka nem rendelke­zik megfelelő hűtőkapa­citással, s ez káros hatás­sal van az ellátásra is. A megyei tanács határoza­ta alapján a kereskedelmet irányító szerveknek 1990-ig dott át, korántsem lehetünk szóló távlati fejlesztési tervet elégedettek. Pedig — sajná- kell kidolgozni, amelyben ki­latos a megállapítás -• kis emelt fontossággal kezelendő a falvaink ellátottsága az orszá- munkáslakta települések el- gosnál alacsonyabb szinten sődleges fejlesztése, a kisebb van. A kis- és a nagykereske- települések ellátottságában va- ' delemben is szűk a raktáro- ló lemaradás felszámolása, a zási lehetőség, a megyében munkás- és gyermekétkezte- nincs sportbolt, hiányzik a tés javítása, a szaküzletháló- mezőgazdasági szakbolt, vala- zat fejlesztése. A raktározási mint a férfidivatüzlet, s el- gondok enyhítésére egy leg- enyészően kevés az önkiszol- alább 25 ezer négyzetméter gáló étterem. A „bőség” más alapterületű komplexumot kell területen mutatkozik: 450 ven- megépíteni. Mert csak ezen déglátó egységünk közül 290 hiányosságok felszámolásával, az italboltok száma! Mindez valamint a VI. ötéves terv sürgeti az átalakításokat, az új hálózatfejlesztési terveinek beruházások megindítását, ám mielőbbi kidolgozása révén olt éppen itt adódnak a jelentős kedvezőbb arculatot a megye gondok. kereskedelme. Még ebben az évben tizenöt boltot, 2225 négyzetméter alap területtel kellene átadni — 80 százalékuk az ÁFÉSZ-ek kezelésében lenne —, ám fé­lő, hogy nem sikerül. Emel­lett nem megnyugtató az 1978. évi fejlesztések előkészülete sem. Pedig a kiskereskedelem 7500 négyzetméter alap- területen 27 egység üzem­be helyezését tervezi jö­vőre. Gondok vannak a pásztói ÁBC-áruház megnyitásával és késik a szécsényi üzletház építése. Vontatottan halad a laká­jokhoz kapcsolódó boltok kivi­telezésének előkészítése, külö­nösen Nagybátonyban és Sal­gótarjánban, de a megyei vendéglátó vállalat is késleke­dik a balassagyarmati Ipoly Szálló rekonstrukciójával. Kü­lön gondot okoz, hogy a be­ruházó kereskedelmi szervek nem számolnak az építőipari kapacitások végességevel; így alakult ki az a bizonytalan állapot, hogy a fejlesztések több mint 40 százalékát az V. ötéves terv utolsó két évé­re ütemezték. Pedig nem ha­lasztani, hanem mielőbb gyor­sítani kellene ezeket a mun­kálatokat. Már csak azért is, mert a boltok jelentős szám­ban elavultál:, elhanyagolta^ Mai számunkban A világpiac nyomása Ösztöndíjasok Nyugdíjas '* népzenekutató Mérkőzés előtt Érdekes magazin Világ proletárjai, egyesüljetek! V. S fM ° NÓ'G.lVAl WtCYEl 'gtZOTIS AGA cS A WEttVEf f A >' A CS' L A lJU A XXXIII. ÉVF. 250. SZÁM ARA: 1 FORINT 1977. OKTÓBER 23., VASÁRNAP Több mint húsz üzem dolgozói Útinutatás Termeltek, felújítottak a kommunista szombaton A Nagy Október jubileuma- különféle feladatokat. A nak tiszteletére szombaton GYGO műszaki-alkalmazott országszerte kommunista mű- dolgozói az új süllyesztékes szakot rendeztek. A résztvevők kovácsüzemben készítettek a vállalatok egy részében a raktárt. Ezenkívül fűrészgé- terv, a verseny vállalások tel- pékét telepítettek át. Az igaz- jesítéséhez járultak hozzá, gatási főosztály kollektívája a sok helyen a gyár szűk ka- gyári óvodában húsz asztalt pacitásait pótolták, másutt és ugyanennyi fekvőhelyet ja- nem szakmába vágó, de az vított ki, továbbá lefestettek üzemnek, a városnak, végső 250 négyzetméter tetőfelületét, soron az egész közösségnek Sok tennivalója akadt az hasznos társadalmi munkát üzemfenntartási gyárrészleg­végeztek. nek is. Az elfekvő anyagok megfelelő helyre szállításán és a különféle termékek szelektá­lásán kívül szépítették a mű­helyeket, rendbe hozták a köz­Népfrontmunka a gyakorlatban Titkárok és elnökök tanácskozása Szombaton délelőtt a megye A résztvevők reális képét feladatokat, miként készítet- öt járásában azonos időpont- kaptak a népfrontmozgalom ték elő, és hogyan oldották ban tartották — Salgótarján- feladatairól, a szervezeti kere- meg a végrehajtását. Nincs ban, Rétságon, Balassagyar- tekről, a bizottságok, elnöksé* leghangolóbb — vissza is vet- maton, Szécsényben és Pász- gek munkájáról, a mumkabi- heti a munkát — almái, mi­tón — a megye népfrontelnö- zottságok tennivalóiról, a kor késve, kapkodva, össze- keinek és -titkárainak össze- választott tisztségviselőkkel vissza szervezve hívnak em- vont tanácskozását. szemben támasztott követel- bereket összejövetelekre. A téma, a helyi népfronttá- ményekről. Az előadók min- Ezért a népfrontbizottsá- zottságok napi munkájának to- denhol részletesen ismertették goknak figyelmesen. nagy vébbfejlesztése, vagyis a gya- a népfront rendezvényeinek körültekintéssel kell összeállí- korlatban milyen módszerek formáit, azok megválasztását, taniuk az éves munkatervet, és tennivalók segítenek, hogy előkészítését és nem utolsó- mert ezen alapul a munka. El- még élőbb, összefogottabb, sorban szervezését, hatékonyabb legyen a mozga­lom munkája. Az összejöveteleken az elő­adók beszéltek a bizottságok kXcsoiat^Trttlnek Ma munka követelményei. ncoVyK rrmnVntpWilptAi- lycll KapCSOlatOl epTteiieK Kl a IVTinriPT^lcrö íí hPilvi A munka lényegéhez tar­tozik az is, hogy a községi-vá­rosi népfrontbizottságok mi­legfontosabb munkaterületei' ről, a rendezvények, összejö­vetelek formáiról. lakossággal, mennyire mozgósítani esemény tudnak Erre azért is nagy szükség b^TtovS^St SlS a “^SelÚÍjf; nevelés^ a szocialista tudat választása nyomán sok az olyan bizottsági tag,. népfront- tSnt+a+á’c vezető, aM fiatalon, kevés ’ mozgalmi tapasztalattal ke­rült a testületbe. A közélettel most ismerkedő munkások- kere, elismerése azon is mú nak, nőknek, fiataloknak ad lik, hogy a bizottságok jól vá alakítása, a meggyőzés, a tá- a különféle akci­ók szervezése. Nógrád megyében szomba­ton szintén jelentős társadal­mi munkaaikció ' zajlott le: lekedési utakat és a tárolóhe- több mint húsz üzem munka- lyeket; kerítést javítottak, sai és alkalmazottai dolgoz- valamint árkot ástak és te- tak kommunista műszakban, reprendezésben vették részt. A résztvevők jobbára a tér- A vállalat vezetői erre az melésben tevékenykedtek, M- alkalomra körülbelül 7 száza- sebb mértékben parkosítási, lékkai nagyobb teljesítményt illetve felújítási feladatokat tűztek ki célul, mint a tava- oldottak meg. Az e napra ju- szi kommunista műszakban; tó munkabér zömét, a megye ennek eleget tettek a kohá- gyermekintézményeinek fej- szók- lesztésére fordítják- * A Salgótarjáni Kohászati A Ganz-MÁVAG mátranová- Uzemekben a hajnali dudaszó ki gyáregységében 205-en vet- után 2364-en láttak munka- ték ki részüket a kommunista hoz. Ehhez hozzáadva a dél- műszak munkájából. köztük után dolgozókat, összesen há- 40 KISZ-tag serénykedett. Az romezren, vettek részt a kom- égész éves felajánlásuknak munista műszakban. Nem kis megfelelően főként a prágai célt valósítottak meg: a vál- metróhoz készülő elzárótáblá- lalat vezetősége az előzetes kát szerelték a dolgozók. Ezen programban 600 tonna kész Mvül a győri lakótelep víztar- gyártmány előállítását kérte a tályát építették, termelőktől. A műszakiak és Á kommunista műszak ered- az adminisztratív dolgozók mónyeként befolyó összeget az sem tétlenkedtek: több mint üzem szihalmi hétvégi házá- negyven helyen oldottak meg nak építésére fordítják. Országos megnyitó Salgótarjánban A szót jel könyy ünnepe Magyarországon Az idén ismét megrendezik Attila Művelődési i Központ­hazánkban a szovjet könyv ban, amit az intézmény szín­ünnepét, amelynek országos háztermében irodalmi műsor megnyitója november 3-án követ. Salgótarjánban lesz. Ebből az. A szovjet könyv ünnepének alkalomból nagyszabású salgótarjáni programjában sze­könyvkiállítás nyílik a József repel még a Bolyai Gimnázi­um rendhagyó irodalomórája a szovjet irodalomról, vala-, mint a Kohász Művelődési Központban megrendezésre kerülő ankét Jevtusenko és Solohov munkásságáról, Bak­es! György irodalomtörténész és Győri Franciska előadó- művész közreműködésével. Az ünnepi eseménysorozat keretében szovjet könyvkiál­lításokat rendeznek Debrecen­ben, Veszprémben, Hatvan­ban; november 4-én a Ma­gyar Munkásmozgalmi Múze­umban nyílik .nagyszabású szovjet könyvkiállítás. Mis­kolcon, Szegeden, Pécsett és Győrött a salgótarjánihoz ha­sonló irodalmi estet rendez­nek. Salgótarjánban és az or­szág sok városában, kisebb- nagyobb településein, köny­vesboltokban és üzemi könyv­árusító helyeken lesz szov­jet könyvvásár, amelyen for­galomba hozzák a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából hazánkban megjelentetett hat­van könyvet, a szovjet Mezs- dunarodnaja Knyiga Kiadó­vállalat magyarországi kiren­deltségének jóvoltából pedig mód nyílik sokféle orosz nyelvű album megvásárlására emgedhetetlen a tanácsok és a bizottságok jó együttműködé­se. A társközségekben még inkább jelentkeznek a közös Mindezekre a helyi sajátos­ságokra alapozva végezhetnek segítséget a tanácskozás­egy egy valóban hatékony munkát a mórral iWTi.ri/lorv" , , , nép fron thi zottságok­Az előadásokat mindenütt számos hozzászólás, kérdés, javaslat követte. Ezek fi­gyelembevételével olyan dön­tés született, hogy a népfront- A népfront munkájának si- elnökök és -titkárok a tanács­kozáson elhangzottakat is­mertessék bizottsági, elnöksé­lasztottáMe ki az elvégzendő gi üléseken. is. hosszú távra Az MSZMP Központi Bi­zottsága csütörtöki ülésén gondos előkészítő munka után megtárgyalta és jóváhagyta a hosszú távú külgazdasági poli­tikának és a termelési szer­kezet fejlesztésének irányel­veit- Az állásfoglalás nagy jelentőségű a népgazdaság, a vállalatok, az üzemek hosszú távú fejlesztésében. A XI. pártkongresszuson elfogadott programnyilatkozat szerint a következő 15—20 évben megteremtjük a fejlett szocialista társadalom műsza­ki, gazdasági bázisát, s hazánk gazdaságilag fejlett országgá válik- Ennek elérése, a jelen­legi közepes fejlettségi szint átlépése — a belső korszak- váltás — nem valósítható meg az eddigi módszerekkel. Hazánkban teljes a foglal­koztatottság, s így a termelés nem bővíthető tovább a lét­szám növelésével, hanem csak a termelékenység emelésével, ésszerű munkaerő-gazdálko­dással, szükség esetén lét­szám-átcsoportosítással. Az intenzív gazdasági fejlesztés, a termelékenység emelése nem csupán a munkástól, a vezetőtől követel többet, ha­nem a korábbinál nagyobb eszközöket; több beruházást is igényel- A hazai nyers­anyag- és energaitermelés fo­kozása, a nagyszabású lakás­építés, a kommunális fejlesz­tés, a környezetvédelem ugyancsak növeli a beruhá­zási igényeket. Kedvezőtlenebbé váltak fejlődésünk külgazdasági fel­tételei. Ez tovább fokozta a fejlesztéssel szembeni köve­telményeket- A külgazdasági korszakváltás nyitánya és szembetűnő megnyilvánulása, az árrobbanás nyomán hazán­kat jelentős külgazdasági veszteségek érték és érik. Ezeknek á veszteségeknek az ellensúlyozására nem elegen­dő a hatékonyság eddigi nö­vekedése. Éleződik a világpi­aci verseny. A megváltozott külső és belső helyzetben is fent kí­vánjuk tartani a dinamikus gazdasági növekedést. Ez csak a hatékonyság erőteljesebb fokozásával érhető el. Ennek egyik forrása, nagy tartaléka: a termelés szerkezeti átala­kítása- Nélkülözhetetlen, hogy a beruházási eszközöket és a munkaerőt a hatékony célok elérésére összpontosítsuk, s a nem gazdaságos tevékenysé­get pedig egyidejűleg korlá­tozzuk, illetve megszűntessük. A másik nagy forrás és tartalék: fokozott. részvételünk a nemzetközi munkamegosz­tásban. Gazdaságfejlesztési céljainkat a KGST-országok- kal, a Szovjetunióval, szoros együttműködésben valósítjuk meg. Ugyanakkor a gazdasá­gi kapcsolatok bővítésére tö­rekszünk a nem szocialista országokkal is. Mire alapozzuk a villa­mos energia növekvő hazai termelését? Hogyan fejleszt­jük közép- és hosszú távon a mezőgazdaságot? Milyen lesz a vegyipar, a gépipar és kü- Lönböző ágainak holnapja? A műszaki fejlesztést mennyiben alapozzuk saját erőre és mennyiben a külföldi tapasz­talatokra, licencek, gyártási eljárások vásárlására? Ilyen és hasonló kérdésekre vála­szolt a Központi Bizottság minapi ülésén. Nincs olyan vállalat, szövetkezet, üzem, amely mint termelő, mint fel­használó és beruházó ne kap­na közvetlen vagy közvetett útmutatást a közleményből és majd a közlésre kerülő irányelvekről. Az állásfogla­lás hosszú távon meghatároz­za a gyártásfejlesztés helyi feladatait, s a kormányzat a minisztériumok gazdaságfej­lesztő, szervező. tervező-, végrehajtó, szabályozó mun­kájának célját,, tartalmát.

Next

/
Thumbnails
Contents