Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)

1977-10-02 / 232. szám

Mit kap a munkás ? Művelődésről Kisíerenyén és Nagybátonyban A r. Epítésgazdasági és Szervezési Intézet a közelmúltban rendkívül el' gondolkodtató tanulmány köre­te t állított össze Salgótarján, Kisterenye és Nagybátony ösz- szehangolt távlati fejlesztésé­nek követelményrendszere címmel. Ebben a dolgozatban számos érdekes adatra buk­kanhat az érdekődő, többek között a helységek kiterjedé­sére, lakosságára, annak össze­tételére, gazdasági, földrajzi adottságaira, művelődési, ok­tatási intézményhálózatára vo­natkozóan­Ezek között tallózunk akis- terenyei, majd a nagybátonyi tanácsházán, részben egyeztet­ve is az adatokat a közben el­telt idő változásai miatt. Kisterenye és Nagybátony az úgynevezett nógrádi szén­medence déli részének gazda­sági. társadalmi és politikai szempontból egyaránt legje­lentősebb két települése. Ki­emelt, alsófokú központok, vegyes ipari jelleggel. A kör­zetben szénbányák, gépgyártó és könnyűipari üzemek talál­hatók. Kisterenye hét és fél ezer lakosa közül mintegy 4000 a munkás, Nagybátony nyolc és fél ezres lélekszámúnak pe­dig az erős kétharmada. Mind­két község meglehetősen nagy munkahelyi vonzással bír; a környező községekből Kistere- nyére 1048-an, Nagybátonyba 3287-an ingáznak. Az iparfej­lődés felgyorsulása Nagybá- tonyban a 60-as és a 70-es évek fordulóján, Kisterenyén az utóbbi egy-két esztendőben következett be. A közművelődés feladatai­nak megvalósítását Kistere­nyén egy önálló és három fi­ókkönyvtár, egy művelődési ház, 2—2 klubhelyiség és film­színház szolgálja- Nagybátony- nak két (egyik szakszervezeti) művelődési háza, két önálló és számos üzemi letéti könyv­tára, két-két önálló ifjúsági klubja és filmszínháza van. Milyen művelődési progra­mokat kap, milyen művelődé­si alkalmak között válogathat Kisterenye négyezer munkása? Általában havonként ren­deznek előadást hivatásos mű­vészeik felléptével a művelő­dési házban, a gyermekek bábelőadásokon vehetnek részi. Ezeken kívül — mint a leg­több helyen — különböző ki­állítások, ismeretterjesztő elő­adások várják a látogatókat. A kiscsoportok — amelyekből Kisterenyén a 40 tagú palóc kórus, a citerazenekar, a gye­rek népi együttes, a honisme­reti és a képzőművész-szak­kör működik — szintén jelen­tős számban „foglalkoztatnak” munkásokat, vagy azok gyer­mekeit. — Tulajdonképpen minden rendezvényünk, közvetve vagy közvetlenül, a munkásművelő­dést szolgálja — mondja Hor- páczy Judit, az április> eleje óta tevékenykedő művelődési- ház-igazgató. — A munkás- művelődés számára minden feltételünk adott, mégis a te­vékenység meglehetősen gyer­mekcipőben jár. Az a rövid idő, amit itt töltöttem, arra volt elég, hogy felmérjem a sajátos igényeket, kiépítsem kapcsolataimat az üzemekkel, a politikai és társadalmi szer­vekkel, néhány aktívát gyűjt­sék magam köré, akik segíte­nek a szervezésben, propagan­dában és lebonyolításban. — Milyenek az itteni igé­nyek? — Rendkívül sokféléit, vál­tozatosak-.. Mint a munkások különféle szempontú összeté­tele. Egyben azonban mege­gyeznek: jól szervezett és kul­turált környezetben megtartott műsorokat igényelnek. Az öt­leteket nekem kell adni és el­juttatni az emberekhez. Egy munkatársra ezért is lenne égető szükségem. A munkásművelődési tevé­kenység elmarad a lehetősé­gek mellett Kisterenyén. Ezzel a megállapítással egyetért Jel­űnek Tibor tanácselnök is, aki úgy fogalmaz, hogy a műve­lődési tevékenység mennyisége és minősége nincs arányban a munkásság számával, a község életében betöltött politikai sú­lyával, egyéb szerepével. — Miben látja ennek az okát? — Természetesen csak az alapvetőekről szólhatok — kez­di feleletét a tanácselnök. — Első: a művelődési ház vizes, rideg, hideg, télen egyszerűen kifűthetetlen, s ezt az objektív adottságot nem ellensúlyoz­hatja a szép környezet sem- Aztán nagymérvű volt ná­lunk a népművelők fluktuáci­ója, ily módon nem alakulha­tott ki folyamatos munka... És egyetlen népművelőnk van. Ez egy ilyen nagy lélekszámú községben kevés. Anyagi gondokkal nem küsz­ködik az intézmény. Á 80 ezer forintos évi tanácsi támogatás mellé szükség szerint még hozzá is tesznek. — Az az igazság — folytat­ja gondolatmenetét az elnök —, hogy nekünk a korábbi évek problémái után min­dent az alapoknál kell kezde­nünk- Minél több fiatalt gyűj­teni a kultúrház köré, aztán nekik szervezni klubokat, szakköröket, egyebeket, hogy kiléphessünk a mostani álla­potból. Ügy érziem, hogy a mű­velődési ház új igazgatójának sikerült ezen az úton elindul­nia, és nem titkolom, hogy a község vezetői sokat várnak tőle. Hasonlóképpen az üzemek vezetői és dolgozói is, akik el­mondták, hogy szívesen mű­ködnek együtt a művelődési házzal, de az eddiginél gazda­gabb, változatosabb művelő­dési lehetőségeket kémek. Nagybátony minden vonat­kozásban előnyösebb helyzet­ben van a szomszédos Kiste- renyénél. Ott négy — nem számítva a gyesen levőket — függetlenített népművelő dob gozik, noha közülük csak ket­tő művelődési házi alkalma-, zott, ami szintén elgondolkod­tató. Hiszen a két művelődé­si ház vezetője itt is éppúgy mindenes, mint Kisterenyén, akiknek jelentős energiáját kö­ti le az adminisztráció, a szervezés és a dekoráció. Részben a jobb objektumok, a kialakultabb és erősebb tár­sadalmi, üzemi, iskolai kap­csolatok, az értelmiségiek na­gyobb száma és aktivitása, a korábbi tapasztalatok tudatos értékesítése révén Nagybá- tonyban sokkal gazdagabb köz- művelődési tevékenység folyik a kisterenyeinél. Több a kis­csoportok száma is. Itt fotó­szakkör, irodalmi színpad, Rö­Mai tévéajánlatunk 20.05: Derszu Uzala I—n. Egy kapitány vezetésével kis csapat indult el a század első éveiben, hogy elkészítse a tajga térképét. A zord táj, az ismeretlen körülmények igen-igen próbára tették őket, de melléjük szegődött az öreg gold vadász. Derszu Uzala, egy a tajga őslakói közül, aki a tajga vad vidékén él, szinte azt mondhatnánk: közös vér­keringésben a természettel. Derszu ismerte a tajga min­den rezdülését — és soha sem állatnak, sem embernek nem akart rosszat. Kifinomult érzé­ke megfizethetetlen kincs volt a tajgai út során. A kapitány — Arszenyev — megírta Derszu történetét, s most szovjet filmváltozatban láthatják, a japán Kuroszava Akira rendezésében. A film elnyerte a moszkvai fesztivál nagydíját, s egy Oscai-díjat is. pülj páva kör is működik töb­bek között. Ugyanakkor elis­meréssel szólhatunk a dolgo­zók megnövekedett művelődési aktivitásáról is, bár bizonyos munkásrétegek még mindig kí­vül esnek a kultúra vonzáskö­rén. Az utóbbi évek eredményei­ről Kenyeres Pál tanácselnök és Szerencsi Andrásné közmű­velődési felügyelő ad számot. — Érzésem szerint — mond­ja Kenyeres Pál — sikerült jó vágányra terelnünk a közmű­velődést, megértetni az üzemek vezetőivel, az értelmiségiek­kel, hogy össztársadalmi ügy­ről van szó. Az értelmiség je­lentős része aktívan részt vesz a közművelődésben, mint elő­adó vagy propagandista, mint a rendezvények közönsége. Irodalmi színpadot, kamara- zenekart hoztunk létre, az if­júsági fúvószenekar megszerzé­sével megoldódott a felnőtt ze­nekar-utánpótlási gondja is. Kiállításokat, színházi előadá­sokat, könnyű-és komolyzenei hangversenyeket szervezünk egyre nagyobb érdeklődés mellett, s azt hiszem, hogy ez egy olyan községben, mint a miénk nagyon is figyelemre méltó eredmény. — A művelődésben különö­sen azokkal az üzemekkel tu­dunk jól együttműködni — mondja Szerencsi Andrásné —, amelyekben a munkát meg­osztják egymás között, nem kizárólag csak a szakszervezet, vagy egy személy dolgának tartják. Ilyen például a ha­risnyagyár, a FÜTÖBER, a gépüzem. A szemléleti válto­zás, amely még nem minde­nütt érződik kellőképpen, eze­ken a helyeken a legszembe­tűnőbb és a legörvendetesebb. Varga Ferenc, a nagyközségi pártbizottság titkára a mun­kásművelődés eredményei kö­zött főként a szakmai és po­litikai műveltség terén történt jelentős előrehaladást említi, valamint a pedagógusok ebben betöltött áldozatos, felelős munkálkodását Gond azonban itt is akad bőven, s ezt egyáltalán nem kendőzik el az érdekeltek. In­kább azon fáradoznak, hogy közösen gondolkodva megold­ják a nehézségeket Nagyon találóan jegyezte meg erre a tanácselnök: Külön-külön le­hetünk szépek, de okosak csak együtt. A művelődési tevékenység gyorsabb ütemű fejlődésének jelenlegi legégetőbb gondja nem anyagi természetű, in­kább koordinációs probléma. — Jövőre alakul meg a ta­nács mellett működő közmű­velődési bizottság — mondja Kenyeres Pál —, amely ösz- szefogja majd a községben a közművelődési munkát. Ta­nácsi testületeink pedig a jö­vőben határozottabban kérik számon az üzemek első számú vezetőitől a végzetteket, vagy elvégezni valókat. Nemcsak az anyagi eszközökre vonatkozó­an. hanem az igényfeltárás­ban, a szervezésben, a saját példamutatásban is. Ezek mel­lett szisztematikusabb mun­kát kell végeznünk az iskolák­ban, éppen a felnövekvő ge­nerációk, társadalmi céljaink megvalósítása érdekében. És természetesen javítanunk kell az objektív feltételeket a Pe­tőfi Művelődési Házban és a maconkal kultúrotthonban. Egyszóval anyagi és szellemi erőinket kell. melyek egyéb­ként külön-külön megvannak, az eddiginél tervszerűbben, tudatosabban összefognunk. Ha ez megvalósul, sikerül kitöl­tenünk a ma még meglevő ‘hézagokat, és megteremtjük az alapját a dinamikusabb fej­lődésnek. Két szomszédos, fő vonásai­ban megegyező nagyközség munkásművelődésének helyze­tét, gondjait és feladatait vizs­gáltuk. A jelenlegi helyzetet, fejlettségi szintet illetően meg­lehetősen nagy a különbség közöttük, az említett objektív és szubjektív okok következ­tében. Nagybátony kulturális élete minden szempontból elevenebb, a mai igényeknek megfelelőbb, színvonalasabb. A gondok, a feladatok viszont na­gyon közeliek, sót nem egy vonatkozásban azonosak egy­mással. Talán ezért Is lenne célszerű a két község vezetői­nek, népművelőinek egyszer közösen elbeszélgetni erről. Egyrészt okulásképpen, más­részt az egyenletesebb és gyor­sabb ütemű fejlődés érdeké­ben­Sulyok László Idős Szabó István műterme Fából faragott követek Kemerovóba A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom hatvanadik év­fordulója alkalmából nagysza­bású kiállítást rendeznek no­vemberben Kemerovóban a Nógrád megyei Benczúrfalván élő idősb Szabó István, Kos- suth-dijas művész alkotásai­ból. Ez a tárlat testvéríne- gyénkben méltóan reprezen­tálja majd azt az alkotót, aki egész életében az elkötelezett művészet eszközeivel szolgál­ja a forradalom ügyét, a munkásosztályt és a dolgozó parasztságot. Egyúttal méltó követe lesz ez a kiállítás Nóg- rádnak a testvéri Kemerovó­ban ezen a nagy ünnepen. Még nem állt össze a mű­vek sora, a válogatás a kö­zeljövőben történik. Van miből válogatni! X Benczúrf alván kerestük fel az idős művészt. Napos, bár kissé hűvös kora reggeli órák­ban érkeztünk hozzá. A mű­terem kéményéből füst szállt fel, a nyitott ajtón a munka zaja szűrődött ki, idős Szabó István dolgozott. Nem érkez­tünk korán. — Korán? Most is hajnali órákban kelek, sok a munkám — fogad a művész. Állványokon négyméteres diófa. Belőle készül a Négy­ökrös szántás. — Egy Négyökrös szántást már készítettem, amely sze­repelt is az 1939-es New York-i világkiállításon — mondja. — Az kisebb méretű volt, s még most is Amerikában van, úgy tudom, magántulajdon­ban. De ez nem lesz azonos azzal, két egyforma szobrot nem faragok. Ezt a művemet is viszik Kemerovóba. Kedvvel simítja végig a ha­talmas diófát. — Ez szépen megfekszik a világban — jegyzi meg. — Nem robban, a békességet szolgálja, mint minden igazi művészet a földön. Elgondolkodóvá válik, amint folytatja: — Sok mindent lehetne csi­nálni. Jó lenne, ha az embe­rek gyönyörűségét szolgálná minden eszköz. Idős Szabó Istvánnak élet­eleme a fa, amelybe most is belefaragja az esztendőket! Nála jobban aligha ismerik és érzik a fa gyönyörűségét ma Magyarországon. — Az idő csak mindig ér­tékesebbé teszi a fába fara­gott alkotásokat, gyakran el­gondolkodom ezen is — szól ismét. — Nézegettük a régi szobraimat. Valamikor szeb­ben faragtól, mondta a fele­ségem. Nem fragtam szebben, a fa szépült meg ennyire, mondtam én. A fa annyira, de annyira megszépül... Kezében bot. Simogatja. — Apóm. faragta szagos, török meggyfából, nagyon szé­pen. Gyönyörködök most ben­ne, kicsit rendbe hoztam. 1890 táján faraghatta, én még nem éltem. Ezzel a bottal ment helyet keresni, ahogy a cse­lédsors irányította. X Igen, a cselédsors. Idős Sza­bó István innen Indult. El­mondja ezt az 1969-ben meg­jelent Fába faragott esztendők című könyvében is, amelynek fülszövegén ez áll: „Könnyű egy mondatban összefoglalni a Fába faragott esztendők-eb Hogyan lett az urasági ke­rékgyártó már gyerekfővel nehéz munkát végző fiából elismert művész?” Ez azon­ban csak olyan mondat, amely utal a lényegre, de mégsem azonos vele. A lényeg ugyan­is éppen az a küzdelem, ame­lyet idős Szabó István megví­vott a művésszé érés nehéz útján. így tehát sokkal szebb és pontosabb az a mondat, amelyet ő maga ír le könyve előszavában: „Hogy mennyi küzdelem, mennyi keserves és boldog esemény hullámzik ezek mögött a fába faragott szobrok mögött, azt próbálja elmondani ez a könyv.” Hosszú volt az út 1903-tól — ekkor született Cereden — napjainkig. Idős Szabó István végigment ezen az úton, és évei szakadatlan munkában teltek el. 1934 óta kiállító mű­vész. 1950-ben kezdte faragni A magyar bányászat 200 éves története című sorozatot. 1958- ban, 1963-ban a budapesti Műcsarnokban gyűjteményes (Folytatás a 9. oldalon.) 8 NOGRAD - 1977, október 2., vasárnap *:• *** *Z* *♦* *♦* *!♦ *1* *♦* *** *1* *Z* *,♦ v *1* *♦* *1* *1* *Z* »*« ♦*- «’♦ *z* *• Mondd, mit csinálsz holnap ? K ét galagonyabokor kö­zött, feszülő lebegés­ben nyújtózik a pók­háló. Szinte tapintással sem érzékelhető finomsággal csil­lan meg csapda-szövevénye a fényben, s benne, a geomet­riai középponttól számítva közel négy centiméternyire jobbra, fölfelé, egy légy ver­gődik. Szabadulna. Szinte lát­szik: minden porcikója tilta­kozik a megmásíthatatlan el­len; az ember majdhogynem érzi görcsös erőlködését, ízei­nek megfeszített akaratát, s a két zöld szárny csapkodása mintha jelezné a visszatérés vágyót oda, ahonnan elindult. És egyszer csak: zumm! Egy másik vágódik neki, s ragad bele a halálos ölelésbe. — Ezeket nézed? — Igen. — Belemélyedtél.. 1 Talán elfelejtetted: én is itt vagyok. — Nem. Azt nem. Csak el­gondolkodtam. — Ml juthat eszedbe két döglődő légyről? — Mi? Emberek.., Vajon van-e közöttünk olyan, aki annyira szereti, a másikat, hogy oda is kövesse, ahonnan biztos-tudottan nincs vissza­térés? — Bámulatos képzettársítá­said vannak. — Gondolod...? — Igen. Néha — magadon nem veszed észre: a fellegek­ben jársz. — Lehet. S mond! Te sosem töprengsz semmin? — Dehogynem. Csak jóval prózaibb dolgokon... Mint most is, azon: szedhetem a sátorfám, s mehetek haza. Mit gondolsz, miért? — Talán a gyerek... — Fenét! A nagyanyjánál van hónapok óta. — Akkor...? — Meg kell etetni az álla­tokat, fiacskám. Moslékot kell csinálni a disznóknak, kuko­ricát darálni a kiscsirkéknek és be kell kötni a csatangoló tehenet. Ugye, milyen nagy­szerű? — És a férjed? — ö? Miatta éhen fordul­hatna fel minden. Még én is. Hetek óta fát szállíttat, késő este, vagy éjszaka jár haza, berúgva. — Nem igaz! Sosem láttam inni. — Igen. Amikor összekerül­tünk, feléje sem nézett a kocsmának. De mostanában kevésszer találkoztál vele. Változnak az idők, fiacskám. — Vannak ilyen periódusok az ember életében — Periódusok? Egy nyava­lyát! Ismerősök vannak, have­rok, meg olyanok akik épít­keznek és kedvezményt remél­nek. és ismeretlen számítók, akik: „Tiszteletem, erdész úr, ugye, megiszik egy felest?”, és kocsisok vannak, akiknek elnézi, hogy néhány husáng­gal többet raknak fel a sze­kérre, meg... meg talán nők is. Emberek vannak, fiacs­kám, nem periódusok! Es amíg ők lesznek, addig pia is lesz... És minél régebbieknek számítunk itt, annál gyako­ribbá válnak a részegen-ha- zatérések is. — Szeretik őt. — Hallottam én is. De ne így szeressék! Gondolod, járt nálunk valaha is valamire való barát vendégségben? Nem! S az is igaz: ő nem hülye-részeg; nem akadékos­kodik, nem szórja a pénzt... De feküdtél te már józanul olyan nő mellett, akinek a szájából dőlt az italszag? Ugye, undorító lehet és hány­ingert keltő? Ugye? És tudod, egy héten hányszor kell ne­kem ezt elviselni.. ? No, mindegy! Nem traktállak a hálószoba-titkainkkal. Ha ugyan előttefí azok... Undo­rodom tőle. A hátamon végig- borsózik a hideg, amikor si­mogat. Legszívesebben lelök­ném mellőlem, mert nem akarok hülye gyereket. Igaz, már normálisát sem! Elég volt! — Ne mond! Még hónapok­kal ezelőtt is egy kislányról: szőke, kékszeműről álmodoz­tál. .. — Az akkor volt! — Már nem szereted? — Szerelem.,. Istenem, de szép volt. — És? — Nincs és! Együtt élünk, megszoktam. Bizonyos dolgait pedig kénytelen vagyok el­tűrni. — Csak ő változott meg? — Azt hiszem, mindketten másabbak vagyunk, mint né­hány évvel ezelőtt. Számítób­bak, keményebbek, kimérteb- bek lettünk másokkal, s — önmagunkkal szemben is. — Valami visszavonhatatlanul hétköznapi lett... Valami? Minden! Tudod, néha elgon­dolkodom és hihetetlen nosz­talgiával emlékszem vissza a főiskolai évekre. Amikor még azt hittem: szép vagyok, okos, boldog és mindig az is mara­dok. — Most is az vagy: szép és okos. — Valamit kifelejtettél...' — Igen: a boldogságot. Szándékosan. — Ellenem vagy? — Dehogy. Csak biztos va­gyok abban: te is érzed a boldogság ízét — Igen. Mikor tizenegykor ágyba bújok, s a sarokból hallom a gyerek szuszogását... S még egy órakor is érzem, mert remélem nem jön mór ha­za. .. És aztán fél kettőkor kopogtatnak, felriadsz szen- dergésedből, belebújsz papu­csodba, felveszed pongyolád és az ajtón betámolyog az Italszag, levetkőzik nagy ne­fi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents