Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)

1977-10-21 / 248. szám

Schleyer meg gyilkol ás a után Példátlan hajtóvadászat a terroristák után Az NSZK történetében pél­dátlan arányú rendőri akció indult 16 nyugatnémet terro­rista kézrekerítésére azt kö­vetően, hogy szerdán este Franciaországban megtalálták a 43 napja elrabolt Hanns- Martin Schleyer holttestét. Stuttgartban folyik a vizs­gálat annak kiderítésére, mi­lyen körülmények között hal­tak meg börtönükben a Baader—Meinhof terrorista csoport vezetői órákkal az­után, hogy a kiszabadításuk­ra indított gépeltérítési akció meghiúsult. A tartományi bel­ügyminiszter leváltotta a stuttgart-stammheiml börtön vezetőségét, miután kiderült, hogy Andreas Baader és Jan Carl Raspe holtteste mellett pisztolyokat találtak a cellá­ban. Gudrun Ensslin villany­vezeték-darabra akasztotta fel magát, míg Irmgard Möl­ler kenyérvágó késsel ejtett magán súlyos, nem életveszé­lyes sebeket. A nyugatnémet parlament­ben csütörtökön délelőtt Hel­mut Schmidt kancellár kor­mánynyilatkozatot olvasott fel. A kormányfő „valameny- nyi demokratikus erő egysé­gét” szorgalmazta. Hangsú­lyozta, hogy a hatóságok szin­te megoldhatatlan feladat előtt állottak, amikor „egy­szerre kellett biztosítani az állam cselekvőképességét és óvni az állampolgárok életét. Helmut Kohl, az ellenzék vezetője követelte, hogy hala­déktalanul tűzzék napirendre a CDU—CSU által előterjesz­tett terrorizmusellenes tör­vényjavaslatokat. Ezek a ter­vezetek — mint ismeretes — jelentősen csorbíthatják a szabadságjogokat és fennáll az a veszély, hogy nem csak a szélsőséges fegyveres anarchisták, hanem haladó baloldali erők ellen is fel­használhatják őket. Csütörtökre virradóra — Schleyer holttestének azono­sítása után — a szövetségi köztársaság egész területén riadókészültségbe helyezték a rendőri erőket. A Schleyer elrablásával és meggyilkolá­sával, a Buback főállamügyész elleni gyilkos merénylettel, Jürgen Ponto bankár agyon- lövésével, a főállamügyészség karlsruhei épülete ellen ter­vezett rakétatámadással gya­núsított 16 terrorista körözé­si plakátjait százszámra ra­gasztották ki az épületek fa­lára. A különösen gyanús kör­zetekben a hajnali órákban több tízezer igazoltatásra ke­rült sor. Rendőrségi szakértők a nap folyamán többször is hangoztatták, hogy újabb fegyveres terrorakcióktól le­het tartani. Bielefeld épületein a reg­geli órákban olyan plakátok jelentek meg. amelyek Hanns- Martin Schleyert „háborús bűnösnek” nevezik. A plakát­ragasztók utáni nyomozás — akárcsak a terroristák utáni hajsza — egyelőre nem járt kézzelfogható eredménnyel. Albert B. Sabin prolesszor nyilatkozata r Csütörtökön elutazott Bu­dapestről Albert B. Sabin pro­fesszor, az MTA tiszteletbeli tagja, aki a Magyar Tudo­mányos Akadémia orvosi tu­dományok osztályának meghí­vottjaként október 13-tól tar­tózkodott hazánkban. Elutazá­sa előtt nyilatkozott az MTI- nek. — A közelmúltban foglal­koztam az influenzás megbe­tegedések kutatásával, erről tartottam előadást Budapes­ten, a Tudományos Akadémián is. Ügy gondolom, hogy az influenza elleni küzdelemben még azért nem sikerült előbb­re lépni, mert ezt a gyakori be­tegséget többnyire nem az influenzavírus okozza. Az összes influenzás megbetege- seknek mindössze 10—15 szá­zaléka keletkezik influenzaví­rus-fertőzéstől. Így az influen­zafertőzés megelőzésére még nincs kidolgozva a legtökéle­tesebb módszer. Véleményem szerint egy merőben új irányú kutatással tudnánk csak előbb­re lépni, amely nem a vírus okozta influenzamegbetegedé­seket vizsgálná, hanem e sú­lyos kórnak a mechanizmusát, az élő szervezetre gyakorolt valamennyi hatását derítené fel. Talán így birtokunkba jut­na az az eszköz is, amellyel leküzdhetnénlc ezt a betegsé­get. — Természetesen foglalko­zom egyéb kutatásokkal is. Különösen izgatnak azok a molekuláris biológiai kutatá­sok, amelyek érthetővé tehetik a kutatók számára egészséges sejt rákos sejtté alakulásának mechanizmusát. Ügy gondo­lom, hogy a molekuláris bio­lógiai kutatások végül magya­rázatot adnak majd a rák ki­fejlődésének folyamatára. Sajnos, ettől a hatalmas terü­letre kiterjedő tudománytól „csak” ennek a kérdésnek a sürgető megoldását várják. Kár, hogy a molekuláris bio­lógiai kutatásokat „önmagu­kért” kevés helyen támogatják, minden segítséget arra fordí­tanak, hogy a tudósok a rák kifejlődésének mechanizmu­* sára találjanak magyarázatot. Pedig az életfolyamatok minél alaposabb, pontosabb megis­merése közelebb hozná a tudó­sokat a rák eredetének titká­hoz is. — A tudós, a kutató mindig örül, ha munkájának gyakor­lati eredményét, hasznát lát­ja. A gyermekbénulásos meg­betegedések elleni védőoltá­sok kidolgozása lehetővé tette, hogy felvegyük a harcot e sú­lyos betegség ellen. A világ azon országaiban, amelyekben az egészségügyi ellátás fejlett, a gyermekbénulás majdnem teljesen megszűnt. Ez körülbe­lül a világ lakosságának 25 százalékát érinti. Ezekhez az országokhoz tar­tozik Magyarország is, ahol — örömmel hallottam — ma már egyáltalán nem fordul elő ez a nemrég még leküzdhetetlen betegség. A világ második har­madában az oltóanyagot hasz­nálják, de az egészségügyi el­látás nem eléggé fejlett, s ezeken a helyeken még számos gyermekbénulásos megbete­gedés előfordul. A legnagyobb a gond a fejletlen országok­ban, ahol a gyermekparalízis elleni oltóanyagot még egyál­talán nem használják. Befejezőül a vita A JKP kongresszusának ne­gyedik napján a délelőtti ülé­sen hangzott el a Jugoszláv Kommunistáik Szövetsége, va­lamint a mexikói és a Spa­nyol Kommunista Párt kül­döttségvezetőjének felszólalá­sa. Kavakamí Maszamicsi pro­fesszor, Tokió küldötte a csütörtöki vita során a hatá­rozattervezetnek ahhoz a ré­széhez szólt hozzá, amely a Japán Kommunista Pártnak a gazdasági válság leküzdését célzó javaslatát elemzi. A délutáni ülésen, a vita be­fejezése után Szua Sigeru, a JKP KE1 elnökségének tagja, előterjesztette a szervezeti szabályzat részleges módosí­tására vonatkozó határozatter­vezetet. Ez a többi között egységesen öt hónapban szab­ja meg a tagjelöltség időtarta­mát, módosítva azt a 1 korábbi gyakorlatot, amely osztályok­hoz és társadalmi rétegekhez való hovatartozás szerint dif­ferenciált. Deszai a Szovjetunióba érkezik Morardzsi Deszai, az Indiai Köztársaság miniszterelnöke, a szovjet kormány meghívásá­ra ma hatnapos, hivatalos lá­togatásra a Szovjetunióba ér­kezik. A szovjet főváros diplomá­ciai köreiben élénk várakozás előzi meg az újabb legfelső szintű szovjet—indiai tárgya­lásokat. Morardzsi Deszai mostani szovjetunióbeli látoga­tására, amelynek programján szerepel Szocsi és Kijev meg­látogatása is, fél évvel a kor- mányváltozást eredményező tavaszi indiai parlamenti vá­lasztások után kerül sor- Moszkvában nyomatékkai mu­tatnak rá, hogy az egyenlőség, a szuverenitás, a területi in­tegritás és az egymás bel- ügyeibe való be nem avatko­zás elvein alapuló szovjet— indiai kapcsolatok a diplomá­ciai viszony harminc évvei ez­előtt történt létesítése óta egyenletesen fejlődnek. A márciusban megtartott indiai parlamenti választáso­kat követően a különböző ár­nyalatú polgári sajtóorgánu­mok eltérő hangnemben ugyan, de szinte «kivétel nél­kül a szovjet—indiai kapcso­latok várható hűvösebbre for­dulásáról cikkeztek. Andrej Gromiko ez év áprilisi indiai látogatása, az indiai vezetők, elsősorban Deszai miniszter- elnök és Vadzspaji külügymi­niszter nyilatkozatai, vala­mint az új kormány politiká­ja ennek csattanós cáfolataként azt bizonyítják, hogy India ki­tart el nem kötelezettségi po­litikája mellett és továbbra is a jószomszédi kapcsolatokra és a' kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik a Szovjetunióval. Ezt a célt szolgálja az indiai kormányfő pénteken kezdődő hivatalos, moszkvai látogatása is. Lengyel géprablás! kísérlet A Zycie Warszawy című varsói lap csütörtökön rész­letes beszámolót közölt ar­ról a repülőgép-eltérítési kísér­letről, amelyre kedden került sor a LOT lengyel légitársa­ság egyik belföldi járatán. Mint már jelentettük, a kí­sérletet a varsói repülőtéren sikerült meghiúsítani A LOT 736-os számú jára­ta kedden délután 17,15-kor indult el -Katowicéből Varsó­ba. Az AN—24-es típusú gé­pen, amely tele volt utasok­kal tizenkét külföldi (angol, francia és japán) állampolgár is tartózkodott. Amikor a re­pülőgép Jedrzejowa térségébe ért, egy utas odament Bar­bara Wodynska utaskísérőnő­höz és felszólította, menjen vele a pilótafülkébe és mond­ja meg a gép parancsnokának, változtasson irányt és vigye a gépet Bécsbe. A személyzet — Kazimierz Nalepa kapi­tány, Ryszard Lewandowsi ü NOCRAD - 1977. október 21., péntek másodpilóta és Ryszard Hrybowicz fedélzeti mérnök — azonnal tájékoztatta a var­sói Okecie repülőtér irányító- tornyát az eltérítési kísérlet­ről, amely veszélyeztette az utasok és a repülőgép bizton­ságát. A személyzet és különösen a gép kapitánya rendkívüli higgadtságának köszönhető, hogy a gép leszállhatott az okeciei repülőtéren. Itt a sze­mélyzet együttműködésével villámgyors rendőri akcióval elfogták a géprablót, egy 28 éves televíziószerelőt, akinek nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A Zycia Warszawy rámutat, hogy a gép személyzete a rendkívüli körülmények közepette is tel­jes mértékben szem előtt tartotta az utasok biztonsá­gát, úgyhogy azok mit sem vettek észre. A lengyel légitársaság ve­zetői szerdán találkoztak a gép személyzetével és köszö­netét mondtak a Jdtűaő hely­állásért. (MTI) A háború által lerombolt városrészek újjáépítése után megindult a vietnami főváros­ban az új lakóházak építése is. Képünkön: új munkáslakások épülnek Hanoi Trung Tu kerületében A felszabadított Dél-Vletnam egyik jelentős feladata az Írástudatlanság felszámolása. A 14 tartományban és városban mindenütt esti tanfolyamokat szerveznek az írástudatlan felnőttek számára. így például Phu Khanh tartományban 70 ezer férfi és nő sajátítot­ta el a betűvetést és a számolás alapjait. Képünkön: Cul Lui község nemzetiségi lako­sainak esti tanfolyama Dél-Vietnam egyik legnagyobb beruházása lesz az a villamos erőmű, amelyet az egykori Saigonban a mai Ho Si Minh -városban létesítenek

Next

/
Thumbnails
Contents