Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)
1977-09-10 / 213. szám
Gustáv Hiisák Budapestre érkezik A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának meghívására Gustáv Busáknak, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének vezetésével a közeli napokban csehszlovák párt- és kormányküldöttség érkezik hivatalos, baráti látogatásra hazánkba. (MTI) A BVT-elnőkség irodájának ülése Berlinben pénteken Romes Csandrának, a Béke-világta- nács elnökének vezetésével megnyílt, a BVT elnöksége irodájának négynapos ülése. A tanácskozáson — a napirenden szereplő kérdések fontosságára való tekintettel — az iroda tagjai mellett részt vesz egy sor nemzeti békemozgalom, számos afrikai felszabadító szervezet és több nemzetközi szervezet, így az ENSZ képviselője is. A magyar békemozgalmat Szilágyi Béla és Lőrincze Tamás, az Országos Béketanács alelnö- kei és dr. Laukó Károly, a BVT magyar titkára képviseli. Az ülésszak legfontosabb témakörei az afrikai imperialista mesterkedések és a földrész nemzeti felszabadító mozgalmának helyzete, a neutronbomba elleni világméretű kampány további fokozása, a tömegpusztító fegyverek betiltásáért vívott nemzetközi küzdelem feladatai, a nemzetközi közvélemény hozzájárulása az októberben kezdődő belgrádi találkozó sikeréhez, a közel-keleti politikai helyzet és az ebből adódó teendők, valamint al chilei haza- . fias erők iránti szolidaritás további erősítése. ' Az ülésszak kezdetén Romes Csandra hangsúlyozta: a BVT elnöksége irodájának mostani kibővített ülésére olyan időpontban kerül sor, amikor „szükségszerűvé vált a világméretű akciók megerősítése az imperializmus és a reakció összeesküvésével szemben, amely az enyhülés és Helsinki szelleme ellen irányúi. Lázár György látogatása Csepelen Lázár György, az MSZMP veiről, a Csepel Vas- és Fém- Politikai Bizottságának tagja, művek termelési »eredményei- a Minisztertanács elnöke pén- ről. Lázár György ezután telteken Katona Imrének, az kereste a több inint 30 ezer MSZMP KB tagjának, a bu- fős „gyárváros” csőgyárát, a dapesti pártbizottság első tit— fémművet és a szerszámgépkárának és Csépányi Sándor gyárat. A nap folyamán a Mi- kohó- és gépipari miniszter- nisztertanács elnöke ellátoga- helyettesnek társaságában Cte- tott a Magyar Posztógyár fé- pelre látogatott. sülőüzemébe a Munka Vörös A vendégeket a kerületi Zászlórendjével kitüntetett pártszékházban Véghelyi An- Bajáki Ferenc Szakközép- és dór, az MSZMP XXI. kerületi Szakmunkásképző Intézetbe, Bizottságának első titkára, valamint új kollégiumába. Ernszt Antal, a Csepel Vas- és Megtekintette a „Január 9” Fémművek pártbizottságának lakótelepet és megismerkedett első titkára, Csóré Károly, az ■"“"••• —«•»V4*in. Csepel tanácselnöke és Soltész István, a CSM vezérigazErdősor utcai munkásla- kás-építkezés helyzetével. Végül Lázár György aktuáhanÍznttf0Mdtaa‘ H« kül- és belpolitikai kétdéhangzott el a munkaskerulet , nolitikai-eazdasáei helvzetéról sekro1 folytatott beszelgetest. politikai-gazdasági helyzetéről, városfejlesztés további ter<MTI) A Szovjetunió és az ENSZ Vlagyimir Szimonov, az rökkel megvitassa az ENSZ APN politikai kommentátora tevékenységét és megtárgyalja: Sokan kíváncsiak arra, vajon mit tartalmaz Oleg Trojanovszkij szovjet ENSZ- nagykövet diplomáciai tarsolya? A kérdésre egyszerű a válasz: az egész napirendet jón számos nemzetközi problémát, már önmagában is sok mindent elárul. A 32. ülésszak elé terjesztett javaslatok közül — jelentőségét tekintve — többek között ki kell emelnünk azt a szovBrezsnyev fogadta az USA töbíróiát Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke pénteken a moszkvai Kremlben fogadta Warren Burgert, az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának elnökét, aki tájékozódó jellegű látogatáson van a Szovjetunióban. A beszélgetés során Leonvid Brezsnyev ismertette a Szovjetunió elvi álláspontját az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatait illetően és értékelte ezeknek a kapcsolatoknak a jelentőségét a Kél ország népeire és a világbéke megszilárdítására nézve. Az eszmecsere folyamán megállapították, hogy a szovjet—amerikai , kapcsolatok lendületes fejlődése csaxis közös erőfeszítéssel, a teljes egyenjogúság alapján, a nemzetközi érintkezések általánosan elfogadott szabályainak szigorú betartásával biztosítható. '(MTI) Waldheim Mongóliában A Mongol Népköztársaság kormányának meghívására pénteken hivatalos látogatásra Ulánbátorba érkezett Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára. (MTI) *• Kulcskeresök a KözehKeieten r A közel-keleti válsággal kapcsolatban tömegével érkező nyilatkozatok és kommentárok egy kérdésben egyetértenek: a kibontakozás kulcsát’ma mindenekelőtt a palesztin probléma megoldása jelenti. Annál eltérőbbek a vélemények arról, mikor, miként és merre fordítsák ezt a kulcsot... A palesztin ügyet az elmúlt napokban ismét több, új elem helyezte előtérbe. Folytatódik az izraeli telepítéspolitika, ami tulajdonképpen „stratégiai falvak” alapját veti meg a Jordánon túli vidéken, azon a területen, amelynek a jövendő palesztin államhoz kellene tartoznia. Mivel aligha valószínű, hogy izraeli kisebbség éljen majd Palesztinában, a cél csakis egy bekebelezési, annexiós folyamat megindítása lehet, hogy kész helyzetet teremtsenek a tárgyalásokra. Az Arab Liga külügyminiszteri tanácsa is ennek a kérdésnek szentelte e heti négynapos kairói ülését, de az arab országok nézeteltérései miatt nem alakulhatott ki hatékony egység. Ezekkel a törekvésekkel párhuzamosan kísérleteket tesznek a PFSZ megosztására és gyengítésére is. Cisz-Jordá- niában — a megszálló hatóságok jóváhagyásával — szervezkedés kezdődött egy ellen-PFSZ kialakítására. Igaz, a vezetésre kiszemelt Ramallahi ügyvéd az utolsó percben, — egészségi állapotára való hivatkozással visszakozott, de nyilván más együttműködésre hajlamos személyeket fognak keresni. Nem lehetetlen, hogy ezek a manőverek végül olyan izraeli—jordániai alkuhoz vezetnek, amely a PFSZ elszigetelésével próbálja mindezt beilleszteni az amerikai recep- túra szerinti rendezés, a Pax Americana kereteibe. Kézzel tapinthatóan növekszik a feszültség Dél-Libanon- ban is, ahol jelenleg a palesztinek legerősebb bázisai találhatóak. Amerikai lapok kiszivárogtatott hírei arról tudósítottak, hogy két héten belül két titkos, izraeli ultimátumot intéztek Bejrúthoz a palesztin jelenlét felszámolása, illetve csökkentése érdekében. S egyidőben, szinte, jelzésre támadásba ment át a libanoni jobboldal, amely a palesztinek „újraelosztását” követeli, hogy a félmillió Libanonban tartózkodó palesztint újabb száműzetésbe kényszerítsék, az arab világ más tájaira, mind távolabb eredeti és újra remélt hazájától. A palesztinai központi tanács augusztus végi ülésén rámutatott ezekre a manőverekre, s a nyomukban keletkező veszélyekre, a PFSZ küldöttei az Arab Liga plénuma előtt sem hallgattak. A PFSZ felélénkítette nemzetközi tevékenységét is, amelynek legfontosabb állomása Arafat újabb moszkvai útja volt. Ha a palesztin mozgalom nincs is köny- nyű' helyzetben, erősödik az általános felismerés, hogy ellene vagy nélküle nem lehet tartós békét teremteni, ahhoz valóban a megfelelő kulcsot a megfelelő helyre kell illeszteni. Réti Ervin Ugyanerre a következtetésre jet indítványt, hogy kössenek jutott egyébként az ENSZ fő- szerződést az erőszaknak a titkára is, aki egyik legutóbbi nemzetközi kapcsolatokból va- nyilatkozatában arra hívta ló kiiktatásáról, fel a figyelmet, hogy a Szov- Az ENSZ-közgyűlés 32. jetúniónak az ENSZ-közgyűlés ülésszakán szokás szerint a 32. ülésszaka napirendjének regionális konfliktusok elem- csaknem valamennyi pontjá- zésével is foglalkoznak majd. hoz köze van. A Szovjetuniónak szándéká,a körülmény, hogy^ a ban áll, hogy az ENSZ-ben főtitkár az ENSZ-közgyűlés js megvédelmezze a közel-ke- soron következő ülésszakának (éti rendezés egyetlen igazsá- küszöbén hasznosnak tartót- gos alapelvét, vagyis azt, hogy ta, hogy szovjet kormányfő- nem lehet erőszakkal megsze- ________________________________„rezrü idegen területeket, minden államnak joga van nemzetközileg szavatolt biztonságra, a palesztinaiaknak joguk van szuverén államra. A zt is el kell érni, hogy az ENSZ rendkívüli leszerelési ülésszaka a leszerelési világ- konferencia konstruktív bevezetője legyen, A harmadik világ csakis az alapvető társadalmi és gazdasági átalakításokkal szabadítható ki a régi gazdasági rend szorításából. A szovjet küldöttség e meggyőződés mellett száll majd síkra azokban a napokban, amikor a világszervezetnek otthont adó New York-i felhőkarcolóban 32-szer szólal • meg az emberiség hangja. (MTI) NÓGRAD - 1977. szeptember 10., szombat Fejlemények « Schleyer-ügy ben Pénteken délután a nyugatnémet hatóságok félóránként megismételt rádiófelhívással fordultak Hans Martin Schleyer elrablóihoz, hogy Denis Payot genfi ügyvéden keresztül ve- •gyék fel ismét a kapcsolatot a bonni kormánnyal. Payot — akinek a terroristák ultimátuma szerint egy repülőgépen külföldre kellene kisérnie a Schleyerért cserében kiszabadítandó 11 terroristát — délután hattól kezdve áll készenlétben a közvetítő szerepre. Schmidt kancellár irányításával délután újra összeült_a nagy válság-stáb, az illetékes szakminiszterek és a parlamenti pártok vezetői, köztük a külföldről sietve hazatért Franz Josef Strauss, az ellenzéki CSU elnöke. Az emberrablók által pénteken — az AFP francia hír- ügynökség bonni irodájához, illetve a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerkesztőségéhez — eljuttatott levélben megjelölt „végső határidő” időközben lejárt. Mint a rádióadók közúti helyzetjelentéséből kitűnik, a rendőrség ellenőrző pontokat állított fel valámennyi Kölnből kijövő, illetve a városba tartó országút mellett és fokozottan ellenőriz minden áthaladó gépkocsit. (MTI) A Cosa Nostra ..hálójában” (4.) Híres családok Napjainkban a maffia mint rint emlegetik azokat, akik az Egyesült Államok egyet- az ötvenes és a hatvanas len szervezett alvilági cső- években a maffia urai voltak, portosulása, minden számi- bár már jnindegyikük meg- tást felülmúló hatalomra tesz halt vagy visszavonult. Ezek szert: a 26 „család” mind- a „családok” a következők: egyike jelentős számú — (zárójelben a vezetőjük neve húsz főtől ezerig terjedő — Bonanno- (Carmine Galante), katonával, — vagy ahogy ők Colombo- (Thomas di Bella), mondják: „csavarral” rendel- Gambino- (Aniello Dellacro- kezik. Csupán New Yorkban ce), Genovese- (Frank Tieri) öt „család” tevékenykedik, és és a Lucchese-család (Antho- még a mai napig is név sze- ny Corralo). „ÜJ KATÓNAK” A maffia annak ellenére, arra, hogy családjuk anyagi hogy állandó veszélyben „dől- támogatást kap a maffiától, gozik”, nem küszködik „ká- Az új „katona” már úton derhiánnyal”. A szövetségi van a karrier felé, ha ő a hatóságok éveken ót tartó „rangidős főnök” személyi nyomozásának befejezésekor sofőrje vagy testőrje, vagy pe- a maffia urai, hogy bővítsék dig mint segéd, ő hajtja be soraikat, 1975-ben ismét az uzsorás áldozataitól az „megnyitották a könyvet”, adósságot. Évente húszezer azaz megkezdődött az új ta- dollárt keres, amit fizetés gok felvétele. Azóta „kato- vagy jutalék formájában, nák” százai léptek be a szer- vagy pedig egyik-másik vezetbe, köztük jó néhány zsákmány részeként kap a „földi”, aki a szicíliai bűnö- főnöktől, illetve a maffiának zők köréből érkezett az Egye- alárendelt vállalattól. Jóvá- sült Államokba. Ezeket az hagyással az újoncok kisebb embereket az készteti a belé- önálló vállalkozásokba is pésre — mint azt a chicagói foghatnak, így például fogrendőrség vezetője, William lalkozhatnak zsarolással is. Hanhardt mondta —, hogy Ha pedig nem riadnak visz- „az akinek pazar autója és sza az erőszaktól, vagy gyors sok pénze van, tisztességes üzleti észjárásról és jó szerembernek számít. Ennek elé- vezőkészségről tesznek tanúbi- rése az életcél”. Ezenkívül a zonyságot, semmi akadálya, maffiatagság számos kivált- hogy gyorsan haladjanak dósággal is jár: nem kell tar- re a „pályán”. Sok bűnöző taniok a konkurrenciától, a számára természetes cél, hogy legjobb ügyvédek állnak ren- főnök legyen és igazán élvez- delkezésükre. és abban az ze azt a feudális tiszteletesetben, ha börtönbe kerül- adást, amit a főnök iránt nek, biztosan számíthatnak „katonáik’ tanúsítanak. DOLLÁRMILLIÓK a HARISNYASDOBOZBAN Az adóhivatal ügynökei te- magukat, és az amerikai törJ hetetlenek a meggazdagodó vények mellett is ragyogóan gengszterekkel szemben, akik éljenek. Sokan közülük meg- úgy élnek, mint a milliomo- bízott bankárjaikhoz juttatják sok. A maffia tagjai közül el a pénzt, akik aztán tovább jó néhányan óriási összegeket adják „kölcsönbe”. Mások helyeznek el a svájci és lieh- törvényes vállalatokat — bá- tensteini bankok titkos szám- rókát és zenegépeket üzemel- láira. Ez a tartalék arra az tető társaságokat — vásárol- esetre, ha kénytelenek lenné- nak fel, amelyek hatalmas nek külföldre menekülni, tőkét mobilizálnak, De bár- Mások saját széfjeikben vagy milyen rosszul is alakulnak a rejtekhelyeken őrzik tártaié- dolgok egy-egy ilyen vállalatkaikat. Anthony Salemo nál, az üzletkönyvek mindig más ^ néven: „Kövér Tony” hatalmas nyereségről adnak uzsorást és kaszinótulajdonost számot. A törvénytelen úton tiltott hazárdjátékok szervező- szerzett pénz ily módon te- sének vádjával a közelmúlt- hát „megtisztult”, s ha alka- ban New Yorkban bíróság elé lom adódik, bármikor és nyílállították. • Üzlete • tízmillió tan felhasználható. Más dolláros forgalmat bonyolított maffiatagok olyan cégekhez le évente, s mint kiderült, vannak „bejelentve”, amelyek cipődobozokban őrizte pénzét, vagy személyes tulajdonuk, Lakásán találták meg a do- vagy olyan üzletembereké, bozokat kitömve harisnyával akik alárendeltjei a maffiá- és a harisnyák között a dől- nak. Járadék formájában larmilliókkal. Persze a „me- ezen az úton is hatalmas nő” maffiatagok épp elég összegekhez jutnak a maffia épp eszközt ismernek ahhoz, hogy az ilyen vádak alól kivágják tagjai. (Folytatjuk) A Moszkva—Leningrád közötti 650 kilométeres vasúti pályaszakaszon próbálják ki azt az új ER—200 típusú villanyvonatot, amely 200 kilométeres óránkénti sebességre is képes. Az elektromos mozdony automata vezérlésű. Miao Mauzóleumának avatása Pénteken Mao Ce-tung halálának első évfordulóján Pe- kingben felavatták a néhai elnöknek a főváros szívében épült mauzóleumát. Az ünnepélyes eseményen, amelyet, a kínai rádió és tv egyenesben közvetített, megjelentek a kínai párt és állam vezetői és körülbelül tízezer meghívott. Délután három órakor az elnökségben helyet foglaló — a KKP KB Politikai Bizottságának tagjai, a kormány elnökhelyettesei, az országos népi gyűlés alelnökei — együttesen koszorút helyeztek el Maonak az emlékcsarnokban levő szobránál, majd Hua Kuo-feng, a KKP KB elnöke mondott tízperces, az elhunyt érdemeit méltató beszédet. A beszéd elhangzása után a részvevők a mauzóleum épületébe lépve elvonultak a Mao Ce-tung földi maradványait tartalmazó kristály szarkofág előtt. (MTI) t