Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)

1977-09-28 / 228. szám

Tamási Áron sírjánál Mindenki hozzátPtte a maga el- luUlUCliRl képzelését a másikéhoz, mi vár ránk abban az esetben, ha valóban elfogyna az üzemanyagunk utolsó cseppje is. Szováta után még bosszankodtunk, de arra is ügyeltünk, hogy túllicitáljuk az előttünk szóló által felfestett közeli komor jövőt. A fokozások természetes következményeként azon kaptuk magunkat, hogy jobbnál jobb komikus jelenetekkel szórakoztatjuk egymást, amelyeknek mi magunk vagyunk a főszerep­lői, bár egyben szenvedői is. És a kocsi ha­ladt. Olyan vidéken jártunk, ahol semmi re­ményünk nem lehetett a közeli, megváltó benzinkútra. Farkaslaka fölé abban a látszó­lag mozdulatlan napszakban értünk, amikor a délután észrevétlen átcsúszik az alkonyat­ba. A hegyéiről az út nem szalad neki ha­marjában a falunak, hanem komótos ívben megkerüli, mintha az utasnak időt hagyna, hogy megszemlélje, hová tart. A falu azon­ban rejti magát, fák lombja mögül vigyázza az utat. Réges-régi időkben is így volt ez. mikor még határőrfeladatokat láttak el az itt lakó székelyek. Azóta lejjebb húzódtak az erdő pereméről, ha nem is egészen be a völgybe, s az erdő is nriegfogyatkozott.- Szán­tók, legelők között olyan a kicsi falu innen, föntről, mint egy szem szamóca, erdőjáró lánykák kiterített zsebkendőjén.^ Az út vékony cérnája nem fűzi fel a fa­lut hanem a temető érintésével — ahol par­kolóhellyé púposodik — nyílegyenesen elha­lad mellette. Mások is megálltak már előt­tünk, utánunk is fékeznek kocsik. Magyar és román jelzésűt egyaránt látni köztük. Sokan virágot szorongatnak a kezükben, mások vad­virágokból gyűjtenek friss csokrokat. A te­mető bejáratát díszes székely kapu őrzi. Sok­helyütt még fénylik a faragásnyomoktól. Előtte még az idő, hogy megérlelődjön. A kapu látványánál azonban nem hagy időzni a két embernyi magasságú kvarcit- tömb: szinte vonz a tömegével. Farkaslaka szülöttének, Tamási Áronnak síremléke előtt állunk. Szervátiusz Jenő és Tibor alkotása egyszerre emlékeztet bárárybőr süvegre és csónak alakú fejfára. Rajta pedig Tamási Áron életének és munkásságának költőien szép faragású alakjai. Az emberek arcán nem látom az ilyenkor szokásos felvett ko­molyságot, vagy az arckifejezést ugyancsak összerendező őszintén átérzett kegyeletet. Senki se tompítja le a hangját, hangosan be­szélnek; nevetgélnek is. Csak egy idősebb, tanító küllemű ember áll hökkenten a rop­pant kőtömb előtt. Látszik, hogy a súlyát latolgatja. Aztán mintha a mérleg nyelve megnyugodna egy embertelenül nagy szám­nál és ezt közölnie kellene, odafordul, a mel­lette álló unoka-forma fiatalemberhez: — Szegény Áron! De nagy követ vett magára holtában...! A fiatalember leengedi a fényképezőgépet, meglepetten a nagyapára néz. aztán a sír­emlékre. Szája körül remegésbe fognak az izmok, még türtőzteti az öreg iránti tiszte­let. De a nevetés úgy jó. ha teleszájjal jön. Ki is buggyan belőle. majd gyöngyözve percekig tart a kacagása. Aztán mosollyá szelídíti a harsányságát: — Nagyapa, kérem, ez csak a síremléke. Tessék jönni. Látja, ott nyugszik Áron, pár lépéssel arrébb! — Az ebadta! — mondja, most már maga is öregesen göcögve. — Ládd! még holtában is arrébb jár egy tekervénnyel, a gondolata, mint miénk. V'i/'rn is a kopjafás sírhelyhez •** ULolULUl tartó, egyértően ne­vetgélő nagyapa és unokája jár az eszemben. Láttam a két cserfát is, a végső nyughely őreit, amelyekről Sütő András írta meg. mi­lyen kétségbeesett lombzúgással és gallyro­pogással csatlakoztak a koporsó sírba erasz- tésének percében ez emberi síráshoz és bánathoz. Az egy vérből való öreg és fia­tal társas nevetése talán illőbb már a fáj­dalomnál. Az út megint nagy ívben kanyarodik fel a völgyből a dombhátra. Mintha búcsúpil­lantást kínálna: lássuk honnan jöttünk, s zárjuk jól szívünkben a h,elyet. Valahonnan innen nézett vissza Tamási Áron is, amikor Székelyudvarhely felé szekerezett, hogy mint gimnazista első ízben szakadjon el a felnevelő otthoni tájról. Innen olyannak tű­nik a falu, mintha hozzátapasztották volna a mellette elhaladó országút aszfaltcsíkjához, mint a fecskék a fészküket az ereszhez: mintha sors lenne, hogy elhagyjuk valami­képp mindannyian a szülőhelyet. De ugyan­ez az út fut a lábunk alá, hogy hazasegít­sen bennünket tévelygő botorkálásainkból. A hegyhátról egy félkörös pillantással egyszerre látszik Farkaslaka és szemben a Hargita, Ábel rengetege. Pál József Amatőr együttesek fesztiválja a Fővárosi Művelődési Házban Szeptember 26-tól október 26-ig rendezik meg a buda­pesti művészeti heteket, s ezen belül október 5-től az Amatőr együttesek fesztivál­ját. Tarka és változatos mű­sort mutatnak be a színjátszó csoportok a Fővárosi Művelő­dési Házban. Dühöngő ifjúság a címe a Hurka Színpad október 6-i műsorának. A rendező: Ta­kács Ferenc. Aznap játszik az Utcaszínház is egy kollektív módon elkészült alkotást. A Pinceszínház Moliére Botcsi­nálta doktor című vígjátéká­val jelentkezik. Az utóbbit Keleti István állította be. Majakovszkij „Buffó misz­térium” című művét a Zala­egerszegi Reflex együttes hoz­za színre október 7-én, Mező Béla rendezésében, őket kö­veti a Kaposvári Fonómunká­sok társulata. Vértes Elemér rendezői vezetésével Csokonai Dorottyájának dramatizált változatát fogják eljátszani Front Tibor feldolgozásában. Tatabányáról a Bányász Színpad László Tibor bányász- témájú színművét készül be­mutatni Napfényre vágyók címmel. Rendezőjük László Tibor. Az említett amatőr színjátszó együtteseken kívül a fesztiválnak lengyel vendé­gei is lesznek. A varsói Rosa Luxemburg gyár Október 69 nevű amatőr színháza „Piose- nek” címmel (magyarul: Dal­csokrok) játszik el majd egy régi lengyel dalokat feldolgo­zó zenés darabot. Az említett amatőr együtte­sek után hivatásos vidéki együttesek jönnek vendégsze­repelni Budapestre a művé­szeti hetek idején. A kapos­vári Csiky Gergely Színház, a szegedi Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, valamint a pécsi Nemzeti Színház játszik majd a fővá­rosban. Fellépésük színhelye a Fővárosi OperettszínKáz. (Kristóf) Mai fv-aidnlafunk1 , 16.30: INGOLFÜR FÖLDJÉN. A furcsa című szovjet film Izlandra kalauzol, abban az időszakban, amikor az állam- alapítás 1100 éves évforduló­ját ünnepelték. A cím ma­gyarázata: Az első vikinget, aki az első ember volt a szi­geten. Ingolfürnek hívták. Minden izlandi család őt tart­ja ősének, s Irgolfür óta tart­ják számon a 29 nemzedék tagjait. Az államalaoítás ün­nepen szinte az egész ország és külföldön élő izlandiak is „a törvények sziklájához” za­rándokolnak, itt ünnepelnek együtt. A film betekintést enged e zord éghajlatú vidék minden­napjaiba, bemutsija a külö­nös természeti képződménye­ket, a forró gejzírt, a várat­lanul előtörő vulkánokat. El­vezet a 86 ezer lakosú Rejk- javtkba, a fővárosba, amely­nek neve annyit jelent: a füs­tök öble. Megkezdődött a tanítás az SZMI oktatási központjában A Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa oktatási köz­pontjában — amely a salgó­tarjáni Kohász Művelődési Központ épületében működik — a múlt héten kezdődött a tanítás. Az 1977—78-as okta­tási évben közel ötszáz szak- szervezeti tisztségviselő vesz részt egy-négyhetes tanfolya­mokon. Áz első tanfolyam elő­adásait vezető propagandisták számára szervezték, s a me­gyéből harminchármán vesz­nek részt rajta. Ezen a héten kezdődött a szocialista brigád­vezetők tanfolyamait vezető propagandisták oktatása 32 résztvevővel. A szakszerve­zeti bizottságok titkárainak négyhetes továbbképzése ok­tóber 3-án kezdődik. Az újon­nan választott üzemi közmű­velődési bizottságok szakszer­vezeti tagjainak levelező tan­folyamát nyolchónapos időtar­tamra tervezik, s az első elő­adást október végén tartják. Az SZMT oktatási központjá­ban a különböző tanfolyamok hallgatói gazdag szak- és egyéb irodalmi anyag között válogathatnak, s oktatásukra korszerű szemléltető eszközök állnak rendelkezésre. Az ember falra firkálási hajj lama évezredekre vezethető vissza. Már a barlanglakó őseink is kőre rögzítették gondolataikat, szorongásaikat, rajzok, jelek formájában. A graffitománián a tudomány az ember falrafirkálási vágyát érti. (Az olasz graffito, a francia graffite és a régészet­ben meghonosult grafiti kife­jezés falra karcolt írást je­lent.) A mai életben azonban ez a firkálás nemcsak falra, de fára, fémre, betonra, gép­kocsikra, telefonfülkékre, te­hát a legkülönfélébb felüle­tekre történhet. A graffitomániás ember térben és időben sokféle „iro­dalmi emléket” hagyott hátra fákon és falakon, az ókortól napjainkig Az indítóokok vál­tozatosak: történelmi korok eseményei, háborúk, politikai krízisek, vallási villongások, forradalmak és ellenforradal­mak ihlették és ihletik az embereket. A politikai tárgyú falfeliratok adott esetben — gondoljunk a munkásmozga­lom harcaira — politikai el­lenállás, a harc fontos eszkö­zei voltak és azok ma is. A hétköznapi témák közül a sze­relem és a halál szerepel gyakran ebben az utcai iroda­lomban, amelynek témakörét több tudományág kutatója használja kútforrásként. Az orvos agybetegségek, szexuális eltévelyedések jeleit keresi, a bűnügyi szakértő a börtönfalak felirataiból az el­ítéltek mentalitását kutatja. A nyugati társadalomban a szo­ciológusok a politikai krízisek A falra firkáló ember Koronás fők is. NOGRAD - 1977. kálni vágyó ember számára. Ami a témákat illeti, gyakran szerepel az erotika a párizsi okaira igyekeznek fényt déri- A francia fővárosban gyako- falakon. Örök téma tehát a teni az etnológusok civilizá- riak a mészkőfalak, a mészkő szerelem, szövegben és ábrá- ciós ismereteiket „bővítik”, viszont hálás palatábla a fir- kon egyaránt, amikor a feliratok témáit bon­colják. Pszichológusok is fog­lalkoznak ezekkel a túlnyo­mórészben névtelen felírások- kai. Szerintük ez nem kóros Nem nevezhető üldomos Krisztián dán király udvari jelenség, kivéve a szexuális szokásnak, hogy az ember vasúti vagonján II. Miklós eltévelyedők, elmebetegek fa- ^7-^sy utazas, kirándulás cár es VII. Eoward király lakra írott üzeneteit. A pszi- végcéljánál kőbe vagy fába hagyta ott írásos emlékeit. A chológusok azt állítják, hogy vési monogramját es a dátu— Sciences et Avenir című fran- az ember indulatait, érzelme- mo*:' Káros „népszokás , hi- cia folyóirat említi, hogy it fojtott vágyait, esetleg szén a műemlékek falait sem Byron angol költő mániákus azoknak kieléaüiését ’ sok eset- kímélik. Mégsem lehet ezt a firkáló volt, és a templomok ben az uteti Irományok for- közlési módot kizárólag az falaira éppúgy bevéste nevét, májában vezeti le. A hatvanas egyszerűbb emberek szokásai mint newsteadi birtokának évtizedtől nyugat-európai vá- között említeni. A papm mel- fáira. Victor Hugo és Stend­L7Sahódít8raafpSraÍa fir- tárgyakra™ ír?ak§a "történelem. hal hasznaIati tárgyaikat kálás Az alábbi toldalékokát, folyamán még a koronás fők, látták el különféle feliratok- amelyeket rendszerint irónnal neves lrok- Politikusok, így kai. biggyesztettek plakátra, anti- , , , - „ _ - . reklámnak is nevezhetjük, A hadseregek irOSOS CM IC KC1 például: „Utazzon a Kanári- * ** szigetekre” (De miből?) „Fo- A háború a katonaélet szaki alakulatot küldtek előre, gyasszon több konzervet!” mindig ihlette a graffitománi- hogy az derítse fel a partra (Fogyassz többet, élj keveseb- ás embert. A sort a római szállásra legalkalmasabb bet) — és így tovább. légiósokkal kezdhetnénk, és partszakaszt. Amikor a légi A graffitománia az ókorban folytathatnánk Bonaparte és és tüzérségi előkészítés után éppoly elterjedt lehetett, mint Kiéber ■ katonáival, akik az az első rohamlépcsők katonái napjainkban. Pompeji feltá- egyiptomi hadjárat idején a kiléptek a partra szállító jár- rásakor a régészek sok ilyen piramisokban vésték nevüket, művekből, a homokos föveny­fali irománnyal találkoztak, rendfokozatukat. A II. világ- ben kövekkel kirakva az Az egyik épület falát annyira háborúban az amerikai alábbi felírást olvashatták: telefirkálták, hogy az egy hadseregben a harckocsikat „Üdv önöknek Guadalcanal névtelen szemlélőt az alábbi látták el változatos feliratok- szigetén. Az 5. műszaki csa- felírásra ösztökélt: „.-Csodál- kai. pattest katonái mindent meg­lak, ó fal, hogy nem roskadsz Más fegyvernemeknél is tettek, hogy megkönnyítsék össze ennyi unalmas felirat ugyanez a helyzet. Szerelem, partra szállásukat. Kérjük terhétől.” humor, akasztófahumor, ez Önöket kíméljék ezt az isteni Európában a feliratok iro- jellemzi röviden a katonai fövenyt, vigyázzanak a tisz- dalmi emlékeiben talán Pá- feliratok históriáját. Az elmúlt taságra, papírzacskókat, na- rizs falai a leggazdagabbak, háborúban a csendes-óceáni rancshéjat ne dobáljanak el, ___________________ harcok folyamán az ameri- ne szemeteljenek Járművek­" j kaiak Guadalcanal inváziójára kel parkírozni tilos!” szeptember 28., szerda J készülődtek. Egy speciális mű- FI. M. Fáklya-ismertető A Fáklya október 9-én megjelenő 19. száma színes képriportban számol be a ha­gyományos észtországi dal- és táncünnepről, ahol idén két magyar gyermekegyüttes is fellépett. Ehhez a riporthoz kapcsolódik a címlap is, amely észt népviseletbe öltö­zött gyerekeket ábrázol. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom közelgő 60. év­fordulójával kapcsolatban a lap visszaemlékezést közöl Wienerman Lajos magyar in- tervencionalistáról, tájékoztat a szocialista országok történé­szeinek közös októberkutató tevékenységéről, elkalauzol a moszkvai központi forradal­mi múzeum kiállítási tárgyai közé. Az első szputnyik felbocsá­tásának huszadik évfordulója — október 4. — alkalmából közli a Fáklya a szovjet űr­kutatás eddigi eseménykróni­káját, áttekintést ad az űr­hajózás szerepéről, jövőjéről. Érdekes portré mutatja be az első kazah női geológust, a komoly tudományos mun­kásságot is kifejtő Patcsajim Tazsibajevát. Színes képekkel illusztrált írás ismerteti a gleccserek, népgazdásági hasznosítását célzó Szovjet terveket, kuta­tásokat. Képriport eleveníti fel az Ermitázs egyedülálló szamo­várgyűjteményét, egy másik cikk pedig az immár világ­hírű kazahsztáni lótenyésztés­ről szól. A hagyományos orosz nyelvlecke, Fáklya-fotó, rejt­vény, moziműsor-ajánlat és a Szovjet Kultúra és Tudo­mány Házának programja zárja a számot. Pályaválasztási hetek Pénteken délelőtt tíz órakor az SZMT székházban Salgó" tarjánban szakismertető pálya- választási kiállítással . nyitják meg az őszi pályaválasztási hetek gazdag programsoroza­tát. A megyeszékhelyen szep­tember 30-tól október 10-ig megtekinthető kiállítást Ko­vács László, az SZMT vezető titkára nyitja meg. A követ­kező hetekben szerte a me­gyében üzemekben és iskolák­ban szakmabemutatókat, ha­sonló tematikájú osztályfő­nöki órákat és szülői értekez­leteket. tanácskozásokat, an- kétokat tartanak. Filmjegyzet Fedőneve: Lukács Nincs szerencsénk a kop­rodukciókkal. Sajnos, ezzel a mondattal kell kezdeni a Fedőneve: Lukács című szovjet—magyar közös vállalkozás méltatását. Ami természetesen már ön­magában sem pozitív minő­sítés. A részletek előtt néhány szót a múltról és — általá­ban — a koprodukciókkal szemben támasztható köve­telményekről. A Fekete szem éjszakája — a közös magyar—francia giccs — minden idők leg- színvonaltalanabb tákolmá­nyai közül való. A csehszlo­vákokkal együtt forgatott Pi­rosbetűs hétköznapok (a hat­vanas évek elején) messze alatta maradt a téma lehető­ségeinek. A szovjet—magyar filmkrónika együttes lapjain helyet foglaló Kapaszkodj a fellegekbe és Szerelmi álmok sem a klasszisművek számát szaporította. Talán a magyar —szovjet Csillagosok, katonák és a magyar—amerikai Mol­nár Ferenc-átültetés, A Pál utcai fiúk számít kivételnek. Mondom, nincs szerencsénk a koprodukciókkal. Pedig amúgy a feltételek adva len­nének. Vagyis: a mindkét nép — és mindkét nézőtábor — számára érdekes problé­makör, a megfelelő forgatá­si körülmények, a közös munka és az együttgondolko­dás igénye. Meg ami ennél is fontosabb: tehetséges művé­szek vállalkoztak eddig ezek­re a szellemi kalandokra. És mégis... A Fedőneve: Lukács sem a jó — bár eddig meglehető­sen szerény — sorozatot foly­tatja. Hanem az elvetélt le­hetőségekét. Csupán egyes részleteiben, két-három epi­zódjában csillan meg az az atmoszférikus erő, amely az efféle életrajzi filmeket — jobb címke híján használom a kifejezést — igazi tarta­lommal tölthetné meg. Lukács tábornok: Zalka Máté. Tevékenysége, mun­kássága eléggé ismert, a film azonban csupán egyetlen idő­szakra fordít figyelmet. Az utolsó stációra, a spanyolor­szági harcokra, a tragikus bu­kásra. Nem vitatkozhatunk az elképzeléssel: az elbukó hős drámájában is kiválóan lehet érzékeltetni az emberi nagy­ságot, a helytállás nemes pél­dázatát. A forgatókönyv en­nek ellenére vázlatos portrét rajzol Lukács tábornokról, az emberről: gesztusai merevek, pózai, kiszámítottak, cselek­véseit és elhatározásait nem fűti át az elhivatottság for- rósága. Pedig, ha ebben a történetben van igazán nagy lehetőség, ez az: miképpen válik az elkötelezett tollfor­gató kvalitásos parancsnokká, hogyan jut el egy messziről érkezett „civil”, aki ráadásul idegen országban nevelkedett, a forradalom maradéktalan igenléséig? Manosz Zahari- asznak nem nyílott lehetősége arra, hogy a folyamatot ábrá­zolja: nála a megérkezett Zalka Máté kerül az ábrázo­lás fókuszába. S ez csak az egyik baj. A másik feltűnő fogytékosság: á harci cselekmények megje­lenítése is álmos, a kalandos akciók bemutatása is fantázi­átlan. Sokszor látott beállítá­sok köszönnek vissza, a távo­li felvételeken éppannyira el- mosódottak az arcok, mint a közelieken. A szerkezet — minden bizonnyal a sokat markoló szándékból eredően — széteső. Elválnak egymás­tól az egyes rétegek: a han­gulatfestést szolgáló betétek külön életet élnek, nem épül­nek szervesen a cselekmény­be. A Fedőneve: Lukács talán csak a kor felidézésében so­rakoztat elénk néhány kor­rekt megfigyelést. Például a tömeg spontán lelkesedését. A harcolók különféle típusait. A robbanó ellentéteket, me­lyek végül is tragikus megosz­tottságot eredményeztek. A vezetők vitáit. De ezek is in­kább foszlányok, mozaikok: hosszú időn át Zahariasz nem tudja vezetni a néző szemét. Az egész film „leckefelmon­dásnak” hat, ahelyett, hogy művésziséggel telítődne. Kende János felvételei fö­lötte állnak a Fedőneve: Lu­kács átlagos színvonalának. A színészi teljesítmények ezút- ,tal eléggé egysíkúak. Kozák András birkózik a szereppel, de gyakran csak mondatokat mond, a szituációkat nem éli át. Hja Ehrenburg így írt Lu­kács tábornokról: „Kitűnő elvtárs volt, közlékény, víg- kedélyű ember. Első látszatra, mintha nyugalmas béke-élet­re teremtődött volna, kerti, lugasos kényelemre. És ide­gen föld nagy hadvezérének bizonyult olyan zavaros idők­ben, amikor nem volt se had­sereg, se hátország, se fegy­ver — csak harctér és hit. Szenvedélyesen szerette az életet, minden aprólékosságá­val, petitjével együtt. Élet- szeretete átragadt másokra, s ez lehetővé tette, hogy megte_- remtse félelmet nem ismerő dandárát.” A Fedőneve: Lukács című filmnek ezt a Zalka Mátét kellett volna megidéznie. Eggyel több az elszalasz­tott lehetőség az újabbkorl magyar filmkrónikában. —s —f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents